Most, hogy kikötöttünk a Volentisra, végre be tudok szerezni egy új chipet a régi helyett, ami bár egy ideig jól funkcionált, mégis úgy tűnik, hogy hibás volt. Majd jól kiosztom azt az árust, ha a kezeim közé kerül! De egyelőre nem ő a cél, hanem egy másik kereskedő, aki a segítségemre lehet. Az ocantisok nyelvét még mindig nem beszélem olyan jól, mint szeretném, és ehhez szükségem van bizonyos eszközökre, mert nekem ugyebár nem jár a chip. De én egyébként is a régi rendszer híve vagyok, ha nyelvtanulásról van szó, így megoldom magam a dolgot, persze úgy, hogy senki se tudjon róla. Nem túl legális ugyebár. A mai nap ezért is hagyom magam mögött az Arkant, hogy az űrállomáson lévő civil zónák egyikében megtaláljam azt a kis sarkot, ahol ilyesmivel kereskednek. Bár még csak három éve ébresztettek fel az alvó programból, hamar feltaláltam magam. Mindig értettem ahhoz, hogyha valamihez szükségem volt, hol tudom beszerezni és ez most sincs másképp. Persze nem jártam le túl sűrűn, most mégis ismét itt vagyok, szinte teljesen beleolvadva a környezetembe. Öltözetem egy egyszerű fekete nadrágból, bakancsból, ujjatlan felsőből és sötétszürke színű mellényből áll, hajam pedig szoros lófarokba van kötve. Nincs nálam semmi extra, a derekamon lévő övtáskát pedig senki se tudja lelopni rólam, még ha szeretné sem, ugyanis kellemesen ráz, ha illetéktelen érinti meg, ahogy a levétele is műszaki tudást igényel. Felkészült vagyok ám! Mivel új árust keresek, akiről nem is olyan régen szereztem tudomást, így nem tudom, hogy néz ki az illető, csak azt, hogy nagyjából hol kell keresnem, így eltart egy jó órába, amíg megtudom azt az információt, hogy hol bukkanhatok rá. Nem is állok meg addig a kis üzlethelyiségig, ahova benyitok, majd nézelődni is kezdek. Nem hiszem, hogy kitenné az áruját, túl veszélyes lenne és a Consilium lázadónak bélyegezné, de egyelőre mégis a rendes vevő szerepében tetszelgek, és majd később kérdezek rá, hogy a különleges árui hol találhatóak. Van időm, nem sietek sehova se, és ki tudja, talán látok itt még néhány hasznos holmit, amivel bővíthetem a készleteimet.
Igaz, hogy már több mint egy éve ébren van, de annak nagy része az alapvető oktatással telt, amit a nagytiszteletű Consilium szervezet az alvóknak nevezett szerencsétleneknek. Persze biztos vagyok benne, hogy azok mind kiválasztottak voltak. Vagy valakinek nagyon becsókoltak, vagy ők maguk valakik. Mindig így működik a rendszer. Hiába mondják, hogy egyenlőség, vagy hogy „szükségesség” alapon. Ha van 3 mérnök, akkor az fog felkerülni a hajóra, aki jól térdel, és egyáltalán nem az számít, hogy szakmailag mit tud. Szerintem engem sem raktak volna fel, ha nem fűződne hozzá valakinek érdeke, és abban is biztos vagyok, hogy nem én vagyok fontos, hanem a kurva chip fejemben. Szóval előbb vagy utóbb feleslegessé válok, s mivel nem vagyok „hasznos tagja” a társadalomnak, így meg fognak szabadulni tőlem. Persze próbálhatnám magam hasznossá tenni, beilleszkedni, mint egy rendes polgár. De azok alapján, hogy a hivatalos rehab előtt egy hétig egy kis lyukban tároltak, s időnként meglátogatott az a két fickó, abból erős a gyanúm, hogy ha rendes is lennék, akkor is egyszer csak golyót kapok a fejembe, mert véletlenül túl sokat tudok. Ezek azt hiszik, hogy most kezdtem a szakmát. Francokat fogom megvárni, vagyis várni fogom a napot, de felkészülök rá. Igaz, hogy alig egy hete kaptam meg a „polgár” státuszomat, de máris tisztán látom, hogy a világ semmit sem változott. Hiába van kegyetlen büntetés, ellenőrzött űrbázis, azért a magamfajták megélnek itt is. Hamar el is igazítanak egy orvgazdához, vagy ahogy ők mondják az a fickó „aki érdekes cuccokkal” is kereskedik. A kis puhapcsök