Azt hiszem beletrafáltam Moor egyik „gyengéjébe”, mert a közös sátras alvás nem igazán tetszett neki. Én meg forrón ütve a vasat, még jobban incselkedve szívtam a vérét vele. Azt persze nem kell tudnia, hogy csak egy részét gondoltam komolyan, miszerint ne legyünk túl messze egymástól, ha az őrzésemre van bízva. Azt se tudtam kihagyni, hogy az energiaszelettel ne cukkoljam. Tudom, hogy kedveli és többször láttam már, hogy jóízűen falja. - A gatyámban más ok miatt van éberségem, de ez most nem ide tartozó. – haraptam bele az utolsó falatba. – Jó étvágyam van, attól nem kell tartania tizedes. – néztem rá, miközben tette is el a zsebébe az édességet. a mozdulata után ismét az arcát néztem, hogy mit tudok leolvasni róla, de ha jól sejtem, akkor fel kell készüljek mindenre tőle. Biztosan kitalált már valami ugratást nekem, de nem árulja el most, abban is biztos vagyok. -Egy percig nem kételkedem, hogy nem fog valamit kitalálni nekem.- mosolygom el ismét magam. - Tudom mit jelent a hajnali időpont. De majdnem eltalálta Tizedes, valami ehhez hasonló. – bólintottam az idő meghatározására, amit mi katonák egymás közt szoktunk mondani, de a legtöbb egységnek saját nyelvezete volt az időpont meghatározására. A köztudatba ez rögzült, de most ez nem is fontos. -Ki nem hagynám a közös kabint. Gondolja, hogy viccelek?- nézek rá komoly képpel, bár a szemem elárulhatja neki, hogy viccnek szántam. Minél jobban „ellene” van, annál többször emlegetem fel neki ezt a lehetőséget. Tudom, hogy még a vödör vízzel való ébresztésemet is megcsinálná, ha elszundítanék. Hihetetlen a tizedes, de örülök, hogy vele leszek pár napig, és nem egy „savanyúsággal”, aki azt se tudja, hogy a humort eszik, vagy isszák. -Rendben, kísérjen tizedes.- bólintottam, miután felálltam én is az asztaltól. - Mutassa csak, hol fogok aludni a maga kabinjához képest?- hagyom magam elé Moor-t, hogy mutassa az utat. -Amúgy meg, ha puszival dobálózik a kabinja felől, akkor ne csodálkozzon, hogy ha ezt felhívásnak tekintem és átmegyek mégis Magához éjszakára. – terül el rajtam egy széles vigyor, és várom, erre mit válaszol. Ha tippelnem kellene, akkor biztosan elakad a szava, de minimum a szemei kerekednek ki ismét, mint egy Ocani makinak. Élvezem, hogy egymást csipkelődve kóstolgatjuk, de abban is biztos vagyok, hogy nagyon jól tudja rólam, nem élnék vissza a helyzettel és pusztán munkakapcsolat lenne köztünk a közös hálóhelyiségben. Meg persze tudom, hogy ez a téma eléggé zavarba hozza, és van még mit törlesztenem neki az üvegházi dicsőségzengés után. A kabinok felé haladva még eszembe jut valami, de már azt hiszem mára ennyi éppen elég volt az ugratásából. Holnap is van nap. - Szabad-foglalkozás! Alig várom!- bólintok egy kacsintással, majd igyekszem fapofát felvenni magamra, de nem sok eséllyel, mert megint az eszembe jut valami, amin jót derülök magamban.
