Kétségem egy szál se, hogy Moor sejt rólam valamit. Vagyis, a múltammal kapcsolatban. De nem akarom, hogy többet tudjon meg, mint amit lehet. Az ő érdekében és persze az enyémben is, mert ha kitudódik, hogy kicsodák a szüleim, akkor nem mindenki nézné jó szemmel, vagyis mást látnának, mint ami. Eddig sem fedtem fel semmiféle „hátteret”, amivel megkülönböztetést vagy befolyást szerezhettem volna, de soha nem ezt tartom a járt utamnak. A saját erőmből jutottam a Földön is az Elit Szakasz századosi rangjáig, és nem pedig a családom segítségével. Apám elég szkeptikus is volt velem kapcsolatban, mikor beálltam a Seregbe, de aztán elfogadta a döntésemet és a saját utamat jártam, ahogy most is. A Kapitány ismeri az aktám azon részét, ami magyarázattal is szolgálhat a kiolvasztásom, vagyis a Programban való részvételemben, de ezt nagyon kevesen tudhatják. A szüleim dönthettek a „felvételem” ügyében, bár most eltűntként vannak nyilvántartva, de remélem élnek valahol és jól vannak. Hiányoznak, de tudom, hogy ha még nem bukkantak fel, hogy megkeressenek, annak oka van. Nagyon magas helyen dolgoztak a Földön, és ha most nincs információ a hollétükről, az csak azt jelenti, hogy vagy veszélyben vannak, vagy ők nem akarják felfedni magukat. Több éve nem hallottam róluk, de talán egy napon ismét találkozhatok velük, és magamhoz ölelhetem őket, de ki kell várnom azt az időt. Sokan akarták félreállítani őket, de engem is felhasználnának, ha kitudódna, ki vagyok. Ezért senkinek nem lehet beszélnem az életem ezen „szakaszáról”, vagyis a Szülői házról. Az aktámban szerepel, hogy házas voltam és most özvegyként vagyok regisztrálva. A feleségem és a lányom elhunyt, és abban sem vagyok már biztos, hogy az a bomba a házunkra, nem véletlen lehetett. Igaz, nincs bizonyítékom, de ez is felmerült már bennem. Hinni akarok abban, hogy nem célpontokká váltak a Családom ellenségei által, de a mérhetetlen becsvágy és hatalom bárkit megrészegíthet, és aztán nem ismer se Istent se Embert!… ahogy, Nőt vagy Gyermeket… Veszélyes „vizekre” tévedt Moor tizedes a kíváncsisága miatt, de nem akarom, hogy bármi baja essen miattam. Ezért csak nagy vonalakban beszélek neki, de érzem, hogy dörzsölt és sejti, hogy valami más is van a „háttérben”. -Nem is gondolja, mennyi közös van bennünk. Én sem vagyok vakon, minden betű-betartó szabálykövető. Persze, ez is helyzetfüggő. - bólintok a megállapítására. Sokszor voltam kénytelen más módon végrehajtani a parancsokat, de a cél szentesíti az eszközt elven, - bár nem minden áron- de a végeredmény a fontos és a sikeres befejezés mindenki számára. Az embereim életét soha nem teszem kockára, ahogy ártatlanokét sem, de van olyan szabály, amivel én sem értek egyet. De ez is az adott szituációtól függ, de az élet „értéke” számomra soha nem lehet alku tárgya. - Gondolja, hogy a kétkezességem kívül van más erényem is?- nézek rá, majd látva a kíváncsian csillogó szemeit, nincs kétségem, hogy konkrétan másra is gondolt. - Pontosan mit lát bennem, ami ennyire felvillanyozza?- kérdezek vissza, de biztos vagyok benne, hogy nem vaktában kérdezősködik felőlem. Nem akarok neki hazugságot mondani, mert nincs is szándékomban, és eddig sem tettem, de nem akarom, hogy beleássuk magunkat a múltam fehér foltjaiba. Most még nem. Talán majd egy napon, valamikor… - Sajnos, nem. Nincs információm a kilétükkel kapcsolatban. Biztosan egy nap, majd kiderül, hogyan is kerültem bele a fagyasztóládába. - mondom teljes természetességgel, mivel tényleg nem tudok semmit az akkori körülményekről. Bevetések sorozatán vettem részt az osztagommal és szinte sohasem volt közelebbi kontaktus a felső vezetés bizonyos személyeivel. Akták és döntések nem az én asztalom, ahogy csak sejtésem van, hogy Édesanyám „keze” lehet benne a dologban, ahogy remélem, az öcsém is túlélte, és ő is valahol él. Nem tudok róla semmit, jó pár éve nem láttam, ahogy a szüleinkről sincs információm, hol lehetnek jelenleg. De tudom, hogy ez a sok „talán” és „információhiány”, nem véletlen. A tizedes okos és ügyes a hekkelés terén, de nem tudhatom, hogy reagálna, ha megtudná, kiknek a fia vagyok, így mindünket védve, inkább homályba kell veszni hagyjam a tudatot, hogy ki volt az, aki engem ide juttatott. - Régen.. Házas voltam, feleségemmel és a lányommal éltem a Kertvárosban. 