Rohadtul nem gondoltam volna, de úgy tűnik, nem csak a szöszifiú a mázlis ma. Minden összejön egy tiszta lövéshez, én pedig nem most fogok meginogni. Fejbe küldöm a lövészt, hogy ezután már ne legyen gondja a még a helyszínen tartózkodó csapattagoknak. Persze, tudom, hogy mennünk kell, úgyhogy nem időzöm sokáig. Mázlis besorozásán is csak fél pillanatig gondolkodom igazából. Úgy tűnik, nem félős a fiúka, úgyhogy mehet a platóra. - A sajátjaidra kell lőnöd, ugye tudod? Nem akard, hogy én nyírjalak kis! - olyan erővel verem hátba, -nem teljesen szándékosan- hogy valószínűleg köhögnie kell egyet, mielőtt felugrik a kocsira. Addigra én is bevágódom a szállítóknál jóval kisebb dzsipbe és Ravenék felé veszem az irányt. - Igenis parancsnok! Érkezés 5 másodpercen belül! - Szerencsére a parival együtt van a tizedes is -különben már nyilván halott lenne- így csak egy rövid időre kell megállnom. - Mindenki megvan? - kérdezem sürgetően, mikor még igazából csak Raven landolt az autóban, de amint látom, hogy a pari is stabilan kapaszkodik, beletaposok a gázba és a többiek után iramodunk. Nem semmi kis bestia ami a seggünk alatt dorombol, úgy száguldunk a fák között, ki a hepe-hupás dombok közé, mintha valami cseszettnagy mágnes vonzana a többiekhez. - Imádkozunk, ha odaértünk. Addig is kapaszkodjon mindenki! - rikkantom szinte jókedvűen Raven szavait hallva.
A kissé vizes talajon igazi adrenalinmámor a vezetés. Amikor a támogató -nekünk persze ellenséges- sikló megérkezik, még izgalmasabb lesz a helyzet. Szerencsére valami amatőr ülhet a kormány mögött, mert körbelövöldöz minket többször is. Mázlis ordibálva tolja a ratata rapet, bár tudom, hogy kurvára fölöslegesen. Hátrapillantok, majd jobbra rántom a kormányt, hogy kikerüljek egy kisebb krátert, ami épp most termett előttünk, közben pedig megpróbálom túlkiabálni a lassan tényleg fülsüketítő zajt. - Mázlis, ne pazarold a siklóra a töltényt! Parancsnok! mi az ukáz? - Azért is kérdezem, mert közben majdnem beérjük a Kapiék autóját, na meg azért is, mert a sikló közben elhúz felettünk és egy domb tetején landolva várakozik Hammondra. Figyelem Malinor manőverezését is, meg a menekülő járművet is, és úgy húzódom, hogy két oldalról közelítsük Hammondékat. - Fejeket le! Mázlis, ügyelj a mieinkre! - kiabálom megint, egészen a kormány mögé behúzódva, ahogy tűz alá vesznek megint. Eddig csak a szokásos harctéri izgatottság fűtött, de ahogy meghallom Ethan hangját a rádióból elképedve csúszik ki a számon egy miafasz. A többit már nem is igazán hallom. Freya parancsait se igazán, akár jönnek, akár nem. Próbálom felfogni, amit Ethan KicsiE-ről mondott, de érzem, hogy elborítja valami durva köd az agyamat. Próbálok tisztán gondolkodni, de egyre csak az jár a fejemben, hogy el kell kapni azt a gennyládát. Nem kérdezek semmit, annyira egyértelműnek látszik, kit kell megnyúzni, hogy igazából parancsra se várok. Még annyira sem fékezek, amennyire egy őrültnek illene időnként, igaz, én az ugratást kihagyom a képletből, mindenki szerencséjére. Ed manőverétől függően kormányzom az autót Hammondék tragacsa felé, és a pisztolyom után nyúlva adok le egy tárnyi lövést előbb a sofőrre célozva, csak utána Hammondra. Még azután is húzkodom a kibaszott ravaszt, hogy kiürült a tár és csak remélem, hogy Mázlis nem felejtette el közben, kire kell lőni.
