Az URS Arkan három nap múlva ismét útnak indul, méghozzá most már az én vezetésemmel. Egy régi vágyam vált valóra a kapitányi rang megszerzésével, most pedig büszkén állok a hajó előtt és nézek végig rajta. Csodálatos jármű, igazi remekmű és már az enyém. Végig ugyan nem simítok a fémen, külső szemlélő számára érzelemmentesen és ridegen figyelem az Arkant, majd sétálok fel rá, de belül, a lelkem mélyén szinte magamra se ismerek. Olyasmi érzések kerítenek hatalmukba, melyekre eddig még nem volt példa, mivel mindig csak küzdöttem a céljaimért, most pedig végre elértem a csúcsot és büszkén hátra is dőlhetek. Vajon képes leszek rá? Nem jellemző rám a semmittevés.
Jártam már egyébként a hajón, de nem minden részén, így szükségem van egy tisztre, ki körbevezet. Természetesen az egyik legjobbat választottam ki magamnak, Katrina Gardel hadnagyot, kinek családja már több generáció óta hű a Consiliumhoz. Az egész legénység anyagát átnéztem már, felkészültem belőlük, de Katrina volt az, akin megakadt a szemem. Nem szeretnék még az indulás előtt felesleges konfliktusokat, a hadnagynál pedig bízom benne, hogy ilyesmire nem fog sor kerülni.
Mivel nem az útra készülök, így nem a kapitányi egyenruhám van rajtam, hanem helyette saját öltözetem, mely egy fekete öltönyből áll. Elegáns, de valahogy mégis lazább annál, hiszen nincs rajtam nyakkendő és az ingem felső két gombja is ki van gombolva. Hajam hátra van fésülve, arcom jelenleg borotvált, így tökéletes lehet az összkép, mint mindig. Számomra fontos a jó megjelenés, hiszen most már én képviselem az Arkant. Ha pedig a kapitány fellépésében hiba van, az rossz fénnyel tünteti fel a hajóját.
A megbeszélt időponthoz képest néhány perccel korábban érkezem, de egy pillanatra se unatkozom, lefoglalom magam a hajóval, amíg a nő meg nem érkezik, ha pedig észreveszem közeledését - természetesen tudom jól, hogy néz ki, hiszen az aktájához képet is csatoltak -, felé tekintek. Egy pillanatra mérem csak végig, szinte láthatatlanul és nem is annyira Őt magát, inkább megjelenését figyelem. Vajon olyan, amilyennek vártam vagy trehányabb, mint a családja? Bízom benne, hogy nem okoz csalódást.
- Gardel hadnagy, köszönöm, hogy ide fáradt a szabadidejében. - nem minta lett volna más választása. Amikor az Arkan kiköt, akkor azt csinál a legénység, amit csak szeretne, de Kat tegnap már megkapta az értesítést a mi kis randevúnkról, melyre nem mondhatott nemet. Jobb kezem felé emelem, most nem tisztelgek neki, inkább egy kézfogással mutatkoznék be, ahogy az illendő.
- Nathaniel Cromwell kapitány vagyok, nagyon örvendek! - végig szemeibe nézek, miközben beszélünk, kezét pedig ahogy kell, férfiasan meg is szorítom. Nem fitoktatom az erőmet, felesleges tett lenne, tudjuk jól mindketten az erőviszonyokat, legalábbis merem remélni.

Rezignált arccal szemlélem a táblagépem monitorját. Kantinom sötétjében az egyetlen fényforrás jelenleg, mely csak az arcomat világítja meg. Ridegen futnak végig a sorokon a tekintetem. Érdekes, hogy semmiféle érzelmet nem vált ki belőlem - még ha ez eddig nem is foglalkoztatott. Az utóbbi időben egyre többen döbbentenek rá, hogy foglalkoznom kellene azzal, mi bennem zajlik le. Főként egy férfi.
Még talán az ő gondolata is jobban felzaklat, mint a saját lefokozásom, mely előttem szerepel. Itt van az ok, mellyel magam sem tudok vitatkozni: alkalmatlan a vezetésre. Az Arkanon legalább két lázadó az én kezeim közül kerültek ki. Egy harmadik talán az lesz, talán nem. Moore tizedes eddig bizonyított, de talán nem fog tudni örökké. Szívembe újra fájdalom markol, érzem, ahogy egyeletlenül zakatol a mellkasomba. A sokkoló hatása, tudomást mégsem veszek róla, annál többet, mint amennyit érdemel.
