-Tudja...most, hogy így belegondolok, én sem. - Minden kapitány, akit ismertem meghalt. Azóta pedig nem igazán volt időm ismerkedni. ÉS lássuk be, a másik két kapitány nem tűnik olyannak akikkel érdemes. Azért picit mosolygok a végére. engem is untat a feljebbvalóink viselkedése...el sem tudja képzelni Norman mennyire...
-Megkérdeztem. Azt mondták szörnyű tiszt, de jó ember. És nem, nem adom ki a forrásaim.
Aztán ahogy elindulunk, megrázom a fejem.
-Ostobaság lenne azt hinni, hogy nem tudnak róla, hogy találkoztunk. De nincs ebben semmi, csak két kapitány vagyunk, akik megbeszélték, mikre képes a hajójuk, és ki a legjobb nő a flottában. Ha most szétválnánk, gyanúsabb lenne, úgy viselkednénk, mint aki titkolni akar valamit. Márpedig nekünk nincs titkolni valónk, nem igaz?
Az egyik Enclave autóhoz vezetem őt, és be is ülök. Ebben a csodakocsiban rettentő gyorsan ott lehetünk. Egyetlen bánatom, hogy nem vezethetem, de talán jobb is. állati gyorsak ezek a vackok. a Végén még elcsapnánk valakit.
A gyomrom azonnal hátra húzódik, és valóban, hamarosan a tárgyaló előtt találjuk magunkat. Ahogy a kocsi elhúz, megveregetem Norman vállát.
-Ne aggódjon, ez nem a maga tárgyalása. Na menjünk.


A tárgyaló terem pont olyan, amilyet várhat tőle az ember. Jól megvilágított, és mégis, olyan üresnek, és sötétnek hat. Egyetlen asztal, 3 szék, és egy nagy üres placc, hogy a vádlottnak legyen hol állnia, jó messze a bíráitól. Mögötte az ajtó két oldalán két fekete őr, teljes testpáncélban. Két másik pedig bevezeti a vádlottat. Csak egy pillantást vetek rá, miközben hátradőlve a székemben a tableten olvasgatom az ügy részleteit.
-Mr.Jenssen. Tudja miért van itt. Amit tett az egy hadnagyhoz ez nem méltó, és egyenesen vérlázító! Az Arkan a legújabb hajónk, azon pilótaként szolgálni óriási megtiszteltetés és felelősség, amit csak kevesekre bíznánk rá! Hogy bízhatunk meg ezentúl magában?
Na igen, az admirális beszéde most is épp olyan izgalmas, és lényegre törő, mint mindig. Úgy tűnik viszont most megállt, és azt várja, mi szóljunk közbe.
-A jelentés szerint eltörte a másik tiszt orrcsontját, és amikor összeesett még agyrázkódást is kapott. Bizonyára nem meglepő, hogy egy ilyen cselekedet okot adhatna akár a száműzetésre is de figyelembe kell vegyük, hogy eddigi szolgálatai alatt nem tett más kihágást, ezért fontolóra veszünk egy ennél enyhébb büntetést.

Aztán elhallgatok, és várok Reeves kapitány mit tesz hozzá ehhez.

