Ha előre tudom, hogy mi fog bekövetkezni a mai napon, akkor lehet, hogy inkább a Kabinunkban heverészek. A robaj mögöttünk kezd halkulni, bár nem hinném, hogy ez az utolsó rengés, amit éreztünk a talpunk alatt. Ravenem rohan, ahogy csak a lába bírja, és nem túlzás, ha mindkettőnk az életéért szalad a járat vége felé. Igyekszem gyorsan haladni, ahogy a nejemet is magam előtt tartani. Amint kijutottunk a folyosóról, inkább éreztem magam valami ürgének, aki a menekülési utat keresi, hogy élve elhagyja ezt a labirintust. Azt már levágtam, hogy egy régi alagútrendszer lehet, bár ahogy elnézem, nem a napokban járt erre valaki. Egy állatnak se örülnék, ha most szembe jönne velünk, de talán az omlás elijesztette, ha ide is merészkedett volna. -Megütötted magad?- lépek Ravenem mellé, hogy segítsek neki, ha elfogadja a karom. – Még szerencse, hogy nem egy szakadéknak futottunk neki egyenesen.- bólogattam egy nagyot, és lehet, hogy ez elég morbid vicc, de a jó oldalát nézzük a dolognak. Én sem szeretnék idelent dekkolni napokig, mert remélem, hogy találunk valami kijáratot. - Miért kérdezzem őket? Talán ismerik ezt a helyet a nagykutyák?- kapom fel a fejem, erre a lehetőségre, de nem hinném, hogy sokan ismernék ezt a helyet. Nem úgy néz ki, mintha egy modern századi ember alkotta akármi lenne, inkább valami ősi elsüllyedt városka. Vagy, ki tudja mi. -Én kíváncsi vagyok, mi lehet bennük…- lépek közelebb az egyik cellaajtóhoz és bevilágítok a rések között. Háromban semmi különöset nem látok, de a negyedikben valami van a falnál. -Ebben, van valami ládaszerű. – mutatom, majd nyitom a rácsot, ami egy kis erőlködés után megadja magát. Amit láttam a lámpa fényénél, inkább hasonlított egy dobozféleségre, de a törmelék eltakarta a többi részét. Kis gondolkodás után kezdem leszedni az omladékot róla, és nem is olyan kicsi ez a láda, amilyennek gondoltam. -Ez valami … lépcső?- döbbenek meg, mikor a fedelét kinyitom. Erre végképp nem számítottam, bár lehet, hogy tényleg nem rabokat zártak ide be, csak úgy rendezték el a dolgot, hogy annak tűnjön. -Lefelé vezet, de nem olyan mélyre. - magyarázom a nejemnek, bár nem hinném, hogy lelkesedik az ötletemért, hogy kövessem a lépcsőfokokat. Pár fokot látok magam előtt, ahogy a lámpa megvilágítja, de egyáltalán nem úgy néz ki ez a fal, amin eddig jöttünk. Sokkal stabilabbnak nézem, és alátámasztott gerendák tartják az alagutat, amit eddig nem láttam sehol. -Megnézzük mi van odalent? Lehet, hogy ez a vészkijárat?- vetem fel a hírtelen gondolatom, de nagyon remélem, hogy nem egyedül vágok neki a lépcsőnek, és velem tart Ravenem is.