Vagyis semmit.
A képernyőn felugrik egy figyelmeztetés. Egy gombnyomással elzárom a képernyőt. Egyenruhámat megigazítom magamon, majd kilépek a rideg folyosóra. A neonfény az arcomba csap. A hideg acélról úgy verődik vissza, mint a napfény az Ocanon, mikor a barlangból léptünk elő. Hirtelen, mégsem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy ez megállítson.
Katonaként kötelességem időben megérkeznem a találkozó helszínére. Új kapitányt kap az Arkan. Úgy tűnik, hogy nem csak engem távolított el a Parancsnok a pozíciójáról. Talán ezzel nincs is baj. Nem csak én, de Wells Kapitány is alkalmatlan volt a vezetésre. Túlságosan is vajból volt a szíve, holott ezt nem engedhettük meg. Odakint az űrben nem.
Azonban ama kellemetlen meglepetés ér, hogy a Kapitány máris a találkozó helyén tartózkodik. Menetben tekintek az órámra, ám az pontosan jár. Így nem késtem el. Határozott, katonás léptekkel sétálok felé.
- Kapitány! - szólítom meg, ügyelve arra, hogy ne nézzek rá. Bokáimat összeütöm, kezemet a hátam mögé helyezem. Az egyik tenyerem másik kezem csuklójára fonom, ahogy ezt tanították oly sok évvel ezelőtt. A megszokásból mit sem veszített.
Gerincem egyenesen, hajam szorosan hátra van kötve, nem engedem, hogy zavarja a látásomat. Bakancsom tiszta, ahogy ruhám is, gyűretlen. Pedáns, ahogy annak lennie kell, minden katonának.
Azonban ő nem kaphatta meg a lefokozásom hírét, avagy még nem volt ideje elolvasnia.
Illendő avagy, sem. Ő a felettesem nem fogok vele kezet, hisz az alattvalója vagyok. Csak egyenesen állok és nézek magam elé, rezzenetlen arccal.
- Kapitány, úgy vélem nem tájékoztatták még. A mai nappal lefokoztak kadétnak a Volentisre - kezdem rögtön ezzel a ténnyel, hogy később se érje meglepetés. - Azonban fennmaradt feladataimat még ellátom. Mehetünk? - kérdezem meg és csak kilencven fokkal állok arrébb, hogy elférjen mellettem, ha felkívánna menni a hajóra, ne legyek az útjába.

A parotoxis vírusnak köszönhetően sok embert veszítettünk, sok jó katonát mind a Volentisen, mind pedig a hajókon, ami sajnálatos, de számomra mégis megadta a lehetőséget a kapitányi rang megszerzésére. Wellst lefagyasztották és ki tudja, hogy képesek lesznek-e megmenteni az életét, de ha igen, akkor se kerülhet vissza abba a székbe, amelyet nemsokára elfoglalok. A Consilium szemét már szúrta Hespera viselkedése, idő kérdése lett volna, amíg leváltják, de szerencséje volt, nem kellett azt a szégyent megvárnia. Én pedig most itt lehetek, az Arkanon, melyet nemsokára az egyik tisztemmel körbe is járhatok.
Korábban érkezem, Katrina pedig pontos, nem okoz számomra csalódást, ahogy pedig végigpillantok ruházatán és tartásán, majd pedig megfigyelem, miként áll meg előttem, elégedetten biccentek felé. Oh igen, pontosan ezt vártam, nem kevesebbet ennél. Bár biztosra veszem, hogy tudja jól, ki vagyok, mégis úgy gondolom, illendő lenne bemutatkoznom, Ő mégse fogadja el kezem, ugyanolyan mereven áll, mint előtte, így ajkam lassan mosolyra húzódik. No nem gúnyosra, szimplán tetszik ez az alázat, amit mutat, kedvemre való, bár kíváncsi lennék tekintetére. Szívem szerint álla alá nyúlnék és magam felé irányítanám arcát, de most nem lépem ezt meg, de kezem se húzom még vissza.
