Éleselmű a nő és ezzel nem tudom felvenni a versenyt. Halvány mosoly kerekedik újra csak ajkamra, miközben enyhén lehajtom a fejemet. Valóban. Ezért jöttem volna? Valójában csak eldugott helyet kerestem a telepesek között. Elég volt most egy ideig az űrből és az űrállomásból. Még egy magamfajtának is szüksége van némi környezetváltozásra. - Valóban. Többek között ez is érdekelt, no meg, hogy mily változás van e között és a volentisi irattár között - felelem végül, mindennemű mentegetőzést mellőzve. Még ha ez annak is hat. Nem annak szánom. - Szun ce egyszer azt mondta, hogy a legyőzhetetlenség rajtunk múlik, a legyőzhetőség viszont az ellenségen. Bevallom őszintén nem sokat tudok az ocantisokról. Még kevesebbet az Ocanról - katona vagyok az űrből, nem pedig az űrből. Ez nem az én terepem. Minden kérdésem elsősorban érdeklődő jellegű, hogy jobban megismerjem őket. S mégis ki szolgáltatna nekem több információval, mint az egyik legmagasabb beosztásban ülő hölgy? - Azonban hallottam, hogy képességeik meghaladják a mieinket. Nem hinném, hogy ésszerű lenne egy támadás, anélkül, hogy tudnánk valójában mire képesek - mi pedig mire nem - vonom meg a vállamat egyszerűen. Stratégiai gondolkodás. A Flottához ez kell, amikor el akarunk jutni a-ból b-be. S lám, az ember mily nehezen tudja ezt levetkőzni. Lehet, hogy nincs igazam, lehet, hogy mindaz, amit hallottam, csak a Consilium találta ki, hogy ezzel magyarázzák az új bolygó keresését. Eme utóbbi rendelet nincs ellenemre - ha már a flottánál dolgozok, nem igaz? Vallom, hogy egy bolygó nekünk már nem elég. Ha egyet tönkre tettünk, még egyet képesek leszünk. Gyarlók és pusztítók vagyunk. Mindent tönkreteszünk magunk körül. A hadipar a lehető legsikeresebb iparág a világon, mellyel azonban együtt jár a pusztítás is. Ily egyszerű ez. De eme utóbbiak csak a saját véleményeim. Ritkán osztom meg másokkal, legutóbb a Jola navigációs tisztjével tettem meg. Bevallom kellemes beszélgetésbe bonyolódtunk utána. Még hogy klónok. Ugyan már. Akkor már inkább droidok. Ők a tökéletes sereg. Érzelmetlenek és parancsot követnek. Sosem kérdőjeleznek meg semmit, egyszerűen csak végrehajtják, mi a feladatunk. Ez csak saját véleményem, de én ebbe fecskendezném energiáinkat. Az Ocanon oly anyagok is találhatóak, melyek a földön talán nem. Tartósabb… Oké, ne menjünk ebbe most bele. Kérdésemre megérkezett a várva várt válasz, és tenném is fel a következőt, de látom hogy int kezeivel. Kényelmesen dőlök hátra a székemre és a fiú arcát figyelem. - Csak nyugodtan, időm van bőven - biztosítom a nőt és továbbra a fiatal katona fegyelmezett arcát nézem, ahogy közelebb lépve nem néz az Asszonyra. A falat bámulja mereven. Tartása is ehhez hasonlatos, egyenes a háta. Most nem találok benne kivetni valót.
