Ritka volt, hogy rávettem magam hogy kimozduljak a lakomból, nem voltam egy unalmas fickó szerettem a jó bulikat és a szórakozást, de valahogy az utóbbi években nem találtam a helyem ott, és ahelyett hogy eljártam volna olyan emberek közé akiket nem ismerek és nem kötődöm hozzájuk, helyette inkább beletemetkeztem a könyvekbe, emberi történelemről, háborúról, békéről, fizikáról, matematikáról, szép irodalomról… stb. Szóval igazából minden érdekelt, amit meg lehetett találni a könyvtárban, de persze ez nem volt teljesen kielégítő számomra, sokkal inkább voltam egy helyét kereső ember, mint egy könyvmoly. Sosem voltam a parti lelke, de az akadémia alatt megtaláltam a helyem a csoportok között és szinte mindenkivel jóban tudtam lenni. Ebben természetesen közrejátszott az is, hogy egyeseknek és csináltam meg a háziját, vagy beszöktem megcsinálni a vizsgát helyettük és ebből pénzt csináltam. Persze nem a legtisztább módja a dolognak, de akkoriban ez volt a legjobb lehetőség arra, hogy egy kis pluszhoz jussak. Egy réges régi ismerősöm volt az akadémiáról, Theodora Bowman, aki szintén jól teljesített anno és remek helyet szerzett magának az egyik hajón, történetesen pont a Jolán mostanában. Őszintén örültem neki, hogy egy ismerőst köszönthettem a legénység sorai között, mivel jelenleg elég kevés emberrel beszélgettem mélyrehatóbban a "Szia, Hogy vagy?"-nál vagy a munka témáknál. Teddy volt az egyetlen nő akivel több éve tartott a „kapcsolatunk” természetesen baráti módon. Kapcsolati téren ő volt a talpraesettebb, tudatos és magabiztos nőnek tartottam, aki akkor és oda ment ahova szükséges volt, és megtette amit kellett. Néha napján még beszélgettünk a régi időkről és arról, hogy mennyi dolog változott azóta, de az idő eltávolított minket egymástól. Pont ezen a dolgon merengtem napokon keresztül és végül eljutottam egy olyan elhatározásra, amilyen döntést már évek óta nem hoztam, meginvitáltam szórakozni, hogy kicsit kikapcsolódva beszélgethessünk egymással. Hagytam neki egy üzenetet, és reméltem hogy válaszol. „Szia, tudom régen beszéltünk, és kereshetnélek gyakrabban, de most míg nem vágunk neki a kalandnak, bulizhatnánk egyet az állomáson ha van kedved. ” Átgondoltam az üzenetet, majd kiadtam az utasítást a küldésre, aztán újra nekiálltam olvasni, vagy épp folytatni a munkát ami aznap jutott. Később, ahogy reméltem pozitív visszajelzés jött tőle, és megbeszéltük hogy másnap este futunk össze, beülni egy bárba és táncolunk meg iszunk ameddig kedvünk tartja, eltáv alatt amúgy sem szoktam mást csinálni csak a szobámban gubbasztani. Így belegondolva furcsa, hogy mostanában mennyire megváltoztam, régen folyamatosan kijártam és minden érdekelt, most előbb olvasom el könyvekből, mint hogy kimenjek és megnézzem magamnak, ebben az az érdekes hogy ennek ellenére a sötét űrbe készülök felfedező küldetésre, hogy új civilizációkat és bolygókat találjak. Tisztára úgy hangzott ez a dolog, mintha valami Star Trek karakter lennék, és vicces hogy az a sorozat mennyi dolgot jól tippelt meg a jövővel kapcsolatban. A következő nappalom eltelt a szokásos napi rutinnal, kisebb meghibásodások kijavításával, és további tanulással. Végül az esti ciklus beálltával felvettem egy zakót ami már nagyon rég óta nem volt rajtam, majd beállítottam a hajam, előszedtem egy arcszeszt amit szerintem még akkor vettem amikor a hajóra jöttem, aztán mikor minden a helyére került elindultam Teddy szobája elé, majd megnyomva a jelzőt vártam.
