Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Yesterday at 5:04 pm
Örvény vízesés - Rang Oázis

Kedd Aug. 14, 2018 3:47 pm
Az óceán partjain

Kedd Aug. 14, 2018 2:32 pm
Edzõterem

Kedd Aug. 14, 2018 1:16 pm
Kilátóterasz

Hétf. Aug. 13, 2018 10:30 pm
Istállók

Vas. Aug. 12, 2018 8:26 pm
Sürgősségi ellátó

Vas. Aug. 12, 2018 2:49 am
Arhkax kunyhója

Szomb. Aug. 11, 2018 8:55 pm
Út a hegy belsejébe

Szer. Aug. 08, 2018 11:10 pm
Readash Tanyája

Kedd Aug. 07, 2018 11:44 pm
ZETA II Kutatóállomás

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek - -
Tűz eleműek - 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 0 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 6 5
Consilium - 3
Lázadók 3 1
Összesen 16 16

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Dwaiia


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Ethan & Katrina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next
ÜzenetSzerző
 #21•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Csüt. Feb. 01, 2018 11:27 am

Ethan & Katrina
We are all owned and we have all owned others
Szememet összevonom, ahogy sebe felé bök, s látom, hogy semmi sem történik. Elmetekervényeim erősen kattognak, látható is lehet arcomon. Végül kisimulnak vonásaim, s szinte már elismeréssel tekintek fel a férfira.
- Cseles - jegyzem, meglehet, hasonló nekem eszembe sem jutott volna. Tényleg elgondolkoztat, hogy mégis mennyi ideje lehetett felkészülni minderre. De aztán csak elhessegetem a gondolatot, hiszen nagyobb problémánk is van ennél. Vagy épp nincs. Inkább visszatérnék az előbb trükkök további tanulmányozásába, mint szavait hallgassam. Újabb düh csap fel bennem, érzem ereimbe, csoda, hogy szemem nem forog: ámde fortyog, mikor újra ránézek.
Nem rá vagyok dühös - félig csak most már. Hanem mert tudom, hogy igaza van. Ellenkező esetben erőteljesebben tudattam volna vele, hogy nem fogom ott hagyni.
- Ha csak száránál tépjük ki a gazt, nem a gyökerénél, újranő. Ha nem most öljük meg őket, fogalmunk sincs, hogy legközelebb mit művelnek - habár nincs kétségem afelől, hogy ezután megerősítik a biztonsági rendszereket, nem csak a flottánál, de az ocani bázisról. Vajon bátyám gondolkozik azon, hogy miként tudtak mellőle megszerezni? Kötve hiszem. - Mindazonáltal ez elég álszent dolog, magától - vetem oda, miközben tekintetem visszavezetem a tájra.
Valamiért mégis az az érzésem van bennem, hogy nem akarták teljes mértékben a halálunkat. Még nem. Még kellett volna nekik információ… Még meg akartak törni. Akaratlanul is ökölbe szorul a kezem.
- Neked a férjem, nekem a feleséged. Egyszerű és igazságos cserének hangzik - vonom meg a vállam könnyedén. Legutóbbi találkozásunk alkalmával ő volt képtelen leszállni férjemről és csak forszírozta kapcsolatomat vele. Ha megtalálná valakiben a szerelmet el tudnám engedni. Nem éreznék utána sem keserűséget, sem bánatot. De még talán örömöt sem. Érzéketlen egy dolog.
- Ugye tudod, hogy nem túl sok közöm van ahhoz, hogy mit csinálsz a tulajdon nejeddel? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Még hogy nincs több berzerker. Sosem ígérek meg olyat, melyet aztán később képtelen vagyok betartani. Ez pont ilyen. Az adott pillanatban döntenék hirtelen. Ha engednének és megbíznának ítélőképességemben. S akkor tudhatnák, hogy helyesen tudok cselekedni.
- Nem tudom, hogy mennyi ideig tartottak fogva - felelem végül némi gondolkozási idő után. - A barlangba a sötétben nem tudtam mérni a napokat. Ők pedig nem tájékoztattak erről - vonom meg aztán a vállam megadóan. Ez az a dolog melyben jelenleg nem tudok segíteni.  
Az „utcákon” sétálva nézelődöm a városba. Szokatlanok az épületek, képeken láttam már. Admirális is beszélt hasonlókról, de nem hittem volna, hogy valaha fogok ilyet is látni. A felszólításra fájó kezem a korlátra csúsztatom.
- Különös város - jegyzem végül meg halkan. Összevont szemöldökkel figyelem az embereket. Néhányunk ránk néz, elborzad látványunktól, ám nem állnak meg. Vajon hasonló esetben én hogy viselkednék? Meglehet segítenék. Kevesen vagyunk, oda kell figyelnünk a másikra.
Továbbra is összevont szemöldökkel figyelem miként illeszt össze két hidat. Gyakorlott mozdulatok, látszik, hogy nem először csinálja. Hát persze, ő ilyen körülmények között nőtt fel. Furcsa.
A felszólításra mozdulok meg, fájó végtagjaimra fittyet hányva indulok meg a billegő hídon, a korlátjába kapaszkodva. Az összetartónál átbújok keze alatt, majd folytatom tovább az utam a végéig. Amint újra bizonytalant talajt ér lábam, halkan felsóhajtok.
- Mi történt a várossal? - kérdezem amikor mellém ér. Nem vagyok nagy földi tudós, de ennek nem így kellene kinéznie.
Végül aztán megérkezünk célállomásunkhoz, s előzékenyen előre tessékelnek. Nem most fogok ezen vitatkozni és belépek. Látom az emberek arcán az undort, mikor ránk néznek. Azonban Ethan fizet, mi pedig felsietünk egy szobába.
Megállva annak közepén tehetetlenül nézek körbe. Nem mondom, enyhén elüt a megszokottól. Elegáns és több benne a felesleges tárgy, mint az egész Volentisen. Halvány mosollyal az arcomon fogadom el a vizet.
- Meglehet, hogy akik mögöttünk jöttek altatót lőttek belénk. Most pedig csak gépekre vagyunk kötve - vonom meg a vállam. - Tesztalanyok is lehetünk a lázadók kezébe - közlöm ridegen, hiszen más magyarázatot nem tudok erre adni. Furcsa, valóban az.
Tekintetem végül megállapodik ama irányba, ahol a fürdőt sejtem. Lépteim szó nélkül vezetem arra. - A legtöbb lázadó vezető tudós, vagy katona volt a Volentisen - mondom még mielőtt eltűnnék az ajtó mögött. Kissé megviselt külsőmet helyre hoznám, s talán ezt belátja ő is.
A rongyot ledobva magamról, hideg vízsugár alá állok. Nem melegítem fel, a hideg tökéletes borogatás bőrömre. Percekig csak állok alatta, ajkaim lassan kékülnek el, már szinte vacognak. Ám az ütések nyomai még égetnek. A fehér csempének dőlök s úgy állok további pár percet. Amikor már a víz elviselhetetlen, akkor zárom csak el. Egy törölközőt tekerek magam köré és nekilátok felszakadt bőröm összefoltozásához. Csak apró ragtapaszokkal, melyek a seb két szélét közelíti egymáshoz. A homlokom még megy is, ám a többi helyen… Lassan úgy nézek ki, mint egy múmia, a sok fehér tapasszal bőrömön. Néha oly helyeken is, ahol semmi bajom. Oda csak a felhasználatlanok ragadtak fel. Mihasznák.
Hamar feladom és inkább visszasétálok a férfihoz, frissen, üdén, összeverve, tapaszfoltosan.
- És most merre? - kérdezem az ablakon kinézve. Látszólag fogalmam sincs arról, hogy miként viselkedjek egy ilyen helyen… Ez túl idegen nekem.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #22•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Pént. Feb. 02, 2018 5:16 pm

