Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Today at 12:40 pm
Oscar Pavell lakosztálya

Today at 7:37 am
Út a hegy belsejébe

Today at 7:26 am
Simon lakrésze

Yesterday at 9:44 pm
Parancsnoki híd

Yesterday at 9:36 pm
Jack Silver

Yesterday at 1:12 pm
Töltőállomás

Vas. Jún. 17, 2018 10:52 pm
Silhouette FRPG
Vendég

Vas. Jún. 17, 2018 7:37 pm
Freya Peterson Parancsnok

Vas. Jún. 17, 2018 11:12 am
Elkészültem!

Vas. Jún. 17, 2018 11:09 am
Dr. Michail Debrekov

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 1 2
Víz eleműek - -
Tűz eleműek 1 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 1 1
Telepesek - -
Katonaság - 1
Flotta 6 4
Consilium - 3
Lázadók 3 -
Összesen 15 13

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Freya Peterson, Niara, Oscar Pavell


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Ethan & Katrina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4
ÜzenetSzerző
 #31•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Csüt. Feb. 22, 2018 8:28 am

Ethan & Katrina
We are all owned and we have all owned others
Halkan sóhajtok csak a kilépő férfi után. Minden… Annyira zavaros. Ugyanakkor egyértelmű, természetszerű. Ezen nem fogom magam túltenni. Egy darabig nem. Nem tudom, hogy hol vagyunk, de oly réginek tűnik a lázadók barlangja.
Inkább csak próbálok rájönni, hogy mi folyik itt és miként lehet ennek véget vetni. Szemeimet összeszűkítve hallgatom Ethan magyarázatát.
- Úgy tűnik, hogy mindenből kettőztek. Négy kéz - fejemet rázom meg. - Négy kéz mellett fel tudtak építeni egy olyan űrhajót, de fegyvereket nem? - rázom tovább a fejemet, ez nem logikus nekem. Mi van nekik, melyet titkolni próbálnak? - És ha nem fedték még fel minden erejüket? - találgatok, de azért csak végighallgatom a férfit is. Ne legyen rám egy rossz szava sem.  - Szóval pontosnak kell lennünk és előre meg kell jósolni, hogy merre mozognak tovább. Ugyan már, ennél volt nehezebb dolgunk is már - legyintek gondolatban. No persze tudom, hogy ez a valóságban nem annyira egyszerű. Egy mesterlövésznek lehet, hogy nem okoz gondot. De annyira nem vagyok mesterlövész, mint azt szeretném. - S mégis hogy tervezik legyőzni őket? - kérdem szemöldökömet felvonva. Nyilván nem lehet engedni, hogy az anyahajójuk lezuhanjon, letenni meg… Hát, sok sikert hozzá.
De ezzel ráérünk akár később is foglalkozni, útközben. Most van jobb dolgunk is, s ahogy kiérünk a folyosóra ezt meg is kapjuk. Könnyedén megtaláljuk a tetőre vezető utat. Szinte már nem is érzem a kínzás nyomait, melyet bőrömön viselem. Az adrenalin újra átveszi felettem az uralmat. Majd ha ennek vége meglehet, hogy egy-két napra kidőlök majd. Ha vége lesz ennek a hullámvasútnak.
- El tudnád nélkülem vezetni? - vigyorgok rá a férfira, remélve, hogy venni fogja a lapot.
Mosolyom azon nyomban leolvad arcomról, ahogy felérünk. A szél cibálja hajamat, a helikopter rotorja ezen nem segít. A szememet takaró tincseket szüntelen a fülem mögé tűröm. Ridegen szemlélem, hogy az egyik transzporter a semmivé lesz. Gyorsan lépek fel a masinánkra, fegyveremet szorosan tartom a kezembe.
A gépmadár felszállás közbe enyhén kibillen oldalra. Láthatjuk, hogy miként rombol le számos épületet, az emberek miként vesztik életüket a mérgező tengerbe. Lábamnak egy rakéta csapódik, de Ethan már szól is hozzám.
- Élesben? Soha - felelem neki, majd meg sem várva következő kérdését, megpróbálok odatelepedni rá. - De nem lehet, olyan nehéz, nem igaz? - teszem fel a költői kérdést. Az egyik pedált megnyomva látom, hogy az előttünk lévő épületet lövöm. Upsz. Gyorsan leveszem a lábam, de nem kell, csak pár röpke pillanat, amikor is…
Éles, izgatott sikoltást hallatok. Ujjaim ráfeszülnek a löveg kormányára, ahogy a magasba szálló, hatalmas robotszerű titánokat szemlélem. - Olyat, hogy lehet szerezni? - fordulok hátra, miközben lassan megérkezünk az első célpont közelébe. Ha kell és, ha addig élek is, eme furcsa világba, akkor is fogok magamnak egy olyan titánt szerezni. Régi álmom már. Az űrlények apró kapszulákba indulnak a föld felé, s az én dolgom, hogy lelőjem őket. Ennek eleget is teszek. Kérdés, vagy parancs nélkül lövöm őket folyamatosan. Hihetetlen, milyen pontosan tudok célozni. Alig tévesztem el a golyókat.
- A rakétákkal a nagyobb csapatokat illene célozni.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
250
Képességpontok :
234