Az elemek manipulálása… Az ocantisok elsősorban ebben különböznek tőlünk, társadalmuk legfőbb jellemzőit leszámítva. Küllemre épp olyanok, mint mi, valószínűleg biológiailag sem térnek el túlzottan, ezért léteznek egy olyan bolygón, ami számunkra is lakható. A kérdés tehát az, hogyan lehet, hogy nekik ilyen erőteljes képességeik vannak? Úgy gondolom, ahhoz, hogy erre pontos választ kapjunk, behatóbban kellene tanulmányoznunk egy-két egyedet, ami viszont könnyen háborúhoz vezet. Anélkül csak tippelni tudunk, s bár nem vagyok tudós, úgy gondolom, ehhez az STD nevű anyagnak lehet köze. Az ocantisok génszerkezete a kezdetektől fogva ki volt téve a stardust hatásainak, ennek következtében kialakulhatott valamilyen mutáció. Ki tudja, lehet, hogy ha végül letelepednénk itt, néhány generációval később magunk is ocantisokká válnánk. Ez azonban csak egy elmélet, olyasvalakitől, akinek közel sincs meg ahhoz a megfelelő végzettsége és ismerete, hogy tényeket gyártson ezzel kapcsolatban. - Attól tartok, a teljes megismerésük nem lehetséges egy háború előidézése nélkül – hajtom le kissé fejem. Kérdésére választ adtam, és itt az ideje, hogy a harmadik jelenlévő gondját is orvosoljam, ha tudom. Közelebb intem a fiút, miközben néhány szóval felkészítem a hadnagyot a várakozásra. Még én magam sem tudom, hogy mi ilyen fontos. Tekintetem végigsiklik az ifjú katonán. Ezúttal kerüli, hogy ránk emelje tekintetét, sőt, Katrina sem ad hangot elégedetlenségről. Biztos vagyok benne, hogy ha nem felelne meg a követelményeknek, újfent kioktatná a rangban jóval alatta állót. Ajkaim mosolyra rándulnak, mielőtt újra érzelemmentessé válnak vonásaim. - Gratulálok, Közlegény, úgy tűnik, a Hadnagy ezúttal elégedett a kiállásával – teszek kisebb megjegyzést. - Köszönöm, Asszonyom! – felel tömören, de nem beszél tovább, továbbra is várja az engedélyemet. Azt hiszem, ideje a lényegre térni. Székemben megint hátradőlök és kényelmesen elhelyezkedem. Karjaim átkerülnek az ülőalkalmatosság karfáira, majd figyelmem javát a ritka türelemmel rendelkező alak felé fordítom. - Beszélhet! – szólalok meg, hangom azonban inkább cseng parancsként, semmint engedélyként. - Igenis! Asszonyom, szeretnék vallomást tenni a kora reggeli rendbontással kapcsolatban! Újra vár, s bár hozzám beszél, tartja magát ahhoz, amit Katrina korábban mondott neki. Nem néz rám, egyenesen maga elé mered a semmibe. Sejthettem volna, hogy erről lesz szó. Vonásaim nyugodtak maradnak, miközben néhány másodpercig gondolkodom a hallottakon. - Úgy emlékszem, már döntöttünk azzal kapcsolatban. A Tizedes azóta a szégyenoszlophoz kötve tölti a büntetését. Miért nem szólalt fel korábban? - A Tizedes megparancsolta a hallgatást, Asszonyom! Jobb kezem felemelem, mielőtt tovább folytatná. Innentől kezdve nem vagyok kíváncsi a mondandójára, így is éppen eleget hallottam. Egy tiszt csak akkor utasítaná hallgatásra az embereit, magára vállalva a büntetés egészét, ha őket akarná védeni. - Eleget hallottam. Ha a Tizedes hallgatásra utasította, akkor jobban teszi, ha engedelmeskedik, mielőtt parancsmegtagadásért büntetést kap. Amennyiben szándékában áll mégis elmondani valakinek, hogy mi nyomja a lelkét, kénytelen leszek a felettese büntetését megnövelni. Ha magának van vallanivalója, akkor nyilvánvalóan hazudott nekünk, ha viszont nincs, akkor bizonyára az igazat mondta és csak ő a felelős az incidensért – tájékoztatom. Tartok némi szünetet, hogy átgondolhassa a helyzetét. Jobban tenné, ha hallgatna és elvonulna. Az sem baj, ha csendben kisírja magát valamelyik eldugott sarokban, a lényeg, hogy tanuljon az esetből. - Van még valami mondanivalója? - Nincs, Asszonyom! – feleli határozottan, ugyanakkor látszik rajta, hogy feszeng. - Nagyon remélem, hogy másnak sem lesz. Elmehet! Néhány pillanat csupán és magunkra maradunk. Nem töröm meg a kialakult csendet, ezt a lehetőséget átadom a Hadnagynak. Korábban megengedtem neki, hogy kérdezzen, ehhez most is tartom magam. Az sem zavar, ha az iménti intézkedésemmel kapcsolatos, sőt… Magabiztosabban válaszolnék korábbi döntésemmel kapcsolatban, mint az ocantisokat illetően.
