***

Mi a fenéért találták ki ezt a hülye pszichológusi vizsgálatot. Nem értem. nekem nincs szükségem ilyen marhaságokra. Csupán azért megyek el rá, mert Ethan azt mondta máskülönben kirúg. Nem mintha félnék tőle. Nem félek én senkitől sem. Tiszta hülyeség ez az egész.
Efféle gondolatokkal vonulok végig a folyóson a pszichológus felé. Közben azért hátra, hátra pillantok, hogy még véletlenül se lássa meg senki se, hogy én ilyen helyre megyek. Egy fikarcnyi szót sem fog kiszedni belőlem ez az izé, azt garantálom. Maximum két percet ülök nála és utána úgy eljövők, mint a pinty. Ah. Olyan mérges vagyok, hogy el kellett ide jönnöm, hogy azt el se tudom mondani.
Ez az! Ez a drágalátos pszichomókus rendelője. Nagy levegőt veszek majd bekopogok. Titkon remélem, hogy nincs itt. Így azt tudnám mondani, hogy nem volt ott és többet nem megyek vissza hozzá.

A híres-hirhedt Dr. Vahlent várom ma felülvizsgálatra, amitől már reggel óta rendesen izgatott vagyok. Azt rebesgetik, hogy mindenki tart tőle, így, vagy úgy, és akinek már volt vele dolga, mindig rémesen tudja sajnálni azokat, akiknek csak ezután lesz. Ennek ellenére én nem érzek mást, csupán izgatottságot. Kedvelem a kihívásokat.

A megadott időpontban ugyan nem, de nagyjából három perccel később már jön is a jelzés, hogy valaki be szeretne lépni. Hmmm... az első feltételezésem máris téves volt. Azt hittem, halálpontosan fog érkezni.
Kedvesen mosolyogva tenyerelek rá az ajtó nyitógombjára és üdvözlöm is a nőt. - Dr. Vahlen! üdvözlöm! Én dr. Valentine vagyok. Jöjjön csak be! - kezet nyújtok neki és a rendelő helyett egyenesen a terápiás szobába irányítom, és ha hagyja, le is ültetem egy nagy kényelmes fotelbe. Én pedig helyet foglalok tőle kissé jobbra egy másik fotelben, és magamhoz veszem a pda-mat. - A vizsgálat nagyjából másfél- két órát fog igénybe venni. helyezze csak kényelembe magát, kérem! - továbbra is mosolygok, őszintén, de nem túl bizalmaskodón.

Felém nyújtott kezét nem fogadom el csak keresztbe tett kézzel lépek be a terembe. Mit is keresek ln itt? Be sem mutatkozom, hisz úgyis tudja a nevem. Fölösleges.
- Inkább állva maradok! - mondom érzelem mentesen és határozottan. Eszem ágéban sincs leülni sehová sem. Úgyis pár perc múlva lelépek. Még ha ideragasztana akkor sem tudna itt tartani. Kizárt. Nem nézek rá inkább szememmel a szobát vizsgálom át. - Annyit én nem ülök itt! Nincs időm ilyen marhaságokra! - jegyzem meg pusztán magamnak, de azért úgy, hogy ő is hallja.
Csak tudnám mi a fenén mosolyog. Vagy ez a pszichomokusok jelleme, hogy mosolyognak, mint valami örültek. Pff. Csak és kizárólag Ethan miatt jöttem el ehhez a nőhöz. Semmi másért. Nekem holmi izé ne turkáljon bennem sem pedig a fejemben. Főleg ne vonjon le rólam semmilyen következtetést, mert nem állok jót magamért. Ha így folytatja, hogy csak vigyorog akkor hamar letelik a két perc és én már el is mentem. -Elkezdi? Még van 1 perce, hogy belekezdjen a hülyeségébe, mert utána, már csak hűlt helyemet találja. -figyelmeztetem dühösen és éles szemeket meresztek rá. Bármi kérdése van úgysem fog megtudni tőlem semmit sem. Szerintem jobb is volna ha bele se kezdene, csak rá írná a papíromra, hogy oké és én már le is léptem.

