*Gyönyörű délutánra ébredtem, tény és való, hogy kissé ellustultam a mai napon, de az előzetes jelentések miatt egyelőre tétlenségre lettem kárhoztatva. Pár hónappal ezelőtt kihelyeztem néhány műszert, melyekkel a csillagállásokat szerettem volna feltérképezni, ám azóta nagyon úgy tűnt, hogy a lázadók a közelbe telepedtek le. Ugyan a katonák nem bukkantak rájuk, de a nyomaikra igen, ezért kiemelten veszélyesnek lett nyilvánítva a műszerek ellenőrzésére illetve összeszedésére készülő kirándulásom. Mostanában több helyről is jelentetek hasonló megmozdulásokat, így várnom kellett, míg visszatér egy csapat és el tud kísérni, illetve meg nem érkezik egy másik a Volentisről. Az már külön öröm volt számomra, hogy tegnap a tegnap esti kutakodásomkor, Malinor hadnagy nevét véltem felfedezni a ma délután érkező telepes transzport járat utas listáján. Az üvegházi játékunk óta nem találkoztunk, mindkettőnket máshová evett a fene – esetünkben a feletteseket érthetjük a jelenség mögött – pedig szívesen ittam volna vele egy-két Búfelejtőt a bunkerunkban. S persze arra is kíváncsi lettem volna, hogy azóta kigondolta-e már a választ a kérdésemre, amire akkor nem volt képes válaszolni. Szó mi szó, túlreagáltam a párbeszédünk végét, még levegőt venni sem volt ideje és én már messze jártam. Csak elképzelni tudtam a döbbent ábrázatát és a tátott száját, mely mögött erősen zakatoló agya próbálta megfejteni a viselkedésem okát. Nos, tapasztalataim szerint az eredményhez nem ivott még eleget. Vártam, hogy elérkezzen az az idő, amikor a transzport járat leszáll az Ocanra, vártam két percet, majd üzentem neki a kommunikátoron keresztül, hogy itt várom a nagyterem-étkezőben. Én szerettem volna közölni vele a nagy hírt, miszerint a következő pár napban ő kapta a megtisztelő feladatot a fenekem védésére. Az érkezéséig elnyammogtam egy falaton amiről egyelőre nem sikerült kiderítenem, hogy micsoda, viszont finom volt, és az engem kiszolgáló telepes azt mondta, hogy tápláló és feltölt majd energiával. Csak remélni tudtam, hogy nem valami ocani féregből készült fehérjebomba. Gondoltam Malinor előbb lepakol a neki kijelölt szállásán s aztán indul majd ide, de végül hamarabb megláttam mint számítottam rá…vagy csak gyorsan elrepült az idő. Nem csak az ujjaimmal, az egész karommal integettem neki, nehogy eltévessze az irányt és máshova üljön le, bár eléggé kitűntem a telepesek nem túl nagy számú „tömegéből” ahhoz, hogy eltévesszen.* -Üdv hadnagy! Hogy van? Feltöltődött, kialudta magát? Kér valamit enni? Isteni itt az….izé. még nem sikerült rájönnöm miből van, de finom. Maga szerint? Egy harit? *Vigyorogtam rá lelkesen, mert már nagyon kíváncsi voltam milyen Malinor hadnagy amikor éles bevetésen van. Oké, egyszer már láttam, de akkor nem volt idő kialakítani a védelmet, mindenki lövöldözött össze-vissza. Na de most!*
