Ha korlátlan hozzáférésed van a rendszerhez, nem nehéz úgy alakítani a dolgokat, hogy rátalálj valakire és innen már könnyen megy, miként hozd az illetőt kínos, mondhatni zűrös helyzetbe. Csapdaállításban profi vagyok és ez az egyik legegyszerűbb módja, hogy valakire rátegyem a láncot. Persze ő ezt ne érezze láncnak, inkább tekintse csak kitüntetésnek, kegynek, így minimalizálható, hogy abba a kézbe harapjanak, amelyik enni ad, nemde? Így esett, hogy egy bizonyos Logan Scargo-t elém hozatnak korunk modern, lánc nélkül is működő, szinte mágnes-szerű bilincsben. Diszkrét, nem csörög-zörög, ellenben a két csuklót egy centire sem tudja eltávolítani egymástól. A csapda is egyszerű, ám mégsem túl átlátszó volt, csak verekedést kellett provokálni heves természetű, talán némileg még ittas személyt küldve. Nekem aztán mindegy volt, mi az alapja: hogy Scargo anyját szidták-e, hogy elcsábították a nőjét, vagy hogy csak simán vállal nekimentek és túlreagálták az egészet, vagy valami más. A lényeg az volt, hogy a megnevezett férfi némileg helyben hagyja az én emberemet, egy Scargo-nál magasabb rangban levőt és máris kész a baj neki: hozzák is jelenésre elém, mert hát az ilyesmi nem maradhat megtorolhatatlanul. Hogy az igazság esetleg Scargo-nál van, jogosan ütött? Azt majd mindjárt meglátjuk. Az irodámban várom őt, és mivel a bilincsek igen megbízhatóak, az asztalon nyugvó kezem egyetlen ujjmozdulatával intem ki a kísérőit, hogy ketten maradjunk. - Neve? - Kérdezek rá, már-már unottan, mintha nem tudnám és bosszantana, hogy ilyen csip-csup ügyekkel kell foglalkoznom, mikor fene elfoglalt fejes vagyok.
Alig várom, hogy véget érjen a kiképzést és kikerüljek a nagyvilágba. Viszont addig is két napos kimenőm van, amit szándékozom alaposan kihasználni. Első körben haverokkal megyünk inni aztán meglátjuk, hogy hová lyukadunk ki. Szándékaim szerint egy, vagy akár két nő lába közé tervezem a megpihenést,de korai még az este. Egy óra telt csak el, amikor meg is volt a kiszemelt nő, de erre valami barom belém kötött. Ráadásul csak nem akarta abba hagyni, aminek az lett a vége, hogy nem bírtam cérnával, ő meg épp csonttal. A következő percben már jöttek is értem, és vittek. Azt hittem vissza egyenest a kiképzőközponti fogdába , de nem. Máshová szálítottak le. Álltam a liftben, néztem a csodás karperecemet, és most már pontosan tudtam, hogy hová fogok megérkezni. Viszont egy dolog nem hagyta nyugodni a gondolataimat. Ekkora vétséget nem követtem el, de meglátjuk, mi lesz a vége. Callum Jenkins, eddig csak névlegesen hallottam róla, látni nem volt szerencsém. Megérkeztemmel kihúztam magamat előtte, és egy pillanatra se sütöttem le a szememet, mint ahogy a bűnösök szokták. Megálltam az asztala előtt, és egy aprót feljebb kunkorodott a szám sarka, amikor kiküldte az őröket. Öröm volt e ez számomra? Meglehet, de ettől független talán egyben a végzetemet is fogja jelenteni. - Logan Scargo, szolgálatára Uram. Se bolond, se idióta nem vagyok, hogy azért a kellő tiszteletet ne adjam meg számára. Viszont talán itt a lehetőség arra nézve, hogy milyen célokat keresek. Egy lehetőség, amivel remélem tudok élni. Ritka, hogy én reménykedem, de ez egy olyan dolog, amit csak úgy nem szerezhet meg magának az ember.