- Két újonc egy pár… - Sóhajtom és egy apró pillantást vetek a másik hátsójára, hátha az ő fenekén is ottfelejtették a tojáshéjat, csak úgy, mint az enyémen. S bár a kilátás tetszetős, sajnos egyikünkén sincs rajta az a bizonyos mészdarabka.
Tekintetem a következő megjegyzésre visszavándorol a másik arcára és halványan elmosolyodok.
- Nem kell mindent elhinni, amit az ember hall és mindenkinek joga van hozzá, hogy megtartsa a forrásai kilétét. - Teszem meg az engedékeny gesztust és nem faggatózom. - Pláne, ha kicsit sántít az általa szolgáltatott információ…
Ugyanis nem igazán tartom magam jó embernek. Lustának és önzőnek? Igen, annak mindenképp, bár néha vannak jó pillanataim is ezt semmiképp sem tagadnám. Valószínűleg ez a mai is egy ilyen jó pillanat. De, hogy összességében jó ember lennék-e? Kötve hiszem. Kérdezzék csak meg a volt feleségem. Persze ez már egy másik történet, így inkább jókedvűen megindulok a másik után és mi tagadás, igazat kell adjak az okfejtésében.
- Valóban. Ha már a legcsinosabb _személy_ kilétéről diskurálunk, egyszer tarthatnánk egy szépségversenyt. - Vigyorgok, miközben én is beülök az autóba. - Szerintem polgár és legénységpukkasztó dolgot sikerülne produkálnunk.
Hovatovább passzolna a hírnevemhez. Szóval ezt az ötletet feltétlenül elteszem rosszabb napokra és ha kell, akkor maximum csak a saját legénységem fogom kiakasztani vele.
Szinte pillanatok alatt érünk a tárgyalás helyszínére, és kilépve az autóból enyhe gyomorgörcs jelentkezik nálam. Az utolsó ilyen jelenésnél az asztal rossz felén foglaltam helyet. Talán az arcomra is kiülhet? Veszek egy mély, megnyugtató lélegzetet és kissé felvont szemöldökkel, immáron vigyorogva nézek a másikra.
- Ne igyunk előre a medve bőrére.
Ami előre sejtetheti, mit fogok művelni a továbbiakban.

Pont ugyanolyan nyomasztó a teremben a légkör, mint amire emlékszem. Sőt, mintha még extra őrséget is kaptunk volna. Érdekes… A helyemre vonulok, s véletlenül sikerül nem tökéletesen megemelni a széket.
- Upsz… - Lehelem, miközben a hangtól még nekem is feláll a szőr a hátamon. Jól van na, mostanában nem végeztem súlyzós edzést.
Amíg a vádlottra várunk, majd a felemelő beszédre, egykedvűen hintázok a székemen, bár csak diszkréten, mégsem kéne rögtön az első 5 percben hanyatt vágódni. Az ügy aktáját már jóval korábban átolvastam és az iménti kis csevejünk épp elég volt ahhoz, hogy a fejemben legyenek a részletek. Így nem esik nehezemre kihúzni magam és az asztalra fektetni az összekulcsolt ökleimet, hogy egyenesen a pilóta szemébe nézhessek, mikor rám kerül a sor.
- Igen részletes pontossággal kitér a jelentés az okozott kárra. Viszont egy helyen sem láttam megemlítve a kiváltó okot. Márpedig úgy gondolom, hogy a döntés fontos részét kell képezze a válasz a miértre. Kicsit utána érdeklődtem magának és úgy tűnik eddig nem mutatott erőszakra való hajlamot. Szóval kérem, árulja el nekünk, mégis mi vitte rá, hogy megüsse egy bajtársát? Mielőtt még mi is úgy elsiklanánk eme tény felett, mint az előzetes vizsgálat.
Igen épp a rendszert becsméreltem. De, ha az Admirálisnak van egy kis esze, nem fogja szóvá tenni a dolgot.

Érzem, ahogy feszül a nyakamon az ing szoros gombolása. Tárgyalás lesz, lehet elmarasztalás is, de annak is meg kell adni a módját, ha akasztanak, nem? Nem is olyan rég még biztos jövőm, karrierem volt, amivel biztosíthattam volna a fiam jövőjét is. Ha már nem látom, legalább elmondhassam, hogy anyagilag támogassam. Az elmúlt hónapokban nem aludtam túl jól, a hangulatom pedig egyenesen pocsék volt. Váltakozott a csöndes depresszív és a kétkedő között. De parancsnak soha nem szegültem ellen. Beesett szemeimet pásztázva a tükörben, miközben a zakó élét elsimítom magamon, hogy a dísz-egyenruhában kilépve a tárgyalóhoz kísérjenek. Sötét, nem is olyan baj, mert legalább nem látják az arcomat annyira. Nem kell, hogy tudják az elmúlt napok kétségeit rajtam. Ha nem aggódtam eléggé a gyerek miatt, most magamat is félthetem.
Szalutálok, amennyire engedik, mikor belépek és ahová kísérnek, megállok ott egy helyben. Idebent mindenki annyira alacsonynak tűnik, még azok is, akik állig fel vannak öltözködve mindenféle ruházatba. Nem tudom, hogy mondanom kellene-e valamit a kérdésre, de mielőtt szóra nyitnám a szám, a két kapitány megteszi helyettem. Ismerem őket hallomásból, ha másból nem is. Talán velem egykorúak, akiket valaki vagy valami feljebb repített, mint engem valaha is fog. Az Arkanon nyilvánvalóvá vált, hogy nem fog és most már az is kérdéses, hogy repülni fogok-e valaha.
- Nem tanították meg neki, hogy olyan dolgokba ne üsse az orrát, amibe nem szabad. Arra pedig végképp nem, hogy halottat ne vegyen a szájára. - nem tervezem előadni a hattyú halálát. De ez az igazság. Ha valakit, aki számunkra annyira kedves, de már nem tehetünk érte semmit, rágalmazás éri, akkor sajnos az igazságérzetem a felszínre tör. Többnyire tudom zabolázni. Most nem sikerült. De nem kezdtem el a fickót verni, arról nem tehetek, hogy egy nyeszlett alak, aki egy orrba vágástól elájul.

