Nem szerepel a terveim között, hogy Ravent kirázzam gondosan kiválasztott egyenruhájából, de ha nem elég elővigyázatos, egy kanyart követően még rosszul is járhatunk. - Köszönöm, még tudom követni a gondolataimat Tizedes... de nem lehetünk ebben a szárnyban elég óvatosak. Mégis honnan volt jogosultsága a belépéshez az Arkan Specialistájaként... tudja mit? Ne is válaszoljon. – miután újból úgy látom tiszta a levegő és a kamerák sem figyelik a folyosót indulhatunk. Végighallgatva Moor Tizedes és Gardel Hadnagy kalandokban gazdag történetét több kérdés is felvetődik bennem, de ezek ráérnek egy későbbi időpontban is, mert időközben egy égetőbb téma vetődik fel. - Jenkins-sel még lesz gondunk, nem is kevés, de talán még előtte járunk néhány lépéssel. - nem tudom, hogy konkrétan merre felé kutakodik, de úgy érzem, minden egyes nappal szorul az a bizonyos hurok a nyakam körül. Minél előbb elő kell tűnnöm a névtelenségből, hogy legyek "valaki" a Volentis-en. - Hannibal? Hmm... az elefántos, vagy a szivarozós? – kérdezek vissza, majd eszembe jut egy jobb. – Legyek én az elefánton szivarozós Hannibal. – újabb abszurditás, melyen elmosolyodok, de ha már felhozta Hannibal személyét, miért ne kombinálhatnék egyet. Arról meg inkább nem beszélek, hogy az elveszett gondolatok után majd elügetünk az újdonsült harci elefántjaimon. - Mit ne mondjak, elég alacsony rangot ajánl, de igaz, azzal könnyebben el lehet vegyülni, csak hát trükköztetés nélkül egy Tizedes kártyái szinte egyik ajtót sem nyitják. - ez Raven asztala és a belépés után lassan szó szerint is elérjük az asztalát, ahol a jegyzetei maradtak. A lombik puszta látványa is rossz érzéssel tölt el, és nem, nem a vérvétel miatt vagyok rosszul tőlük, hanem egy régi, igen komoly tortúra emlékképei sejlenek fel, ahogyan belépünk a helyiségbe. Az asszisztens hölgyekkel nem foglalkozok, de az a helyzet, hogy annyira elmerültek a munkájukban, hogy szerintem észre sem vettek. Jobb is ez így.
- Sok-sok mindenbe szeretnék belepiszkálni, de ez segítség nélkül nem fog menni... - folytatnám a gondolatmenetemet az elkészült másolást követően, de egy nem várt esemény meggátol abban, hogy elmélyüljek a terveimben. - Jenkins! – tör elő belőlem a felismerés, még akkor is, ha ez a hang nem is hasonlít a férfiéhoz. Szinte érzem, ahogyan egyetlen Jola-nyira szűkül a tanácsossal szembeni előnyöm és az eddig tisztán látott egérutak hirtelen elfogynak előlem. - Szerintem ez Jenkins műve lesz... - hallom, ahogyan a parancsnak megfelelően az asszisztensek egy bizonyos protokollt követve távoznak a másik helyiségből, nekem pedig megjelenik egy láthatatlan visszaszámláló a fejem felett. - El kell tűnnöm a hajóról mielőtt még bezárulna a kör és átvenné a Jola felett ideiglenesen az irányítást. Ha ide jött, akkor azt felkészülve tette. Segítsen megszökni innen Raven. – pörgetem fejemben, hogy merre kellene indulni, mit kellene csinálni, ezért számításba veszem a hajón tartózkodó szövetségeseim számát és fizikai elhelyezkedését. - A legközelebb Dr. Elliana Minnick Alhadnagy van hozzánk, aki segíthet és az Orvosi ellátója is jól fog jönni, ahol magamhoz vehetek néhány dolgot. Szükségem van a doktornő tiszti kommunikátorára, hogy szétválhassunk és távolról is tudjunk egymással beszélni egy ideig. Kell még a hajó alaprajza, a kamerák, az útvonalak és a kijáratok helyzete és megközelíthetősége. Maga lesz a szemem és a fülem Raven. – gyorsan forgatom a gondolataimat, remélem tud követni. - Van a közelben védett helye Tizedes, ahol meghúzhatom magamat egy időre? Ha kijutok innen, ott találkozzunk, ha nem jutnék ki, akkor rögtönöznünk kell. Most megyek, megszerzem a kommunikátort. - természetesen nyitott vagyok a segítségre és hallgatom Moor Tizedest menet közben, míg az Ellátó felé haladunk.