*Meg kell hagyni, Malinornak hatalmas lélekjelenléte van. Másnak talán a torkára szaladt volna a falat ha olyat kérdezek tőle mint a hadnagytól. Viszont az étvágyával kapcsolatban félreértett és erről tájékoztatnom kell, némi sajnálattal a hangomban, és csalódott arcvonásokkal.* -Ez a baj hadnagy. Eleszi előlem a legjobb csemegét. *Mindezt tetézem azzal, hogy zsebre is vágom a bónusz ajándékot. Jó lesz majd akkor amikor azon agyalok, mivel ugrasszam ki az ágyból amitől nem fog gyanút, hiszen készül rá. Azt hiszem ez hízelgő rám nézve, másrészt respect a hadnagynak, ha ezt hagyja…ráadásul vidoran. Az igazság az, hogy ha most kellene valamit tennem, azzal megfogott volna, nem mindig vagyok penge, és ez a mostani délután ezek közé tartozik. De ettől én még magabiztosan vigyorgok rá. A „majdnem” jó időpont meghatározásra bólintok, hát pont nem érdekel hogyan mondják katonául a reggel öt órát, úgy is az lesz a vége az egésznek, hogy betrappolok a hadnagy kabinjába és a készenlététől függően majd cselekszem. Az improvizálás sokkal jobban megy mint a tervezés, mindig is mondtam, hogy a spontaneitásban van a titok. Lásd: Üvegház. Az újabb közös kabinos megjegyzésre csak szemet forgatok, a hadnagynak ez lett a vesszőparipája. *-Nem hadnagy, nem gondolom, hogy viccel, hanem _tudom_! *Most komolyan! Engem akar megvezetni? Azzal az árulkodó arcával? Azért díjazom a próbálkozást, majd kap a holnapi reggelimből. Az a nyúlós, édes kása megfizethetetlen. Elindulok a hadnaggyal a sarkamban a szálláshelyek felé…mivel még mindig az én kabinom a téma, úgy érzem alaposan meg kell izzasztanom a hadnagyot. És….következik a spontaneitás.*-Azt nem tudom hol fog aludni az én kabinomhoz képest, mivel nem tudom hol fog aludni. Mondtam már, hogy nem közölték velem a kabinbeosztást, más részről itt nem vezetnek elektronikus vendéglistát. *Amit nem tudok valahogyan megnézni. Persze nem titkos, és még csak meg sem kellene erőltetnem magam ahhoz, hogy megtudjam, de az nem lenne olyan szórakoztató, mint kiszedni Malinorból.* -Hadnagy! Maga azt sem venné felhívásnak ha egy szál bugyiban állnék a folyosón és a mutatóujjammal csalogatnám a kabinomba. Inkább betakargatna a zubbonyával. *Nem tudom mit gondolt, mit fogok válaszolni, de ez biztosan nem volt a találgatások között. Nem akarom megbántani, de tény és való, hogy Malinornál előbbre való a tisztesség, mint a szoknyák után futkosás. Másrészt eddig jelét sem adta annak, hogy szívesen elcsábítana a férjemtől. *-Na, itt vagyunk. Mutassa melyik a maga kabinja. Csak, hogy tudjam hova kell sikoltozva berontanom ha jönnek a szörnyek. *Elérve a kabinfolyosóra megállok és várom, hogy válaszoljon.*
Azt hiszem, hogy alapjában véve elég jól alakul a napom. Amikor a parancsot kézhez vettem, még nem gondoltam bele, hogy Moor ezt is „intézhette”, bár kinézem belőle. A kabinok felé haladva sem csendesedett el, inkább nyomta a szöveget, amit élvezettel hallgattam. -Ha felenném, akkor tényleg bajban lenne tizedes. - nevetek fel, de ami igaz, hogy tényleg jó étvágyam van, de a cukkolását ki nem hagynám ezután se. - Tényleg azt hiszi, vagyis tudja, hogy viccelek?- néztem rá majd a vigyorgásomat igyekeztem lenyelni, de nem sok eséllyel. -Nincs messze a kabinom, és ha jól sejtem, akkor titokban talán reménykedik, hogy hajnalba meglátogatom, hogy ébresszem. Biztos fel tud majd kelni olyan korán?- cukkoltam tovább, de azt hiszem, hogy egyáltalán nem hiszi el rólam, hogy más is lehetek, mint amit gondol rólam. Még nem töltöttünk sok időt egymás társaságában, hogy teljes mértékkel kijelenthetné, ismeri minden egyes gondolatomat és tettemet. -Hmmm… Gondolja, hogy minden tekintetben úgy tennék, ahogy maga elmondja? Na, ez izgalmas. – Állok mellé annyira közel, hogy ha akarnám, a karjaimba zárhatnám. De mivel nem „kihívásnak” szánom a közelségem, inkább csak demonstrációnak, mert attól még, hogy katona vagyok, férfi is. -Amellett meg, ha az említett hiányos öltözetbe állna itt előttem, az nem jelenti, hogy nem engednék a csábításának, Moor tizedes. - hajolok fölé, de éppen csak addig, hogy az még ne legyen túl közel. Nincs szándékomban kikezdeni vele, de a férfiúi büszkeségemet sértené, ha nem „válaszolnék” a feldobott magas labdájára. -Ami meg a kabinomat illeti…- lépek hátrébb egy lépést pár pillanat után. - Ott van a másik oldalon. - mutatok a kettővel arrébb lévő ajtóra. – Nem vagyunk messze. - teszem hozzá egy széles vigyorral. -Jó éjt magának is, Moor!- kacsintok egyet felé. – Aztán el ne aludjon, mert jövök és ébresztem!- majd megvárom, míg bemegy az ajtaján, csak utána indulok a sajátom felé.