Éppen csatolom ki magam a Transzporter szállító üléséből, mikor egy üzenet érkezik Moor-tól a kommunikátoron. Miután kiszálltam, rápillantok a kijelzőre és egy vigyor suhan át az arcomon, mikor olvasom a szöveget. Vajon miért nem lepődöm meg, hogy tudja, ezen a járaton vagyok a Bolygóra?! Na, mindegy! Gyors mozdulatokkal választ írok, majd visszacsúsztatom a zsebembe a kütyüt. Már jó pár nap eltelt az utolsó találkozásunk óta, és mit mondjak, még mindig eszembe jut az üvegházi „riasztása”. Igaz, hogy még most is röhögök a leleményességén és az akkori fáradtságom ellenére nagyon jól szórakoztam. A kérdései kifejezetten mulattattak, bár a „lelépése” miatt nem tudtam már válaszolni a kérdésére, de úgy vagyok vele, hogy majd alkalom adtán megteszem. A tizedest ismerve, amúgy se hagyná, hogy ez a válaszom a „levegőbe maradjon”. Amúgy meg éppen bevetésre küldenek és – hogy ne legyen kétsége - az ő „kísérgetése” is szerepel a parancsban, bár ezzel tisztában is lehet, ha már ilyen jól tájékozott és még üzenetben is közli. A megérkezés után a telepesek elvezettek a kijelölt szálláshelyhez, ahová a holmimat leraktam, és az eligazításig van még idő, hogy addig felkeressem azt a nagytermet, ahol a tizedes jelenleg tartózkodik. Mikor belépek a helyiségbe, már látom, hogy sokat nem bíbelődött az akklimatizálódással és belevetette magát a gasztronómia élvezetébe. -Pihenj, Moor!- terült el rajtam egy széles vigyor, ahogy megláttam. Azt persze nem is feltételeztem, hogy tiszteleg nekem, mint feljebbvalójának, de nem rovom fel neki ezt a „kis” hiányosságát. Úgy veszem, mintha csak elfelejtette volna, bár nem tartom feledékenynek. - Igen. Volt pár napom, hogy „kipihenjem” magát tizedes. – ülök le az asztalhoz vele szemben. -Mi ez az izé?- nézek a felismerhetetlen valamire, amit olyan jóízűen falatozik, és meg kell állapítsam, hogy ez biztos nem egy csirkefalat, amit anno egy étteremlánc nagy előszeretettel forgalmazott. - Kössz, nem! Már ettem. – utasítottam vissza viccesen a felajánlott falatot, bár ahogy elnézem biztosan valami „helyi nevezetesség” –ből készülhetett. -Ugye azt nem is kell tudnom, hogy honnan tudta, hogy érkezem?- kacsintottam rá egy fél mosollyal, ahogy kérdeztem tőle az üzenetére utalva. -Lám, ismét együtt töltünk pár órát, - igaz, hogy most más okból - ami az üvegházban történtek után, ez inkább „riasztásnak” mondható. – könyöklök fel az asztalra, majd végignézek a terembe. Ahogy elnézem, nem sokan vannak itt rajtunk kívül, de lehet, hogy csak a délutáni órák miatt. De gondolom, hogy ezt már tudta, hogy én leszek kirendelve a védelmére. A zavargások elég nagy veszélyt jelentenek az ide érkező kutatókra, bár ezeket a jelentéseket a hírszerzés is megerősítette. Azért vagyok most én is itt, hogy a Flotta tagját, - jelen esetben Moor tizedest- épségben visszajuttassam majd a dolga végeztével az Állomásra, majd a Hajójára. De ez még a jövő „zenéje”, mert csak most kezdődik a közös pár nap, amit gondolom, hogy nagyon várt, ha már a leszállás előtt üzent is nekem a találkozó helyszínéről. - Lesz pár óránk, hogy jobban megismerjük egymást Moor! Amire eddig vágyott. Vagy talán tévedek?- dőlök hátra a széken és az arcát fürkészem, mit gondolhat most a fejben. Biztosan járnak az agytekervényei, és készülni is fog valami frappáns beszólással, ahogy eddig. Bírom a tizedest és cseppet sem bánom, hogy pár napig egy légtérben kell lennem vele. A többi meg úgyis magától jön, ha kimegyünk terepre. Gondolom, hogy ezt is alig várja.