Eszemben sincs megsértődni a nő tartózkodó, szinte már ellenséges hozzáállásán. Visszaejtem a kezem a testem mellé és inkább hellyel kínálom. Persze el sem fogadja, de én ettől függetlenül nem zavartatom magam és helyet foglalok a kényelmes fotelben. - Ahogy gondolja! - vonom meg a vállaimat, majd a morgolódását tökéletesen figyelmen kívül hagyva pöttyintek néhányat a tab képernyőjén, hogy új fájlt nyissak az új páciensnek.

- Ahogy a tájékoztatóban is jeleztem, ha nem felel meg ez az időpont, készséggel keresek egy másikat, amikor ráér és nem kell rohannia sehová. - felelem továbbra is kedves hangon, miközben oda sem nézve pötyögök néhányat a tab képernyőjén. Egy-két pillantig a nő tekintetét fürkészem, mielőtt újra megszólalnék. - úgy látom, ön egyáltalán nem szokott hozzá, hogy ne úgy történjenek a dolgok, ahogyan ön akarja. A kapitány adta parancsba, hogy megjelenjen...gondolom. Különben nem lenne most itt.

- Nem fogok visszajönni máskor! - mondom határozottan - Ne is álmodjon róla! - teszem hozzá miközben összekulcsolom magam előtt a kezemet. - Van most rá 5 perce, hogy feltegye a hülye kérdéseit, amikre úgysem fogok válaszolni. - jegyzem meg makacsul. Csak rabolja az időmet ez a nő. Tiszta időpocsékolás, amit csinál. Egyáltalán nem lenne szükségünk ilyen pszichomókuskákra a fedélzeten. Csupa fölösleges emberek.
- Eltalálta. Mindösszesen azért vagyok itt, mert Ethan így akarta, másképp be se tettem volna a lábam ide soha. - fel se tűnik, hogy tegezem a kapitányt hisz én már régóta ismerem. - Szerintem mindketten jobban járunk ha csak beírja abba a kis izéjébe, hogy megfelelek és mindenki megy a magam dolgára. Így legalább nem raboljuk az egymás idejét. - ajánlom fel választásnak. Velem úgyse megy semmire, ebben biztos lehet. Mérgemben nagyokat fújtatok, mint egy bika, aki épp készül a harcra. Lábammal közben a padlót dobogtatom, mint egy siettetve a kis hölgyet. Nincs időm ilyen zagyvaságokra.

Aprót sóhajtok, ahogy a nő pattogó hangú előadását hallgatom. Türelmesen megvárom, amíg elmondja az elképzeléseit a vizsgálat menetéről, és csak azután szólalok meg. - A saját dolgát nehezíti ezzel a hozzáállással, Doktor. Kérem, gondolja át és üljön le, vagy kérjen egy alkalmasabb időpontot! - mondom teljesen higgadt, még mindig túlságosan is kedves hangon. Nem fog tudni kihozni a sodromból, ezt éreznie kell. Ahogy lassan majd azt is, hogy az egyetlen járható út, ha azt teszi, amit mondok. De addig még sok-sok szájkarate és pattogás van hátra, ahogy látom. A kapitány keresztnéven szólítását feljegyzem magamnak, de most nem látom értelmét rákérdezni. Majd alkalmasabb időpontban. Egyelőre csak a fejemet csóválva hallgatom az újabb monológot arról, hogy ő hogyan akarja. - Nézze, nagyra értékelem, hogy ennyit törődik az időbeosztásommal, de kizárólag szabályosan játszom. Akkor kap alkalmassági pecsétet, ha biztosan tudom, hogy alkalmas. Azt pedig csak a vizsgálat lefolytatásával tudom megtenni. Ezt ugye megérti? -

