Egyedül üldögélek a hatos sikló hátsó leengedett rámpáján, és csak nézek magam elé. a kezemben lévő PDA képernyője már igencsak elmaszatolódott, annyira, hogy a Consilium határozata alig kivehető rajta, de jobb is. Épp elégszer olvastam el, hogy ne akarjam látni többet. Furcsa mód annyira nem vagyok elveszve a saját világomban, mint hinném. az érkező alak időben tűnik fel - legalábbis remélem, hogy időben - Gyorsan megtörlöm az arcom, és kikapcsolom az eszközt, majd jól begyakorolt műmosollyal üdvözlöm a közlegényt!
-Denisov ha nem tévedek ugye? Magát küldték kicserélni a vezérlőpanelem? Mondtam, hogy megcsinálom én, ha elküldik az alkatrészt, de pofázhatok én...na mindegy, jöjjön.
Kissé lezserebben hajítom a sikló egyik sarkába a PDA-t, mint illene, de strapabíró eszköz. Talán nem lesz baja. Megállok a férfi mögött, és figyelem, ahogy elvégzi a 3 másodperces munkát.
-Na, végre valaki...akit a múltkor küldtek egy órát szüttyögött ezzel. Akkor asszem fel is szállhatok.
Megvonom a vállam, és a rámpa kapcsolója felé nyúlok, majd hirtelen gondolattól vezérelve a technikusom felé fordulok.
-Hé...te pilóta akarsz lenni nem? Vár rád két év elmélet, meg két év szimulátor, mielőtt igazi gépre engednének, ha jól számolom... - A hátam mögé nézek, majd vissza rá. - akarsz vezetni? Most?

Olyan pontos vagyok, mint egykoron a svájci órák voltak, amit több szempont miatt is fontosnak tartok. Egyrészt nem akarok bajt a fejemre, még csak az hiányozna nekem, hogy valaki késést jelentsen, valószínűleg Steele-nek több sem kellene és kieszelne valami egész napos gyakorlatot számomra. Megteszi ezt ő a jelentés nélkül is, nem kell felhívni rá a figyelmét.
Másodsorban, és amit sokkal fontosabb tartok kedvenc Zászlós-őrmesterünk haragjánál az az, hogy Peterson Parancsnoknál már eljátszottam azt a bizonyos „esélyt” és megígértem, hogy jó útra lépek, amihez az első lépcsőfok, a pontos érkezés és munkavégzés.
- Üdvözlöm, Lynch Hadnagy! – tisztelgek felettesemnek, majd egy "Igen Uram"-mal jelzem, hogy nem téved sem a nevemet, sem pedig itt létem okát illetően.
A siklóba lépést követően, az aprócska gépésztáskámból előkerül egy két szerszám, amivel egy szemvillanás alatt már ki is veszem a régi panelt, hogy pár másodperccel később behelyezhessem az újat. Nagy szerencse, hogy sok szempontból egyszerűbbek lettek ezek a masinák, mint a régi vadászgépek voltak. Legalábbis, ami a belső moduljaikat illeti.
- Készen is vagyunk Uram, a vezérlőpanel kiválóan üzemel, útra kész a madárka! - nem reagálok arra, hogy a múltkori kolléga nem volt éppen a helyzet magaslatán. Sajnos tudom, rendkívül silány az alapanyag, akikből gépészt kellene képezni, sokaknak nem is szabadna itt lenni, mert jelenlétükkel inkább jelentenek veszélyt, mint magát a megoldást. De hát ezt megtartom magamnak, lassan már amúgy is nyilvánvaló, hogy ez a helyzet.
- Minden jót Had… - búcsúzok és már emelném is jobbomat tisztelgésre, mikor egy rendkívül beugratósnak ható kérdést hallok.
- Így igaz Uram, pilóta szeretnék lenni. – az, hogy miért két év az elméleti oktatás az rejtély számomra, de hát ebben a világban már semmin sem csodálkozok.
- Azt hiszem Hadnagy, ha elfogadnám ezt az ajánlatot, nem két év lenne az az idő, míg nem látok igazi gépet... – elmosolyodok, mert nem tudom igazából, hogy most gúnyolódik-e velem, vagy Peterson kérte fel, hogy teszteljen engem, de mindenesetre nagyon gyanús, hogy csak úgy felajánlja ezt a dolgot.
- Köszönöm, de, ha elfogadnám, egész biztos, hogy magamra haragítanám Peterson Parancsnokot és úgy gondolom a Kapitány sem nézné ezt jó szemmel... Minden jót Hadnagy! - egy biccentéssel búcsúzok, majd megindulok a rámpa irányába, miközben elpakolom azt a néhány szerszámot, amit az előbbiekben magamhoz vettem.