nem merik kimondani, ami valójában. Szóval 2 nappal ezelőtt felkerestem, hogy vennék fegyvert. Persze először tagadott, meg félrebeszélt tartva, hogy az őrség ember vagyok, de végül kaptam egy halvány igent, illetve mondta, hogy 1 hét múlva térjek vissza. Persze kell a fenének fegyver, ha nem tudom használni, arra viszont jó volt az a beszélgetés, hogy kiderüljön, orvgazdával van dolgom. Már csak azt kellet kitalálnom hogy szerelhetném le erőszakmentesen. De erre is kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy bealtatózom. Tegnap a kötelező orvosi vizsgálaton lenyúltam egy kis altatót, amit a rendelt piájába kevertem még a boltja előtt. Egy kis suhanc hajlandó is volt bevinni neki helyettem. Aztán már csak annyi volt a dolgom, hogy várni, amikor elérkezett az idő bemenne. Kis szűk kabin egy pulttal, ami ki lett alakítva műszaki kisboltnak, össze vissza mindenféle háztartási kisgépek, alkatrészek, és a nagy kövér tulaj, aki a pultjára borulva hortyog. Tökéletes. Most számít az idő, hiszen ha most valaki benyit s meglátná az alvó fickót az gyanús lenne. Gyorsan oda lépek, őt pedig a pult túloldalára lelököm, amit hangos puffanás kísér, majd átugrok a pult túloldalára, hogy megkeressem a rejtett rekeszt, ahol a szajrékat tartja. De pechemre a pult alatt csak vackokat találok, amiket el kezdek kirakni a pultra, hátha mögöttük van a kincsem. Egy vízforraló, egy oxigénszűrő, egy dehidratáló modul, egy hűtőcső… eddig semmi jó, de végül a sok vacak alatt ott van, amit kerestem dupla fal a pultban. Finoman megnyomom, hogy kinyitódjon a retesz zár, amikor az ajtónyitó csilingelésére figyelek fel. Kissé meglepődve emelkedek fel a fehér trikómban, hogy szemügyre vegyem, ki az aki betért. -Hellóóó! – szalad ki a számon olyan hangsúllyal, mintha mindjárt rávetném magam, hogy megerőszakoljam, miközben alaposan végigmérem. Igazából az ötlet nem rossz, hiszen eddig ő legdögösebb, akivel találkoztam itt. Nem mintha csúnya lenen, sőt. De biztos vagyok, hogy az a baszott chip tönkre cseszné ezt a mókát is.
A csengő jelzi az új vevő érkezését, akár csak a Földön lennék. Ott is a legtöbb bolt ajtajánál volt egy ilyen kis szerkezet, de nem gondoltam volna, hogy ez a Volentison is jellemző lesz. Kissé el is merengek az emlékeimben, így bunkó módon a köszönés is elmarad, de amikor meghallom a férfi hangját, felé kapom a fejem, és vissza is térek a jelenbe. Szemöldököm kissé feljebb vándorol a hangsúly hallatán, de nem foglalkozom különösebben vele. - Üdv! - egyelőre ennyi lenne. Nem nézem meg magammal, hogy kivel van dolgom, azt látom, hogy kopasz, akad némi arcszőrzete és ő is laza ruházatban van. Nem éppen erre számítottam, de nem fogok gyanút, nem kérdeztem rá, hogy az eladó hogy néz ki, így inkább a kis üzlethelyiségben kezdek el nézelődni. Szerencsére nincs rámírva, hogy mennyire értek is ezekhez a kütyükhöz, így első ránézésre meg tudom állapítani, hogy bizony igazi ócskaságok is vannak itt, amiknek semmi hasznuk... de van néhány érdekes darab. Most mégse fogok meg semmit, egyszerűen nincs türelmem játszadozni, hiszen köt az idő, amíg az állomáson vagyunk. Bár holnap is itt leszünk, de nem szeretek potyára színészkedni, így néhány másodperc után határozott léptekkel lépek a pulthoz, kezeimmel pedig kényelmesen rá is támaszkodok. - Azt hallottam, hogy nem csak legális dolgokat árul. - nem térek még ki arra, hogy pontosan mit akarok tőle, hallani akarom azt, hogy mi mindene van jelenleg vagy hogy mit tud beszerezni. Én kérdezek, ő válaszol, ez így működik, legalábbis nagyon remélem. Barna íriszeim a férfi tekintetét keresik, miközben jobb kezem ujjaival nem túl türelmetlenül, de azért halkan dobolni kezdek. Nem szeretném, ha bárki itt