Ha most a Földi Parancsnokságon állnék a kiképzőm előtt, akkor nem is lenne kétségem, mit mondana nekem. De ezt jelenleg hallom is a fülembe csengeni, ahogy röhögve mondaná. „Ezt megszívtad, Ed!”. Na, igen! Így is megfogalmazhatnánk a helyzetemet, de azért van némi enyhítő körülmény benne, mert magam vállaltam fel a merszet, a felelet helyett. A mostani válaszomra se hinném, hogy ezúttal is elegendő lett volna Moor-nak. Abba sincs kétségem, hogy kutatni fog a családom után, vagyis az információkra velük kapcsolatban. A szüleim nem véletlenül nem adtak még életjelet magukról, mert mindennek oka van. Még én sem tudok semmit róluk, vagyis azt sem, hogy élnek-e még. Tudomásom sincs róluk, hogy mi lett velük és az öcsémmel. A lelkem mélyén reménykedem, hogy élnek valahol, és ha eljön az idő, akkor ismét láthatom a családomat. Ismerem őket és tudom azt is, hogy ezzel a mély hallgatású csenddel engem próbálnak védeni. Édesanyám mindig is erős asszony volt, mint lelkileg, mint akaratilag. Tudom, hogy okkal nem tudhatok róluk semmit, nehogy ismét célponttá váljak olyanok szemében, akik felhasználnának ellenük. Ezért nem is kezdeményeztem a felkutatásukat, ahogy nem is tudom biztosra, hogy élnek e még, csak a szívem mélyén érzem, hogy nem haltak meg. A remény mindig megmarad, még akkor is, ha a kétség és a bizonytalanság hálójában vergődöm, és valahol tudom, hogy ha nem akarom felkutatni a szeretteim, azzal én is védelmezed őket. Nehéz, vagy inkább könnyű elhitetnem saját magammal, hogy mindannyiunknak jobb így. Vannak dolgok, amiket nem kell feszegetni. A tizedest nézve, tényleg élvezkedik és még rá is tesz egy lapáttal a merészség kitalálására, amit meg kell csinálnom a játékszabály értelmében. Mondhattam volna igaz, hogy nem veszek részt benne, de komolyan jól érzem magam a társaságában. Hihetetlen, hogy ilyen nőszemély is van itt, aki nem riad vissza még egy jóval magasabb rangú tiszt ugratásától. Ami azt illeti, én is nyakig benne vagyok most ebben, és ha sokadszorra is jut eszembe, hogy már az elején dönthettem volna a befejezésre, még se tettem. Amúgy meg egyáltalán nem bántam meg még most sem, hogy beleegyeztem ebbe a kis játékba, amikor nem fordultam az első percben vissza a kabinomba aludni. Hhhuhh.. az alvás… Már nem is számolom, hány órája vagyok ébren. Nagyjából úgy két napja is megvan annak, de ahhoz képest elég jól bírom, az éhséget leszámítva. Egy pár falat jól esne, de majd később talán arra is sort kerítek. -Rendben tizedes, ha mindent tud. – vigyorgom el magam megint, de ez lehet már kóros is nálam, amióta itt vagyok vele. Nem tehetek róla, de annyira mulattat a társasága, hogy nem tudom visszafogni a jókedvemet. A merészség próbájára kitalált feladatát hallgatva, kissé meglepődtem, de nem csalódtam benne. Hallottam róla sok mindent, és most már el is hiszem. -Ez mind oké… de énekelni azt nem fogok. – szögeztem le nyomatékkal, és pár pillanatig ízleltem még magamban a kivitelezést, de aztán bólintottam. – Legyen… A fegyvereim soha nem adom oda senkinek, de ne vegye magára Tizedes, nálam alapszabály.- tettem magam mellé a fegyvereimet és nekikészültem a feladat teljesítéséhez. Azt még nem tudom, hogy miket mondok majd hangzatos Ódának, de hamar ki kell ötlenem valamit. Amint a testemmel felvettem a kért pózt, neki is kezdtem a tízmondatos dicsőítő szavaknak. Igaz, hogy sok minden nem jut most az eszembe, de talán ha belemerülök. -Ó, drága Moor tizedes! Maga olyan csodásan lépked abban a magas sarkúban, hogy egy gólyát is túlszárnyal a kecsességével! Ráadásul, okos és szép, akinek párját nem találni! Az alakja egyenesen mesébe illő, ahogy az ajkai is kívánatosak minden férfi számára! Óhh, és azok a fürge ujjak, amik oly nagy gondossággal tudnak minden zárat feltörni és elrejteni, ha kell! A hangja egyenesen csilingelő, ahogy minden szót és betűt sikítva oszt meg mindenkivel. Egyenesen mámorító a megjelenése, és még ráadásul ízlésesen is öltözik, nem úgy, mint egy puccos dáma, akik halomra tekerték magukat boával vagy egyéb szépítőnek mondott felesleges tárgyakkal. Csodás pillantása, még egy Tudóst is zavarba hozna, annyira süt magából az értelem. Szerencsés a férje, hogy ilyen gyönyörű feleséggel áldotta meg az élet! Maga az új reménysége az Arkannak, szinte látni, hogy üdvöskéje a legénységnek. Nem riad vissza semmitől, és nem tagadja le, hogy engem is vonzónak tart!- Na, asszem megvan a tíz dicső mondat, amit feladott nekem. Bár meg kell valljam, hogy nem volt egyszerű mindezt összehoznom. Persze, azt is remélem, beleszámítja az „értékelésbe”, hogy fáradtabb vagyok az átlagosnál, de nem biztos, hogy ezt kipihenve elő tudtam volna adni. Élmény vele játszani, és ha ez kellett neki, akkor tessék! Visszatelepedek az előző ülő helyzetembe, és ismét kitapintom a pulzusát a kezein, ha készen áll a folytatásra. Gondolom azért emésztenie kell a hallottakat, de egy széles vigyorral várakozom, mit szól ehhez. - Megfelelő volt a merészségem?