Elég sokat kell úsznom Edgar felé, de szerencsére bírom az iramot, mert sokat edzettem az utóbbi időben. Csak ezt ő biztosan nem tudja. Végre sikeresen kiúszom a partra. látom amint Edgar Malinor a karját nyújtja felém, de én nem fogadom el. Kitudok én mászni magamtól is, nem kell nekem az ő segítsége. Hogy minek ezt az idióta bájgúnárt kellett iderakniuk mellém. Egyedül is szépen eltudtam volna jönni erre az expedícióra. Meg tudom magamat védeni. Na most aztán tényleg nem bírom tartani magamat, főleg miútán elhangzik szájából az a gúnyos mondat.Ezután már nem kezeskedem magamért. Hirtelen ötletöl fogva lendítem meg a kezemet, hogy az egy hatalmas csattanásban végződjön Ed arcocskáján remélhetőleg. - Magának meg borzalmasan áll. - teszem hozzá lenézően végignézve rajta. Rögtön arrébb is megyek tőle, hogy nehogy még egyszer olyat tegyek, amit megbánnék. Vagyis hát nem bánnám meg, az kizárt. Inkább úgy mondanám, hogy olyat tennék, amit nem szabad. - Hogy mit nem mond. - vágtam rá kijelentésére gúnyosan. Úgy csinál, mintha én nem tudnám, hogy meg kell szárítkoznunk. Mekkora egy vadbarom. - Igen. Az, hogy maga ne parancsolgasson nekem. - mormogom kiengedve közbe hajamat, hogy így könnyebben megszáradjon. - Na meg remélem nem azért mondta, hogy egy sátrat mert csak egyet hozott magával. - dörrenek rá ismét. Az egyszer tuti, hogy én nem fogok egy sátorban lenni ezzel a inkább nem is mondom kivel. Aztán felhúzok egy lepel félét két fa közé, hogy először átöltözhessek. - Most meg ne bámuljon! - mondom, amint kész vagyok vele. Gyorsan kiveszek az egyik táskából pár csere ruhát, majd a lepel mőgé megyek, hogy magamra kapjam azt. Ha sikerült átöltöznöm csak azután fogok neki a sátor előkészítésének. De nem azért, mert ez az idióta mondta.
Teljesen biztos voltam, hogy ez a nő, soha nem fogja be a száját, még ilyen helyzetbe se, ahol az életünk sincs biztonságban. Persze, a felé nyújtott karomat se fogadta el, de ő tudja! Szépen végignézem a botladozását, míg ki nem ér a partra mellém. Már éppen mondani akartam, nem is rosszul úszik, mikor az arcomon csattan egy nagy pofon. -Héé!- fogom meg a csuklójánál fogva a lendülete után, hogy érezze, nem teheti meg még egyszer. -Ne ragadtassa el magát! Nem vagyok a játékszere!- Nem szorítok rá a kezére, de megtartom egy ideig és csak aztán engedem el. Nem érdekel, hogy mit mond, vagy mit csinál, de ne gondolja azt, hogy nő, mindent eltűrök. Soha nem bántottam nőt, se gyereket, mert ez az elveim ellen szól, de ha kihúzza a gyufát nálam ez a perszóna, akkor lehet, kivételt teszek. -Akar magának a fene parancsolni!- vágtam én is rá, majd elindultam gyűjteni némi gallyat vagy egyebet, amivel tüzet tudunk gyújtani. A hátam mögött még hallom a szövegelését, de csak akkor húzódik vigyorra a szám, mikor a sátrat említi. Elég nehezemre esett visszafogni a röhögésemet, ahogy felé fordulok ismét. -Gondolta, hogy majd legalább 4 sátort és 20 napi hideg élelmet rejt az a kis hátizsák? Persze, hogy 1 sátor van! Majd a maga kedvéért többletsúlyt cipelek, hogy a pipere-felszerelése is elférjen a gardróbjából! Ne álmodozzon! Inkább sürgesse meg magát, hogy sötétedés előtt készen legyen a sátor. Értve?