*Próbálom beleképzelni magam Sam helyzetébe. A földi létbe nem tudom, magába az ébredés pillanatába sem és a kellemetlen mellékhatásai sem ismeretesek számomra, de a helyzet, az, hogy egyedül van még a sok ember között is, nos nem éppen felemelő. Szerintem nem is előnyös. *-Ez nem előny. Baromi nagy hátrány. Senki nem mondja el mire figyelj. Más felébresztetteket nem ismersz? Olyat akit a Földön is ismertél? Persze nem zsarolhatnak meg velük, de előbb-utóbb mindenki fontos lesz a számodra. *Az ember alapvetően társas lény. Bármilyen kapcsolatot is alakít ki, az fontos lesz a számára. A munkakapcsolat is. Az ember, főleg egy nő érzelmileg is ragaszkodni fog egy szimpla munkakapcsolathoz is. A kör pedig bezárul. Én sem szeretném felkelteni a Consilium figyelmét magam iránt, de félő, ahogy ismerem magam, ez be fog következni. Bármennyire is vigyázok, bárhogy palástolom, bárhogyan is próbálom eltitkolni, miben vagyok jobb mint amilyen planetológus. Az Alvókra meg amúgy is nagyobb figyelem hárul, nem lesz könnyű dolga Sam-nek észrevétlennek maradnia. Azt viszont már tapasztaltam, ha valami a felszínen zajlik, nem annyira gyanús, épp ezért szeretném egy kicsit leitatni azon felül, hogy ellazuljon. Persze nem biztos, hogy másban is felmerül ennek a két dolognak a szoros összefüggése, de ki nem szarja le?! Amúgy is sok idő telet el azóta, hogy részeg volt, amin elámulok, mert bár tudatában vagyok az egész jelentőségének és alapjának, kimondva azért egészen más.* -Fú baszki! Az régen volt. *És újra bemutatkozom, csak most a nevem helyett mást mondok. Igen, hát ezt is meg kell szoknia, nálam menetrendszerű a káromkodás, nem csak véletlen elszólás. Tudok normálisan is viselkedni és anyám megtanította hogyan legyek „rendes” és „kedves” feleség – ha csak erre gondolok a mutatóujjam lekívánkozik a torkomon, de anyát szeretem – csak épp nem akarok. *-Akkor pont itt az ideje. *Vagy ez előtt, vagy közvetlenül ez után töltöm újra a poharát, lassan már azt sem figyelve, hogy fér-e még belé. A pohárba. Ami a hullachipet érinti, ha már erre vetődtünk téma ügyileg, ki kell okítanom a csajt. A fejemet rázom és még a mutatóujjamat is meglengetem az orra előtt.* -Nem úgy van az. Boltban? Nem kistáska ez, hogy boltban vegyed. Nincs kommunikációs chip bolt. *Ezen a ponton picit elámulok.* -Bakker! Hogy kimondtam, majdnem beletört a nyelvem. Na szóval erre a chipre, ki tudja miért, de szerintem a consi se, úgy vigyáznak mint a szemük világára. Leltárban van, érted? Leltárban baszki. Minden darabbal, még azzal is ami elromlott, el kell számolni. Csak akkor van esélyünk, ha kivesszük egy hullából, neki már úgy sem kell, mert nem hall, viszont rá lehet fogni, hogy úgy megsérült, hogy…pfff, kilőtték belőle. Vagy kilopod a raktárból, amikor a raktáros félrenéz. *Hát így van ez, nem akarják, hogy mindenki megértse az ocantisokat. Még én sem kaptam, pedig nem kevés időt kell lent töltenem a kutatásaim miatt, de „elvileg” azokhoz nem kell, hogy ocantisokkal diskuráljak. *-Elég nagy ja, lenne hely mindenkinek bőven. *Picit végigmérem, kinyújtom a kezem és a hüvelykujjamat vigyázzba állítva méricskélem Samet.