Szemem sem rebben, amikor a pozícióval járó veszélyekről beszél a kapitány. Tudom, hogy én erre születtem. A tény, hogy igencsak megrövidítheti az életem, irreleváns. Az Ocan és az anyahajó közötti buszozás sem más, mint lassú halál. Én adrenalint akarok. És elhiheti, hogy nyomás alatt csak még jobban teljesítek. Ezt nem is hangoztatom. Láthatta az aktámban az eredményeimet. Nem számít, hogy alacsony oxigénszinttel, vagy a nehézségi gyorsulás miatt a súlyom tízszeresével áldva kellett egy logikai, vagy reflexalapú feladatot megoldanom, ment. Hálás vagyok. Tényleg.
Arra, hogy kérdésére feleljek időt nem kapok, de az orrom alatt szolidan és rosszallóan felnevetek. Kézműves orrplasztika, mi? Így is mondhatjuk. Hamar elhallgatok persze, szavaira csak beosztottként bólintok.
- Miután letettem a gépet, megfordult a fejemben, hogy talán félre kellett volna állnom a felettesem útjából. - És hagyni, hogy felrobbanjunk még a légkörbe belépve. Mert hogy az életveszély múlásával elég világossá vált számomra, hogy mi vár rám. Illetve mi várt volna, ha a kapitány nem dönt úgy, hogy szüksége van rám a fedélzeten. Persze csak viccelek, valami savanyú módon, de akkor is vicc. Félig meddig. Az életben maradási ösztönömnél csak az erősebb, hogy másokat életben tartsak. Képtelen lettem volna félre állni az útjából.
- Hát lenne tippem, Uram. - Közvetlenül nem kérdezek vissza, de a hanglejtésem tükrözi a kérdést, tekintetem pedig azt, hogy várom válaszát. Jó ha tudja az ember, milyen kapitány alá kerül, nem igaz? Nem mintha számítana, a „buszozásnál” minden jobb. Az is, ha úgy dönt nem kedvel és az első küldetésen beküld a pokol szájába.

Elégedetten mosolyodom el a rövid, ám annál tartalmasabb történetet hallva. Nem kérdezem, hogy az életének mely szakaszából származik ez a sztori, mert ez nem is lényeges. Elég az, hogy megtörtént és ez már most sokat elárul az újdonsült kapitányomról. A szóbeszédeket is csak megerősíti. Örülök, hogy ilyen kapitány alatt szolgálhatok az előző helyett… az előzőt inkább ne kommenteljük. De azt hiszem ő is így van velem, különösen miután egy-két hétre nyomot hagytam az arcán a hajója berendezésével. Ezután nem is tudom, hogy a mondandója első, vagy második fele ragadja-e meg inkább a figyelmem.
- Nem fogok csalódást okozni, uram. – Felelek egyszerűen, ezzel végül mindent lereagálva. Nem áll szándékomban sem padlót súrolni, sem egyhamar szembe kerülni a… barátommal. Így pedig különösképpen nem, hogy úgy tűnik, a kapitány nyilvánvalóan tudja a gyenge pontom. Márpedig az, hogy valaki ellenséget csinált egy Consilium tagból igen nagy gyengepont. Csodálom, hogy még így is képes volt kivitelezni, hogy felkerüljek a Jolára. Ez volt az életcélom. Most már csak bent kell maradnom. Lehetőleg nem padlót súrolva.
Mikor engedélyt kapok a lelépésre, röviden szalutálok és távozom. Jobb lesz mihamarabb csomagolni és menni, ebben egyet értünk.