*Jót röhögtem volna magamon, ha látom hogyan megyek neki a cellaajtónak s pattanok le róla, mint egy gumilabda. Persze a földön ülve, nyögdécselve egyáltalán nincs kedvem nevetni, a csillagok eltűntével pedig a megmaradt látvány nem dob fel. Elkapom Bruce kezét és talán picit eltúlzom ahogy hagyom magam támogatni, de most rohadt jólesik rátámaszkodni.* -Meg.*Nincs mit ezen szépíteni, elhallgatni felesleges, bár tudom, hogy nagyon fog sajnálni és amit utána mond, az is csak a már kivirágzott aggodalmát mutatja. Pedig aztán tényleg nem az ő hibája, hogy itt vagyunk, a sors, meg a rohadt karma az, bassza meg. *-Minden rosszban van valami jó Bruce. *Ebben egyetértünk, tényleg jó, hogy a fal, meg a cellaajtó állta utamat és nem egy szakadék alján vagyok szana és széjjel. A megjegyzésem a tanácsosokról számomra nem meglepő, Bruce még mindig naiv ezen a téren, és nem tudom, hogy ez jó vagy nem. *-Ha ők csinálták, akkor igen. Ha nem, akkor ők találták meg először. Mindegy hogyan volt, a lényeg, hogy tutira benne van a kezük, az a mocskos. Tudod?! Van rajtuk sapka vagy nincs rajtuk sapka. *Akkor is rájuk húznám a vizes lepedőt, ha momentán semmi közük nincs ehhez a helyhez. *-Én nem vagyok kíváncsi. Én arra vagyok kíváncsi, hogy most merre menjünk innen ki- és felfelé. *Elengedem amikor megindul az egyik rács felé és körülnézek amennyire csak tudok, bár a lámpa nála van és Bruce inkább a cellákba világít be, ahol tutira nincs járat kifelé. Végül is nem azért építettek rácsos cellákat, hogy onnan bárki ki tudjon menni. Ez annyira ésszerű, mint amennyire látszik. Bruce persze bárhol, bármit képes találni és annak örülni, én csak szemet forgatok amikor oda meg vissza van egy ládáért.* -És ennek most örülnöm kellene? Persze, bújjunk be a ládába, biztosan egy transzporter. *És milyen jó lenne ha igazam lenne, de nincs. *-Lépcső…ja. Egy ládában. *Kissé szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, de szerintem megbocsátható, hiszen ki a franc rakna ládába lépcsőket, vagy ládát a lépcsőkre és még ragozhatnám ha lenne időm további nyelvészeti fejtegetésre. Bruce azonban eltökélt.* -Héé! Az előbb megbeszéltük, hogy felfelé kell mennünk. *Nyafogom, nyekergem, mert érzem a vesztem. Bruce úgy sem tágít, másrészt nincs kedvem arra visszamenni, ahonnan elindult felénk az a valami. Vagy a járat beomlott és az elől futottunk. Visszanézek, de csak porfelleget és sötétséget látok, szerencsére hangot nem hallok a sajátunkén kívül, különben nagy a valószínűsége annak, hogy azonnal a ládába vetném magam és magammal rántanám Bruce-t is. Aztán ki tudja minek megyünk neki megint. Még pár másodpercig hezitálok, jó lenne visszafelé is menni, meg nem is…igazából egyikhez sincs kedvem, leginkább leülnék odafent egy fa alá és élvezném a szabad levegőt. A vészkijárat emlegetése aztán felteszi a pontot az I-re és nagy nehezen elindulok Bruce után.* -Jól van bassza meg, menjünk! Nekünk már úgy is mindegy. *Még vetek egy pillantást a PDA-ra, hogy működik-e az útmutató, aztán Bruce után megyek…lefelé….lépcsőkön. Ekkora őrültséget! Persze az is lehet, hogy életünk legjobb döntése, mert megmarad az életünk.*