-Mr.Jenssen! - Mennydörög rá a hangom, mielőtt még az admirális szólhatna rá, és nem foglalkozom vele, hogy hogy néz rám. Elismerően egyébként. Ragyogó. Mondjuk gondoltam, hogy tetszeni fog neki, hogy nem a rangján szólítom a vádlottat, hanem, mint egy civilt.
-Egyenlőre még a flotta tagja! A feletteseihez beszél, nem a haverjaihoz a kantinban. Válaszaiban legyen lényegre törő, és mutassa ki a kellő tiszteletet. Épp elég nagy bajban van így is. Tudjuk, hogy nehéz amin átmegy, de össze kell szednie magát!
Azt hiszem, fölösleges tovább törnöm magam azon, hogy eltitkoljam, kinek az oldalán állok. Az én felettesem úgy néz rám, mint akinek nőttem a szemében. Szinte érzem. És azt is remélem, hogy Norman vette a lapot. Az ő dolga lesz, hogy harapófogóval húzza ki a hadnagyból a sztorit. vagy kitaláljon egyet, amire csak bólint a vádlott. Mert jelenleg sajnos nem sokat kaptunk tőle. A consilium nem arról híres, hogy túltengene benne a jóérzés, sem pedig a logika. Igaz, ennyiből még Sherlock is csak tippelni tudna, hogy feltehetően a halott feleségével kapcsolatban történhetett valami. Legalábbis más halottat nem tudok elképzelni hirtelen az aktája alapján, aki miatt ennyire begurult volna.
-A magam részéről azt hiszem eleget hallottam. És mivel senki sem tagadja ami történt... - Kezd bele az admirálisunk, én pedig összeszorított fogakkal várok, hogy ebből mi lesz. Már csak Norman-re sandít kérdőn, hogy közbe akar-e szólni.