- nézek rá kérdőn, de nem tudom visszatartani a vigyoromat, ahogy rá nézek. Igaz, most kicsit kizökkentem az én kérdésemből, de ha már azt mondta, hogy mozgassam meg a fantáziám, akkor vessen magára, ha tényleg eleresztem. - Készen áll a kérdésemre?- ha igennel válaszol, akkor fel is teszem neki. - Ha egy bevetésen fogságba esne, akkor még a testét is felajánlaná egy férfinek, aki kínzásnak vetné alá minden módon, hogy ezzel árulásra bírja, hogy ön beköpje a társait, annak reményében, hogy életben hagynák utána? Felel, vagy mer? – nézek rá kíváncsian, bár ez elég összetett kérdés, de érdekel, hogy mit tenne. Közben nyújtom felé a termoszt, ha esetleg egy kortyot megkívánna inni a torka szárazságára. Azt hiszem, lehet, hogy most rázósabb „vizekre” evezünk ezzel a kérdésemmel, de azért láthatja, hogy nem maradok adós az előző kis mutatványra, amit próbának állított elém a merészséggel. Én sejtem a válaszát, de kíváncsi vagyok, hogy azt mondja e, amit én gondolok róla. Itt kezd még izgalmasabbá lenni a játék, és ez csak fokozódhat. Érdeklődve pillantok felé, és nézem az arcát. Gondolom, hogy erre a kérdésre nem számított tőlem, de ha már belemerülünk a jóba, akkor legyen totális élvezet mindkettőnknek. Lehet, hogy kiszámíthatónak tart, de nem biztos, hogy úgy is van. Most kiderül, alig várom! - Kér inni?- emelem felé a kulacsot, hátha segíti az ital kicsit lazítani.
*Ej, ej hadnagy! Nem akar énekelni. Ingatom a fejem jelezve, hogy ez nem nagyon tetszik, de nem vehet komolyan, hiszen az ajkaim remegnek a visszatartott nevetéstől. *-Áááájjjjj hadnagy! Megfosztana az élvezettől? *Azért az orgánumát illetően kíváncsi lennék az énekhangjára is, de belátom, hogy fejen állva még beszélni is nehéz, nemhogy oktávokat áténekelni. Azt is gondoltam, hogy a fegyvereit nem adja oda, de nem is komolyan kértem. A kezembe nem vennék egyet sem, hacsak nem az életem múlik rajta és erre volt már példa. Bár tudományos tiszt vagyok, a fejesek állandóan belerángatnak mindenféle lövöldözős kalandba. Hja! Nekik kaland, nekem meg megőszül tőle a hajam. *-Okéoké, nem töri össze a lelkemet vele. * Felkészülök a mutatványra, mert kell…nem gondoltam, hogy a fejen álló hadnagy _ilyen_ látvány lesz. Amikor elkezdi, az jut eszembe, hogy nem is az a csoda, hogy belement ebbe az egészbe, hanem az, hogy miket képes mondani rólam. Bámulatos….és kész röhej. A hasamat fogom a nevetéstől, a könnyeim csorognak, nem bírom abbahagyni. A legjobb az amikor a sikításomat csilingelőnek nevezi. Azért ezzel Hicks tizedes vitába szállna. Na és az, hogy a végére még furfangosan odabiggyeszti az én állítólagos rajongásomat iránta….valamikor a puccos dáma tájékán két kíváncsi fej néz be a lugas bejáratán, elkerekedő szemek nézik a hadnagyot, majd rám pillantanak kérdőn, de csak legyintek. Erre nem tudok mit mondani, annál is inkább, mivel fulladozom a nevetéstől. A kései látogatók foglaltnak nyilvánítják a helyet és gyorsan tovább lpnek, ám abban már nem vagyok biztos, hogy titokban is tartják azt amit láttak. Merthogy a két arc egyike katona volt és láttam a felismerést megcsillanni a szemeiben….már amennyit láttam a nevetés könnyfátylán keresztül. Még akkor is a szemeimet törölgetem amikor leül az iménti helyére, a kezeimet még nem adom, mert szükségem van mindkettőre, hogy valamennyire tisztább legyen a kép.* -Jaj! Nagyon fáj az oholdahalam hadnagy. Hehehehehe…..Már érdemes volt kiugrasztanom az ágyból. Hihihihihihi…*Össze kell szednem magam és azt hiszem levegőt venni sem ártana. Leülök vele félig szemben és próbálok nagyokat sóhajtani, de mindig a fejen álló hadnagy képe ugrik be a lelki tapétámra. *-Váháhárjohon ehegy kihicsit. Húú! Ha én ehezt az Aharkanon elmesélem…..