Már csak egy nap. Holnap eljön a pillanat, mikor fellépek a hajóra, s elindulok egy olyan útra, mely sok izgalmat tartogat nekem. Ha csak azt veszem alapul, hogy miféle népek lesznek még ott rajtam kívül, már az merőben más, mint az itt megszokott társaságom. Be kell vallanom, hogy először mikor jött a döntés, hogy biza a Jolára kerülök, nem örültem. Megfordult a fejemben az, hogy inkább visszakozzak, s gyorsan felcsináltassam magamat valami eszementtel, minthogy betegyem oda a lábamat. Aztán szépen lassan megbarátkoztam a dologgal, s feltérképezve a leendő útitársakat, azért találtam közöttük olyant is, kivel szerencsére már régebbről ismerjük egymást, talán még azt is állíthatom, hogy bizony jóban vagyunk. Eléggé. S itt nem a beképzelt és minden hájjal megkent, orrát fennhordó hím Shepardre gondolok, ő valahol mélyen helyezkedik el a jófejűségi, s belső körhöz közeli ranglétrán. Egy hozzá hasonlóan jóképű úriember arca kúszik be elmémbe, aki nem más, mint Tony Cawn. Persze nem a véletlen műve, hogy agyam rajta pörög. Meglepődve olvasom a tőle jött üzenetet. Egyrészt azért, mert azt hittem már elhalálozott. Másfelől, meg furcsállom, hogyha nem tette meg ezt a lépést, akkor miért éppen most akar nosztalgiázni. Hát nem fogok elég időt eltölteni azon a hajón? Ott nem lett volna erre lehetősége? Mindenesetre, mivel nem kívánok magányomba roskadva, a sötét szobában kuporogni az utolsó estén, melyet az űrállomáson töltök, belemegyek a találkába. Így hát ezért állok a szobám közepén. Kissé esetlennek érzem magam, nem is érzem a lábamban azt, hogy nekem most bugizni kellene, ám mikor kopogást hallok az ajtón, már tudom, hogy nincsen visszaút. Talán, ha előző nap, nem írok vissza lelkendezve az ötletért, akkor ma mégis ülhetnék a sarokban, a kispárnámat szorongatva, s elsírathatnám a csodás éveimet, melyeket itt töltöttem. Ehelyett, azonban nyitom az ajtót, s egy mosollyal nézek a férfira. – Na hát szia – megölelem. Régen láttam. Akkor még a vonásai nem voltak ennyire markánsak és férfiasak. Neki is jót tett a hajózás, ahogy Cameronnak is. Még a végén azt fogom feltételezni, hogy aki hajóra száll, az mind csak jól járhat. – Mehetünk is felőlem – nem mintha zavarna, ha bárki be akarna jönni ide, ám jobbnak látom ezt elkerülni. A végén még feltűnik neki a túlzott pedánsság, bár szerintem ezt már a megismerkedésünk elején is volt szerencséje kiszúrni. Ha engedi, kilépek az ajtón, amit bezárok magam mögött, s a karjába karolva indulok meg arra, merre vezet. – Aztán mi újság? – tudom, hogy elcsépelt kérdés, ám tekintettel arra, hogy vagy ezer éve nem találkoztam vagy beszéltem vele, biztos vagyok abban, hogy van miről mesélnie.
