Nagyot sóhajtok és hosszan. Nem, ez még nem elég, hogy dr. Vahlen kihozzon a sodromból, egyszerűen csak próbálok egy kis időt nyerni, hogy eldönthessem, mi lenne most a legmegfelelőbb döntés.
Egy-két pillanatig csak állok ott a nyitott ajtónál és figyelem Amanda viselkedését, ahogy próbálok a sajátjaimra is gondot fordítani. Arcom még csak bosszúságot sem tükröz, egyszerűen a doktornő reakcióiból próbálok rájönni, milyen döntés szolgálná legjobban a célt.
- A mai vizsgálatnak vége van, Doktor! - mondom végül határozott hangon, és továbbra is komoly arccal tekintek a fotelben ülő, még a kezdetieknél is talán zárkózottabb nőre.
Végül mégis csak mozdulok, és visszaülök a helyemre, újra elővéve a tabletemet. - Nézze dr. Vahlen, nem tudhatom, milyen tapasztalatai vannak az elődeimmel, de egyet elmondhatok. A maga jelenlegi hozzáállásával nem lehet elvégezni semmiféle vizsgálatot. Ezért kérem, hogy menjen haza, gondolja át, és jöjjön vissza egy másik időpontban. Addig nem függesztem fel, de ha akkor sem jutunk semmire, akkor gondolkodás nélkül megteszem. - nagyon ügyelek rá, hogy érezze a hangomon, hogy tökéletesen komolyan beszélek, és hogy ebben semmi érzelem nincs. Megértő vagyok, hajlandó a kompromisszumokra természetesen, de vannak dolgok, amikben nem lehetek elnéző. Az alkalmassági felülvizsgálat az egyik ilyen, és ehhez tartom is magam. már csak a megerősítést várom a hölgytől, aztán mondom is, mikor vannak szabad időpontjaim. - Amennyiben ez így elfogadható önnek, jövő hétfőn 15:00-kor tudom is fogadni.

Leülök a székbe és karba teszem a kezemet mintegy várva, hogy elkezdje a kikérdezésemet, vagy micsodát.
Kijelentésére nem válaszolok semmit. Mérgesen meredek rá. Na ne játszadozzon velem, ha már itt vagyok akkor essünk is túl rajta, mert én ide többet nem fogok visszajönni az szent. Akárki is kényszerítene rá, nem tudna rávenni arra, hogy újra ehhez a nőhöz jöjjek.
Elégedetten mosolygok alig láthatóan, mikor újra leül a velem szemközti székbe. Fogalmam sincs miért, hiszen én nem akarom ezt az egészet tulajdonképpen. Na de mindegy. Ha muszáj ez ahhoz, hogy megtartsam az állásomat, akkor essünk túl rajta minél előbb.
- Nincs mit átgondolnom. - vágom rá - Még egyszer nem fogok ide visszajönni. - teszem hozzá már nem annyira ingerült hangnemben - Szóval, vagy most esünk túl rajta vagy soha. Ez az utolsó lehetősége -vázolom a helyzetet és még mindig a székben maradok ülve. Karjaimat mindeközben magam mellé helyeztem. Nagy levegőt veszek és a szemébe nézzek, hogy lássa komolyan gondolom az egészet. Nem kis dolog az, hogy képes volt engem rávenni pusztán arra is, hogy leüljek ebbe a székbe. Aki jobban ismer az biztosan neki is megmondaná ezt.
- Ms Valentine - mondom kedvesebb hangnemben, már amennyire tőlem telik - Mint mondtam szeretném ha inkább most esnék túl ezen. - jelentem ki mikor új időpontot adna nekem. Aztán ismét ránézek.

Kicsit furcsának tartom, hogy a doktor előtaggal a neve előtt ennyire értetlen a hölgy. Akaratos, azt már az első pillanatban leszűrtem, de azt már mindenképp nehezemre esik elhinni, hogy ennyi egyértelműsítés után sem értette meg, hogy mi a helyzet. Nem tudom, hogy mekkora patália lenne belőle, ha esetleg valóban felfüggeszteném, de mindenféle személyeskedést és önző indíttatást félretéve is az a meglátásom, hogy egy olyan tiszt, aki a parancsnak még a szagát sem bírja, nem való egy hadihajóra. Szerencsére nem taktikai vagy hasonló pozícióban szolgál, de mindenképp aggodalomra ad okot, amit itt látok jelenleg.
Néhány percen belül sokadjára veszek nagy levegőt és megrázom kicsit a fejem. - Attól félek, hogy még mindig nincs tisztában a helyzetével, Doktor. Maga itt nem jogosult feltételeket szabni. Egyedül felfüggesztetni magát van joga. - ennél már nem tudok egyértelműbb lenni. A hangom még mindig higgadt, de sokkal határozottabb, mint eddig. Ahogy sokszor, a kedvesség és nyitottság most is azt a tévképzetet keltette a páciensben, hogy könnyen ledominálhat engem és a szituációt is, így megúszva a kényelmetlen vizsgálatot. Ennél nagyobbat nem is tévedhetne dr Vahlen.
Mindezek ellenére nem áll szándékomban azt a látszatot kelteni, hogy kötöm az ebet a karóhoz, ezért leteszem a tabletem és mélyen a nő szemébe nézek. - Gyerekként sokszor megesett, hogy önre kényszerítette valamelyik szülője az akaratát? Az édesapja esetleg? Biztosan nem lehetett könnyű egy erőskezű, hideg-rideg apafigura árnyékában felnőni. Katona volt ő is? - Külön odafigyelek, hogy sajnálkozás nélkül ejtsem ki a szavakat. Szó sincs róla, hogy hiányzik belőlem az együttérzés, egyszerűen csak tapogatózom, illetve abban is biztos vagyok, hogy ha valamiből, hát a sajnálkozásomból biztosan nem kér a doktornő.