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #32•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Csüt. Márc. 01, 2018 11:44 am

-Lehet lopták az űrhajókat. leszállt hozzájuk pár tojásfejű békés idegen, ezek meg ráugrottak ezrével, és bumm, mar, szörcs. - Megvonom a vállaim a szigorú szakzsargon elhangzása után. - Én is látom, hogy valami nem stimmel. Egyenlőre viszont nincs más, mint előre a lövészárokba...
A helikopteren gyakorlott mozdulattal aktiválom a fegyverrendszert. Annyira itthon vagyok, hogy az ember szinte már várná, hogy van egy kialakított pohártartóm is valahol, ahova az ellenőrzést követően beteszem a sörömet, egy másik fiókban pedig már ott várna a chips-em. Igaz ami igaz, csukott szemmel is be tudnék pöccinteni egy ilyen vackot, és kicsit zavar, hogy az űrhajókon már automata lövegek vannak, még ha érthető okokból is.
-Pofon egyszerű. Ez régebbi modell, szóval ne számíts sok segítségre a géptől. Próbálj nagyjából egy területre lőni, és akkor 2-3 találat bőven elég, hogy átüsd a páncélját szinte bárminek, a negyedik pedig már bent fog rendetlenkedni, ami roppant kellemetlen az utasoknak.
A fejemre húzom a headset-et, majd színpadiasan, hogy ő is lással, bekapcsolom azt a középső ujjammal.
-Lezuhanni letudok vele ahova csak szeretnél.
Mondjuk, ha kilövik a pilótát, akkor a vezérlésnek is annyi, ekkora fegyvereknél. Azért van ejtőernyő az ülés alatt, biztos ami biztos.
-Ne reménykedj, GDR-t csak az tud vezetni, akit előtte megműtenek, és tele rakják konnektorokkal. Meg az se árt, ha autista vagy hozzá, hogy elviseld a 360 fokos látást...hé, felszállunk már, vagy mi lesz???
a gépünk lassan a magasba emelkedik, percekkel azután pedig, hogy elhagytuk a felszállópályát egyenesen oda csapódik egy lángoló csapatszállító, látszólag szándékosan. Ezúttal nem dönti romba az épületet, és rengeteg lény száll ki belőle, hogy lerohanja az ott tartózkodó katonákat. Eleinte persze nem járnak jól azzal a döntéssel, hogy karmokat hoztak magukkal egy tűzharcba, de sajnos a lőszer nem végtelen, és amikor a lövések elhalnak, és a katonák újra töltenek, a még mindig masszív túlerőben lévő szörnyek lerohanják őket. Pont látom, ahogy Alex-nek ugrik az egyik, és mindketten lesodródnak a tetőről, és a mélybe zuhannak. Barátunk csak azért is torkon szúrja támadóját egy késsel, mielőtt a földszintre érnének. Felszisszenek, mikor mindkettejüket elnyelik a habok.
-Itt vannak...
Fegyvertelen szállítóhajók egy újabb raja száguld felénk, és próbál kikerülni minket, ám amennyire tőlem telik, nem hagyom nekik, hogy sértetlenül lépjenek le. Az utolsó gép, ami a seggét mutatja nekem teli találatot kap a hajtóművébe, és az ezt követő robbanás úgy töri darabokra, mintha petárda robbanna egy tojás belsejében.
-Juhúúú! ezt nektek ti...Várjunk, az mi?
Sötét, gomolygó felhőkön keresztül ereszkedik le a kis transzportok egy sokkal nagyobb testvére. 90 fokkal elfordul tőlünk, és felnyitja hatalmas száját, melyből ezrével ugranak ki a gyíkok, hogy aztán a hónaljukban lévő hatalmas hártyákon ereszkedjenek le siklórepülésben.
-Banyek!!!
Ezek nem próbálnak kikerülni. több tucat repül egyenesen felénk, és nem tudom leszedni mindet, korán sem! Páran megkapaszkodnak a gép különböző pontjaim.
-Magasabbra!!! - Ordítom, miközben fejbe rúgom az egyiket.