*Van az amikor az ember lánya csak úgy néz ki a fejéből és másra sem vágyik, mint egy csendes estére, magányra, és arra, hogy a világmegváltó gondolatai messzire elkerüljék. Na én nem ez az ember vagyok. Ha bajom van, bárkivel vagy bármivel, nem bújok el egy sötét sarokba és nyalogatom a sebeimet, hanem belevetem magam az éjszakába, a zsezsgésbe, minél többen vesznek körül, annál jobb. Mert ha én elbújok, annak csak egy oka lehet, hogy tilosban járok, az utóbbi pár napban pedig bőven kijutott minden hasonló történés. Kezdve ott, hogy az Ocanon picit fogságba estem, ráadásul Gardel hadnaggyal és ez már két ok arra, hogy kiboruljak. Másrészt bajt hoztam a lázadók fejére, amit nem akartam, mert szerintem igazuk van, csak épp a kivitelezéssel nem értünk egyet. Próbáltam a keményfejűbe beleverni az ugyan hosszabb, de eredményesebb megoldást; nem hagyta. Három napja mást sem csinálok mint a lelkiismeretemmel és a jelentés megírásával küzdök. Esküszöm ezeknek ez a mániájuk. A jelentés. Mintha mindent elfelejtenének, le kell legyen írva, el kell menteni, háromszor bebiztosítva. S mindezt pontosan, időben. Az első két nap azzal telt, hogy „eskü” megpróbáltam egy normális jelentést írni, de rájöttem, hogy olyat nem tudok. Szóval most a kis tabletemen a félkész jelentéssel, ami úgy kezdődik, hogy „Sétáltunk az Ocan erdejében, közeledve a Névtelen hegy belsejéhez…” sétálok be a bárba, hogy feldobjam az elrontott estémet. Az ismerősöknek odaintek, de mindenki kettesével ül a pultnál vagy asztalnál és még én sem vagyok olyan bunkó, hogy belerondítsak valami szépen induló románcba, ezért az űrre kilátást nyújtó fal felé veszem az irányt. Mintha annyira hiányozna, mást sem láttam egész életembe, és ebből a szögből még az Ocant sem látni csak a szubtéri antennát a Volentis mellettünk elnyúló felszínén. Szabad asztal nincs, de ez sosem okozott gondot, ha valaki egyedül ül. Márpedig van aki egyedül ül. Épp letette a csinos fenekét – ne tessék téves következtetést levonni, a meleg nem én vagyok hanem a férjem – a sárga székre mikor megpillantottam. Én is azt az asztalt pécéztem ki magamnak, ergo nincs gond, majd megosztozunk. Le is zuhanok vele szemben, a világ minden fájdalmát lerázva magamról és rávigyorgok.* -Helló kis kadét! Hogy ityeg a fityeg? *Az asztalhoz tartozó érintőképernyős kijelzőn bejelölöm a magam italát, egy Búfelejtő koktélt és két Bulihangulatot. Magam elé teszem a tabletem, keresztbe teszem egymáson a lábaimat és nézem a lány arcán a reakciót. Van-e kedve ma hozzám, vagy nagyobb a világfájdalom mint az enyém. Utóbbi meglehetősen fura lenne, mivel számomra a jelentésírás elég nagy fájdalom. Hogy is hívják a csajt? Tudom, hogy láttam már és dumcsiztunk is, de most nem jut eszembe, csak azt tudom, hogy kadét még a szentem. Rajtam nem látszik, hogy hova való vagyok, a küldetések kivételével nem hordom az egyenruhát, ahogy most is civilben nyomom. Sajátos divatot teremtve a Volentis unalmas és nyomott hangulatába. *
Meguntam, hogy mindig minden kérésem süket fülekre talál, ha szeretnék kicsit kulturált programot a férjemmel, aki inkább magát nézné a tükörben, vagy az edző teremben enné a fene, esetleg a diszcoban, amivel semmi gond, de azzal már igen, hogy állandóan. Tudom, hogy házas vagyok, de ettől függetlenül kicsípem magam, és a legközelebbi bárhoz veszem az irányt, ami egészen luxus kinézete van, ami nagyon tetszetős. Ahogy belépek a bárba, egyenesen egy üres asztal felé indulok, ahol még nem ül senki. Ahogy szét nézek, csak ismeretlen arcokat látok, bár akad néhány ismerős is, akit a Jolán ismertem meg, vagy az Ocanon. Alig ülök le, és adom le a rendelésemet, valaki hozzám csatlakozik, elém ül majd megszólít, ami nagyon jól esik nekem. Az édes ismerős az Ocanról, s rémlik az is, hogy jót dumcsiztunk. Eddig sem volt rossz kedvem, de most még jobb lett, hogy látom Raven vidám arcát. - Szia Raven, köszi a kérdést, egész jól. Neked? - Viszonozom a köszönését, majd adom meg a választ a kérdésre, és vissza is kérdezek, közben miután Raven rendelt, én is ugyan ezt teszem. Az első találkozásunk alkalmával megkedveltem a csajt, de azóta, hogy a hangárban elváltunk, azóta nem találkoztunk.