Mióta itt vagyunk, a gondolataim csak a kijutáson járnak. -Mutasd, hol ütötted meg magad…- Ravenemet felsegítve húzom magamhoz közelebb, hogy ha engedi, majd megsimogatom, ahol megsérült. Még mindig hihetetlennek tartom ezt az egészet, de a kíváncsiságomat nem tudom féken tartani. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért érzem úgy, hogy ez a cellának kinéző dolog nem az, aminek látszik. Valami különös van benne, ami nem illik ebbe a képbe. Azt is érthetetlennek tartom, hogy miért éppen a föld alá tették ezeket a vájatokat, mert ha ránéz valaki, azt látja, ami? Vagy éppen csak egy elterelés lenne, hogy ne szimatoljon ki senki valamit? Hamar szóba is kerülnek a Consilium tagjai, akik ezeket alkothatták, vagy tudhatnak róla. Nekem ez nem vág össze. Nem bízom feltétlen a fejesekben, de nem is hiszem, hogy ezt a helyet tudják. Vagy legalábbis ha ismernék, akkor hétpecsétes titokként őriznék. De ki tudja, hogy pontosan mi járhat egy consi fejében? Hallottam szóbeszédet az itt segédkező kadétoktól a Bolygón elrejtett kincsekről, bár ezeket inkább mesének hittem, mint valóságosnak. -Már azon se csodálkoznék… Észbontó ez a hely, de nem hinném, hogy sokan tudnak róla. - A sapkás dolgot nem igazán értem, de amiket hallok a fejesekről, az se éppen megnyugtató. -Ha tudnának róla, akkor biztosan lakat alatt őriznék. - vontam meg a vállam, bár a gondolatra kirázott a hideg. Lassan haladtam a pár lépcsőfokon, de a látvány inkább tűnt kísértetiesnek, mint amit vártam. -Jól van... Tudom, hogy megbeszéltük, de máshol nem láttam semmiféle kijáratot. - mondom halkabban a válaszom, miközben haladok előre. -Valami van ott…- mutatok egyik oldalon lévő bemélyedésre. Ha követ engem, akkor segítek neki átjutni a törmelékeken. Ahogy odaérek, kikerekedett szemmel nézek körbe. -Lehet, hogy ez egy ősi temetkezési hely? –lépek tovább, ahol egy ajtót látok, majd benyitok. Fogalmam sincs, mi lehet ez a hely, de egyre jobban kiver a veríték, ahogy belegondolok, mit csinálhattak itt. De amint átléptem a bejárat keretét, erre nem számítottam. Minden az eszembe jutott, de hogy egy ilyen furcsa helyszín fogadjon, arra nem készültem fel. -Inkább vártam egy kísérleti labort… mint ezt.- néztem körbe, de még mindig alig hiszem, hogy ez létezhet. Pillantok Ravenre, talán neki van ötlete, mi lehet az a sok tartály. Bár lehet, hogy inkább nem akarnám tudni…
*Nem is kell mondania, ahol fáj ott dörzsölgetem, mintha attól jobb lenne. A simogatás viszont tényleg gyógyító.* -Már nem is fáj. *Mondom, de inkább elfelejtem azt, hogy mennyire beütöttem mindenemet, mert a látvány nem semmi…bár nem beszél önmagáért. Szerintem inkább önmaga ellen, utálom a rácsokat, már a látványuktól is fázni kezdek. Természetesen a paranoiám működésbe lép és a Consiliumnak tulajdonítom az egészet, annak ellenére, hogy az egész elhagyatottnak tűnik. *-Mi biztosan. *Meg még páran azok közül akik építették, azért nem olyan régi ez a hely, szerintem. Viszont elég kísérteties és nem szívesen megyek le a lépcsőkön abba a szűk járatba ami lent vár minket. Végig Bruceba kapaszkodom, már csak azért is, mert nem szeretnék elesni valami kiugró izébe ami alattomos módon a lábaim elé veti magát amikor nem figyelek. Bruce közben mintha védőbeszédet tartana a Consiliumnak…ó, ha tudná. *-Lehet, hogy lakat alatt őrzik, de mi találtunk egy másik bejáratot, amire nem