*Még pár sóhaj, törölgetés és lassan de biztosan helyre áll a világ. *-Nem tudom, hogy ezek után készen állok-e a kérdésére, de majd megoldom. *Fogalmam sincs mit kérdezhet majd, de abban biztos vagyok, hogy a szavamon fog és előrángatja a fantáziáját, vagy…a kíváncsiságát. Azt, amiből megtudhatja én milyen ember vagyok. Nem tudom. Azt hiszem jobb lesz, ha nem lepődöm meg semmin. A karjaimat nyújtom, ha már annyira kapkod utánuk és kényelembe helyezem magam. Már az első mondatnál eldöntöm, hogy faarcot vágok a végéig és még azon is túl. Meg kell hagyni, a hadnagy nem bízott semmit a véletlenre. Pont beletrafált a lényegbe, persze nem tudhat róla. Talán azon a ponton egy picit megugorhatott a pulzusom, de igazából nem érdekel. Úgysem azt fogja hinni ami az igazság. A válaszom azonban száz százalékig jellemző lesz rám. Csak nézek a szemeibe, mint aki vár még valamire….komoly az arcom….tizenhárom másodpercig. Aztán elmosolyodom. *-Szeretné ha felajánlanám? *Persze most nem én kérdezek, de Malinor nem játszott még velem ilyet és nem is ismer. Erre sürgősen felhívom a figyelmét. *-Felelek. Bár azt nem teszi zsebre hadnagy. Nem, nem kérek inni, köszönöm. Tudja ebben a játékban én profi vagyok és még nem ismer. Az én lelkem túl bonyolult, ehhez mérten pedig a döntéseim is. Minden helyzetfüggő, bár ilyen helyzetben még nem voltam és szerintem hiába mondok most valamit, talán a felfokozott lelki állapotomban másképp döntenék, elvégre nem vagyok katona és nem képeztek ki ilyesmire. Viszont vannak más értékeim, melyeket minden bizonnyal bevetnék. Valószínűleg belemennék…látszólag, de azon agyalnék hogyan bújjak ki az aktus és a nyáladzó pasi alól anélkül, hogy bárkit bajba sodornék. Az első öt percben lyukat beszélnék a hasába, miközben ellátnám félinformációkkal. Persze ha nincs más lehetőség, akkor talán…de nálam nem szokott utolsó lehetőség lenni, tudja az én agyam másképp működik. Nálam nincs igen vagy nem, helyette minimum százfelé gondolkodom és az a száz út is többször keresztezi egymást. Biztosan lenne alternatív megoldásom amivel kompromisszumot köthetnék. Azon kívül mégis miért kínoznának? Hogy megdugjanak, vagy, hogy kiszabadítsam a társaimat? Mert nem mindegy. Ezt is megkérdezném. Persze ha a kínzás fájdalmas, vagy szeméremsértő….de erre ugye nem tért ki hadnagy. A kérdésre a válasz; nem tudom mit csinálnék. *Francba, hogy kiszáradt a szám. Most elmarom a termoszt, de annak az alján már alig lötyög valami. Azt a kicsit leküldöm és félreteszem a termoszomat. Azt hiszem most én jövök egy újabb kérdéssel. Bevigyem a hadnagyot az erdőbe?* -Addsza a kezeit. *Csuklón kapom, rámosolygok. Megvárom míg megemészti a hallottakat….vagy inkább nem várom meg, rögtön felteszem a kérdésemet.* -Edgar Malinor hdnagy! Szokott maga meztelenül a zuhany alatt énekelni?
Most, hogy vége lett a mutatványos merészségpróbának, inkább nem jegyzem fel magamnak a „zökkenőmentes napok” mellé. Azt persze hozzáteszem, hogy rég röhögtem ennyit, de Moor-t látva eltörpülök mellette a hahotázásba. Szinte fulladozik a nevetéstől és néha azt gondolom, hogy levegőt se vesz. Amúgy meg elég nagy teljesítmény tőlem, hogy ennyit beszélek, de a Tizedes mikre nem tud rávenni, akaratlanul is. -Jó, csak nyugodtan… vegyen közbe levegőt is…- mondtam neki, bár nekem is nehezemre esett a vigyorgás miatt az összefüggő beszéd. Nekem is kellett pár perc, míg feltettem a kérdésemet, mert olyan nagy örömmel nevetett a lány, hogy átragadt rám is a fene nagy jókedve. -Elfogadom a válaszát, mert nagyjából én is ezt tippeltem magának, hogy így tenne. – bólintottam, majd vártam a következő fordulót. Közben olyan jó volt nézni, ahogy nevet, még a kulacsát is alig tudtam a kezébe adni. Miután megitta a maradék italt, úgy néztem, hogy kicsit megnyugodott tőle és hamar el is kapta a karomat, hogy feltegye a következő körre a kérdését. Bevallom nem erre számítottam, vagyis nem teljesen ilyen jellegű kérdésre, de az elmúlt percek után nem is csodálkozom, hogy totál más témába tenyerelünk bele. -Felelek… Zuhanyozni tényleg meztelenül szoktam, de az éneklés nagyon távol áll tőlem. - adtam egy velős választ rá, bár lehet, hogy a tizedes azt gondolta, hogy áriázom a vízsugár alatt? Most így elképzelve magam, elég viccesnek lenne, ha két szappanozás közt előadnám Figaró-t. - Dehogy is! Még csak azt kéne, hogy dalolásszak! Eddig se tettem, ezután se fogom. –tettem még hozzá a válaszomhoz, megrázva a fejem. -Miért? Maga ruhában szokott?- nézetem rá, de alig tudom visszatartani a röhögésemet, ahogy eszembe jut az előbbi hahotázása. – De gondolom, mi lehet a válasza erre…- nevetek fel, majd igyekszem fapofát magamra ölteni, de nem nagy sikerrel. Ha megint készen áll a kérdésemre, és elhelyezkedünk egymással szemben, akkor felteszem neki a következő mondatom, de előbb össze kell szedni a gondolataimat, s majd csak aztán. -Van valami olyan dolog, amit eddig nem ért el, és nagyon szeretné?- fogalmazódott meg bennem ez a kérdés, de a látottak alapján el sem tudom képzelni, mi minden járhat a fejében. Nem egy átlagos csaj, az már tuti! Érdeklődve figyelek, és várom, mit mondd. Lehet, hogy fantáziahiányosnak tart, hogy ilyen kérdéseket teszek fel neki, de nem szoktam vájkálni a magánéleti dolgába senkinek. Most is igyekszem komoly képpel ülni, de egyáltalán nem megy. Ahogy ránézek, megint eszembe jut a kacagása. Élmény, az biztos!
