Számoltam vissza a másodperceket, óra híján úgy, hogy minden szívdobbanásom elosztottam hárommal. Még 40, azaz nemsokára itt volt az idő. Nagyon kíváncsi voltam, vajon ezúttal is jól ítéltem-e meg a helyzetet. Amíg ezen gondolkodtam a másik gránátom is lecsatoltam. Ezúttal egy repeszgránátot. Borzasztó pazarlás, pláne, ha ezt vesszük, milyen sors vár még a PDA-ra, de a sírba úgysem vihettem volna magammal. A gránát a felfelé vezető lépcső feléig pattogott. Közben azért visszakiáltottam. -Szeretem a saját hangom, te meg tudtad volna, hogy hazudok. Kapja be a C... Kissé elszámoltam, mennyi idő van a robbanásig. A masszív kőépület nem dőlt ugyan össze, de azért a sok ezer éves por,sár, és vakolat össze vissza szállt, és omlott szegény orvgyilkosom nyakába. 90. 99.98.97.96.95.94.93.92.91. -Ó, egyébként, mi a véleményed, mennyire vagy feláldozható a Consilium szemében? - Kérdezem ordítva, félig szándékosan csak, mert még sípol kicsit a fülem a robbanástól. És újabb golyózápor a lépcsőfordulón. Meg kéne próbálnom spórolni, de nagyon. De már nincs sok hátra. 28.27.26.25.24.
Igen, ezt magam is így látom. Különös lény az ember. Mielőtt akár csak felocsúdhattam volna, hogy mi történik, a robbanószer, amit Thomas Lynch kém és / vagy dezertőr gurított elébem, mint amolyan fogadóbizottságot, minden előzetes figyelmeztetés nélkül felrobbant. A robbanás vitte magával a több ezer éves templom vagy szentély mennyezetét, por, hamu, és egyéb törmelékek hulltak alá. A lépcsőzet is, mely kritikus károsodást szenvedett az impulzustól, teljességgel elpusztította, kifordította a lábam alól, és csak annak köszönhettem, hogy nem zuhantam vissza, hogy megkapaszkodtam pod manipulátorában. Kitettem magam ezzel annak a vak sorozatnak, amit Thomas Lynch kém és / vagy dezertőr küldött a semmibe, annak reményében, hogy eltalál ― ha el nem is talált, csupán felsértett, az csak a teljes szerencsének volt betudható. Lendületet vettem a levegőben, és a pod-ról elrugaszkodva lendültem át a robbanásban megrongálódott feljárón, egyenesen a több ezer éves templom vagy szentély tetőszerkezetére. Féltérdre érkeztem, s úgy egyenesedtem fel. Podnak könnyebb volt utánam jönni, mint nekem Thomas Lynch kém és/ vagy dezertőr szemébe nézni. Immáron portól és földtől összepiszkított egyenruhában, sötét hajam porcicák és pókhálók koronázták. ― Teljes mértékben ― feleltem Thomas Lynch, kém és / vagy dezertőrnek, míg újra fogást találtam Végzetnek keresztelt kardom markolatán ― Nem számít, hogy én élek-e vagy halok. Ha el is bukok, lesz számtalan másik katona, akik a helyembe lépnek. Nem az egyén a fontos, hanem a cél. Nem számít, melyik egység viszi véghez, így tehát maga az egyén, mint olyan tényező, is elhanyagolható. Egyetlen dolog számít csupán. Szolgálni. Dicsőség az emberiségnek. ― élesítettem a fogást a kardomon, aztán elrugaszkodtam, azzal az eltántoríthatatlan céllal, hogy beteljesítem a parancsot, és egyetlen vágással vetek véget Thomas Lynch kém és / vagy dezertőr életének.