Miközben az asszisztensek távoznak a másik teremben, az a szoba is feléled, ahol Niko és Raven tartózkodik. Kitárul az ajtó, és fegyveresek sietnek be rajta, de nem a Jola biztonsági személyzete, kik gyanúsan nem állították meg őket a tudományos részlegbe való belépéskor. Ez a négy katona Vaskos ébenfekete páncélt visel, érkezésükre pedig mindenki, aki eddig nem volt elég gyors, hogy elhagyja a termet megdermed, és próbálja annyira összehúzni magát, amennyire csak lehetséges, hogy kikerüljön a tűzvonalból, de még csak ne is lássák őket. Egyértelműen a két besurranó a célpontjuk. Az után, hogy beléptek az ajtón őket veszik körbe, megtartva tőlük a két méter távolságot. Az egyik nagy termetű páncélos a szoba távoli sarkába siet, és máris rájuk szegezi a puskáját. Egy másik, karcsúbb termetűnek tűnő fürgén szalad előre, és az utolsó pár centit a padlón csúszva teszi meg, ahogy lövőállásba térdel, és Raven köldökére céloz a fegyverével. A csoport vezetője Mögötte áll meg, és az ő kezében csupán egy pisztoly nyújtózik a páros felé éhesen, míg a negyedik őr a másik sarokba áll be, hogy szintén rájuk fogja sugárvetőjét. -Fel a kezekkel! - Szól rájuk a quartet vezetője érces, géppel eltorzított bariton hangon. Rámutat a pisztolyával a két behatolóra, majd újra megszólal. - Maguk ketten. Ha megmozdulnak, vagy megszólalnak engedély nélkül, az embereim tűzet nyitnak. Mindenki más hagyja el a szobát most. A laboránsoknak nem kell kétszer mondani. Megvárja azt a pár másodpercet, amíg eltűnnek, és csak aztán fordítja a sisakját Niko felé. -Nikolai Denisov. Letartóztatom függelemsértésért, illegális fegyverviselésért, engedély nélküli eltávozásért, a Consilium elleni összeesküvésért, és feltehetően kábítószerrel való visszaélésért is. Árulja el, mit gondolt, miért jó ötlet a hadihajó egyik szigorúan őrzött részére belépni pont most? A többi fekete nem reagál semmit, csak állnak tovább, mint egy kivégző osztag. Egyedül a csoport vezetője fordul Raven felé. -És MAGA! Raven Moor! Régóta figyeljük a ténykedéseit, és őszintén mondom, nem érek rá felsorolni, mennyi mindenért visszük most be. Pakoljanak ki mindent a zsebeikből, egyszerre csak egy kezet használva, a másik maradjon feltartva! Semmi se maradjon maguknál, még váltás alsó sem!
Mialatt a négy ébenfekete páncélos benyomul a kutatórészlegbe, további két tucat érkezik a helyszínre gyönyörű kettes oszlopban. Nem kis feltűnést keltenek ezzel már önmagában, a hangár nagy része utánuk fordul miután eltűntek az útjukból és minden tekintet most - fedezékből leskelődve - a Jola felé fordul. Ha a látványosság nem volna még elég, a végén egy olyan alak halad személyes kíséretével, hogy mindketten messziről kirínak a páncélosok közül. Callum Jenkins szokásos zöld-szegélyű fekete ruházatában érkezik, de egész kisugárzásával sikerül komorabb és vészjóslóbb hatást keltenie, mint előtte a huszonnégy őrnek együtt. Kísérete meg legalább ennyi tekintetet vonz, mert nemhogy fekete őr - pláne ennyi - kíséretében nem látták eddig a tanácsost, de őt ott mellette még senki sem látta. (...) Kisvártatva újabb hangot hallhatnak a Kutató részlegben, de ez már egyértelműen a hajó saját kommunikációs rendszeréből jön, rideg tárgyilagossággal: - Én, Callum Jenkins, Consiliumi tanácsos, átveszem a hajó irányítását!