számítottak. Nem volt valami eszes a statikusuk. *Az irány nagyon nem tetszik nekem, ahelyett, hogy felfelé vinne minket, csak még mélyebbre haladunk és a nemtetszésemnek hangot is adok. Bruce próbál megnyugtatni, de lássuk be, amikor az ember lányának nyakán égnek merednek a pihék, megette a fene a nyugtatgatást. *-Bruce! Miért van az, hogy ha te véletlenül találsz valamit, annak jó vége nem lehet? *Utalok itt példának okáért a letöltéseire…na jó, az egyiknek volt haszna is, csak sajnos még nem tudtam alkalmazni. De ami késik, nem múlik. Követem amerre megy, mert nála van a zseblámpa és nem szeretnék egyedül maradni a sötétben, és ahogy látom, nem tudom visszatartani. Bemegy mindenhova, ahol ajtót lát, mintha kötelező lenne.* -Most pont olyan vagy mint én. *Jegyzem meg, nem kis öniróniával a hangomban. Azonban ahogy kitágul körülöttünk a világ, kezdem jobban érezni magam, attól amit látok, a hideg versenyt fut a hátamon a borsókkal. Tudja a fene, hogy miért pont ezzel a zöldséggel, de küzdenek egymással rendesen. Az agyam azonban már munkába állt. A PDA-n megjelölöm a helyet, hogy azt a pontot ahol most állunk, megjegyezze. Később – legyünk optimisták – amikor kiszabadulunk innen, az egész útvonalat rá lehet applikálni egy térképre és bármikor visszatalálunk ide. *-Hú aztarohadt! Ez nagyon komoly. *Nos, mindenkinek más fogalmai vannak egy kísérleti laborról. Megfogom Bruce kezét és elindulok a tartályok felé. *-Nézzük meg mi van bennük. Egyébként ezeket nem tudták volna behozni ott ahonnan mi jöttünk, szóval kell lennie egy másik kijáratnak is.
Ha az emlékeim nem csalnak – mert a memóriám, az elég jó még most is – akkor számtalanszor kerültem bajba a kíváncsiságom miatt. Ahogy végignézek ezen a helyen, inkább borsózik a hátam, mint nyugodt lennék. Az talán a mentségemre szolgál, hogy a franc akart ide keveredni, főleg le a föld alá. Ravenemre nézve is megerősíti bennem a gyanúm, hogy most, nagyobb slamasztikában vagyunk, mint általában szoktunk. Azt se felejtem el, hogy részben megint én miattam kerültünk ebbe a lyukba, de ha innen kijutunk, akkor ígérem, egy ideig a kezembe se veszem a játékaimat. Mondjuk egy hétig. Tovább úgyse bírnám, de ez mellékes. A lámpa fénye nem világít be olyan sok részletet, de el tudom képzelni, hogy ez a sok csont és koponya, az egész a tetejéig tart. -Undorító…- rázom meg a fejem egy grimasszal, és inkább lépek tovább, hogy a figyelmem eltereljem. Mindig is utáltam a halottak csontjait bámulni, vagyis sohasem értettem, miért nem lehet elhamvasztani őket?! Talán, ez valami ősi hülyeség, amivel riogathatják a gyerekeket, vagy aki erre jár? Beteges. -Az sem kizárt, hogy direkt csinálták így. Ha nem nézek bele, akkor én se fedezem fel a lépcsőt, csak mákom volt. - vonom meg a vállam egy bárgyú vigyorral. Többségében inkább ráérzek dolgokra, mint tudatosan cselekedek. Tény, hogy az sem mindig jön be, de most jól sikerült. -Ööö… ismersz. – emelem meg ismét a vállam és a nyelvemet kiöltöm kicsit. – Bele tudok tenyerelni mindenbe, amit mások elkerülnének messzire…- nevetem el magam a mondatán. - Van benne igazság, amit mondasz. Nem is kevés. – haladok tovább az apró tartályok között, de ügyelek, hogy ne érintsek meg egyet se. A fene tudja, hogy miket rejtenek, és eszem ágában sincs kinyitni belőlük. -Tanultam tőled….