*Megkapva Malinor üzenetét, él bennem a gyanú, hogy benne vagyok a parancsában. Ezt a blamázst! Pedig én akartam elmondani az örömhírt. Na mindegy, félretettem a kommunikátort és újra belekóstoltam abba a valamibe, amit itt étel címén adnak. Malnior szélesebb vigyort már nem is viselhetett volna mint amit az arcára ragasztott a nagyterembe való belépésekor, ezek szerint örül nekem. Az első…- akkor elég szűkszavú volt, és némileg korlátozott a beszélgetésben - vagyis a második találkozás alkalmával rájöttem, hogy jó szövege van, meg humora. Értékelem most is, bár nem értem.* -Nem kell mondania, éppen pihenek. *Újabb falat nyammogás. Ő addig válaszol a kérdésemre, a mostanira. Gondolom a múltkorival még vár kicsit, vagy szándékosan várat magára, esetleg azt reméli, hogy elfelejtettem. Hááát, nem! És ami késik, nem múlik. A kajára vonatkozó kérdésnél a villára szúrok egy falatot és magam elé, kettőnk közé emelem, majd szinte bandzsítva jól megnézem.* -Fogalmam sincs. De finom. Kinézetre azt mondanám, hogy egy háromszor megemésztett hányadék, amit kiszárítottak, majd porrá őröltek, végül….talán gyümölcslével vegyítve formázhatóvá tették. Ha így van elég macerás és csak remélni tudom, hogy nem így van. *Ha nem kér belőle, akkor nem. Vállat vonok. *-Nem hadnagy, azt nem kell tudnia. *Nem kell mindent tudnia, rólam leginkább semmit és erről gondoskodom is. Azért egy mosolyt megér a próbálkozása. A burkolt és enyhe vádra felháborodást színlelek, úgy mint tátott száj, tócsányira kerekedő szemek, szívhez kapott kéz.* -Nem én voltam, esküszöm! ….egyébként több napra számítson hadnagy. *Míg odaérünk, meg vissza és a kettő között eltelt idő arra kell, hogy felszedjem a műszereimet. Az sem két perc tekintve, hogy több méteres mélységig vannak lefúrva a mintaszedő csövek, a tektonikus rezgéseket vevő szenzorok. Két falat között meg is tartom neki az eligazítást.* -Holnap reggel indulunk az első napegység első harmadában. A parancsa szerint engem kell megóvnia mindentől és mindenkitől, ezért elvárom, hogy reggeltől estig a fenekemet őrizze. Ja, és az minden vágyam, hogy jobban megismerjem magát, ezért természetesen vissza kell térnünk a félbehagyott beszélgetésünk utolsó mondataihoz. *Helyben vagyunk. Egyébként mindent komolyan gondoltam, csak a komor, parancsoló stílust nem, ezért a végére elnevetem magam. Legyintek. Természetesen nem a falatot tartó villás kezemmel. Még csak az kéne, szana és széjjel dobálnám az ételt.* -Meglátja hadnagy élvezni fogja. Ha vége lesz ismétlést kíván majd. Hát vagy nem. Az is lehet, hogy a gyengélkedőn köt majd ki. Fizetem a pszichiáterét.
Amint az asztalához ülök, látszik rajta, hogy meg se lepte a széles vigyorom az üdvözlésére. Az üvegház után nem is vártam mást tőle, bár valószínűleg ö is ugyanolyan jól szórakozott, mint én. Az étel, amit éppen fogyasztott, nem nézett ki valami bizalom gerjesztően, de sikerült neki egy szép kerek mondatba belefoglalni, amit én is gondoltam erről. -Ha, maga mondja tizedes. - néztem a villájára tűzött falatot, de egyáltalán nem felismerhető volt, az biztos. -Egy percig se gondoltam, hogy benne lenne a keze az ittlétem tényében. Bár… - nevettem el magam, ahogy néztem a reakcióját a feltételezésemre. -Nyugi Morr! Tisztában vagyok, hogy napokig együtt leszünk. – emeltem fel a kezem, mint aki megadja magát, de tudom, hogy ez a küldetés nem sétagalopp lesz számunkra. -Affelől ne legyen kétsége, hogy a csinos hátsóját nem fogom védeni. Csak annak örüljön, hogy éjjel legalább nem lát… Vagy talán éjjel- nappali őrzést szeretne? – nézek rá kérdőn és nem palástolom az őszinte mosolyom, ahogy elképzelem, milyen szóáradattal ecsetelné, hogy a fotel milyen jó fekvőalkalmatosság lenne számomra, amíg ő az ágyban alszik. Remek lenne, ezt a jelenetet végigjátszanánk, de félő, hogy félreértené