- Áh, igen. - Egyenesedek fel ültömben, mikor bemutatkozik, mint aki most jött rá, ki is áll előtte és nem tudta előre az egészet. Közben azon tűnődöm, hogy az előbb apró mosolyt láttam az arcán? És ha igen, vajon minek köszönhető? Figyelem őt egy kicsit mielőtt válaszolnék. Nem is sietem el, megnézem őt jobban. Na nem az alakját, ruházatát, hanem az arcvonásait, a tekintetét és főleg azokat, ami ilyenkor picit is moccanhat, változhat, árulkodhat valamiről. Vajon tudja-e tartani s ha igen, meddig a szemkontaktust? Nem egy beszari alak és ez ínyemre van, mert pont ilyent keresek. Persze, azért még nem árt kicsit tesztelni... - Meglehet valóban a szolgálatomra kellene lennie, miután az asszisztensemet megverte nemrég. Három hétig nélkülöznöm kell őt az orvosi jelentés szerint... Tehát mit tudna mondani, amiért legalább még három hétig magát életben hagyom? - Vonom fel picit a szemöldökömet a végén és előre dőlve az asztalhoz összekulcsolom az ujjaimat rajta és úgy tekintek rá várakozón. Mindig szórakoztatóak az ilyen válaszok, legalábbis az esetek többségében. Kíváncsi vagyok, vajon megint mosolyog-e vagy inkább megretten? Nem, azt nem hiszem, bár sok nagyszájú kihaénnem-huszár lett már rimánkodó, ha féltette az irháját. De vajon elbizonytalanodik-e a helyzetét illetően? Vajon tényleg érzi, hogy bajban van és aszerint válaszol, vagy meg kell még kicsit dolgozni?
Érzem, látom, hogy néz. Tartom vele a szemkontaktust. Egy pillanatra sem veszem le róla. Pislogni is csak azért pislogok, mert muszáj, ha nem lenne az, akkor az is elmaradna. Nem, ijedtem meg attól, hogy idekerültem, inkább valami rejtett vágy / kívánság beteljesülését látom. Ha tudom, hogy egy verekedés idevezet, akkor hamarabb viszem véghez. Régóta keresem a megfelelő támogatót céljaimhoz. Ahhoz, hogy az akadémiáról kikerülve ne egy senki legyek, ne egy semmi helyet kapjak. Egy kis ember nem tudja véka alá rejteni azt, ami benne rejlik. Habár annak is meg vannak a maga lehetőségei, de azok engem soha nem érdekeltek. Figyelmesen hallgatom, nem rezdülök meg szavai hallatán. Gondolkodtam, hogy hogyan is reagáljam ezt le úgy, hogy esetlegesen hasznomra is váljék ez a találkozó. - Azt uram, hogy az asszisztense sokkal jobb , ha eszméletlen, mert úgy nem tud olyan dolgokról beszélni, amiket nem ő intéz, hanem Ön. Egy ártatlan beszélgetéssel, iszogatással kezdődött az egész miután belém kötött ,de túl éles nyelvű. Nem tudja, hogy mikor illik felhevült vérmérséklettel befogni a száját. Minek után belém kötött, még ott hagytam volna az első ütés után, de azt már nem tudtam megállni, hogy a Consiliumot kezdi csipkedni, hogy finoman fejezzem ki magamat. Hogy mennyi ebből az igazság ,és mennyi nem azt talán ő is tudja, de kíváncsi voltam arra, hogy mit fog reagálni a féligazságra, és a hozzátett mesére.
Tartja a szemkontaktust, amit most jónak könyvelek el. Alapvetően könnyebb dolga van az embernek az olyanokkal, akik gyorsan vagy lassabban, de végül félrepillantanak, lesütik a szemüket, de nekem most nem ilyesféle emberre van szükségem. Válasza kezdetén egyik szemöldököm picit feljebb moccan, mert valljuk be, erre a kezdésre nem számítottam, és igazán kíváncsivá tett, hogy ebből mit fog kihozni a végére. Bármi sül is ki majd ebből a találkozóból, már most érzem, hogy megérte összehozni és egy emberemet kissé megveretni miatta, mert nem is emlékszem, mikor nevettem utoljára. Oké, most sem csapkodom a térdemet, de röviden felkacagok a válasza végén. Meglepően jól jött ki ebből eddig Scargo. - Nocsak! Egy űrbe szakadt fényes páncélú lovag! - A nevetés után valamiféle mosoly ott van még az arcomon, amit leginkább ravasznak lehetne nevezni, de keveredik bele gúny és irónia is. - Tehát jelen állás szerint az asszisztensem az, akit az Ocanra kéne száműznöm Ön helyett, Ön pedig nyilván valami jutalmat érdemelne, amiért így kiáll a rendszerért, jól mondom? Minek köszönheti a Consilium, hogy több ütést is bevállalt érte, mint egy személyes sértésért? - Gondolom ő is bekapott pár ütést, még ha relatíve egész rendezett is a külleme. De mindenesetre ha maradunk az elhangzott mese mellett, akkor többet ütött értünk, mint saját magáért. Megértem a mesét is, mert momentán az volt a legjobb védekezése, amivel előállhatott, hogy értünk harcolt, mert hát ugye ebbe elég nehéz lenne belekötni. De vajon meg is tudja-e indokolni? Kíváncsi vagyok, mi derül ki róla. És megvan a tippem arra is, mennyire gyorsan fogja rávágni az első kérdésemre, hogy igen, jól gondolom a felállást és a jutalom dolgát.
