Felszökött a szemöldöke a katonának, amikor meghallotta, milyen mocskos tud lenni a szája. Nem szégyellte, ami csak ömlött kifele, jött magától, gondolkodnia se kellett azon, mi mit kövessen, annyi biztos, nem szégyenlősködött. Nem is az volt a lényeg, hogy botránkoztasson hisz csak kitört belőle, akaratlanul ez volt a reakció arra, ami történt. Mivel.. errefelé az élet igencsak egyhangú kissé, nemigen akadnak kirívó esetek, amelyre használhatná a készletét, így mint valami hiánypótlás, úgy kapott az alkalmon. A katonákkal nemigen lehet packázni, mert elég szar helyzetben vannak így is, nemhogy még tenni rá egy szép nagy lapáttal. Nem lenne könnyebb, sem jobb, így ezen részét egyelőre még lenyeli, amennyire csak lehet. Nem csoda, ha odakint kényelmesebben érzi magát, mint bent, a tömegben. Nem is érti ezt, és nem is akarja, így is elég idegben volt, amikor összetömörítették őket, miután kiderült, mennyire kényelmes errefele. Semmi se igazságos, ez tény.
Az sem, hogy most a vérző kezét szorongatva bizonygatja, hogy neki itt van dolga.
- Ember, nézz már ide. Szerinted szórakozom..? -- azzal megemeli a vágott kezét, a tenyerét, és a hajlatot, ahova az a fránya kés beleszaladt. Barkácsolni, mi? Mert azt olyan jó dolog. Nem volt sosem mestere, és úgy néz ki, ha eddig nem, majd most megtanulja valahogy, ha akarja. Ha nem, akkor ez a mai volt az utolsó, hogy próbálta. Mindenesetre, ő nem akart jönni feltétlen, csak épp ez a mocsok vérzés nemigen akar elállni, nem tudja kitisztítani és úgy néz ki, marhára mély is. Szóval, vagy ez, vagy lerohad. A katona csak fintorog, talán sosem látott még élőben vért, mert mintha el is sápadna picit. Ez a gond ezekkel, semmit sem tapasztaltak, csak ki vannak képezve, hogy elbánjanak emberekkel ha úgy adódik, és semmi több. Nyápicok, és valójában nem retteg tőlük, ha akarná egypárral még puszta kézzel is elbánna, de mivel oldalukon és kezükben csinos fegyverek pihennek, ő meg nemigen van védve ezektől, igencsak öngyilkos harc lenne. Vág egy pofát viszonzásképp, visszaszorítja a sebre a rongyot, hogy mégse csöpögtesse tele a folyosót, és megindul a gyengélkedő fel. Ezen szektor másik része a nagy titkok háza, ahol az olyan kicsi emberek, mint ő, sosem járhat. Mint annak idején a Földön, a kormány minden cucca titkos, és nem nagy titok az, hogy elég hatalmas dolgokban utaznak, amikhez semmi köze a köznéphez. Nem is akar belegondolni inkább.. Amúgy sem a szíve csücske a hely, a helyzet és a vezetés, így feleslegesen nem hergeli magát, mert abba igen könnyen bele tud őrülni az ember és épp elég már az is, ami a táborban van, vagy maga a tény, hogy egy idegen bolygón kell lenniük. Nem tetézi. Annyira.
Megáll kicsit szusszanni, noha nincsenek nagy fájdalmai és nem is rohant, mégis kicsit el akar időzni. Itt is csend van, vagy csak épp nagyon jól szigetelt helyiségek, de mégis teljesen más, mint mondjuk a szálláshelyük, amitől már igencsak megfájdul a feje. Jó lenne egy ilyen folyosó oda is, de mivel eddig nemigen lelt ötletládát, meg olyat se, akit érdekelne, mennyire élvezik a dolgot, így csak odakint leli meg a csendet, és azt, hogy kényelmesen eltunyulhat a fűben. Nem egy matrac, de nem is olyan rossz. A fejét megrázva hessegeti el a dolgokat, és kezdi el vizsgálni a táblákat, mit merre talál, merre is kell mennie. Nem akar ez katonát se a nyakára, aki kivallatja, mégis mit akar, és még el is kíséri, így a rövid szünet után már halad tovább, míg megleli azt az ajtót, amire szüksége van. Egy rövid kopogás, és már be is nyit. Mondjuk úgy, hogy nem szokása a várakozás.
- Hahó, van itt valaki? - áll meg azért, mert nem fog elsőre feltúrni mindent gézért, ragtapaszért, de a végtelenségig sem vár senkire. A klórszag kicsit marja az orrát, rég érezte már, mivel szerencsére a Földön nem volt beteges típus, itt pedig még nem érte el olyan nyavalya, ami rossz lehetne. Amíg válaszra vár, egy tálca fémeszközt kezd el piszkálni, legfőképp azt, ami a kezébe akad, és ami történetesen valami fura csipesz. Az ilyet mindig valami iszonyatos kínzásra való dolognak képzelte el és.. hát talán nem ez a vallatószoba, csak álcázva.