Ez az egész cirkusz kezd igen érdekessé válni. Az elégedetten szemlélődő Admirális mögül, kissé felhúzott szemöldökkel pillantok az asztal másik végén ülő kapitányra. Jaaa! Hogy ebben a bohózatban ma rám osztották az idióta szerepét? Nem vagyok felhőtlenül boldog ettől a ténytől, főleg mert mivel állítólag egy oldalon állunk. De úgy tűnik a jó fiúk akármit tesznek, mindennel imponálnak a felettesüknek.
Nem mintha az előttünk álló sokkal jobb lenne. Ha ezt tudom harapófogót is hozok magammal. Az ember igyekszik megadni a lehetőségét egy magyarázatnak és tessék…
A beállt csendben kicsit megköszörülöm a torkom és az egyik őr felé sandítok, majd mikor konstatálom, hogy a távolság indokolja az emeltebb hangnemet:
- Ha már a kantinról esett szó. Esetleg nem hozna nekem valaki egy limonádét?
Érdeklődöm fennhangon, ezzel valószínűleg kiakasztva mindenkit. De ez nem is baj, amíg rajtam botránkoznak, addig sem hoznak elhamarkodott ítéletet. Valószínűleg az őrök közül egy sem mozgatja füle botját sem, így végül megrántom a vállam és meglepő komolysággal nézek Jenssenre.
- Fiam, - kissé poénos a megszólítás, tekintve a korunkat, de írjuk ezt a rangbéli különbség számlájára - úgy látom maga sem az a szószátyár típus, még ha a velős stílusán van is mit csiszolni.
Egyenesen a megszólított szemébe nézek és kissé oldalra döntöm a fejem. Most jön az a rész, ami miatt a magukba forduló emberek utálják a meghallgatásokat. Meg ezek után valószínűleg engem is.
- Viszont minden tisztelettel, de vitatkoznék Admirális. - Fordulok a megszólított felé. - Ha a maga egy jó pilótájáról lenne szó, nem hiszem, hogy ennyivel elintézné a dolgot. A mi dolgunk feltárni az igazságot és annak megfelelő mértékű büntetést kiszabni, ha jól emlékszem.
Idézek valamelyik sótlan passzusból, amihez volt szerencsém az elmúlt évek során. Bár jobbára csak azért mert a másik oldalon álltam.
- Márpedig nem kaptam kielégítő választ a kérdésemre. Feltételezem az elhunyt az egykori neje? - Taposok bele egyenesen a pilóta lelkébe. Minek ide finomkodás, ha egyszer válaszok kellenek.
- Szeretném, ha részletekbe menően kitérne az esetre: hol történt, kik voltak jelen, pontosan mi hangzott el, mi történt miután leütötte a bajtársát?
Végül de nem utolsó sorban pedig, miért nem találtam a jelentéshez csatolva semmit az Arkan kapitányától. Mármint egyértelműen egy jó katonáról beszélünk. Nem kéne a kapitányának kijárni valami enyhébb büntetést?

Nem mondta senki sem, hogy a díszegyenruha csak máz és egy előre megrendezett hóhér tárgyaláson még moderálni is kell magam. Úgyis tudom a forgatókönyvet, onnét kipenderítenek, mert kellett nekik egy ürügy és landolok valahol a Volentisen, ha pedig akkora szerencsém sincs, akkor az Ocanon és élhetek teljesen semmitmondó életet. Ugyan békében és a fiammal, de tudom, hogy ha csak a földet kellene ásnom és egyszerű civil életem lenne, attól perpillanat teljesen hülyét kapnék. Egy pillanatra lehorgasztom a fejem, hogy tényleg megembereljem magam - na meg elnyeljek egy undorodó grimaszt és egy horkantást, hogy aztán ismét kihúzzam magam és válaszoljak a kérdésnek megfelelően.
Egy darabig csak figyelem a szócsatát, szinte biztosra veszem, hogy játék az egész. A kérdés az, hogy kivel, egyikükkel ott a velem szemben helyet foglalók közül, vagy velem. Végül csak bólintok a kérdésre.
- A néhai nejem a szóban forgó alany, igen. Ott és akkor nem tűrtem, hogy valaki mocskolódjon a nevével. - őszintén nem tudom már mit mondott, mert teljesen elkapott a harci ideg, ahogy nem állt le.
- Egy velem egyenrangú tiszt ne éljen vissza a hatalmával, hogy másokat szidalmazzon. Mi ez, ha nem provokáció? - hát lássuk, akkor ismertessük a sztorit velük.
- Csak egyszer ütöttem, mert nem hagyta abba, hiába szóltam. Megtántorodott, majd hanyatt vágódott. - a puhány pöcs - Nekem ennyi elégtétel elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, egyben hibáztam is. Jelentettem az esetet személyesen a kapitánynak. - bizony így történt, nem megpróbáltam eltussolni és felnyomtak, én magam néztem a szemébe és meséltem el mi történt. Akkor még baromi nagy büszkeséggel a szemeimben, amit azóta sem szégyellek. De tárgyilagos voltam. Ő pedig elvezettetett. Azóta csak várok.