avatar


Az URS Jola tisztje

Mentális erõ :
141
Képességpontok :
115

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #33•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Csüt. Márc. 01, 2018 1:17 pm

Ethan & Katrina
We are all owned and we have all owned others
Kelletlenül húzom el a számat újra csak. Igen, ez is lehet egyfajta magyarázat, mégis ebbe is bele tudnék kötni. S meg is teszem, hiszen ez továbbra sem logikus.
- És tudják, hogy kell vezetni, hogy nyer üzemanyagot, minden hibáját meg tudják oldani? - vonom fel kérdőm a szemöldököm, de végül csak vállat vonok. Jelenleg ez a leglényegtelenebb dolog - látszólag - mellyel foglalkozni kell. Holott nem is olyan ostoba kérdés ez. Rossz érzés kerít hatalmába, de ahogy lépteim viszem előre úgy rázom ezt le a vállamról, nem foglalkozva ezzel.
A helikopterbe ülve hallgatom a rögtönzött leckét, hogy miként is kell használni a fegyvert. Nem mondom, hogy sok mindenhez értek és könnyen tanulnék meg új dolgokat. Ám minden, mely a hadsereghez tartozik, úgy ragad elmémbe, mintha légypapíron a repdeső bogarak. Elég egyszer elmondania, hogy megértsem, mi is a teendőm eme fegyverrel.
- És ha el tudnánk érni, hogy a hasukat mutassák, akkor egy lövedék is elég lenne - s lehiggadt agyamat a logisztikus gondolatok uralják. - Nem végtelen a lőszerünk - bárhogy is hiszik is ezt mások. Ezért is volt mindig is csábító a lézerfegyverek feltalálása. De úgy vélem, hogy ez várat még magára egy pár évszázadot. Azzal kell beérnünk, amink van.
Szemem sarkából látom, hogy miként illeszti fülére a hallókészüléket és kapcsolja be. Félmosolyra húzódnak ajkaim, de rögtön újra a fegyvert vizslatom és próbálom.
A velőmbe hallom a hangját újra megszólalni. Enyhén rázkódok csak össze tőle, alig észrevehetően, s a rotor miatt a halkan doromboló helikopter belsejébe talán fel sem tűnik.
- Akkor zuhanj le az anyahajójukra - simítok ki egy tincset a homlokomból. Jelenleg semmi sem zavarhatja látásomat. Mégis figyelmem megzavarodik. A legnagyobb hiba, mit egy katona elkövethet. De az a gép… Az álmaim netovábbja oly gyönyörű, oly fenséges. Fel sem tűnik, hogy fészkelődök az ülésbe a hatalmas titánt bámulva. Még ajkaimat is enyhén eltátom. Ethan szavai sem maradnak meg elmémbe, hiába dörömbölnek az ajtaján. Nem mondhatja, hogy nem ülhetek be egy olyan szerkezetbe! Egy emberi páncélba.
A tökéletes fegyverbe.
- Bakfitty - válaszolom neki enyhe ridegséggel a hangomban. Még hogy csak így lehet vezetni. Hiszem ha látom. Régen voltam ily makacs és csökönyös. Valamikor gyermekként, emlékszem rá. Emlékszem erre az érzésre, még is… oly régóta került, hogy most egyenesen megrémít.
Torkomat enyhén köszörülöm meg, miközben felszállunk. A gép automatikusan dől oldalra. Manőverünket nem segíti, hogy a szél próbál ráncigálni minket.
Figyelem az alattunk „leszálló” szállítót és a belőlük előmászó lényeket. Gondolkozás nélkül veszem őket tűz alá. A fegyver végigropog a tömegen, majd vissza is. Mindaddig, amíg látószögembe vannak. Néhányukat nyilván el is találom.
A fekete férfit elsodorja egy űrlény. Egy darabig a levegőbe lebegve harcolnak, majd a mélybe süllyednek. Gyomrom enyhén összehúzódik, látva halálát. S valami különös, eddig szintén ismeretlen érzés lesz úrrá rajtam.
- Köszönjük az észrevételt - szólok talán túlontúl is epésen, majd tovább tüzelek a tetőre, amíg el nem fordulunk onnan, ott hagyva bajtársainkat.
Nem tudunk mit tenni. Nem tudjuk őket megmenteni. Nem tudunk visszamenni értük. Elvesznek a csatába, melyet… Megnyerhetünk egyáltalán?
Persze, hogy meg. A csatákat meg kell nyerni. Más választásunk nincs.