- bólintok, majd rávilágítok a középen álló nagy fejformára. Messzebbről nem látszódott, hogy van rajta valami véset, de inkább nem firtatom, hogy mit jelenthet. Gondolom, hogy a világvége vagy hasonló nyalánkságokat jövendölhették meg rajta, de kiráz tőle a veríték, ahogy közelebb lépek hozzá, de aztán a nejem megragadja a kezem, és húz a tartályok felé. Nem ellenkezem, de sok kedvem nincs a közelükben lenni. A kíváncsiságom viszont megint előtérbe kúszik, és a gondolataim találgatásba kezdenek. -Jó.. De nem akarom, hogy kinyiss egyet se, ha nem muszáj. – fogom meg aggodalommal a karját egy pillanatra, bár amint kimondtam, rájöttem, hogy csak akkor tudjuk meg, hogy mit rejt a tégely, ha kinyitjuk valahogy. Ha Raven megkísérli az egyikük nyitását, akkor eleresztem a kezét, de figyelek, hogy ha veszélyes valami ugrana ki belőle. Sok kedvem nincs egy csápos, nyálkás rémhez, ami ránk is ugorhat, ha megérzi a közelségünket. Nagy levegőt véve készülök fel, ha gyorsan kellene cselekednem, de közben a szívem majd kiugrik a helyéről. Ismerve magamat, nem szokott nagyon szerencsém lenni a „tenyerelős” dolgokban, de bízom Ravenem tudásában és persze a kíváncsiságunk sem éppen hétköznapi. -Csak óvatosan…- súgom a fülébe, bár nem hinném, hogy hallaná rajtunk kívül más, amit mondok. A tartály, ahogy elfordulva kinyílik egy kis oldalirányú noszogatásra, azt hiszem, hogy nem az van benne, amit elsőre képzeltem. Örülök, hogy nem egy csáp néz velem szembe, bár a tartalma nekem nem mond semmit. Vagyis, fogalmam sincs, mire lehetnek jók azok a bőrbe csavart tekercsek, amit a belseje rejt. -Írások? Vagy, mik lehetnek ezek? – lepődöm meg kikerekedett szemekkel, bár nem is tudom miért gondoltam, hogy ezekben egy űrlény teteme, vagyis élő organizmust tároltak. Abba meg jobb, ha nem gondolok bele, hogy mindegyik ugyanazt tartalmazza? Vagy tényleg van köztük más is? Basszusss… Kezdek képzelődni….. Vagy, még rosszabb! Hallucinálni?
-Így is lehet mondani. *Nem vitatkozom vele, a sok koponya eléggé hátborzongató, e nem gondolok bele abba, hogyan kerültek ide és miért, arról már nem is beszélve, hogyan lelték halálukat a régmúlt „fejesek”. Nem sokat időzünk ezen a helyen, akad más amin el tudunk csodálkozni. Most, hogy már több körülöttem a szabad tér – amúgy nincs klausztrofóbiám – sokkal jobb a kedvem, ráadásul egyetlen élőlény sem jött utánunk. Kicsit elbeszélünk egymás mellett, de előfordult már máskor is. Bizonyos dolgokban másképp jár az agyunk, de kiegészítjük egymást.* -Én speciel a beomlásra céloztam másik bejáratként. Azt nem tervezték be. De remek kincsvadász lenne belőled. * Na igen, én biztosan nem nyúltam volna a ládához, vagy nem azonnal. Talán csak amikor már éheztem, szomjaztam volna, hátha hagytak benne valami kaját. Vagy…tudomisén. *-Ugyehogyugye? Csak más dolgokba szoktunk beletenyerelni. Néha persze vannak átfedések, de ez, ennyi idő házasélet után már törvényszerű. * Arra, hogy tőlem tanult, jót nevetek, már ez is megy annak ellenére, hogy egyre bizarrabb lesz a hely ahol vagyunk. Az a nagy fej középen…hát nem tudok mit kezdeni vele, sem azzal ami bele van vésve, megjegyzem észre sem vettem míg Bruce nem mutatott rá. A tartályokra kíváncsibb