- Lazítson egy kicsit hadnagy és fogadja el a kézfogásomat. Nem harapok! - dehogynem! De most nem áll szándékomban és talán szavaimmal némileg ki tudom zökkenteni az alapállásból. Kedvesnek tűnök, legalábbis jelenleg, de nincs okom még másként viselkedni. Mindenesetre amit mond, az meglep. Lefokozták volna? Igazán kár érte, de erről valóban nem tájékoztattak. Nagy hiba. Miért tőle kell megtudnom mindezt? Tekintetem komorabbá válik, majd nemsokára én is összefűzöm hátam mögött kezeimet.
- Értem. Ez igazán sajnálatos. - rövid szünetet tartok, majd folytatom. - Pedig bizonyára hasznos tagja lett volna a legénységemnek. - utána fogok nézni, hogy pontosan miért fokozták le, meglehet, hogy jobban jártam így. Talán mégse olyan tökéletes, mint amit eddig olvastam róla? Hamarosan kiderül, de most nézzük meg a hajót, hiszen azért vagyok itt, nem pedig egy nőért, aki ezek szerint már semmit se ér.
- Menjünk! - meg is indulok, jelezve, hogy kezdheti a hajó bemutatását. Rábízom egyelőre, hogy mivel kezdi, de mindent látni akarok. Én leszek itt a kapitány, úgy kell ismernem a hajót, mint a tenyeremet.

Fegyelmezetten állok a Kapitány előtt. Nem használok még fejben sem oly szavakat, hogy régi, vagy új katona. A posztok jönnek és mennek. Nem tudhatjuk, hogy mi alapján kerül el bárki onnan és mi alapján kerül bele valaki. Mint katonák, ezeket a változásokat el kell fogadnunk. Az érzelmi kötődés ostoba és a magam részéről balga dolognak tartom.
S csak remélni tudom, hogy a hajó legénysége nem kötődött túlságosan is érzelmileg Wellshez.
Most már nincs itt. Ehhez mindenkinek hozzá kell szoknia. Csak reméljük, hogy ez így is lesz.
Addig is csak figyelek a Kapitányra.
Parancsára lejjebb engedem vállaimat, könnyed terpeszbe állok. Mégsem tekintek továbbra sem rá, ez egyenlő lenne a tiszteletlenséggel. Ezt pedig nem engedhetetm meg magamnak. Admirális életében, de halálában sem. Vannak dolgok, melyeket teljesen belém neveltek és ebből nem tudok engedni, ha kérik sem. De ha parancsolják?
Félő, hogy akkor sem.
- Sajnálom Uram, ez tiszteletlenség - felelem számára, hisz továbbra sem fogadom el kezének szorítását. S remélem, hogy nem kívánja ezt tovább forszírozni.
Méltatlan lenne ez mindkettőnkre nézve. Bárhogy is viselkedik, megmaradok zord ábrázatomba. Arcom sziklaszilárd, rezzenéstelen. Ha kell órákig is így tudok állni, ha csak tesztelni kívánna, akkor ezt hamar tapasztalhatja is majd.
Ettől függetlenül nem teszek semmilyen megjegyzést ezzel kapcsolatban - nincs hozzá egyszerűen jogom.
Kevesen vannak, akik még betartják a Consilium szabályait. Az én családom és jómagam is megteszem. Betűről, betűre.
- Nem így van, ha a Consilium sem talál annak - fűzök még hozzá ennyit. Rá fog jönni idővel, hogy igazuk van.
S amúgy is, kik vagyunk, mi hogy megkérdőjelezzük a Consilium parancsait? Egyszerűen csak el kell fogadnunk őket. Egy pillanatig sem aggódom, amiatt, hogy mi is fog velem lenni ezután. Nem fogok feladat nélkül maradni, ezt pontosan tudom.
Parancsára, csak bólintok, majd elfordulva tőle, indulok meg. Kezeimet továbbra is szorosan tartom a hátam mögött, lépteim katonásak, kemények.
- Az Arkan, mint ahogy tudja is, jóval kisebb, mint a Jola. Fegyverzete is kevésbé ütőképesebb, mégis megvannak a rejtett képességei, melyek remek hajóvá teszik. Az Arkan feladata elősorban a felfedezés, de kisebb ütközéseket is képes kibírni. Egy nagyobb meteorit raj sem okoz neki gondot, ha megfelelő navigátor van a fedélzeten - kezdek bele a mesébe, ahogy elindulunk a hajó belsejébe. - Ez a lentebbi szint a rakodó tér. A Volentisről minden árut ide hoznak fel, itt tároljuk őket. Több hónapra elengendő élelmiszer, vészhelyzet esetén pedig alkatrészek. Van, hogy másfél évig is távol van az Arkan az anyahajótól, de nagyobb baj esetén egy kisebb siklót utána tudnak küldeni - hisz erre volt már példa nem egyszer. Az űr ijesztő lehet.