- zártam ezt a témát is rövidre, majd kövekkel és gallyakkal megcsinálom a tábortűz helyét. Ha már itt kell éjszakáznunk, akkor megteszek mindent, hogy biztonságossá tegyem a körletet. Ki tudja, miféle élőlények lakják ezt a környéket, de jobb, ha felkészülök, amire csak lehet. Igaz, hogy ehhez a nőhöz, nem kaptam semmiféle útmutatót, de ellenszert se. -Bámulja magát a radai rossebb! – mondom magam elé, miközben én is leveszem magamról a vizes holmim. Egy ideig vízhatlan a ruhám, de jobbnak tartom, ha inkább szárazon veszem vissza. Addig meg meggyújtom a tüzet és előkészítek valami harapnivalót. Gondolom a Jégkirálynőnek esze ágában nem volt, hogy hozzon valami ételfélét. Az alapfelszerelésemben mindig van pár konzerv, és mint régen, most is jó szolgálatot tesz a múltam szokásaiból egy darab. -Ha kész a sátor, akkor jöjjön enni. - mondtam ki teljesen közömbös hangon, miután a tűz már meggyulladt és raktam rá pár ágat. Bár ami a múltkori egyezségünket illeti, nem sokáig tartott, hogy csöndbe legyen.
A pofon után megragadja kezemet, nem túl erősen csak annyira, hogy még egyszer ne tudja megütni. Jól teszi, mert különben komolyan mondom még egyet lendítenék rajta, hogy az egy sokkal hatalmasabb pofonban végződjön az arcán. Kijelentésére miszerint nem akar nekem parancsolni csak visszafordulok rá és szinte öldöklő tekintetet vetek rá. Mondja ezt a hülyének. Állandóan csak parancsolni akar, azt hiszi, hogy én valami buta kis csitri vagyok. Rég rájöhetett volna, hogy nem vagyok az a fajta nő, akit ő képzel. Ha tovább húzza a gyufát nálam, akkor nagyon megbánja. Egyáltalán ki képes elviselni ezt az átkozott Malinort. Nincs az a személy, aki képes lenne pár percet is elviselni vele. Nem csodálom, hogy nincsen barátnője. - Haha nagyon vicces. - mordulok rá, mikor nevetve a sátorról beszél. Oké ha egy sátrat hozott, akkor így fogunk aludni. De nem én húzom a rövidebbet az tuti. - Oh értem már. - mondom én is gúnyosan -Azért hozott egy sátrat, mert maga kinn fog aludni. - teszem hozzá egy csúfondáros mosollyal, arra utalva, hogy ő kinn alszik majd. Amikor parancsolós hangnemben kezd el újra beszélni velem, felháborodom. - Még hogy nem parancsol. - mordulok rá - Most is épp azt teszi. Minimum Istenek képzeli magát. De le kell, hogy törjem a szarvát kedves Malinor. Nem ér maga többet ennél a faágnál- mutatok egy éppen alattam levőre. - Nem csodálom, hogy egyetlen nő sem képes magára úgy nézni sőt szerintem senki se kedveli magát. - teszem hozzá magam sem tudom miért, csak egyszerűen leakarom törni a szarvát és azt a nagy egoját. Aztán gyorsan lekapom magamról a vizes ruhát és felveszek egy másikat helyette. még jó, hogy hoztam magammal csere darabokat, mert most akár vizesen üldögélhetnék itt, ami nem lenne éppen kellemes dolog. A vizes cuccokat a tűz közelében felakasztom egy vastagabb faágra, hogy megszáradjanak. Hozzá sem szólok ehhez a beképzelt Malinorhoz, megyek és nekifogok a sátor felhúzásához. Ha azt hiszi nem vagyok képes megcsinálni ezt, akkor nagyon téved. Sokszor voltam már hasonló helyzetben és a kiképzésen is részt vettem ilyen helyzetekben. Szóval a sátor felhúzása egyszerű dolog számomra. Egy bő perc alatt készen is leszek vele. Meghívására vagy minek nevezzem nem szolok semmit csak egy felmordulással válaszolok. Nem azért csatlakozok hozzá az evésben, mert annyira szeretném a társaságát és nem is azért, mert ő hívott, hanem a korgó gyomrom megnyugtatása képpen.
