Eljött az idő, hogy a flotta két legaktívabb hajója összemérje az erejét. Ha a Jola megnyeri ezt a csatát, azzal történelmet ír, és többé senki sem tekintheti ezt egy apró zendülésnek. Ha pedig elveszti...hát akkor jó sokunknak kell új karaktert írnia. Maga az ütközet nem egyetlen topic-ban lesz kijátszva, hanem kísérleti jelleggel több kisebb, egymással párhuzamosan játszódó játék keretén belül dől el mindannyiunk sorsa. Ezek a játékok lehetnek hosszabbak, rövidebbek, kihathatnak egymásra, és a karakterek akár át is mehetnek egyikből a másikba(indokolt esetben, és ha logikus) de egyszerre csak egy helyen lehetnek. Bizonyos karakterek szerepe előre meghatározott. Mindenki más számára a kiírt küldetése egyike elérhető. Fontos megemlíteni, hogy érdemes minden a kalandban résztvevő játékot veszélyesként kezelni. MEghalni egy JK sem fog, a usere tudta nélkül, ám súlyos sérülések előfordulhatnak. Jelentkezni rájuk pm-ben lehet, ebben a topicban pedig az ütközettel kapcsolatos hírekről olvashat majd mindenki. Jó szórakozást!
ui: piros pont annak, aki felismeri az összes járművet a képen
-Tűzoltás!!! - A fedélzeten tűz ütött ki, és néhányan csapdába estek. 2, legflejebb három bátor játékos karakter feladata, hogy segítsen a helyzeten. Eddigi jelentkező: Lita; Irina; Dylan
-Torpedó!!! - Csak pilóták számára, akár njk, akár JK. Siklóban ülve kell az arkan siklóival és egyéb meglepetéseivel felvenni a harcot. Eddigi jelentkező: Jenna(Freya NJK), Jaina, Nyomi (Pressi NJK)
-A láthatatlan a sebezhetetlen ellen - A főnix névre keresztelt aszteroidatörő, és az Artemis lopakodó sikló közti visszavágó. 2 Siklópilóta jelentkezését várjuk. Az aszteroidatörőt vezeti: Finn Eddigi jelentkező: Nia
-Vész Klinika!!! - Egy ilyen csata óhatatlanul is áldozatokkal jár. De talán akad, akire még nem az utolsó kenetet kell feladni. Aki úgy érzi, remek orvos, vagy nővér lenne, és nem menekült el a hajóról a többi civillel, itt kipróbálhatja magát. Illetve, természetesen pácienskét is könnyen idekerülhetnek más szálakból JK-k is... Eddigi jelentkező: Hwan nővér; Melissa
-Űrséta - Egy gépésznek halált megvető bátorsággal az űrhajó burkán kívül kell megjavítania valamit a hajón. ÉS az sem árt, ha valaki elkíséri. extrém veszélyes küldetés.
Az űrséta, a tűzoltás, illetve a láthatatlan a sebezhetetlen ellen küldetések beteltek. a maradék kettőre még lehet jelentkezni! A torpedóba jöhet minden njk karakter, aki az az elterelő hadműveletet. Kérem aki oda jelentkezik jelölje meg azt is, Tommy vagy Powell rajában szeretne repülni!
Megkezdődött a csata! Eddig a Jola egy találatot kapott egy atom torpedótól, és az egyik siklónk felrobbant. Bővebb információ a Csata topicjaiban található. Minden résztvevőnek Szombat éjfélig van ideje írni. Jó szórakozást kívánunk nektek!