- Innen rögtön a legénységi részbe vezet az út, ide vinném önt, ugyanis a dokkoló körüli rész most le van zárva. Több mérnök dolgozik a hibákon, melyeket az Arkan elszenvedett a legutóbbi útján - ezért is van most parkolópályán és nem indulnak tovább. Ennek pedig már több hónapja.

A vírusnak hála mindkét hajó legénysége merőben más lesz, sok tiszt és kadét az életét vesztette, míg másokat lefagyasztottak, így az Arkan is vérfrissítésen esik át, akár csak a Jola. Akik megmaradtak, azok számára bizonyára furcsa lesz az új rend, de majd megszokják, más választásuk nem igazán van. Én más vagyok, mint Wells volt, és ezt büszkén vállalom. Na de ne foglalkozzunk most ezzel, hiszen Katrina is megérkezik idő közben, aki úgy tűnik, hogy nem képes lazítani, még akkor se, amikor megkérem rá. Ez ambivalens érzéseket kelt bennem, de végül nem erőltetem, csak biccentek, majd hátam mögött fűzöm össze ez után én is kezeimet. Legyen így. Még a kedves oldalamat mutatom, nem szándékozom a valódi énemet elővenni, még túl korainak tartanám, mégis, amikor jelzi számomra, hogy lefokozták és a Volentisen fog ez után szolgálni, mintha tekintetem is szúrósabbá válna némileg. Bár szavaim továbbra se durvák, Ő mégis tesz róla, hogy rákérdezzek a történtekre. Én elengedtem volna most ezt, de a kialakult szituáció nem engedi.
- Akkor talán jobb is, hogy így történt. - ha már a hadnagy így látja. - Miért fokozták le? - valamit biztosan mondtak neki, ahhoz túlságosan is fontos, már csak a családja miatt is, hogy egyetlen szó nélkül megkapja a lefokozását. Tudni akarom az igazságot, de ha most nem derül erre fény, akkor utána fogok nézni, ezt pedig szerintem a nő is sejti. Meglehet, hogy jobban jártam volna, ha más vezet körbe, Katrina már nem az, akiről én olvastam. Sajnálatos, de nem küldöm el, mutassa hát meg a hajót, erre még jó. A nő mellett lépkedek, miközben hallgatom az Arkan bemutatását. Természetesen én is tisztában vagyok az elhangzott információkkal, de nem szakítom félbe, had mesélje el azt, amit Ő fontosnak tart, de egyelőre nem hallok tőle újdonságokat. Mindenesetre időnként azért körbenézek, hiszen valóban érdekel minden részlete az Arkannak, de meg csak akkor szólalok, amikor a dokkoló körüli hibákat említi, tekintetem pedig oldalasan Katrinara siklik.
- Meséljen kérem a legutóbbi útról. Mi történt pontosan, hogy az Arkan sérüléseket szenvedett? És milyen súlyos hibák jelentkeztek? Késleltetni kell miatta az indulást vagy három napon belül rendbe tudják hozni? - érezhetően ezek azok az információk, amik igazán érdekelnek. Tudnom kell, hogy mire számítsak, hiszen ez lesz az első utam, hiba viszont nem maradhat. Minden nap utána fogok nézni, hogy a mérnökök hogy haladnak a munkájukkal, de talán a volt hadnagy is el van látva a szükséges információkkal. Ha megkapom a válaszokat, akkor tovább sétálok vele, menjünk fel a legénységi szintre. Bár legjobban a parancsnoki híd érdekel, de türelmes vagyok, előbb-utóbb oda érünk majd.

Ügyelek minden rezdülésemre, olykor nem is tekintek a Kapitányra sem, csak elnézek mellette, ahogy ezt tanították számunkra az akadémián. Kezemet hátul fűzőm össze, államat felemelem. Tartásom egyenes, amilyen a jellemem is. Ami a szívemen a számon, ha kérdeznek. Ha nem, addig nem szólalok meg, míg engedélyt nem adnak rá. Ilyen egy katona.