Végigmérem a közlegényt, aki legjobb tudomásom szerint nagyjából velem egy időben került erre a hajóra, és megveregetem a vállát, meg persze bólogatok neki komoly, szigorú arcot vágva.
-Nagyon helyes Denisov. Az ilyen felelősségteljes hozzáállást el is várom! Nos, amennyiben ragaszkodik hozzá, hogy én vezessek, úgy maga fog sétálni! Előbb azonban még vezetnie kell, látja azt a targoncát, aminek a villáján már ott vannak a napkollektor panelek.
Ezzel Niko kezébe dobok egy kódkártyát, amin egy túlméretezett, giccsesen csillogó dobókockapár szolgál kulcstartóként. A kártya természetesen a targonca beindításához kell, és nagyon remélem tudja vezetni. Na nem mintha olyan nehéz lenne.
-A parancsnok küldi. Mostantól vezethet targoncát is, gratulálok. Valamivel lassabb mint egy sikló, de idővel összejön az is. Pakolja fel, meg a másik két raklapot is, addig én megszervezem a felszállást. Siessen. 5 perc múlva indulunk!

Targoncát… már a séta sem hangzott valami szívderítően, de már látom, hogy a hadnagy nem csupán a panelszerelés miatt hívatott.
- Igen Uram! – elkapom a gépindításhoz szükséges kártyát a dobókockás végénél, és megállapítom, hogy a legfontosabb dolgok azért sikeresen át lettek mentve ide az elpusztult Földről.
Sem képesítésem, sem gyakorlatom az efféle gépek vezetéséhez, de nincs más választásom, fel kell pakolni a szállítmányt a hajóra, hogy utána útnak induljunk valahová, ahová egyetlen tagom sem kívánkozik. Nem, mert kellő gyakorlat hiányában nem gondolom, hogy én lennék a megfelelő választás egy esetleges külső szervizelésre, ehhez a munkavégzéshez pedig még el kell olvasnom néhány Samtől kapott könyvet és a repülési időnk gyanítom kevés lesz rá.
Amit mások egy álmos reggelen háromszor fél perc alatt oldanak meg, azzal én az ötödik perc végére végzek, de minden napkollektor panel épen a raktérbe jut és még a targonca is egyben marad.
- Indulásra készen! – sétálok fel a rámpán, ahol ezóta biztosan már útra készen vár Lynch Hadnagy.

Mély levegőt veszek, és jólesően sóhajtok. "Igen Uram". Nagyon beképzelt dolog lenne, ha én ezt most rohadtul élvezném? Nem is olyan rég csak egy szaros kis kadét voltam, majd előléptettek Zászlóssá, egy egységben, ahol rajtam kívül mindenki hadnagy. Ó igen. Szemét dolog vagy sem, de jól esik valaki mást ugráltatni, pláne most. Bár egy picit azért meglep, hogy ennyire vonakodva vezeti azt a targoncát, én imádtam...na mindegy. Majd kárpótlásul megengedem, hogy ő válasszon zenét.
-Mi? Ja, helyes közlegény! Szép munka! Szálljon be!
Amíg ő dolgozott, én kénytelen voltam megkeresni a PDA-t, és miután lejelentettem a felszállást, újra megnyitottam az üzenetküldő rendszert, de ahogy az várható volt, Diana nem válaszolt még mindig, sőt, természetesen meg sem kapta amit írtam neki. Annyira rosszul titkolom a csalódottságom, hogy szinte az ember azt hihetné direkt próbálom felhívni rá a közlegény figyelmét, de aztán fel is pattanok, hogy a munkába vessem magam.
-Indulás előtt még jöjjön a vezérlőbe. Amíg magára vártam már túlestem ezen, de most elvégezzük még egyszer a felszállás előtti ellenőrzést. Jól figyeljen. Energiaszint! Reaktor állapot! Fegyverrendszer. Elhárítópajzs kikapcsolva! Mesterséges Gravitáció aktív, 0,9 G-n. Burkolat sértetlen az érzékelők szerint! Komm rendszer aktív, és kommunikál! Hajó légmentesen zárva! Létfenntartó rendszer rendben! Ha majd maga vezet, ezeket át kell nézni. Kivéve, ha meg akarja enni egy 400 tonnás kőskorpió. Olyankor hajtómű be, és reménykedünk. Na szíjazza be magát. Fél perc, és felszállunk!
Kivárom, amíg ez teljesül, és addig a kijelzőn nézem, hogy a a hangárban elsüllyedünk a kialakított részbe, és a felső nagy zsilip bezáródik a fejünk felett. A másik ajtó előttünk cska ez után tárul fel, mi pedig kész vagyunk a kilövésre.
-Kilövés megkezdve. Jola G mezeje elhagyva. Mesterséges Gravitáció 1G-re, Pajzs fel. Oké, most már kiszállhat a székéből Közlegény!
Belövöm a robotpilótát, és hátra fordulok az utasom felé.
-Kitalálom, most arra gondol, miért kell ezt tanulni 2 évig? Nos, a rövid válasz az, hogy mert mert nincs rá 6 évünk mint a Földön.