Egy újabb csapatszállító közeledik felénk, ám ezt Ethan veszi kezelésbe. A robbanás ereje megtaszítja gépünket, pár méterrel arrébb dob a levegőbe, bekötetlen testem a gép oldalának csapódik. A kormányt szorítva nyerem vissza egyensúlyom a székbe.
A kérdéssel egy időben tekintek fel újra az égre.
- Miért érzem, hogy ennek nem lesz jó vége? - szól vészjósló hangom, s a gép fegyverét máris arra irányítom. A látvány lassan igazat ad szavaimnak. Ethannel azonban mégsem értek egyet most.
- Ne! - kiáltok hátra. - Minél lejjebb a víz irányába! - kiáltom továbbra is a csata zajába. - A tenger szint felett az utolsó pillanatba húzzátok vissza a gépet - talán öngyilkos merénylet, ám talán ők nem tudnak hirtelen fékezni, mint mi. Elsodorhat minket pár lény, de a helikopter propellere lekaszabolja őket. A maradék pedig a maró vízbe zuhanhat, ha igaz, amit Ethan állít. Felfelé, csak előnyt adunk neki a várossal szemben.
A gép néhányszor megdöccen a ráugrott lények miatt. Övemből veszem elő a nemrég kapott fegyvert és az ablakon keresztül lövöm le a kilátást takaró mihasznát. Atomjaira hullik az üveg, s egy újabb lény ugrik nekünk. A gépmadár elejére.
Előbb előre, majd hátra lökődik a masina. A fizikai tehetetlenséggel harcolok, amikor testem előre dőlve zuhan ki az ablakon. Egyik kezemmel megkapaszkodom a hegyes üvegekkel telített ablakba, ám a gépet úgy ráncigálja a szél, hogy képtelen vagyok megtartani magamat. A másodpercek túl gyorsan pörögnek. Még látom, ahogy Ethan lerúg még egy szörnyet.
A gép tovaszáll, én pedig az ellenkező irányba nekicsapódok egy gyíknak. Ölelve fordulunk párat a levegőbe. Csizmámba rejtett késem a kezembe véve vágok bele szörnyem tarkójába, felülve annak hátára. Túlvilági sikollyal emelkedik a magasba, majd fordulva egyet próbál egy épületnek csapni engem.
A meggyengült ablakok ezernyi darabjával együtt robbanok be oda hallott szörnyemmel.
A padlót a hátammal szántom meg, amíg egy kósza oszlopnak nem csapódok. A szél szokatlanul jár a helyen. A távolba látom a ráncigáló helikoptert. Gyorsan vissza kell rá kerülnöm.
S mintha csak varázsszót ejtettem volna ki gondolatba, az oszlop mögött kilesve láthatom, ahogy a szörnyikék egy ember testét lakmározzák. Egy Atlas mellett.
Nem gondolkozom sokat. Nehezen, az oszlop mellett állok fel. Üvegdarabok csikordulnak meg a talpam alatt. Fegyveremmel adok le a lövéseket. Páran felém tartanak. Nem szabad közel engednem őket. Mégis feléjük futok. Az utolsó pillanatba rúgom ki magam alól a lábamat, lábuk között átcsúszva fordulok meg. Hátamat erőteljesen verem a titán vázába, de lövöm őket.
A kinyílt zsilipbe mászok, figyelve őket, aztán gyorsan zárom magamra.
- Még hogy konnektor test kell hozzá - háborodok fel hangosan. Először is a komminikációs rendszerért nyúlok. Amilyen gyorsan csak tudom ütöm be a helikopter frekvenciáját. Nem tudom, hogy honnan tudom, de tudom.
- Ethan, megvagytok még? - ellenőrzöm létüket, miközben lassan felállok a masinával. Persze nem könnyű irányítani. Az első percekben teljesen máshogy mozog, mint ahogy én azt elvárom tőle. - Fel kell jutni az anyahajóra, hol vagytok? - próbálom ki a lövést és az egyik gyík… lyukat lövök a hasába. Fejméretű lyukat. - Azta - lehelem elhalóan, majd az épület széléhez evickélek vele.
Minél több ideje ülök benne, annál egyszerűbbnek tűnik az irányítása. Már csak arra kell rájönnöm, hogy miként tudok…
Hát itt vagytok ti haszontalan hajtóművek. Bekapcsolva, fejeli le Atlasom a felettünk húzódó emelet sarkát. Halkan szisszenek Én fel, helyette, de már „repülök” is a helikopter felé. Ha jól számolom, akkor épületről épületre fogok tudni vele haladni.
- Menjetek egy épület közelébe, alulról érkezem.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
250
Képességpontok :
234

