Bár még mindig úgy vigyorgok, aki pontosan tudja ez mennyire idegesítő lehet a közönsége számára, azért aggódva tekintek hátra. Nehogy már agyrázkódást kapjon szegény a humoromtól, az lenne az új mélypont! Meg ha nem barmolná szét a berendezést, az sem lenne hátrány, de isten igazándiból a tervezők számoltak az utasok balettozására, szóval erre kicsi az esély most.
-Mondtam, hogy kapaszkodj. - Jegyzem meg kedvesen, és felettébb segítőkészen, aztán még hozzáteszem: - A társ nem a legjobb szó...elvégre az én feladatom sokkal menőbb, mégis csak te leszel életveszélyben, szóval amire ki akarok lyukadni, hogy a legkevésbé sem igazságos a munkamegosztás. Cserébe láthatod az Ocan-t felülről. A naplemente elég beteg.
A látszat ellenére azért figyelek arra amit mond. Még bólogatok is néha. Érdekes figura az biztos.
-Te aztán kihasználod, hogy a siklóban nem hallgatnak le, bár őszintén szólva azt hittem a consit fogod szidni, mint mindenki más. Ennyi jó nőt barátzónába tenni egy mondatban...a tűk miatt viszont kár aggódni. Amilyen gátlástalan egy banda vagyunk, ennyi erővel bármelyikünk hivatására lehetne ezt mondani. Légy kedves a gépésszel, vagy beragadsz egy liftbe. Tisztelettel beszélj a tisztekkel, ha nem akarsz állandóan veszélyes küldetésekre menni. Óvatosan a pilótákkal, vagy pinballozni fognak veled repüléskor. Ne szólj be a kommandósnak, vagy lelő a pi...Khmmm. Bár ez utóbbi lehet nem hülyeség.
Arra, hogy egy világ fog összedőlni bennem már előre a szívemhez kapok, két kézzel, és gyakorlatilag a lábammal vezetem tovább a siklót. Nem mintha magától ne tudna egyenesen előre menni a nagy büdös semmiben.
-Már összedőlt...arra számítottam hogy mostanra beceneveket találunk ki, és bejelöljük egymást Facebookon. Hát...azon már nem, de lehettél volna az esküvői tanúm. Na sebaj, talán majd hazafelé. Egyenlőre viszont mindjárt itt a nagy pillanatod. Tényleg öltözz be, és ellenőrizd a szkafandert, feltétlen olyat vigyél, ami teljesen fel van töltve...

- Már alig várom Uram, hogy láthassam a naplementét. – fűzöm a mondata után, aztán döntse el mindenki maga, hogy ezt most hogy értettem, mivel a színtelen tónusú hangomból ember legyen a talpán aki kikövetkezteti, hogy ez most jó nekem vagy sem.
A Consilium szidalmazásának felvetésére a szemem sem rezdül, még véletlenül sem Lynch Hadnagy az, akivel megosztanám az idevágó nézeteimet, főleg nem az első utunk során, az első órányi ismeretségünk után. Könnyen lehet, hogy régi típusú vagyok, de akármilyen barátságosnak is próbálja eladni magát a fickó, azért jobbnak látom, ha megtartom azt a néhány lépés távolságot, mielőtt veszélyes vizekre eveznénk.
- Ne haragudjon Uram a kérdésért, de, ha már ezt említi, van kapcsolat a "tisztelettel beszélj a tisztekkel, ha nem akarsz állandóan veszélyes küldetésekre menni" és a között, hogy most itt vagyunk? – mindenkinél máshol kezdődik egy megbízatás "veszélyes" kategóriába sorolása, de az űrben talán még a legapróbb missziót is be lehet csúsztatni ebbe a skatulyába.
A kérdésem valójában azonban nem a küldetés rendszerezését firtatja, hanem arra vagyok igazából kíváncsi, hogy netán a tyúkszemére lépett-e valamelyik felettesének, amivel kiérdemelte eme csodás feladatot, hogy neki kell hurcolásznia a napkollektor paneleket velem.
- Igen Uram! – próbálok a feladatra koncentrálni, mert a felét sem értem a becenévadás, a nem létező Facebook-os bejelölés és az esküvői tanúság hármasának, de sebaj, ahogy mondja, talán majd a hazaútra jobban összerázódunk, vagy a helyzet jobban összekovácsol minket.
Kiválasztom a csurig töltött szkafandert és a lehető leggyorsabban öltözök be a kezdéshez. Néhány perc múlva tesztelem a rádiós összeköttetést, magamhoz veszem a szervízhez szükséges szerszámövet a szerszámokkal és várva az utasítást, az indulási ponthoz sétálok.
- Készen állok az indulásra Hadnagy! - jelentkezek be immáron a rádión keresztül