10 éves volt csak, mikor… meghaltak egy robbanásban a házunk közelében. Nem igazán szeretnék olyanra emlékezni, mi fájdalmas, de már elmúlt és előre akarok tekinteni. Gondolom, már olvasta az aktámat.Nem tévedek? - nézek rá egy pillantással, de egyáltalán nem neheztelek rá. Úgy ismertem meg Moor-t, hogy az akadály nem állítja meg, ha akar valamit. Biztos nem pont erre volt most kíváncsi a földi létemből, de ha mondok valamit, akkor lehet, hogy megérti, miért nem akarok többet beszélni azokról az időkről. Nehéz szavakba önteni a fájdalmat, amit éreztem a kiolvasztásom után, de el kellett fogadnom, hogy most már ez az életem, és a múltam egy szépséges szakasza lezáródott. Tudom, hogy nem vagyok egyedül, és sokan vesztették el szeretteiket, de ha beleások megint a régi életembe, akkor nemcsak a jó dolgok elevenednek meg a szemem előtt, hanem a sok halál is, amit életem folyamán láttam. Kedvelem Moort, bár nem ismerjük nagyon egymást, de vannak közös dolgaink, még, ha nem is tudjuk. -Maga férjezett már, tizedes? Vagy még keresi az igazit?- nézek rá lágyabb tekintettel, bár lehet félreérthető, de semmi hátsószándék nincs bennem, csak én is szeretném jobban megismerni, ha már az ismerkedési szakaszban járunk.
* El kell gondolkodnom pár dolgon, miközben Malinort faggatom. Az egyik az, hogy vajon kivételes érzékem van ahhoz, hogy mindig egy különleges, titkokkal övezett embert szúrok ki magamnak, vagy ez puszta véletlen, esetleg a karma köp szemközt. Már azt sem tudom kivel kezdődött és mikor, de tény és való, mára számtalan kutatnivalót adtak nekem az ismerőseim. Esetleg én vagyok túl paranoiás és már mindenkit gyanúsnak találok. Utóbbi felvetésemet szinte azonnal érdektelenné is nyilvánítom. Itt mindenki gyanús, még én is valakinek. Malinor megjegyzésére aztán színpadiasan a szívemhez kapok és a számmal egy hatalmas „Ó”-t formálok. Mintha nem lennék tisztában azzal amit mondott. Hát, könyörgöm, vajon miért ő jutott eszembe ezen a csodás éjszakán a szórakozásomhoz? És maradok gonosz színésznő továbbra is, mert a kérdésére csak sejtelmes pillantással végignézek rajta, s bár korábban nem pont a testére céloztam a szavaimmal, most azt helyezem előtérbe. Higgyen csak amit akar, juszt sem vezetem ki az erdőből. Hogy pontosan mit látok benne, azt még én sem tudom…megfogalmazni. Ez egy érzés.* -Most mondanom kellene valamit? *Vágok vissza időhúzás céljából, de a figyelmem már arra összpontosul, hogy kiderül-e ki volt az aki Malinornak segített a családja nélkül idekerülni. Nem mintha nem lenne érdemes rá. Szeretném megérteni azt a régi világot, hogy akkor mi volt az elsőszámú szempont és ha itt beüt a krach, meddig kell még fejlődnöm, hogy ne legyek szemétbe dobva. *-Tippje sincs? Engem rohadtul érdekelne. Tudja miért? Mert azonnal megfojtanám amiért a családom nélkül kell itt élnem. *És ezzel rögtön bele is tenyerelek a dolgok közepébe, mégpedig elég szaftosan és fröcskölőn. Család…valamit kihagytam. Elpirulok, nem tudom dühömben vagy szégyenemben. Megint a nagy szám. Bakker!* -Bakker! * Na igen, néha felületes vagyok. És néha hamarabb lejár az időm mint tervezem. A fenébe is, hát tényleg nem mindig tudok nyugodtan mások aktájában szemezgetni, ezen változtatni kell. A saját családom nem érdekel, mert élnek a szüleim, a félbátyámat meg sosem akartam megtalálni, szálka voltam a szemében, elvégre lecserélték őt rám. Elvileg. Papíron. Az a nehéz Malinor esetében, hogy nem itt született és sok minden megsemmisült a kimenekítéskor. A Föld hamvába pusztult. Vajon Malinor családja milyen robbanásban halt meg? A Föld elpusztulásához köthető, vagy sokkal korábban? Hülye leszek megkérdezni, hogy még jobban a lelkébe gázoljak, majd utánanézek, és ezek után sokkal alaposabb leszek. Mikor kérdez, még mindig érzem a melegséget az arcomon és az egész testemben, mint amikor rajtakapnak valamin és az adrenalin kazánt gyújt benned. A kérdés rám vonatkozik és remek tématerelő, amiért kivételesen hálás vagyok. Mondjuk elég képtelenséget vet fel az igazi kereséssel, ezért keletlenül de felnevetek.* -Lehet a mi világunkban várni az igazira hadnagy? Van férjem, szerencsém is volt, jól megvagyunk. Mondja hadnagy, hogyan vélekedik a lázadókról? *És ez is egy tématerelés. Nem szándékozom többet beszélni a házasságomról és Bruce-ról, mert a végén oda lyukadunk ki, ahova az anyám minden egyes hazalátogatásomkor. "Mikor lesz kisunokám?" Komolyan, a nőkből még ez a maradi és szörnyszülött rendszer sem tudta kiírtani a nagymamaságra vágyást! Szóval lázadók. Tudnom kell mit gondol róluk a nem mindig szabálykövető hadnagy, és mit gondol a rendszerről ami igába hajtja a nők méhét és akar-e tenni valamit ellene, vagy az a szabály már nem áthágható az ő olvasatában. *-Maga szerint igazuk van?
