Sok milliárd ember. Egyesek szerint 20, van aki szerint 8, van aki szerint pedig 30. Akárhányan is voltak ezen a süllyedő hajón, annyi biztos, hogy a mentőcsónakban alig több, mint hatezer férőhely volt. Gyors fejszámolással megállapítható, hogy egy egyszerű földi halandó rosszabb esélyekkel indul, mintha lottózna.
Ha valaki nem szerencsés, legyen rátermett. Ha csak egy stadionnyi ember maradhat hátra, azok csak a legjobbak legjobbjai lehetnek, és még azok közül is csak a kiemelten egészségesek. És még azok közül az olyanok, kik bátorságukkal, és hűségükkel több ezerszer bizonyították a rendszer számára, hogy ha az ismeretlenbe kell menniük, azt akarják, hogy ők is elkísérjék őket.
Az egyik ilyen ember Robert Ford, édesapám régi bajtársa, és az én keresztapám. Mások amikor azt mondják, mindent megtennének a gyermekedért, talán nem gondolják komolyan, de abban biztos lehetek, hogy ő nem a levegőbe beszélt, hisz az egyetlen ok, hogy milliónyi katonából engem is beválasztottak - egy egyszerű, tartalékos katonát, aki azelőtt a fegyverét sem sütötte el soha, a lőgyakorlatokon kívül - az ő közbenjárása volt. Nélküle nem is tudtam volna erről az egészről, és az apokalipszis napján gyanútlanul golfoztam volna a lakótársaimmal, borzasztó másnaposan, és könnyen lehet én vettem volna észre utoljára otthonunk pusztulását.
Az űrhajón nem sok hasznomat vették volna, ezért szinte azonnal az alvók közé kerültem én is, félretéve, mint valami genetikai akkumulátor, hogy majd elővegyenek, ha egyszer hasznomat vehetik. Tartalékos a földön, tartalékos a csillagok közt. Remek.
Hosszú álomba merültem. Több mint fél évszázad szállt tova, és szédítő belegondolni, mennyi mindent hagytam ki. Kalandok, felfedezések, és a polgárháborúról is örömmel lemaradtam volna, ami miatt elővettek. Egy tucat, hasonlóan holdkóros sráccal álltam a kis gatyámban egy teremben, és hallgattunk egy beszédet arról, hogy valami kapitány fellázadt, és ezért most a hazának újra szüksége van ránk. Másnak hosszú évek munkája kiérdemelni azt, amit mi most megkapunk cserébe azért, hogy testünkkel védjük a telep lakóit, és az emberiség álmait, és jövőjét. Egy hónapot kapunk, hogy összeszedjük magunkat, elvégezzük a hat hónapos alapkiképzést újra, aztán irány a telep, ahol majd kijelölnek nekünk egy házastársat. Ezen a ponton szerettem volna feltenni a kezem, és kérdezni, de ez egy olyan pillanat volt, amikor jó katonaként csak hallgatni kellett, és tenni amit mondanak.
Feleséget kijelölni. Érdekes. Csak azt remélem, nem valami okoskodó tudósféle lesz, aki megfojt álmomban.