Ahogy a kétseggű tetű végre feldobja az összes megmaradt talpát, már fordulok is és Niko felé kiáltva elkapom Ryan egyik karját. - Kapd el és vigyük! - közben már húzom is magammal Ryant, aki még mindig csak a levegőt kapkodja, és bambán pislog magának.

A rádióforgalom nagy részére eddig nem volt lehetőségem és okom reagálni, de most, hogy látom, mi a helyzet a többiekkel, felteszem az utolsó parancsnak megfelelő kérdést. - mi van a másik agyassal? - Nem látom sehol, ellenben a sok felénk rohanó űrtetűvel. Mivel láthatóan nem támadó szándékkal közelednek, inkább a tudóst keresem, ha még nem jutott fel a hajóra. - Mi az hogy ugorjunk? szálljunk fel a picsába! -

*A másik mechanikust nem látni, és hallani sehol. A felszerelése Freya pozíciója, és az űrhajó között hever szanaszét, egy rakás kőtörmelék közt, de őt magát nem lehet látni. Ryan ellenben nagyon is feltűnő jelenség. Teljesen pánikba esett. Szerencsére közel sem elég erős ahhoz, hogy szembe szálljon Pressivel, vagy Niko-val egyenként sem, nemhogy mindkettővel.

Steel továbbra is Jack utolsó csapdába esett lábát próbálja kiszabadítani. A gigászi szörnyek viszont már nagyon közel vannak. a csapat másik fele pedig a siklónál, nagyon messze tőlük.
-Mi legyen Parancsnok??? - Kérdi, ahogy lassan jön csak el a mész Jack lábáról...lehet túl lassan.

Jack hirtelen eszmél fel és mondja el a tervét, majd újra elájul. Baszki... Hogy ez miért nem jutott az eszembe korábban? Körbe nézek, hogy mindenki mevan e... De egy emberünk hiányzik.
-Pressi, Nikolaj! Fogjátok Ryant és ugorjatok! Ne engedjétek el egymást. De amit tudtok vigyetek magatokkal. Mi is mindjárt utánatok megyünk!-Kiabálom el magam, majd Markusra pillantok.
-Ez így nem lesz jó! Néz meg, hogy a siklóban van ez az a gyéva féreg... Ha nincs akkor elkapták... Ugorj te is! Majd én kiszabadítom Jacket!...-Ha hezitálna rákiabálok, hogy Induljon már. Nincs időnk erre.
Végül fogom a fegyverem és azzal kezdem el ütni a meszet, reménykedve abban, hogy végre megadja magát. Amennyiben így történik nem hezitálok sokat előbb megpróbálom Jacket elindítani az űrbe, majd magam is utána megyek. Csak ez után szólok a Kapitánynak, hogy szedjen össze minket.

-Asszonyom?
Most először nem tűnik magabiztosnak. Minden esetre egy másodpercet ha vár, és már rohan is, magára hagyva a két főtisztet. Ha a nő fel akarja áldozni magát, hát tegye. Rohan a siklóhoz, fel a rámpán és...
-MAGA ITT!? TALPRA!!!
Úgy rántja fel a technikust álló helyzetbe, hogy szinte ki is dobja ugyanezzel a mozdulattal a gépből.
-Jelentem, megvan a másik, itt bujkált eddig!