Ilyennek kellene lennie egy katonának. Persze sokan nem így gondolják, nem tartok ezért hibásnak senkit. Mindenki más háttérrel rendelkezik. Ha kérdeznek sincs okom arra, hogy hazudjak, miért? A Consilium mindenről tud, függetlenül attól, hogy ez tetszik-e másoknak. Magamat nem fogom áltatni a történések valódiságáról, mással akkor miért tegyem?
- Lázadás történt, Uram. Sikerült még időbe elejét vennünk. Legalább is azt hitték. Wells kapitány parancsára a tisztet bíróság elé állították, ahol száműzték az Ocanra - ahol minden bizonnyal lázadó lett. Vagyis, biztos, hogy az lett. Ujjaimat leheletnyit szorítom csak jobban a kelleténél, hangom mégis megmarad semlegesnek. Nem állítom, hogy nem érintenek rosszul az események. Rosszul döntöttem. Túl rosszul, hogy akkor engedtem a Kapitánynak. - Azonban nem sejtettük, hogy ennél több is van a háttérbe, ami csak a következő úton derült csak ki - de vélhetőleg erről még fog hallani, ha nem is tőlem.
A hajón számtalan hiba van, amit azóta is javítanak, aminek azóta sem tudnak rájönni, hogy mi okozhatta, vagy épp mi blokkolhatja a rendszert.
Ezután sorra is vesszük a helységeket. Igyekszem felvenni az ő lépésének a ritmusát, ám ha erre nem kerül sor, akkor katonás, magabiztos lépteim vezetnek a folyosókon. Túl sokat róttam ezeket, ahhoz, hogy már bekötött szemmel is ismerjem.
Mindenkinél jobban ismerem az Arkant talán. Minden négyzetcentijét, még ha a mechanikájához nem is értek. Ahhoz a mérnökünk jobban ért. De igen, ha lehet ilyet mondani az elmúlt években ez volt az Otthonom. Azonban a szentimentális gondolatokat most hanyagolom. Túl rossz hatással vannak rám az emberek.
- Uram, az Arkan lassan két hónapja áll - állok meg egy pillanatra, előbb a dokkolókra pillantva, majd az új Kapitányra. - A hibák sokkal mélyebbről gyökereznek. Feltörték az Arkan rendszerét, kódolásokba nyúltak bele, mit nem sikerült még kijavítaniuk. Az a gyanú is feláll, hogy ezeket a lázadóknak is elküldték. Sajnálatos módon felszereléshez jutottak odalent - de hogy miként arról fogalmam sincs. Ahogy arról sem, hogy miért nem tesz ez ügyben semmit a Consilium. Túl értékes adatokról van szó, ami miatt késleltetik egy új, élhető bolygó befejezését. - Mindenki reménye szerint hamarosan befejezik a javítást, ám eddig bárkit is kérdeztünk, senki sem adott a legénység számára egyenes választ - nekem sem adnak már, de hát… Ez nem is annyira meglepő, tekintve, hogy már nem is vagyok a tagja.
- A hibák számosak. Az út során tönkrement a kommunikációs rendszer, nem tudtunk sem a Jolával, sem pedig a Volentissel kapcsolatban lépni. A fegyverraktárba egy idegen belépést szerzett az én kódommal. A megállítása közben derült ki, hogy ez egy csapda volt és majdnem felrobbant az egész hajó - hogy azóta hol van az egykori rab, már nem is tudom. Wells lehetőséget adott neki, ő élt vele. Számomra igen, ott bizonyította a talpraesettségét, még ha a hűségét nem is. - A navigáció is a legrosszabb pillanatba ment tönkre. Az automatikus rendszer egy meteorzápor közepén halt meg, kis szerencsén múlt, hogy túléljük. Ezután döntött úgy a Kapitány, hogy visszatérünk a Volentisre - adok pontos meghatározást, hogy mi is történt az utolsó út során. Ha nincs több kérdés, akkor tovább is mennék, ám ha van, akkor fegyelmezetten állva várom azokat.

Kezdetben úgy gondoltam, hogy jól járok Katrinaval, remek idegenvezetőm lesz majd az Arkanon, hiszen családja miatt nagy reményeket fűznek hozzá, de a lefokozása rögtön megváltoztatja a véleményemet. Ezek szerint most már csak egy kadét, a hadnagyi rangnak lőttek, Ő pedig elhagyja az Arkant. Mi lehet az oka? Természetesen érdekel, ahogy az is, hogy őszintén elém tárja-e a történetet vagy sem. Azt sejtheti, hogy utána fogok nézni, és az Arkan új kapitányaként minden jogom megvan hozzá. De talán nem fog hazudni, eddig se tette.