Nem vagyok az a típus, aki meghúzza magát. Ha tudom, hogy valaki hülyeséget beszél, és éppen valamilyen oknál fogva úgy érzem, feltétlenül muszáj belepofátlankodnom a témába, meg is szoktam tenni. Ha 10 perccel korábban jön a gazos analógiával, boldogan rávilágítottam volna, hogy annál jobban nem lehet gyomtalanítani, mint ahogy 50 éve tettük, és ha tényleg meg lehetne szabadulni minden ellenségtől végleg, megtettük volna amikor a bolygónk megmakkant, de...a történtek után azt hiszem szükségem lesz egy kis időre amíg összeszedem magam, ha filozófiai vitákba akarok bocsátkozni. Most sajnos egyedül abban vagyok biztos, hogy fogalmam sincs, mi folyik itt.
-Nem vagyok semmilyen szent. - Mordulok fel. Sosem voltam vallásos. Nem is a szívem csücske a téma, de az biztos, hogy rám nem illik ez a szó, bármilyen értelemben. - Csak nincsenek illúzióim afelől, hogy a helyedben engem sem lehetne meggyőzni, és ha nem vonszolnak el onnan, addig szorongatnám a torkát, amíg az egyikünk meghal...vagy mindketten. Sőt, ha történt volna veled valami, lehet most én mészárolnám őket vérben forgó szemekkel, amíg rám szakad az ég, szóval ja, akkor tényleg elég álszent lennék.
Aztán megint megrázom a fejem. Néha komolyan kezdem feladni. Katrina a kedvenc humanoid robotom, de van, hogy Pressia-ra is könnyebb hatni.
-Csak próbáltam kimutatni mennyire komolyan gondolom a dolgot. De rendben, mi motiválna arra, hogy szüneteltesd a bosszúvágyad addig, amíg bekötöztünk, aludtál egyet, és kaptunk erősítést? Ó, és egyébként, megnéztem az aktádat, meg a férjedét is. Úgy döntöttem a tiéd lehet...
Csak nem tudok leállni a piszkálásával. Gondolom, ez lehet az én komfortzónám, amire nagy szükség is van most egyébként, mert tényleg elképzelésem sincs, mi a fene történhet itt. Úgy értem...Baltimore...ennek a helynek mostanra magától is össze kellett volna omlania! Szó szerint, a nagy gátnak durván 1 éve volt hátra, az épületeknek mögötte pedig alig ötször annyi, ha nem omlik le az egész.
Különös város, az biztos.
-Csak az, ami máshol is. Túlnépesedés, környezetszennyezés, meg általános inkompetencia. Valamiért az az érzésem, hogy nem elégszik meg azzal, amit elmorogtam most itt egy lélegzettel, ezért megforgatom a szemeim, és először a hátunk mögé mutatok, a magas fel felé, ami felett átment a vonat. Majd elénk, ahol csak omladozó bérházak végeláthatatlan sora látható.
-Az ott mögöttünk a Nagy Gát. Akkor emelték, amikor a tengerszint megint emelkedni kezdett, hogy legyen idejük befejezni a kis gátat, beljebb a parton, a város eredeti határánál. Idővel aztán kiderült, hogy a szárazföldön nincs elég hely a peremlakóknak, szóval sokan inkább itt maradtak, ahol legalább van tető a fejük fölött. Nagyon sokan. Van itt olyan épülettömb, amiben többen laknak, mint a Volentis-en.
-Na mindegy, szóval a Nagy Gát persze átszakadt, mert sosem szándékozták tartósra építeni, de a lakosok nagyjából foltozgatják, és néha a kormány is besegít, például megerősítette az épületeket ezekkel az állványokkal, és a járdákat is ők építették, igaz a hidak elvileg nem mozogtak össze-vissza. A lényeg, hogy rengeteg az ilyen város, és nincs idő mindenkit "felkarolni". Volt amit elnyelt az óceán, mások meg...megoldják ahogy tudják. Láttam egyet, ami hatalmas úszó épületekből állt...de a nyomor mindenütt ugyanaz.