Raven hisztijétől kissé kiakadom és bevallom őszintén még az is eszembe jut, hogy beúzok neki egyet. Így legalább békességben vészelheti át ezeket az izgalmas perceket… De végül visszafogom magam. Igazából jó, hogy itt van… Csak ez a sikítozása ne lenne. Nem hezitálunk sokat. Amint megérkezik Pressi a járgánnyal be is ülünk…vagy jobban mondva be is esünk. Meglepetten pislogok a fegyvernél álló vadidegenre. Nem rémlik, hogy velünk lett volna. Összeráncolom homlokom és kérdő tekintettel nézek Pressire, akinek a vezetési stílusán meg sem lepődöm. -Legközelebb a jó emberrel haverkodj!-Csípem oda neki. Jobb lett volna, ha Hammonddal barátkozik. Talán akkor nem jutunk idáig. Mondjuk Pressiből pont ezt nézem ki, aki képes az ellenséget átállítani a mi oldalunkra. -Hé!!! Fejezze be! Ennek semmi értelme, csak pazarolja a lőszert. Majd szólunk mikor a megfelelő célpont közelébe érünk. Addig is pihenjen katona…-Elég határozott a hangom. Talán ebből rájön, hogy nem egy egyszerű tizedes vagyok. Közben olyan információk birtokába kerülünk hála a Kapitánynak, amit talán jobb lett volna elkerülni. Ijedten pislogok Pressi felé, aki azonnal reagál a hallottakra és nos… Cseppet sem meglepő módón. -Kapaszkodjanak!-Kiabálom el magam és nem állítom meg Pressit, csak mikor már üres lesz a tárja. -PRESSI! ELÉG! Nyugodj meg! Először is a haverodnak nagyobb a fegyvere, neki nagyobb az esélye eltalálni őket. Kettő próbálj meg lenyugodni, tiszta fejjel jobban tudsz gondolkozni!-Remélem eljutnak hozzá a szavaim, majd felpillantok a lelkes katonára… A végén akár beállhat a legénységbe. -Hé Katona! Most mutassa meg mennyire tud pontosan lőni. Találja el azt az autót, de úgy, hogy a benne ülők túléljék… Célozza a kerekeket, a motortetőt. Bármit, csak ne a fickókat!...Raven meg… Kösz az infókat. Mennyi időnk van még?-Pillantok rá kérdőn. Amennyiben tovább hisztizik nem fogom vissza magam és ő vele is ordibálok egy sort.
Talán nem is hallani az új fiú sorozatos puffogtatása mellett, hogy a Raven jóvoltából korábban elodázott légicsapás végül eléri a Hammond által kijelölt pontot és úgy, ahogy van, eltörli az Ocan színéről az ott maradt járműveket, esetlegesen bujkáló lázadólövészeket és a néhai VKE-s egység holttesteit.
Ed és Ethan
Ed kockázatos elképzelése egészen addig működőképes, amíg a járgány a levegőben van, a földet érés azonban abban a pillanatban összekuszálja a rendszert, amint a kerekek újból talajt fognak. A finoman szólva sem ugratásra tervezett teherjármű ezt a fajta brutális igénybevételt már nem bírja, a műszerek java része hibát jelez, vörös fények villannak fel és a futómű is borzasztóan szitálni kezd, már-már irányíthatatlanul száguldanak a sikló felé, előttük Hammondék tragacsa, amiből megállás nélkül tüzelnek rájuk. Mivel szemből érkeznek, a golyóálló szélvédő és megerősített kasztninak hála nincsenek veszélyben az utasok, még lerobbantott ajtóval sem, végül a sebességkülönbség meghozza azt a kedvező hatást, hogy utolérik a menekülőket és a sáros dombtetőn a nagyobb jármű ki is tudja fordítani oldalirányba a kisebbet, megakadályozva őket abban, hogy fel tudjanak hajtani a sikló belsejébe. Edgar célzott lövései a kerekek irányába sikeresek és meggátolják az ellenség tovább haladásának esélyét, annál is inkább, mert a nyolcadik lövése a sofőrt pontosan a fején éri. Crash néhány lövéssel semlegesít egy életére törő fegyverest, ha gondolja akár stukkert is tud cserélni, de a Századost nem tudja célba venni a cserepuskával sem az előttük lévő akadály miatt.