- Ezek szerint magának köze volt a lázadáshoz? - az szép és jó, hogy elmesélte nekem ezt a történetet, de azt nem mondta, hogy közvetlenül hogyan is kapcsolódik hozzá, illetve, hogy miért fokozták le egy másik tiszt miatt. Azt tudom, hogy Wellsnek túl nagy volt a szíve, nem véletlenül nem volt alkalmas a kapitányi székbe, és a vírusnak hála lehetőségem nyílt a helyére lépni. Szegény... szegény Wells, talán soha többé nem ébred fel.
- Folytassa kadét, mi történt a következő úton? - ha azt a tisztet száműzték az Ocanra, akkor esélyes, hogy még él, pedig a halál lett volna a jussa. Rossz döntések, melyek sok más ember életét befolyásolták. Ezért kell kemény kézzel irányítani. No de halljuk tovább a történetet, még nem ért véget, és minek néznék utána, ha most, az idegenvezetés közben is hallhatom? Merőben jobb szórakozás a számomra, mint csendben sétálni a nő mellett. Sok férfival ellentétben én képes vagyok arra, hogy egyszerre több dologra is koncentráljak, így felmérem azokat a helyiségeket is, amelyeken át vagy éppen mellett elhaladunk, és nemsokára tovább kérdésekkel bombázom Katrinat. Tudni akarok mindent a hajóról, és igazán értékelném, hogyha nem kellene csúsztatnunk az indulást, hanem végeznének végre a javításokkal.
- Ezzel én is tisztában vagyok, kadét! Az érdekel, hogy a következő tervezett indulásra rendbe tudják-e rakni. - mennyi információja van ezzel kapcsolatban? Nem őt kéne faggatnom, meglehet, de a nő van kéznél jelen pillanatban. Ahogy hallom, elég sok probléma jelentkezett legutóbb, de hogy ez hogy történhetett, magam sem értem. A kapitánynak ezt nem szabadott volna megengednie, főleg azt nem, hogy a lázadók hozzájussanak bizonyos alkatrészekhez az Arkanról. Nem erősödhetnek meg odalent. Utána fogok nézni pontosan annak, hogy mikor lesz kész a javítás, és annak is, hogy mi tűnt el és mi mindennek lett baja. Most már én felelek a hajóért, így nem kerülhetik ki a válaszadást.
- Értem. Akkor majd én kiderítem! - biccentek, de Katrina ez után tovább folytatja, még mélyebben belemenve a történtekre, én pedig továbbra is érzelemmentes arccal figyelek rá és hallgatom, amit most nekem, de belül forrongok. Hogy lehetséges mindez? Túl sok lenne itt a véletlen, hogy pont akkor megy tönkre a navigációs rendszer is, amikor ennyi probléma adódik. Ezt valaki jól megtervezte és véleményem szerint belső emberük is több volt, nem csak az az egy tiszt, akit korábban említett nekem a nő.
- Még szerencse, hogy az Arkan többé-kevésbé egyben visszatért a Volentisre. Szigorításra lesz szükség a következő indulás előtt, köszönöm az információkat! - mehetünk tovább. Minden egyes legénységi tagot komolyan átvizsgálásnak fogok alávetni, mert én nem engedhetek meg egy ilyen hibát. Agyam most nem is itt jár, hanem a különböző feladataimat rendezem, miközben fizikailag a kadét mellett lépkedek tovább.
- Menjünk a parancsnoki hídra! - adom utasításba, hogy merre vezessen. Nem érdekel most már a hajó minden részlete, én magam fogom egyedül felfedezni ez után, mert az biztos, hogy nem lehet megbízni csak úgy az emberekben, bizonyára Katrinában sem.
- Azt viszont elmesélhetné, hogyan jutott hozzá a lázadó a maga kódjához. - nem nézek felé, csak a választ várom, méghozzá az őszinte választ. Egy hadnagy nem véthet ilyen hibát, hogy csak úgy más kezébe kerüljenek a beléptető kódjai, főleg nem egy olyan kód, ami a fegyverraktárhoz tartozik.