Furcsa, de azt hittem, ez nem olyasmi, amivel a Consilium büszkélkedne, de valójában, bárki olvashat róla az archívumban, még képek, sőt filmeket is lehet látni ezekről a városokról, amikben az emberiség...nem is tudom...harmada élt eddigre? Tényleg fogalmam sincs. Minden esetre, a kormányunk vállalja, sőt, úgy tesz, mintha ez mind a régi rendszer hibája lenne, és ezért van szükség erős vezetésre. na persze...
A feltételezésre viszont, hogy valami szimulációban, vagy más hallucinációban lennénk, csak fintorgok.
-Nem. Ez állati bénán hangzik, és egyébként is...Mi értelme lenne? Ha ilyen élethű dolgokat tudnak láttatni velünk, sokkal egyszerűbb lenne a Jola-ra küldeni minket, ahol megnézhetik miközben beütöm a kódjaim.
Bár azért nem teljesen hatástalan az elképzelés, bennem például felmerül, hogy ha mégis igaz, akkor nem kéne ötleteket adnom nekik! De csak egy pillanatra. Aki ilyesmire képes, nem létezik, hogy nem jutott ez eszébe magától.
Amíg arra várok, hogy a zuhanyzóban összekapja magát - és nem, meg sem fordul a fejemben, hogy csatlakozzam hozzá. A sebesült katona fantázia nem az igazi, ha komolyabb sebesülésről van szó pár bibinél - leszerelem a távcsövet a puskámról, és az ablakon kinézve kukucskálok körbe. Magát a fegyvert inkább a falnak támasztom, nehogy azt higgyék, elnökökre vadászom. A kis gát a helyén van, az épületek a helyükön, és Baltimore...úgy fest, mint Baltimore. Nem értem...ahogy azt sem, hogy nem tűnt fel eddig, hogy a puska még mindig a hátamon volt, azt hittem levettem...
-Fogalmam sincs. A sínek amennyire látom elér...jó messze. Nem tudom, mi hozott ide. Azt sem tudom, vissza tudunk-e menni. Komolyan fontolgatom, hogy eladom a fegyvereim, és nyitok valahol egy kocsmát...

avatar


Az URS Jola kapitánya

Titulus :
Captain Crash
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
222
Képességpontok :
182

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #23•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Vas. Feb. 04, 2018 11:37 am

Ethan & Katrina
We are all owned and we have all owned others
Számat húzom el hosszúra sikerült monológját hallva. Igen, pont erre céloztam az álszentes szövegemmel kapcsolatban. Vagy csak, ha fordított esetbe gondol bele. Nekem sincsenek illúzióim. Tudom, hogy újra próbálkozni fognak, csak akkor már okosabbak lesznek. Nem fogják rögtön elhinni, amit mondanak nekik. Meglehet, hogy könnyebb célpontot választanak, ki hamarabb megtör, mint én. Talán valakit a Joláról. Az én választásom ezúttal egyértelmű volt számukra. Connor miatt. Ő nem csak az Arkant ismeri, de minden mást is. Idegesítő a tudat, hogy továbbra is él.
Miért nem mentem egykoron biztosra vele kapcsolatban? Csak meg kellett volna ölnöm a hajón, senki sem büntetett volna meg érte. Jogos önvédelem lehetett volna a flotta érdekében. Miért nem tettem?
A vársoba néha, ha van időm, nézelődöm. Figyelem a koszos épületeket, az alant húzódó vizet, a kékségét, átetszőségét. Szinte vágyik az ember arra, hogy megcsobbanjon a hűsítő vízben. Ha azt mondanám, hogy csalóka, akkor még kegyes is voltam.
- Nagyszerű - morgom orrom alatt, hallva, hogy megnézte az aktámat. A férjem még a legkevésbé sem érdekel, a Consilium egy kisebb tanácsadói csoportjához tartozik. Felettük még van pár szint, amolyan aktakukac ő. Viszont sok információhoz van engedélye. Vajon ő hogy fogadja elrablásom, majd feláldozásom tényét? Keserű érzés ez. - Nem időre van szükségem, hanem tettekre - kötöm az ebet akkor is a karóra. Meglehet, hogy alvás nem ártana és egy kis regenerálódás. Tiszta fejjel visszaindulni. Azonban ezt most már, ha csuklóm rágom le sem mondom el neki. Most már megmakacsolom magam. Ritka ez tőlem, de… Valamiért ezt váltja ki belőlem a Helyettes.
- Inkompetencia? - kérdezek vissza értetlenül. - Ezt is… hogy érted? - hiszen alig tudok valamit a bolygón történtről. A történetek sok tényt kihagytak, ahogy az idő múlt, de ez így is volt természetes. S mégis kitől tudhatnék meg többet, ha nem egy alvótól, ki egykoron itt élt? Hihetetlen ez számomra, hogy miként tudtak így azonosulni. - Egy bolygót már tönkretettünk és most keresünk egy másikat, mely ugyan így fogja végezni - hiszen a történelem ismétli magát, nem igaz?
Tekintetem akaratlanul is a gát felé fordítom, miközben erősen kapaszkodok a korlátba. Ha nem lenne elég bajunk az ég lassan felhősödik be és kezd el csepegni az eső belőle. Szitál, ám arra épp elég, hogy mindent csúszóssá tegyen, így még jobban oda kell figyelnem lépteimre. Csendesen hallgatom a történetét.
- Mi történne, ha az egész gát átszakadna? - kérdezem végül visszafordulva a férfi felé. Valóban érdekel, hogy mi lesz a város sorsa. Szürkébb és kevésbé monumentálisabb, mint az Ocanra épített város. Persze megkapom rá a választ, de ily általános lenne az egész. - Mi történt azokkal, kik itt maradtak? - hiszen alig 5000-en mentünk el. Vajon egy újabb kormány felállt és próbálnak tenni ez ellen? Hiszen nem lehetetlen. S miért van, hogy hirtelen ezekről semmit sem tudok? Pedig biztosra vettem, hogy olvastam erről, most mégis…
- Előbb összezavarnak minket? Bizalmunkba akarnak férkőzni? - találgatok, vállaimat vonogatva, de magam sem tudom rá a választ. Nekem is legalább annyi fogalmam van erről az egészről, mint neki. Vaktában tapogatózunk, erről van szó.
A felfrisssítés után is úgy állok a szoba közepén, mint egy tehetetlen, gyámoltalan egyén. Fogalmam sincs, hogy ilyen helyzetekben miként kell viselkedni. Ehhez hasonló esetekre sose készítettek fel, hiszen… Hol gondolhatta volna bárki is, hogy visszakerülök a Földre? Figyelem, hogy miként szereli szét a fegyverét Ethan.
- Ellenségek várhatóak? - vonom össze szemöldököm, majd elindulva egy fiókos szekrény irányába, találomra húzom ki őket. S láss csodát: pont a méretemben vannak benne ruhák. - Különös - jegyzem meg, mintha vártak volna ránk… - Mi folyik itt? Mintha készültek volna ránk - veszem ki az első fehérneműt: fekete csipke. Ledobom magam mellé. Majd keresek tovább, igazából van itt minden: csipke, selyem, bársony. Feketében, bordóban, vörösben, mélykékben, és… Egyszerű keki színű. Megfogva nyitogatom tovább a fiókokat. Végül csak találok magamnak egy trikót és nadrágokat. Valamiért itt a szűk fazont kedvelik, de belegondolva, hogyha ez most hozzásimul bőrömhöz. Addig kutatok a szobába, amíg nem találok egy buggyossabb katonai terepmintás nadrágot. Nem akarok minden lépésemnél sikítani a fájdalomtól.
- Az absztines kocsmát nyit? Legalább nem innád ki a készleted - felelem neki, majd öltözködésbe kezdek. Nem zavartatom magam miatt, feltehetőleg látott már női testet. Talán összevertet is. A trikó felvétele némi sziszegésbe telik, bordámra mért számos rúgáshoz simul, de próbálok újra nem tudomást venni róla. - Te kocsmát nyitsz, no de én mit kezdek, itt a bolygón? - nevetem el magam, amikor egy fésűt fogva gubancolom ki vele hajamat. Ekkor már felé pillantok, majd ki mellette az ablakon. - Láttam egykoron D.C.-ről is képeket… Nem így nézett ki.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #24•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Kedd Feb. 06, 2018 10:50 am