-Szoktam levegőt venni, csak nem látni. *Jó, most nem gondolok bele abba, hogy ezzel mit akart mondani, még ha burkoltan is. Egyébként sem érdekelne. Túl jó a hangulat ahhoz, hogy hagyjam veszni. Volt egy pici süllyedés, de nem értük el a mélypontot és mostantól már csak felfelé létezik. Hiszem én, de ahogy az már lenni szokott, a sors és a beszélgetőtárs nem mindig érez rá a helyes útra. Először azonban bezsebelem a dicséretet, de nem én lennék ha nem fűznék hozzá megjegyzést.* -Csak nagyon nagyjából. Szerintem inkább arra tippelt, hogy vég nélkül beszélek és az bejött. *Vigyorgok rá mint a tejbetök. Malinor néha meglep, de legtöbbször kiismerhető. Végzek a Búfelejtővel, bár nem nagyon volt szükségem a nevéből adódó hatására, és nem is érzem, hogy a fejembe szállt volna. Épp csak nevetős vagyok de nem vesztettem el az eszem, s eme tény a következő csalafinta kérdésben bontakozik ki. Malinort azonban nem tudom az erdőbe vinni ezzel, még ő is az eszénél van sajnálatos módon…látványosan mutatom ki a csalódásomat a válasza hallatán. *-Magának mi baja van az énekléssel? *Most komolyan? Amilyen orgánuma van, simán kinéznék belőle valamilyen régi földi heavy metalt. Ám, hogy én miért nem szoktam énekelni?...* -Ruhában nem zuhanyozom. *Nem hiszem, hogy erre a válaszra gondolt.* -Azért annyira még nem ismer hadnagy, csak csínján a találgatásokkal. *Játékosan megfenyegetem a mutatóujjammal az arca előtt hadonászva, majd összefonom a karjaimat magam előtt a következő kérdés előtt. Meglepő, de talán elfelejtette nem megfogni a csuklóimat, vagy csupán már megbízik a válaszaimban. Végül is mindegy, mert kérdést sem tud jól feltenni. Ezt még gyakorolnia kell.* -Van. *Nem tudom mire számított, de bármi is legyen, nem kapta meg. Egyébként a kérdésre válaszoltam. Én viszont megfogom az ő csuklóit, bár már nincs nagy jelentősége, a szemeiből is tudok olvasni.* -Nos! Belemenne egy fogadásba ha annak a tétje az elvesztése esetén az lenne, hogy női ruhába bújik és végigmegy a Volentis promenádján?
Úgy is mondhatnám, hogy ez nem az én napom a kérdések feltevésében, de mit is várhatna Raven egy katonaembertől? Szinte látom magam előtt megint, ahogy fogja a hasát a nevetéstől. Hihetetlen, hogy eddig nem kerültünk össze ilyen helyzetbe, mint amiben most vagyunk. Egyébként meg nem is értem miért vagyok ezen ennyire meglepődve, hiszen nem is egy Hajón szolgálunk. Ez a mostani „véletlen” meg ritka pillanatok egyike, amikor mindkét hajó legénysége egy helyen tartózkodik. - Nincs énekhangom, és nem is erőltetném. - nevetek fel, ahogy megint rá nézek, és nem tehetek róla, de elkap a röhögés, ahogy hallanám magam a zuhany alatti áriával. Na, még csak azt kéne! Dehogy dalolászok! -Pedig egy pillanatra azt képzeltem el magáról Tizedes, hogy valami extra védőruhába áll a fürdőben, hogy a bőre ne kopjon el a víztől. – jegyeztem meg halkan, hogy tetézzem a kis csipkelődésemet, nehogy azt érezze, hogy nem vagyok vevő a humorára. Az igazat bevallva, tényleg viccesnek tartom ezt a játékot vele, bár nem vagyok jó a kérdések feladásában. Most is vártam valami hosszabb és kivesézőbb választ tőle, de egy velős „van”-t kaptam csak, amit elég karcsú válasznak tartok, de végtére ez is egy felelet. - Esetleg bővebben?- kérdeztem vissza, de valószínű, hogy ennél többet nem fog elárulni nekem. Inkább bólintottam rá, majd a fantáziára bízom a továbbiakat. Biztosan tudna nekem olyanokat mondani, amivel zavarba is ejtene, de már ezen se lepődöm meg tőle. Amit meg hallottam róla, az meg még érdekesebbé teszi számomra a Tizedest. Gondolom, hogy nem könnyű fenntartania az imidzset, bár nem hinném, hogy nehézséget okozott eddig is neki. -Jöhet a következő kérdése. – néztem rá, majd meg is osztja velem a következő érdekes mondatát. -Hogy, mibe? Az ki van zárva, Tizedes!- rázom meg a fejem nemleges válaszként. -Soha nem bújok női ruhába, még egy fogadás kedvéért se! - asszem ez érdekes kérdés, de aki ismer, az tudja rólam, hogy soha nem voltam egy fogadós fajta, főleg, hogy ilyen jellegű ugratásban vagy heccben se vettem soha részt. Elég megalázónak tartom a dolgot, bár tudom, hogy ez is egyfajta játék, vagyis csak eseti dolog, de eszem ágában sincs megtenni, akár mi is a tétje. -Akkor, én kérdezek most. Mi lenne az első intézkedése, ha nagyon magas rangban lenne?- teszem fel a mondatom a válaszára várva. Azt már sejtem, hogy a lázadókkal is képbe van, de érdekelne, mit változtatna meg legelőször, ha lehetősége lenne rá. Tudom, hogy ez eléggé kilóg az eddigi témák közül, de most momentán semmi nem jut az eszembe ezen kívül. Érződik rajtam az alváshiány, de még tartom magam. Végül is csodálkozom magamon, de olyan jól érzem magam, hogy még a pihenés is csak egy másodpercre villant belém, és most, egyáltalán nem érzem, hogy fáradt lennék, pedig szeretek aludni.