látni, így kössük meg minél előbb az üzletet, és utána már többé nem is látjuk egymást. Természetesen észrevettem egyébként azt is, miként nézett rám, amikor meglátott, ami kissé különös volt, de mégse zavaró. Amióta felébresztettek az Alvó programból, nem történt hasonló, mintha a férfiak is másképp viselkednének, mint a Földön, de lehet, hogy én gondolom ezt túl. Elég csak a parancsnokra gondolni, mintha mindig citromba harapna, olyan savanyú... Szóval a lényeg az, hogy nézni szabad, talán még valahol jól is esik, akár csak régen. Mostanában nem érzem magam túl különlegesnek, túlságosan nőnek, de az Arkanon nem is várható más. A legénység szinte egy család, és ott eszükbe se jut többet gondolni az emberről. Bár... ebben a korban őket már kötelezték a házasságra, gondolom én, de mindenkit nem ismerek ennyire mélyen. Én is próbálok odafigyelni ezekre a dolgokra, bár nem tagadom, néha a parancsnok kék szemeit tovább is tudnám nézni a kelleténél, kár, hogy a természete olyan, amilyen. Na de térjünk vissza a vásárláshoz.
Sokan ott cseszik el a balhékat, hogy tökölnek, és húzzák az időt, pedig cselekedni kell. Minél több időt töltesz el a betörés során a házban, annál több az esélye, hogy valaki kiszúr, vagy hogy hazajön. Ahogy egy bankrablásnál is nagyon fontos az idő, s az az első, hogy leméred mennyi idő alatt érnek ki a katonák a helyszínre. Persze a felmérés is veszélyes, hiszen ha túl sokat lebzselsz az objektum körül, akkor kiszúrnak. Így itt sem terveztem túl sok időt tölteni, csak annyit, amennyit kell. Erre bele köp az egészbe egy vevő. Nem néz ki rosszul, s hát eszembe is jut pár dolog, amivel tudna fizetni nekem, de nem ez lenne az elsődleges célom, illetve mi van, ha ez a barom a lábamnál magához tér közben. Fogalmam sincs mennyi időre ütötte ki az altató, hiszen nem vagyok orvos.. Egy marék, azt alszik, amíg alszik. Azért ahogy elnézem a kis csinoskát eszembe jut néhány „szép gondolat” róla, ami ki is ül az arcomra, miközben elképzelem a testét ruha nélkül. Nézem, ahogy határozott mozdulatokkal oda lép a pulthoz, s nem nagyon néz körbe, de hát én is csak vele vagyok elfoglalva, míg nem a kijelentése visszaráz a valóságba. Először felszalad a szemöldököm a kijelentése miatt, nem szoktak az emberek ennyire nyíltak lenni, de valahol tetszik is, hiszen határozottságot sugall. Tetszeni, tetszik, de azért nem vagyok ostoba. Óvatosan a jobb kezemet a pult alá teszem, mintha egy fegyvert fognék meg. Erős a gyanúm, hogy aki ilyen kérdéssel nyit, azt nem fogom csak úgy kidobni a boltból szóval nincs más hátra el kell játszani a bolt tulajdonosát, de persze anélkül, hogy bajba kerülnék. Még csak az kéne, hogy valami beépítettzsaru ide jön razziázni, és engem visznek el a szarzsák helyett, aki a lábamnál alszik. -Honnét tudjam, hogy nem az őrség küldte? – teszem fel neki a kérdést, ahelyett, hogy válaszolnék. Kicsi rá az esély, hogy az őrség embere ilyen bénán nyisson, de soha nem lehet tudni. Inkább nézem egy unatkozó háziasszonynak, aki sterilizáltatni akarja a nem kívánt férjét, mint katonának. Persze a beépített embereknek megengedik, hogy hazudjanak, illetve, hogy a lebuktatás érdekében bizonyos kisebb bűnöket elkövessenek. Szóval ez a szar a beépített kisbuzgómócsingokkal. Ugyan olyan szarzsákok mint, mi de ők legálisan élvezhetik az életet. Szóval valahogy úgy kellene kizökkentem a szerepéből, ha beépített, hogy ne tudja megjátszani. S erre van egy jó ötletem is, hiszen ha a Consilium kutyájaként nevelték, akkor nem tud kilépni az alap erkölcsi gátlásaiból. -Villantsd meg a ciciket! – mondom neki. Hiszen egy katona sem fogja eltűrni, hogy prostinak nézzék. Persze az átlag nők sem, de ha beválik, akkor látok valami szépet.