Az, hogy szorítja az idő a Jola előörsét, nem festi le elég erőteljesen a helyzet komolyságát. Érkezik a parancs, ami első, de második hallásra sem tűnik a legjobb megoldásnak. Ugrani? De hová? Szó szerint sokkal földhöz ragadtabb ember vagyok ahhoz, hogy csak úgy ugráljak egy idegen bolygóról a vaksötétbe, bízva abban, hogy elég jól csináltam azt, amit csinálok az első napomon, az első ugrópróbámnál az űrben. Nem tetszik az ötlet, főleg úgy nem, hogy a sikló szájában állunk és várunk.
- Nem lehet olyan nehéz megreptetni ezt a madarat. – tökéletesen figyelmen kívül hagyom a parancsot és szavaim után Hicks közlegényre pillantok, vajon ő követ-e engem a parancsmegtagadás siklókkal, bizarr rákokkal és még annál is furcsább pókokkal kikövezett útján
- A parancsot megtagadom Peterson parancsnok – szólok röviden és megindulok a sikló belseje felé
Alapvetően jóban vagyok a parancsokkal, hiszen ez vezetett idáig, de most másképpen gondolom, mint a felettesem, ami nem biztos, hogy jó megoldás.
- Na gyerünk! – nem érdekelve, hogy Markus akár le is lőhetne parancsmegtagadásért, a vezetőülésbe huppanok és felmérem mi is az amiben hasonlít a kezelőszerv a Földön létezőkhöz.
Talán szerencsém lesz és könnyen megtalálom az elindulás leggyorsabb, de biztosan nem legzökkenőmentesebb módját Pressivel, vagy nélküle.

Akárhányszor átgondolom, rohadtul nem tetszik a terv. Mi a francért ugrálnék az űrbe egy nyomi kis űrruhában, mikor itt a sikló? Kevésbé tűnik kockázatosnak, mint a parancsnok terve, akárhogy is nézem. Nikora pillantok és rájövök, hogy már rég tudom, hogy parancsot fogok szegni. Tudom jól, mire képes, és ha azt mondja, menni fog, én hiszek neki.
- A kérdés inkább az, hogy kurvagyorsan is menni fog-e. - intek a fejemmel a mocskos-gyorsan közeledő hegynyi szörnyek felé.
Visszalököm az ott szerencsétlenkedő másik technikust a gépbe és Steelere meredek. - Mi lesz, őrmester? beszáll, vagy ki?

Jack lábát végre elengedi a mész. És még véletlenül sem történt ez korábban, mint kellett volna! Freya feje felett száll el egy tonnás szikla, amit az egyik tomboló szörnyeteg vágtája repített felé véletlenül, és zúzódik darabokra, ahogy megállítja az egyik hegy. 10 méterre sincsenek tőle a támadói, de végre a nyakába tudja venni a navigátort.


Steele idegesen néz a katonáira, de nem tágít. Nézi a parancsnoka küzdelmét, és megint tárat cserél.
-Ha ezt túléli, csontig fog kopni a térde annyit csoszog majd rajta.
Aztán nemes egyszerűséggel előre rohan, mint valami elmeháborodott, egyenesen a legközelebbi Skorpió felé. Hajszál híján kerüli csak el a felé száguldó csápokat és ollókat amikor a lény fölé ugrik tiszta erőből, aztán az egész tárat belé ereszti, a föld felé lőve, ezzel kilőve magát a francba.


A sikló nagy nehezen a levegőbe emelkedik, miután Niko beindítja. Bátorítóan emelkedik, mígnem nagyot rándul a gép, és megreked, ahogy 8-10 csáp is megragadja egyszerre, és próbálja visszahúzni. Persze a szörnyek a levegőbe emelkednek a géppel együtt. Nem kérdés, hogy a hajtómű elbírja a súlyukat. Már csak az a kérdés, vajon ketté szakad-e mielőtt a szörnyek feladják.

Mikor megpillantom, hogy az újonc és Pressi megtagadják a parancsot teljesen elborít a méreg. Mégis mi a jó büdös francot csinálnak ezek? Azt hiszik, hogy csak poénnak szántam???
Nem foglalkozom velük... Ha túlélik úgy is megkapják tőlem a magukét. Az utolsó ütésem elég erősre sikeresett, aminek köszönhetően végre kiszabadul Jack! Ahogy elrepül a szikla a fejem felett behúzom nyakam. Megfogom az Alpari ruháját és egy nagy lendülettel dobom fel, hogy uvégül én is utána repüljek. Felé veszem az irányt és a levegőben már elkapom őt. Mikor megpillantom Markust is igyekszek közelebb kerülni felé, hogy együtt maradjunk.
-Markus maradjunk együtt! Kapaszkodjunk egymásba!