A kis hölgy láthatóan figyelembe se veszi, amiről beszélek. Felháborító! Nincs nekem se energiám sem időm az ő hülye kérdéseire és eszem ágában sincs itt maradni avagy más időpontban visszajönni hozzá. Ha ezt gondolja akkor nagyot téved.
- Inkább a maga dolgát nehezíti meg, ha más rászoruló páciensek helyett velem foglalkozik! - vetem oda dühös hangnemben. Igazán nem értem ezt a nőt, ennyire kicsi IQ-ja lenne, hogy felfogja azt, amit mondok. Vagy tényleg azt hiszi, hogy bármivel is célt érne nálam. Nekem vissza kell mennem a dolgomhoz és a férjemhez. Nincs elpazarolható időm ilyen marhaságokra.
Fél szemmel figyelem, amint valamit lejegyez abba a kis noteszébe. Egyáltalán nem érdekel, hogy mit írogat rólam. Ethan-nél majd úgyis elsimítom a dolgokat. Csupán azt szeretném ha aláírná végre az alkalmasságim és már itt se vagyok. Nem értem mi olyan nehéz ebben.
- Igazából még azt sem értem, hogy maga mit keres ezen a hajon. - mondom nem túl udvariasan neki. - Tiszta fölösleges egy pszichomokus ide - uh azt hiszem ezt hangosan mondtam ki. De sebaj, legalább tudja, hogy mit gondolok róla. Ha meg nem tetszik neki, akkor talán alá is írja a papírt és már mehetek is vissza a férjemhez.

Dr Vahlen talán azt gondolja, nem figyelek rá, de az igazság az, hogy minden szavára, minden hanglejtésére hegyezem a fülem. Épp csak a vitában nem vagyok hajlandó túl mélyre  merülni, mert annak soha nincs jó vége.  Főleg egy olyan erős akaratú nő esetében, mint Amanda Vahlen. - Köszönöm a jótanácsot. - biccentek mostmár valamivel kimértebben a nő felé, aztán egy-két szót lejegyzek, mielőtt újra felé fordulok. Csak elképzelni tudom, miket gondolhat rólam, de ez egyáltalán nem izgat. Sosem a dolog könnyű volta miatt választottam a katonai vonalat, és most is kihívásként tekintek a feloldandó ellenszenvre, amit a nő táplál irántam. - Ha szeretné, elmagyarázom részletesen, hogy segítsek feldolgozni. Utána talán végezhetem én is a munkámat. Ami,megjegyzem, nem az ön zaklatása, úgyhogy mostmár nem csak javaslom, hogy  egy másik időpontban látogasson meg. - fel is állok, és kinyitom neki az ajtót. Na nem azért, mert nem bírnám tovább a gyűrődést. Egész más, mondhatni terápiás oka van, hogy most véget vetek ennek a beszélgetésnek.

Figyelem ahogyan a hölgyemény jegyzetel az ellenvetésem ellenére is. Majd hallgatom amint arról beszél, hogy jöjjek vissza más időpontban. Na azt lesheti, hogy mikor fogok én visszajönni hozzá. Nem tudom, mit gondol magáról ez a nőszemély, de nem tudja, hogy kivel áll szemben azt hiszem. Nagyon is alábecsül engem, amit egyáltalán nem jól tesz.
Amikor kinyitja nekem az ajtót, azzal, hogy jöjjek vissza később, majdnem elképedek. Nekem nincs pazarolni való időm, arra, hogy valami pszichomokusi izén részt vegyek. Olyan nincs és nem is lesz. Az ajtó felé nézek, egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy határozott léptekkel eltűnjek innen. De még sem teszem, mert eszembe jutnak Ethan árkozott szavai, hogy ha nem teszem meg, akkor felfüggeszt. A fenébe!
- Csukja be azt az ajtót! - mordulok rá parancsoló hangom. Majd bosszúsan helyet foglalok a székben vagy miben. Karjaimat keresztbe teszem így jelezve nem tetszésemet. - Na gyerünk essünk túl rajta! - hangom dühösen és makacsul hangzik. Úgysem fog kiszedni belőlem semmit. Csak a legszükségesebbekre válaszolok és semmi mást nem mondok el.