Oké, beismerem, túl gyors vagyok. Ennél sokkal, de sokkal finomabban kellett volna megközelítenem a dolgokat, de most már mindegy. Néha előbb cselekszem, utána gondolkodom tisztán... Mint a Jola parancsnok-helyettesével való találkozáskor. Az a pofon lehet, hogy túl sok volt. Ami viszont megtörtént, azon nem lehet változtatni, az idő kerekét nem tekerhetjük vissza és talán nem is kell, hiszen nem történt katasztrófa, mégis, tekintetem a férfi keze felé vándorol és úgy nézem a pultot, mintha átlátnék rajta. Én a helyében nem tenném... Nekem nincs fegyverem, nem kaptam rá engedélyt, hogy legyen, de egy ilyen üzlethelyiségben egyértelmű, hogy a tulajnál van, így jobb, hogyha némileg változtatok a stílusomon. Ideje kedvesnek lenni. Hoppá, az ott egy mosoly az arcomon? Lágy, alig látszik, de mégis csak ott van és igen csak bájos, mert tudok ám én ilyet is. - Jó kérdés, sehonnan, de nem ők küldtek. - hiába mondanék bármit, úgyse hinne nekem, ha nem akar, így felesleges lenne belemennem a magyarázkodásba. Ha ők küldtek volna, most biztosan lenne egy remek történetem a férfi részére, de nincs, így azt adom, aki vagyok, nem többet. Na jó azért az Arkant nem említem. Látom rajta, hogy még mindig kételkedik, őszintén szólva én se hinnék feltétlenül magamnak, de amikor meghallom a kérését, nem bírom megállni, hogy ne nevessem ki. - Hogy mivan? Már miért mutatnám? - ez most komoly? Hogy lehet ilyesmit kérni? Hogy jutott ez egyáltalán az eszébe? Fejemet is megcsóválom hozzá, mert hogy én nem mutatok neki semmit se magamból, az is biztos. Nem azért vagyok itt, és bár nem vagyok egy szégyenlős lány - csak ritka esetekben jön ki az az oldalam -, nem éppen egy ilyen alaknak fogom megmutatni azt, amit már több, mint 50 éve egy férfi se látott. Az érdeklődésemet viszont felkeltette a szövege, végre valaki nem olyan karót nyelt, mint itt a többség. - Akkor jó helyre jöttem vagy sem? Mert ha nem segítesz, akkor keresek mást. - természetesen nem akarok ám lelépni máris, de jobb, ha azt hiszi, hogy a vevő távozik, ha nem tesz a kedvemre. Szükségem van arra a rohadt chipre, és ha van neki, akkor bizony megszerzem! De ha nincs... akkor már itt se vagyok. Tényleg ideje lenne már kideríteni, és nem csak a perverz pofáját nézni, mert kezdem unni, hogy ennyire lenéz. Nem tudom mással magyarázni a kérdését, és képtelen vagyok megszokni, hogy ebben az új világban bizony elég sok lenézni a nőket. Pocsék jövőkép. Vajon más nő rögtön eleget tett volna a kérésének? Erre azért kíváncsi lennék, de a válaszra valószínűleg soha se fog fény derülni.