* -Van ekkora ládám, beleférsz. *Legfeljebb csak azt mondom, hogy kell az a valami, amit a ládában tartok, de közben Sam lesz benne. Hát én komolyan vettem, eskü. És ha megtalálnak az állatok, már nem fog irigyelni.* -Ahhoz, hogy irigyelj, magáznod kell? *Nem tudom, lehet, hogy valamit félreértettem, de ki tudja már ezt biztosan három pohár Búfelejtő után? Azt sem tudom hogyan lépünk rá a másik kis titkomra, miszerint bármikor, szabadon élvezhetem a régi filmeket. *-Nem vagyok zseni. Mindent az apámtól tanultam. Kommunikációs tiszt volt és informatikus. *És imádja a régi földi cuccokat. Azért is van szimpla mezei bicskám, amit tőle kaptam. Azt mondta jobb mint bármilyen hidrokulcs, és még ölni is lehet vele. Utóbbi mondjuk annyira nem érdekel. A Föld azonban igen, és most van szerencsém első kézből hallani arról a bolygóról, amit el kellett hagynia az embereknek, miután tönkretették és elpusztította egy bazi nagy meteorraj. Felhúzom a lábaimat és a térdemre könyökölve hallgatom a Masinák Anyját. Sok mindennel egybevág azzal amit láttam a feljegyzésekből, filmekből, és ahogy ismerem magunkat, az Ocant is tönkre fogjuk tenni, az ember semmiből nem tanul, csak a hülyeségből. *-Piramisok! Te láttál olyat igaziból is? Tényleg olyan nagyok? El nem tudom képzelni. *Ez igazán fellelkesít és nagyon sok mindenre rákérdeznék még, csak kapkodom a fejem, nem tudom hol kezdjem. Ennek az a vége, hogy tovább lépünk és elszomorít az amit hallok. *-Ez az izé, nem volt önkéntes? Tudtad, hogy már nem lesznek? Ez kibasz….bocs. Duuurva. Hogy tudtad őket otthagyni? Hogy lehet ilyesmit feldolgozni? *Tátva marad a szám. Soha nem beszélgettem ilyesmiről olyannal akit itt ébresztettek fel, aki a Földről származott. Bár arra gondoltam, hogy nem mindenki hozhatta magával a családját, de valakitől hallani…..arra mér nem is reagálok, hogy szerintem ezt a bolygót is tönkretesszük, csak idő kérdése és mivel már az embernek van gyakorlata benne, gyorsabban menni fog. Még Sam családján, elvesztésén, a nem választási lehetőségén vagyok kiakadva. Leteszem a poharamat az ágy mellé a földre és Sam-hez csúszok, majd átölelem. Kurvára fájhat neki, hogy nem láthatja a szüleit, meg a tesóját, meg a barátait. *
Nincsen családom, se barátaim, így gyenge pontjaim se. Ezt előnynek is lehetne nevezni, de tisztában vagyok vele, hogy mennyire nem az. De persze nézőpont kérdése. - Az ébredés után kaptunk egy rövid tájékoztatót, pár napos gyorstalpalót a itteni rendszerről és életről, de... gondolhatod, hogy mennyire kevés volt. - elhúzom a számat, meg se próbálom letagadni azt, hogy nem volt éppen egyszerű megkezdenem itt az életemet, ahogy bizonyára a többi alvónak sem. - Nem tudok róla. - rázom meg a fejem. Egyelőre legalábbis nem, idővel pedig még kiderülhet, hogy tévedek. Nem bánnám, ha ilyen jellegű meglepetés érne. Az ital most egyre jobban esik, a témák nem mindegyike túl kellemes vagy túl egyszerű a számomra. Rég voltam már részeg, nem tervezek ismét az lenni, de nem mindig érzem a határokat, ennyi idő után pedig simán lehet, hogy csalnak majd az érzékeim. - Régen bizony! - bólogatok most már vigyorogva, majd veszélyesebb vizek felé evezünk a