a jelenlétem és azt hinné, hogy több lennék, mint egy Testőr. Ahh.. de jól elkalandoztak a gondolataim, ahogy elképzeltem az „esti műsort”. Hihetetlen ez a csaj, és biztos vagyok benne, hogy nem fogunk unatkozni ebben a pár napban. -Rendben. Reggel indulás. - bólintottam a szavaira, bár csak magamnak nyugtáztam a dolgot. A Parancsom szerint mindenhová követem Moor-t, és épségben visszahozom a Volára. - Jahh…igen! Akkor eléggé sietős volt magának, de majd megkapja a választ rá. Nem kell félnie, nem felejtettem el. – nézek rá, de még mindig az jut eszembe, ahogy az üvegházba mennyire nevetett és szinte levegőt se vett a hahotázástól. Gondolom, hogy ebben a pár napban is tartogat számomra valami extra kis meglepetést vagy egy részletes beszámolót a Bolygók életéről. Alig várom, hogy holnap reggel legyen és induljunk terepre. A felszerelésemet ellenőriztem már és készen állok a pár óra múlva esedékes indulásunkra. - Nagyon kedves magától tizedes, hogy ennyire a szívén visel engem, vagyis a testi-lelki állapotomat. - bólintottam felé egy széles mosollyal. -Akkor, azt már nem is merem megkérdezni, hogy a kabinunk szomszédos-e? – hajoltam közelebb az asztalhoz, bár ezt viccnek szánom, de azt sem tartanám rossznak, ha esetleg tényleg közel lenne a hálókörletünk. Nem mintha nagy jelentősége lenne az épületen belül, ahol biztonsági rendszer is vigyáz a „lakóira”, bár mindig van NVT. (Nem Várt Tényező). Jobb szeretem, ha közel vagyok a Védencemhez és nem hosszú percek alatt érnék oda, ahol éppen tartózkodik. Ez persze a Földön mindig szem előtt tartották, bár ebben a világban mások a trendek. Én viszont régi vágású katona vagyok és szeretem, ha a megszokott és bevált módszereim szerint zajlik le a küldetés, amire parancsot kaptam. -Hiszem, hogy még meg is fog engem unni, tizedes… - dőlök ismét a szék támlájának, majd egy energiaszeletet veszek ki a zsebemből, amit kibontok és jóízűen beleharapok.
*Malinornak titániumból van a gyomra az biztos, meg sem kottyan neki az éppen fogyasztott kajámról szóló érzékletes leírás. Kap egy piros pontot….és kihúzok egy tételt a cukkolós listámról. Azonmód be is kapom a falatot. Az íze….nem, nem olyan mint a porított hányadék, inkább mint a fűszeres hús, egy kicsit krémes és lágy. Na igen, ronda de finom. Vetek rá egy „Na azért!” pillantást, de egyben fel is háborodom a vádjain. Most, tényleg nem én citáltam ide, mellesleg örülök, hogy ő jött…többek között. Máskor, tök egyszerű lenne elmennem a műszereimért és nem kellene egy egész osztag ahhoz, hogy elkísérjen. Persze el is halaszthattam volna a begyűjtést, de attól tartok, már csak a vészes jelentések miatt is, hogy a lázadók megtalálják a műszereimet és akkor azoknak annyi. Volt szerencsém már egy lázadótábort alaposan szemügyre venni és az unalmas óráimban utána néztem a flotta és a tudományos részleg veszteségeinek. A leltár siralmas. *-Morr….nem morogtam. Moor a nevem. Nézze csak a számat, még egyszer elmondom, hogy értse. M-o-o-r. Érti? Moor. *Mutatok a számra az ujjammal és elnagyoltan artikulálok. Lehet, hogy csak véletlen volt, de ki az aki hagyna elmenni egy ilyen lehetőséget? Hát nem én. Az eligazításomat sem veszi a lelkére, kezdem megkedvelni. *-Éjjelit is, de csak kint a terepen. Tudja, sátor meg miegymás. De azért nem kell mellém feküdnie. Éjjel meg amúgy sem látnám, mert alszom, és olyankor csukva van a szemem. Tudja én nem vagyok ninja. *Imádom a katonákat egyébként, főleg amikor számomra lehetetlen dolgot művelnek. Csodálom őket. Bármilyen helyzetben képesek aludni, hogy kipihentek legyenek, de egyetlen tized másodperc alatt harcképesek. Hja és akkor a teherbírásukról még nem is beszéltem. Malinor mentálisan is felkészült. Rám.