A tizedes láthatólag gondolkodóba esett a válaszaimtól. Ezt persze nem tudom biztosra, de az arcát figyelve és a pirosra változó arcszíne erről árulkodik. Gondolom, hogy titokzatosnak tart valamilyen szinten, mert nem itt születtem, de van olyan, amit jobb, ha nem bolygatunk. A földi életem bizonyos részét, tényleg jobb, ha nem hozzuk felszínre, de remélem, hogy ezt ő is megérti. A családom említésénél látom, hogy zavarba is jött, de nem neheztelek rá. Talán csak „átsiklott” az aktám ezen részén, vagy csak nem emlékezett rá. Végül is mindegy, mert az már a múltam része. -Semmi gond, Tizedes! Már régen történt. - bólintok felé, és remélem, hogy a kis „témaelterelésem” segít neki, hogy ne érezze magát ennyire kellemetlenül. -Igaza van. Nem úgy mennek itt a dolgok többsége, ahogy régen volt a Földön. - próbálom kicsit enyhíteni azt a feszült és fagyott levegőt, ami az elmúlt percekben ránk nehezedett. A mostani házasságokkal az a helyzet, hogy nem minden esetben a szabad akarat dönt, de biztos van miértje ennek a rendelkezésnek. Igaz, én is ismerek nem egy szabályt, amivel nem értek egyet. -A Lázadókról? – nézek rá, bár értem pontosan mire akar célozni, hogy ezt kérdezi tőlem, de ha a véleményemre kíváncsi, akkor elmondhatom. - Igazából nem tudom. Akik annak mondják magukat azok-e, vagy talán, akik nem mondják magukról?- mondom ki a véleményem, bár ha jobban belegondolok, akkor ez is egy nézőponti megközelítés. - Attól függ, hogy pontosan kikre gondolt? – teszem még hozzá. -Sejtem, hogy konkrét személyekre utalt, de nem szoktam belemerülni egyik „fél” nézeteinek megismerésébe. A mit kell tudnom, arról információt szerzek, de az én „helyzetemben” nincs jelentősége, hogy ki kicsoda és miért hívja magát lázadónak. Egy Katona parancsra cselekszik, függetlenül a véleményétől vagy a tapasztalatától, vagy mit gondol egyesekről. - válaszoltam kissé talán hosszabban, de lehet, hogy nem vagyok teljesen érthető ebben. Régen se folytam bele a politikába, se nézeteket vallók közé. Most sincs szándékomban. - De, miért érdekli ez a téma? Valamiről tudnom kellene?