- Nem szabok feltételeket hölgyem. - mondom rá nézve. - Én csupán szeretném ha tisztában lenne bizonyos dolgokkal. - teszem hozzá. Nagyon jól tudom, hogy ő felel itt azért, hogy ki végezheti a dolgát a hajón és ki nem. De én nem egészen akarom, hogy ő döntsön felettem. Ebbe azért én is bele szolnék kissé, akár lehet, akár nem. Végül is az én munkám és az én életem.
Azért azt meg kell, hogy mondjam rendkívül határozott és erős jellem ez a nő személy, ami nálam egy nagyon pozitív kép valakiben. Akár mennyire is nem mutatom ki, kicsit azért nagyra tartom az ilyen embereket. De nem hagyom, hogy ez meglátszódjon rajtam.
Hirtelen teljesen más témára térünk, én meg értetlenül meredek rá. Mi köze most ehhez az egészhez az apámnak? Miért ennyire kíváncsi az én gyerekkoromra? Nem értem mit akar ezzel. Hova akar kilyukadni? Kérdésére nem felelek, tőlem nem fog megtudni semmit sem.
Elgondolkodom kissé. Hogy jutott eszibe, hogy az apám rám erőltettet volna bármit is? Az aktám titkosítva van, ezt biztosan tudom. Onnan száz százalék, hogy semmit sem tudhatott meg. De akkor mégis, hogyan juthatott volna olyasmi az eszébe, hogy a szüleimről kérdezzen. Egyáltalán miért éppen az apámról? Miből gondolja, hogy kegyetlenül bánhatott velem? Összehúzott szemekkel nézek rá, mintha tekintetéből megtudhatnám, hogy miért is céloz pont erre a dologra. De sajnos nem vagyok éppen annyira jó gondolat olvasó, mint ahogyan azt elképzeltem.
- Miből gondolja ezt? - kérdezek rá végül összefonva karjaimat magam előtt.

Dr Vahlen nagyvonalúan megfeledkezik a tényről, hogy épp az előbb adott ultimátumot, de ez most nem fogom az orra alá dörgölni, mert csak tovább szítanám vele a feszültséget. Arra pedig semmi szükség jelen helyzetben. Kíváncsian nézek hát a szemébe és szinte megadón bólintok a szavaira. - Kérem, világosítson fel akkor! - felelem határozottan, és tényleg őszinten kíváncsisággal várom, hogy mit fogok hallani, ami megtámogatja az eddigi elutasító és parancsolgató viselkedését. Valóban érdekel, hogy ő hogyan látja ezt az egész helyzetet, mert abból legalább nyerek némi információt, és tudni fogom, hogy honnan kell kiindulnunk, ha eredményt is szeretnék elérni végül. Az már rég nyilvánvaló, hogy nem egy átlagos tiszttel van dolgom, és a legtöbb hagyományos módszerrel itt nem fogok elérni semmit.

Látom rajta, hogy meghökkentik a szavaim, és kicsit talán ki is billentik az eddigi hangulatából. Persze alapvetően nem változik a hozzáállása és ez abból is látszik, ahogyan elgondolkodva, tehát nem is tudatos jelzésként összefonja maga előtt a karjait. Elzárkózik a lényegi válaszok elől, és talán még attól is, hogy akár csak gondolatok szintjén érintse a gyerekkor és a szülők témáját. Csak egy erős tipp, hogy valamelyik szülője nem volt épp a szeretet és odaadás mintapéldája, de azt hiszem, jó nyomon járok. - Abból, hogy szinte sugárzik magából, hogy tele van elnyomott érzésekkel. Dühvel és fájdalommal főleg. Általában úgy ébred, hogy az egész világra haragszik, nem igaz? Ennek szinte mindig gyermekkori gyökerei vannak. Szeretetlenség, elnyomás, az elvárások súlya, a biztonság érzésének hiánya. - itt tartok egy kis szünetet és mérlegelem, érdemes-e tovább provokálnom, de úgy érzem, ezt a nőt nagyon nehéz lesz szóra bírni, így nem is érdemes finomkodni vele, mert az úgysem vezet célra. - Hányszor fenyegette meg az apja, hogy kitagadja, kidobja, kizárja az életéből, ha nem úgy tesz, ahogyan azt elvárta öntől? Vagy az édesanyja volt az? - bevallom, ritkán nyúlok ilyen eszközökhöz, de úgy érzem, a doktornőnél talán még ez is kevés lesz.