Az alkohol kihozza belőlem azt a nőt, akit el kell temetnem magamban, minden egyes nap. Végre őszintén beszélhetek valakivel a félelmeimről, erre pedig szükségem van. Képtelen vagyok tovább magamban tartani mindent, Nikolaiban pedig tökéletesen megbízom és tudom jól, hogy nem fog gyengének gondolni ezért. Bár több időnk lenne, bár ne kellene Williamhez mennem... De ebben a világban mi nem győzhetünk. Kimondom a vele kapcsolatos érzéseimet is, mert nagyon is vannak, és bár azokat is elnyomtam, most kikívánkoznak. Mikor, ha nem most? Bár Niko számára se újdonság, Ő is őszinte volt velem, így biztosítva róla, hogy nem egyirányú ez a különös vonzalom. - Én is bízom benne. - mosolyodom el kissé, de mégse pontosan erre gondoltam. Nem csak a társaságára, hanem arra, hogy mint nő a férfi mellett. Vele, William helyett. De miért mondjam ezt ki? Esélytelen... De talán egy pohár víz most jót tenne, mégse távolodom el a férfitől, mivel utánam jön, én pedig képtelen vagyok tovább tartani magam. Annyira jól esik tudni, hogy hiányoztam neki. - Ez az érzés kölcsönös... - ahogy a többi is. Nem is akarok még visszatérni a szobámba, még egy kicsit had legyek vele. Annyira szeretnék a közelében maradni, mert mellette végre biztonságban érezhetem magam. Igen, Ő az élete árán is megvédene. Lassan simulok hozzá, eleinte csak bátortalanul, tartva az elutasítástól, de ahogy megérzem erős kezét derekamon, megnyugszom. A távolság egyre csak csökken, én mégis bátortalanul hintek egy apró puszit ajkára, lassan, hogyha úgy dönt, elfordulhasson vagy akár el is hajolhasson. Tudjuk jól, hogy amit most teszünk, az tilos és az életünkbe kerülhet, de hosszú idő után most érzem először igazán azt, hogy élek. Eszem ágában sincs kibontakozni az ölelésből, most már az én kezeim is lassan Nikolai nyaka köré kulcsolódnak és ahogy megérzem, hogyan formálja át a puszimat csókká, úgy nyílnak szét ajkaim, majd csukódnak le szemeim. Hosszan, eleinte lágyan, majd szenvedélyesen csókolom meg őt, beleadva minden érzésemet, melyek majd szétfeszítenek belülről. Jobbommal egy idő után még dús tincsei közé is túrok és nem akarok véget vetni a pillanatnak. Szükségem van rá, mint szomjazónak a vízre, és hogy milyen csodálatosan csókol! Az agyam viszont lassan észhez tér, így szívom be finoman alsó ajkát, majd nyomok rá még egy apró puszit, miközben barna íriszeim a férfi szemeibe néznek, végül kezeim felsőjébe kapaszkodnak, én pedig lehajtom fejem, egyenesen az izmos mellkasnak döntve. Halkan szuszogok, tudom jól, hogy ezt nem lett volna szabad, mégis... Egész testem forr, szívem pedig mindjárt kiszakad mellkasomból. Képtelennek érzem magam arra, hogy eltávolodjak tőle, félek, hogyha megszakad a pillanat, soha többé nem érezhetem ezt, amit most, mégis, erősnek kell maradnom, de megszólalni egyelőre képtelen vagyok.