kommunikációs chippel. Nem túl legális az, amin ügyködünk, de mivel mindketten ugyanazt akarjuk, én pedig bízom a nőben, nem hiszem azt, hogy kelepcébe akarna csalni ezzel a fajta "faggatózással" - bár ha tévedek, akkor már úgyis mindegy lesz, de valakinek mégis csak muszáj most már bizalmat szavaznom -, elmesélem hát azt is, hogy miként akartam bizonyos chipekhez hozzájutni. - Nem legálisan akartam a boltban megvenni, de más is árul chipeket. - ennyire nem vagyok hülye, hogy úgy állítsak be valahova, hogy rögtön kibököm, hogy mit akarok. A leltárról viszont nem tudtam, így halkan hümmögök, miközben Raven mesél nekem a chipek védelméről. Én is kicsit túlzásnak érzem a dolgot, bár valahol meg is értem. Ha elkezdenénk jóban lenni azzal a néppel, nehezebben vennének rá minket a leigázásukra, mert attól tartok, hogy ez lesz a cél. - Így tényleg nem tűnik egyszerűnek a dolog. A hullaházba gondolom nincs bejárásod... vagy gusztusod a boncoláshoz. - nekem nem hiszem, hogy lenne. A hideg is kiráz, ahogy arra gondolok, hogy nulla orvosi tudással megpróbálok kivenni egy halottból egy chipet. Hirtelen azt se tudom, hogyan kezdenék hozzá. Az a baj, hogy a vizuális memóriám túlságosan is jól működik, így szinte magam előtt látom a jelenetet, miközben beszélgetünk és... és erre most inkább inni kell. - Fúj! - ennyivel zárom le a témát és inkább kellemesebb vizek felé hajózunk. Kíváncsi vagyok az Ocanra, nagyon szívesen megnézném magamnak, de az engedélyre még várnom kell. Viccelődve mondom Ravennek, hogy bemásznék a csomagjába, de amikor méricskélni kezd, majd tök komolyan kijelenti, hogy van ekkora ládája, elvigyorodom, majd fejemet is megcsóválom hozzá. - Csak vicceltem! Egy ládában tuti klausztrofóbiássá válnék. - belegondolni is szörnyű lenne, hogy abba utazzak. - Nem magáztalak, csak... csak így mondtam. Ejj, hogy te mindent félreértesz! - nevetek most már, majd iszom ismét. Jól érzem magam a nő társaságában, ehhez kétség sem férhet és még a filmekkel kapcsolatban se titkolózik előttem. Vagy Ő is őszinte hozzám vagy remekül alakítja a szerepét, hogy a közelembe férkőzzön. Ez a gondolat mégis egyre távolibb lesz. Tehát az apjától tud mindent. Én is sokat tanultam az enyémtől és nagyon fáj, hogy elveszítettem. Nagyon fontos volt a számomra. A Földdel kapcsolatos élményeimbe én is szívesen avatom be a nőt, akár csak Ő tette ezt velem az Ocanról és sejtettem, hogy a piramisok fel fogják kelteni az érdeklődését. - Bizony! Csodálatos épületek voltak... Igazán kár, hogy minden megsemmisült. - halkan sóhajtok, majd akarva-akaratlan térek ki a családomra, és arra, hogy nem önként jelentkeztem a programba. Az ital hat és jelenleg elszomorít a helyett, hogy jobb kedvre derítene. A régi emlékek mardossák a szívemet és képtelen vagyok tova űzni őket. A kérdéseket hallva viszont észhez térek és csak nagyot nyelve nézek Ravenre. - Voltak önkéntesek is, de engem azért választottak, mert jó mérnök vagyok. Kiemelkedtem a többiek közül és a tudásomat kamatoztatni akarták a jövőben... azaz most. - kis szünetet tartok, figyelem a tizedes szemeit, majd végül a poharat leteszem az éjjeliszekrényre vagy asztalra, ami