Egy percig se volt kétségem, hogy nagyon rossz ötlet volt engem emellé, a nő mellé rendelni kísérőként. Azt se kétlem, hogy egy ép mondatot tudna kimondani szitkozódás nélkül. Számtalanszor tett erről bizonyosságot, bár a csattanó pofon az arcomon volt az utolsó csepp, a türelmem poharában. -Úgy gondolja, hogy direkt egy sátrat hoztam, mert magával egy légtérben akarnék tartózkodni?- fordulok felé, majd egyre szűkülő szemmel nézek rá. –Kapjon már észhez! A hátam közepére nem kívánok magával még közös levegőt se szívni, nemhogy aludni! Azt meg felejtse el, hogy én kint alszom a sátor előtt! Nem kell félnie! Egy újjal se nyúlok magához, még bottal sem!- zártam rövidre a mondandóm, bár tudnék még mit közölni vele. Aztán, ahogy a tűzre pakolok pár gallyat és apróbb ágakat, csak hallom, hogy be nem áll a szája a hátam mögött. Egy ideig még csendben készítem a vacsorának valót, de aztán nem hagyom a sértő megnyilvánulását, és a lekezelő mondatait. -Na, figyeljen ide, Doki!- emelkedek fel a ropogó tűz mellől. –Ha még egyszer a magánéletemet veszi a szájára, Isten bizony beragasztom azt a lepcses lyukat az arcán. Semmi köze nincs hozzám, - ami, persze magának a szerencséje – így befoghatja a nagy száját, és a véleményét tartsa csak meg önmagában. A faág meg kell a tűzre, és ha nem tetszik, hogy ketten alszunk a sátorba?! Akkor, kívül tágasabb magának! – veszem ki a kezéből a kettétört gallyat és rádobom a többire. – Amúgy meg jobban tenné, ha visszavenne a lekezelő modorából, mert nem állok jót magamért!- indulok vissza a melegedő étel mellé, majd amikor kész van, szolok neki, hogy jöhet enni. Meglepődöm, hogy odajön közelebb hozzám, bár inkább a korgó hasa az, ami ezt engedi neki. Lehet, hogy hosszú éjszakának nézünk elébe, jobban, mint gondoltam. Evés után nem igazán van kedvem hozzá szólni, bár kénytelen vagyok. -Jobban tenné, ha maga köré tekerné majd a takarót. Vannak skorpiók is errefelé, és mérgező csúszómászók! Ha reggel akar még felébredni, akkor jó lenne, ha hallgatna rám, de maga tudja…- nézek rá futó pillantással, majd körbenézek a felállított csapdák között, hogy minden rendben van-e, majd a sátorba lépek, hogy pihenjek kicsit. Még messze az éj, de talán egy-két órát tudok még pihenni, míg felkel a Hold. Igaz, ebben a nőben egy szikrányi jóindulat sincs, és ráadásként egyfolytában ontja magából a szóáradatot, amire most semmi kedvem végighallgatni. Legalább erre a két órára csendbe lehetne, míg elnyújtózva pihenek egy kicsit.