Felvont szemöldökkel sandítok oldalra Norman-re. Limonádét? Vicces belegondolni, hogy odahaza az egy relatív olcsó italnak számított volna, itt az űrben azonban a víz aranyárban van, a citrom a víz sokszorosában, a cukor pedig drágább a citromnál is. Ennek ellenére azért elég gyorsan visszakanyarítja a témát a lényeghez, és most úgy érzem, hátra dőlhetek. Szép volt Norman.
-Mr.Jenssen. Ne gondolja, hogy nem értjük meg, miért tette ezt. - Újabb színjáték. Megpróbálom elhitetni mindenkivel, hogy az együttérzésem mímelt csak, és nem valódi. Ebben a közegben, ahol mindenki álarcot hord, és mindenkiről ezt feltételezi talán nem lesz túl nehéz feladat.
-Ha ez nem egyenruhában történik...
Elharapom a mondandó végét. Sajnos a másik pilótának olyan hátszele van, amivel nem érdemes kimondani még feltételesen sem, hogy akkor sem lépünk közbe, ha a földön fekve meg is rugdossa utána. Egyébként is ironikus lenne ilyesmire felbujtani egy fegyelmi tárgyaláson.
-Azonban, mindez szolgálatban történt, és bár gondoskodni fogunk a másik fél elmarasztalásáról is, sajnos az ön esetében tartanunk kell magunk a protokollhoz.
ÉS akkor felszólal végre az admirális újra. Láthatóan mérlegelt mindent, és már ott a keze a gombon, hogy egy mozdulattal gyalogkakukkot csináljon belőle.
-A hallottak tekintetében úgy döntöttem, öné a választás: Eldöntheti, hogy visszaállítja hosszadalmas és kemény munkával a becsületét, talán visszatérhet a munkakörébe. Vagy elhagyja a hajót és átmegy máshová. Már persze, ha lesz olyan kapitány, aki kér magából ezek után.
Egyértelmű, mit mond ezzel. Jenssen közlegény...vagy kadét? Annyira lehet mégsem egyértelmű. Vagy áthelyezik a Volentis-re, esetleg az Ocan-ra. Még egy utolsó segítség kell, és megússza mindkét sorsot.

Lehet pályát kéne módosítanom és inkább átképezni magam vallatótisztté. Ki tudja, akár még sikerem is lehetne ezen a vonalon. Mi tagadás most sem esti mesét kaptunk, de legalább már teljesen világos miért is nem láttam semmit az anyaghoz csatolva, amiben az Arkan kapitánya akár csak egy picirit kiállt volna a pilótájáért. Ha nagyon kukacoskodni akarnék, valószínűleg kicsit megkapargatnám mégis kinek a kije, akit sikerült kiütni, mert véleményem szerint neki is pont ugyanitt kéne állnia, de a világért sem rontanám el, amit eddig sikerült elérni.
Egy apró fintort azért kap Ethan egyenruhás megjegyzése. Ugyanis az egyenruha nem csak egyes személyek kezét kéne, hogy megkösse nem?
Az admirális szavai viszont már csaknem mosolyt csalnak az arcomra, de persze ez nem lenne túl profi viselkedés. Szinte gyerekjáték volt megfogni az öregfiút. Egy színpadias sóhaj kíséretében hátradőlök a székemen és látványosan kezdem el vizsgálgatni a körmeimet, miközben csak sandán pillantok rá egyszer-kétszer a delikvensre.
- Nos, ha úgy dönt, keres magának egy másik állomás helyet mi tárt karokkal várjuk a Volentisen. Gondoljon csak bele… A Jolával ellentétben naphosszat itt lehetne az űrállomáson, kitűnő körülmények közt, arról ne is beszéljünk, hogy az Arkanhoz képest pedig egy paradicsom volna. Csak alkalomadtán kell kimerészkednünk a bázisról és akkor is csak néhány próbakörre. Gyakran láthatná a fiát és nem utolsó sorban a másodtisztem szívesen kitanítaná magát a tiszti erényekről.
Fűzöm még hozzá, hiszem a nyakamat merném tenni rá, hogy mg az Admirális is hallott róla, mennyire szeret erről a sótlan témáról prédikálni. Részemről igazán mindent megtettem annak érdekében, hogy elvegyem a fickó kedvét a saját hajómtól.
Kissé előrehajolok és átpillantok a másik kapitányra, majd felhúzom a szemöldököm, mintha csak azt üzenném neki „Hogy lássuk mit lépsz erre?” Micsoda versengés egy elmarasztalt pilótáért…