Sétám közben továbbra is azon gondolkozok, hogy mégis hogyan kellene gyorsan és szakszerűen megoldani ezekkel az előbb beraktározott kollektorokkal a munkát úgy, hogy nem sok fogalmam van arról, mit miután kell felerősíteni, majd üzembe helyezni.
Az invitálásra a vezérlőbe lépek és a Hadnagy rámutatásai után biccentek egyet-egyet az említett részeknél, próbálva mindent megjegyezni, hogy hol helyezkednek el, milyen formában vannak jelen az irányítópulton és körülbelül miképpen kell működniük üzem közben.
- Igenis! – amint a pilóta végzett a rendszer ismertetésével, elfoglalom a helyemet, és ahogyan tanultam, beszíjazom magam. A kőskorpió említésére nem teszek külön megjegyzést, Lynch bizonyára hallott arról az esetről, de most feleslegesnek tartom ragozni az akkori eseményeket.
Szó se róla, élvezem a helyzetet, nem hiába a Földön is az efféle élvezeteknek hódoltam, csak hát a sebesség, a felszerelés, a fegyverzet, meg még sok-sok fontos apróság közel sem volt ehhez a szinthez, mint amilyennel ez a sikló rendelkezik.
Továbbra is fülelek és figyelek, mit mikor kapcsol, mihez nyúl és mit hogyan alkalmaz. Már amit persze látok az egészből, egyelőre még éppen elég megszokni a kilövés és a sebesség okozta érzéseket. Számomra igazi bemutató másodpercek a mostaniak, amit később gyaníthatóan sokkal mélyrehatóbban fognak tanítani, ha egyszer odakerülök, hogy megkezdhetem a felkészülést. Amint megkapom a jelzést, kikapcsolom az övemet és kiszállok a székből, hogy közelebb léphessek hozzá.
- Ha ennyi az előírt idő a repülés elsajátításához, akkor nincs mit tenni. – ha az emlékeim nem csalnak, mi sem hatévnyi képzés után lettünk pilóták, de ez könnyen lehet, hogy csak nálunk volt így. Arrafelé minden másabb volt, mint a világ más tájain.
- Hová tartunk Lynch Hadnagy, és mi lesz pontosan a feladatom? – nem tudom mennyire rutinszerű a látogatásunk ott, ahová tartunk és azt sem tudom, hogy mihez fog velem kezdeni odakint, de kíváncsian várom a válaszát.