Nem hiába kaptam régen a „Vadállat” becenevet, s persze nem én választottam magamnak, hanem egyszerűen rám ragadt. A civilek között sokan azt hitték, hogy azért kaptam, mivel szexuális ragadozó vagyok, pedig nem. Azért kaptam, mert bárkinek nekimentem, ha kellet, s olyan tekintetem van, amitől még a nehéz fiúk is visszatántorodtak. Bár igazából szerintem már nincs olyan tekintetem, hiszen azért olvasták ki a tekintetemből, hogy bármikor megölhetem őket, mert tényleg így is van. De ma már nem hogy ölni nem tudok, de rendesen megverni sem. Persze biztos vagyok, hogy van egy kiállásom még ketrecbe zárt fenevadként is, de már én nem hiszek benne. Bár most úgy tűnik, hogy a kiállásom elég, vagy legalább is én így értelmezem a nő fordulását, hogy a vad határozott nőből átvált egy kis kedves feleséggé. A kedves mosoly jól esik a lelkemnek, hiszen régóta nem mosolygott így rám nő, igazából soha. Inkább rémület volt a szemükben, de neki nem. Furcsa, s kicsit zavarba ejtő, de most nincs időm ezen agyalni. Hiszen a kérdésemre választ is kapok. -Az őrség embere is ezt mondaná. Azt mondta, hogy nem ők küldték, akkor kik? – válaszolom reflexből, valahogy ki kell derítenem, vagy meg kell szabadulnom tőle. És persze anélkül, hogy megölném. Nem mintha meg tudom, a nyomorult chip miatt, de ezt neki nem kell tudnia. A jobb kezemmel, amivel a nem létező pisztolyt fogom, kissé kijjebb húzom, mintha csak megigazítanám a fegyvert a tokjában. Valahogy ki kell derítenem. Azért szerintem szép próbálkozás volt a villantást kérni, de sajnos nem jött be. Legalább is még kéreti magát. Hiszen nem mondta, hogy nem, csak indokot kér, amivel szívesen szolgálok neki. -Ha katonapuncinak neveltek, akkor tiltja a fene erkölcskódexetek, hogy villants. – persze szinte biztos vagyok hogy nem fog ezért villantani. Hiszen ha hajlandó lenne, akkor már meg tette volna. – Rendben, ha nem villantasz, akkor pakold ki szépen az Személyi azonosító kártyádat. Sokan megfeledkeznek erről a rohadt kis vacakról, amin minden lényeges információ rajta van. Név, lakó körzet, beosztás, mennyi pontod van kajálni.. Hiszen az őrség is ezt kéri el igazoltatásnál. Persze tisztában vagyok vele, hogy ránézésre egy chip kártya, de szerintem kell itt lennie a boltban egy leolvasónak, hiszen a pontrendszert is azon írják jóvá. Miközben a szemmel egy rohadt kis készüléket keresek, ami leolvasó lehet, mert hát az oktatáson nem mondták meg, hogy néz ki a leolvasó, csak azt, hogy van, s én sem figyeltem meg eddig. Szóval közben előáll a tökéletes megoldással a csaj. Ha nem segítek, akkor lelép. Nekem pedig nincs is más vágyam, hogy nyugodtan kifoszthassam a kócerájt. -Akkor húzz el innen! – szalad ki a számon, miközben a kamu pisztolyt tartó kezemmel az ajtóra mutatok.