*Denisov mintha nem bízna bennem, pedig egészen másról tett tanúbizonyságot korábban. Vagy csak a helyzet változott, a fene sem tudja. Éppen válaszolnék neki a kérdésére, hogy pont neki kellene jobban tudnia, hogy már voltam itt korábban, hiszen még a vendégkabinba is ellátogatott hozzám, de végül nem kíváncsi a válaszra, ezért csalódottan fújok egyet a feleslegesen beszívott levegő és a tüdőm tornáztatása miatt. Sokáig nem kell nélkülöznöm a hangomat, mert az egész lázadós –Gardel hadnagyos dolgot elmondatja velem, élén Jenkinsszel és akkor még a kapitányt nem is említettem, aki szintén jelentést kért tőlem, mintha ugyan a hadnagy nem akarna írni. Néha elgondolkodom azon, hogy a magas rangú tisztek vajon mi a jó fenét csinálhatnak annyi, ugyanarról a dologról szóló jelentéssel? *-Nekem mondja? Szerintem csak Jenkinsszel lesznek gondjaink. *Pont ezért kellene Denisovnak valami új személyazonosság, bár úgy hiszem és jogosan, ha Jenkins égre-földre….égre-Ocanra keresi, akkor nem lesz elég egy új név és élet, hanem új pofázmányra is szüksége lesz.* -Milyen elefántos? Melyik földi történelmi személyiségről maradtam le? Egyébként ha biztonságban akar élni, ne csak gatyát váltson hanem fejet is. *Ő meg túlbonyolítja, mindig ezt csinálja.* -Felőlem egy Beexidán is szivarozhat. * Áldatlan tudatlanságban szervezem meg a jövőjét, minden erőmmel, de Denisov az örök elégedetlenkedő. *-Most komolyan! Miért ennyire elégedetlen? A szabad életet kínálom, az ajtók kinyitásához meg itt vagyok én. Vagy le akar cserélni? *Tutira nem adok neki VIP kártyát, addig jó amíg csak egy van…vagy egy és egy másik; nekem. Végzek az ártatlan, pusztán planetológiai szempontból fontos jegyzetek másolásával, mikor megszólal a hangosbemondó. Denisov bepánikol. Én nem. Valakinek muszáj észnél lenni. Jenkins emlegetése önmagában is vészláncreakciót indít el bennem, ezért megfogom a távozni készülő potyautas pasi Hannibal karját, hogy visszatartsam egy kicsit. *-Várjon! Nyugi Denisov! *A PDA-mat nemes egyszerűséggel a bugyimba rejtem, nem saját ruha van rajtam, hiszen a szüleimtől csórtam el, ki tudja kié volt. Talán a bátyámé. Szóval a lényeg, hogy nem feszes, így nem látszik a kütyüm. Egy próbát megér…*-Biztos ami biztos. *Nézek rá, és magyarázkodom ha esetleg nem értené.* -Ne hadarjon ennyire, mert nem értem. *Rászólok, mert félő, hogy elveszti az önuralmát. Ez a Jenkins tudhat valamit, ha mindenkit ennyire kiborít. Közben azért nem csak beszélek, hanem cselekszem is, az egyik távozó asszisztens otthagyta a saját PDA-ját az asztalon, azt kapom fel, három simítással lezárom az egész hozzáférését és elrejtem a zubbonyom belsejében. Mindez nem tartott tíz másodpercnél tovább, és már a pulton lévő lombikok után nyúlok, mikor ki…vagyis bevágódik az ajtó. Denisov nem tud többet mondani, én meg nem tudok válaszolni. Minnick alhadnagy, meg az orvosi ellátó, sőt még a szabadulásunk a Joláról is nagyon eltávolodik tőlünk. *~Szarban vagy Moor! Ne legyél finnyás, ásd ki magad a ganéból!