Eszem ágában sincs félre nézni, vagy lesütni a szememet. Nem szokásom, és főleg nem egy tanácsos előtt fogom ezt most előadni. Nem vagyok gyenge, se gyáva alak. Belém kötöttek, és nem hagytak nyugtot. Arról már ne is beszéljünk, hogy igazából fogalmam sincs ki volt azaz alak, csak valaki a fülem mellett suttogta el, hogy az ott a tanácsos titkára. Voltak ott páran, beszéltek, beszólogattak. Ennyi nekem pont elég volt, főleg, amikor már végképp nem tudtak nyugton lenni. - Szolgálatára uram, bármikor. Válaszolom neki, és nagyon is komolyan gondolom, mert ő azaz ember, akit keresek, akire vártam, akitől megkaphatom a lehetőségeket, és szárnyra kelhetek. És talán ő lesz az is, aki esetleges kihúz a bajból, ha túl messzire érne bennem a sötétség utáni vágy. Mindig óvatos vagyok, oda figyelek, de egyetlen hiba elég, hogy kibukjon valami velem egyet, ez pedig egyáltalán nem opció. - Egyetlen szóval válaszolnék: hűség. Azokat az ütéseket pedig szinte meg sem éreztem. Keményebb fából faragtak, mint azt, aki rám érkezett. - Amióta az eszemet tudom pártolom a Consiliumot, és támogatom. És ha megbocsájtja nekem, akkor enyhe büntetés lenne a titkára számára egy száműzetés. Aki ilyeneket fecseg annak nemvaló ez a megtisztelt élet, amit kaptunk Önöktől. Sok mindent kaptunk tőlük, és van egy olyan érzésem, hogy nekik hála tud működni, és ugyan akkor féken tartani az a részem, ami mindig valami sötétebbre, valami véresebbre, erőszakosabbra vágyik. Ha nem lenne az a sok szabályuk, akkor lehet már rég nem is élnék, vagy egy zárkában ülnék valahol. De ez számomra nem opció, az előre menetel sokkal inkább érdekel. A szabályaikat betartva pedig könnyebb az életem, jobban odafigyelek minden egyes lépésemre.
- Nos, igazán öröm hallani, hogy kiérdemeltük a hűségét és így a védelmünkre kelt! - Bólintok rá mosolyogva és figyelem a válaszát tovább, amiben kifejti, miért ütötte elvileg tovább azt az embert, ami nyilvánvaló hazugság, de ő még rá is tesz egy lapáttal, mikor javaslattal áll elő a büntetést illetően. Van vér a pucájában. És ha abból indul ki, hogy én nem tudom az igazságot, akkor lehet esze is van, hogy elvarrja a szálakat, nehogy a megvert személy esetleg másképp nyilatkozzon a történtekről. - Jelen állapotát tekintve jó esetben, ha két-három napot élne túl az Ocan vadonjában, de lehet még ezzel is túlbecsülöm a képességeit... vagy szerencséjét. Kár is a szóért miatta, a büntetése majd az én dolgom lesz, de előbb valami kellemesebb, hiszen nem hagyhatok jutalom nélkül egy ilyen nemes és szívből jövő tettet! Ezt a hozzáállást méltóképpen kell díjazni, hogy másokat is erre buzdítsunk a Volentisen és példaként állhasson Ön előttük. - Emelem fel beszéd közben a pda-mat, amin rögtön fel is fénylenek a feliratok és gyorsan előszedem az aktáját, adatlapját Scargonak, átfutom az ott láthatóakat. Nem mintha most látnám először, hiszen nem véletlenül lett kiszemelve pont ez a férfi. - Igazán dicséretes mindaz, amit itt olvashatok, de hogyhogy nem jutott még rendes ranghoz? - Pillantok fel rá a pda-ból, hogy láthassam a reakcióját a folytatásra. - Ám lehet, hogy csak most jött el az Ön ideje, mert az Arkanon éppen megüresedett egy hadnagyi poszt.