Egy dologban teljes mértékben egyet tudok érteni a nővel. Mégpedig enélkül nem lehet megismerni őket. S ha belegondolunk, hogy az emberek háborúk sokaságai által mutatták ki fogaik fehérjét, ugyan ez igaz lehet az ocantisokra is. Nincs is erre jobb módszer. Csak hogy mi kevesen vagyunk, katonai állományunk kevés. Még akkor is, ha mindenkinek kötelező a katonai kiképzés. De egy háborúban ez kevés lenne. Emberek halnának meg. Nem. Ez egyelőre nem egy okos döntés. Előbb fel kellene duzzasztani a népességet. Beszélgetésünk fonala pedig tovább gördülhetne, ha nem lenne még mindig itt az ifjú katona. A széken hátradőlve fonom keresztbe karomat és figyelem úgy az apró közjátékot. Szemeimet összeszűkítem és habár a történet közepére csöppentem bele, talán sejthető, hogy miről van szó. Remek bajtárs, tán remek katona lesz belőle, de pocsék parancskövető. Feletesse kiadott neki egy parancsot, melyet most megszegne. Ha a velem szemben ülő nő hagyná neki. De nem hagyja. Nem tántorítja el. Szavai ridegek, mégis nem csak őt, hanem a megfegyelmezett katona érdekeit - akaratát? - is védi. Ritka az ilyen vezető. Én biztos, hogy nem így cselekednék. Ha lenne ily balga, ő magát is megbüntetném. De ez én vagyok. Minden döntésünknek ára van. S ezt jobb, ha minél hamarabb megtanulják a katonák. Nem beszélhetnek gondolkozás nélkül, nem cselekedhetnek meggondolatlanul, mert ezért súlyos árat fizetnének. S hogy máshogy tanulnák meg, mint így? Mi is így tanultuk meg a bátyámmal. Azonban nem fogok a nő szava ellen beszélni. Ez az ő körzete, teljesen mértéken rá tartozik, hogy miként vezeti azt. - Rendbontás történt, Asszonyom? - kérdezem végül, figyelve az ifjú hátát, miközben elmegy. Vállai megrogynak, tán a nő szavai miatt. Meglehet, ez is egyfajta büntetés lehet számára. Persze nyilván rendbontás történt, hallottam én ezt, de érdekelne, hogy mily fajta. Ha nem is válaszol rá, később meg tudnám úgy is nézni. Tekintetem lassan vándorol vissza a nőére. - Remek bajtársnak bizonyul - jegyzem meg a kadétra, de többet nem tudnék mondani. Nem az én területem megítélni, hogy helyesen döntött-e. Nem ez lenne az első eset, hogy saját véleményem szemben áll egy nálam magasabb rangúéval.
A Hadnaggyal együtt figyelem a fiú távozását. Korábbi tartása már akkor megsemmisül, amikor megfordul. Vállai megroggyannak, háta meggörbül, léptei elnehezülnek. Egy fokkal mélyebbet lélegzem az átlagostól, ennek hatására. Nem hagyhattam beszélni, még akkor sem, ha most úgy érzem, jobb lenne, ha meghallgatnám. Amíg vezető helyettesi tisztségemben foglalok helyet ezen a széken, egyszerűen nem lehet, máshogy azonban nem áll szándékomban találkozni velük. Nagyritkán akadnak olyan bátrak, akik ivászatra invitálnak szabadidőmben, remélve, hogy eltöltök az összecsődített bagázsukkal egy kis időt, mindhiába. Egyetlen egy ilyen kérést sem fogadtam még el, helyette inkább kiszabadultam a telepről és igyekeztem elszakadni a Consilium által irányított hétköznapoktól. - Igen, az történt. Röviden összefoglalva… Az említett Tizedes túlzásba vitte a szórakozást a kimenőjén. Büntetésként az oszlophoz kötöttük, de hogy mindenki tanuljon az esetből, töröltük a következő szabadnapot a legtöbb lent állomásozó katona esetében. Az erről szóló jelentéseket már feltöltöttük a rendszerbe – foglalom össze a nap legfőbb eseményét. Tartom magam a korábban megállapítottakhoz. Amíg az imént elküldött katona csendben marad, társaival együtt, addig ez a hivatalos álláspont. Egyetlen rendbontó volt, nem több, így viszont a pórul járt emberek java őt hibáztatja az elveszített kimenő miatt. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a Közlegény megingott, vagy legalábbis megtette volna, ha engedem neki. - Idővel biztosan az lesz, a túlzott lelkiismeretét azonban orvosolni kell, hogy kellőképp parancskövetővé válhasson. Ez nem csupán a mi érdekünkben szükséges, hanem az övében is. A Consilium parancsai nem lesznek mindig kedvére, ebben biztos vagyok. Egyik katona sem menekülhet az elől, hogy szembe kelljen néznie a lelkiismeretével. Előbb, vagy utóbb, de bekövetkezik, én viszont jobban örülnék az utóbbinak. Addigra láthatnak ezt-azt, megacélozhatják magukat, ráadásul addig is viszonylag normálisan élhetnek, ép elmével. Az ilyen beleső küzdelmek során egyesek nem úgy végzik, ahogy szeretnék. - Néhány ember esetében sokkal nagyobb tanító mások gyötrelmeinek látványa, mint saját szenvedésük. Ezúttal még csak tájékoztattam őt, de ha nem tanul belőle, be fogom váltani az elmondottakat. Így vagyok ezzel én is. Egyáltalán nem érdekelne, hogy mit tesznek velem, ha nem lennének ők ketten odafent. A fiam és a lányom is megfizetheti ballépéseim árát, amit nem hagyhatok. Nem marad más, csak a végtelen engedelmesség a Consilium iránt, csakhogy ez nem jelenti azt, hogy meg kell veretnem mindenkit. Megtehetném, az iménti fiút is kiköttethetném, amiért elhallgat előlünk valamit, annak ellenére, hogy parancsot követ. Ha felettesemen múlna, valószínűleg így is, úgy is megbüntetné, csupán más indokkal. Úgy játszaná a lapokat, hogy az ő keze tiszta maradjon.