vagyok, bármi lehet bennük, és igen, ki akarok nyitni legalább egyet és tutira hulla van benne…csontváz….múmia. Azoktól nem félek, nem bántanak mint az ocani vadak. *-Ne nyafogj már! Mi lehet bennük? Hulla? Azok már nem fognak bántani. …de muszáj. *Lököm oldalba és rávigyorgok. Kicsusszanok a kezéből és nem a legközelebbi tartályhoz megyek, hanem két sorral beljebb. Hogy mi lehet a különbség, fogalmam sincs, de túl egyszerű lenne az elsőbe belenézni. Óvatosan megszemlélem, hogy milyen a teteje, van-e rajta valami zár, pecsét, mivel van lerögzítve, közben Bruce suttog a fülembe.* -Nyugi, ha ennél óvatosabb vagyok, nem csinálok semmit. *Tudom, hogy aggódik, de most megmosolyogtat az igyekezete, hogy megvédjen, bármi is legyen a tartályban, bár érzésem szerint nem nagyon fog az már magától kijönni. A tartály érdekesen nyílik, de nem ezen akadok fenn, hanem a tartalmán. Bőrtekercsek. Vagy mi a szösz. *-Nem tudom, de megnézem. *És megnézem. Kiveszek egy tekercset és leteszem a földre, mellé telepedve pedig megpróbálom kicsomagolni azt ami benne van. Tapintásra nem jövök rá, hogy mi lehet az, de már a bőrnek az érintése is különös. Igazi bőr, nem szintetikus utánzat.* -Nagyon remélem, hogy nem azok bőre akikkel odakint találkoztunk.
Több minden szokott járni a fejemben általában, és van, mikor elkalandozik a gondolatom jóval előrébb, mint kellene. -Jahh. Oké!- bólintok, majd pásztázom végig a körülöttem lévő helyet, de csak később esik le, hogy mit mondd. -Mi? Én? Kincsvadász?- nevetek fel, mert ez olyan távolinak tűnik tőlem, mint a Galaxis a Fekete lyuktól. -Inkább, a beletenyerelésbe vagyok nagyobb tehetséggel. - bólogatok erősen, ahogy a kétbalkezességemre terelődik a szó. A tartályokat nézve, viszont még mindig aggodalommal közelítek feléjük, bár a hullák említésére nem lelkesedem, de ez sem kizárt, hogy azokat rejti a tégely. Csak akkor nézek nagyot, mikor a feldarabolt testrészek helyett egy bőrbe tekert valamit emel ki Ravenem, és meg is nézi, mi lehet. Az emberi bőr gondolata viszont nem lelkesít, de csak nem azokba göngyölték ezeket a papirosokat, vagy miket. -Fújjj…- nézem fintorral a bőrdarabot, de nem tudom, hogy tényleg az e, vagy csak szintetikus módon előállított utánzat lehet. Még szerencse, hogy nem volt dolgom ilyesmiket tanulmányoznom, de nem is most fogom elkezdeni. - Remélem, hogy nem az, amire gondolunk. Az inkább érdekel, hogy mit írnak benne. - hajolok közelebb a lámpával, de olyan furcsa képírással rajzolták tele, hogy fogalmam sincs, mit jelenthet. Abba meg bele sem gondolok, hogy esetleg a testrészek felkoncolását írják le rajta. Hihetetlen, hogy létezhet ilyesmi. -Valamilyen kóddal írták?- ötlik fel bennem, bár azt se tudom, hogy minek örülnék jobban. Annak, hogy megfejtődjön, vagy vesszem ismét feledésbe ez a hely? Minél több időt töltök ebben a teremben, annál jobban kiráz tőle a hideg. A tekintetem ismét arra a nagy fejre terelődik, ami középen van, és olyan érzéssel tölt el, mintha figyelne. Lehet, hogy hallucinálok is, de úgy érzékelem, mintha mozdult volna a szeme. De az lehet, hogy már az éhségtől káprázik a szemem. -Raven…. Te is láttad?! Mozogna a szeme…- mutatok a hatalmas monstrum felé, de nem vagyok biztos benne, hogy jól láttam. Kezdek képzelődni?