Raven, Hicks, Freya, Szőke Rambo
Mázlist elkapja a gépszíj és bemutatja a "hogyan lőjük el egy percen belül feleslegesen a rendelkezésünkre álló muníció javát" műsorszámát, végül csak Freya szavaira reagál egy "Igenis asszonyom!"-ot, de mintha mi sem történt volna, továbbra is megállás nélkül lövi a fölöttük száguldó siklót. Raven láthatja a PDA-n, hogy a Jola már útnak is indított egy a kimentésükre igyekvő siklót, viszont más egyéb, jelenleg hasznosnak számító infó nem érkezik. Talán annyi érzékelhető, hogy a rádiókapcsolat a Jola különítmény tagjai között újból tökéletesen működik és hamarosan meglesz a közvetlen összeköttetés is a Jola Parancsnoki Hídjával, ha a Tizedes a nagy mozgolódásban létre tudja hozni a megfelelő átjárókat a művelethez. Hicks nem sokkal az után érkezik a csipet csapattal, hogy Ed megállásra kényszerítette a menekülőket. Szerencsétlen sofőr szó szerint szitává lesz lőve, de Hammond és egy embere a nyúlcipőt felvéve, rohannak a sikló felé, ahonnan a támogató erők próbálják őket fedezni, csak hát a csapatban van egy kakukktojás is, aki ahogy megállt Hicks, már el is tűnt a színről az .50-el együtt. Nem kell rosszra gondolni, csak a Parancsnok utasítását követi… részben… és mire feltűnhetne tényleges hiánya, újra szólni kezd a nagykaliberű, a siklóból kirontók pedig hamar padlót fognak a hosszúsorozat után. Több lövése viszont nem marad, pedig egész biztos, hogy Hammondot is szívesen megkínálta volna egy kis ólommal. A legfőbb gazember látva, hogy esélyei a menekülésre a nulla felé kezdenek konvergálni és tapasztalva, hogy az utolsó testőre is golyó általi halált hal Hicks jóvoltából, megtorpan. Ezzel viszont csak az a célja, hogy előhúzza az aduásznak számító PDA-ját a belső zsebéből és egyenesen Ethan felé forduljon vele. - Ne kövess el ostobaságot Ethan, vagy a fiad meghal! - kiáltja egykori barátja felé, miközben fejmagasságba emeli a baljában tartott apró gépet, a jobbjával pedig a kijelzőre mutat. - Ha nem jelentkezek be egy percen belül és nem adok életjelet magamról, a parancsomnak megfelelően megölik és ez a te lelkeden fog száradni. - végigpillant a szép számban jelen lévő Jola-s különítmény tagjain, szeretné, ha mindenki hallaná a feltételeit a folytatáshoz. - Bejelentkezek, hogy utána megbeszélhessük a hogyan tovább menetét. – megérinti a kijelzőjét, hogy a hajón lévő, kicsiE-t fogva tartó emberének jelezzen hogy létéről. - Niels! Itt Hammond Százados!... - befejezni sem tudja a bejelentkezését, mert a legnagyobb meglepetésére nem a zsoldosa az, aki visszaszól, hanem egy számára ismeretlen, a többiek számára viszont nagyon is ismerős hang és stílus jelentkezik be a túloldalról. - Figyelem, figyelem, Niels már halott... megismétlem, Niels már halott, te f@szkalap, akárcsak a társa... - hamisíthatatlan stílus, a másik oldalon Silver Parancsnok helyettes mutatkozik be. - Denisov... működik ez a szar? Hallanak minket? - Igen, Uram, él a kapcsolat, mindenki hall minket. - szól a háttér diskuráció, mire Hammond szemei elkerekednek, ő maga pedig szikrát sem kapva mered maga elé. - Ezek a rohadékok elfogták kicsi Ethan-t, de kutya baja, mindenki jól van, az irányítás a mi kezünkben van, hamarosan kihozunk titeket... - a pillanat, mikor a Százados a sárba ejti a PDA-t és felemelt kezekkel várja a végzetét. Tartogasson számára bármit is a közeli, vagy a távoli jövő, ő áll elébe, régi vágású katona, nem fog az életéért könyörögni, legyen bármi is néhai barátja, Dobrik Kapitány döntése.