*Mondjuk nem lennék bajban, ha a hadnagy megenné előlem az összes energia szeletét. Nekem is van. De jobb ha több van. Másrészt csak vicceltem, ahogy minden másban is, addig teszem amíg lehet, mert holnap már nem valószínű, hogy Malinor vevő lesz a poénjaimra a feszült figyelem közben. A vigyorgását leutánozva néztem rá, majd egy nagy kérdőjelet varázsoltam az arcomra. Ezt komolyan kérdezte? Ééés még mindig a kabinomon nyargaltunk.* -Ó, igen, reménykedem. Hát próbálja meg. *Egyrészt korábban fogok kelni mint ő, másrészt…talán tényleg reménykedtem abban, hogy meglátogat, mert már számtalan apróbb csapdát kieszeltem erre az esetre. Az ágyamig sem érne el. Végre legalább kipróbálhatnám némelyiket. Egyelőre azonban csupán a férfiúi büszkeségét csépeltem, amire rögtön rákontrázott. Nem szavakkal, hanem tettekkel. Éreztem a bőre illatát, az egyenruháét. *-Nocsak hadnagy! Maga flörtöl velem? AZTAAA! *Egyre közelebb jön és próbál arról meggyőzni, hogy nincs igazam. *-Engedne? *Kérdezem hozzá hasonló sejtelmes hanggal és én is közelítek egy centit. Ez azt jelenti, hogy picit lábujj hegyre kell emelkednem. Szemöldökömet kíváncsian, kérdőn megemelem, majd kacsintok rá. Oké, szóval ezek után én leszek a flörtök királynője, amíg Malinor hadnagy zavarba nem jön. Ez aztán a kihívás, nem az ocani erdőben éjszakázni. A kettőnk között sistergő levegő – nem a szexuális izgalmaktól, gondolom – hirtelen hideggé válik amikor eltávolodik a biztonságos határ mögé, az általa mutatott irányba nézek és elmosolyodom. Már tudom hol a kabinja. Pont szemben az enyémmel, ezt persze nem fogom neki megmondani.*-Talán nem. Attól függ, ki mit tart messzinek. Magának is jó éjszakát Malinor hadnagy! *Az utolsó mondatot csábítóan búgom, nehogy már lemaradjak. *-Jön majd ébreszteni? Azt csak szeretné Hadnagy. *Ezt már szinte háttal felé mondom, mivel el is indulok, ám nem a kabinom felé, hanem egy másik felé. Ezt persze nem tudja. Én meg benyitok a Malinorétól három ajtónyira lévő kabinba. Még integetek is. Aztán odabent megint, annak a katonának aki egy szál alsóban áll a kabinja közepén és döbbenten bámul rám. Rávigyorgok, a hajamat tekergetem és rebegtetem a pilláimat. Majd amikor szerintem eltelt már néhány lélegzetvételnyi idő és Malinor is biztosan bement már a szállására, és a gatyás fickó megindul felém reménykedve, kihátrálok egy sajnálkozó mosollyal.* -Bocs. Eltévesztettem az ajtót. Szia! *S már ott sem vagyok. A telepesek raktárába indulok, hogy begyűjtsek pár eszközt a hadnagy látogatásához.*
Valamikor a Holdszünet és a nulladik napegység határán