*A kadét arcán nem látok ellenérzést, tehát maradok a fenekemen és előveszem a legjobb énemet. Ami azt jelenti, hogy szépen fogok beszélni, legalábbis az elején, amíg hozzá nem szokik a sajátos stílusomhoz. Mondjuk rémlik valami arról, hogy mi már dumcsiztunk és akkor sem menekült el, ergo most is nagy az esély arra, hogy az egész estét csajosan tölthetjük. *-Nekem? Hát ityegni ityeg…de még nem fityeg. *Hogy ebből mit ért meg az már az ő dolga. Nekem elsőre Bruce jut eszembe, aki másfelé fityegteti az ityegnivalóját, nem mintha kiborulnék tőle, hiszen a szex az utolsó amin az eszem jár. Nem vagyok aszexuális, de úgy gondolom ahhoz azért kell egy valagnyi érzelem és nem az utálat, másrészt majd csak akkor merészelek a megvalósításon gondolkodni, ha a kezemben lesz valamilyen fogamzásgátló módszer. Erre pedig várnom kell, hiszen elvileg illegális és bármennyire is szeretnék lázadni, egy szál pendelyben nem vágyom az Ocanra. *-Hogy megy az akadémia? Ki a kiképződ? *Közben csendesen landol az asztalunkon a rendelésünk és emelem is a poharam, hogy egy csilingelő koccintás után a felét lehúzzam a Búfelejtőmnek, amihez az Ocanon fellelhető apró szemű, piros gyümölcsöt is mellékeltek. Ezt az ivás után megpróbálom az ujjammal kihalászni míg ő válaszol, s mikor sikerül, egy diadalittas vigyorral tüntetem el a fogaim között. Ezerrel agyalok azon hogy hívják, de nem jut eszembe, ezért a tabletemet az asztal alá téve belépek az akadémia kadét listájába és arc alapján azonosítom a csajt. Apró ujjgyakorlat.* -Jaina! Hol is hagytuk abba múltkor? *Úgy rémlik megbeszéltünk valamit a folytatásról, de azóta nem nagyon jött össze. *
A lány szavaira, el mosolyodom, amit a kérdésemre kapok tőle. Egy kis időre, mintha beállna köztünk a csönd, majd megint kérdez Raven. - Köszönöm, jól megy. Képzeld, a kiképzőm maga ajánlott a Jolára, és ott fejezem be a tanulást. Hanrick Rockwood a kiképzőm. - Mondom, közben a rendelés is megérkezik. Koccintunk, majd látom amint ledönti az ital felét. - Fuh csajszi, te aztán szomjas voltál. - Mondom elismerően, majd én is iszok az italomból egy kortyot. Mikor lerakom a poharat, látom amint a tekintete az asztal alatt, majd hallom a következő kérdést. Gondolkodni kezdek azon, hogy hol hagytuk abba a beszélgetést. - Ha jól rémlik, a Consiliumi tagok intézkedéseire panaszkodtunk. - Gondolkodom hangosan, de lehet tévedek. Igaz nem rég volt, de arra sem emlékszem, hogy három hete mit reggeliztem. Valamint, azóta is annyi minden történt, hogy csoda ha eszembe jut, hogy hol hagytuk abba a beszélgetést.