//Hogy mi lesz a Szőke Rambo és legfőképp Tway Hammond Százados sorsa, azt rátok bízom. Teljesen szabad kezet adok a karakterekhez, és kíváncsian várom, hogy miképpen alakul majd a sorsuk. Köszönöm nektek a játékot, remélem jól szórakoztatok. //
Pislogva adok le még néhány lövés, hogy biztosan be tudjuk érni a gazembert, és fedezni tudjam a társaim is, amikor pedig megállunk, kis híján bevrem a fejem a műszerfalba. Talán jobb is. Egy ideig még behúzott nyakkal kell tűrnöm azt, hogy ránk lőnek. -Beszélnünk kell a vezetési stílusáról, ha ennek vége hadnagy... - Jegyzem meg könnyedén, és ahogy egy kis szünet van a golyózáporban már fel is pattanok, és rohanok Tway felé. Út közben elkobzom egy testét hátra hagyott kézfej oldalfegyverét, nem törődve vele, hogyan ropognak az ujjak ahogy visszahajtom őket a mocskos fémről, és azonnal a százados két szeme közé célzok vele. -Senki se lőjön Hammond-ra, ez parancs. - Rideg hangom körbevisszhangozza a csatateret, igaz én ebből alig hallok valamit, ahogy a szívem nem is a torkomban, hanem inkább a dobhártyámban dobog. Várok, és aztán megkönnyebbülten sóhajtva eresztem le a fegyverem Tray arcától a térdére mutatva vele. Aztán meghúzom a ravaszt. És megint. Majd megint, és megint, míg felé sétálok, a célpont pedig a két térde, és a két könyöke volt. Az ötödik lövés pedig a köldökére irányul, közvetlen fölötte már, olyan távolságból, ahonnan a védőfelszerelés semmit sem lassít. Legfeljebb kifelé menet. A tekintetem nem sok jót ígér az embernek, aki ezt akarta tenni a kölyökkel, de természetesen nem hagyhatom elvérezni egy régi barátom. Csizmám a nyakára helyezem, és egész testemmel nyomást gyakorlok rá, figyelve a tekintetét, míg abbahagyja a vergődést, és érzem újra a roppanást a talpam alatt. -Freya...gondoskodj róla, hogy a szállítmány eljusson az előőrshöz. És intézkedj, hogy valaki takarítson fel itt. ezzel egy pillantásra sem méltatom többet a századost, csak a PDa-t veszem el tőle, és elindulok Pressi felé. Hosszú napunk lesz még...