*Az tuti, hogy régen történt. Attól még eléggé kellemetlen, hogy pont a közepébe sikerült tenyerelnem, nekem! Aki midig mindenről tud. Mondom én, hogy nem kerek itt valami, vagyis semmi sem az. Aktákat dugdosnak, titkosítanak, hazudoznak elhallgatnak dolgokat. Persze az átlagember erről mit sem tud és a nagykutyáknak így kényelmes, de mindig van egy Raven Moor aki beleköp a levesükbe és nagyon remélem, hogy ez minél hamarabb sikerül és jó nagy köpés lesz. Ennek ellenére nem érzem nagyon jegesnek a hangulatot, de jobb más vizekre evezni és hagyom magam sodortatni Malinor árjával, ami valljuk be, nem olyan lendületes mint az enyém, de épp megfelel. A lázadók remek téma, nem csak azért, mert megismerhetem Malinor álláspontját az egészről, hanem azt is talán, hogy hajlandó-e a véleménye mellett nyíltan is kiállni. Bármelyik oldalra is húzzon. A nevetésem után elhúzom a szám egy „na igen” formába, de aztán feszülten kell figyelnem, mert Malinor az egész válaszát találós kérdésbe csomagolja. Elő kell vennem a fejemben egy ollót, hogy a hosszan tartó és szánalmas bogozás helyett egyetlen vágással vessek véget a kifacsart mondatnak. Vennék is levegőt, hogy megpróbáljak lépést tartva vele, őt is bevinni az erdőbe, de még nincs vége. Bólogatok hát, és, hogy kezdjek is valamit a kezeimmel, elmarom tőle a termoszomat, hátha hagyott benne egy-két kortyot. Óvatosan iszom bele a Búfelejtőbe, mert okulva a Jainával folytatott beszélgetésemből, nem kockáztatom meg, hogy megint az orromon jöjjön ki a pia, vagy leköpjem a hadnagyot csak mert olyat mondott. Aztán csak szót kapok, és visszanyújtva neki a termoszt, belekezdek. *-Nos, hogy ki a lázadó, szerintem még az sem tudja aki. Az ocani lázadókat a Consilium nevezte el lázadóknak, mert nem csinálták birkamód azt amit mondtak nekik, mert más a véleményük mint a Consiliumnak. Szerintem nem lázadók, csak másképp látják a világot, persze sok köztük az idióta, de ez már csak így van. Egyébként mindenről tudnia kellene hadnagy, mondhatnám, hogy nem maradt le semmiről, de nem lenne igaz, viszont még én sem tudom miről maradt le. A téma mindig érdekel, nincs különösebb apropója. De tudja mit? *És ha nem is váltok témát, stratégiát igen. Megint. Úgy tűnik Malinornál a jó öreg földi lét szokásai nyitják a zárat. *-Hagyjuk a múltat és hagyjuk a lázadókat. Mit szólna, ha egyszerűen csak innánk és beszélgetnénk arról ami épp az eszünkbe jut. Vagy! *És most jön a hatásszünet, egy mélyreható pillantással és sejtelmes mosollyal….vagy banyás vigyorral, ki minek nevezi vagy érzi. *-Mit szólna egy hosszú játékhoz. Ismeri a felelsz vagy mersz-et? *A termoszért nyúlok megint és ha megkapom meglögybölöm, rájöhetek arra, hogy utánpótlás kell. Az ilyen játékokat képtelenség józan fejjel végigcsinálni. Természetesen nem a saját fejemet akarom belül összekuszálni. *
Elsőre nem értettem, hogyan jött a Lázadók kérdése a családom után, de azt hiszem, hogy szépen lavírozunk a beszédtémák között. Én soha nem folytam bele a Politikába, és nem is akarok. Eddig is parancsot teljesítettem, és úgy vagyok vele, hogy ez után is azt teszem. Az aktatologatást nem nekem találták ki, ahogy az Apám szerette volna, de nem is lettem valami aktakukac, aki egész nap hajbókol, és soha nem lehet egy saját véleménye. Nekem van az is, de tudni kell, mikor lehet hallatni a hangom. Megtanított az Élet sok mindenre, de van bőven még mit tapasztalnom. Amióta kiolvasztottak rengeteg új dologgal találkoztam. Igaz, van közte sok, ami nem változott még most sem, az a sok és értelmetlen szabály, amit az itt élőkre is „ráhúztak”. Talán nem is véletlen, hogy vannak olyanok, akik nem értenek egyet velük, de inkább az a szomorú, hogy nem a kompromisszumot keresnék egymás közt, hanem ehelyett a különbözőségeket. Régen is voltak hasonló esetek, csak azt másnak hívták. De jobb is, ha nem merülök bele a gondolataimba, mert lehet, hogy téves következtetéseket is végigfuttatok a fejemben, amit nem akarok. Inkább élvezettel lenni a Tizedes társaságában, aki szemmel láthatólag jól szórakozik, ahogy én is. Most jobb is, hogy témát váltottunk, és szerintem tetszik is neki, hogy belementem a játékába. Remekül szórakozom, és remélem ő is. Nem hittem volna, hogy közel 40 órája ébren vagyok és még nem borultam be a lugasba szundikálni. Ez mondjuk Moor érdeme is, mert nagyon ügyel, hogy ne lankadjon a figyelmem. Tetszik, hogy ennyire lelkes és mindenáron tudni akar rólam valami extrát, de ki kell, hogy ábrándítsam, nincs se különleges képességem, se röntgen látásom, mint a szuperhősöknek, még a képregények korából. Azt viszont meg kell hagyni, hogy finom ez a búfelejtő. Eddig még nem kóstoltam ilyen italt, de gondolom, hogy ez is a Tizedes „kreálmánya”. Elismerésem neki, mert ezt ki sem néztem volna belőle. Miután pár kortyot iszik, én meg csendben figyelek, aztán fel is merül egy újabb témakör. Sejtettem, hogy nem fogja annyiban hagyni, hogy ne puhatolózzon rólam, de tetszik ez a fajta hozzáállása. Nem töröm le a lelkesedését, hogy nemet mondanék. -Ismerem. Ha szeretné, akkor játszhatunk. - egyeztem bele egy bólintással. Ebben aztán tényleg sok lehetőség van, hogy csavarja majd a kérdéseit, de résen leszek, hogy aztán ne legyen annyira „könnyű „dolga. -Kezdjen Maga, Tizedes. – villantok egy vigyorfélét rá, bár nagyon jól tudom, hogy ég a vágytól, hogy végre kihúzzon belőlem valamit, amire kíváncsi már a kezdetek óta. -Aztán, én jövök. – bólintottam felé, ahogy látom, az arcára van írva a „ravaszság”. Gondolom, hogy eddig nem pontosan azokat a válaszokat kapta tőlem, amit akart, de sokat játszottam a lányommal ezt a kitalálóst, és remekül szórakoztunk akkor is. Remélem, hogy most is részünk lesz benne, mármint a kellemes időtöltésben, ahogy eddig. Meg aztán érdekesebbnek találom, mint a politikai vagy egyéb nézetek kitárgyalását.