Szemöldököm enyhén vonom össze hallgatva mi is történt. A jelentés hallatára jóleső érzés kerít hatalmába. Ha csak nem történik egy éjszaka két incidens, teljes véletlenül, akkor talán pontosan tudom, hogy mi történt. Az előbbi fiatal katona arca mégsem ismerős. Bár ez nem lehetetlen, hogy korábban ne lett volna ott. Ezek szerint akkor Ethan jelentette valóban őket. Valamiért nem hittem neki. - Így is fogalmazhatjuk, hogy túlzásba vitte - vonom fel egyik szemöldököm egy pillanat erejéig. Kéretlen lánykérése enyhén szólva is pofátlan volt. Tudom, ha nem lennék katona, avagy házas engednem kellett volna neki. Kezem újra ökölbe szorul visszaemlékezve eme éjre. Nem sok hiányzott, hogy felnyaljam vele a padlót. Ahhoz sem, hogy akkor feletessem arcát rendezzem át. Az azonban továbbra sem tölt el nyugodt szívvel, hogy katonák művelik ezt. - Mondja, eme… tizedesnek van felesége? Egyáltalán a katonái házasok? - teszem fel a kérdést. Nem, nem a tizedes volt a hibás, ő csak a balhét vitte el, ez már tiszta. De arra lennék kíváncsi, hogy csak azért csinálták, mert többet ittak, vagy tényleg így próbálnak feleséget szerezni? Feltörő feminizmusom visszafojtom magamba. Vannak dolgok melyek… továbbra sem tetszenek. Mégis elfogadom őket. Érdekes engem is kiárusítottak ez ellen sose volt szavam. Az ellen sincs, ha más nőkkel teszik ezt. De az azon az éjjel történtek… Az bicskanyitogató. - Még örülhetnek, hogy csak szabadnap eltörlést kaptak - förmedek fel, hátradőlve. Pillanatnyi kilengésemet gyorsan eltörlöm arcomról, számat elhúzva, szánakozón tekintek a nőre. - Sajnálom - említem meg neki, nyugalmat erőltetni magamra. A Töltőállomás azóta is őrzi öklöm nyomát a mosdóba, ahol kiakartam adni dühömet. Nem élhetem ki a férfin. - Meglehet hogy büntetés útján gyorsabban tanulna, Asszonyom - szólok neki, de végül csak a fejemet rázom meg. Ez teljes mértékben az ő döntése volt. Nem fogom megkérdőjelezni a döntését, ezt talán tudja is rólam. Ez csak amolyan kéretlen megjegyzés volt részemről. De aztán megmagyarázza döntését. Ajkamat kelletlen húzom el újra csak. Igen, valakiknél még működnek ezek, azonban. Miért nem tudom ezt most teljes mértékben magamban tartani? Miért kell újra csak megszólalnom? - Nem gondolná, hogy nagyobb tanítómestere lenne, ha engedve, hogy elmondja amit akar a tizedese mellé láncolják? Így mindketten tanulhatnának az esetből - talán kegyetlen… de a katonák élete nem habospite. Meglehet, hogy most egy ideig sokan morcosan fognak rájuk reagálni tetteik miatt - holott ha belegondolunk a másik oldal nagyobb szenvedést is elszenvedett volna, ha nem mi ülünk ott. Katonák. Azt hitték akkor, hogy csak mert van férjem, az övék leszek? Balgaság. Mégis jelentette. Miért furcsa ez nekem? Érthetetlen. - Viszont ez a katona nem láthatta mi is történt valójában - jegyzem még meg utoljára, csak hogy a nő is tisztán lásson, ha eddig ezt nem tudta.