Ahogy kiugrottam a lépcső elé, és ráfogtam a fegyverre, csak a pilóta reflexeimnek köszönhettem, hogy nem kaptam őt telibe egy sorozattal. Az utolsó pillanatban céloztam kicsit másfelé, hogy a sorozat a srác előtt egy méterre pattogjon a falba, és ne őt kaszálja le. Hogy a fenébe került oda? Ennyire a halálomat akarta, hogy inkább átugrott egy robbanáson vakon, csak eljusson hozzám. Minden esetre gyorsan hátrálni kezdtem. El kellett ismernem, roppant....hát talán a lelkiismeretes nem a legmegfelelőbb kiszerelés, ha azt vesszük milyen démoni tekintettel nézett rám de....elhivatott, ez az! -Ja, ezt hallgatjuk 100 éve. Az egyén feláldozható...fel is áldoztak annyit, hogy maradt vagy 6000 egyén, és lassan elfogyunk, de rá se rántsanak. Nem akartam én meggyőzni. Csak az időt húzni kicsit, de már nem sokáig. Minden fejlesztés ide vagy oda, a legmodernebb sikló is akkora zajt csap, amikor érkezik, mint egy évszázadokkal korábban használt modell. Még a süketek is hallják. -Itt vannak a haverjaid! ÉS valóban. Miközben felemeltem a puskám, hogy kivédjem a karcsapást, már hallani is lehetett a fülsüketítő zajt, ahogy érkezett a sikló amit a consi küldött ránk, majd megjelent a halálsugár, ami pont a romváros közepébe csapódott, oda, ahol a pda-t hagytam. A kardos támadása meglepett. Azt hittem könnyedén hárítom a puskával, de igazából majdnem kitört a karom, olyan erővel csapott le rám. De lényegtelen volt. A Fézer sugár elsőre lebontotta a fél falut, és templom amin álltunk azonnal elkezdett összeomlani, velünk együtt. A felszálló porban próbálom magam arrébb rugdosni, és az omló épület lendületével együtt menekülni, nem törődve azzal, mennyi sebet szerzek közben, csak eltávolodjak a kardostól, minél messzebb. Közben egyre több kis fézer csapódik be, lerombolva minden épületet. Némelyik túlságosan közel csapódik be hozzánk.
Mielőtt a szökevény kém és / vagy dezertőr Thomas Lynch még akár csak megszólalhatott volna, kiegyenesedtem ama térdelő helyzetből, amibe pod segítségével érkeztem. Így pedig láthatóvá vált az oldalamon ama rojtos, friss szakadás, amelyet Thomas Lynch kém és / vagy dezertőr lövedékeinek egyike ejtett az elébb. ― Az emberek olyan praktikátlanok. Nálad volt a helyzeti előny. Ha akarsz, könnyedén végzel velem, hisz kiváló céllövő vagy, nem igaz? Még úgy is, hogy füst- és porfelhő akadályozza az éleslátásodat. Megtehetted volna, hogy lelősz, mint egy kutyát, és szabad lennél. Akkor hát miért? ― Nem értettem. Tényleg nem. Tény, hogy az emberek kiszámíthatatlanok, tökéletlen ösztönlények, de Thomas Lynch kém és / vagy dezertőr még a belém táplált százalékokat és arányokat is felülírni látszik. Közelebb léptem a hátráló férfihoz. ― Hiába mondod nekem mindezt, Thomas Lynch. Én ugyanis nem hiszek benne, hogy az emberiségnek a jelen formájában volna jövője. Talán majd egy következő generációnak. Vagy egy azt követőnek. De a legjobb mégis csak az volna, ha az a bizonyos generáció már az emlékét sem őrizgetné azoknak, akiknek ma még élettől forró a teste. Ezt mondja a statisztika. Mire észrevettem a csalást, hogy Thomas Lynch kém és / vagy dezertőr nem a lelkemre ― ? ― hanem az idő múlására kíván hatni, addigra késő volt. A Consilium tulajdonában lévő sikló zajos entrée-t tart, mely épp csak egy szívdobbanásnyira ― nem az enyémre, az övére ― vonja el a figyelmem, mielőtt támadásba lendültem volna. ― Nem a „haverjaim”. ― helyesbítem Thomas Lynch kém és / vagy dezertőr helytelen szóhasználatát. Őszintén nem kalkuláltam bele az események menetébe, hogy ― ha ki is védi a kardsuhintásomat, mert hogy azt belekalkuláltam, de ― ellentart neki, anélkül, hogy elejtené, vagy egyéb módon kirepülne