*A nevetéséből ítélve tényleg nem lehet énekhangja, talán már próbálta és katasztrofális vége lett, vagy egyszerűen csak _tudja_ hogy nem kellene próbálkozni. Persze megtehetné a saját maga szórakoztatására, annál jobb nincs amikor az ember képes röhögni magán, remek módja a lazításnak, már a Földön is kimutatták a tudósok, hogy a nevetés gyógyít. Hmmm….de ő még ezt sem teszi. Oké. *-Ejnye hadnagy! Maga elképzelt engem zuhanyozás közben? Cccccc…*A fejemet is ingatom, hogy nyomatékot adjak annak, mennyire nem helyeslem a tényt, amit feltárt előttem. PErsze megint csak húzom, komolyan mondom a hadnagy remek alapanyag. Szóval a zuhanyzást és az éneklést kihúzhatjuk a megvitatásra érdemes témák listájáról, Malinor pedig egy huszárvágással vált másikra. Engem azonban nem lehet csak úgy „kihallgatni” és bár szinte állandóan jár a szám, olyankor a semmiről szoktam körmondatokat alkotni, a komoly dolgokról, pláne titkosakról nem fecsegek még Búfelejtő után sem. *-Az már nem a kérdésre adott válasz lenne hadnagy. *Félmosollyal jelzem, hogy megint alulmaradt, már számolni sem tudom, hogy mennyire vezetek. Ez az én hazai pályám, a küzdőtéren vagy élesben egy küldetésen felülkerekedhet rajtam, az meg az övé. Nem mellesleg szívesen át is adom az első helyet ha az életem lenne a tét, ha védelemről van szó, feltétel nélkül bíznék benne. Az én kérdésem meglehetősen pikáns, s noha számítok nemleges válaszra amit meg is kapok, az előadásmód roppant mókás. Még a szemei is kikerekednek amikor visszakérdez, mint aki nem biztos abban, hogy jól értette amit jól értett. A tiltakozás pedig érdekes hangot csal ki a torkából. Nevetek, nagyon nevetek, hahotázom, kuncogok…a nevetés majdnem minden formáját felvonultatom. *-Látom, ehettöhől nagyon mehegijehedt! Ezt megjegyzem. *Megjegyzem azt is, hogy a fogadásra nem mondott nemet, ergo arra még kapható és tutira ki fogom használni ezt az információt. Malinor sokkal többet árul el magáról egy-egy válaszával most, mint amikor csellel próbáltam rávenni arra, hogy meséljen el néhány titkot. De végül is, ez a játék is egyfajta csel, csak nem látszik annak. Viszont tanul, a következő kérdése ezt mutatja, hiszen az előzőhöz kapcsolódik, csak másik köntöst húzott rá. Elmerengek – talán azt hiszi, hogy most fogok merni, és még az is lehet – szóval elmerengek azon, hogy mondjam vagy ne mondjam és ha mondom, akkor hogyan tárjam elé. Az biztos, hogy padlót fog. Már ha elhiszi. Mivel már nem nagyon figyel arra, hogy a csuklómat tapogassa, magamhoz húzom a kezeimet, mintha csak a gondolkodásban segítene, összefonom magam előtt, és meredten nézem a hadnagyot, konkrétan a szemei mélyét. Őszintének tűnik, mármint abból a szempontból, hogy a kérdése ártatlan és nem valami cél eszköze. Végül eldöntöm, hogy kibököm azt amit magamban megfogalmaztam, valamennyire fedi a valóságot, de tréfának is felfogható, és nem árulom el magam vele. Mást sem.* -Oké hadnagy, felelek. Ha nagyon magas rangban lennék, már nem lenne szükség intézkedésre. Ha nagyon magas rangban lennék, az azt jelentené, hogy consiliumi tanácstag vagyok, akkor pedig nem kellene intézkednem, mert minden rendben lenne. *Fejbillentés, félmosoly, szemöldök felhúzás. Vagy nem ilyen magas rangra gondolt?*
Ha jól sejtem, akkor most jött el az az idő, mikor vakargatnám a fejem zavaromban. Igaz, hogy csinos a Tizedes, de igazán nem merültem bele, hogy elképzeljem ruha nélkül. Azt persze nem tagadom, hogy a téma felkerülésének pillanatában, nem merengtem el a fantáziámba, de jobb, ha nem is képzelem magam elé a jelenetet. Kifejezetten csinosnak tartom, de hozzám képest nagyon fiatal. Nem mintha ez akadálya lenne a képzelgésnek, mert bármelyik férfitársam örömmel „merülne” bele a látványba, de én inkább megtartom a távolságot. Férjezett, és eddig sem kezdtem ki „foglalt” nőkkel. Lehet, hogy ezen a helyen – vagyis ezen, helyzetben – még olyan is eszembe jutna, amit eddig nem is gondoltam. Fáradtság sok mindenre rá tudna venni, ha nem figyelnék a tetteimre. De mindegy is, mert ha elengedném a fantáziámat, akkor lehet, nem állna meg a zuhany alatt töltött képpel. Most viszont koncentrálnom kell a következő kérdésre, pontosabban a válaszára. -Pedig gondoltam, hogy egy darab szónál, azért többet mondana. De legyen… - egyeztem bele, de azért ott motoszkált bennem a kíváncsiság, hogy mik lennének azok, amikre vágyna. -Elfogadom a válaszát, bár nem értek vele egyet. Azt is aláírom, hogy mindenki másként látja a rangok és a hatalom közti összefüggést. Nem feltétlen megy minden a saját medrében, hogy ne kelljen intézkedéseket vagy törvényeket hozni, de talán eljön az a nap, mikor úgy lesz, ahogy mondja. – tettem még hozzá egy apró megjegyzést, de alapvetően én nem kérdeztem konkrétan rá, így ez a válasza is elegendőnek kell lennie nekem. Most, hogy így bámulja az arcvonásaimat és a szememben „olvas”, kissé érdekes látványt nyújt. -Gondolja, hogy megijedtem volna valamitől? Ki kell ábrándítsam magát Tizedes, mert ilyenről szó sincs!