Érdekes módon egyetlen katonába sem ütközött bele, vagy ha mégis, az láthatóan zavarodottan ugyan, de elkapta tekintetét a lányról és tovább is ment, mintha mi sem történt volna. Felismerték, ebben biztos volt, nem értette hát, hogy akkor miért nem igyekeztek elkapni, de eszébe jutott, hogy talán a gépszemű közbenjárására alakultak így a dolgok; Annyira biztos volt benne, hogy a raktárszobában a lány valóban valószínűleg haldokló házaséletét fogja valamelyest megszínesíteni, hogy minden bűnétől eltekintett - viszont ez nem tarthatott sokáig, hiszen odabent végül nem ez történt, így csak idő kérdése volt, hogy a sérült férfi mikor bukkan fel valahonnan, ismét bitófát és máglyát kiáltva - bármik is legyenek azok.
Natasha könnyedén hazaért, viszont otthon nem pont az a látvány várta, amire számított. Nevelőszülei várták az ajtóban, mindkettejük arcán fagyos, aggódó tekintettel.
- Helló! - köszönt felvont szemöldökkel. - Történt valami, amíg nem voltam itthon? - lépett volna be az ajtón, mikor megpillantotta a nő és férfi mögött ácsorgó katonákat, akik most megindultak felé. - A kurva életbe! - visította és meg is lépett hátra, viszont háta neki ütközött valaminek... azaz valakinek.
Hátra fordította tekintetét, viszont szemei rögtön majdhogynem ki is ugrottak rémületében. A géplábú volt az, aki valahogyan kikeveredett a hangár sötétjéből.
- Ms. Blackwood. - mondta komoly arccal. - A Consilium rongálásért, uszító üzenet terjesztésért, és katonai személyre való támadással vádolja... és ítélte el. - visszhangoztak szavai a hideg fémfolyósokon, ide-oda pattogva a falak között.
A lánynak úgy érezte, hogy ezúttal valóban megfagyott minden vére; Ez meg is látszott rajta, hiszen az kifutott arcából és sápadtan bámulta a katonát. Szíve olyan hevesen vert, mint még talán soha és mindenéről folyni kezdett a víz. Légzése nehezedett, viszont igyekezett megjátszani, hogy higgadt, ami akadozó hangján és másodpercenkénti homloktörölgetésével alig ha volt hihető.
- Re... rendben. - nyelt egy hatalmasat. - Min... den bizonnyal ezt is érdemlem... Az idióta értékren... rended szerint.- harapott alsó ajkába erősen, hogy egy pillanatra elterelje gondolatait. - Baszd meg magad és az egész rendszered.
Nem tudott mást tenni, mint állni és várni a halált, vagy valami annál is sokkal rosszabbat...

Holt minden pillanatát kiélvezi annak, ami most történik. Rideg élettelen arcán ugyan nem látni mosolyt, de senki számára sem lehet kérdés, hogy borzasztóan szórakoztatja ez a helyzet, és szó szerint nem aludt volna, amíg nem történik meg, ami most. Hagyja a lányt káromkodni, szentségelni, és sértegetni őt. Ettől csak még édesebb az egész. Aztán karon ragadja, mint az előbb, most viszont tényleg úgy szorít rá, hogy bántsa őt. És egy nagy rántással húzza maga után.
-Nem is olyan régen még halált érdemeltél volna, kis szájhős. De jó hírem van. A Consilium megkegyelmez neked.
Megint a hangár felé vonszolja a lányt, ezúttal díszkísérettel. Most már nincs alku, se semmi. Ezúttal az egész rendszer szegény Natasha ellen van.
-Pár napja találtunk egy bolygót, ami mintha alkalmas lenne az élet fenntartására. Bűneidért oda száműzünk, a többi rendbontóval együtt. Légy büszke, egyike lehetsz azoknak az úttörőknek, akiknek hála megtudjuk, mérgező-e a levegő, és úgy egyáltalán életben e lehet maradni ott.
Egyenesen a lánynak kijelölt kapszulához vonszolja és bele löki, ami egy pillanat alatt rázárul. Utána a szék felé mutogat, és rajta a biztonsági szíjakra. Ha élni akar, jobb, ha siet.

Ismét a hangárhoz kísérte a férfi, csak ezúttal nem a félhomályba burkolódzott raktárak felé, hanem remekül kivilágított űrkapszulákhoz, amikre a lány csak pislogott. Valahogy már sejtette, hogy a halál és a még rosszabb közül a még rosszabb várt rá, viszont nem sejtette pontosan, hogy micsoda, de a katona hamar felvilágosította.
Ajkát harapdálta a kabin előtt, idegesen bámulva kezeit, de a férfi nem hagyta neki ezt. Egy határozott mozdulattal betaszította a neki szánt fülkébe, aminek az ajtaja záródni is kezdett, de Natasha kihasználta idejét. Még egyszer, utoljára felemelte középső ujját.
- Lehet, hogy mérgező a levegő, de a farkadnál nem büdösebb. - vicsorogta és mintha csak arra várt volna, a kabin ajtaja be is zárult.
Idegesen, az idővel vetekedve csatolta oda magát a székhez, amit követően erősen szorította a pántokat és lehunyta szemeit... Hát így jött el a vége.

-Bájos.
Holt int az egyik őrnek a teremben, hogy tartsa szemmel ezt a lányt külön, hiába van bezárva egy kapszulába, aztán vissza fordul Natasha-hoz.
-Nem haragszom rád. Mindenképpen ide hoztalak volna. 3 óra múlva lesz a kilövés, addig próbálj kényelmesen elhelyezkedni. Hosszú az út lefelé.
Újabb intés, és elsötétül az ablak, amin keresztül eddig Natasha legalább a hangárt láthatta. Hogy kívülről láthják-e nem tudhatja, de nem is számít igazán. Csak az a biztos, hogy hamarosan kilövik őt a nagy semmibe, az ismeretlenbe, és ki tudja mi vár rá azon a bolygón. Ha létezik az a bolygó egyáltalán...


//Köszönöm a játékot Holt még visszatér //