a géppuskája a kezéből. Ez épp csak egy pillanatra gondolkodtat el, de a consiliumi sikló bontómunkálatainak hála képtelen vagyok elvarrni a gondolatot. A fézer rombolásának utóhatásaként alapjaiban rengett meg a több ezer éves templom vagy szentélyféle. A mérőprogramom egy közepes földrengésnek megfelelő rezgéseket észlelt. ― Veszély: Illabilis alapszerkezet. ― hallom pod hangját valahonnan, alig századmásodpercekkel azelőtt, hogy egy balszerencsés lépést követően ― melyikünk volt az; én, vagy Thomas Lynch? ― megadja magát a templom vagy szentély tetőszerkezete, majd hatalmas robajjal omlik össze, kirántva alólunk a biztos talajfogást. Valami iszonyatosat döngött ― gyanítom, az én voltam, ahogy a testem földet ért ― az összes érzékelőm kritikus fájdalomról jelentett, ám én ebből alig éreztem valamit. A kardomra támaszkodva igyekeztem feltápászkodni, körülbelül akkor, amikor Thomas Lynch kém és / vagy dezertőr is. ― Pod, nyiss tüzet! ― intettem a szökevény lázadó háta felé. ― Értettem. ― pod legnagyobb meglepetésemre engedelmeskedett a parancsnak, lövedék sorozatot küldve a férfi nyomába. Egy pillanatra átsuhant a központi egységemen, hogy ez vajon hogy is lehetséges, aztán újabb halálsugár csapott be alig pár tíz méterre tőlünk. ― Veszély. Veszély. Veszély. ― hallom pod hangját, aztán betemet a leomló törmelék, és körbeölel a sötétség.
Egészen elborzasztó belegondolni abba, mily gyakran adják tudtomra a beszélgetőpartnereim egy közelharci fegyver segítségével azt, hogy a szavak ideje véget ért. Hogy miért nem lőttem le? Vajon naivság, hogy nem akartam megölni őt, vagy csak képmutatás, hisz az igazi probléma az, hogy itt van testközelben, és nem csak egy pötty a kijelzőmön, amit letörlök egy fézersugárral? Egyszer talán kiderül, ha valakire tényleg rálövök egy sikló ágyújával, de egyenlőre amennyire tudom egy áldozatom sincsen. Egyetlen dologban értek egyet csak a fiúval. Ezek ott az égen nem a haverjai. Vagy, fogalmazhatunk úgyis, hogy ilyen szövetségesek mellett én abszolút fölösleges vagyok ellenségnek, és igyekszem is, hogy eltűnjek az útból. A felszálló por, és füst egyszerre könnyíti meg, és nehezíti a dolgom, de valahogy mégis ösztönösen sikerül elkerülnöm a bajt. Nagyjából. Az utolsó löveg pont kettőnk közé csapódik be, telibe találva szegény Podot...de lehet tartalékolnom kéne a sajnálatom azoknak, akik nem akartak épp rám lőni.
A sikló arrébb száll, egy tisztás felé, hogy kiugrálhassanak belőle a katonák. Míg ez történik, a kőtörmeléklavina alá temetett fiú arca elől egyesével tűnnek el a kövek, amíg meg nem láthat engem, izzadtan, és koszosan, de mégis, bátorítóan vigyorogva rá, ahogy eltüntetem az utolsó köveket, hogy a feje kilátsszon. -Á...élsz még. Remek. Úgy öt perc, és a sikló legénysége ideér...nekem viszont dobbantanom kell. Kész csoda, hogy ezt túlélted. Viszont, ha már így alakult, átadnál egy üzenetet a Consiliumnak? Az öklöm az arca elé tartom, és kinyújtom a középső ujjam. -Felmondok. Ezután felegyenesedem, és elszaladok az elhamvadt fák mögötti dzsungel felé.
Valamivel később a hadsereg emberei valóban megjelennek Bara mellett, ám nem segítenek rajta. Ami azt illeti, szigorú parancsot kapnak rá, hogy ne tegyék. Ők azt hiszik azért, mert a srác belehalna a sérüléseibe, ha levennék a testéről az azt összezúzó súlyos köveket. Valójában persze csak arról van szó, hogy nehéz lenne letagadni mi ő, ha miután kiásták csak leporolná magát, és tovább menne. Bár lehet ő nem így érzi, az aktájába sikerként könyvelik el a küldetést. Kiderítette, hogy Tom Lynch életben van, és valóban átállt. Ez máris sokkal több, mint amit bárki más elért eddig.
Kedd Szept. 03, 2019 5:37 pm