A szokatlan megfogalmazás nem kerüli el figyelmem, sőt, úgy érzem, csak fokozódik a nő szavait hallgatva. Úgy beszél, mintha tudna valamit, ami elgondolkoztat. A helyiek közül nem beszélt senki olyan, aki a megkapottól eltérő vallomást tett volna. Ez már önmagában gyanús volt, ugyanakkor felettesem volt olyan lelkes, hogy gyorsan lezavarja az ügyet és a Tizedes nyakába varrja az egészet. Nem volt kedve vizsgálódni, ha pedig neki nincs, hát nekem sincs. Annyiban kell hagynom, az elmúlt évek során pedig megtanultam többé-kevésbé felejteni. Egyes férfiak esetében nem is esett túlontúl nehezemre. Némelyik igenis megérdemli azt, amit kap, ugyanakkor a legelső ember akit kikötnék ahhoz az oszlophoz, pont az lenne, akinek a parancsaira ugrálni kényszerülök. Szörnyű helyzet. - Házasok, özvegyek, elváltak, egyedülállóak… Ezen a téren elég változatos az összetételük, de fogalmam sincs arról, hogy az illető nős-e. Ez a szempont nem befolyásolja a döntéseimet, ezért nem tartom számon. Vagy inkább… Nem akarok belegondolni abba, kit hagyhatnak hátra halálukkal. Még csak sejteni sem akarom, hogy ki átkoz akkor, amikor kiküldöm őket, vagy kik aggódnak értük naphosszakat. Az ő döntésük volt, ők választották ezt az utat, nekem semmi közöm hozzá. Nem lehet hozzá. A hirtelen förmedésre felkapom fejem. Meglepetten pislogok párat, majd rendezve arcvonásaim, halványan elmosolyodom. Úgy tűnik, még a szigorú neveltetés sem ölhet ki minden érzelmet az emberből. - Semmi gond! Örülök, hogy ehhez hasonlókat is hallok tőled, viszont ennél nagyobb büntetést nem szabhatunk ki a katonákra. Mint mondtam, ez a büntetés kollektív, minden idelent állomásozóra vonatkozik. Nem büntethetünk súlyosabban mindenkit azért, mert valaki agya nem bírta az alkoholt. Az túlzott mértékben rontaná a morált. Volt egy apró sejtésem, hogy a Hadnagynak nem tetszik túlzottan az ítéletem, a Közlegény ügyében. Ez a nő már hozzászokott a keménykezű büntetésekhez, és elismerem, annak is lehet eredménye. Bizonyos esetekben csakis azzal lehet bármit is elérni, ez azonban sejtésem szerint még nem az a szint. Ha az a fiú képes volt idejönni, remélve, hogy szavaival enyhíthet a büntetésen, akkor hallgatni fog, hogy ne súlyosbítsa azt. Igaz, az is lehet, hogy meggondolta magát és rájött, saját maga sokkal fontosabb. Ebben az esetben, ha erről tudomást szerzek, figyelembe veszem majd későbbi ügyei kapcsán. - Lehet, hogy igaza van. Ez hamarosan kiderül – tudom le ennyivel. Ennél többet tényleg nem tudok hozzá fűzni. Így döntöttem, nem fogom megmódosítani azért, mert lehet, hogy szavaimmal nem értem el a kellő hatást. Ha annak a katonának beszélnie kell, hát megkapja az ígért büntetést. Ez alól az sem menti fel, amit Katrina mond. Fejem enyhén oldalra billen. Kíváncsian fürkészem őt, hátha folytatja azt, amibe belekezdett, de úgy tűnik, ezúttal nekem kell megszólalnom. - Ön a Flotta tagja, Hadnagy. Nem utasíthatom hallgatásra, ha beszélni támad kedve, úgyhogy ha mondandója van, szívesen meghallgatom. Tekintve, hogy úgy tűnik, ő is szem, vagy fültanúja volt az esetnek, még az ítélet módosítása is előfordulhat. A döntésnél csupán a kapott anyagból dolgoztunk, már amennyire így tettünk. Ha ő nem szólna róla, annyiban is hagynám a dolgot, de ha beszél… Nem hagyhatom figyelmen kívül és át kell gondolnom. Ez ellen még a felettesemnek sem lehet panasza. Ez nem számítana hibának a részéről, egyszerűen közölhetné, hogy új információk birtokába jutott.