Rég járt ilyesmi helyen, hiszen szerencsére egészen szívós a szervezete és nem sokszor kellett a Földön sem meglátogatnia egy háziorvost, kórházat meg csak tinédzser korában, amikor egy jobb mulatozás hevében szilánkosra tört a karja. Azóta is kicsit fáj, ha megerőlteti, de oda se neki, ezzel még simán el lehet lenni. Sőt. Most se jött volna, ha maga meg tudja oldani a dolgot, de vannak esetek, amikor a saját tudása igencsak kevés. Nemigen tud ellene mit tenni, még ha nem is válik kedvére az, hogy ide kell járkálnia, igaz, még mindig jobb, mint akinek fel kell mennie, ha nagy a baj. Bár, úgy néz ki, a betegebb embereket nem válogatták be egy túlélőcsoport közé sem, bár abban semennyire se biztos, hogy mennyire vizsgálták át őket, amikor úgy döntöttek, őket viszik majd a nagy útra, amikor elhagyják a régi planétát, és megpróbálnak másutt megtelepedni. Ezen a helyen először jár, jó, sok hely van a telepen, ahol még nem, de ez úgymond az egyik legálisan látogatható hely, amelyet nemigen fedezett fel. Fejfájással megküzd maga, nem szerette sose a pirulákat, és nincs is oka sok panaszra, az itteni frontokhoz még nem állt át, vagy nem is fog, vagy talán nem is létezik. Nem ért ezekhez, hogy tudja mi miért és hogyan. Csak csendben elfoglalja magát, és amit nem tapogat, azt csak csendben figyeli meg, mintha ez egy futurisztikus hely lenne, pedig minden olyan, mint anno, ahogy kitalálták. A másodpercek kövéren peregnek, mire lépteket hall, és felkapva a fejét az irányába néz. Majd' eldobja a csipeszt, de tartóztatja magát, és egyelőre még a kezében tartja, amikor a nő megérkezik. Nem érez szégyenérzetet, hisz nem zsebre tett, és rosszat sem akart, csak nem bírja a tétlen ácsorgást. Biztos volt már rosszabb betege is.
- Áhh.. - fintorodik el, amikor megtudja, mit is tart pontosan az ujjai között. Ez még a jobbik eset mondjuk, meg persze elvileg tiszta is, csak a tudat. Visszateszi inkább a tálcára, és már csak megszokásból is, megtörli a kezeit, mintha amaz mocskos lett volna. - Aranyos cucc. Képzelem a többi mire kellhet – néz olyasmikre, mint a szikék, vagy épp azok, amikkel csontot lehet fűrészelni. Mint egy rossz horrorfilm, olyan az az egész kollekció, de hát, ez is hozzátartozik a dolgokhoz. Reméli, nem ilyenekkel vallatnak odafent, vagy épp itt, ha valaki rosszalkodik. Azonban mire bármit is kérdezhetne, a nőnek hívása akad, így ő teljes csendben állva hallgatja, ahogy arra készülnek, hogy a sokadik bőrt is lenyúzzák az amúgy is igen lestrapáltnak tűnő doktoron. Hát, ez az állás sem lesz egy percre sem az álma. Most nem piszkál semmit sem, inkább fülel, mi fogja a másik délutánját tönkretenni. Hasbaszúrt, már jól hangzik a történet. Nem hallott nagyobb balhéról mostanság, így fogalma sincs, hogy ki bánt így el szerencsétlennel. Lehet, hogy valami katona volt, és egy lázadó így köszönte meg neki? Vagy egy helyi lakos a bolygóról? Ki tudja, úgy néz ki, neki már az is mindegy, milyen irányba megy le a nap. Előbb-utóbb, ha nagy hírereje van, meg fogják tudni miféle galiba tört ki.
- Semmi gond, én ráérek – vagy valami olyasmi. Ha ordibálna se lenne előrébb, csak mindketten idegesek, és akkor lehet megnézhetné közelebbről azt a bordavalami csipeszt. - Se asszisztens, se helyettes? Hah..  - tuti odafent egy rakat ücsörög, és látja el a hasfájós főfejeseket. Lenne rá megjegyzése, annyi szent, de itt nem engedheti el magát, így csak pillantással tudatja, mennyire gondolja ezt jó ötletnek. Bólintva engedi végül, hogy a kötés lekerüljön a sebről, és így ismét megpillanthassa, mennyire ügyes is volt. Hát, még így sem szép látvány, sőt..
- Aha, tudom, csak rohadtul fáj. Vagyis kint még ment – lépked közelebb, ahogy kérte, lassan, hogy ha a vér ismét megindul, ne intézzen még egy felmosást is a dokinak pluszba. Tartja a kezével, és megáll végül. - Annyira nem, de sok a meló. Érnek a gyümölcsök, meg szaporodnak az állatok. Épp azoknak akartam a kerítést megerősíteni, amikor.. ja, elcsesztem – szusszan egyet, és nem tudja  nem észrevenni, mire célzott a nő. Nem szép álom egy orvosnak. Anno a kórházakban is túlterheltek voltak, itt viszont.. hát hagyjuk is. Csak ki ne törjön valami nagyobb járvány. - Az a fő, hogy nekik megvan a kényelmes semmittevés, mi csak robotoljunk és ne szóljunk semmit. Marhák – csóválja meg a fejét, és tartja a kezét, hogy nyugodtan tisztogasson, az ráfér. Odakint nem patyolat tisztaság van, de igyekezett a sebet tisztán tartani, mert szüksége van még az ujjára és a kezére is.
- Csak aludni voltam odafent. A telepen élek – vagyis próbálkozik. Nem tudja, mennyire van tisztában azzal, hogy mégis hogyan kell ott lenniök, de nem is az a fontos. Nem panaszkodni jött, ez tény.