*Nem akartam aludni a Malinorral való találkozásom után, de csak elszundítottam egy órára. A kabinom tele volt a telepesek raktárából „kölcsönvett” holmikkal, köztük egy favágásra alkalmas szerszámmal, aminek fa nyele volt és éles, fém vége. Utána néztem. Fejsze. Nekem pont megfelel arra, hogy körbejárjam a tábort, ahogy szoktam. Francot szoktam, nem voltam még annyiszor itt, hogy szokás legyen, és útvonalam sem volt. Voltak a tábornak olyan részei ahol még nem jártam, és a hangsúly a „még”-en van. Itt volt az idő, hogy megváltoztassam az igeidőt, legyen útvonalam és szokásom, na meg amennyire csak tudom, leredukáljam az ismeretlen helyek számát. A fluoreszkáló pillangókkal telerajzolt bakancsomat vettem fel az egyenruhámhoz, végül egy sötétzöld dzsekit. Vállamra vettem a fejszét és kisunnyogtam a kabinomból. A csend olyan mély volt, hogy ennél mélyebb nem lehet semmi. Szavak sincsenek rá. Mert nem jutott eszembe egy sem momentán. Az elemlámpát csak odakint kapcsoltam fel, bár a táborban volt világítás, de a fény nem mindenhova jutott el és én arra a nem mindenhova területre igyekeztem. A tábor több szektorra volt osztva és ezeket vettem a listára, pontosabban ahol még nem jártam és ahova elvileg nem is mehetnék. Olyan lazán sétáltam, mint aki csak fát vágni megy, de az őröket elkerültem. Nem volt kedvem magyarázkodni….még öt percet sem töltöttem el odakint, amikor számomra érdekes táblába ütköztem. Nem szó szerint. „FIGYELEM! A BELÉPÉS TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES!” Na, ez a nekem való. Sok helyre bemegyek, de azért nem vagyok hülye, hogy egy életveszélyesnek titulált helyre egyedül menjek. Másrészt a lelkemre venném ha Malinort rágná a lelkiismeret-furdalás ha bajom esne. Különben sem hagyhatom ki a buliból. Visszafordultam hát a szállások felé, gyorsabban mint ahogy idefelé jöttem, majd megálltam a kabinja ajtaja előtt. Vállamon a fejszével. Két eshetőség állt fenn. Vagy berontok a kabinba és felrázom Malinort, vagy ha nem jutok be az ajtaján, akkor megvárom míg a dörömbölésre kinyitja. Utóbbinál ismét csak két lehetőségem van. Vagy a ruhájába markolok bele a mellkasán, vagy ha felső nélkül alszik, netán teljesen pucéran, akkor a bőrébe, szőrébe. A mellkasán. *-Hé hadnagy! Ébresztő, buli van. Jöjjön, hozza a ruháját és vegye fel a fegyverét….vagy fordítva. *Rávigyorogtam de látszódhatott rajtam mennyire izgatott vagyok. Majd` kiugrottam a bőrömből, ennek ellenére nem kiabáltam. Inkább csak a fogaim között szűrtem a szavakat. S már húztam volna magammal.* -Ha meg akar védeni, akkor jönnie kell, mert én megyek!
Ha jól sejtem, akkor Moor-t kicsit zavarba is hoztam, amikor pár centire álltam meg mellette. Meg kell hagyni nem volt ellenemre a közelsége, mert csinos és kívánatos nő. Azt persze szem előtt tartom, hogy foglalt, de az nem jelenti, hogy ne vegyem észre a vonzó külsejét. -Azt hiszi, hogy nem flörtölnék Önnel?- szélesedik ki a vigyor rajtam, de aztán meggondolom magam, hogy megtegyek még valamit, amit más talán nem hagyott volna ki. Vállalva a tenyerest is, ami az arcomon csattant volna szerintem. De aztán lehet, hogy inkább a bokám bánta volna, amilyen bakancs van rajta. Gondolom, azt se féli használni, ha tovább merészkednék a flörtölésben. Nem mintha félnék a sérüléstől, de még jobb, ha nem lépem át azt a határt, amit az előbbiekben sem. -Tegyen próbára vele, tizedes, ha meri. - kacsintottam én is rá, majd hátrébb léptem. -Magának is jó éjt!