*Bruce-ra nézek, érzésem szerint hülyén. A kezem is megáll a levegőben, mivel a kincsvadászra nem úgy reagál ahogy várom. Nézek rá, aztán amikor mégis, megnyugszom. *-Na azért. Már kezdtem azt hinni, hogy megsüketültél, vagy beteg lettél….mindkettőben istenáldotta tehetség vagy. *Csak abban különbözik tőlem, hogy én nagyban csinálom. Ha már beletenyerelünk valamibe, ne kis szar legyen, hanem jó nagy kupac. Ez az egész itt, nagy kupac szarnak néz ki, ezért nem is tétovázom, hogy belenézzek-e az egyik tartályba. Várakozásomon alulinak találom a leletet ami a kezembe kerül. Mivel nem értem azt amit látok és nem tudom mi az. Viszont azt igen, hogy mi nem. *-Fúúj bizony. PEdig tuti nem szintetikus, ezért kizárnám a fejeseket és amúgy az összes embert. Túl réginek tűnik ahhoz, hogy hozzánk köthető legyen. *Forgatom jobbra, forgatom balra, de sehogy sem értem a szöveget, vagy mi a szöszt ami a bőrön van. *-Nem tudom. Valószínűleg ocantis nyelven írták, ocantis írásjelekkel. Talán tényleg egy ősi temetkezőhely, vagy valamilyen szertartáshoz használták. *Jobban belemerülök a tanulmányozásba mint kellene annak ellenére, hogy ha százszor is nézem meg, nem lesz több fingom hozzá. Bruce viszont helyettem is figyel, elvégre ez a dolga. Katona. Olyan dolgokat is észrevesz, amik mellett én simán elmegyek. A nevem hallatán felkapom a fejem és először Bruce-ra nézek, majd arra amerre ő mutat. A nagy fejre.* -Mi? Nem, nem láttam semmit….te mit láttál? Minek mozog a szeme? *Erre már nagy szemeket meresztek én is, az enyém is mozog rendesen. *-Ööööö…hhmmmm….mozog vagy nem mozog, az itt a kérdés. *Bruce-hoz lépek és kiveszem a kezéből a zseblámpát, majd a nagy fejre irányítom a fényt, aztán megmozgatom jobbra-balra, fel és le. Okosabb nem lettem, viszont hülyébbnek nézhetek ki.* -Talán csak a fény miatt. De, megnézhetjük közelebbről is. Úgy értem, ha felmászunk…fel tudunk mászni? Az is lehet, hogy belül üreges és akkor kell lennie egy ajtónak valahol lent….engem érdekel. *Választ sem várok, a bőrtekerccsel a kezemben elindulok a nagy fej felé, Bruce meg kénytelen velem jönni, nálam van a lámpa.*
-Áhh….dehogy! Hallottam, amit mondtál, csak alkalmi süket vagyok. - vigyorgom el magam, a megjegyzésén. Ami meg tényleg igaz. Van, amit szándékosan nem hallok meg, de igazából elér a tudatomig, csak néha teszem a hülyét. Nem Ravenem miatt, hanem, mert vannak dolgok, amit jobb, ha az ember nem reagál le. Amit sajnos tapasztaltam is, hogy olyasmiket tettek azokkal, akik túl sokat tudnak, ami káros az egészségre. -Remélem is, hogy nem emberi maradványokból készítették a kötést. – fintorodtam el ismét, ahogy rá gondoltam. -Barbár szokás lehet, ha tényleg igaz a feltevésem…De remélem, nem az. – pásztáztam ismét körbe a termen, bármiféle ajtót vagy egyebet keresve. Nincs szándékomban itt leélni a hátralévő éveim, inkább valami kijutási módot keresek. A középen álló hatalmas fej alakú tömb, inkább hatott valamiféle megmagyarázhatatlan vonzásnak, mint a körülötte sorakozó tartályok. -Szerintem is Ocantisul lehet, ha nem értjük. De azt hiszem, hogy kezdek képzelődni.