~ *Az első amit teszek, hogy hagyom magamra borulni a frászt és az imént felkapott lombikokat – melyek a „valamire még jók lesznek kategóriába esnek – a levegőbe dobom, hogy eleget tegyek a felszólításnak. Csak azután kezdek el gondolkodni, hogy némi dimethyl sulfoxid és etil-acetát repül a levegőbe. A padlóra eső és szilánkjaira robbanó üveg hangja kinyit egy ajtót a fejemben. Nézem a laborba tolongó katonákat és csodálkozom. Jenkins emberei értek volna ide máris? Hiszen nem tudhatták, hogy hol vagyunk, ahhoz előbb el kell jutniuk a parancsnoki hídra. Jenkins nem küldte volna előre az embereit, annál sokkal pökhendibb, bár nem láttam még sehol a bevonulását, de ő biztosan nem sunnyogna, inkább a színpadiasságra helyezné a hangsúlyt. Másrészt az ő fekete katonái vagy őrei….franc se tudja hogy hívják őket, nem így néznek ki. A Jolások sem így néznek ki. *-Na persze, levegőt vehetek? Az is mozgással jár. *Felháborodom, persze azért az ütő megáll bennem egy pillanatra, hogy egyetlen légvétel után kétszer annyit üssön. Muszáj azonban tisztán gondolkodnom és a semmiről dumálás segít ebben. Nézem a négy ninját…főleg azt a karcsúbb alakot aki Jenkinsre hajazva a színpadon érzi magát. *-Hát ez a csúszós manőver roppant szexi volt, megmutatná még egyszer? És eltolná a mordálya csövét a hasamról? Még termékeny vagyok és a Consilium roppant bosszús lenne ha kicsinálná idő előtt a méhemet. * Valamiért azt gondolom, hogy nem fognak lőni. Akarnak tőlem valamit _tőlünk_ és amíg nem tudják megszerezni, kár lenne megölniük. Persze lőhetnek a lábunkba is….ez azonban idő híján nem jut eszembe. Másrészt a hangtorzító használata is szöget üt a fejembe, az egész élőkép szürreális. Először Denisov kap egy kis fejmosást, vagyis vádakat a fejére.* -Pfff! Komolyan, honnan szedte ezeket a baromságokat? A kisujjából szopogatta ki? Nem, ne is csitítson, nem tudok csendben maradni! Enyhén bepánikoltam és ilyenkor ömlik belőlem a szó, szóval amíg nem teszi el a fegyverét, beszélni fogok. Bizonyítékuk van bármire is? *Aztán én kapok. Már ismét nyitnám a számat, hogy ellenkezzem a bánásmód miatt, mintha ugyan lenne bármi jogom rá, de aztán a mélyhangú mond valamit a végén ami miatt a fejemben lévő virtuális szög, halvány gyanúvá cseperedik. *-Még a váltás bugyim sem? *Nyekergem és Denisovra nézek. Picit megemelem az egyik szemöldököm. *-Oké, pakoljunk ki mindent! Pakolok én, csak győzzék leltárba venni. Denisov, maga is adja oda a…micsodáját. *Mi van nála? Nem néztem át a zsebeit, de tutira nem üresek. Nekiállok, hogy kipakoljam az apámtól kapott bicskát, a kommunikátort, néhány zsinórt, elemlámpát….hát hiába na, katonai nadrág van rajtam, sokzsebes. Két proteinszelet is előkerül. A kölcsön PDA nem. *-Egyébként hova akarnak vinni? És miért nem ér rá felsorolni? Sietünk valahova? *Azért a frász kerülget, mert ha a gyanúm mégiscsak egy léggömb és pukkan, akkor nagyot fogok szólni. Épphogy befejezem – ha sikerült végigmondani - mikor újra felzeng a hangosbemondó. *-Na, emlegesd az ördögöt és…na ki van itt? Ránk licitálnak? *Fordulok meg ha engedi a mögöttem álló nagydarab vezérszónok és rávigyorgok a sisakjára, valahol oda ahol a szemeit sejtem.* -Maga lát egyáltalán bármit is azon az izén keresztül, vagy vakvezetik?