- köszöntem el tőle ismét, majd szememmel követtem, ahogy a kabinja felé tart. Igaz, nem szóltam, hogy az nem az övé, de ha jól sejtem, akkor direkt egy másikba lépett, nehogy megtudjam, hol alszik. Azt sem kötöttem az orrára, hogy tiszt lévén én minden információt megkapok, főleg, hogy védelmére vagyok rendelve. Bár sokkal izgalmasabbnak tartom, ha „lejátsszuk” a dolgot, mintha betű szerint követnék minden egyes mozzanatot. Élvezem a társaságát és abban is biztos vagyok, hogy már készül valamivel nekem. Eddig sem tartottam kiszámíthatónak, és ez most sem változott. Azt se nagyon reklámozom, hogy a fülem is jó, nemcsak a megfigyelőképességem, de erre majd ráérünk a következő napokban figyelni. Ahogy beléptem a szálláshelyemre, minden felszerelésem már a helyén van. Pár órai alvás után készen állok az indulásra. Általában félmeztelenül alszom, de a bevetések alatt, inkább pólóban fekszem, hogy a két perces öltözést könnyedén teljesítsem. Nem mintha órákat tötyögnék a tükör előtt, de hajnalba még pár fekvőt lenyomok és az erőnlétit se hagyom ki, ahogy eddig egyetlen napot se mulasztottam el az edzésből. Szeretem, ha a testem erőnléte és edzettsége a maximumon van és nem is lehet tudni, mikor lehet szükség rá. Két órát aludtam, aztán a napi rutint is elvégeztem, amit minden reggel. A zuhany alatt állva már csak a jóleső lazítás volt soron és az öltözés. Az órámra nézve, már közeledik az éjfél, amikor már várhatom a tizedest. Gondolom, hogy nem fogja kihagyni az ugratásom, vagyis a riasztásom, de erre már felkészültem, nem úgy, mint a múltkorira. Csendben várakoztam a szobámban, összekészítve a holmim. Egy pillanatra még meg is fordult a fejemben a meglátogatása, de aztán letettem róla. Még a végén tényleg engedek a csábításnak és több lesz, mint álmában gondolná. De ezt a gondolatsort meghagyom a találgatása szintjén. Talán már egy fél óra is eltelt, mikor az ajtóm előtt hangokat hallok. De egy kis hatásszünettel lépek csak oda, hogy kinyissam az ajtót. Azért nem csalódtam benne, mert egy méretes fejszével állt meg előttem, arról nem beszélve, hogy a mellkasomnál a kevlárba kapaszkodva húzna ki az ajtómon. Kezdem csípni az „flörtölési” szokásait. -Fent vagyok már, Moor…. Ennyire lelkes?- nézek rá, ahogy szinte fel van pörögve az indulásra. A holmim már magamhoz vettem, így semmi akadálya, hogy indulásra készen álljak. -Az a fejsze meg minek kell, tizedes?- léptem elé, majd kérdőn néztem rá. -Hova akar menni azzal az éles szerszámmal? Na, adja csak ide nekem…- nyúltam feléje, majd ha odaadja, akkor viszem én. Nem tudom hova akar vezetni engem, de egyre kíváncsibb vagyok, mi lehet olyan sürgős, hogy éjnek évadján egy hatalmas vágószerszámmal a kezében állít be hozzám, hogy azonnal menjek vele. Na, erre kíváncsi vagyok! -Hova is tartunk ilyen sebesen?- teszem fel a kérdésemet neki, de inkább követem, minthogy valami butaságot csináljon, mert most rám van bízva.