Megjegyzésére a sátorról olyan mérges leszek, hogy ha éppen nem aggódnék amiatt, hogy elveszítem a munkámat vagy Jamest, akkor tutira agyon ütném most. De csupán ezek miatt nem teszem, bár annyira viszket a tenyerem, hogy megtegyem. Pff. Majd inkább nem is foglalkozom vele, mikor a tűzzel dolgozik. Azt hiszem jobb ha inkább nem is beszélünk egymással. Ez azért is jó dolog, mert így saját magát menti meg az én haragomtól. Annyira felhúz, hogy nem tudom megállni, hogy ne szóljak be. Ezzel pedig jól bele szúrok, ahogyan azt kiveszem mérges szavaiból. Kikapja kezeimből a gallyat és a tűzre dobj. Huha. Igencsak mérges lett valaki, bár ő csak az tud lenni és semmi más. Szerintem egész életében ilyen morgós és haragos volt. Talán emiatt nincs senkije és semmije. - Uhuu. - mondom mormogtatva - Valaki azt hiszi, hogy fenyegethet. - teszem hozzá olyan határozottan és konokul ahogyan csak tudom. Meglepődöm azon, hogy nem szól vissza csak elmegy elkészíteni az ételt. Mikor oda hív engemet is enni, csupán a korgó gyomrom miatt megyek oda. Másért tuti nem mentem volna. Inkább vártam volna míg eszik, majd utána én is csináltam volna magamnak valamit és kész. Bele se akarok gondolni, hogy milyen lesz az éjszaka ezzel az alakkal. Borzalmas. Tudom, hogy legszívesebben megfojtana álmomban ahogyan én is őt. Pff. Remélem sokáig nem kell kihúznom vele, mert abba beleörülök vagy tényleg nem tudom mit csinálok vele. - Maga komolyan azt gondolja, hogy még sohase voltam expedíción errefelé? - nézek rá öldöklő pillantást vetve. Nagyon jól tudom, hogy itt veszélyes állatok vannak és azt is, hogy védekezni kell ellenük. Ez a Malinor ennyire balfácánnak gondol. Hát ki kell, hogy ábrándítsam közülünk, lehet, hogy inkább ő a balfékeb. - Ki kell, hogy ábrándítsam voltam már expedíción. - teszem hozzá egy gúnyos mosoly keretében. Mikor elvonul pihenni a kis drága, én elkezdem elpakolni és elmosogatni azt amiből ettünk. Látom azért rendet nem tanult a kis elkényeztetett. Olyan hangosan csinálom ezt, hogy szinte mindenki hallja körülöttünk. Ugyebár aki expedícióra megy annak tudni kell bármilyen zajban is pihenni...
Ez a nő biztos, hogy nem teljesen ép elméjű, vagy csak velem ennyire ellenséges?! Bár, ezt kétlem. Amiket hallani a Kadétoktól és a részlegében dolgozóktól, inkább tartom igaznak, mint azt, hogy átmeneti nála az elmebaj. Olyan lekezelő és bicskanyitogatóak a megszólalásai, hogy elég nagy önuralmam kell, hogy legyen, ne ordítsam le a fejét a nyakáról, szó szerint. Igaz, hogy akkor is módját találná a piszkálásomra, mert még törzs nélkül se állna be a szája. Ez a gondolat amúgy megmosolyogtat, ahogy elképzelem fej nélkül rohangálni és közbe a földön lévő fejéből adná ki a szitkokat… de szép is ez a képzelet. Mi minden jut az eszembe, ahogy a tűznél melegítem a vacsoránkat. Gondolom, hogy most felettébb ingerült arra, hogy alig veszek róla tudomást, de mi tagadás, élvezem, hogy egy kicsit el tudok merülni a gondolataimban, és kizárni ezt a hárpiát, aki még most is a sátor darabszámán „lovagol”. -Jól hallotta! Amúgy meg a franc fenyegeti magát! Megteszi azt más helyettem, akinél kihúzza a gyufát, és nem olyan elnéző, amilyen én vagyok egy hölggyel. Aztán még visszasírna engem, Doki!- lépek el mellőle és megyek a sátorba, hogy pihenjek egyet. Direkt hagytam kint a flaskákat az evés után. Ha nem tud csendbe maradni egy fél óráig, akkor majd a mosogatás alatt, hátha sikerül neki. Azt persze nem mondom el neki, hogy környezetbarát lebomló anyagból készültek az edények. De lelke rajta, hadd csináljon azt, amit csak akar. Addig is befogja a száját. -Nem gondolok én semmit magáról! Jobban jár vele…- helyezkedem el a matracon és a fejem alá teszem a karjaim. A sátor tetejét bámulom egy darabig, majd lecsukom a szemem. Aludni úgy se fog hagyni, de legalább pihenő helyzetben vagyok. A ruháink hamarosan megszáradnak, és ismét magamra fogom venni. Addig, míg leszáll az éj, van egy pár óra, és ha jól sejtem, nem fog zökkenőmentesen zajlani ez a tevékenységem se, ha a közelembe van ez a nő. Lassan félálomba merülök, de azért a fülemmel hallom a zsörtölődését. -Bla…bla…bla..bla…blabla….- motyogom magam elé, mint aki rohadt nagy figyelmet szentelne a kioktatásának. Jobban érdekel a pihenés jelen pillanatban, mint a szövegelése. Azt hiszem, hogy elég hosszú éjnek nézek elébe, és jó lenne legalább két órát aludnom, hogy pihenni tudjak. Holnap hosszú napunk lesz, és előre nem is akarok belegondolni. Csak akkor húzódik össze a szemöldököm, amikor ráeszmélek, hogy a holnapi napunk nemcsak fél nap, hanem egy teljes egész. Hogy az a magasságos….