Raven dacolása a veszéllyel, vagy épp a zord kaszással személyesen rá vall. Még a sejtései sem nagy tévedések, kivéve egyet. Ahogy kimondja a szexi szót, és az előtte téltérdelő katona nem kap semmilyen parancsot ami ellentmondana, hirtelen érezheti, ahogy valami közvetlen közelről, és nagy erővel csapódik a hasfalának, pont ott, ahol a méhe lenne. Ha letekint láthatja, ahogy a sötétvörös valami szétterjed a ruháján, átszivárogva az anyagon, és egyre jobban terjed a langyos pirosas folt. A jó bír, hogy nem a vérét ontották ebben a pillanatban, a még jobb pedig, hogy a két másik őr nem őt tartotta sakkban a fegyverével, mert ők lehet a szájába lőtték volna az idegméreg golyót. A rossz hír, hogy másodpercek alatt fejti ki ez a fegyver a hatását még ruhán keresztül is, és Raven már érezheti is ennek áldását. Izmai egyszerre görcsölnek be mind, és bár a szervezete próbál megszabadulni ettől az igencsak agresszív toxintól, minden hiába. Habzó szájjal veszti el eszméletét, és esik össze. A fekete őrségnek nem kenyere az üres fenyegetőzés, és az sem szokásuk, hogy kétszer mondjanak el valamit. Immáron mind a négy fegyver Niko-ra szegeződik. -A maga dolga lesz, hogy a parancsnoki hídra cipelje őt. Mint hallotta a tanácsos már vár ránk.
A félresikerült akciónk utáni eltűnése és ez idáig fel nem bukkanásának gyanús körülményei miatt változott némileg a helyzet, de számottevően nem lettem másabb véleménnyel róla, mint korábban voltam. Továbbra is bízom benne. - Mond valamit Tizedes... - szeretném cáfolni valamivel, de nem tudom mivel, így csak a helyeslésre telik. Jenkins dörzsölt figura ez egyértelmű, és ha elkapja a gépszíj, akkor valószínűleg megpróbálja mielőbb rövidre zárni ezt az egészet. - Be fogom mutatni neki és az elefántjainak is. – szoknom kell még, hogy nem lehet minden ugyanannyira egyértelmű egy űrszülöttnek, mint nekem, aki a Földről származik. Ezt a hiányosságot azonban be kell pótoltatnom Ravennel. - Ne vicceljen, dehogy akarom lecserélni, nem gondolja, hogy ... - és ekkor érkezik el a pillanat, ami sok-sok mindent megváltoztat a közeljövőben, adrenalin löketet ad és ötletelésre sarkall.