* -Ajánlom is. *Kíváncsi vagyok a válaszára. Több okból is, ugyanis lázadó egységet toborzok, csak még senki nem tudja. A Consilium és az őket favorizálók túl sokan vannak, muszáj kiegyenlíteni a két oldalt. Nekem viszont okos, értelmes emberekre van szükségem, nem olyanokra akik manapság az Ocan erdeiben szaladgálnak. Tisztelet a kivételnek, de most nincs itt jelenlévő. Széles vigyor kerül az arcomra, leteszem a villámat és megemelem felé a poharamat, amiben a kajához hasonlóan, ismeretlen eredetű, de energizáló folyadék van. *-A kötelességemnek tekintem, ha már az én hátsómat védi….ne is kérdezze, nem én csináltam a kabinbeosztást, szóval majd este kiderül. *Akárhogy is van, ha szükségem lesz rá, megtalálom és biztos lehet abban, hogy kiráncigálom az ágyából. Na persze, kizárólag a biztonságom miatt. *-Az kizárt hadnagy. Magát nem lehet megunni, mindig tud újat mutatni. És biztosíthatom arról, hogy őn sem fog engem megunni, de van nálam nyugtató. * Finom, finom a kaja amit kaptam, de az előszedett és már ismert energiaszeletet kikerekedett szemekkel bámulom. Konkrétan kinézem a szájából. Felé nyújtom a kezem, ujjammal a szeletre mutatok és előveszem a legbájosabb mosolyomat.* -Nekem adja a csücskét?
A tizedes szépen kiokított a nyelvbotlásomért, de tényleg véletlen volt. -Bocsánat a nyelvbotlásomért Moor tizedes!- biccentettem felé és most nagyon ügyeltem, hogy jól ejtsem ki a nevét. – Nem volt szándékos…- elismerem, ha hibázom, legyen az véletlen is. - Gondolom, már rutinos a sátras táborozásban. Bár, ha két személyes, akkor kénytelen lesz elviselni engem maga mellett. – fűztem még hozzá viccesen a szavaihoz. - Nem fogja elhinni, de én is csukott szemmel alszom. – nevettem fel ismét, de lassan már annyit derülök a társaságában, hogy szinte folyamatosan vigyorra áll a szám. Eddig nem voltam ilyen közvetlen senkihez, de úgy látszik, hogy ez az életforma más „szokásokat” is rám ragasztana. Arra a kijelentésemre, hogy „meg is un majd”, nem éppen erre a válaszára számítottam, de kellemesen csalódtam. Nem mintha sokban változtatna a tényen, hogy mostantól rá kell vigyáznom, mert attól még lehet jót beszélgetnünk, és nem feltétlenül kukán egymás mellett tölteni ezt a pár napot. Talán ez idő alatt jobban meg is ismerjük egymás szokásait, amit még eddig nem tudtunk egymásról. A parancs szerint fogok eljárni és abban az áll, hogy épségben vigyem haza a tizedest. Meg is teszek mindent, hogy ez így legyen. -Igaz. Kiderül hamarosan hol is van a maga kabinja, az enyémhez képest. – bólogattam, miközben az energiaszeletet ettem. A kikerekedett szemeit látva Ravennek, majdnem kiimádkozta a számból a szeletet, bár én se voltam rest jóízűen beleharapni, hogy még jobban kipuhatoljam a tűréshatárát, meddig menne el, hogy megszerezze az energiaszeletet. Ahogy látom, eléggé „felcsigázta” a látványa, hogy még felé is nyúl, hogy nyomatékot adjon a kérésének. Gondoltam, hogy még húzom kicsit a dolgot, de aztán úgy döntöttem, hogy odaadom neki. Több mint a fele megvan még, így a csücskénél kicsit több. -Tessék tizedes…- nyújtom át a kezébe, egy széles vigyorral. - Nem mondhatja, hogy irigy vagyok. – nézek rá, majd ha elveszi, akkor a zsebemből kiveszek egy újabb szeletet és jóízűen ismét beleharapok. Gondolom, hogy ez a „húzásom” kiverheti a biztosítékot nála, de kezdem élvezni, hogy érti a humort. - Hmmmm… ez tényleg finom… - játszottam rá még egy lapáttal, és vártam a hatást. Mindig van nálam pár darab energiaszelet vagy egyéb gyorsan megehető vitamin. Ami jól is jön, ha éppen olyan terepen vagyunk, ahol az élelem nem bőséges, vagy esetleg nincs. De, majd meglátjuk, hogy mit hoz nekünk a holnap, ha elindulunk a felszerelését begyűjteni. Én készen állok a feladatra, és gondolom, hogy a tizedes is alszik majd az út előtt. Persze, külön leszünk, ma éjjelre, de azért utánanézek a kabinelosztásnak. Jobb szeretem, ha csak pár lépésnyire vannak a hálóhelyek egymástól.