-A tettekhez pedig idő kell...és azt hiszem feltaláltuk a leghülyébb szójátékot a világon.
Nem mintha számítana. Úgysem tudunk visszamenni egyenlőre. Vajon mennyibe kerülhet egy jegy egy olyan vonatra, ami egy másik galaxisban tesz ki? Tekintve, hogy az utolsó földön töltött napomon elégettem minden dollárom, azt hiszem nem is fontos. Többe, mint amennyim van.
-Az itteni kormány...hát...legalábbis amikor én éltem itt...hogy is mondjam... Az előző hajóorvos jó barátom. Elment szülni, ezért az állomáson fog dolgozni...könnyen lehet, hogy ő lesz a főorvos. Képzeld el, hogy egy nap úgy dönt, mivel jó barátja vagyok, felvesz engem agysebésznek. Én meg téged szülész főorvosnak, mert hiányoznak a csevejeink. Na durván így működik itt, csak épp belőlünk jobb orvos lenne, mint ezekből vezető.
Remélem nem várt tőlem messzemenő politikai elemzést, mert ahhoz sajnos túl hülye vagyok, meg a téma is baromi unalmas. Vagy legalábbis én nem tudom érdekesen előadni, hogy miért nem tudtak soha odáig jutni, hogy megoldják a rengeteg problémát a peremterületeken.
-Hé...a cinizmus az én dolgom. - korholom meg játékosan, annak ellenére, hogy nyilván egyet értek vele. Bár kevesen vagyunk, fejlett a technológiánk, és tapasztaltabbak is lettünk de...ja...abszolúte kizárt, hogy nem tesszük tönkre a következő bolygót is. Meg a következőt. És az azutánit is,a míg el nem fogynak. Remélhetőleg addigra találunk egy átjárót egy másik dimenzióba...lehet épp ott vagyunk most???
-Ha a gát átszakad, a szökőár elsöpri a kisebb házakat, és eláraszt 3-4 emeletet a többiből. Tekintve, hogy vagy 100 ember él minden emeleten, ez már önmagában elég kényelmetlen, de a java még csak ez után jönne. Röviden, egy hét alatt összedőlne minden épület, és mind meghalnánk.
Na igen, a szép új világ, vagy a régi, vagy a fene tudja már. Ha tényleg a lázadók akarnak összezavarni, jó úton árnak, de...akkor sem hiszem, hogy erről lenne szó. Egyszerűen nem látok semmit, amit kirívóan valótlan lenne...már persze, ha elfogadjuk azt, amit a szemünk lát.
-Őszintén fogalmam sincs, mi várható most már... - felelem sóhajtva, aztán hátra sandítok és...tudom, hogy illene elfordulnom, amíg öltözik, de valahogy nem megy. Az egész furcsa...mintha egy pillanat alatt öltözne fel, és amire egyet pislantok, és kezdenék elfordulni, már ott is áll előttem ruhában. A teste viszont meglepően...sima...mint egy playboy modellnek. Még a kínzás sem tudta elcsúfítani egyáltalán. Csupán pár apró karcolást látok rajta amitől csak még szexibb...de miért csipkét vett fel???
-Ó nem! Ezek után biztos lehetsz benne, hogy a vendégtérben fogom párolni a pálinkát, hogy az is berúgjon, aki levegőt vesz! Viszont...nem tudom...te lehetnél bárénekes mondjuk? - Felnevetek ezen a javaslaton, de aztán gyorsan visszakozok is. - Csak egy ötlet volt. Egyenlőre még a karanténzónából sem jutottunk ki, majd utána álmodozhatunk ezekről.