- Hangosan gondolkodok, annyit kérek, hogy kövessen! – erre azonban már idő nincsen, bár látom, ahogy elpakolja a PDA-kat, de sem kérdezni, sem válaszolni nem tudok, mert egy szélsebes rajtaütés elszenvedői vagyunk. Mozdulatlanul keresem az egérutakat, de másodpercről másodpercre zárulnak be előttünk a kapuk és attól tartok, hogy a fekete páncélosok kiváló helyezkedésüknek köszönhetően nem hagynak sem támadási felületet magukon, sem pedig menekülési útvonalat a részünkre. Látva a helyiségbe nyomult csapat szervezettséget és tűzerejét, jobbnak látom nem kapkodni és megpróbálok úgy cselekedni, ahogy kérik. Kezeimet lassan, nyitott tenyérrel emelem fejem mellé és próbálok Raven felé sandítani, majd szemeimmel jelezni neki, hogy bármit is eszelt ki, azt nagyon gyorsan felejtse el, mert ezek először ütnek, aztán kérdeznek. Esélytelen vagyok ellenük páncél és minimális fegyverzet nélkül, ha megmoccanok, egész biztos, hogy ízekre szednek. De mi ez az egész? Jenkins az előbb jelentkezett be, nem tudhatta hol vagyunk, erre máris megjelennek itt valakik, akik többek között legalább egy olyan vádat is az orrom alá dörgölnek, amelynek bizonyíthatósága erősen vitatható. Viszont, ami ebből leszűrhető, hogy ezek szerint Hicks is veszélyben van! - Teljes tisztelettel Uram, de hogy érti, hogy pont most? Miért, mi van most? – kérdeztek, tehát válaszolok, de fogalmam sincs mire gondolhat, azt ugyebár nem tudhattam, hogy a tanácsos felbukkan és Raven-t is csak az itt hagyott jegyzeteiért kísértem el, igaz, tilosban járva. Amennyire tudok Moor Tizedes felé fordulok, aki elkezd velük szájalni, ez pedig az álmoskönyvek szerint sem jelen semmi jót a mi helyzetünkben. Próbálok összevont szemöldökkel és apró fejrázással jelezni felé, hogy nagyon nem kellene kihúzni a gyufát, de rám se hederít, csak megállás nélkül nyomja a dumát. Aztán puff, végül pedig paff. - Raven! Raven! - számítok arra, hogy valamilyen módon elhallgattatják, de arra azért nem, hogy lelövik. Noha már a következő másodpercben látszik, hogy nem éles tölténnyel, hanem valamiféle bénító töltettel vonják ki egy időre a forgalomból, ez az eljárás akkor sem tetszik. Szólítgatom a nőt és látom, ahogy összerogy mellettem. Utánakapni amúgy sem lenne lehetőségem, mert ahhoz távolabb áll, de mozdulni sem akarok, mert, ha én is kapok egy ilyet a testembe, azzal nem leszünk előrébb. Viszont egy rendkívül barátságtalan pillantást megengedek azért magamnak arra az illetőre, aki kilőtte mellőlem társamat, hogy úgy érezze a Jenkinsé után az ő valagát fogom először szétrúgni… az most nem jut eszembe, hogy azt még meg is kellene érni. Szólni azonban nem szólok, csak egyik kézzel kipakolom a zsebeimből a benne lévő dolgokat, majd ugyanezt megteszem a másikkal is. A termés nem nagy, az egyik zsebből a kantin egyik tárolójának kártyája kerül elő, míg a másikból egy kisebb méretű csavarhúzó, amit a gépésztáskámba vittem volna, ha eljutok a legénységi szállásig. Ezeket egymás mellé helyezve az asztalra helyezem, majd a vezetőjükre pillantok. - Muszáj megnéznem, hogy mi van vele, nem szeretném, ha itt patkolna el. – bökök fejemmel a földön rángatózó, habzó szájú Tizedes felé és amellett, hogy türtőztetnem kell magamat a hirtelen mozdulatoktól, kimondhatatlanul utálom, ha bántják a csapatom tagjait, a barátaimat. Ugyanez vonatkozik Hicks-re is, ha meglátom vagy megtudom, hogy valaki, valamilyen módon bántani merészeli, az elkövető azonnal felkerül a halállistámra. És ez a négy alak, különösképpen a viszkető ujjú, előkelő helyre lépett az összeírásomon. Mivel ellentétes parancs nem érkezik, felemelt kezekkel lassan Raven mellé lépek, leguggolok hozzá, kinyitom a száját és még az előtt húzom vissza a nyelvét, mielőtt a lenyelésétől megfulladna. Lehet megőrültem, de már most hiányzik a csacsogása... - Indulhatunk. – közlöm kemény hangon, miután a vállamra kaptam a nőt. A cipelése nem okoz gondot, mivel erőm nem hétköznapi, fel sem tűnik igazából, hogy viszem a pehelysúlyú segítőmet. A PDA-k egyelőre nálunk vannak, jobban mondva a kiütött Tizedesnél valahol elrejtve.