- ráztam mega a fejem. – Nem igazán van olyan dolog, ami félelemmel töltene el. Legfeljebb zavarba hozna pár másodpercre bizonyos helyzet, de félelem nincs bennem. – vigyorogtam el magam végül, látva, hogy a szememből akarja kiolvasni mire is gondolok, vagy, hogy igazat szólok-e. Talán a tizedes tudna meglepő perceket okozni nekem bizonyos helyzetekben, de nem valószínű, hogy bekövetkezne. Az érdeklődő kérdésemre kapott válaszából kiszűröm, hogy elég elitnek tartja az a Consiliumi rangot. Vagyis ezek szerint nem a rang motiválja, vagy a hatalom, hanem a saját elképzelései. -Gondolja, hogy nem vagyok őszinte?- állom a pillantását, de azt hiszem, hogy annyira belemerült, hogy még kérdezni is elfelejtett. - Kérdezzen bátran! Látom, sok mindent akar még megtudni rólam…- hajolok kissé közelebb hozzá, de a távolságot megtartom köztünk, nehogy másra gondoljon, vagy félreértsen valamit a mozdulataimból. Pusztán figyelek, és elmerülök az ö szemeiben is, ahogy az enyémben már egy ideje „kutakodik”. Nincs takargatni valóm, így bármeddig fent tudom tartani a szemkontaktust, ha erre kíváncsi. A többit, meg nem kötöm az orrára, mik jártak a fejemben pár perccel ezelőtt. Még a végén elpirulna, pedig semmi olyat nem képzeltem, amire talán gondol.
*Csak egy kis tréfa volt, de látom ez az ami a hadnagyot zavarba hozza. Ha nem is képzelt el meztelenül, most minden bizonnyal elmerengett a témán, rajtakapottnak érzi magát, viszont nem bűnösnek, ami újabb zavarra ad okot. Ez megmosolyogtat, bár nem nevetek hangosan, a kacaj ott karcolódik a torkomban. Azt hiszem ez volt az első amivel megfogtam, ki hitte volna?! A mosoly továbbra is az arcomon marad a válaszadásom kifogásolása miatt, noha elfogadja azért nem állja meg szó nélkül, de csak a fejemet ingatom. Nem adok ötleteket neki hogyan húzzon ki belőlem többet, vagy vehetne rá arra, hogy ne feleljek hanem merjek. Találja, ki, dolgozzon meg érte. Bólogatok, némán helyeslek, pedig megint nem értünk egyet. Ám ha megmagyaráznám miért, már választ is adnék a fel nem tett kérdésre, amit elmulasztott és nem akarom, hogy tudja mire pályázom. Egyelőre. A ködös megfogalmazás nem volt véletlen, nem tudhatom kiben bízhatok és a titok már így is több kézen forog mint kellene. Aztán kénytelen vagyok megint fejet rázni.* -Nem hadnagy, a félelem és az ijedtség két különböző fogalom. Hallotta már azt a mondást, hogy: „Jobb félni mint megijedni”? nos ez remekül példázza a különbséget, hiszen aki fél, az tart valamitől, ergo felkészül a váratlan dolgokra, viszont ha nem, akkor megijed. A félelem éberré teszi az embert. *Mindez persze talán túlzás arra, hogy női ruhába akartam bujtatni…de a heves tiltakozás elég mókás volt ahhoz, hogy szó nélkül hagyjam. *-Nem gondolom. Szerintem őszinte. Szerintem ritkán hazudik, apróságokat, kizárólag azért, hogy védjen vele valakit. Nem, nem hiszem, hogy most nem volt őszinte bármelyik válaszánál….maga inkább elhallgatna dolgokat, mintha nem is létezne az amiről tud. Hmmmm?! *Még mindig nézem és ő is engem. Mulattat a farkaszemezés és csodálom, hogy olyan sok órányi ébrenlét mellett még képes arra, hogy ne pislogjon. Hogy nem szárad ki a szeme? *-De ez még nem a kérdésem volt. Nagyon sok minden van amire kíváncsi vagyok, de gyanítom a nyolcvan százalékára nem válaszolna. Szóval. Soha nem félt még, bár ezt kétlem, de most ne vitázzunk ezen. Nem venne fel női ruhát, és azért nem, mert ezt a fajta viccet megalázónak érzi, másrészt tiszteli a rangját amire ez a játék negatívan hatna. Szabályok szerint él, mégis van magában annyi….együttérzés, hogy egyet-egyet megszegjen. Nagy az igazságérzete, de mivel a mostani világ még ismeretlen a számára, korlátokat állított fel. Bizonytalan. Szemlélődő. Egyelőre hagyja magát sodortatni az árral, noha sok mindennel nem ért egyet. Mondja hadnagy, minek kell történnie ahhoz, hogy fellázadjon a rendszer ellen? * Végig fogom a csuklóját, ez könnyebb is mivel közelebb húzódott, de még mindig tart távolságot. Csak járt a szám, elmondtam azt amit érzek felőle, amit kiderítettem a válaszaiból, a kérdésemet pedig szándékosan a végére hagytam, hogy minden figyelmeztetés nélkül tegyem fel. Megvárom az első reakciót amit a téma látszólagos komolysága válthat ki belőle, de végül elmosolyodom, mintha mégsem lenne fontos az egész. Pedig az, csak nem akarom, hogy tudja. *