Nem vagyok egy ijedős típus, a Földön se féltem senkitől se, pedig ott is voltak kemény fickók, de itt az űrben minden biztonságosabb. Mindent jobban felügyelnek és kevesebben is vagyunk. Ettől függetlenül próbálok jó benyomást kelteni, ezért a mosoly, de mintha nem használna, így végül arcom elkomorodik, majd nagyot sóhajtok. - Oké, kezdem unni ezt a faggatózást. Ha az őrök egyike lennék, már rég gyanúsnak látnálak, mivel mindenképpen azt akarod, hogy bizonyítsam be, nem tartozom közéjük. - kissé még szemeimet is megforgatom beszédem közbe. - Senki se küldött, nekem van szükségem valamire, világos? - hogy magyarázzam még ezt el neki? Vagy talán tényleg ennyire hihetetlen, hogy egy nő fekete árut akar beszerezni? A Volentison talán, hiszen nem vagyok lázadó, ettől még nem leszek az, de ideje akkor, hogy megvilágosodjon a férfi velem kapcsolatban. A melleimet viszont nem fogom neki csak úgy mutogatni, arról csak álmodozhat. Figyelmemet nem kerüli el keze mozdulata, de csak egy pillantást vetek felé, nem reagálok rá, inkább csak a szavaira. - Nem vagyok katona, de ettől függetlenül ugyanúgy nem fogom mutogatni magam neked. Ennyire ki vagy éhezve? - nem nagyon beszélnek így errefelé, ezt tudom jól, de ha eddig nem esett volna le a férfinek, hogy a Földről származom, akkor most már biztosan tudni fogja. Más ötletem nem igazán van, hogy miért akarja ennyire látni a melleimet, de eléggé szánalmasnak tartom a próbálkozásait. A következő szavaira viszont ismét nemet intek a fejemmel. Mégis mit gondol, de most komolyan? - Ne nézz hülyének! Minek árulnám el, hogy ki vagyok, amikor feketén akarok vásárolni tőled? - ha átadnám neki a kártyám, akkor rögtön rájönne, hogy az Arkan legénységének a tagja vagyok, és akkor biztos vagyok benne, hogy nem kötne velem semmiféle üzletet sem. Maradok tehát egy másik módszernél, a cserekereskedelemnél. De persze erre csak akkor kerülhet sor, hogyha végre elárulja nekem, hogy milyen áruja van, vagy akár le is léphetek. Azt hittem, hogy ez a mondatom majd esetleg észhez téríti, de inkább elküld. Ez különös... Micsoda kereskedő az ilyen? Látom azt is, hogy nagyon keres valamit... hmm, talán rossz emberbe futottam bele? Elég sok elképzel fut végig az agyamon, miközben kezeimet összefűzöm mellkasom előtt. - Ki vagy te? - teszem fel neki én is az egyszerű kérdést. Lehet, hogy tévedek, de akkor is furcsa ez a fickó, így ideje, hogy ő is válaszoljon végre a kérdéseimre. Nem fog ilyen egyszerűen megszabadulni tőlem!
Többször hallottam az elmúlt időszakban, hogy régen más milyenek voltak az emberek, mint most. S ezt a fejünkbe is verték a rehabilitáció során. Persze a felét sem hittem el annak, amit ott mondtak, de azért csak mondták. Az egyik ami leginkább megmaradt bennem, hogy „most az emberek sokkal törvénytisztelőbbek, mivel tudják, hogy a közös érdekünk a törvények betartása, ezért gyakorlatilag nincs is bűnözés.” Ekkora egy baromságot. Ha nincs bűnözés, akkor én mi a faszért törtem be egy orvgazdához? És ez a picsa milyen illegális cuccot akar venni? Szóval szerintem kurvára nem változott valójában semmi, csak akik hatalmon vannak, úgy tesznek, mintha jó lenne minden. Az emberek ugyan úgy hazudnak, ugyan úgy megpróbálják átbaszni a másikat. S a nők ugyan azért mosolyognak egy férfira. Hogy