Jót nevetek azon, amikor azt fejtegeti, hogy ő milyen úriember. Na persze. Ez a fazon akkor lesz úriember ha én államelnök leszek. Ja, hogy az csak a Földön lehettem volna. Na pont így lehet ő úriember. Nem tudom megállni, hogy ne nevessek. - Hogy maga Úriember? - nézek rá nevetve. - Na ne nevettessen. - adok hangot gondolataimnak. - Akkor lesz maga Úriember, ha én államelnök leszek. - mondom miközben a mosogatáshoz gyűjtőm össze az edényeket. - Ja, hogy az csak a Földön lehettem volna. - nevetek még hangosabban. Majd neki fogok a mosogatásnak. Vagyis inkább csak úgy csinálok mintha elmosogatnám az egészet. Nagyon jól tudom, hogy ezek az edények természet barátak és lebomlanak. Szóval elmosogatni sem kell őket. De hadd higgye csak a drágalátoska, hogy én olyan buta vagyok, hogy nem tudom az ilyen dolgokat. Picit elmosom őket, vagyis csak engedek rá vizet aztán meg távolabb dobom őket. Mindösszesen csak az a célom az egésszel, hogy ne aludjon olyan nyugodtan a Hadnagy uracska. Miután végeztem az egész dologgal úgy osonok be a fekvő helyemre, hogy az minél hangosabb legyen. Ha már ez a Malinor kölyök az agyamra megy, akkor visszaadom neki és majd én is az agyára megyek. Bár kétlem, hogy volna neki agya. Szerintem káposzta lé van a helyén. Mert, hogy gondolkodni és okosakat mondani nem tud vele, az totálisan biztos. Ennek a Malinro gyereknek még a szeme se áll jól. le merném fogadni, hogy mikor megszületett még a saját anyja is elborzadt tőle és csupán csak nagy nehézségek árán nevelte fel őt, máskülönben meg megfojtotta volna. Kár, hogy nem tette meg. - Ha legalább megfojtotta volna az anyja, akkor mindenkit megszabadított volna a drágalátos ostoba fiától. - motyogom hangosan gondolataimat. - Kétlem, hogy valaha bárki is szerette volna ezt az idióta Malinort. Szerintem még a saját anyja se volt képes erre. - folytatom tovább morgolódásomat, miközben befészkelem magamat a fekvőhelyre és magamra tekerem a takarót. - Azt hiszem igazam volt, amikor azt feltételeztem, hogy sohasem volt neki barátnője. Kizárt dolog. Kétlem, hogy lett volna vagy van olyan nő, aki bele tudna szeretni ebbe a ficsúrba. - magyarázom magamnak, bár azt se érdekel ha hallja.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy ettől a nőtől feláll minden hajszálam, és az idegeimen táncol, holott többször elmondtam, hogy jobban tenné, ha nem hergel. Azt se nagyon fogta fel azzal a korlátolt agyával, hogy nincs szándékomban több időt tölteni vele egy légtérben, mint amit szükséges. -Látja… máris el tudja magát foglalni valamivel. – vetem oda csak egy röpke megjegyzésként, ahogy a nyelvét köszörüli rajtam. Gondolom, hogy ez is elég megerőltető a számára, hogy tisztában legyen a fogalmakkal, amit az elmúlt pár órában használni akar a helyzetet felvázolva. Kezdem jobban sajnálni Jamest, amiért ilyen asszonnyal kell élnie. De, ahogy sejtem, elég jól kijöhet vele, mert régóta együtt vannak. Csodálom, hogy eddig nem