mellettem van és végül folytatom a történetet. Legyen hát tiszta számára a kép. - Először elutasítottam őket, kértem egy kis gondolkodási időt, mert nem akartam hátrahagyni a családomat. Velük akartam maradni, de... végül otthon meggyőztek, hogy vállaljam el, így jeleztem feléjük, hogy részt veszek a programban. Addigra viszont már kiküldtek egy osztagot hozzánk, később értesültek csak a beleegyezésemről. Apámat majdnem megölték, engem pedig bevitte, hiába ellenkeztem. Ott derült csak ki, hogy rábólintottam a dologra, de így még rosszabb szájízzel feküdtem be a kapszulába. - beletúrok hajamba, az emlékek még mindig élénken élnek bennem, ahogy annaka férfinak az arca is, aki lelőtte édesapámat. - Tehát igazából nem volt választásom és nagyon fájt őket ott hagynom. A mai napig fáj... - és ebből sejtheti, hogy nem sikerült még mindig feldolgoznom a történteket. Hangom elcsuklik kicsit és ekkor jön közelebb, majd ölel meg. Erre nem számítottam, így testem megmerevedik néhány másodpercre, majd ez után néhány könnycsepp akaratlanul is utat tör. Nyelek párat, majd végül átölelem Ravent és magamhoz is szorítom. Oly rég ölelt már meg bárki, oly rég volt, hogy utoljára kedvesek voltak velem, mégse akarok gyengének tűnni, így igyekszem nem szipogni és engedni a sírásnak, bár az ital elgyengített. Attól tartok, hogy nem lesz túl kellemes estém, ha visszatérek a kabinomba. Ott kiengedhetem majd minden fájdalmamat. - Köszönöm, Raven! - hangom halk, miközben lassan eleresztem, majd egy apró mosollyal törlöm meg arcomat. Végül az italt felveszem és lehúzom egybe a maradékot. - Nem akartalak már a megismerkedésünk napján ilyesmivel terhelni. Nem is értem, hogy mi van velem. - talán az italban volt valami. Mindent előhozott, teljesen megnyíltam, jobban már nehezen lehetne.
-Ja, gondolom. Az első biztosan az volt, hogy minél hamarabb férjhez kell menned és gyerekeket potyogtatnod. *Húzom el a számat és bököm ki azt, ami először eszembe jut és amire számítani lehet a Consiliumtól. Sok dolog van ami nem tetszik a szabályok, rendeletek és törvények sorában, de ez az első helyen áll. Ha csak rágondolok agylobot kapok tőle és a téma mindig felvet bennem egy vágyat arra, hogy bemutassak egy tanácsosnak és rajta keresztül üzenjek a többinek, hogy „Bekaphatják!” Samnek jobb helyzete lenne, ha találkozott volna régi ismerőssel, olyannal akit a földről ismerhet, akivel már találkozott. Egymásban jobban megbíznának, persze csak akkor ha nem derül ki már az elején, hogy az a másik, velejéig hű a Consiliumhoz és osztja a nézeteiket. Mondjuk ha pasi, akkor mindenképp. Viszont nincs ilyen ember…de még lehet. Nem olyan nehéz utánanézni a felébresztett Alvóknak, de nem most fogok neki ismiket keresni, előbb iszunk, mert ő már régen ivott…és szó szerint régen. Azon egy picit meglepődöm, de érdekel is, hogy fordító chipek után kajtat, persze mivel nincs tisztában az összes lehetőséggel ami a Volentisen adatik, azt sem tudhatja, hogy ilyen chipeket nem árulnak minden sarkon. A hullaház gondolata nem kecsegtet, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem jutott még eszembe, azonban oda sem olyan könnyű bejutni….