*Malinornak összeakad a nyelve a nevemtől, de respect amiért beismeri a hibáját. Tudom, hogy csak véletlen volt, de soha nem szoktam kihagyni egy ilyen lehetőséget, ha cukkolhatok valakit. Malinor hadnagy meg remek tesztalany ebből a szempontból. *-Megbocsátok! …Nem Malinor hadnagy, arról ne is álmodjon, nekem eleve kétszemélyes sátor kell, mert keresztben szoktam aludni és sokat forgolódom. Szóval ha nem akarja magát reggelre a sátor falán összelapítva érezni, akkor mondjon le rólam. *Nagy kegyesen megbocsátok, majd gyorsan a fejemet rázom, hogy kvázi kirúgjam a sátramból. Noha eddig sem próbálkozott semmivel….ez mondjuk meglepő, de gyanús is. Ninja katona vallomása tócsányira kerekíti a szemeimet.* -Nem mondja! Komolyan? Semmi résnyire szem, meg ugrásra kész éberség? Hogy fog így engem megvédeni? Ezt a lazaságot! *A végére egész jól belejövök a felháborodottság eljátszásába. Még a fejemet is ingatom, hogy hihetőbb legyen, de van egy olyan érzésem, hogy Malinor lassan átlát rajtam mint az üvegen. Egyre több erőfeszítésembe kerül majd átvágni. Lehet, hogy nekiállok valamit éjszakára összehozni, nehogy eltunyuljon, a kabinunk közötti távolság nem akadály, a közelség viszont előny. Ezt azonban majd később fogjuk megtudni. Megmondom őszintén, eddig nem is foglalkoztam ezzel, de Malinor a legrosszabbat hozza ki belőlem, jó értelemben. A telepes konyha….mondjuk úgy igen érdekes, de ha ők meg tudják enni, akkor én is, viszont egy remek energiaszeletnek nem tudok ellenállni, ezért lenyúlom Malinorét. Csak egy kis csücskét kértem az íze kedvéért, de megkapom a maradékot.* -Micsoda önfeláldozás, köszi. *A hálám azonban korai volt, meglátva a másikat. Résnyire húzom össze a szemeimet.* -Azt ugye tudja, hogy ez egy pofátlan csalás?! Magánál egy raktár van? Jó tudni. Egész úton lejmolni fogom….Jól van már elég….nem kell tovább játszania! *A végét elnevetem. Egész jól csinálja a baráti szemétkedést, ahhoz képest, hogy hadnagy. A kapott energiaszeletet gyorsan eltüntetem és én is nyammogok, meg hümmögök hozzá, szerintem élvezetesebben mint ő. *-Tudja Malinor hadnagy, az elején azt hittem maga is olyan karótnyelt mint a legtöbb tiszt. Vannak persze normálisak is, mint Greymare, de maga…maga közelít hozzá. A végén még megkedvelem. *Aki ismer az tudja, hogy ez cseppet sem veszélytelenebb mint amikor utálok valakit. *
