- Bármiből lehet fegyver, de legalább neked már nem kell tartanod tőle. Kivéve, ha másra nézel így... - Miközben a prioritásaimról dumál, én már gyakorlatilag mindenhol körbesimogattam, és már a nadrágjában szemtelenkedem. Tudja, hogy az egyik kedvenc időtöltésem egyszerre minél több szabályt megszegni. Sajnos jó ideje nem jut erre lehetőségem, úgyhogy most ki kell használnom az alkalmat. Azért mégiscsak hagyom, hogy leállítson, és hamar kiderül, hogy nem is rossz döntés ez. - Az istennőd? Azok mit szoktak? óhajtani? - sóhajtom el a végét hozzá dörgölőzve kicsit, ahogy feláll ő is. - Az istennőd a széket óhajtja. - simogatok az arcára, ahogy kitolom hátrafelé a fenekem kicsit, mielőtt megpróbálnék szembe fordulni vele. Még utoljára megfordul a fejemben, hogy mi van, ha az öreg leskelődik, de ezután már tényleg elengedek mindent, ami nem Ethan. Őt egy pillanatra sem.

Legközelebb csak akkor kerekedik értelmes gondolatom, amikor pihegve, zihálva keresgélem a helyem, mert feldolgozom, hogy az egyik karfa belenyomódott a combomba. - Még ne vedd vissza a nadrágod! - vigyorgok rá Ethanre, ahogy átkászálódom a másik székbe. - Még mindig sok időnk van az érkezésig. - az ajkamba harapva fordítom felé az arcom és megsimogatom az övét. Tudtam, hogy élvezni fogom ezt a küldit, de azt nem, hogy ennyire.

+18

-Miért...léteznek mások is? Á...mindegy...
Nagyot sóhajtok, ahogy újfent áthágja a küldetés közbeni protokollt teljes mértékben, én pedig még bátorítom is. Túlságosan élvezem, hogy itt és most nem zavarhat meg minket egy kicsit senki sem. A felkelés óta még az egyre fogyatkozó nagyurak sem.
-Óvatosan, ne feszítsd túl... - Szólók rá játékosan, de már a székben ülve, amiben lovagló ülésben húztam magamra szemből. Nem sietek sehova a látszattal ellentétben, és kínzó lassúsággal húzom végig a kezeim a combján, távol tartva őt magamtól...egy ideig. Nézőpont kérdése, hogy sokáig, vagy sem. De nem gyötröm örökké, és magam sem. Hirtelen rántom közelebb, és aztán én sem eresztem őt.


-Még mindig nem volt elég? - Nevetek rá, de közben már öltözöm. Van még idő ugyan, de most már lehet jobb lesz, ha tényleg nem...letolt gatyával várjuk a bevetést, szó szerint.
-Tudod...az is megfordult ám a fejemben, hogy hagylak egy kicsit aludni amíg repülünk. Elég, ah az egyikünk éber. Ideális esetben a pilóta...
Elgondolkodva nézek a konzolra, de úgy tűnik, nincs baj. Haladunk a célunk felé. Semmi sem utal arra, hogy valaki rossz felé visz minket.
-Illetve egyszer át kéne beszélni a tervet is, ah készen állsz.

Mindig tudod, mit akarok hallani. - édesen sóhajtok, aztán egy újabbat, de az már kevésbé édes. Sokkal inkább türelmetlen. Tudom, hogy ő is akarja, itt van, minden bizonyíték a szemeim előtt, és mégis... mindig is utáltam, hogy neki van nagyobb önuralma. Ha nem így lenne, már lenne egy tucat kölyök és tényleg forgathatnám a fakanalat odalent a kibaszott Okádékon, mint főállású anyuci. Nem tetszik a gondolat, még úgy sem, hogy ő az egyetlen ember a világon, akinek egyáltalán hajlandó vagyok gyereket szüli. De kettőnél meg kell állni. Szeretem, hogy van életem, még akkor is, ha most kissé bizonytalan és kaotikus is, az alvást pedig gyakorlatilag el is felejtettem már, hogy milyen lehet.

Elnézem, ahogy öltözik, és nagy komolyan megrázom a fejem. - A szex az egyetlen olyan időtöltés, amihez nem vagyok lusta mostanában... - sóhajtom kicsit mégiscsak lustán, és lehunyom a szemeimet, ahogy az alvásra tereli a szót. - Az nem fordult meg a fejedben, hogy nem alvással kellene tölteni azt a kis időt, amíg kettesben lehetünk? Russel úgyis alszik helyettünk is. - Azért nagy nehezen elkezdek öltözni, de nem viszem túlzásba. Felrángatom magamra a nacit, meg az atlétámat, és visszakuporodom a székbe. - Megint a terv? - veszek egy nagy levegőt, és elhadarom neki, amit ő is közölt velem indulás előtt: - Én leszállok a deszant páncéllal, te fedezel a siklóról. Csatlakozom a szerviz panelhez a szervíz zsiliptől balra 5 méterre. Biztonsági másolunk,  meg kibelezzük a helyet, aztán hazafelé iszunk egy kis halipiát, ami ott lapul a táskámban, és  kefélünk egy jót. Vagy kettőt. - elvigyorodom.  - Jól összefoglaltam? -