megkapjanak valamit. Életemben csak bizonyos helyzetekben láttam őszinte viselkedést, egyik az volt, amikor fegyvert fogtam a fejéhez, a másik, amikor rájött, hogy most márpedig meg lesz baszva, akármit is tesz, akárhogyan is sír. -Ott a pont. – vigyorgok el az érvelésén, hogy kurvára gyanús vagyok – Magadtól jöttél, értem. Pont az ilyen szarságos beszélgetések miatt, nem foglalkoztam soha orvgazdasággal. Jól fizet, ahogy a csempészés is, de én ennél tisztább és egyenesebb ember vagyok. Otthon is az orvgazdámnak megmondta, nem szarozunk, hozom, átveszi. Ha átbasz, kinyírom. A bandámnak is nyilvánvalóvá tettem, hogy ha valaki köp, azt magam belezem ki. Erre most itt cseszem el az időt evvel a csajjal, hogy akkor most őr vagy nem őr. És persze ennek is a chip az oka. Hiszen ha nem lenne, s kiderülne, hogy az, akkor lelőném, mint egy kutyát. Bár még fegyverem sincs. Makacs egy bestia az biztos. Hiszen se cici, se személyit nem hajlandó kirakni, sőt, ahogy nézem kezd elege lenni a sok felesleges kérdésből neki is. Ahogy nekem. S szerintem zavarja a cicifixációm is, s fel teszi a kérdést, amit annyira szerintem nem gondolt végig. -Ha már így kérdezed, igen. – mondom ki hangosan, amit az emberek nem szoktak – kedvem lenne most addig kefélni téged, amíg bírom szuflával, mert már kurvára elegem van abból, hogy magamnak verem ki napjába ötször. Avval persze magamban egyet kell értenem vele, hogy én sem árulnám el egy akárkinek, hogy ki vagyok. S joggal háborodik fel valahol, de leszarom, hogy nem tetszik neki. Ő jött ide kérni valamit, akkor én diktálom a feltételeket. Persze nagy mázlim van, hogy nem csapja ki a kártyáját, mivel nem látok sehol egy kurva leolvasót sem. Sejtem, hogy nem avval akar fizetni. Erre jön a kérdésével, hogy én kivagyok? Gyanús lettem neki? Vagy csak védekezőből át ment támadóba? Még csak az kellene, hogy itt patáliát rendezzen, s jöjjenek az őrök. -Szivi, előbb fejtetted ki, hogy kurvára nincs közöm, ahhoz, hogy ki vagy – nézek a szemébe, miután megkérdezi, hogy ki vagyok – szóval fogd vissza magad. -Mi a szart keresel? – térek rá a lényegre, mert erős a gyanúm, hogy máshogy nem szabadulok meg tőle. Leguggolok a pult mögé, hogy a titkos rekeszből elvegyek pár dolgot. Igaz, hogy nem látom a csajt, de erős a gyanúm, hogy nem fog fejbe baszni, abba pedig csak reménykedem, hogy nem pillant le a pult mögé Luis-ra. Ez most egy igazi bizalomjáték ha úgy vesszük, hiszen én elkezdem kipakolni a cuccokat az pultra, ő meg van lelép egy marékkal vagy sem. A titkos rekesz nem túl nagy, de szépen tele van pakolva. Van itt pár zacskó, ami drog lehet, hiszen még nem láttam olyan gyógyszer, amit 2-3 szemenként zacskóznak. -Pár drog. – teszem fel a pultra a marék zacskót, anélkül, hogy felállnék. -Egy PM27 szolgálati pisztoly – rakom fel azt is a pultra. -Van itt tiszta vizelet minta, drogteszthez – mondom, miközben rakom fel, és kurvára remélem, hogy igazam van, mert máskülönben minek tartana itt valaki pisit? -Egy hordozható COMapad – rakom fel azt is, majd a kezembe kerül a kis kincses ládika egy fém kazetta képében. Avval már felemelkedem a pult alól, s csak ott nyitom fel, hogy belenézzek, de úgy hogy ő ne lásson bele. -Pár személyikártya, néhány chip, egy beléptető – sorolom, amit látok hirtelen a sok apróság között.