DC...láthatja az arcomon, hogy legszívesebben köpnék egyet.
-Na oda nem megyünk. Állítólag nem rossz hely, de...épp ezért engem sosem engednének be oda. Főleg, hogy a rendszer szerint mostanra tuti halott vagyok ezen a bolygón...

avatar


Az URS Jola kapitánya

Titulus :
Captain Crash
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
222
Képességpontok :
182

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #25•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Kedd Feb. 06, 2018 12:27 pm

Ethan & Katrina
We are all owned and we have all owned others
Inkább már nem szólok újra. Félő, hogy a dühöm újra átveszi felettem az uralmat és ne adja az ég, még szájon vágom törölni. Ugye, hogy jelen helyzetünkbe az se lenne jó? S úgysem tudunk mit tenni. Már nem tudunk visszamenni, s a múlton sem tudunk változtatni. Keserű szájízzel fogadom ezt el, de nem tölt el boldogsággal.
Még jó, hogy nem egymás boldogsága végett vagyunk itt.
Kérdésemre zavaros választ kapok.
- Nem ezt… - vágnék szavába, hiszen hol érdekeljen, hogy ki a jó barátja? De aztán értelmet nyer értelmetlensége, én pedig ráncolt homlokkal nyugtázom válaszát. - Igazán életképes - jegyzek meg ennyi. - Szóval felnősz ilyen vezetők mellett, de a Consilium a maga nemében elítélendő? - összegzem költői kérdésemet. Emlékszem, hogy ő sem úgy beszélt volna róluk, mint aki elfogadja azt. Pedig lássuk be, az elmondottakhoz képest még mindig fényévekkel jobb. Ők legalább tudják, hogy mit akarnak tenni és hogy ezt miért teszik.
Értik a dolgukat.
- Ezek csak tények - felelem értetlenül cinizmusára. Nem mintha tudnám, hogy mi is az valójában, de ezek… Nem csak egyet tettünk tönkre. Ha a Consilium ki is hal, mi a garancia, hogy a következő generációk nem teszik még rosszabbá az egészet? Nem fogják az Ocant is elpusztítani? Ott most oly állapotok uralkodnak, melyek itt évezredekkel ezelőtt volt csak. De ez már nem az én gondom lesz, úgy vélem.
Csak a most számít. Főként jelen esetünkben.
- Vagyis mostanra nem is kellene, hogy létezzen a város? - ráncolom össze homlokomat. - Mily tragikus vég - hisz ez ellen még védekezni sem lehet. S ez felvet egy másik kérdést: a Volentis tudna vajon egy külső ellenség ellen védekezni? Ha az űrből támadnák? Elvittek majd ötezer embert a bolygóról, de…
Valahol sajnálat fog el. A helyettes arcára pillantok, vajon mit érezhet most, hogy visszajött ide? Mit érezhetett, hogy elhagyta ahol felnőtt? - Milyen volt elmenni? - teszem fel a kérdést, mely foglalkoztat.
Amíg válaszol, addig is telik az idő.
A percek csak úgy repülnek itt a szobába, amíg tehetetlenségük fokozódik. Tán először érzem azt, hogy teljes mértékben tehetetlen vagyok. Egy kanapébe süppedve ülök és várok… Mire is várunk? Nem ártana pihennünk, valahogy mégis messzire kerül a fáradtság.
- Pálinkát? - ráncolom újra össze a homlokomat. - Az olyan, mint a vodka? - fanyalgok el, emlékezve, mily hatást is váltott ki belőlünk az a lőre. Rémes volt, szóval ha ez is olyan, akkor inkább messzire kerülném. - Énekes? Szerintem nem sok vendéged lenne - nevetem el enyhén magam, továbbra is homlokom ráncolva. Sok mindenhez nem értek, s ezek közé tartozik az éneklés is.
- Mi bajod va… - kérdezném, amikor az ajtó szinte csattanva tárul ki. Rajta egy fekete bőrű megtermett fickó esik be. Szinte lihegve áll meg, s amikor Ethanre vetül a tekintete, rögtön megörül. Aztán rám pillant, s arca zorddá változik.
- Crash! - fordul vissza inkább a férfi felé, kezében ott van az előbb leadott óra, melyet most könnyedén dob neki vissza. Honnan tudhatnám, hogy egyébként ő egykori jó barátja a Parancsnokhelyettesnek? - Mielőtt megérkezne a küldönc és vele a Parancs, te - mutat ekkor rám. -  A te állapotodban nem jöhetsz, te pedig - ekkor már barátjára pillant. - Nem törhetsz össze semmit, be sem ülhetsz semmilyen égi járgányban, felfogtátok? - zárja be az ajtót én pedig értetlenül meredek rá.
- Ki maga? - teszem fel végül a kézenfekvő kérdést. Életembe nem láttam a férfit, ő mégis úgy viselkedik velem, mintha ismerne. Hangosan nevet fel.
- Na jó, most nem szívattok meg ezzel. Amúgy meg minek adtad a portásnak az órád? Évek óta nem viselkedtél ilyen furcsán, utoljára előtte - mutat megint rám és kezdem teljes mértékben nem érteni, hogy mi is folyik itt. - Ti most szórakoztok velem, igaz? - néz hol rám, hol Ethanra, aztán sóhajtva temeti tenyerét homlokába. - Érzem, hogy megszívom, de… A támadás elindult felénk, s titeket kérnek, de kizárt, hogy Te ebben az állapotodban mehetsz, nem érdekel, hogy Delta vagy a légtérben semmit sem tudnál csinálni - pillant rám.
- Ethan… - szólítom társamat a nevén, ám tekintetem le nem veszem a fekete bőrűről.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #26•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Szer. Feb. 07, 2018 9:52 am