*Kint sétálva a sötétben Malinor szavain töprengtem, miközben azért nem mulasztottam el körülnézni sem. Érdekelt mi van a telepen ott, ahova nem szólított a kötelesség. Még azt is megkockáztattam volna, hogy lefokoznak, vagy tudomisén…mi járhat azért mert bementem oda ahova nincs jogosultságom? *-Azt hiszi, hogy nem flörtölnék magával? *Utánoztam a hangját is, a hanglejtést, épp csak azt a kaján vigyort nem ami az arcára kanyarodott. Dehogynem hinném…vagy nem hinném? Deee! Malinor is csak egy pasi. Persze jó értelemben…de akkor is csak egy pasi. Ott szunnyad a golyóálló mellénye alatt….meg a nadrágjában. Ezen a gondolaton elkuncogtam magam a tábláig, ami felkeltette az érdeklődésemet. Éreztem valamit a levegőben, furcsa, fémes szag volt és mintha a szél is belehúzott volna az esti munkába. Belekapott a hajamba, de igazából nem nagyon érdekelt. Fúj a szél, na és? A tábla felirata izgalmasabb volt. Meg is indultam Malinorért, úgy is esedékes volt a riasztás amit megígértem neki. A szálláshely bejárati ajtaját alig tudtam kinyitni a szél miatt, de még mindig nem fogtam gyanút. Odabent aztán minden nyugalmas volt és csendes…már ha nem számítom a kinti fütyülést. Kísérteties volt. De sebaj, van fejszém. Hogy mire lesz jó, majd kiderül. Gondoltam rátöröm az ajtót Malinorra, de elég nagy hibapontnak számít ha zárva van és hát zárva volt, ezért kénytelen voltam megvárni míg kinyitja. Ezek után sem a felvetett lehetőségek szerint zajlott az ébresztés, a körmeim majdnem beletörtek a mellényébe. Fel is szisszentem és megráztam a kezem, mintha attól elmúlna az az ezernyi tűszúrás szerű érzés ami elindult a körmeimtől a csuklómig. *-Lelkesebb lennék ha nem törne magába az összes körmöm. Mi van magán hadnagy? Titánium? *Végignézek rajta és fel van öltözve. Teljesen. Na erre nem számítottam. Oké, azt sem reméltem, hogy pucéran nyit ajtót, na de kis lábujjig páncélban…*-Ja, a fejsze. A flotta tagjainak biztonsága érdekében le vagyok tiltva a lőfegyverekről. *Úgy gondoltam ez elég magyarázat arra miért van nálam favágó szerszám. Amikor érte nyúlt, hátraléptem kettőt és magam mögé dugtam a fejszét, a fejemet ráztam és a mutatóujjamat is az orra előtt.* -Na abból nem eszik hadnagy! Nem adom! Enyém!! *Ebből kifolyólag már nem húztam magammal, ott cövekeltünk a kabinja előtt…után két lépéssel. Ekkor dörrent nagyot odakint valami, aztán megint és megint, majd hirtelen felbolydult a világ. Most jutott el az agyamig a kinti hangzavar, ami leginkább arra hasonlított amit a konvoj kísérésekor tapasztaltam. A világítás pislogott néhányat, majd végleg kialudt, ránk borult a sötétség. *-Miafranc?! *Néztem körül teljesen feleslegesen, hiszen nem sok mindent láttam, viszont hallottam. Ajtók csapódtak ki, emberek rohangáltak, amikor a főajtó kinyílt, odakintről még több kiáltás érkezett, égdörgés, kísérteties fények a villámlások miatt, s mintha felborult autók hangját is hozta volna a felkorbácsolódott szél és eső. Önkéntelenül is megtapogattam a hajamat, enyhén nedves volt, amit nem vettem észre mert elég sűrű, a bőrömig még nem jutott el. A korábban érzett fémes szag az agyamig azonban igen. A vihar szagát éreztem. *-Remek! Az időjárás olyan mint az időjárás. Nem baj, nem mondok le a kirándulásomról. Megyünk a 6-os szektorba. Én legalábbis megyek, aztán ha maga hadnagy úgy dönt, hogy teljesíti a kötelességét, akkor kénytelen lesz velem jönni. *Makacs vagyok és kíváncsi, és logikusan gondolkodom. Ha akkora vihar van, hogy a világítás is elmegy, sötétben nem fognak észrevenni.*