-Túl szigorú vagy magadhoz...a lövöldözésre is bármikor rá tudlak venni.
Egyébként sem hiszem, hogy bárki felróhatná neki az álomkórt, és a fáradtságot. Pláne azok után nem, amit a nagy csatában művelt. Mintha előtte sokan mertek volna neki beszólni...
-Meg hát...Csak gondoltam rád férne, de ha nem, hát nem. Te tudod, Terminator Lady.
A pilóta dolgot inkább elengedem. Picit mindig is féltem a repüléstől, olyankor is,a mikor nem én vezettem, szóval jobb ebbe nem belegondolni. Az viszont biztos, hogy legközelebb velünk jön az ász pilóta....de lehet még a lopakodó is. Kár, hogy az elnöki lakosztály, és a pezsgőfürdő a fedélzeten végül csak legenda volt...
Aztán viszont megáll a kezem, pont félúton a  térdem, és a medencecsontom közt, benne a nadrággal, és csillogó szemekkel nézek Pressia-ra.
-Te...odafigyeltél az eligazításon?
És már hullik is vissza a földre, én pedig egy csókkal döntöm hanyatt őt a széken. azt hiszem igaza van. Tényleg tudunk már mindent arról, hogy mi a terv. Többek közt ezért hoztam őt magammal. Két másik nagyon fontos szempontot pedig most markolok meg, egyszerre...

Elgondolkodom egy szívdobbanásnyi ideig azon, amit mond, aztán vállat vonok. - Az majdnem olyan, mint a szex, úgyhogy ja...van benne valami.-  
Tudom, hogy jót akar, és azt is, hogy látja, hiszen kurvára látszik rajtam, hogy folyton rajtam van az kurva álomkór.  Mégis úgy érzem, hogy ez az út nem erre van kitalálva. Vele akarok lenni. Beszélgetni, bújcizni, szexelni, egyáltalán, csak együtt létezni. Gyűlölöm, hogy semmire sincs elég időm mostanában, és ha ezen tudok most kicsit csiszolni, nem fogok itt szétfolyni az ülésben és horkolni. - Akkor biztos te vagy a magnetó bakker, mert mindjárt megint rád tapadok. - felelem vigyorogva, aztán csukóból visszadobom neki a bevetési tervet, kiegészítve az én elképzeléseimmel, és már nem is kell nekem kezdeményezni. Hát baszki, ha ezt hamarabb tudom... mondjuk akkor is rámásztam volna, de mindegy. Most viszont csak annyi a dolgom, hogy magamhoz öleljem, és  kihozzam a maximumot a repülési időből hátralévő néhány órából.

Nem mondom,hogy kipihenten és üdén, de mindenképpen kevésbé morgósan, és sugárzóbban virítok az orbicruci kisablakán kifelé, mint kibaszott Rasa. Ha Ethan ellenőrzi a rucim, akkor már csak Opit kell magamhoz vennem, hogy aztán a Kapi felé fordulva villantsak rá egy százwattos vigyort. Csípőre teszem a kezem, és felhúzom kicsit az egyik térdem, hogy pont olyan modelles legyek, mint azok a nyeszlett tyúkok, akik a Volin díszelegnek a tanácsosok oldalán. - Na mit gondolsz? Ez a szartaposó ezzel a csúzlival? 10/10 vagy 10/10?

Hangosan felröhögök. Magnetó. Jó kedvem ki is tart, ami nem csoda, össze vagyok zárva vele, és végre minden zavaró tényező nagyon nagyon messze van tőlünk. És bár füstbe megy az a tervem, hogy hagyom őt egy kicsit aludni, ezzel most valahogy együtt tudok élni. Nagyon is könnyen, és gyorsan felejtem el ezt.
-Egyszer ki fogsz készíteni...ami nem nagy jóslat, csak az elmúlt órában kikészítettél vagy kétszer. - Mondom, mikor már az akcióra készülünk, és csak percek választatnak el minket attól, hogy a célhoz érjünk. A divat kérdésre viszont fennakad a szemem. Mégis mekkora az esély arra, hogy a hatalmas filmtörténelemből mind a ketten láttuk azt a filmet? Meglehetősen sok, mert együtt is megnéztük azóta, de na....nagy szemekkel nézek rá az idézet után.
-Azt a rohadt, de hiányoztál...
Hangosan kattan a  fekete lovag a kezemben, ahogy azt felhúzom, és két kézzel ráfogva lépek a feleségem elé.
-Zavarjuk le gyorsan ezt a hülye küldetést, és spuri haza. Mellesleg, most már nem bánod, hogy a leglassabb pilótával jöttünk ugye?
Az űrruhámban lépek a raktérbe, ami kinyílik felettünk, hogy egy ugrással megkezdhessük a küldetést. Pontosabban, Pressi ugorhasson. Az én dolgom csak annyi, hogy a távcsövön keresztül tartsak szemmel mindent. Az űrbázis némán forog előttünk a sötétben.
-Eddig minden tiszta.
Figyelemmel kísérem, ahogy landol, és munkához lát. Továbbra is a nagy semmitől védem őt. ÉS ez nekem így teljesen megfelel. És lássuk be, idekint mitől kéne megvédeni ezt az átjátszó tornyot? Aztán egyszer csak Russel jelez nekem.
-Baby. Mennyi idő kell még? A LAdar szerint ránk lőttek.
Vagyis, nem ránk, a toronyra. Feltehetően hetekkel ezelőtt ha jól számolom. De elvileg még van időnk.

