-Találkozott már olyan esettel a praxisában, aki csak meddőnek tűnt, de tudtak segíteni rajta, és később életet adott akár több egészséges babának is? ÉS ami még fontosabb, vannak képek a babákról?
Megköszörülöm a torkom, és más hangsúlyt ütök meg, az amolyan felvételen kívüli csevejt:
-Elnézést. Kell az olvasóknak. Eddig nagyon jól csinálja amúgy.
Aztán vissza is rázódom a szerepembe, hogy elő is vegyem a következő kérdést.
-A polgárháború kezdete óta jóval több a sérült. Önnek kellett kezelnie ezen hősök egyikét, és ha igen, voltak érdekes történeteik?
A kérdés feltevése után hátat fordítok neki, és lassan visszasétálok az ágyamhoz, ahol kinyújtózom, amíg hallgatom, aztán lassan belevetem magam.

- Igen. Mikor 20 éves volt mindig elvetélt bármit is csináltunk. 23 évesen viszont életet adott egy gyönyörű lánynak. Most várja a harmadik gyermekét. Az ő esetében hiába volt termékeny a szervezete még túl fiatal volt, hogy ki tudjon hordani egy egészséges gyermeket anélkül, hogy kár tett volna saját magában. Ilyenkor csak időre van szüksége, hogy biztonságosan boldog anya lehessen. - magyarázom el, hogy nem mindenkinek ideális a 20 éves kor, hogy szülő lehessen.
- Igen vannak képeim, de ha megbocsájt csak az anya jóváhagyásával adnám ki őket. - mondom el az apró feltételt a képekkel kapcsolatban. A szerepben kívüli megszólalásra csak mosolygok.
- Igen sok történetet hallottam már, ezzel próbáltam kicsit elviselhetőbbé tenni az itt létüket, hogy ne akarjanak kiosonni a gyengélkedőről. - sajnos igen gyakori, hogy elszöknek és ezzel nagyobb kárt tesznek magukban. A megmaradt kávémba iszok, ami már teljesen hideg lett ez idő alatt.

-Érdekes. Szívmelengető. Ami pedig a fotókat illeti, ne fáradjon, majd elkérem a biztonsági kamerák képeit, ahogy szoktam.
Nagyon nincs kedvem belemenni, mennyire nevetséges az elképzelés, hogy bárkinek joga van itt rendelkezni a saját arcképével. Bárkinek, aki nem a tanács közeli ismerőse, és családtagja.
-Én igazándiból a katonák történeteire gondoltam. De mindegy is, próbáltak megszökni? Vissza az egységükhöz, vagy miért?
Megjegyzés magamnak: bármit is válaszol a doktor, ennél a résznél valami maszlagot kell die költeni egy hősies, önfeláldozó bakáról, aki sérülten is inkább a bajtársaival akart tartani. Nem mondom, hogy nincs ilyen, de most akkor is megírom, ha történetesen nem fordult elő a közelmúltban.
-És utolsó kérdés, ki van az ön ötös listáján? Tudja, az az öt nő, akivel a felesége áldását adná, ha elmenne egy éjszakára?
Ezt csak azért dobom be mindenkinek, mert a rendszer ragaszkodik hozzá, hogy minden cikkemben szerepeljen Valencia Braga legalább egyszer. Azt nem mondták, milyen formában.

Jobb, ha nem mondok semmit. Én tiszteletben tartom a pácienseim kilétét és sosem mondtam neveket, ha érdeklődtek mik voltak a legfurcsább eseteim.
- Nem csak a katonák. Senki sem szeret a gyengélkedőn lenni így akkor próbálnak távozni, mikor jónak látják persze ez nem így megy. - helyesbítek mondatomat. Az utolsó kérdés kissé meglep. Öt nő, akivel hálnék...
- A feleségemen kívül nincs más nő, akivel szívesen eltöltenék egy éjszakát. - szeretem a feleségem még ha nem is úgy ahogy más gondolja.

-Ez...most valami szemtelen utalás akart lenni rám? Kérdezek vissza, hisz lássuk be, ha nem lenne itt ez a fal, lehet már én is megléptem volna. Ha pedig nem lenne itt ez a sok kamera, lehet már nem lenne itt a fal. De ne kalandozzunk el feleslegesen.
-Nocsak doktor úr. Ez szép volt...kicsit túl illemtudó az én ízlésemnek, de azért szép.
A feleségét illetően is kissé túl betanultnak hangzik a válasz, de lehet csak azért, mert sokszor hallottam már ezt. A megrendezett házasságok már csak ilyenek. A rendszer minden esetre zabálni fogja ezt a választ. Én meg találhatok mást, hogy megemlítsem az arkan-t. Picsába.
-Hát Doktor, azt hiszem ez minden. Még egy bekezdés elfér szóval...szeretne valamit üzenni a Comet olvasóinak?