*Megforgatom a gondolatot a fejemben, de egyszerűen nem tudom magam elé képzelni Hanrick Rockwoodot. Annyira nem is lényeges ki a kiképzője, de valahogy el kellett kezdenem a társalgást. Az viszont felkelti az érdeklődésemet amit az ajánlásról mond, kadétként máris „állást” kapni a Jolán, nem piskóta. Valamiben jó lehet a csaj. Ki kell derítenem miben. *-Aha. Rockwood jó. *Fűzöm hozzá csak azért, hogy érezhető legyen, hogy figyelek rá. Egyébként inkább az ivásra koncentrálok és arra, hogy az asztal alatt összeszedjek némi információ morzsát….Jaináról! Igen, végre eszembe jut a megtalált névről, hol és mikor találkoztunk pontosan, mert a körülmények is fontosak. Nem mindegy miről kezdek el vele beszélgetni, mert a végén az Ocanon találom magam. A megjegyzés mosolyogtató, bóknak veszem nem pedig annak aminek az anyukám gondolná az ital vedelésének látványát.* -A lelkem volt szomjas. *S igen, a vesém még nem porzott ugyan de a koktél ereje jólesően csorog le a torkomon, a gyomromból pedig melegség és zsibbadás mászik fel az agyamba. A következő kérdés nem komoly, hiszen ki emlékezne arra hol hagytuk abba a beszélgetést X ideje….de Jaina tudja!! A csaj képes felidézni szinte pontosan a mondat végét. Eltátom a számat, nagy „Ó”- formázok. *-Azta! Tééényleg! Na és miben maradtunk? Felbolydítjuk a méhkast? *Már egy ideje foglalkoztat a gondolat, hogy megteszem, főleg azóta teljesedett ki bennem, hogy idióta vadbarmok akarták kilyuggatni a bőröm. Sajnálom azokat akik meghaltak, elvégre jó ügyet szolgáltak, csak rosszul láttak hozzá. Ezt akkor is megmondtam nekik, de nem vették a lapot. A Consilium régóta hatalmon van, nem lehet csak úgy egy pöccintéssel eltörölni. Az egész hosszú folyamat, türelem és megfelelő stratégia kell hozzá. Na meg persze okos és elkötelezett emberek. Lehajtom a Búfelejtőm másik felét is. Előrehajolok és lehalkítom a hangom. A hangszórókból zengő muzsika diszkrét ugyan, de nem annyira, hogy ne fedje el a hangomat.* -Képzeld! Tudom hol vannak a lázadók táborai az Ocanon.
Bár testileg itt van, itt ül velem szemben, de mégis úgy látom, mintha egy messzi, messzi galaxisban járna gondolatban. Magam sem tudom, hogy miért de valahogy azt érzem, hogy mintha legutóbb valamivel beszédesebb lett volna mint most. Kapok valami rövid feleletet, miután közöltem a kiképzőm nevét, majd ezt követően arra is mond valamit mikor megjegyzem, hogy nagyon szomjas lehetett, de nem bántás nak szántam, hanem elismerésnek. - Igaz, azt is itatni kell. - Mondom, válasz képen majd egy kérdést kapok, amire csak tippelés ként felelek, de Raven reakciójából arra következtetek, hogy talán fején találhattam azt a bizonyos szöget. Raven következő kérdésein, színtén elgondolkodom. - Annyiban maradtunk, hogy erre még visszatérünk. Megvitatni a részleteket. - Felelek a kérdésre, majd iszok megint egy kortyot, közben Raven is ugyan ezt teszi, vagy is az itala másik felét is lehúzza, vagyis nem aprózza el a dolgot. Ezt követően, felém hajol s vissza fogott hangon mondja el nekem, hogy tudja a lázadók táborainak a helyét a bolygón. Nem mondom örülök a hírnek, de nem értem, hogy miért pont nekem mondja el. Mondjuk megeshet, hogy van valami terve, s talán de csak talán abban ők is szerepelnek. - Beakarod vonni őket is a buliba? - Kérdem vissza ugyan abban a vissza fogott hangban, ahogyan ő is közölte velem a hírt.
Csüt. Jan. 04, 2018 12:09 pm