- Hazafelé majd újra megpróbálom. - kacsintok rá vidáman a férjemre, aki most mindjárt, de tényleg mindjárt átváltozik majd a felettesemmé. De addig még van egy kis idő, úgyhogy megállok előtte és a sisakomat az övéhez érintve küldök neki egy cuppanós puszit. - itt vagyok, telibe, babám. -
Ellenőrzöm a fegyverem, aztán megvonom a vállam, és csak visszafordulva, a vállam fölött dobom oda Ethannek: - Egy szóval sem mondtam soha, hogy bánom. Szerintem tök vicces dínó az öreg.  -  nevetek egyet, aztán belövöm az érkezési pontot, és a megfelelő időben elrugaszkodom. Rutinos terminátormozdulattal landolok az állomáson és a hüvelykujjam felmutatva jelzem a Kapinak, hogy minden rendben. - Itt is halálnyugi van. Fél perc és megvagyok a tárolókkal. - felelem kicsit talán túl magabiztosan, de igazából haladok, mint kavics az űrben.  Ahogy hozzájutok az adattárolóhoz,elkezdem keresgélni azokat a cuccokat, amikre Azitól és Kapitól is útmutatást kaptam. A derekamra erősített kis elasztiszatyi gyorsan megtelik  mindenféle jelátvivővel, biztosítékkal,és egyéb árnyékolt kábelekkel, amit csak találok. - Akár most is mehetek vissza. Amiért jöttünk az itt van, és még Azinak is viszek egy kis játszanivalót. - válaszolom halál nyugodt hangon,miközben elmetszek a bemenetnél néhány kábelt. Nem tudom, mi olyan nagy cucc ezekben, de nem is izgat. Ha Azi csak szopatott,akkor jó lesz KicsiE-nek. Biztos épít belőle egy robot barinőt.
Erre a gondolatra elfintorodom kicsit, és seggbe is rúgom magam gondolatban, amiért olyan kockának nézem a gyereket, amilyen egyébként nem is. Amíg ezeken agyalok, kiszedek még pár dolgot, aztán viszont úgy döntök, ezzel megtettem, amit megkövetelt a haza. - Kapitány! Indulok vissza a fedélzetre. Küldetés teljesítve! - ezzel egy hatalmas ugrással indulok meg a sikló nyitott raktere felé, és pár másodperc múlva már landolok is, méghozzá gyakorlatilag Ethan orra előtt. - Helló szépfiú! -  emelgetem rá vigyorogva a szemöldökömet.

Lehet, hogy tényleg össze kéne kapnom magam, és kapitányként viselkedni. Meg is teszem. Igaz ez csak annyiból merül ki, hogy állítok a ruha kommunikátorán, hogy Russel csak akkor halljon engem, ha átváltok az ő csatornájára.
-Jól van édes. Ne aggódj, még van időd csak ne tartson sokáig. Jobb lesz minél előbb elindulni haza.
Folyamatosan a kijelzőt figyelem. Nem szólok semmit, de azért idegesít, hogy egyre közelebb jönnek a piros a pontok, pedig még tényleg legalább félóráig nincs mitől félni. Pressia szerencsére nem húzza sokáig az idegeim.
-Okkor húzd vissza ide a segged, de gyorsan! Szeretném már levenni ezt...
Érkezéskor utána nyúlok, és elkapom a karját, bár látom, hogy stabilan áll meg, egy tökéletes landolás után.  Azért nem eresztem egy darabig, és csak nézek rá. Odabent ahogy légkörben vagyunk a falhoz nyomva találja magát, arcával a két tenyerem közt, és egy vad csók által egy helyben tartva, amit csak 10 perc múlva zavar meg egy üzenet. A nagy kijelzőn nézem meg, hogy Pressia is láthassa, ahogy egy torpedó a toronyba csapódik, és megsemmisíti azt. Elemzem gyorsan az irányt, és kétség sem fér hozzá, főleg amikor a Pressia által letöltött adatokat is hozzávesszük a kijelző másik felé.
-Úgy tűnik előbb lőnek az új vendégek, és aztán kérdeznek....hát, gondolom egyszer kérdezni is fognak.

Visszafordulok a feleségem felé, kinek tarkóját még mindig átkarolom, és megpuszilom az orrát.
-Látod...nagy mágus a vén Russel. Nem lassú, csak pontosan akkor ér oda, ahova akar, amikor akar.