valamiért az az érzésem, hogy Denisov közlegény barátságos arckifejezése, és kedvesen csillogó szemi mögött egy ridegen kalkuláló gépezet bújik meg, ami minden interakciót metodikusan kiszámol, mielőtt akár csak levegőt venne. Na jó, elég az iróniából, a lényeg, hogy állatira látszik rajta, hogy arra számít, a fekete doboz csak és kizárólag őt veszi, és leszállás után megy a Consiliumnak. Vajon hogy érez majd, amikor megtudja mekkorát téved?
-Fogsz is látni vagy egy tucatot. - Jegyzem meg, hosszan sóhajtva, ahogy tekintetem végigfuttatom az egyik kijelzőn megjelenő bolygón. A Föld az én szememnek mindig sokkal szebb lesz, de azért ez sem semmi, így közelről. Bár lehet csak a képjavító technológia teszi.
-Hmm? Ó, ez nem veszélyes küldetés. Hát, nekem nem az. De neked sem, ha nem csinálsz hülyeséget. De ha az érdekel, beszóltam-e valamelyik fejesnek...nem. Nem szokásom. Bár az egyik tanácsos egyik felesége orrol rám, szóval ha túlóráznunk kell egy csúnya meglepi miatt, amiről nem szóltak, az az én hibám. Bocsi.
Elmélázva nézek magam elé, amíg felkészül, és aztán bólintok egyet, és a gép hátsó részéhez küldöm. a szivattyúk megkezdik a munkájuk, hogy ne pazaroljuk a levegőt, és Niko hamarosan a nagy semmiben lebegve találja magát, csupán egy biztonsági kábellel az űrhajómhoz erősítve.Talán komikusnak hathat, ahogy a nála háromszor akkora szerelési anyagot cipeli, de a 80 kilós paneleknek idekint nincs súlya.
-Jól kapaszkodsz? - Kérdem, szinte már atyai gondoskodással, ahogy eléri a műholdat, és megvárom a választ, mielőtt megkezdeném a következő műveletet. - Helyes. akkor tarts ki. Biztonsági kábel kioldva.
Ezzel a Sikló felőli oldalon kioldódik a kábel, ami eddig megakadályozta, hogy elszakadjon tőlem. Ugyanekkor a sikló raktere is bezáródik, a manőverező rakéták pedig felkapcsolnak, és a sikló másfelé kezd fordulni.
-Remélem tényleg olyan népszerű vagy, mint hiszem, és a Flotta téged fog megmenteni ahelyett, hogy engem üldözne. Őszintén. De ha ezt meg akarod élni, jobb ha belehúzol a javításokba, nehogy idő előtt hullócsillaggá válj.