-Ez is a Consilium bulija...vagy legalábbis az volt, mielőtt eljöttünk.
Nagyon nem akarok belemenni a dologba, mert a dolog vége úgyis az, hogy szerintem mindenki egy rohadék,a ki többet keres nálam, én pedig sosem akarnék vezetni, szóval nem lenne olyan vezetőnk akire nem fújnék, de még ezzel együtt is...csak van olyan rendszer, ami nem ennyire vészes, vagy tévedek?
-Igen...bár a város utóbbi 200 évében nem volt olyan pont, amikor ne mondhatták volna ezt valamiért, szóval ki tudja. Viszont lehet érdemes lenne megtudni a dátumot.
Hogy milyen volt elmenni, csak sóhajtok egyet. Kinézek az ablakon, a széllel táncoló emelvényekre, és a rajta kapaszkodó emberekre, akik megint kis híján a mélybe zuhannak, és elkezdem a távcsövet visszaszerelni a puskára.
-Hiszed vagy sem, nem az én döntésem volt. A hadsereg évente benéz ide, és magával viszi azokat a gyerekeket, akiket alkalmasnak talál. A szülők kapnak némi aprót, meg egyel kevesebb szájat kell etetni, a gyerek meg...Hát unalmas élete nem lesz az biztos.
Ami a vodkát illeti, bólintok neki. Az bizony pálinka. Kétlem, hogy nagyon fel kéne világosítanom alkoholból, ha tényleg soha többé nem fog inni, így ennyiben is hagynám, pláne mert úgy tűnik épp demonstrálni készül, milyen magas hangon tudna énekelni, mikor bevágódik az ajtó és...
-He...?
Pislogva kérdem ezt, és elkapom az órám fél kézzel, a másikban meg a frissen összerakott puskát tartogatom. Nem szegezem a belépőre, mert túl barátságos az arca, de állati gyanús ez az egész helyzet most már.
-Nyakkendő nem volt nálam, amit a kilincsre akaszthatnék, gondoltam ebből is értitek majd a célzást...
Próbálok magabiztosnak hangzani, de igazándiból halvány fogalmam sincs, mi folyik itt. Miféle támadás? Ki akarná megtámadni Baltimore-t??? Jóformán szívességet tennének a kormánynak azzal, ah eltörölnék az egészet úgy ahogy van.
-Nincs semmi baja, és egyébként sem hagyhatom egyedül. Ez a parancs. Kik támadtak meg, és...milyen dátumot írunk Alex?
Próbálok nem gyanakodva nézni rá, de ebben a helyzetben nem könnyű feladat ez. Az biztos, hogy nem engedem, hogy szétválasszanak minket. Amíg Kat mellettem van, van rá kézzel fogható bizonyítékom, hogy nem én kattantam be. Vagy legalábbis, nem annyira, mint a világ körülöttem.

avatar


Az URS Jola kapitánya

Titulus :
Captain Crash
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
222
Képességpontok :
182

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #27•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Szer. Feb. 07, 2018 2:24 pm

Ethan & Katrina
We are all owned and we have all owned others
Szemeim egy pillanatra megvillannak, ám az erőt most mégsem érzem magamba, hogy reklamálni tudjam a szavait. Lassan hozzá kellene szoknom, hogy az emberek nem hisznek rendszerünkben? Nem, azt sohasem. Ebbe nem nyugodhatok bele.
- Az talán tényleg nem ártana. Legalább azt tudjuk meg, hogy a jelenben vagyunk-e. Vagy egyáltalán hol vagyunk. És miért - valljuk be, furcsa, ahogy ő állítja be. - Viszont valamiért teljesen úgy érzem, mintha természetes lenne itt létünk. Mintha… mindig is itt éltünk volna - vonom össze a szemöldököm, hiszen ez… miként lehetséges?
Képekről ismerem csak a bolygót, ilyen állapotban sose láttam, s nem, még az eget sem zöldnek látom. Súlyos fekete felhők borítják. De az alattunk elfekvő víztömeg kékesen csillan meg. Hívogatóan. Tényleg milyen jó lenne megmártózni benne?
- Te is egy ilyen gyerek voltál? - vonom össze újra tekintetem, ahogy ráemelem tekintetem. Akkor ez azt jelenti, hogy… - téged is katonának neveltek - állapítom meg éles elméjűen. Mégis ő teljesen máshogy viselkedik, mint én, vagy bátyám. Pedig… Azt hittem, hogy az ilyen neveltek mind ugyanúgy viselkednek. Különös.
Faggatnám még, hiszen ritka, hogy valakitől ennyi mindent tudjak meg a földi életéről, ha nem rontanának ránk. De úgy tűnik, hogy nem csak én nem értem teljes mértékben a dolgokat, hanem Ethan sem. Ez azért megnyugtat, nem mintha ideges lennék. Legfeljebb lecsapjuk. Viszont ez a becenév… mintha láttam már volna valahol.
- Istenem, most is? - hüledezik a férfi, majd körbenéz a szobába és tekintete újra rajtam állapodik meg. - Mik vagytok ti nyulak, hogy minden bokorba csináljátok?- rázza meg a fejét, s újra rajtam az értetlenkedés sora, hogy mire is akar ezzel célozni. Tanácstalanul nézek Ethanra, majd vissza a fekete bőrűre.
- Nincs semmi baja, persze, nincs - bizonygatja, bár nem tudom, hogy nekem, neki, vagy önmagának. De aztán csak visszatekint Ethanra. - Ti komplett őrült vagy, mégis mit tettél vele? - hibáztat engem egyenesen a törőre mutatva. Nyitnám ajkamat, de mit is mondhatnék. - Tényleg? Most jössz elő a biztonsági protokollal? Mintha nem tudnád, hogy idegi helyzetben így viselkedek, de rendben, legyen - csillapítja le magát, majd leül az ágy szélére nekem pedig kényszerem támad felállni. -2576 van… - kezdene bele, de ekkor szavába vágok.
- A Föld 2575-ben pusztult el, Ethan…
- Ethan? Jaj ne, min vesztetek össze? Ugye nem a nevén? Ugyan, ha fiú lesz nevezzétek csak utánam! Jah igaz is. Szóval nem tudom milyen pusztulásról beszélsz, de nem pusztultunk el. Űrlények támadtak ránk. Valami meteor zúdult felénk, de ezek idegenek hajóik voltak. Most pedig nyilván minket is meg akarnak támadni. A bigét másfél éve helyezték át, veled együtt, azóta nézzük, hogy ölitek egymást, no meg mást is csináltok, komolyan… Nincs időnk erre. Egy teherhajó jön telis tele Chathukkal, s mindkettőtökért szalajtanak, de kérlek titeket! - esdeklőn tekint rám, én meg közben lassan közelítem meg a Parancsnokhelyettest.
- Mi folyik itt? - teszem fel ma sokadjára a kérdést. - A feljegyzések meteorról írnak, nem pedig idegenekről. Ami azt jelenti, hogy valakinek van egy fejlettebb rendszere? - fejem megrázom, ahogy kitekintek az ablakon.
- Hé! Rám figyeljetek! - szól újra az Alexnek nevezett egyén. - Értem én, hogy mindketten makacsok vagytok, de öngyilkosság elmenni az osztaggal…
- Itt maradunk, vagy kiderítjük, hogy mi folyik itt? - tekintek fel a helyettesre.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #28•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Hétf. Feb. 12, 2018 3:14 pm