Miért ne húzzak abból hasznot, ha már ide kerültem? Csak céljaimnak adnak új lehetőséget. Valahol az se izgat, hogy esetleg kelepcébe csaltak e. Egy dolgot értek csak el vele, hogy oda kerüljek , ahová kívántam. Támogatót keresek magamnak, és most adatott egy. - Igazán megtisztel uram, de nem a jutalomért tettem. a becsület a Consilium felé, Ön felé ezt kívánta. Egy biztos, ha még életében találkozom ezzel a fickóval meghálálom neki tettét, és gyors kegyes halált halhat. De nem hiszem, hogy ezen hálámra lesz lehetőségem, ami kicsit izgat is. Vajon, hogy fogja megbüntetni? Szeretném látni, nem tagadom magamnak. Vajon sajátkezűleg intézi el a dolgot, vagy másra bízza? Meg annyi kérdés jut még ezzel kapcsolatba az eszembe, de most nem ennek van itt az ideje. Talán egyszer kapok ezekre választ. Figyelem mit csinál közben, és érdeklődésemet valahol mélyen elrejtem. Vajon mit kereshet, mit nézhet most? Kérdése után egyértelmű, hogy az aktámat nézi. - Még nem kaptam megfelelő ajánlatot. Amik érkeztek nem feleltek meg a kiképzésemnek. Most jött el az én időm gondoltam szinte egyszerre a mondatával. Az én időm következik. A lehetőség, amire vártam, amit kerestem. - Megtisztelne vele Uram. Húzom ki magamat előtte. Ez egy remek lehetőség végre. Végre egy rendes rang, egy cél, és számos lehetőség. - Mit tehetnék még Önért uram? Teszem fel egyszerű, de még is sokat mondó kérdésemet. Egy rang, egy ilyen rang, nem csak úgy repked holmi verekedés miatt. Bolond magam sem vagyok, ráadásul kész vagyok eladni magamat az ördögnek? Vagy az ördögöt magát adom el tenmagamra gondolva? A jövő ezt a kérdést is megfogja válaszolni, de a sötét mélyen valami felemelte fejét, mert végre lehetőséget érez arra, hogy éljen, hogy tevékenykedjék.
Természetesen eszem ágában sincs megbüntetni a fickót, aki kelletlen bevállalta a csalétek szerepét Scargoval szemben. Épp elég büntetés neki, hogy jól helyben hagyták, a továbbiakról meg úgy sem fog tudomást szerezni a férfi, legalábbis biztos nem az igazat hallja majd. Felvázolom hát neki röviden, hogy milyen jutalmat gondoltam ki neki és bár nem mutatom ki, valahol meg is vagyok lepődve, hogy elfogadta. Az ő habitusával és eddigi szavaiból kiindulva biztosra vettem eddig, hogy alkudozni próbálna, hogy ne hadnagy legyen, hanem egy picivel magasabb rang. Úgy azért mégiscsak jobb példaképe lesz Volentis népének. De nem hozakodik elő ilyennel, nekem meg így a legjobb. A magasabb rangot majd megkapja, ha arra rászolgált és hasznos volt számomra. - Akkor hát gratulálok, Scargo hadnagy... Oh, majd' elfelejtettem, ezekre természetesen már nincs szükség. - Csak egy gombnyomás a laptopnál és a férfi kezeit szorító mágneses bilincsek egy pillanat alatt feloldódnak és tompa puffanással érnek földet. - Legyen a szemem és a fülem az Arkanon! Hogy egész pontosak legyünk: elsősorban az én szemem és fülem, nem pedig a Consiliumé. Időnként kap majd konkrétabb feladatokat is, de egyébként jelentsen nekem mindent, amit gyanúsnak találna a hajón. Diszkrét hűsége természetesen nem marad meghálálatlanul! - Bizonyosan értjük egymást, pont olyannak tűnik a másik, aki nem ért félre egy ilyen lehetőséget. - Nem is tartom fel tovább, ünnepelje meg a kinevezését. Az Arkan holnap érkezik vissza, akkor majd Cromwell Kapitány eligazítja minden további teendővel és információval. - Vagy akit a kapitány megbíz ezzel, ez már igazán részletkérdés, ami engem nem is érdekel. Nekem csak az volt lényeges, hogy a megfelelő embereket a megfelelő pozícióba helyezzem el. - Minden jót, hadnagy! - Kis ravasz mosoly a végén búcsúzóul.
Hétf. Dec. 31, 2018 1:18 pm
//