Jelen pillanatban számomra egyetlenegy naplemente is bőven elég lenne, mint annak idején a Földön. Az efféle élvezetek hajhászását meghagynám egy későbbi időpontra, mikor már kellőképpen átállt az agyam az itteni körforgásra és nem aggódnék olyan apróságokon, mint hogy mi lesz velem odakint egyedül az űrben, egy olyan feladattal a vállamon, melyet csak elméleti szinten oldottam eddig meg.
- Szeretem a sört, Uram! - távozok egy halovány mosollyal a képemen, és feltételezem, ha bor van, akkor talán még sörféleségből is akad valahol a Jola-n olyan esetekre, mint például a "túlórahála".
Innentől viszont javarészt csak magamra számíthatok, ezért a szivattyúk monoton zajára megpróbálom felkészíteni magamat a soron következő lépésekre. Kihasználva a súlytalanság előnyét, már fogom is a jókora paneleket és egyenesen kilebegek velük a sötét űrbe, hogy a nem messze lévő műholdnál megkezdhessem az amúgy rutinfeladatnak számító munkát. Rutin, akinek van benne rutinja, de sebaj, legfeljebb lassabban fogok vele haladni, mint mások tennék, a lényeg, hogy el legyen végezve a munka.
- Minden rendben Hadnagy. - válaszolok, miközben egyre közelebb kerülök a célhoz és egyre inkább lenyűgöz az útközben elém táruló látvány.
- Hihetetlen a kilátás Uram! - nem szeretek feleslegesen beszélni, de igazat kell adnom Lynch-nek, valóban káprázatos az a 360 fokban tündöklő impresszív tapasztalás, ami odakint fogad.
- Vettem! - meg sem érzem a lekapcsolódást, aminek nagyon örülök, éppen egy olyan fázisában vagyok az érkezésnek, amit jobb, ha nem szúrok el, mert ezek a súlytalannak ható, súlyos elemek, tönkre tehetik ezt a méregdrága szerkezetet.
- Semennyire sem vagyok népszerű Uram és nem gondolom, hogy ha baj lenne bárki is értem jönne... - keresgélek válaszom közben a szerelőtáskámban, majd a távolodó sikló felé sandítok.
- Mégis hogy érti azt, hogy a Flotta magát üldözné? – félek nem értem a Hadnagy mondatát, vagyis inkább nem akarom megérteni, mert ez a manőver sem rá, sem pedig rám nem vetne túl jó fényt és meglehetősen rontaná a túlélési esélyeinket.
- ...most, hogy külön utakon kezdünk járni, igazán beavathatna a tervébe Hadnagy... - talán még van rádiókapcsolat közöttünk és tudunk csevegni, mert, ha ez így marad, akkor hamarosan csak ezzel a jobb napokat is látott fémdarabbal tudok majd beszélgetni, melyen éppen a diagnosztikát futtatom.

Niko kérdéseire választ nem kap, vagy legalábbis nem azonnal. Most, hogy egyedül vagyok, már nincs ott a képemen az az álságos 100 wattos vigyor, és a mozdulataim is sokkal szaporábbak, és gépiesebbek, ahogy beállítom az érkezési vektort. hiába beszél sörről, naplementéről, meg ki tudja még miről, én már csak a szökésre figyelek, és arra, hogy már akkor eresszem el, amikor biztonságban van, és ne ejtsem az atmoszférába. Ezek után felelek csak.
-Nagyon remélem, hogy tévedsz, különben mindkettőnknek elég durva landolása lesz. Igaz a te levegőd addig réges-rég elfogy.
Még pár utolsó beállítás, és egy lökettel a bolygó felé pöckölöm magam. Nem akarok teljes sebességgel az atmoszférába csapódni. minél kevesebb nyomot szeretnék hagyni, hogy amire követni kezdenek, már túl késő legyen. Utálnám, ha lelőnék ezt a madárkát. egész a szívemhez nőtt.
-Szokásuk, ha valaki ellop egy siklót és dezertál.
Érzem, ahogy a bolygó gravitációja egyre inkább átveszi az uralmat, és csökkentem a rakéták erejét. Irányított zuhanás. Remek lesz. Aztán a kijelzőre nézek, és sóhajtok.
-Egy kommunikációs műholdon szörfözöl épp. A szervizpanel mögött van egy interfész, amire rá tudsz csatlakozni, és leadhatsz egy kvázi kalózhívást a felszínre. A Jola-val ne próbálkozz, túl messze van. Sok szerencsét.
Megvárom, teljesíti e amit mondok, és csak aztán szólok megint:
-Egyébként, szólíts Tom-nak. A hadnagy már elmúlt. Nézd...tudom most nem én vagyok a kedvenced, de A consilium férjhez adta a feleségem valaki máshoz...Na mindegy. Úgyis ragaszkodni fognak hozzá, hogy mondj el mindent szó szerint ami elhangzott, szóval: bekaphatják mind, és mielőtt leléptem az összes tanácsosnak aláaknáztam a fürdőszobáját, óvatosan takarítsanak! Neked pedig sok szerencsét. Remélem érted jönnek...