*Meg kell hagyni, hogy a hadnagy egészen jól bírja az ébrenlétet. Kíváncsi vagyok mikor lankad a figyelme és a játék, amit felajánlottam, éppen ezt a célt szolgálja…többek között. Természetesen nem mondtam le arról, hogy valamit vagy mindent megtudjak róla, viszont a hadnagy nem igazán akar nekem felelni, ezért furfangos dobozba kell csomagolnom a kíváncsiságomat. A „Felelsz vagy mersz” játékban, minden szerénység nélkül állíthatom, hogy jó vagyok, másrészt számomra nincs sok téma ami tabu lenne. Egy talán, de a hadnagy még véletlenül sem trafálna bele és ha mégis, vagyok olyan jó színész, hogy eltereljem a figyelmét. Másrészt, ez a játék arról szól, ki hogyan készült fel a kellemetlen kérdésekre. Az én fejemben pedig már minden ilyenre kész a válasz és nem hazugság. Nem, hiszen a játék másik lényege, hogy igazat mondjunk, ha pedig nem akarjuk felfedni a valóságot, akkor merünk. És ez a fontos most nekem, nem is igazán a válaszok, hanem az, hogy a hadnagy melyik kérdésemre felel vagy mer. *-Oké, maga akarta. Azért értékelem, hogy felvállalja a női előnyt. Na, addsza ide a kezeit. *Leteszem a termoszt és nyújtom a kezeimet az övéiért és ha megkapom, mert ez is a stratégia része, akkor megfogom a csuklójánál és a hüvelykujjaimat rászorítom mindkét verőerére. Egy kis hazugságvizsgáló. Amint befogtam az „adót” és veszem az adást, felteszem az első kérdésemet. *-Előre bocsátom, hogy ha felel, csakis az igazat mondhatja. Természetesen mindkettőnkre ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Első kérdés. Elárulná a családját ha a szerelme élete függne tőle? Felel vagy mer? *Tudom, hogy korábban azt mondtam hagyjuk a múltat, de a kérdés a jelenre vonatkozik, szóval nem szegtem szabályt. Ujjaim a csuklóján, tekintetem az övében, mármint a szemeiben, rajta…*
Valahogy sejtettem, hogy nem fogja annyiban hagyni a múltam „boncolgatását”, és igazam is lett. Az viszont kellemesen meglepett, hogy nem bíz semmit a véletlenre, mármint az igazság kiderítésénél. A válaszaim előtt a kezeim kéri el, hogy a pulzusom kitapintásával győződjön meg az igaz mondataimról. Eddig sem mondtam valótlanságot, ezután sem fogok. De aztán lehet, hogy nem minden válaszom fogja a tetszését elnyerni, bár tudom, hogy mire kíváncsi annyira. Simán előre tartom a karjaim, hogy megfoghassa a csuklómat. -Látom, nem bíz semmit a véletlenre, tizedes. - terül el rajtam egy félmosoly, ahogy érzékeli a szívverésem ritmusát. Talán egy hangyányit magasabb alapból a pulzusom az alváshiánytól, de amúgy nyugodt vagyok. - Megértettem a szabályokat és csak az igazat mondom. – feleltem a bevezetőre, bár ezt jól tudtam eddig is, hogy nem is lenne könnyű füllentenem, mert nem vagyok jó benne, soha nem is voltam. Pár perc elteltével, ahogy „elhelyezkedünk” és kiböki a kérdését, amit már szinte vártam, már meg sem lep. Lehet, hogy azt mondta, „ne feszegessük a múltat”, de most mégis visszakanyarodunk erre. Hihetetlen ez a lány, hogy nem adja fel a kíváncsiságát velem szemben. Igaz, hogy hallottam és olvastam is az aktájában, kivételes „bajkeverő” jelleméről, de most személyesen tapasztalva, még nagyobb élmény ezt átélni. Szoktak néha túlozni a jellemrajzokkal, de most ezer százalék, hogy pontos és tökéletes jellemzőket írtak róla az aktájában. - Hmmm… - néztem a szemébe, ahogy ő is az enyémbe. – Érdekes kérdés. - bólintottam elismerőn. Szépen megtekerte és burkoltan belerakta a magánéletem két „kényes”pontját, de a válasszal nem késlekedtem sokat, ahogy most is állom mélyreható pillantását. - Nem árulnám el a családom, ahogy a szerelmemet semmiféle