fojtotta bele egy Petri-csészébe vagy megsütné egy forró lángnyelv feletti forgó-nyársra kötözve. Biztos, hogy én már árkon- bokron túl lennék, ha lehetőségem lenne rá, és egyáltalán nem izgatna, ha ő lenne az utolsó női példánya ennek a világnak. -Akkor nincs is mitől tartania. Magából úgy se lehetne Államelnök. Ahhoz kellene egy kis gógyi is.. nemcsak arrogancia. – mutatok közben a halántékomra, hogy nyomatékosítsam a fejében a nem létező eszére utalva, bár úgy érzem ez is csak felesleges időpocsékolás, ahelyett, hogy végre pihenjek egyet, mielőtt a holnapi napba belevágnék. A szavait meg se hallom, mert nem vagyok kíváncsi rá. A megjegyzéseit meg jobb is, hogy elengedem a fülem mellett, mert ha válaszolnék az Édesanyámra megtett mondatára, azt hiszem, hogy a gyufáskatulya elég nagy doboznak számítana, a testrészei elrejtésére. Így inkább a sátorba fekszem, hogy uralkodni tudjak az indulataimon. Jobbára inkább örüljön neki, hogy nem trancsíroztam már fel két órával ezelőtt, és most is csendben maradok, mert tudom, hogy esélye sem lenne levegőt venni, ha eljárna a kezem… De mivel soha nem bántok nőt vagy gyereket, így ezt az elveimet követve, nem mozdulok rá. De ne higgye, hogy ha tovább feszíti nálam a húrt, hogy nem tennék kivételt az esetében. Igaz, hogy most is válogatott módszerekkel tudnám kicsinálni a felfuvalkodott stílusa miatt, de egyelőre nem szándékozom kifordítani a bőrét, hogy még azt is cipelhessem a Táborig. A kinti hangokból ítélve legalább a mosogatással elfoglalta magát, de aztán csak mondja a magáét, miközben a sátorba érkezik nagy puffogások közepette. Ez persze „zene” füleimnek, de úgy teszek, mintha nem is hallottam volna meg semmit. Jobban is jár, mert aki a szájára veszi a családom bármelyik tagját mocskolódó megjegyzésével, az akkor vesz utoljára levegőt. S ne higgye, hogy azért, mert nő és - James neje – az meg fogja majd védeni az indulataimtól. Most nem is akarok reagálni se a zsörtölődésére, mert tudom, hogy csak olaj lenne a tűzre nála. Amúgy meg nem vagyok olyan, mint ő, s ennek végtelenül örülök. Okos enged elven, inkább az oldalamra fordulok és pihenni próbálok. -Ha befejezte a szövegelését, akkor aludjon. Nem akarnám holnap a nyavalygását hallgatni egész nap, hogy nem aludt semmit. Jó éjt!- zárom rövidre a motyogását, ha végre abbahagyta. Hamarosan virradni fog és addig már csak pár óra van hátra. Bár abban se vagyok biztos, hogy csendben fog eltelni ez a kevéske idő, de nagyon ajánlom neki, hogy békében és _főleg_ csendben maradjon reggelig. Legalább ezt a pár órát szájlebegtetés nélkül tudná végigcsinálni, ha már egy értelmes mondatot nem tud kimondani, azon a lepcses lyukon, ami az arcán van. Próbálom lehunyni a szemem és kicsit aludni, ha tényleg csendben marad. Sok bizodalmam nincs hozzá, hogy be is fogja. Csak remélni tudom. Négy óra múlva kel a Nap, és még alig nyújtóztam el a hálózsákomban. Hihetetlen ez a nő….
Vas. Márc. 24, 2019 12:43 pm