Most mondhatnám, hogy éreztem is meg nem is, hogy valami nem stimmel ezzel az egész küldetéssel, de azt hiszem inkább megbíztam benne, mint kételkedtem, na mindegy, ez most édesmindegy, a vége pedig az, hogy itt vagyok a szó szerinti űrcsöndben, egy szál magamban egy fémtömeg oldalán kapaszkodva, ezekkel az elemekkel, amelyeket valójában nem is tudom, hogy ki kell-e cserélni vagy sem.
- Vettem! - válaszolok röviden a tanácsát követően, mielőtt még megszakadna közöttünk a tényleges kommunikáció.
- Rendben... Tom, miattam ne aggódj, megleszek... még akkor is, ha most ebben a pillanatban még nem úgy érzem, mint ahogyan mondom. – megcsóválom a fejem a sisakban, közben a diagnosztika végez és nem talál sérülést a műholdon.
- Vigyázz magadra odalent! – nem hibáztatom, de még neheztelni sem neheztelek rá, hiszen én sem értek egyet a Consilium döntéseivel. A jó oldalát nézve pedig, legalább az esélyt megadta számomra, hogy visszajussak egy vargabetűvel a Jola-ra.
Nem kérdezek többet, nem akarom azt a kevés levegőmet beszéddel tölteni, inkább rákapcsolódok a kommunikációs egységre és az Ocanon lévő bázissal próbálkozok, talán ők veszik a vészjelzésemet és értesítik a Jola-t a helyzetemről. Amit megtehettem, azt megtettem, végül pedig a helyére terelem, majd beillesztem a paneleket szépen sorjában, legalább a munkámra ne legyen panasz.
Lefuttatom a hibakeresését, ami mindent a legnagyobb rendben talál, így már tényleg nem marad más hátra, mint figyelni a helyes levegő beosztásra és várni arra, hogy visszajelezzenek a vészjelzésemre. Valaki talán majd kiment ebből a kényelmetlen helyzetből, de addig is itt van nekem ez a sok naplemente, amit most ráérek megszokni, úgy sincsen más dolgom.

-Aggódik a halál...csak ah megmakkansz akkor a családtervezési biztos sosem tudja meg, hogy bekaphatja. Mellesleg, élő pajzsnak sem vagy túl jó...hát tudod...holtan.
Újabb pálya módosítás, és immár a műhold és a bolygó közé repülök, hogy ha esetleg valaki rám lőne egy fézerrel...nos annak ára legyen. Még elgondolkodom mit mondhatnék a srácnak, de tényleg nem jut eszembe semmi más. Igazából örülök neki, hogy nem próbált meggyőzni arról, hogy vigyem magammal. De azt hiszem mindketten tudjuk, hogy nem hihettem volna neki.
-Amúgy, ha már ott vagy. A paneleket tényleg ki kell cserélni. tudod, ha esetleg pedánsnak akarsz tűnni. Na űr veled!
És ezzel tényleg fejest ugrok az atmoszférába, magára hagyva itt egykori bajtársam. Nem tudom látom-e még valaha, vagy bárkit a régi bandából, de rémélem nem igen. Hát...valahogy. a siklóm hamarosan eltűnik, Niko pedig tényleg egymaga marad az űrben.


//Köszi a játékot, és bocsi a csúnya meglepiért Éljen a forradalom! XD//