"Felszállás" közben  egy ujjal átváltom az egyik kisebb kijelzőt, hogy a mögöttem ülő utasom arcára láthassak. Kissé megnyugtat, hogy végre sikerült produkálnom valamit, amivel mosolyt csaltam ennek a nagyon merev katonának az arcára. És mindössze 4 peta-watt energia kellett  hozzá, meg az egész emberiség történelmének zsenialitása. Sétagalopp...
-Ahj már... - szökik ki belőlem, ahogy újfent jön nekem ezzel a G.I. Joe akcentussal, és érdeklődik a feladatáról. Fene sem gondolta volna róla ránézésre, hogy máris mintakatonává agymosták.
-Nos, emlékszik arra, amikor úgy 10 éve műholdakat szerettünk volna telepíteni az Ocan köré, de a bennszülöttek nem akartak több istent a fejük fölé, ezért nem tettük? - Legyintek egyet, jelezve mennyire nevetségesnek tartom ezt az egész nyafogást az ocantisok részéről. -  Na az egyik ilyen nem létező műholdnak ki kell cserélni a napkollektor paneljeit, mielőtt a fejükre esne, és átvizsgálni, mennyire sérült meg a törzse. A diagnosztika szerint semennyire, szóval könnyű meló lesz. A maga dolga lesz kirepülni, követni az IKEA használati útmutatót, és visszajönni. Rém egyszerű meló, de a főgépésznek más dolga van, helyettesére meg nem mernek rábízni önálló munkát.
Úgy veszek levegőt, mint akit őszintén meglep, hogy kifogyott a szuszból. Vajon én próbálom kitölteni a csendet? Komolyan, mint egy rossz filmben.
-Ó, és próbáljon nem leejteni semmit. Nem tudom említettem-e, de magasan vagyunk.
Újabb ujjmozdulat, és az előttem lévő nagy kijelzőn megjelenik végre az Ocan képe. Egész....szép végül is. Persze nem egy Föld, de ha valakinek bejön az ilyesmi, gondolom ez is megteszi.
-Hátul talál szkafandert, öltözzön be, és ha kész van, jelezzen, én meg nyitom a légzsilipet.

Lynch kijelzőjének tanúsága szerint az viszont a legalább tényszerűen megállapítható és egyértelműen kijelenthető, hogy még egy ilyen sokadik hallásra is furcsa küldetésen, mint ez a mostani is, a 4 peta-watt energia elegendő ahhoz, hogy kicsaljon belőlem egy mosolyfélét. Úgy gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy utunk során nem fogunk túl sokat beszélgetni egymással, és a „nem fogunk túl sokat” kijelentést már most erős túlzásnak érzem. Nem azért, mert bármi bajom lenne a Hadnaggyal, épp ellenkezőleg, így elsőre szimpatikus egyénnek tűnik, ami remélhetőleg a visszaérkezésünk után sem fog megváltozni. Én vagyok túlságosan bizalmatlan, de egyébként sem szoktam telebeszélni az űrt, szóval nagy elmélkedésekbe biztosan nem fogunk belecsapni így első alkalommal.
- Értem. - emlékezni az Ocantisok műhold-telepítési ellenvetésére a fagyasztott állapotom miatt nem emlékszek, így a monológ ide vonatkozó részére nem válaszolok, nem szakítom meg felettesem taglalását, ha már így belelendült.
- Uram, szabad kérdeznem, hogy kitől kapta ezt a parancsot? – őszintén kíváncsi vagyok arra, hogy ki az, aki ennyire megbízik bennem, hogy a főgépész helyett nem a helyettest, hanem engem, akinek az elméleti önképzésen és egy minimális gyakorlati tapasztalaton túl nincs semmi a neve mellett. Ilyen nagy lenne a baj a Jola-n a gépészekkel, hogy talán Peterson Parancsnok pont engem jelöl ki a feladatra? Ha egyáltalán ő volt az, aki Tom mellé rendelt.
Az Ocan szemrevételezése után megindulok a sikló hátsó része felé, hogy magamhoz vegyem a szkafandert. Egész gyorsan megy már a beöltözés, rutinszerűségről persze még korántsem beszélhetünk, de nem ütközök problémába, végül magamhoz veszem a felszerelésemet, majd mikor készen állok, jelzek a Hadnagynak, hogy nyithatja a zsilipet.

