Az én történetem már akkor megíródott a csillagokban, amikor a szüleim találkoztak. Anyám tizenöt éves volt csupán, apám pedig 24. Az én drága édesanyám a telepesek táborában élt, apa pedig a Volentis legénységének tagja volt. Szerelmük hamar hatalmas méreteket öntött, és a tiltások ellenére is kitartottak egymás mellett. Abban reménykedtek, hogy szép életük lesz majd egymással, de valami felsőbb hatalom nem engedte, hogy így történjen. Egyik felől a nagyszüleim tiltakozása, a másik oldalról pedig a felettesek nem tetszése, arra késztette a szüleimet, hogy önként csatlakozzanak a lázadók táborához, ahol végre bűntudat nélkül szerethetik egymást. Hű tagjai lettek a maroknyi közösségnek, és másfél év múlva megláttam a napvilágot a hegyek között. A sors azonban úgy döntött, hogy nem adatik meg a boldogság nekik, néhány hónappal az első születésnapom után elfogták és kivégezték őket. Magamra maradtam, és úgy kellett felnőnöm, hogy nem ismerhettem meg őket. A kívülállók egy emberként gondoskodtak rólam, tanítgattak és mindent megtettek azért, hogy teljes életem legyen. Az igazi szüleimre nem emlékszem, elszakították őket tőlem, de megannyi anyát, apát, fivért és nővért kaptak helyettük.
Mindig kíváncsi kislány voltam, érdekelt a dolgok működése, a világunk szerepe. Kíváncsiságom olthatatlan volt és a mai napig csillapíthatatlan. Árvaságom nem nyomta rá bélyegét az életemre, bár szerettem volna minél többet megtudni róluk, de megelégedtem azzal a néhány információ morzsával amit adtak nekem. Energikus és tudásra szomjazó gyerek voltam, nagyon hamar érdekelni kezdett a harc és a fegyverek iránti szenvedélyem is hamar megmutatkozott. Bár mindenkit egyformán szeretek és tisztelek a táborban, mégis Jacob volt az aki a legközelebb került hozzám. Testvérként, apaként tekintek rá. Ő tanított harcolni, segített abban, hogy jó lázadó legyen belőlem, hogy megértsem mit miért teszünk és képes legyek ellenállni a Consilium agymosásainak. Fáradhatatlanul tanultam és fejlesztettem saját magam. Nem ismerek lehetetlent, nem szeretem, ha visszafognak és nem engedik, hogy tudásom kiteljesedjen. Sokszor keveredtem már bajba makacsságom és erős akaratom miatt, és legtöbbször Jacob volt az aki kihúzott a csávából. Vakmerőségem nem ismer határokat, néha már túlságosan is szeretem feszegetni a határokat. Hazudnék, ha azt mondanám egyáltalán nem táplálok bosszúvágyat azok iránt, akik tönkretették a családomat, azok iránt, akik elvették annak a lehetőségét, hogy ismerjem szüleimet. Félelemet nem ismerve harcolok tovább az igazunkért, igyekszem a lehető legjobb lázadó lenni, úgy harcolni és úgy élni, hogy ne bánjam meg soha, hogy szüleim emlékét méltón őrizzem és olyan bátor legyek mint ők, akik nem féltek szembeszállni semmivel, hogy szerelmük beteljesedhessen.