☆ A gyógyítást - modern felszerelések híján - főként az ocantisok végzik, emberi asszisztálással. Egy darab műtőhelyiségük van csupán, fejletlen eszközökkel, illetve egy nagyobb terem, ami egyszerre maximum 25-30 sérült befogadására képes.
Szerettem a nyugodt békés életem. A szabályok egy megfelelő életet biztosítottak nekünk. Nem volt gondunk, ha betartottuk azokat. Én élveztem azokat a szokásos napokat, de a feleségem megváltoztatta az életem. Nagyon szerettem őt és mindent megtettem volna érte. Egyik nap úgy döntött, hogy fellázad a rendszer ellen és beszökött a 6.szektorba. Én pedig mentem vele. Akkor csalódtam az emberi fajba igazán. Ki is taszítottak maguk közül, meg meg is akartak ölni, de szerencsére élve megszöktem. Elég rossz állapotban menekültem a biztonságiak elől. Biztosan meghaltam volna, ha egy lázadó srác nem segít rajtam. Ellátta a sérüléseim, de még így is jobbnak tűnt befeküdni az ellenállás bázisán lévő orvosi szobába. Nem volt kérdés számomra, hogy csatlakozok az ellenállókhoz, hisz más esélyem nem volt a túlélésre. Viszont nem akartam elárulni, hogy mit láttam, mert a feleségem halála előtt megkért, hogy ne mondjam el senkinek, mert háború törhet ki és azt nem bírná a lelkiismeretem. Nem tudtam, hogy ilyen dolgot magamban lehet e tartani, de megpróbáltam minden tőlem telhetőt. Azt tudtam, hogy a lázadók vezetője majd beszélni akar velem, hisz még az is kérdés volt, hogy milyen munkát tudnék végezni náluk és biztos voltam benne, hogy a 6. szektor titkaira is kíváncsi lesz.
A bal karom be volt tekerve és fel volt kötve, mert eltört. Körbe a hasam is be volt tekerve, mert több sebet is szereztem. Minden testrészemen volt horzsolás, az egyik legnagyobb az arcomon volt A szám is felszakadt, szóval sok sérülést szereztem, hisz a 6.szektor biztonsági emberei mind engem akartak elintézni. Az ágy nagyon kényelmetlen volt, meg amúgy is vártam már az ellenállás vezetőjét. Fel-alá járkáltam, mert nagyon izgultam meg kicsit féltem is a találkozótól.
Hazudnék, ha nem lennék izgatott, hiszen ma egy sérült gyereket szedtek össze. A hír, miszerint a 6-os szektorból menekült, akár igaz is lehet. Kíváncsi vagyok, de tudom, tisztában vagyok vele, egy éppen gyógyuló lehet nem lehet máris összetörni, főképp, hogy idegen környezetben van. Minden új neki, várni kell, szépen lassan, óvatosan kell kezelni. Mégis Casper türelmetlen, és ez rám is átragad, azonban valakinek józannak is kell lennie, mivel ő nem hajlandó, én rakom helyre. Én vagyok a vezető, megtett azzá, pedig akár ő is lehetett volna, így elvárom, hogy igenis nyugodjon meg! Az idő eljön, csak ki kell várni. Azonban a bázison már futótűzként terjed a fiú híre, a kimondott-kimondatlan kérdésekre nem tudok választ adni, azt csak is Chris fog tudni. A nevét kiderítettük, miközben July ellátta a sebeit, és hagyott neki nyugtatót. Nem kimondottan szerettem, ha így csöppen be valaki a bázisra, hiszen akár lehet törzsgyökeres Consiliumista, azonban abban biztos voltam, valamit látott, és az égadta egy világon semmi sem lesz, ami visszakergetné oda. Itt fog maradni, de akkor helyet kell neki mutatni. Bíztam benne, int a legtöbbekben. Hajlandó voltam bizalmat ajándékozni, utána ők döntik el, hogy mit tesznek ezzel, de ha összetörik, annak súlyos következményei lesznek. A kockázatot vállalom, mást nem tehetek. Így jutunk csak előrébb, és a telep egyre nő, egyre többen leszünk… Ami szép, de nekem újabb élet fölötti felelősséget jelent, újabb valaki, aki bennem látja a reményt, ez nagy teher. Hajlandó vagyok cipelni… Végül, mikor már az orvosok is azt mondták, látogatható, na ná, hogy én mentem elsőre. Fel akartam mérni, el akartam vele beszélgetni egy-két