Próbálom tartani magam ébren, és ebben az adrenalin még segít. A farkasszemezés is meglepően jól megy még nekem, de érzem azért a két nap alváshiányt. A kiképzéseken sokszor voltunk napokig ébren és étel nélkül, így ehhez már hozzászoktam. Igaz, hogy most más idők járnak, de azért hálás vagyok az öreg kiképzőmre, akit akkor a pokolra kívántunk, de mégis csak hasznát vettem én is nem egyszer a módszereinek. Most éppen arra gondolok, hogy a tizedes fejében mik játszódhatnak le. Nem vagyok gondolatolvasó, de a mozdulatai árulkodók is lehetnek. Persze, azt nem felejtem el, hogy a rangom kíván némi tartást és az elveim se engedik, hogy női ruhába bújva clangáljak a folyosón, vagy bárhol máshol. Lehet, hogy ez egy játék, és semmi különös nem lenne benne, de akkor sem teszem meg, ha parancsba kapnám. Vannak dolgok, amikre nem tudnak rávenni. Ha Hadbíróság elé állítanának ezért, akkor legyen, de biztosan nem teszem meg. -Igen, hallottam Tizedes. El se tudja képzelni hányszor!- nevetem el magam a gondolatra, ahogy az életem folyamán vagy tucatszor hangzott el ez a mondat naponta. Ki hinné, hogy ez a mondás ennyire népszerű, de inkább nem merülnék bele. - Ez teljesen igaz. A félelem mutatja meg azt az irányt, amit az elme kétkedve fogad el, de vele megadja azt, amit a határainknak hívunk. A félelmet nem elrejteni kell, hanem uralni önmagunkban. Mindenkiben benne van, ahogy az ijedtség, de a váratlan helyzetekre nem mindig lehet felkészülni, mert ha így lenne, akkor már nem lenne az. De filozofálhatnánk ezt napestig is, mert két egyforma ember nincs és két egyforma félelem sem. Aki naponta találja szemben magát veszélyes helyzetekkel, az hozzászokik bizonyos mértékig - ahogy én is- s még sok Katona, aki hasonló körülmények közt szolgál. De meg kellett tanulni együtt élni ezzel a ténnyel, hogy bármikor történhet váratlan helyzet. – bólintok rá, majd hallgatom kielemző megállapításait rólam. Nem hittem, hogy figyel rám, vagyis jobban, mint általában szoktak, de egyáltalán nem zavar. Sok pszichológiai tesztet csináltam végig, és ez is benne van a jellemrajz bizonyos bekezdésénél. Tudhat valamit a tizedes, de elég jól bújtatja bele a kérdéseibe, hogy végül „kihúzzon” belőlem valami váratlan és szokatlan titkot, amit gondol rólam. - Ez aztán szép jellemkép alkotás! Elismerésem!- bólintottam, majd ismét a szemébe néztem. Nincs bennem semmi negatív érzés Moor felé, és valahol nem is lepett meg a feltett kérdése a végére. A csuklómon pihentetett ujjai még mindig detektorként „figyelnek”, és gondolom, hogy csak arra vár, hogy valami eltérést mutasson a szívverésem ritmusa. -Gondolja, hogy valami kiváltaná belőlem a lázadást a rendszer ellen?- kérdeztem vissza kérdéssel, bár annyira nem ismerhet engem, hogy mindent tudjon rólam, ami még az aktáimban sincs benne. -Tudja Tizedes, régen talán fiatal koromban jobban voltam „lázadó” vagy éppen heves vérmérsékletű. Mostanra az évek alatt féken kellett tartanom az indulataimat és az érzéseim bizonyos fajtáit. Volt idő, mikor egy szó vagy éppen egy mozdulat kiváltotta belőlem a kompromittáló viselkedést, de mostanra igyekszem uralni ezt a dolgot. Van olyan, amivel nem értenék egyet vagy éppen nem teljesen úgy képzelem el, de mindaddig nem emelem fel a szavam senki ellen, amíg azt az illetőt nem érzem sértőnek. Van sok hibám, ahogy mindenkinek, de az egyén érdeke nem mindig egyezik a többekével. Viszont, ha nem a parancsot követném, akkor a felelősség is megduplázódna. Ezért a kérdésére a válaszom az, hogy jelenleg nincs tudomásom olyanról, ami „lázadásra” vagy éppen ellenszegülésre hajlanék a rendszer ellen. – néztem továbbra is a szemébe és gondolom, hogy valami hasonló választ sejtett tőlem, bár az is lehet, hogy teljesen mást. -Katona vagyok, és a parancsot teljesítem mindaddig, míg az ésszerű és nem sodor veszélybe ártatlanokat. Volt pár „parancselferdítésem”, vagyis másként tettem, mint ahogy gondolták a feletteseim, de a végeredmény az ugyan az volt, csak éppen 4 ember életét megkímélve. Ésszerűtlen parancsot nem hajtok végre, vagyis inkább úgy, ahogy én tartom megfelelőnek. Soha nem sodortam veszélybe az osztagom, mert rájuk én vagyok a felelős, és nem pedig az, aki az íróasztal mögül kiötli az ukázt. Aki nincs terepen, az másként láthat dolgokat, és itt jön ismét a váratlan helyzet, amit papíron nem lehet sohasem kisakkozni, mi fog történni. Szerintem Moor is egy bizonyos mértékig tisztában van némely helyzettel, így lehetséges, hogy ő is tett már olyat, amit a felettesek nem néztek jó szemmel, vagyis másként csinálta, mint ahogy előírásban szerepelne. Kinézem belőle, és nem is lepne meg, ha igazam lenne. A válaszom után, most ismét az ö pulzusára teszem a kezem, és kérdezek tőle, amit eddig csak a játék elején „utánoztam”. -Ha tehetné, akkor eltörölné a magas rangú emberek intézkedését, amivel eddig korlátok közé szorították a szabad akarat elvét? Gondolom nem éppen boldog tudat, hogy mindenkinek megmondják, kivel kell leélnie az életét? Boldog a házasságában?- tettem fel a kérdésem, bár elveim ellen szól, hogy a magánéletben vájkáljak bárkinek, de azzal is tisztában vagyok, hogy a mostani törvénykezés sokban megszabja az egyén és a család mibenlétét. Pedig ez inkább a Természet dolga lenne, ahogy a Földön is két ember vonzódásán és választásán múlt. Most igaz, hogy másként van, de nem mindig jó, ha kényszerrel boronálnak össze Párokat, akik lehet egy életre megkeserítve élnek egymás mellett. Remélem azért nem minden esetben van ez, de elgondolkodtató…