úgy, hogy ne maradjon nyoma. Egyelőre hanyagoltam ezt a lehetőséget, másrészt…*-Egy ideje készülök rá lelkileg. *Bólintok komolyan a szavaim mellé, és ebből tudhatja, hogy noha távol áll tőlem a hullagyalázás, foglalkozom a gondolattal. Csak a megfelelő alkalom kell hozzá, és persze hangulat. Talán két pohár Búfelejtő, vagy Sárkányvér kellően lebontaná a gátlásaimat és a kezem sem remegne. Azonban ott van még a kérdés, hogy vajon meddig bírnám ki hányás nélkül. A hangokból ítélve Sam-nek is ezzel vannak gondjai, a morális problémákon persze könnyebben túl tudja magát tenni az ember. *-Oké. Elnapoljuk a témát. *Jobb időkre. Mondjuk addig mindenképp, amíg együtt nem megyünk az Ocanra. Így vagy úgy ahogy neki eszébe jutott. Amilyen bolond vagyok, komolyan vettem, és nem csak ebben értett félre. Nem én őt…naná. Vigyorgok rá vadul és mellékelek magamhoz némi használati utasítást. Ha már ilyen jóban vagyunk.* -Nem mindent. Valamit szó szerint értek. Attól függ milyen hangulatban vagyok…és persze kivel állok szemben. A ládás dolgot komolyan mondtam. A magázást nem. Oké, csak elég ha rám nézel és egy idő után tudni fogod, mikor melyik. De csak neked. *Mert rohadtul bírom a csajt, és nem árt ha tudja, mikor milyen arcot vágok. Persze nem lehet olyan könnyen kiismernie magát az embernek rajtam, ha nem akarom. Azért vagyok szertelen, néha bolond, őrültnek tűnő, zavaros és sokat beszélő – jó, ez utóbbi ösztönös – hogy soha ne tudja senki mire gondolok és mit tervezek. Ez a rendszer remekül tud motiválni. Kíváncsi lennék milyen volt a Földön a rend, milyen törvények voltak azelőtt, hogy beütött volna a krach, de csak a megsemmisült épületekig jutunk, és még erre sincs lehetőségem eléggé rácsodálkozni, mert onnan egyenes út vezet az elvesztett családig, ami láthatóan kényes és fájó pont Sam életében. Terelném a témát, nem túl jó ómen ha az első találkozáskor megríkatom, de már késő. A történetét hallgatva rájövök, hogy mennyire jó életem van, mert az enyémnél van szarabb is. Nem elég a család elvesztése, a hogyanja sem semmi és még nagyobb haragot érzek magamban a Consilium iránt, bár Sam ellen nem a mostaniak követtek el bűnt, de a jelenlegi rendszer rovására is épp annyit könyvelhetünk el, ha nem többet. Az utóbbi kiderítésén munkálkodom. Nem tudom nem megölelni. Teljes mértékben együtt tudok érezni vele. Amikor elenged és kibontakozik az ölelésből, a szemeibe nézek. Sok mindent látok ott abból amit érez és kihasználom az alkalmat, amíg a sok minden ott csillog.* -Nem terheltél. Remek lelki szemetesláda tudok lenni. Az történt, hogy mindazt amit ki kellett volna adnod magadból, bizalmas barát híján magadban tartottad. De ez idővel óriásivá duzzad és elég néhány korty gátszakító.. *Mutatok a kiürült pohárra.* -…hogy a felszínre kívánkozzon. Ez a jobbik eset, különben belülről zabál fel. Nekem nincs ilyen fájdalmas történetem. Nekem csak titkaim vannak. Azok viszont a jelenem…és a jövőmet fenyegetik. Ez sem sokkal jobb. A paranoia tud olyan pusztító lenni, mint a fájó múlt. *Azt hiszem, itt kezdődött a barátságunk, és nem bántam, hogy a végére nem a nevetés volt a fő attrakció.*
Szer. Május 01, 2019 9:56 am