Moor remekül tudja csavarni a szavait és én meg kezdem megismerni az észjárását. Azt persze elhamarkodottan mondanám, hogy kezdem kiismerni, de ahogy látom, kezdünk egálba lenni egymással. Szó sincs róla, hogy okosabbnak tartom magam, vagy ilyesmi, de az előzőekből tanulva már óvatosabban fogalmazom meg a mondataimat. -Pedig… nem tudja, mit hagyna ki velem egy kétszemélyes sátorba való alvással. - nézek rá, ahogy kerekedik ki a szeme, de inkább mosolygásra késztet, mert a hangja átmegy egyből valami hárító „szirénába”, amikor a „közös” alvás, szóba kerül. -Ne féljen tizedes… Nem lapítana ki a sátor falához. – vigyorogtam el magam, ahogy elképzeltem a szituációt. Gondolom, hogy minden létező módon ellenkezik az egy légtérben tartózkodásunk ellen, bár nem adtam okot arra, hogy „féljen” tőlem. Csinosnak tartom, de ez most mellékes. Úgy tekintek most rá, mint egy barát és nem, mint Nő. Persze, ez amúgy is alapszabály nálam, hogy férjezett asszonyokkal nem kezdek. Nem azért, mert nem tartom Moor-t szépnek, de hozzám kicsit fiatal is lenne. Gondolom, hogy furcsának is tarthat, amiért nem „próbálkoztam” még be nála, de a többi férfitársammal ellentétben, én nem vagyok a helyzet „kihasználója”. Ha a sors mást oszt, akkor az majd kiderül. -Nem kell aggódnia! Az éberségem nem a nyitott szemembe van, mikor alszom. – szögeztem le viccesen, majd beleharaptam az energia szeletembe. Azt sejtettem, hogy egyből rá fog csapni a második „húzásomra”, de nem tudtam kihagyni, hogy ne szívjam a vérét vele. Tudom, hogy kedveli ezt a fajta édességet, így duplán jól jött ki a mozdulatom. -Naná! Gondolja, hogy csak dísznek vannak a ruhámon a zsebek?- mutatok a ruhámra, majd lerakok a másik zsebemből egy következő szelet csokit az asztalra. -Lejmolni? Csak nem tán, erre gondolt?- bólintok az édesség felé, majd széles vigyorral eszem tovább az enyém. Jó nézni, hogy ennyire jóízűen falatozik, bár a következő szavai megleptek. Nem gondoltam volna, hogy kedvel, de ami igaz, hogy eddigi ismeretségünk alatt, nem volt olyan incidens, ami az ellenkezőjét mutatná. Én is megkedveltem a tizedest, bár ezt nem fogom neki elárulni. Nem mintha titok lenne, de jobb, ha nem adok okot a pletykának, ha olyan fülébe jutna, aki félreértené. De gondolom a ki nem mondott szavam ellenére, ő is érzi, hogy nem vagyok negatív az irányában. Élménynek tartom a közös időt, amit együtt töltünk. Most viszont még intenzívebb lesz a kontaktus közöttünk, ha terepen leszünk egymásra „utalva”. Alig várom. - Mondja tizedes… kitalált már valami „riasztást” nekem éjjelre, mint az üvegházi?- utalok a rögtönzött „riadóra”, hogy éberen tartson még pár órát az alvás helyett. - Hány órakor van holnap az indulás? Vagy esetleg aludjak a maga kabinjába, hogy ébresszem?- vigyorgom el magam megint, mert ezzel feldobta a magas labdát nekem, én meg hülye lennék nem visszapasszolni azt.