*De, el tudom képzelni hányszor, most, hogy már mondta. Gondolom sokszor. Bár nem kértem, kimerítő magyarázatba kezd a félelem és az ijedtség kézen fogva járásáról. Ő persze többet tudhat ezekről a dolgokról, mint én, gyanítom még abból az időből, amikor a Földön élt. Manapság már csak lázadók, renitens ocantisok és csápos droidok keserítik meg az életünket. Nincs háború…még, nem gyilkolásznak naponta embereket…még. Van más ami miatt aggódhatunk, de ez inkább csendes terror. Nem szólok közbe, hagyom, hogy mondja, abból is többet tudok meg a hadnagyról. Hogy miként gondolkodik, mi az ami számára fontos, amiért kiállna. Néhány dolgot már megtudtam róla és nem átallok ezt közölni is vele, természetesen szépen becsomagolva ahogy a dilidokik csinálják. Meg plusz, jó emberismerő vagyok. A végére hagyom a lényeget, a pulzusa cseppet sem emelkedik és élek a gyanúval, hogy ezt is megtanították neki. Kész ninja ez az ember. Anyám, csak földivel ne kezdjen az égi halandó! *-Gondolom, de a kérdésre válaszoljon. * Mindenkiből kiváltható valami, valamivel, a kérdés csak az, hogy hol a határ. Mindenkinél más, hiszen nem vagyunk egyformák, így az érzékenységi szintünk is változó. Vannak emberek akiket szimplán rabszolgának hívok, mert mindent eltűrnek, engedelmesek, nem szájalnak. Na és az is egy fontos szempont, hogy nincs más választásuk. Kevesen vannak és mind kiszolgáltatottak. Én meg türelmes, végighallgatom az egész monológot, mivel hiszem, hogy a végére csak megkapom a választ, de amikor a hadnagy erre ad jelzést, mégsem az érkezik. Pedig rohadtul kíváncsi lettem volna rá. Már nyitom is a számat, veszem a levegőt, hogy felhívjam a figyelmét a kérdés profi kikerülésére és arra, hogy ne nézzen hülyének, de csak ennyi időt ad, kifakadásra már nem jut. Ezért mérgesen kifújom a levegőt és szúrós tekintettel nézek rá, hogy érezze a törődést. Kezd hasonlítani rám…talán eltanulta tőlem a végeláthatatlan szövegelést a semmiről. Maximálisan kifejti a parancsmegtagadás sémáját, a saját véleményét…aztán parlagon hagy. Csalódás. Az orrom alatt morgok egy sort, erőt gyűjtök és szavakat, melyekkel kifejezhetném, mennyire csalódott vagyok. Ő kihasználva a csendes szünetet, újra kérdez…egyszerre hármat is. Az elsőre még válaszolnék is, de durcás vagyok és szeszélyes, meg bogaras. Elhúzom a kezeimet, ha sikerül. Ahhoz amit mondani fogok nem szükséges a hazugságvizsgálat. Anélkül is tudni fogja, hogy őszinte vagyok. *-Nézze hadnagy! Ez minimum három kérdés, de kettő biztosan. Maga viszont nem válaszolt a kérdésemre. Nem azt kérdeztem, hogy van-e tudomása olyan dologról, ami miatt a rendszer ellen lázadna, hanem azt, hogy mi verné ki a biztosítékot magánál. Ergo, konkrét dologra voltam kíváncsi. Csak önismeret és egy kis fantázia kellett volna hozzá. Mondjuk…”lázadnék a rendszer ellen, ha ártatlanokat ölnének meg” vagy „ lázadnék ha tudomásomra jutna, hogy emberekkel kísérleteznek” vagy ott van még az is, hogy „lázadnék és eldobnám a fegyvert is ha manipulálnának a génekkel”. Szeretném tudni hova helyezzem az érzékenységi szintjét, mi az ami már magának is sok. De mindegy. Ezért sosem tudja meg, mit tennék ha tehetném. Vagy megtudja akkor, amikor megtehetem és megteszem. Maga álmos én meg éhes. *Felállok. A dühöm elszállt, a durcám is, a Búfelejtő és a fáradtság engem is letaglóz. *-Azért értékelem, hogy volt annyira jó fej és nem árult be, nem volt mérges rám és még tudtunk együtt nevetni is. Talán nem nekünk való ez a játék, de ha mégis úgy gondolja, legközelebb majd folytatjuk. Vendégem egy vacsira. Ha szeretné, gyertyát is gyújtok. És boldog a házasságom, de mi vagyunk az üdítő kivételek a sok szenvedős között. *Azt hiszem, a vacsira is úgy fogom elcsalni, sokkal szórakoztatóbb. *-Meglepi lesz, de gondolom ez nem lepi meg. *És már mosolyogni is tudok, nem akarok rossz szájízzel elválni tőle. Malinor jó fej, másrészt nem tettem le arról, hogy megtudjam, meddig kell emelnem nála a csendes terrort, hogy mellém álljon.*
Kedd Jan. 29, 2019 6:00 pm