dologról. Belépve a szobába, talpon találom. Végig mérem az arcát, melyeken ott vannak a horzsolások és zúzódások, majd a karját is. küzdött önmagáért, dicséretes. De tudsz küzdeni másokért is? - Üdvözöllek – sétáltam be nyugodtan, miközben helyet is foglaltam. Nekem mindegy, hogy áll vagy ül, ahogy szeretné, leginkább. – Ahogy látom, jobban vagy, egész fess vagy így – utaltam az arcára egy csalfa, de meleg mosollyal. Látszott, hogy ideges, de miért? Mitől tartasz? Mitől félsz? Vagy a szavaid súlya lesz kegyetlen? – De talán, egy kevés pihenés nem árt – döntöttem oldala a fejemet, miközben ujjaimat összedöntöttem, és államat nekitámasztottam. Kíváncsi, szinte elemző tekintettel figyeltem minden mozdulatát, arcán a mimikát, szemének fényét. Olvasni akartam benne, mint egy nyitott könyvben. Megismerni, kiismerni, tudni, hogy milyen feladat lesz jó neki és milyen információnak a tulajdonában van. De mindent csak lépésenként, nem szabad kapkodni, különben a préda elmenekül. - Ügyesen megszöktél, bár akár egy hajszálon is múlhatott volna, hogy meg nem találunk, Chris. El is feledkeztem, Jacob Walsh vagyok – nyújtottam neki a kezemet egy laza mosollyal. Komoly lesz a téma, mégsem akartam, hogy feszengjen. Engedje el magát, nem fogjuk bántani.
Még mindig rossz állapotban voltam, de nem bírtam egy helyben feküdni. Tele voltam adrenalinnal, annyi minden történt. Meg izgultam is, hisz tudtam, hogy megfog látogatni a nagyfőnök. Féltem attól, hogy nem fognak befogadni, mert nem leszek jó semmire. Még én sem hittem el, hogy a lázadók köré kerültem. Én, Christopher Newton, aki mindig is a rendszer mellett állt és betartott minden szabályt. Pont én lettem kitaszítva. Nem is tudtam, hogy miben segíthetnék a lázadóknak. Verekedésben nagyon amatőr vagyok és fegyverrel is csak egyszer lőttem életembe. Viszont futni azt tudok. Az lehet a különleges képességem. Biztos egy jó futónak is hasznát vehetik a lázadók. Egyre kíváncsibb lettem, hogy vajon nekik milyen a rendszerük. Hogy van felépítve, milyen szerepek vannak és mik a céljaik. Mindig is érdekeltek az ilyen dolgok. Talán valami stratégának vagy szervezőnek is jó lennék. Az a gáz, hogy nekem a Consilium rendszere és szabályzata is tetszett és nem elleneztem egy pontját sem. Egészen addig, amíg nem szöktem be a szektorba. Végül megjelent a főni. Ahogy sejtettem, megviselt arc, izmos...nagyon izmos alkat és tipikus vezető kiállás. Lehet picit tovább bámultam, mint kellett volna, de meg akartam nézni magamnak, hogy milyen is egy ilyen csapat vezetője. Pont olyan, mint amilyennek elképzeltem. Először meg sem tudtam szólalni és csak álltam ott mereven. Végül megráztam a fejem és kinyitottam a szám. - Jó napot - ez jött hirtelen a számra. Nem tudtam, hogy hogyan kellett volna. Idősebbnek tűnt, mint én meg tapasztaltabbnak és sokkal magasabb rangú, szóval nem mertem csak úgy letegezni. Ő leült és én még mindig csak ott álltam. Rengeteg dolog miatt izgultam és nem bírtam ezt a stresszt. - Öhm... köszönöm - én is elmosolyodtam. Nem is tudtam, hogy hogy néztem ki. Nem néztem meg magam tükörben, de biztos elég rossz állapotban. Bár egy férfin szexi egy seb. Legalábbis a feleségem ezt hajtogatta. A megjegyzésére csak bólintottam, majd körbe néztem és végül visszaültem az ágyamra. Tényleg jobb volt ülni. - Köszönöm, a futás az egész jól megy - zavaromban nevettem egy kicsit, majd megpillantottam a felém közeledő erős férfi kezet. - Christopher Netwon - mutatkoztam be, miközben kezet fogtam vele. A részemről nem volt valami férfias kézfogás. Fájt még a kézfejem, mert volt egy kis ökölpárbajom is az egyik őrrel és nem gondoltam volna, hogy nekem is fáj, ha beverek neki.
Csüt. Dec. 28, 2017 5:18 pm