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #34•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Pént. Márc. 09, 2018 5:21 pm

-Hogy mi? - Kissé hitetlenkedve fogadom, ahogy Kat felülbírálja a parancsom, ám pár végtelenségnek tűnő perccel később be kell látnom, hogy volt némi előnye ennek a taktikának. Hogy sikerült-e volna elkerülni a siklórepülő gyíkokat, azt már sosem tudjuk meg, de ha nem, akkor biztosan küzdenék most az életemért az a zuhanás után!
A súlyosan sérült gépezet farka már félig elmerült. Hasa is lassan süllyed, a mérgező tenger pedig egyre gyorsabban kúszik a fedélzetre, míg én tehetetlen dühvel ordítok az engem körülvevő lényekre. Még élénken él a fejemben, ahogy Katrina nevét üvöltöm, ahogy látom őt kizuhanni, de hiába minden, mozdulni sem tudok, hogy segítsek rajta. Az utolsó minket elérő gyíkra már nem maradt lőszer a pisztolyomban, a fejét hátracsavarni pedig nem éri el a kívánt hatást, ezeknek a szemeteknek 360 fokban forog a nyaka úgy tűnik. Minden izmom megfeszítve tépem ki kobakját a gerincével együtt, aztán előre rohanok. Nem tudom, hova lett a pilóta, de nem is gondolkodom rajta. Elfoglalom a helyét, és teljes fordulatszámra kapcsolom a rotort. Úgy lövök ki, mint egy rakéta, és kis híján le is zuhanok, a felszállást követően. Nagy nehezen tudom csak egyenesbe hozni a gépet, akkor viszont nagyot kurjantok. A kiképzőtiszt azt mondta, nekem megakadályozni egy zuhanást legfeljebb álmomban sikerülhet. Ezt neki!
Aztán a rádióban Kat hangja még jobban feldob.
-Hát te meg hogy a fenében..? Mindegy! Ne hozd így rám a frászt még egyszer rendben?
Ellenőrzöm közben a helyzetem. Sosem voltam jó ezeknek a vackoknak a vezetésében, de most valahogy minden kézre áll. Biztos az adrenalin.
-A pilótánk eltűnt. A fegyver rendszernek annyi, kivéve a te kézi ágyúd, a radarom bekrepált, és légkondit sem tudok kapcsolni, mert valaki szétlőtte az ablakot. Ó, és a hajtóművek is mindjárt megadják magukat.
Feltekintek az anyahajóra, és közelebb repülök Kat Robotjához. Elképesztő...szerzett magának egy GDR egységet!!!
Ezzel a vacakkal viszont kizárt, hogy fel tudok repülni addig. Megpróbálni sem érdemes, hisz félúton már zuhannék is le...pedig a nyitott hangárajtó olyan hívogató célpont. Hatalmas, teli puha gyíkemberekkel, akik tompítanák a zuhanást...
-Te Katrine...Fel tudnál dobni az anyahajóra? Aztán fedezlek, amíg valahogy te is odaérsz.
Bekötöm magam, és felveszem a vészhelyzeti felfújós bukósisakot, amíg arra várok, hogy mit lép a nő a tervemre. Őrültség? Igen, de ez a nap amúgyis egy kész téboly!