Csendesen hallgatom a kérdésem válaszát. Arcom egyre jobban komorul el. Ha egyedülállóak, akkor nem lehetne gond azzal, mit művelni akartak. Vannak, kik így gondolják. Alig pár hete nem tudtam Valeriaval vitába szállni, amikor felrótta a Consilium számára, hogy úgy bánnak velünk mint egy tenyészkancával. A férfiaknak itt tényleg nagyobb a hatalmuk. Ezzel nincs bajom, sok esetben sokkal logikusabban tudnak gondolkozni, a hormonjaik nem csapnak olykor az egekbe. Mégis vannak helyzetek, ami még nálam is kicsapja a biztosítékot. S ezt nem tudta megérteni Ethan sem. Ha nem mi vagyunk ott, hanem mások, ha egy civil nőt kaptak volna el, ki uram atyám, hajadon, akkor immár az egyikük felesége lenne. Rá kell jönnöm, hogyha valaki házas az már nem biztosíték semmire. A hűség mint olyan kihalt az emberi fajból. Az egymás iránti feltétlen hűség. - Sok esetben ez becsülendő is lehet, Asszonyom - jegyzem meg, hiszen tényleg annak tartom. De hogy ez most is az lenne? Valószínűleg vajmi keveset tud az esetről mely történhetett. Valaki többet ivott. Igen, ezt így is lehetne fogalmazni, mégis… Ez annál több volt. Ha katonák voltak, jobban kordában kellett volna tartaniuk magukat. - Ehhez hasonlókat? - csapja meg a fülem az érdekes mondat. Emlékeim visszakanyarodnak arra az időre, amikor eme nővel találkoztam. Hát hogyne. Akkoriban az Admirális kezének nyomát viselte személyiségem. Még ma is, ám a flottának hála ez némileg enyhült. Ezek szerint, pedig én nem kívántam, hogy ez megtörténjen. Vajon visszatalálhatok még ahhoz a lányhoz, ki akkor voltam? Ki csak akkor beszélt, amikor megengedték neki? - Valóban rontaná a morált, viszont emellett megakadályozna még egy ehhez hasonló cselekedetet. A kollektív büntetés előnye, hogy immár mindenki tudja, hogy mivel jár, ha szabályt szeg. De ez csak a saját véleményem - lehet, hogy nem így büntetnék, ahogy a nő. Lehet, hogy keményebben. Vajon ez vezethetett oda, ahol most vagyok? Csak nem. Vagy mégis? A kemény büntetés miatt ki lázadt fel valaha is? Nah ugye hogy. Továbbra is tisztelettel beszélek a nőhöz. Nem akarom, hogy azt érezze megkérdőjelezem döntését, hiszen ez nincs így. Azt adta, ami szerinte a legtökéletesebb katonáinak. Nem vagyunk egyformák, nem gondoljuk még mi katonák sem egyformán a történéseket. Ez így van rendjén. Amíg a Consiliumhoz hűek vagyunk, addig ezzel nincs is gond. Kósza bólintással jelzem, hogy megértettem döntését. Nem is firtatom tovább, inkább rátérünk a konkrétumokra. Csavaros mondatban fogalmazza meg, hogy szívesen meghallgatja tőlem, hogy miként is történtek az események. - Az incidens négy egyed között történt. Valójában négy katona között. Az egyikük, egy nő egy férfival gondtalanul cseverésztek, igazából elég sok témát is érintettek. Amikor az egyik katona, ki nem tartozott a társaságukhoz ittas lehelettel hajolt be a nő mögé, közölve, hogy ő immár a felesége és mint olyan jogot tart az első éjszaka előtti nászukra. Természetesen tettlegességig nem fajult el a dolog. Két katona volt jelen két, képzettebb katonával szemben. Kik még józanok is voltak. Ők jelentették később az incidenst - vagyis inkább Ethan, én addigra már… nem voltam magamnál. Az a vodka teljes mértékben kiütött. Nem és nem akarta elfogadni, hogy az, mit képvisel az már halott ügy. Hogy itt már a nők vannak kiszolgáltatva. Ritkán vesztem el úgy az agyamat, mint akkor. Az egyiknek az arcát rendezte át Ethan, a másiknak szinte én téptem ki az egyik karját. Arcukra nem emlékszem de testtartásuk alapján bármikor felismerném őket. - Ennyi történt csak, mégis örülök, hogy végül meg lettek büntetve.