körülmények között. Az életük nem alku tárgya, még a saját életem árán se. – mondtam ki teljes magabiztossággal, és egy rezdülés nélkül. Soha nem árultam el senkit és nem is fogok! Hűségem köt a családomhoz, ahogy a szeretteimhez. Inkább az életemet adnám, hogy ezzel megváltsam őket. Életet az életért, vagy, ahogy régen mondták, „szemet, szemért, fogat, fogért.” Talán, nem mindenki így gondolkodik, mint én, de mint Emberként, Apaként, vagy Katonaként se vetném oda a családom egyik tagját sem az árulásnak. Ahogy kimondom a szavaim, én is fürkészően nézem Raven arcát és a reakcióját figyelem. Gondolom, hogy a „C” verzióra nem gondolt, bár fel sem merült benne talán, hogy ezt mondom válaszomként. Jól tudom, hogy a kérdés pontos meghatározása nem éppen ez volt, vagyis csak részben, de akkor sem tennék semmi olyat, ami még az árulás gyanúját is rám bélyegezné. Meghalok, ha kell, vagy arra kapok parancsot, hogy száműzetésben éljek, de soha nem fordulnék a szeretteim ellen. Legyen bárki is az, akiknek hűséggel és tiszta szívvel tartozom. Ha egyenlőre kielégítette a válaszom és nem tesz fel újabbat, akkor... -Most én jövök. – fogom meg én is ugyanúgy a tizedes csuklójánál a pulzusát, ha engedi. -Ugyanaz a szabály, mindkettőnkre. - tettem még hozzá, de tudom, hogy ez nem is volt kérdés. Inkább csak időt hagytam, hogy ízlelgesse és felfogja a válaszom. Gondolom feszülten figyelt, hogy mi az, amikor elérem azt a pontot, amikor választás elé álltam volna a szeretteim között, hogy megtudja, nálam mi az a határ, amikor meginganék egyik „oldal” felé. Igaz, hogy a mostani helyzetben nincs már feleségem, és a lányom sem él már, de a szüleimről sincs információm, hogy teljes bizonyossággal kijelenteném, hogy élnek. Azt viszont teljes tökéletességgel tudom mondani, hogy semmiféle módon nem ártanék nekik, ahogy a többi ártatlannak se. Nem tartom magam mártírnak vagy tökéletes katonának, csupán csak embernek, akinek fontos az igazság és a becsület. - Maga hogy került az Arkanra? Miért nem a Jolán szolgál?- teszem fel én is kérdésemet felé, bár az övé után inkább a családnál és a gyökereinél maradhatna a „téma”, de nem szeretek magánügyekbe kérdezősködni, ha egy mód van rá. Nem mintha feszélyezne vagy kerülném a dolgot, de meggyőződésem, hogy mindenkinek a magánügye csak magára tartozik, ha az éppen nem veszélyeztetné senki életét vagy sodorna bele valami illegális dologba. Remélem azért nincs ilyenről szó és csak puszta kíváncsiságból érdeklődik irányomban. Igaz, hogy sok pletykát is hallani a Hajón, hogy „beépített” emberei vannak a Consiliumnak, hogy jelentéseket kapjanak fű alatt tőlük, némelyik flottatagról vagy tisztről akár. Nincs bennem gyanúsítás vagy rágalmazás senki felé, de ahogy régen a Földön is voltak ilyen „Ügynökök”, nem tudni, hogy mostanság is léteznek, vagyis nyíltan biztosan nem, csak nagy titokban. Nem vagyok paranoiás vagy hasonló képzelgő, de tapasztaltam már hasonlót, és az sem véletlen, hogy a saját szememnek hiszek és a megérzéseimnek, amik eddig is terelgettek utamon. Lazán tartom az ujjaimat a lány pulzusán. Kicsit talán ő is izgalmi állapotban van a szapora szívverése is erre utal, de ez nem is meglepő, ha van pár korty búfelejtő bennünk és valljuk be, nem mindennapi helyzetben vagyunk ebben a lugasban. Ezért amit érzek a kezemmel, azt veszem alapul, és ha bármit is eltérne a ritmusa a lüktetésének, az már egy jel. De ezt gondolom ő is ugyanígy csinálta velem. Türelmesen várakozom, és közben figyelek a testbeszédére is, nemcsak az íriszét figyelem kitartóan, bármilyen változást észlelve.