*Érzem én, hogy sok mindenről lemaradtam, nem csak a földi történelmi személyiségről. Valamiért pici változást észlelek Denisov viselkedésében, és nem csak azért, mert korábban a fejemre olvasta az eltűnésem. Ha vette volna a fáradtságot, tudhatná, hogy nem tartózkodtam a Volentisen. Másrészt úgy gondoltam, a kudarc után jobb ha nem keressük egymás társaságát a feltűnések elkerülése végett. Ettől persze Jenkins még nem került ki a képből. *-Persze, mert jár a szám. *Az elefántok, őszintén nem érdekelnek, legalábbis most nem, de gyanítom, hogy Denisovot ez hidegen hagyja. *-Jó, majd egyszer hívja meg ebédre. *Vágok vissza frappánsan, bár jelen pillanatban nincs túl nagy kedvem viccelődni. Később meg már ennyi sem. Az viszont zavar, hogy saját belépést szeretne mindenhova. Miért, ha engem mégsem akar nélkülözni? Azt viszont már nem tudom meg, hogy mit gondol arról, én mit gondolok….A hangosbemondó szerint azonnal cselekednünk kell és ezt én meg is teszem. Naná, hogy a PDA-mat féltem a legjobban, némi kis csel bevetésével és a jó szerencsével, nem fogják megtalálni. Elindulni viszont már nincs időnk….… -Hát ez a csúszós manőver roppant szexi volt, megmutatná még egyszer? *A további történéseket inkább nem ecsetelném részletesen. Erős a gyanúm, hogy nem is fogom. Az ütés amit a hasamon érzek, őszintén megdöbbent. Már csak azért is, mert nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett, nem hiszem el, hogy ekkorát tévedtem volna. Másrészt várom, hogy leperegjenek előttem az életem fontosabb állomásai, történései, a kellemes emlékek….de csak nem akaródzik nekik. Pillanatokkal később a görcsös fájdalom mindent üt, a tudatomat meg a méreg, ami szétterjedt a szervezetemben. Komolyan mondanám, ha lenne rá erőm és lehetőségem, hogy boldogan zuhanok át a tudatlan semmibe….*
Bár a Raven bugyijába dugott PDA nagyrészt felfogja a mérget, szerencsétlenségére a lövés utáni döbbent pillanatában a hasához és a terjedő folthoz kap a kezeivel. Csupasz bőrén keresztül már akadálya sincs az anyag felszívódásának, könnyezve, verejtékezve, rángatózva esik össze. Mivel azonban szinte rögtön az első percben kapta a beígért lövést, alkalma sincs arra, hogy bármit is kipakoljon a zsebeiből, hiszen annak elhangzásakor már javában kíngyötrődött. Sajnos a váltás alsóról elhangzó szavakat sem hallotta, viszont Denisovnak még szöget üthet a fejébe, ha képes figyelni és emlékezni Raven szenvedését látva. Nagy gonddal kell a lányhoz nyúlnia, mert Raven tenyerei méregtől csöpögnek. Talán két ujjal csippentve a zubbonyát teheti keresztbe a karjait és emelheti meg óvatosan, hogy rá ne kerüljön a még aktív méregből….miután gondoskodott arról, hogy a nyelvét ne nyelje le, hiszen remélhetőleg még magához tér, és valószínűleg első dolga lesz ama testrészét erőteljesen használni, leginkább káromkodásra, szitokra és átkozódásra.