Úgy gondolom, hogy a titkaink a lehető legnagyobb biztonságban vannak egymásnál, bármi is történik a jövőben akár kettőnk között, akár azokon az ismeretlen, talán egy célhoz vezető, de mindenképp külön járandó, hosszú utakon, melyen már korábban elindultunk, és amelyek most egy röpke időre keresztezik egymást. Hogy gyengének gondolnám-e, amiért beavatott engem a félelmeibe? Nem, sosem gondolnám annak, sem ezért, sem pedig másért. Azt hiszem nem is tudja mennyi erőt adott számomra azzal, hogy mindezt megosztotta velem, mindemellett pedig számtalan dologban kaptam kimondatlanul is megerősítést, leginkább hosszú távú céljaim eléréséhez, az amúgy rendkívül rövidre kalibrált életemben. Nem eresztem ezt a múlandó pillanatot. Nem, ha már megragadtam nem fogom egykönnyen elengedni, és ahogyan Sam is, én magam is többet akarok a perctől, az érzéstől, az éjszakától. Úgy szorítom magamhoz, mintha nem lenne holnap, mintha nem láthatnánk többé egymást, holott még csak éppen most találkoztunk újból. A mézédes csókhad előrenyomulása a legnagyobb sajnálatomra egy aprócska puszival ránt vissza a Jola most csöndes konyhájába, de az ölelésből eszünk ágában sincs kibontakozni. Túl egyedi, túl tiszta ez az érzés ahhoz, hogy ilyen gyorsan elkeverjük a valósággal, ki kell élveznünk minden szívdobbanást, amit ez a pillanat nekünk tartogat. Egy szót sem szólok, csak némán adom át magam a percnek, jobb karom Sammy derekáról a lapockájára kúszik, majd óvatosan kicsit hátradöntöm, kilépek oldalra, hogy balommal meg tudjam emelni. Vigyázok a törékeny, karcsú testre, amit így gyorsan karba is tudok venni, feltéve, ha nem leszek időközben elutasítva. - Ha megengedi, hazakísérném! – mosolyodok el a karba vételt követően, mert szó se róla, nem a leghagyományosabb módját választom a kíséretnek, most mégis úgy gondolom, így lesz a legjobb, hogy közel maradjunk egymáshoz, de mégis haladjunk néhány helyiséget a megfelelő irányba.
Dúlnak a csókos ütközetek, titokban, de annál forróbban, miközben egész testem Nikolaihoz simul. Végre ismét nőnek érezhetem magam, az izmos karok körbeölelnek és úgy szorít magához, mintha soha se akarna elengedni többet. Bár ne eresztene... Mégis, magamhoz kell térnem a kábulatból, nem engedhetek a vad vágyaknak, melyek minden ésszerű dologgal szembe szállnának, ezért is zárom hát egy puszival csókjaink végét, majd hajtom le fejem. Nem akarok véget vetni mindennek, mégis, tilosban járunk. Az Arkanon talán még szabadott volna, de William miatt a jelenben már meg van kötve a kezem, és mindkettőnk életébe kerülhet ez a néhány perc. Nem tudhatják meg! Mégse most fogok a kapitányhoz rohanni és könyörögni neki a felvételek törlése miatt, még nem tudok elszakadni a másiktól, kinek döntése kissé meglepetésszerűen ér, arra pedig végképp nem számítok, hogy karjaiba vesz. Lenyűgöz ez az erő, amely belőle származik, Ő tényleg férfi, nem is akármilyen! - Nem láthatnak meg így minket... - hangom halk, miközben beszélek. Tényleg veszélyes így, de... carpe diem. Nem jelzem, hogy le akarnék mászni, mivel itt akarok maradni, vele, így édesen bújok hozzá, miközben haladunk a hálóm felé. A kabinomnál nem kell tartani a kameráktól, már rég megbuheráltam őket. Még csak az hiányozna, hogy William éjjel-nappal figyeljen... És ha felérünk a megfelelő szintre, akkor jelzem is Nikolainak az utat, így most jöhet rá arra is hamarosan, hogy előléptettek. Bár nem érzem úgy, hogy megérdemeltem volna, a külön kabin miatt azért nem panaszkodom.
Szer. Feb. 06, 2019 7:52 am
Az alkohol kihozza belőlem azt a nőt, akit el kell temetnem magamban, minden egyes nap. Végre őszintén beszélhetek valakivel a félelmeimről, erre pedig szükségem van. Képtelen vagyok tovább magamban tartani mindent, Nikolaiban pedig tökéletesen megbízom és tudom jól, hogy nem fog gyengének gondolni ezért. 