*Remekül szórakozom, az már biztos. Malinor pedig mondhatni a kezemre játszik minden egyes szavával és megmozdulásával. Néhány kósza pillanatra felbukkan bennem egy elképzelt jelenet, ahogy mindenkivel ezt játszom, vagy megpróbálnám. Denisov biztosan benne lenne és Greymare hadnagy is, Gardel is mióta nem hadnagy, de Hicks elküldene Ocan melegebb vagy épp a leghidegebb égtájára pár szaftos káromkodás közepette, Peterson talán, nagyon talán belemenne, de lehet, hogy többet merne mint felelne, Jenkins pedig minden bizonnyal azonnal lelőne. Mosolyogva ingatom a fejem a tényre amit Malinor emleget, és tudomásul veszem, hogy tudomásul vette a szabályokat. Én is, és az nem volt benne, hogy van „C” terv is. Már akkor tudom, hogy furfangos módon kikerüli a tényleges válaszadást, amikor megpróbál időt nyerni és már akkor elhúzom a számat. Malinor a lehető legjobb választ adta...volna...ha egy lázadó, egy Connor -féle ajánl neki harmadik lehetőséget. Ám ez nem így megy….és ebből a válaszból nem tudtam meg biztosan amit akartam. És ő jön. Nem baj. *-Jól van, maga jön, de azt tudja ugye, hogy nem a kérdésre válaszolt? De majd újra bootolunk. *Van az úgy, hogy az ember fia összeakad egy makacs nőszeméllyel és azistenneksem tudja levakarni magáról. Nos, kettőnknél is ez áll fenn. *-Nem kérdés, hogy igen. *Mondom a szabályok elfogadására. Engem ne visz az erdőbe. Azon viszont felnevetek, hogy ő is megfogja az én csuklóimat.*-Utánzós! *Vetem oda neki egy fintorral és egy nyelvöltéssel. Legfeljebb a jókedvem izgalmát érezheti a pulzusomon, de legyen neki jó napja. A kérdés meglep és ezt nem is palástolom. A szemöldökeim megugranak és pislogok nagyokat, bár mindezen reakció nem jár nagyobb izgalommal, inkább csalódással.*-Jáááj Malinor! Többet vártam magától, de betudom a fantázia hiányát a kialvatlansággal. Tudja a hajókon való elhelyezkedés nem kívánságműsor, de pont egy szabálykövető katonának kell ezt mondanom? Ott volt hely egy tudományos tisztnek, másrészt az Arkan modernebb hajó, messzebbre képes elmenni és több hely van rajta egy analizáló labornak. Oké? Oké! Most csere van. *És cserélünk, mármint kezeket, és újra felteszem a kérdést, de már konkrétabban megfogalmazva.*-Nos Malinor hadnagy, válaszoljon a kérdésre vagy merjen. Adva van egy szituáció, melyben felajánlják a választási lehetőséget. Adva van a családja és adva a másik oldalon a szerelme. Az egyik tett valamit amit el kell árulnia és garantálják, hogy nem ölik meg, viszont ha nem árulja el, a másikat igen. Nos mit választ? *Na ezt a kérdést kerüld meg! A következő sem lesz könnyebb.*
Már kezdtem azt hinni, hogy egy laza kitérővel megúszom a válaszadást. Amit mondtam, végül is benne volt, amit gondolok. Vagyis, hogy mit tennék. Nem árulom el a családomat és nem adnám fel a szerelmemet sem. Ez persze nézőpont kérdése Moor-nak, de ha jól figyelt, akkor hallotta is. Az igaz, hogy fáradt vagyok és nemrég estem át a „holtponton”, de látom, hogy nem adja fel még most sem. Akarja tudni, mit tennék ilyen helyzetben. Na, jó! Ha ennyire tudni akarja, akkor válaszolok neki, de biztos vagyok, hogy ez sem fogja elnyerni a tetszését, vagy talán mégis. Az én kérdésemre látom nem számított, és meg is leptem, még az arcizmai is megemelkedtek, ahogy a szemöldöke felszaladt. Élvezem ezt a játékot vele, mert olyan szórakoztatóan tudja előadni magát, hogy szinte nevetésre sarkall. Nem a mondatai, vagy a kérdései, hanem az, ahogy előadja. Bevallom ennyit nem nevettem itt, amióta kiolvasztásra kerültem. Sok fájdalmas emléket kellett rendeznem magamban és lezárni a múltamat. Most viszont egy „véletlen” folytán itt ülök egy nővel, akivel alig ismerjük egymást és kérdésekre válaszolunk, amikre kíváncsiak vagyunk egymásról. Azt éreztem az első percben, hogy igazából ez a „riasztás”, nem volt éles, de nem bántam meg, hogy maradtam. -Utánzós ? Naná!