Le sem lehetne tagadni, hogy a közlegény meglehetősen gyanakvóan viszonyul hozzám. Ezt túlságosan is helyesen teszi, de attól még rosszul esik. Minden esetre nem adom fel a dolgot, mert a sikerhez arra is szükség lesz, hogy egy kicsit megbízzon bennem.
-A siklósok rangidős tisztje osztotta ki a küldetést. Neki a kapitány adta a parancsba, neki gondolom a Consilium, nekik meg nyilván Belzebub, szóval fennáll a szokásos parancsnoki lánc.
A válasz után hátra tekintek, majd vissza előre, és folytatom.
-Vagy úgy értetted, ki volt az a bár tagadhatatlanul sármos, ámde megnyerően modortalan úriember, ki jó ötletnek tartotta, hogy pont Nikolai "Fucking" Denisov legyen a társam ezen a küldetésen? Nos, az én lettem volna. Hopp, kapaszkodj...
Pár gombnyomás csak, és módosul kicsit a pályánk. Ez persze épp elég ahhoz, hogy belül úgy viselkedjen az utastér, mintha elgázoltam volna egy őzet. De ez még mindig jobb, mint tényleg neki menni annak ami felénk jött.
-Bocs, na szóval ott tartottam, hogy én sem vagyok egy fehér kesztyűs vas kalapos...izé....de te! Mindig amikor látlak ordítanak veled, hogy takaríts gyorsabban, vagy valamelyik legjobb nővel smúzolsz a hajón. Lewis, Hicks, a doktornő....hú, a parancsnok!!! Na mindegy, szóval gondoltam, ha valakinek vannak érdekes történetei, az te leszel. Mert lássuk be, ez a küldetés itt is most, 1 óra utazás, egy csúnya meglepetés amikor dolgozni kell pár percig, és aztán mehetünk haza. Szóval...? Mi a titkod?

Jobban mondva: erősen feltételes a beöltözés és a mielőbbi indulás, hisz addig sem jutok el, hogy a szkafandert a kezembe vegyem, nem, hogy beöltözzek, mert a beszélgetés jelenlegi része tovább marasztal a pilóta mellett, mint azt gondoltam. A "kapaszkodj" elhangzása a reakcióidő és a tényleges pályamódosulás valahogy most nincsen összhangban, ami fakadhat abból, hogy Lynch az utolsó utáni pillanatban vette észre a nem kívánatos dolgot előttünk, de akár abból is, hogy annak a bizonyos "F" betűs szónak a hallatán hátrapillantok a fickóra és kicsit ki is esek a gondolataimból. Bárhogyan is, a vége az, hogy nem tudok megkapaszkodni a hirtelen irányváltás előtt és pár pillanatig tehetetlenül sodródok a sikló belsejében, ami annyit tesz, hogy a szemközti oldalfalnak, majd a padlózatnak csapódok. Az ott lévő műszereket feltehetőleg érzékenyebben érintette hirtelen feltűnésem, mint fordítva, de ezt majd a pilóta jobban látja, ha valamelyik visszajelző problémát mutat.
- És miért akarta Hadnagy, hogy Nikolai "Fucking" Denisov legyen a társa a küldetésen? - érdeklődök egy kérdéssel, és ejtem az idézőjeles szócskát kíméletlen akcentussal, miközben feltápászkodok az azóta már stabilizálódott belső térben.
Hagyom, hogy végigmondja a mondatait, addig legalább van időm mellésétálni és ha másban nem is, de a székében meg tudok kapaszkodni.
- Csalódást fogok kelteni Uram, de nem vagyok az a nagy történetmesélős. Viszont az, hogy a Parancsnokkal smúzolok... valahogy elképzelni sem tudom, nem vagyunk olyan kapcsolatban. – rázom meg a fejemet, mert ez azért elég vad, viszont a felsorolásban lévőkkel úgy gondolom jóban vagyok.
- Hicks Tizedes a legjobb barátom, Lewis Alhadnaggyal már régóta ismerjük egymást, a Doktornő pedig, nos, vele szerintem mindenki jóban szeretne lenni, hacsak nem akar a hátsójába egy jókora tűt. – elmosolyodom, amint elképzelem, hogy milyen arcot vágna Elli, ha ezt a mérhetetlenül komoly indokot meghallaná.
- Könnyen lehet, hogy egy világ fog összedőlni Önben Lynch Hadnagy, de nincs itt semmiféle titok. – direkt nem említem a pletyka szót, mert még csak az hiányozna nekem, hogy a jelenleginél is többet legyek beszédtéma a hajón, de valamiért úgy érzem, hogy minél többet beszélek nem szakmai dolgokról a pilótával, annál több kérdése fog felmerülni.