Természetes...ahogy ezt a szót meghallom, valamiért elborzadok. Olyan...fura, hogy annak ellenére, hogy ma eddig mi történt, minden olyan normálisnak tűnik. Részben mondjuk a kiképzésemnek is köszönhető...sokszor mondták, hogy a jó katona akkor sem jön zavarba, ha tényleg összefut egy Xenomorph-al, de nem gondoltam, hogy ez szó szerint igaz.
-Nem kezdték olyan korán, mint nálad, de igen. Más a McDonald's-ba megy nyári melóra, én egy felkelést leverni Afrikába...igaz főleg akkor csak a fedélzetet súroltam meg krumplit pucoltam, szóval akkor nagy különbség nem volt.
Viszont az új katona érkezése után jóformán csak tátom a számat, és közben fontolgatom, hogy meghúzom a ravaszt, hátha tényleg csak egy szimuláció ez az egész. Ha hasba lőnék valakit, aki ennyire fontos, csak kiderülne a turpisság, vagy nem?
Míg őt hallgatom néha oldalra sandítok Katrina-ra, mintha meg akarnék győződni róla, hogy ugyanazt hallja-e mint én. Az utalásra viszont, hogy az én kezeim nyomát viseli a nő bőre hátrahőkölök. Ne értsen félre senki, ez nem arról szól, hogy nem ütnék, vagy lőnék le nőt, csak azt nem, aki állítólag a párom.
-Tudom...és te még meg sem születtél... - Jegyzem meg könnyedén, illetve akkor ezek szerint jóformán senki sem akit ismerek. A fiam sem született még meg. A fiam...akit tuti nem Ethan-nak kereszteltem volna, ha rajtam múlik. De...ha én sosem mentem el...akkor lehet, itt vagyok még valahol? Annyira bizarr ez az egész, én mégis teljes nyugalommal állok ott, nézek megint Katrina-ra, majd vissza Alex-re, veszek egy mély levegőt, és a puskámat kibiztosítva nézek vissza a barátomra.
-Nem tudom mi a halál az a Chathu, de marha rosszkor provokál. - Jegyzem meg hűvösen, majd ráparancsolok a férfire, aki úgy tűnik ismét alacsonyabb rangjelzést visel az enyémnél. - Adj a hölgynek egy fegyvert, aztán avass be, milyen járműveink vannak. Ezt a várost egy lövéssel ki lehet irtani, szóval nincs vesztegetni való időnk, nyomás!!!
Bevallom, kicsit jól esik parancsolgatni neki, gondolom ez valami elnyomott vágy lehet, mert amúgy marhára semmi kedvem vezetni senkit, ah egy mód van rá, most viszont úgy érzem, muszáj lesz. Miután Alex lelép, a tableten gyorsan utána nézek, mi a fenével állunk szemben.
-Emberszabású, hüllő szerű lények, pikkelyes bőrrel és 2 pénisszel. A faj nőstényei kihaltak, ezért az univerzumot járva próbálnak megtermékenyíteni mindent. Lőfegyvert nem használnak, de a seregük úgyis inkább a mennyiségre megy. Ez egyre jobb...
Irritált morgást hallatok, majd a visszaérkező Alex-hez fordulok, miután az KAt kezébe adott egy Shotgun-t.
-Új terv...Megvárjuk amíg a szállítóhajó kipakol, ellopjuk a rákba, és itt hagyjuk a gyíkokat megfulladni. Add ki a parancsot, hogy kezdjék meg az evakuálást!
Újra határozott, és parancsoló a hangom, de még a testtartásom is, ahogy azt kell, elvégre tiszt vagyok vagy mi. Csak amikor újra kettesben vagyunk, akkor fordulok értetlenül Katrina felé.
-Mi a rákért engedelmeskedik nekem? Na mindegy, bírni fogod?

avatar


Az URS Jola kapitánya

Titulus :
Captain Crash
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
222
Képességpontok :
182

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #29•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Kedd Feb. 13, 2018 11:29 am