„Hinni, a Templomba szokás…”- mondogatta mindig Apám. Az öregnek volt sütnivalója a haja alatt. Ez a mondata mindig megmosolyogtatott, mert képes volt olyan helyzetekben is bedobni a szöveget, amikor az ember elég kényelmetlenül érezte magát az adott szituációban. Sokszor emlegetem magamban a szüleimet, de érzem, hogy élnek még, vagy legalábbis bízom benne, hogy túlélték. Talán, majd egyszer ismét láthatom őket. Most viszont a feladatomra koncentrálok, vagyis Moor tizedes őrzésével. Azt nem mondanám, hogy „könnyű eset”, de élvezem a vele töltött időt. Mondjuk úgy, hogy nem is hagy unatkozni, ami még nagyobb kihívást vonz magához. Bírom a kiszámíthatatlan dolgait, bár néha meg tud lepni olyannal, amit ki se néztem belőle. Most egy fejszét szorongat éppen, és ha jól sejtem nem is véletlenül. A kérésemre elég gyorsan mond nemet, de a hozzáfűzött magyarázata tényleg felvonja a szemöldököm. -Úgy érti tizedes, hogy a fejszéje az egy lőfegyver pótló eszköz? Nem mondja!- ingattam meg a fejem, de a röhögés majdnem kiszaladt a számon. Hihetetlen mit ki nem talál, de ezt úgy sem veszem be tőle. -Na, adja szépen nekem azt a fejszét…- kértem tőle ismét. - Akarja, hogy parancsba adjam? De minek is beszélek magának…- legyintve fordítottam kissé oldalra a fejem, bár nem hinném, hogy ellenkezne, ha parancsba adnám. Nem azért venném el tőle, mert gyengének tartom, hanem mert jobb, ha az ilyen éles és veszélyes tárgy nem egy nő kezében van. Azt persze lehet, nem hagyja ki, hogy ezt szóvá is tegye, de egyáltalán nem vagyok nő-ellenes. A Seregbe is voltak anno szép számmal Hölgyek, bár a mostani világban is akadnak. -Gondolom, teljesen legális helyre megyünk, ahogy ismerem magát, tizedes. - éppen csak befejeztem a mondatom, mikor nagy durranás hallatszott kintről, majd még egy pár. Kint álltam a folyosón Moor-ral a kabinom előtt, bár úgy tűnt, mintha odakint lennénk a szabad ég alatt. A felerősödött szél egyre közelebb hozta a vihart, ami most egymás után nagy robajjal csapott le a bázisra. Az áram is elszállt, gondolom becsaphatott a trafóba egy villám, de ez az épület nem úgy nézett most ki, mintha vihar-biztosra lenne építve. A folyosón egyszerre megelevenedett az élet. Sorra jöttek ki az emberek a kabinjaikból. Mintha nem is éjszaka lenne, úgy rohangáltak fel s alá a folyosón. -Jöjjön, Moor…- mondtam neki, majd elindultam a kijárat felé, remélve, hogy követ. -Attól ne féljen, hogy nem tartom be a parancsomat. Csak maradjon a közelemben. - mondtam indulás közben neki, bár a külső zajok és a szakadó eső kezdi elnyomni a hangunkat. Az ajtó olyan erővel csapódott ki, hogy ösztönösen a lányt a hátam mögé intettem. Ha nem veszi zokon, akkor legszívesebben nyomatékosabban is a tudtára adnám, hogy a hátam mögött jobban örülnék, ha tipegne, bár ha jól látom, akkor kapaszkodnia se ártana az övembe, mert a viharos szél egyre erősebben tépázza meg az épületet, de egy leszakadt gerenda vagy fémállvány se kizárt, hogy a levegőben röpköd. Nem mintha ez a veszély pont ezen a helyen csapna le ránk, de inkább óvatosságra megyek, mint vakmerőségre. -Fogja!- adok a kezébe a zsebemből egy fülest. - Segít, hogy halljuk egymást. – gyorsan hozzáteszem, de biztos vagyok benne, hogy ismeri. A szél miatt viszont még hasznosabb, és ezek nélkül nem indulok el egyik bevetésemre se. Nem mintha a többi fegyverem nélkül elindulnék, de azok már velem vannak. Hála a tizedesnek, aki most is éberen tartott, hogy vártam, meglátogat egy vödör vízzel, hogy ébresszen. Igaz, hogy nem teljesült az óhaja, de most ha nem bánja, akkor átveszem az irányítást és előre megyek az említett, 6-os szektor felé. A fene tudja mi fog ott várni ránk, de az biztos, hogy a jelentések nem mondtak valami biztatót arról a részlegről. Most viszont a tizedes hátsóját védem, és ha bármi történne vele, az én felelősségem. Így inkább vele tartok, tudván, hogy nem veszélytelen, de úgyse tudnám lebeszélni, ahogy ismerem. A védelmét meg rám bízták, és én néha rögtönözni kell, hogy végre tudjam hajtani a parancsot. Amint kilépek az épületből a PDA-m rezegni kezd a zsebemben. A kijelzőre nézek, és riasztási parancs jelenik meg rajta. Azon meg már meg se akarok lepődni, hogy a 6-os szektor a célirány. Mintha egyre több lenne a sok véletlen… meg az, hogy mi is éppen arra tartunk.
Csüt. Feb. 14, 2019 8:03 pm
