-Azért ennél többször szoktam kedves lenni... Különben most nem is lennél itt... Hanem valahol az űrben lebegnél a szétlőtt siklóval.-Ha akkor nem esett volna meg a szívem rajta, akkor simán kilőhettem volna... Egy csaj miatt lemaradni erről. Milyen mérges voltam rá akkor... De mára már csak jót nevetek rajta.
Amíg beáll a csend a gondolataim ismét a holnapi eseményekre terelődik. Egyszerűen nem tudom kikapcsolni. Túl nagy a csend... Lehet meg kéne ismételni azt a szimulációs versenyt, mint legutóbb? Legalább akkor egyikünk sem gondolna rá.
A keze feljebb csúszik és a hajamba túr. A szemeibe tekintek, majd csak elmosolyodom.
-Miért is hoztad volna magad hülye helyzetbe?-Nézek le rá érdeklődve. A mocorgása közben kicsit megkapaszkodom belé, majd csak tovább mosolygok rá. Nem teszek semmit.... Vagy legalább is egy ideig.
-Ne legyél ennyire feszült. Nem fogom elharapni a torkod. Nem vagyok én mindig olyan komor, mint amilyennek mutatom magam. Szerintem amúgy egy elég rendes nő vagyok...Csak ahogyan te is én is sokszor csak egy álarcot húzok magamra.-Közben az én kezem is a tarkójára csúszik és úgy cirógatom őt. Szinte észre sem veszem, hogy mit csinálok.

-Azt... Soha nem lehet! Ennyire idióta is csak te lehetsz!-Másból ki sem néztem volna. Tőle meg... Igazából nem volt meglepő a dolog. Tudta nagyon jól, hogy mire készülünk és, hogy mikor tesszük meg... Ő mégis megfeledkezett róla egy nőcske miatt...De tény azóta sok minden történt már és nos... A véleményem is megváltozott róla. Már nem csak azt a nőszédítő szépfiút látom benne, hanem egy komolyabb férfit is.
-Ez nem ér... Akkor még most is nekem kell az okosabbnak lennem? Miért nem cserélünk kicsit a dolgon?-Hogy én bolond? Képes lennék rá annyira elengedni magam? Főleg most? Szerintem ezt még magam sem gondoltam komolyan, de tény néha jól esne teljesen elengedni magam. (éljen a sok szóismétlés...) Egy kis időre, mikor nem kell Parancsnokként helyt állnom, mikor elveszíthetem kicsit az eszem, mikor csak élvezhetem a pillanatot, a nyugalmat, békét. Majd talán eljön ez az idő is, csak még addig sok csatát kell megnyernünk.
-Ez nem rossz ötlet... Legyünk csak önmagunk, legalább is egymás előtt...-Mert nem vehetem le a Parancsnoki maszkom, mikor megkövetelik tőlem, hogy úgy viselkedjek. Viszont, ha minél jobban meg akarjuk egymást ismerni, akkor tényleg ideje lesz többet is megmutatni magunkból...És nem, nem Úgy értem.
A múltkori csók is igen kellemes volt, így a mostanitól sem húzódom el. Viszonozom neki, miközben kis idő múltán helyzetet változtatok. Nem mozgok sokat,csak annyit, hogy most már teljesen szemben vagyok vele, úgy helyezkedem el ölében, miközben tarkójánál fogva én is csak közelebb húzom magamhoz.

Egyszer már elveszítettem egy olyan személyt, aki fontos volt a számomra. Azt hittem vele öregszem majd meg, de az élet közbe szólt. Iszonyatosan fájt a dolog, de feldolgoztam. Segítettek nekem a barátaim, a munka. Viszont azóta se próbálkoztam semmi komollyal. Igen voltam férfival, hisz én is élvezem a testi kontaktusokat, de egyik sem jelentett többet nekem. Ez a férfi mégis többet akar tőlem, ami baszki jól esik és meg be kell vallanom nem is látok okot rá, hogy ne engedjek neki... De a félsz továbbra is ott van. Merjek megint közel engedni magamhoz valakit? Ki tudja mi lesz holnap, holnapután. Lehet egyikünk sem éli túl, vagy pont csak az egyikünk.... De ha minden jól megy mind a kettőnknek szerencséje lesz és élvezhetjük tovább az életet és akkor több időnk lesz igazán megismerni egymást. Megtudni, hogy a másiknak milyen rossz vagy éppen jó szokásai vannak. Hogy hosszú távon összezárva mennyire viseljük el egymást... Lehet ő fog ráébredni arra, hogy egy elviselhetetlen hárpia vagyok... Ki tudja... Annyi időt még nem töltöttünk el egymással.
De most ezzel nem is szabad foglalkozni. Most csak élvezni kell azt, ami van... Az pedig a csókunk. Szenvedélyesen csókolom őt, csípőmmel is közelebb húzódom hozzá, szinte egész testemmel az övéhez simulok.

18+

Nem akarok én sem túl sokat agyalni. Az ilyen helyzetekben az sosem vezet jóra. Szabadon engedem magam. Ez az utolsó esténk... Vagyis talán az utolsó esténk. Akkor miért ne érezhetnénk jól magunkat?
Ahogy felemelem belé kapaszkodom. Mosolyogva figyelem őt, majd elszörnyülködöm a szavain. Reflexből bokszolok bele a vállába.
-Ne légy ilyen rohadék!... -Persze veszem a lapot, hogy csak viccel, de na... Ez még viccnek is gonosz. Egyik nő sem szereti ezt hallani... Hacsak nem állapotos. Nah akkor nem haragudnék meg miatta. De ez úgy sem fog megtörténni, így nem is kell ezen tovább agyalni. Inkább elengedem őt, ahogy megérzem az ágy biztonságát. Sikerült nem elejtenie. Piros pont Powellnek.
Ahogy leveszi a pólóját alaposan megnézem magamnak. Fejem kissé oldalra is döntöm. Hmm... Be kell vallani nem rossz látvány.
-Nem úgy festesz, mint akinek olyan nagyon sokat kellene már súlyzóznia.- Igen ezt most egy dicséret a részemről. Tessék örülni neki. Elnézném még egy ideig, de helyette ismét letámadnak. Karjaimmal átölelem őt és végigsimítok a hátán gyengéden, majd megszakítva a csókot a nyakába puszilok.

Én már nem szólalok meg. Feleslegesnek tartom, hogy bármit is mondjak. Most inkább a tettek számítanak. Ahogy elkezdi lehúzni rólam a felsőm kicsit megemelkedem és kinyújtom karjaimat, majd csak figyelem a reakcióit. Naná, hogy tudni akarom mit gondol. De sokkal jobban izgat a reakciója a lábam miatt. A nadrág is lekerül rólam és ismét csak őt figyelem. Majd később olyan robotlábam lesz, amiről nem fogja megállapítani senki, hogy mű... De addig...Azt a szürke fémlábat kell elviselnie.
Csak egy szó és megnyugszom Nem is kell többet mondania, ezzel mindent elárult. Egy mosoly kúszik arcomra, addig míg ismét meg nem csókol. Behunyom szemeimet a puszijaira. Nem fogom leállítani őt. Élvezem minden egyes érintését.
Ahogy odalent is megérzem egy apró sóhaj kúszik ki ajkaim közül és ismét elmosolyodom. A kezeimmel a hátát, karját simogatom, beletúrok a hajába.