Egyre biztosabb vagyok abban, hogy a Hadnagy szemszögéből nézve, az ítéleteim közel sem elég szigorúak. Nem állítom, hogy egyedül nekem lehet igazam. Azt sem, hogy minden esetben jól döntök, ugyanakkor sok szempont van, amit egyes eseteknél figyelembe kell vennem. Tehetnék úgy is, hogy nem foglalkozom velük és kedvem szerint osztogatom a büntetéseket. Tekinthetnék mindenkire egyszerű bábuként, érzelmek nélkül. Bizonyára könnyebb dolgom lenne. Talán tényleg nem vagyok elég keménykezű… Erre azonban csakis az idő adhat választ. Vagy elég ennyi, vagy nem. Ha nem, hát megláthatják majd egy másik oldalamat is, és biztos vagyok benne, hogy abban az esetben lesz bennem annyi düh, hogy ne foglalkoztassanak a következmények. Nem teszek újabb megjegyzést. A nőnek joga van így érezni, magában véleményezheti a döntésemet, sőt, felőlem hangosan is, amíg nem mások előtt próbál meg kritizálni. Persze… biztos vagyok benne, hogy ha mások előtt tenné is kezelni tudnám a helyzetet. A hely és az idő, nem különösebben fontos. A lényeg az, hogy az ember fel legyen készülve arra, hogy megkérdőjelezhetik. A feletteseim mellett úgy vélem, a munkakörömnek erre a részére eléggé sikerült felkészülnöm. A részleteket azonban szívesen meghallgatnám. Kíváncsi vagyok arra, mi dühítette fel ennyire Katrinát. Emlékeimben még mindig úgy él ez a nő, mint aki elfogadja a dolgokat úgy, ahogy vannak. Nem kérdőjelez meg semmit, helyette engedelmesen követi a parancsokat. Abban nem kételkedem, hogy ez utóbbi még mindig jellemző rá. Én is ilyen vagyok, bár… az okaink meglehetősen eltérőek. Az ő világa mindig ilyen volt, az enyém pedig akkor vált hasonlóvá, amikor elvették tőlem gyermekeimet. Közvetlen azután, hogy kitomboltam magam. Eleinte nem veszem észre, miként csepeg elmémbe a harag szavai hallatán. Lassan kezd el telíteni, minden egyes szóval gyarapodva. Előre dőlve, két karommal az asztalra könyökölök. Csuklóból egymás felé hajló kézfejeim összekapcsolódnak ujjaim összekulcsolásával, ami a kezdeti lazaságából veszítve, egyre merevebb lesz. - Tehát ez történt... – állapítom meg, fagyos hangon. Azt hiszem, most már megértem a Hadnagy felháborodását. Az a büntetés, amit kiszabtunk, nem lesz elég. Először is, meg kell találni a tényleges elkövetőket. Biztos vagyok benne, hogy nem az a Tizedes volt az, akit az oszlophoz kötöttünk. Ezt követően meg kell büntetni az illetékeseket, hogy elmenjen a kedvük a hasonló ballépésektől. Végül, visszatérve a bűnbakra, az ő büntetését is meg kell növelni, amiért a rossz embereket védte a hazugságával. - Két kérdésem van, Hadnagy. Talán három. Az első: Megsérültek valahol a zaklatói? – kérdem, majd hagyok egy lélegzetvételnyi szünetet – A második: Hajlandó írásban benyújtani a vallomását az esettel kapcsolatban? Bár megejteném anélkül is a büntetést, jobb, ha a Consilium számára látható bizonyítékkal szolgálok az ítélet jogosságáról. Szemeim lehunyom néhány pillanatra, amíg visszaszerzem elvesztett nyugalmam. Karjaim leengedve dőlök hátra, s bár még nem teljes a siker, úgy érzem, ha másból nem is, de legalább hangomból képes leszek eltüntetni a metsző élt. Az előttem ülő nő egyébként sem érdemelte ki, hogy úgy szóljak hozzá.