Nem tudhatom biztosan, hogy ezek most szétkapni akarnak engem, de elmondok mindent, amit csak szeretnének, olyan tárgyilagosan, ahogy csak szeretnék. Ne érje szó a ház elejét. Már ha nem lángol már annyira, hogy menthető legyen, mert éppenséggel nem áll a legjobban a helyzetem. Sőt... nagyon nem áll jól a helyzetem, lévén, hogy tudom, kivel szemben állítanak elő. Abban a pillanatban nem kételkedtem, hogy a kapitányom a másik tiszt mellett áll, hogy megnyilvánult a jelentésem után. Abban a pillanatban nekem ott végem volt.
És most, ahogy hallgatom a jelen lévőket, egyre inkább az bontakozik ki előttem, hogy én nem, de még inkább nagyon nem szeretnék visszamenni az Arkanra. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy mennyire visszaélnének a helyzetükkel és abban is biztos vagyok, hogy a fejlődésem megtorpanna, mi több, soha nem repülhetnék ki egyedül, önszántamból sem parancsra, sem parancs nélkül.
Most először lebeg előttem a lehetőség, hogy tényleg a fiammal lehetek. Valóban csak erre vártam eddig minden egyes alkalommal, amikor csak vissza kellett térnem a fedélzetre. De tudom, hogy Becks nem azt akarná, hogy mindent eldobjak magamtól. Kell lennie egy helyes útnak, amely mindkettőnk számára megfelelő és én is el tudom látni mind a feladataimat, mind a fiam nevelését. Most tudom, hogy jó helyen van az ismerősöknél. És azt is tudom, hogy én nem tudnék megadni neki egy biztonságos, kiteljesedett gyerekkort sem. Lehet, hogy önzőn hangzik, hogy épp lebeszélni akarom magam a Volentisről... soha nem éreztem a helyet az otthonomnak, amilyen gyorsan csak lehetett, szabadulni akartam onnan. Timonak sem kívánnám, jobb helyen van az Ocanon.
Hosszas vívódás után azonban ismét rájuk emelem a tekintetem. Az admirálisra pillantok előbb, majd aztán csak Dobrikra.
- Az URS Jolán szeretnék szolgálni.

Majdnem elnevetem magam. Norman annyira jól játssza, hogy egy inkompetens tiszt, aki csak a lábát lógatja egész nap, hogy szinte el is hiszem neki. Ami pedig még fontosabb, hogy úgy tűnik, mintha működne a kis tervünk. Az admirális feje kicsit vörösödik a gondolatra, hogy a Volentis-re helyezze, mintegy jutalomként ezt a rendbontót. És azt is látom, ahogy valóra válik az álma. Láthatja, hogy Jenssen katonásan ugyan, de kvázi könyörög az áthelyezéséért. Legalábbis az ő szemében ez történik. És már csak az kell a boldogságához, hogy elutasítsam, hisz mint mondta, miféle elmebeteg kapitány kockáztatná meg, hogy ilyen altisztje legyen?
-Rendben van. - Az admirális diszkréten előre esik a széken. Nem túl hangosan, de azért tudjuk, hogy nem erre számított. - Ennek azonban feltételei vannak. Mostantól nem mehet a hadnagy közelébe, amíg bocsánatot nem kért tőle.
Lehet nem hangzik túl szépen, de még mindig jobb, mintha bocsánatkérésre kötelezném.
-Továbbá, szükségesnek látom, hogy dühkezelési terápiára is járjon. Dr.Valentine örömmel kezeli majd, minden héten kétszer. Roppant lelkesen számolt be nekem az új zene és hidro terápiájáról. Remélem segíteni fog önnek.
Ez viszont már elég kicsinyesnek, és szadistának hangzik ahhoz, hogy kielégítse a felettesünket is. Vagy nem, ugyanis megszólal utána:
-Akkor azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Leléphet, alhadnagy! Csomagoljon össze.
Újra hátradőlök kényelmesen. Nem totális győzelem, de azt hiszem, a lényeget sikerült megoldani. Megvárom, amíg távozik a vádlott, aztán az admirális is elindul. Tisztelgek neki, és én is elhagyom ezt a termet, vissza a kilátótér előtti kis bárhoz.