*Mondanom sem kell, hogy jelenleg pánikhelyzetben leledzem, ami némi sikítozást eszközöl, de ez leredukálódik a nagyobb zökkenőkre, a kocsit érő becsapódásokra. Egyébként arra vigyázok, hogy ne harapjam el a nyelvem a rázkódástól. A szöszke gépágyú vagy mi a fasz ölelgetőre fel sem figyelek, egyel több vagy kevesebb lövöldözés már nem számít, különben sem tudnék neki használható tanácsot adni. Inkább a saját dolgomra figyelek, hogy ne nyomjak mellé a nagy pötyögésben. Végül csak sikerül késleltetni a légitámadást és elérni a Jolát, minek hallatán Dobrik kapitány ha örömujjongásban nem is tör ki, de még mindig Ravennek szólít. Kapok egy rakat parancsot, melyek közé csak úgy mellékesen beleszövi a fia kimentését is, mely a rádió áldásos működésének hála, eljut Hickshez is. *-Elértem….öööö, szólok….Silvernek is….ne olyan gyorsan hééé! Egyszerre csak egyet tudok elintézni….mi volt még? Hiperágyú….*A többi nem rám vonatkozik, de legalább tudom ki az az őrült aki előttünk vezeti a MOR-t. Malinornak kijár egy kis vezetés oktatás azt hiszem, bár ezen a terepen én sem csinálnám jobban, ennek Simon hadnagy a megmondhatója…viszont rohadtul élvezném. Azt hiszem, legközelebb sofőrnek jelentkezem. A kérések sorrendjében küldöm az üzeneteket és amint ez is meg van, megpróbálom a közvetlen kapcsolat újrahangolását is. Az, hogy mindeközben mi történik körülöttünk, én nem tudok, sok minden nem változik a számomra, száguldunk, zötykölődünk, lőnek ránk. Ez a menetrend. *-Mennyi idő? Hmmm….úgy tíz másodperc. *Mondom Petersonnak a becsült időt és nemsokára hallható a robbanás is. Minket azonban nem érint. Hamarosan arra leszek figyelmes, hogy megállunk és a szöszke vitéz eltűnik a színről, mindenki pattan ki a kocsikból. ~Hülyékezek?~ * Ja nem, katonák. Én mivel nem vagyok az, maradok még egy kicsit, a kocsi eddig is felfogta a lövéseket, nem akarok idő előtt meghalni. Csak akkor szállok ki, amikor meghallom Silver és Denisov bájos diskurzusát a fülemben. Zsebre vágom a pda-t és mint aki jól végezte dolgát, közeledem a többiekhez. Az első lövés teljesen ledöbbent, úgy összerándulok tőle, mint a pasik farka a jeges vízben, két kezem önkéntelenül a fülemre csapódik, s bár úgy tűnik teljesen feleslegesen, hiszen a lövés után már mindegy, szerencsére magamnak sem hiszek. A többit már a tenyereimen keresztül hallom, nem okoz tartós halláskárosodást és csak gyanítom, hogy Hammond kapja a golyókat, nem nézek oda, viszont folyamatosan sikítok, mintha engem lövöldöznének.* -VÍÍÍÍHÍÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÁÍÍÍÍÍ! HAGYJA ABBA! CSEND LEGYENNECSINÁLJAÁÁÁÁÁ! * Amikor nem hallok több nagy bummot, óvatosan felnézek, csak fél szemmel, aztán kettővel. Egyik kezem leveszem a fülemről, a másik készenlétben marad, de két szívdobbanásnyi idővel később, Dobrik már kárálja is a parancsot. Ebből gondolom, hogy többet nem fog lőni. *-Francba! Muszáj volt? Már mindenki abbahagyta. *Igyekszem közelebb és közben vonom kérdőre a kapitányt, de meglátva a földön, vérében fekvő Hammondot, megtorpanok. *-Ószentségestitánhajó! Aztarohadt! Muszáj volt ennyire szétlőnie? Tejóóóéééég! Óbasszameg! *Kesergek még egy sort, magamat kínzom azzal, hogy képtelen vagyok levenni a szemeimet Hammondról. Mikor is ettem utoljára? A gyomrom kavarog, de igyekszem nagyokat lélegezni…ugyanis eszembe jutott valami, amikor Dobrik a százados pda-ját elvette. Vagyis kettő