avatar


Az URS Jola tisztje

Mentális erõ :
141
Képességpontok :
115

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #35•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    Szomb. Márc. 17, 2018 5:54 pm

Ethan & Katrina
We are all owned and we have all owned others
Nem is az a baj, hogy az ellen túlerőben van. Inkább jobban zavar, hogy lényegében semmit sem tudunk róla. Természetes, kiképzésünk alatt számos hasonló helyzettel találkoztunk. Találkoznunk is kellett. Nem tudhattuk, hogy a bolygó, melyet épp felfedezünk, ha lakott, épp milyen élőlények lakják.
Mégis, ez a világ itt… A Föld. Ez nem olyan, mint amilyennek lennie kellene.
Túl gyorsan tesznek túl rajtunk túl, ezek a szörnyek, és mi túl keveset tudunk elpusztítani. Ez lesz itt a vég, nem kétséges.
Mégsem fogom feladni a halálig, ez már biztos.
- Tudhatnád, hogy nem adom meg magam könnyen - fújom ki a tüdőmbe szorult levegőt, miközben a titán belsejéből szemlélem a külvilágot. A böhöm dög beszél hozzám, javasolja a legelképesztőbb ötleteket, amivel minél gyorsabban Ethanhez tudunk jutni. Ajkam jóleső mosolyra húzódik.
- Fegyverem elhagytam, de szereztem jobbat - felelem neki, helyzetünket hallgatva. Nem rózsás, de ez még nem jelenti azt, hogy nem lehetne-e ebből kijut. - Ha az anyahajót elvezetjük innen, akkor ezeknek végük lehetne? Van esély rá, hogy olyanok, mint a hangyók? - teszem fel a kérdést. Jártunk már oly bolygón, ahol az élőlények hasonlítottak egy hangyához. Minden klánnak volt egy királynője és minden királynő egy császárnő alá tartozott. Ha őt kiiktattuk, akkor az egész átkozott háborút megnyertük. Ennyi volt csak a dolgunk, nem több.
Ezzel sem lehetne másképp. Mert ha nem, és ezek itt maradnak. Esélyeink egyenlőek lesznek egy… semmivel.
Kérdését hallgatva feltekintek magam is az anyahajóra. Halk hümmögésekbe kezdek, de a fülembe a titán már közli is a legegyszerűbb megoldást.
- Hogy is volt nemrég a Töltőállomáson? Azt hiszem, hogy Harleyhoz lettem hasonlítva, de ezúttal, inkább leszek Hulk… - ha már egykoron éltünk a szuperhősök jellemzőivel, most miért hagynánk ki. Elrugaszkodva egy épület oldalától, kinyújtva karomat, kapom el a helikopter farát, magammal sodorva, egészen a következő épületig. Ott, akár King Kong mászok fel, a legmagasabb pontjáig, hogy onnan is elrugaszkodva magamat cikk-cakk módon jussak minél közelebb az anyahajóhoz.
- Most feldoblak - figyelmeztetem a férfit, robotkaromat teljesen hátrafeszítve veszek lendületet. - Egy, kettő - ám mielőtt még a hármat megvárhatnám már lendül is karom és dobom a hajót az anyahajó felé, ahol… újabb csodabogarak várják. Fegyverem akasztom le a vállamról, mely teljes véletlenségében került oda és tisztítom meg a halott madár előtt az utat.
Majd követem én is. Meglehet, hogy ugrásom nem lesz elegendő.
- Mihamarabb el kell érnünk az irányító központot.

_________________
Success is not final, failure is not fatal
 
it is the courage to continue that counts

avatar


Az URS Arkan tisztje

Mentális erõ :
250
Képességpontok :
234

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #36•• TémanyitásTárgy: Re: Ethan & Katrina    



Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 

Ethan & Katrina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

 Similar topics

-
» Ethan Nightmare
» George Ethan

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: A végtelen univerzum :: Párhuzamos idõsíkok-
^
ˇ