Szavaim mögött rejtett agressziót vélek felfedezni. Elmémet újra megpróbálja elönteni a kártékony vörös köd. Vissza próbálom szorítani. Lassan nyugszom meg, azon sebeket nem kívánom újra felszakítani. Ami akkor és ott történt, az csak a Töltőállomásra tartozik. Fékezhetetlen dühöm, melyet éreztem, melyet legszívesebben a Parancsnokhelyettesre zúdítottam volna. Bob haragom keltette félelmében inkább tovaállt, „hazakísérve” a két delikvenst. Egyedül maradt a férfival és továbbra is csak ütni akartam volna. Mégsem tettem. Tudtam, hogy felettesem. Tudtam, hogy nem tisztelettel és becsülettel tartozok felé. Még is az elmúlt hetek történései teljes mértékben összezavarták érzékeimet. Régről híres higgadtságom múlékonynak látszik. Vékony rés támadt falamon, s az indulat érzéke cseppenként mérgezi szervezetemet. Észrevétlenül, apránként. Mintha a legkegyetlenebb kínzáson venne részt az ember. Tud ellene küzdeni, én is tervezem. Akarok, még is nehezemre esik. Vajon mikor találok vissza régi önmagamhoz? Akire ez a nő is emlékszik? A megtörhetetlen és zord ábrázatú katonához? Kinek sose voltak saját gondolatai, hiszen nem volt rá szüksége? Minden egyszerűbb lenne, ha katonatársaim is elfogadnák a Consiliumot, mint felső vezetőt. Egyre többen kérdőjelezik meg hatalmukat környezetembe. Többen, mint amennyire felelni tudnék. Ez mindig is így volt, csak eddig nem foglalkoztam vele? Eddig elengedtem ezeket a fülem mellett? Mit próbál velem művelni a lázadó? Carrie megállapítására határozottan bólintok felé. Ez. Ez a kegyetlen valóság. Kiáltsanak rám farkast, hogy saját „társaimat” így feladom. A szabályaink nem véletlenül vannak. Minden tettünknek megvan a maga következménye, melyeket el kell fogadnunk. Más út nincs. Vagyis az sokkal nagyobb áldozatokkal jár. A katona fagyos hangját hallva nem illetődöm meg. Ez az, amihez hozzászoktam, melyeket elvárok szinte mindenkitől körülöttem. Mit már kevesektől kapok meg. Kérdésére enyhén előredőlök, kezeimet behajlítom az asztalon, körmeimmel az asztal sarkát kapargatom. Apró farforgácsokat teremtve rejtett ölembe. - Az egyik katona válla megrándult. Napokig tarthat, mire helyrejön neki, addig is tudja mozgatni, de fájdalmat okoz neki, ha váll feletti magasságba emeli. A másikuk arca találkozott egy asztallal. Gyanítom, hogy enyhén megrepedt a jobb arccsontja, orra. Nyelvét is elharaphatta - nem emlékszem a részletekre. A vállasat is csak azért tudom, mert én voltam, ki majdnem kitépte a karját annak a nyomorultnak. Minden más emlékem homályos az esettel kapcsolatban. Olyan, mintha nem is velem esett volna meg. Mintha csak egy külső szemlélő lettem volna. - Természetesen - bólintok kurtán még egyszer. Megtettem volna akkor is. De mint már fentebb is említettem nem voltam abban az állapotban. Talán jobb is, ha ezt nem tudja a katona, hiszen szükséges lenne ezt jelentenie a Consilium felé. Tisztában vagyok vele, hogy pillanatnyi gyengeségem miatt képesek lennének eltiltani a flottától. Ezt pedig elkerülném. Enyhén félrehajtott fejjel szemlélem, ahogy a velem szemben ülő nő lehunyja szemeit. - Jól van, Asszonyom? - kérdem az aggodalom csöppnyi szikráját sem fedezve fel hangomban. - Megkérdezhetném, hogy Ők mégis mit mondtad magának? - kíváncsiskodom. Szemmel láthatóan nem ezt adták elő. Vagy nem ilyen formában. Nyilván, sokakat nem érdekli a nőket ért fenyegetés és agresszió. Köteleznek minket, hogy hozzámenjünk eme férfiakhoz. Ezzel bajom sincs, inkább vele, minthogy egy másikkal. Mégis… Mint nő…
Csüt. Feb. 01, 2018 8:25 am
Éleselmű a nő és ezzel nem tudom felvenni a versenyt. Halvány mosoly kerekedik újra csak ajkamra, miközben enyhén lehajtom a fejemet. Valóban. Ezért jöttem volna? Valójában csak eldugott helyet kerestem a telepesek között. Elég volt most egy ideig az űrből és az űrállomásból. Még egy magamfajtának is szüksége van némi környezetváltozásra. 