valami. Igaz a pda-nak jobban örültem volna, de kíváncsi vagyok ara is, hogy mi francot adhatott egy ocantis egy volentisi katonának. A baj csak az, hogy a vérben kell turkálnom, ami kifejezetten nagy akadálynak számít nálam. A kíváncsiság azonban győz és míg mindenki a saját veszteségeivel van elfoglalva, Hammondra már jó eséllyel senki nem figyel, mivel halott és Dobrik is otthagyta, én leguggolok mellé. ~Szentségeség! Biztos meghalt? Biztos meghalt. Hú, de pocsékul néz ki. Ó, Bruce ha tudnád mire készülök, te hánynád el magad. De én nem gondolok rá, nem,nem, nem, csak szép dolgokra szabad gondolni. Egy új pda, a fél kabinomat betöltő számítógépes terminál, három monitor…nem, négy. Annyi elég lesz. Tanácsosi VIP kártya, egy dögös pasi, Búfelejtő…ha ezen túl leszek egy egész üveggel megiszok, és órákig áztatom magam a jakuzziban. ~ *Mindeközben megszemlélem Hammondot, megbökdösöm a mellkasát, ügyelve, hogy a golyó ütötte lyukba ne tévedjen a kezem. Az első ami eszembe jutott, hogy Hammond nagyon jól tudott beszélni az ocantisszal, ergo van neki chipje aminek már nem veszi hasznát. Véresebb sem lesz tőle….csak Samnek erről beszélni kurva könnyű volt, megcsinálni már nem annyira. Könnyebb lenne ha nem lenne szitává lőve. Nem tudom, tényleg könnyebb lenne? Nem szabad gondolkodnom. Előveszem az apámtól kapott bicskát, amit nem tudtam korábban használni, mivel nem értem el. A nadrágom alsóbb zsebében volt eddig, különben sem mentem volna vele semmire. Csak egy vágás…ezzel biztatom magam, és még mindig jobb, mintha a hasában kellene turkálnom. Erre nem is gondolok, csak megkeresem a füle mögött a chip enyhe kidomborodását és a bicskával kivágom, és ha már vérben fürdök, nem állok meg, egy gyors mozdulattal a ruhája alá nyúlok és megkeresem azt a valamit amit az ocantistól kaphatott. Meg sem nézem mi az, a kezemmel együtt szorítom a hasamra és most már nyugodtan öklendezve, hétrét görnyedve elsietek a legközelebbi bokorig. Ott aztán nem túl csendes magányomban kiadom a gyomrom tartalmát - a halott gyalázás tudatától bűnbocsánatot gyakorolva -mely a látottak alapján elég szegényes étrendet mutat. Veszek egy nagy levegőt, eldugom a cicimhez a lopott kincset, csak nem fog senki megcsöcsörészni, különben tökön rúgom. Mint aki jól végezte dolgát – megint és milyen jól hánytam – kilépek, majd megyek az elvonuló többiek után. Menet közben még elkapom Malinort.* -Hadnagy! Amint visszatértünk a Volentisre és fogat mostam, megtanítom vezetni. Egyébként faszán csinálta!
//Köszönöm a játékot, nagyon tetszett. Imádás van! //
Most minden koncentráló képességemre és bizodalmamra szükség van, hogy ezt a manővert valóságban is úgy játsszam le, mint a fejemben, pár perccel ezelőtt. A terv megvan, ahogy a levegőbe is emelkedtek a kerekei ennek a csotrogánynak, de érzem, hogy nem lesz sima a földet érés. Az meg már csak hab a tortán, hogy nem bucskáztunk a tengelyünk körül, mikor a talajt érték a gumijaink. De úgy látszik, hogy mégis valamilyen formán az Égieknek van egy kis szerencsefaktoruk, amit most nekünk adtak. Remek! Már csak azt kell elérni, hogy ez a Patkány ne tudjon elhúzni, innen a fenébe! Amint véget ér a nyaktörő mutatványom, - bár, nem pontosan így képzeltem – az egész rendszer vörös villogással adja tudtomra, hogy ez az ócskavas, még véletlenül sem a szívem csücske. -Nehogy most krepálj be, te bádogdoboz!