*Jó, oké. Malinor cukkol. Ez új, de egész jól belejött. *-Nem ebbe a tudatlanságba fogok belehalni. *Felfoghatnám ezt amolyan próbálkozásnak is, amit az imént még hiányoltam gondolatban, de Malinor nem az a fajta. Volt eddig. Azért elképzelem azt amit előreirányoztam neki, ha velem aludna a sátorban, engem is nevetésre ösztönöz. Persze gondolatban megvalósítható és sokkal szórakoztatóbb. Bár, ha tényleg megtörténne…Malinor a sátor falán, szétvetett végtagokkal, akár egy kilapított rovar…szép látvány lenne. De akkor ezt előre tisztáztuk, mindenki marad a saját sátrában és kabinjában. Pont. Az éberségre adott válasza is magas labda amit azonnal le is csapok, közvetlenül a háló mellé. *-Nem a nyitott szemében? Akkor a gatyájában? *Érdeklődöm tovább és reménykedem, hogy nem szalad a torkára az éppen aktuális falat, amit pont most harapott le. A végén még szájból-szájba kellene lélegeztetnem. Az isten sem mosná le rólam, hogy rámásztam a hadnagyra és ahogy engem ismernek, biztosan nem hinnék el a mentegetőzésemet, miszerint csak életet mentek. Az energiaszelet fut még néhány kört a társalgásban, sőt, egyszerre három is, hiszen egynek megkaptam a maradékát, egyet a hadnagy pusztít és előkerül a harmadik is mintegy bónuszként a rengeteg zseb egyikéből. Azonmód el is marom és a saját zsebembe süllyesztem tartaléknak. Nem mintha nekem ne lenne a kabinomban, de midig jól jön eggyel több. *-Azt hittem csak divatot akar csinálni…de, erre gondoltam és még a sok másikra, amit holnap meg fog osztani velem. Ha már olyan sok van. Nem ment el tőle az étvágya? *Bármennyit képes vagyok befalni, bármikor, bármilyen helyzetben. Sosem volt gondom a súlyommal, szaladgálok én eleget, főleg ha el akarok bújni valahol. Piszok nehéz találni olyan helyet ahol senki nem keres és az Arkan elég nagy, hát még a Volentis. Az Ocanról már ne is beszéljünk. Mostanában mindig futnom kellett mikor ott volt dolgom, gyanítom most sem lesz másként, kell az energia. Néhányszor átfutott az agyamon, hogy Malinorral vajon mibe futunk bele? Lázadókba? A jelentések szerint ez eléggé esélyes. Aztán ott vannak még az Ocan állatai, akik előszeretettel nyalogatnak és csimpaszkodnak a nyakamba, a sok szerencse után már kijár egy nagyobb szörnyeteg aki _tényleg_ meg akar enni. Hogy a hadnagy gondolatolvasó vagy sem, nem tudom, de hellyel-közzel beletrafál a gondolataimba a kérdésével.* -Még nem, de rajta vagyok az ügyön. *Nem, egyelőre eszembe sem jutott, hogy kiugrasszam az ágyából, az üvegházi buli után túl nyilvánvaló lenne, hogy csak szórakozom és ugye aki lázadót kiált az bele is szalad egy seregbe. De azt nem mondom, hogy később se számítson rá. Újabb kérdések, én meg nagyot sóhajtok és a fejemet ingatom. A hadnagy nagyon rástartolt az ugratásomra.* -Nem akar leszakadni a kabinomról, látom. Majd én ébresztem, egy vödör vízzel. Egyébként mondtam. Ocani idő szerint az első napegység első harmadában. Tudja, hajnal, pirkadat, virradat, napkelte, pitymallat…de ha pontos időt akar, akkor legyen…hogy is mondják ezt katonáéknál? Nulla-öt óra nulla-nulla perc. Jól mondtam? *Fogalmam sincs hogy mondják és nem is érdekel, beleszoktam a napegységekbe, másrészt Malinor kétesélyes, mivel a Földön sok olyan dologra képezték ki, aminek itt vagy nincs jelentősége, vagy éppenséggel sokkal észszerűbb mint amire a mostani kadétokat képezik ki. Nekem viszont még ezernyi dolgom van míg le nem fekszem aludni, így fájó szívvel – hogy ma már nem szívhatom tovább a vérét – felállok az asztaltól.* -Most pedig elkísérem a kabinjáig, megmutatom az én kabinom ajtaját, kívülről, utána pedig dobok a levegőbe egy puszit és reggelig eltűnök a szemei elől. Szabad foglalkozás. Szerintem meditáljon, hogy felkészüljön mentálisan a holnapi makacs, tudós énemre. Mert azt még nem ismeri. Na jöjjön hadnagy! *azzal el is indulok, az asztalon hagyva a maradék izét a tányéron, a másik izét a pohárban. Pillangós bakancsomban trappolok a nagyterem ajtaja felé és veszem az irányt a szállásunk felé.*
Csüt. Dec. 28, 2017 7:59 pm