- Dehogy. De ha tudná hányszor rohangálunk a betegek után naponta. Nem is kell edzőterembe mennünk. - nem célzok senkire. Nem szeretek burkoltan célozni konkrét személyekre.
- Szeretek őszinte lenni. - mosolygok rá barátságosan. Hiszen illem szorult belém és szeretem alkalmazni. Így a gyerekek is tanulnak valamit míg itt vannak és senki sem utál meg..... remélhetőleg.
- Nem hiszem. Mindent elmondtam, amit tudtam. Ha valakinek esetleg kérdése van felém tudják hol találnak. - hiszen én már a gyengélkedön élek. 99% hogy ott találnak és igen szoktak jönni hozzám beszélgetni, mikor épp szünetben vagyok.

-Az őszinteség veszélyes tulajdonság. Bár ha jobban belegondolunk, logikusan ki állítja magáról azt, hogy nem őszinte?
Megvonom a vállaim, aztán összefonom a kezeim a fejem alatt, és a plafont kezdem nézni.
-Biztos? Nem akar puszit küldeni senkinek? Vagy megüzenni az asszonynak, hogy mit szeretne ebédre? Esetleg megkérni a lakosságot, hogy szokjon le valamiről, ami állati egészségtelen, de mégis mindenki csinálja, és ezzel plusz munkát teremt önnek? Komolyan, bármi. Nagyon úgy néz ki, hogy van időm, szóval tényleg találja ki egészen nyugodtan.
Megérkezik közben a nővér, de távozik is gyorsan, csak a szettet hagyja itt, amivel vért lehet venni tőlem.
-Feltétlen szükséges a tű? Már megszúrtak háromszor...

- De ha valakiről tudják, hogy őszinte, nem feltételezik róla, hogy hazudnak. Így akaratlanul is neki adnak igazat. - nézek a szemébe, amíg lehet. Nem szeretek hazudni, de megkell tennem, ha élni akarok. És ez igaz is azon férfiakra, akik rendszeresen járnak hozzám.
- Nincs. Az hogy mit ennék azt inkább magam és a feleségem között beszélnék meg, habár nem vagyok válogatós. Az idegesítő szokást meg már megemlítettem nincs értelme tovább boncolgatni. - egy mosollyal köszöntöm a morcos nővérét és felkészülök a vérvételre. Kihasználom, hogy itt vagyok.
- Nos fel is vághatóm a kezét, de az fájdalmasabb és több munkát csinál számomra. Higyje el jobb a tű. - nyugtató meg van rosszabb is a tűnél és ezt a pár másodpercet kibírja.

-Ön tudna olyan embert mondani, akiről nem feltételezi, hogy hazudna? Én nem. Itt rá pillantok, hogy tudja, igen, ő sem tartozik ezek közé. Cinikus lennék? Igen, de csak hobbi szinten. De lehet ez is olyan dolog, hogy önmagát mindenki realistának gondolja, a nagyon naivtól, a betegesen pesszimistáig.
Ha viszont senkinek sem akar üzenni, hát nem erőltetem. Majd kitalálok én valamit. "Hajrá Braga kapitány, és az Arkan legénysége!" Na, ez meg is volna. Néha komolyan lenyűgöz milyen tehetséggel fogom meg a dolgok könnyebbik végét.
-Nagyon vicces doki. Bár a szikétől nem félek annyira, mint a tűtől. Tényleg opció a felvágás? Csinálhatom én? - A süketelés csak addig tart, amíg az ápoló magunkra hagy minket, ekkor viszont felülök, és suttogva szólok hozzá, teljesen komolyan.
-Nézze, nem voltam teljesen őszinte. Odalent kipróbáltam ezt azt. Láthatja, hogy semmi bajom, de az a sok rohadt gomba még tuti nem ürült ki belőlem, és ha ezzel lebukom, biztos nem engednek komoly interjúalany közelébe szóval...meg lehetne oldani valahogy, hogy erre ne legyen szükség? Paratoxisom úgysem lehet, Földi vagyok.

- Mindenki hazudik. De mindenki máshogy. Van aki hazudik mindenkinek kivéve egy embernek. Van aki fordítva. A lényeg. Van aki mindig igazat mond mégis mindig hazudik - mondom egy kissebb mosollyal.
- Több papírmunkát csinálna nekem? Neeem nem adok éles tárgyat a kezébe. Elővígyázatosság. - mondom neki komolyan.
Mikor bevallja, mit csinált összefonom karjaim és úgy nézek, mintha az anyja lennék aki másodpercek van attól, hogy leszedje a fejét.
- Egy-Két dolgot?! - nézek szigorúan, de sóhajtok egyet.
- Nézze... Ahhoz hogy ez lehetséges legyen tudnom kell pár dolgot. Pontosan mit evett, hogy ette, mikor evett utoljára belőle, ilyenek...