- préselem ki a mondatot az összeszorított ajkaim közül, és teljes erőmből igyekszem egyenesbe tartani a járművet. Az arcomon végigcsurgó vöröslő csíkok sem könnyítik meg a látásomat, bár jócskán van benne hasonlóság a világító ledek, és a jelenlegi színlátásom között. A talpam alatt a pedál, teljesen lefeküdve simul a padozatra, de még ez sem tud megnyugtatólag hatni rám. -…Hogy, esnél szét, mikor a vasárnapi díszszemlére visznek, áldozatként!- jutnak eszembe még cifrábbak is, de a sorozatok, amiket kapunk a fegyvereikből, a torkomra forrassza a szót. Nem mintha eddig is bőbeszédűnek tartanám magam, de az iménti dicséretem ennek az ócskavasnak, felesleges volt. Oldalra a Kapitány felé jobb, ha nem is nézek, bár őt is leköti a lövései sorozata. Az egyik kezemet szabaddá téve emelem fel a fegyverem, hogy az előttünk, szintén lavírozó kocsi kerekeit célozzam meg. Ami persze alaphelyzetben nem is nagydolog, de szinte csukott szemmel és érzésből kell most végrehajtanom. Arra persze ügyelek, hogy fél méternél magasabbra ne tartsam a célkeresztem, de a látvány végül meggyőzött, hogy találat érte, amire lőttem. Kissé elfordulok, mikor mellé érünk, bár arra ügyelek, hogy a golyózápor ne minket találjon el odakintről. A fülesen hallani vélem Moor hangját és valami recsegést is, de a fülsérülésem miatt, inkább csak találgatni tudok a hangok gazdáira. A megállást követően sokat nem teketóriázok, hogy kiszálljak az ülésből és fedezzem a kapitányt, aki most rohanni kezd Hammond felé. A szavaira kis szünettel válaszolok, bár eléggé zúg a fejem és a hallásom is csökkent, de kiérzem a hangjából, hogy nincs elragadtatva a vezetésemtől. -Igenis… Uram. – bólintottam, majd kiszálltam a kocsiból, hogy „hátteret” adjak a történéseknek, ami elég nyilvánvaló volt, a fülesen felhangzottak után. A következő pár lövés, már csak zene volt a füleimnek, de nem is gondoltam másként. Ez után már csak a szokásosnak mondható „takarítás” következett, amit be kell vallanom, hogy nem irigylem az elkövetőit. Szép nagy rumli kerekedett itt ki, és ha más nem, akkor ennyire még nem örültem Niko hangjának és Silver velős beszólásának, mint most. A fejem még mindig zúg, és még azt sem tudom, hogy a többiekkel mi a helyzet, de remélem, hogy mindenki megvan. Kicsit később pillantom meg a tizedest, aki tőle megszokott módon ad ki magából minden információt a helyzetét ismertetve, de a bokorból kiszűrődő téveszthetetlen hangok alapján, megviselte ez a látvány. Nem csodálom. A tetemet figyelve sok esélye nem volt ennek a rohadéknak, de magának köszönheti. További sajnálatot nem kap tőlem, és a fegyveremet vissza is süllyesztem a tokjába, ahogy vége ennek a történetnek. Tanulság van benne bőven, és ha most nem is nagyon töröm magam, hogy ezt kimondjam, inkább csak megyek a többiek után, bevárva Moor-t, aki ki nem hagyna egy percet se, hogy megint elkápráztasson a beszólásával. -Kedves magától, tizedes! Lehet, hogy majd valamikor, az is bekövetkezik. - húznám a szám vigyorra, de valahogy nem érzem épnek az izmaimat az arcomon se, nemhogy a testemen. – Köszönöm, Moor! Szerintem is pazar volt!- kacsintok rá, de ebben se vagyok biztos, hogy látszódik a duzzanatok miatt, amiket most mintha jobban éreznék, mint amikor szereztem. Remek ez a nap, de valamiért, inkább kihagytam volna…
//Köszönöm a játékot! Csúcs volt Niko! Tartom a meghívásomat a sörözésünkre! //
Vas. Május 05, 2019 12:45 am
//
//
//