Ethan & Katrina
We are all owned and we have all owned others
- Hogy hova? - kérdezem értetlenül szemeimet összevonva. Komolyan hiába szereztem be egy értelmező kéziszótárt a Földről sokszor még ma sem tudom, hogy pontosan miket is próbálnak nekem mondani. Pedig a Consilium lássa lelkemet minden egyes alkalommal minden idegen szót kiszótározok. Azonban ezt jelenleg mégsem tudom megtenni.
Főleg, hogy az események olyannyira felgyorsulnak, hogy máris egy szobába találom magamat, ahol egy megtermett afroamerikai fazon ront ránk. S még ha ez nem lenne elég szívbaj, akkor még hadovál is össze mindent.
Óvatosan állok fel a helyemről, s szinte látom, ahogy a nyakát húzza be. Kérdőn tekintek rá, pedig csak épp helyre szeretném tenni, hogy hol is vagyunk és kik is vagyunk és mi célt szolgálunk. Úgy tűnik, hogy a bolygón is katonák vagyunk. Vagyis ő eddig is az volt, én is az maradtam. Ez azért megnyugtat a lelkem mélyén.
Ahelyett, hogy régi új ismerősünk felé közelítenék, inkább az ablakhoz sétálva tekintek ki a városra. Kezeimet újra keresztbe fonom mellkasom alatt. Halkan hümmögök a mellettem álló férfi szavaira.
- Viccelsz? Szerintem még apám sem volt tervben - nemhogy én éljek és lám. Itt vagyok és tudják, hogy ki vagyok. Idegen vagyok egy idegen világba, melyben semmit sem értek, mégis annyira… elfog az otthon érzet, melyet sose éreztem. Nem kellene tudnom, hogy mi is az, mégis tudom… Most tudom. Agyrém ez az egész.
Szemem sarkából figyelem csak a férfit, s újabb szavaira félmosoly költözik ajkamra.
- De, Crash - kezdene ellenkezésbe, azonban ajkait túlságosan is gyorsan harapdálja ahhoz, hogy elkezdje. Inkább csak sóhajtva legyint. - Őrültek vagytok, de komolyan… Miattatok hullott ki az összes hajam - simít végig kopasz fején, majd se szó se beszéd fordul meg, hogy hozzon nekem egy fegyvert.
Viszont továbbra sem tudom, hogy mit kezdjek magammal, amíg Ethan újra meg nem töri a csendet. Lassan sétálok mellé magam is olvasva, hogy mi is ez.
- Négy mell, ez igazán fontos volt kiemelniük - húzom el a számat. - Inkább azt mondd, hogy mi a gyengéjük. Mert ha nem s használnak a fegyvert, nyilván okkal nem bombázták még le őket… - a pikkelyeik lennének ily erősek? Még kérdeznék, ám ekkor tér vissza a férfi, fegyvert tart felém, aggyal.
Könnyedén veszem át EVA-8-t. Sose láttam még hasonló fegyvert, de mégis oly ismerős. Pontosan belecsúszik kezembe, illeszkedik. Mintha nekem formálták volna ki. Megszakértem, hogy miként működik, miközben Alex ledobja válláról a tárakkal teli zsákot.
- Képzeld nagyokos, ezen mi is gondolkoztunk már. Nincs annyi hajónk, hogy minden embert ki tudjunk vinni.
- Akkor fedezzük, amíg érkezik erősítés, gondolom hívtatok már… - jegyzem meg immár én, színtelen hangomon. Talán a második alkalom, hogy megszólalok előtte. Szinte már könyörögve tekint a férfira, tőle várva segítségre, de esélytelen. Újra idegesen túr nem létező hajába, majd sarkon fordulva iszkolna ki. Az ajtóból fordul vissza, majd két apró fülest dob nekünk.
- Ezzel tudjuk tartani a kapcsolatot - jegyzi meg, majd eltűnik.
- Valamiért ismerős - jegyzem meg neki, s ahogy a férfi arcára gondolok, úgy… melegség tölt el. Megborzongok. - Persze, majd ha ennek is vége, akkor lesz időm pihenni. Legfeljebb két lábbal a föld alatt - nevetem el magamat, majd elhaladva a zsák mellett fordulok még vissza és vigyorgok a férfira. - A zsák a tied - elég lesz ha azt ő cipeli majd.
A folyosóra kiérve olyan érzés fog el, mintha egy katonai táborba lennék, ahol a hangyaboly most járkál össze vissza. S ahogy kiteszem a lábam…
- Gardel! - hallok egy mély, öblös hangot. Szememet összevonva tekintek az irányba.
- Flitz parancsnok - köszöntöm a terepszínű ruhát viselő férfit. Nincs időm gondolkozni azon, hogy honnan tudom a nevét.
- Maga és Crash egy helikopterrel fognak a város felett körözni. Minden űrlény hajóját semmisítsék meg, vagy legalább érjék el, hogy a vízbe zuhanjanak, érthető voltam?
- Igen uram - tekintek rá, majd utána Ethanra ha már követett. - Azt hiszem a tetőre megyünk…

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
280
Képességpontok :
262

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #30•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Szer. Feb. 21, 2018 9:02 am

Gyakran elfelejtem, hogy milyen korán kezdik a szaporodást az állomáson, annak ellenére, hogy eléggé testközelből megtapasztaltam a dolgot. Habár, csak félig, én már túl voltam a 30-on, amikor megszületett a fiam, de Pressi...
-Nyugi Alex, szöszi vagy, nem olyan feltűnő.
Katrina-t hiába próbálom zavarba hozni az idegenek anatómiájával. Kapásból az érdekli, hogyan kell megölni őket. Mondjuk a tény, hogy a szörnyetegek tényleg mindenre ráhajtanak az én szememben sem tették őket szimpatikussá. Na, de ha a gyenge pontok érdeklik...
-Úgy érted a négy herén kívül? Ahogy elnézem, bármilyen lőfegyver megoldja a dolgot, ha elég messze vannak, csak nagyon gyorsak a szemetek, és több parasztjuk van, mint nekünk bombánk. Ó...és az anyahajójuk marha nagy...ha lezuhanna a bolygóra, lenne egy új földrészünk, csak kár, hogy ezzel elpusztulna az összes régi.
Felfegyverkezve haladok mellette, és viszonozom a tisztelgéseket a folyosón. Valahogy furcsa ez az egész, de aztán lehet csak a vészhelyzet miatt ennyire formális minden katona. Viszont legalább a parancs egyértelmű. bólintok a parancsnoknak, és megindulok a tető felé a társammal, de amint együtt maradunk a lépcsőfordulóban, felé fordulok, és menet közben megjegyzem:
-Mond, nagyon megorrolnál rám, ha az evakuálás után megpróbálnám ellopni az idegenek anyahajóját? régi álmom belehajtani egy ilyen ócskavasat a napba.
Próbálom oldani a feszültséget, de a tetőre érve rá kell jönnöm, hogy ehhez én kevés vagyok. A helikopter ablakán át látom, ahogy az egyik távoli rögtönzött légvédelmi állás leszedi az első landoló transzportot, ami lángoló üstökösként zuhan a mélybe, összedöntve 3 bérházat, mintha csak bowlingozna velünk az ellenség. A hajóból kimászó túlélők azonban nem sokáig örülhetnek. Senki sem lő rájuk ugyan, de elég esetlenül kapálóznak a vízben, mint aki most lát folyadékot először, aztán a mérgező kotyvalék el is nyeli őket másodperceken belül.
-Otthon édes otthon... - morgom a bajszom alatt, és beszállok a  helikopterbe, ahol megragadom az egyik oldalán lévő löveget, ami kísértetiesen emlékeztet a Millennium Falcon egyik ágyújára, azzal a különbséggel, hogy ez szürke helyett ébenfekete, és a célzórendszere is jobban működik.
-Amúgy, használtál már ilyet?

avatar


Az URS Jola kapitánya

Titulus :
Captain Crash
Tartózkodási hely :
URS Jola
Mentális erõ :
222
Képességpontok :
182

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #31•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Ethan & Katrina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Ethan Nightmare
» George Ethan

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: A végtelen univerzum :: Párhuzamos idõsíkok-
^
ˇ