Az Ocanról nemrégiben sikerült a halál torkából kirepülni egy hasonló kvalitásokkal bíró géppel, ott sem volt egyszerű a megoldandó helyzet, de nagy kérdés, hogy amit egyszer adott a sors, nem veszi-e vissza legközelebb. A kezelőfelület itt is a helyén, a memóriában a visszaút koordinátái várják az indításra való feljogosítást, ami másodperceken belül megérkezik.
Amíg a masszív fémtömeg életre kel és a hajtóművek elérik az induláshoz szükséges erőt, szorosan beövezem magam a székbe.
- Csináljuk meg még egyszer Hicks közlegény! – elszánt pillantással pötyögök kettőt a pulton, majd bízva abban, hogy a technikus személyzet ezóta már összekapta magát és van annyira életképes egy öngyilkosnak tűnő kirepülésen, hogy beszíjazta magát, emelkedni kezdünk.
- Gyerünk! – a ránk támadó bolygóvédelmi-sereg félelmetes látványa arra sarkkal, hogy adjak még kakaót a gépezetnek, minél hamarabb üzem meleg állapotba kell kerülnünk, hogy lelécelhessünk innen
Rázkódás! Ez az álmos könyvek szerint sem kecsegtet sok jóval, úgy meg főleg nem, ha a rázós felszállás oka a megszámolhatatlanul sok csáp akaszkodása.
- Gyerünk béby! Adjunk nekik! – a sikló határai maximálisan, vagy még azon is túl vannak használva, a műszerek java része hibát jelez, a központi irányítás is kezdi magát megadni, de nem engedünk, ilyet a seregben sem ismertünk.
- Nyavalyás túlbiztosított acéltömeg – fogaimat összeszorítva próbálom minél gyorsabban emelkedésre bírni a sárkányomat, nem foglalkozva a panelek vészjósló vöröslő fényeivel
- Nehogy magadra vedd, azért tudod, hogy bírlak, de nagyon ám! Áhhhh!!! Vagy ők, vagy mi! Vagy ők, vagy mi! De ajánlom, hogy mi nyerjünk a végén! – utolsó lehetőségként a totális kudarc elkerülése érdekében a fellelhető összes üzemanyagot nagy tömegben irányítom a hajtóművekhez, amelynél három végkimenetel lehetséges:
Vagy lesz elég erőnk elemelkedni és kiszakadni a csápok fogáságából szénné égetve jó néhány támadót, vagy pár másodpercen belül felrobbanunk úgy, ahogy vagyunk és fáklyaként zuhanunk vissza a talajra esetleg a vezérlés mondja fel a szolgálatot és becsapódunk a földbe, hogy ott robbanjunk apró darabokra. Csodás másodpercek következnek, csatolják be biztonsági öveiket!

Szalutálok egy gyorsat az idióta Steelenek és miután kirohant a gépből még megjegyzem: inkább térdelek, mint hogy űrszemét legyek...
Ezután belököm az egyik agyast az első székbe, ami elénk kerül, én pedig előre rohanok Niko mellé. - kibaszottul csináljuk meg! - oldalra pillantok és egy elcseszett, eszelős vigyort villantok rá, majd a karfát szorongatva próbálom felmérni az esélyeinket. A mocskok nem adják könnyen az már biztos! A ránk akaszkodó csápoktól felkavarodik a gyomrom... vagy ez a sikló erőlködése? franc se tudja, de az biztos, hogy nem fogom tétlen szemlélőként várni, hogy mi lesz. - Én büdöskurvára szétlövöm őket! - a fegyverzet kezelőpanelje után nyúlok és addig ügyeskedek amíg sikerül a kapaszkodók egyikére irányítani a fézert. nem szarakszom sokáig, azonnal lövök és már célzom is be a következőt. Ha nem is tudom mindet befogni, azért remélem, amit igen, annak láthatom szanaszét repülni a darabjait. nagy elégtétel lenne, még ha bele is döglünk ebbe a kis balhéba.