Kezdem unni ezt a beszélgetést. Ennek az egésznek nem így kéne történnie, hanem nagyjából egy-két perc alatt le kellett volna rendeznünk az üzletet, ahogy máskor is szoktam, és akkor már itt se lennék. E helyett ez a pasi itt baszakodik velem, őrnek gondol, majd pedig a kártyámat is kéri... még mit nem! Utálom, ha hülyének néznek, és egyre gyanúsabb számomra a fickó, bár a valóságot még csak nem is sejtem. A melleimről viszont igazán leszállhatna már, nem fogom megmutatni neki, bármennyire is szeretné, többre tartom én magam annál. A provokatív kérdésemre viszont meglepő módon választ is kapok, még némi plusz információval együtt, amit talán jobb lett volna nem hallani. Néhány másodpercre el is hallgatok, annyira megleptek az őszinte szava, de bele azért nem pirulok, ahhoz több kell. - De ezzel egyedül vagy. Nekem nem lenne kedvem hozzád! - jelentem is ki magabiztosan. Na nem mintha én nem érezném át azt, amit ő, hogy rohadtul rég érintett már férfi... hogy rég volt már bennem valaki, de ha eddig tudtam várni, tovább is fogok tudni. Jó nagy ribancnak érezném magam, hogyha belemennék most egy gyors menetbe, sose voltam az egy éjszakás kalandok híve, még akkor se, hogyha baromi jól esne, talán némileg én is lenyugodnék. És még Kat kérdezi, hogy miért vagyok feszült... Neki van férje, és bár nem találkoznak minden nap, azért amikor kikötünk, ott van. De persze ez az én hibám is, én nem akartam férjet eddig, de ez is csak dac a Consiliummal szembe. Nem fogok belemenni csak úgy egy házasságba, de az itteni férfiakkal se túl egyszerű ismerkedni - na nem mintha én olyan intenzíven tenném ezt azzal, hogy a munkámba temetkezem. Szinte mindenkinek van már kirendelt párja. Hmm, és ha már itt tartunk, vajon ennek a bunkónak itt előttem miért nincs? Akkor nem lenne ilyen problémája. Erre inkább rá se kérdezek, jobb lesz hallgatni. - Szóval keress valaki mást, biztosan találsz olyan csajt, aki kapható egy menetre. - vagy sem. Nem ismerem az itteni nőket, de akadnak még szabadok, bár az inkább a fiatalabb korosztály. Az érett nők már szinte mind férjnél vannak, és végülis, én is elhitethetem még azt, hogy már másé vagyok. De egyelőre nem kell így tennem. Azért jöttem, hogy megszerezzem azt a bizonyos chipet, és nem fogok olyan könnyen távozni. A pasas viselkedése viszont egyre különösebb, gyanúsnak tűnik, de akár csak én, úgy ő se szándékozik nagyon elárulni, hogy ki ő valójában. Egyelőre nem firtatom, addig nem, amíg a segítségemre lehet és talán lesz is, és jó, megpróbálom visszafogni magam. Nem is szólok most vissza, inkább csak kíváncsian nézek a pultjára, mely alatt bizonyára sok kincs rejtőzik. - Mondd, hogy mid van! - mert ha nincs nála az, ami nekem kell, akkor örülhet, mert elmegyek. Végre kezd segítőkész lenni, így elégedetten figyelem, ahogy elkezdi a pult alól felpakolászni a holmikat. Várok és várok, nem siettetem most már, amikor viszont előkerül az a bizonyos fémdoboz, kissé közelebb hajolok hozzá. Nem látok bele... egyelőre még nem. - A chipeket megnézném. - mutassa csak őket. Nem veszek meg valami szart és sok féle chipet árulhatnak, nekem pedig egy bizonyosra van szükségem. Kinyitom az övtáskámat és hamarosan egy kisebb eszközt veszek elő belőle, mely természetesen saját gyártmány. Chipekhez való, ezzel tudom ellenőrizni, hogy milyen az állapota és hogy pontosan milyen hasznomra lehet. Várom tehát, hogy az asztalra tegye a választékot és akkor hamarosan eldől, hogy lesz-e üzlet vagy sem. Talán megérte ez a kis harc a másikkal, még a végén sikeres lesz a beszerző körutam.
Szer. Dec. 27, 2017 11:17 pm
Most, hogy kikötöttünk a Volentisra, végre be tudok szerezni egy új chipet a régi helyett, ami bár egy ideig jól funkcionált, mégis úgy tűnik, hogy hibás volt. Majd jól kiosztom azt az árust, ha a kezeim közé kerül! De egyelőre nem ő a cél, hanem egy másik kereskedő, aki a segítségemre lehet. Az ocantisok nyelvét még mindig nem beszélem olyan jól, mint szeretném, és ehhez szükségem van bizonyos eszközökre, mert nekem ugyebár nem jár a chip. De én egyébként is a régi rendszer híve vagyok, ha nyelvtanulásról van szó, így megoldom magam a dolgot, persze úgy, hogy senki se tudjon róla. Nem túl legális ugyebár.