A katonák Niko Felé mozdítják fegyvereik csövét, könyörtelen precizitással követve a férfi arcát, azonban a "Tisztelettel" varázsszó legalább annyit ér, hogy őt nem lövik le azonnal, ahogy megszólal. Jobb is, mert az a kettő aki rá céloz, nem akar kockáztatni ez az alany esetében, és nem váltott át a bénító lövedékekre. Még így is a ravasz felé mozdul az újuk, míg a csapat vezetője fel nem emeli a tenyerét. A tiszt jól tudja ugyan, hogy közlegényül a "minden tisztelettel Uram" valami egészen mást jelent, méghozzá olyat, amit a felettesének nagyon kevesen mernének kimondani, és nem is szokták túlélni, mégsem lő Denisov-ra. Ellenben a fegyverét ő is felé fordítja. -Állj! - Szól rá, mielőtt Raven-hez hajolhatna. Pont a két szeme közé céloz, és reméli, hogy ez megteszi elrettentésnek. 3-4 másodpercig váratja, aztán int a fegyverével, hogy nézze meg. - Csak siessen, nem épp ez a legmegfelelőbb alkalom Moor bugyijában kutatni. Egyébként erre azért volt szükség, meg a méreg levegővel érintkezve azonnal párologni kezd, és belélegezve sem kimondottan egészséges. Megvárják, amíg felkapja a karjaiba, aztán félreáll Niko útjából. -Maga megy előre. Nyilván kitalálta, hogy a parancsnoki hídra megyünk. Olyan embernek tűnik, aki megpróbálna elfutni előlem, és reménykedni, hogy elhibázom, ezért fogadjon meg egy tanácsot, ami megmentheti az életét: Ne. Szokás szerint sem arcmimikából, sem hangsúlyból nem lehet megállapítani a beszélő viccel-e, vagy komolyan gondolja, de az előbbiek után több mint valószínű, hogy komolyan gondolja a dolgot. Niko-t a Lift felé próbálja terelni, kérdésekre választ pedig nem kap a férfi, egyedül csak a súlyos csizmák lépéseit hallgatja visszhangozni a Jola folyosóin, és nem csak a háta mögül.
A csapat vezetője tökéletesen érzi, hogy milyen mondanivaló van elbújtatva a szavaim mögött, de őszintén szólva sok mindent nem várok tőlük, csak gondoltam mégis tudunk néhány értelmes szót váltani és nem lőnek le mindkettőnket. Mielőtt lehajolnék a Tizedeshez, hogy segítsek rajta, a felszólításnak engedelmeskedve visszaegyenesedek, és kivárom azt a három-négy másodpercnyi időt, míg a homlokomra céloz, végül pedig megadja az intézkedéshez az engedélyt. Eszemben sincs Raven bugyijában PDA-k után kutatni, nekem most sokkal fontosabb, hogy túlélje ezt és egyébként sem tudnék nélküle érdemi munkát végezni a géppel. Bizonygatás nélkül is elhiszem, hogy jó kiképzést kaptak mindannyian, nem kell aggódnia, nem fogok elfutni, főleg nem a kiütött társammal a vállamon. Megindulok előttük, ahogy kérik, nem sietek túlságosan, de nem megyek lassan se, nehogy a végén a sebességgel legyen a probléma. Kérdezni nem kérdezek, gyanús mozdulatot nem teszek.
Az osztag egyenes vonalban követő Niko-t, és az ölében cipelt eszméletlen nőt. Továbbra is a hátára szegeződik minden fegyver, azon kevesek pedig akik kikukucskálnak a folyosóra gyorsan visszahúzódnak a rejtekhelyükre. Senki sem áll az útjukba. Senki sem szól közbe. Feléjük sem néz a legénység. Egy idő után annyira kiürül a folyosó, hogy amire a lifthez érnek olyan, mintha nem lenne a hajón senki más, csak a két fogoly, és a négy gyászhuszár. -Jenkins elé visszük. A tanácsos beszélni akar magával. Nem tudom miért, de örüljön, hogy nem McGrover tanácsos jött látogatóba. A többi katonától a szokásos néma csend a válasz. A lift mértani középpontjába terelik a férfit, ők négyen pedig elfoglalják a négy sarkot. Aztán a szerkezet elindul felfelé, a parancsnok pedig halkan megjegyzi: [color=#000000]-Sok szerencsét.Szüksége lesz rá. [color=#000000]
Szer. Feb. 27, 2019 2:48 pm