- bólintottam felé, és eszem ágában se volt másként tenni, mint ő. Lazán érzékeltem a pulzusát és nem lepett meg az sem, hogy aránylag egyenletes a szívverése. Gondolom, hogy az enyém sem az alapot tartja, de ez a fáradtságomnak is betudható. A válasza elég egyértelmű volt, ahogy az is, hogy egy Hajóra nem mindig „kívánságműsor” keretében kerül az ember lánya vagy fia. Ezt elfogadom. -Elfogadom a válaszát, Tizedes. - bólintottam, majd ismét nyújtottam a karom, hogy ismét tapintson rá a csuklómra. Ö sem sokat teketóriázott, hogy újra feltegye a kérdést nekem, amire nem pontosan adtam választ, bár szerintem a lényeg benne volt. -Rendben… akkor választok… - néztem rá egy fél mosollyal. -Merek! …. De előrebocsátom, hogy semmiféle olyat nem kérhet tőlem, ami szabályba ütköző. Rendben?- tettem még mellé, bár kinézem belőle, hogy valami égbekiáltó huncutságot talál ki nekem. Bár azt hiszem, hogy ezzel is meglepem, mert nem gondolta volna, hogy válasz helyett, inkább a merészségre hajlok. Jelen helyzetben talán könnyebb lenne a választásom, mivel nincs feleségem, akit szerelmemnek tartok, így mégis csak a „C” verzió most is a kérdésére a válasz. -Hallgatom, Moor! Mi lenne a merészség, amit kitalált, itt és most nekem? – nézek rá kérdőn, és nem is rejtem el a vigyorgásom előle. Biztos vagyok benne, hogy ő is élvezi ezt, nem csak én.
*Meg kell mondjam, Malinor egyre jobban kezd hajazni Greymare-ra, már ami a lazaságot illeti, persze ettől még lehet, hogy egy hivatalos kiképzésen alaposan megszívatna. Élvezem ezt a játékot, nem csak azért mert kvázi legálisan kikérdezhetem, hanem mert egyszerűen jól érzem magam. Eddig pedig csak Bruce társaságában ejtőzhettem ebben a könnyű, habpuha felhőben. *-Naná, hogy elfogadja, nem tehet mást, ez az igazság. *Már-már nyelvöltős hangulatban válaszolok vissza, de csak az orrnyergemet ráncolom mókás kedvemben. S aztán felteszem újra a kérdésemet, alaposan meggondolva a fogalmazást, hogy ne tudjon kibújni alóla. S persze gondoltam, hogy így már minden időhúzás nélkül inkább merni fog. Nos, akkor ezek szerint a családja után kell kutatnom, és minden bizonnyal valahol nagyon mélyen. A fenébe is, hogy miért kell mindenkinek az aktáját titkosítani. Senki, semminek nem tulajdonítana nagy jelentőséget ha elérhető lenne, így persze – leginkább én – mindenki mögött csalafintaságot sejtek és ez még inkább ösztönöz arra, hogy rosszban sántikáljak. Szerencsére csak képletesen. *-Nem lepett meg. Most már mindent tudok. *Bonyolult ez a pasi. Az viszont biztos, hogy most már mindenképpen utána kell néznem az Alvóknak. Igen érdekes embereket altathattak el, ha az ébredők ennyire különlegesek. Az is gyanús, hogy több az izomkolosszus katona mint a tudós. Felállok és járkálni kezdek, ami a helyszűke miatt igen korlátozott, viszont gondolkodásra ösztönöz. Mit is csináltathatnék Malinorral ami elég bolondos, nem túl könnyű és…anyám!...még a szabályzatba sem ütközik.* -Ha belefér a szabályzatba, már nem is olyan érdekes Malinor hadnagy. Egye fene, de legközelebb már nem leszek hajlandó kompromisszumra, úgy merjen. Álljon fejen és énekelve dicsérjen. Puncsoljon hadnagy, magasztaljon az egekig, hízelegjen. Minimum tíz körmondatban. *Nevetve dőlök neki a kis lugas egyik falának, ahol egy vastagabb ágat sejtek magam mögött, hogy azért mégse essek bele a susnyásba. Karba font kezekkel várom az előadást. *-Addig odaadhatja nekem a fegyvereit, ne féljen, nem lövöm le. Utána meg kérdezhet, de könyörgöm, erőltesse meg a fantáziáját.
Pént. Jan. 18, 2019 7:50 pm