- mutatok megint a szemére a szobornak. -Mi? Másszunk fel rá? – nézek Ravenemre, majd az eltökéltségét látva, nem hinném, hogy le tudnám beszélni a nyaktörő mutatványról. -Elég magas, és nem tudhatjuk milyen szándékkal emelték? …és, ha ez egy csapda?- vetem fel a bennem felmerülő kétséget, de azt hiszem, hogy valahol igaza lehet a nejemnek. Más kijutási módot nem találtam, és ha ez a fej valahogyan kapcsolódik a rejtélyhez, akkor az sem kizárt, hogy a belseje rejti a megoldást. Még mindig szkeptikus vagyok a feltevés helyességében, de ha nem próbálkozunk, akkor akár itt is verhetünk tanyát az elkövetkezendő pár évre. -Na, jó…- kezdtem magam meggyőzni, hogy más lehetőség híján fel kell másznunk a tetejére. Az csak akkor derül ki, hogy jó döntés volt, ha megbizonyosodunk róla. De mielőtt még felmerült volna bennem bármiféle kifogás, már a lámpa az ő kezében van, és megy is a fej felé. -Hééé! Várj meg!- szaporázom meg a lépteim, hogy beérjem, és ha már erre a döntésre jutottunk, akkor nem hagyom, hogy egyedül vágjon neki a veszélynek. Inkább előre engedem, hogy másszon, és ha valami nem úgy sikerülne, akkor el tudom kapni. Bár még mindig rossz ötletnek tartom, hogy oda felkapaszkodjunk. -Menj akkor előre, én utánad megyek. Kapaszkodj erősen, és ne nézz lefelé! – segítek megemelni, hogy elérje a fejen található kapaszkodókat, amik a rá vésett jelek alkotnak. Olyan, mint egy sziklamászás előre kijelölt kitüremkedései lennének, hogy abba kapaszkodhassunk. Lehet, hogy mégis van valami köze a rejtekajtónak, ehhez a fejnek? Nem véletlen, hogy ilyen a felszíne, vagy ez is egy csapda? Ha Ravenem megkapaszkodik, és nem gondolja meg magát, akkor utána indulok. A gondolataimat igyekszem nem hangosan kimondani és a mászásra koncentrálni. S arra, hogy a nejemet figyelve lassan, de biztosan felérjünk. Igyekszem minden mozdulatnál készenlétbe állni, ha megcsúszna, vagy bármi történne. Nem akarom, hogy baja essen, és inkább tízszer óvatosabb vagyok, hogy megvédjem bármiféle bajtól. Ha felérünk a tetejére, akkor lesz majd csak egy kis lélegzetnyi szusszanásunk, vagy legalábbis remélem. -Ne nézz le… - mondom felé, de csak remélem, hogy szót fogad, és azt teszi, amit javasolok neki. -Már nem sok kell….
*Gondoltam, az agyam egy kis szegletében el tudtam képzelni Bruce-ról, hogy megint szelektíven hall és annak amit mondtam, csak egy részét nevezi ki fontosnak. Már megszoktam, néha azért rá kell vezetni, hogy szerintem mi fontos, mert előfordul, hogy nem egyezik az álláspontunk. Ami nem baj, amennyi időt együtt töltöttünk, ismerjük már a másikat annyira, hogy ha nem is mindig csontra egészen, de közelítsük az álláspontjainkat. Abba viszont mindketten egyetértünk, hogy nem lenne jó, ha emberi vagy ocantis, tehát mindenképpen humanoid bőrből készült tekercset fogdosnék. *-Bízzunk abban, hogy valamelyik vad és vérengző szörnyeteg vadállat bőre, ami sokkal vastagabb és tartósabb mint ocantis társainké. Ez elég réginak tűnik, bár nem vagyok régész, de szerintem itt még nem voltak akkoriban emberek a Földről, amikor ez készült. *Az írásjelek sem ismerősek, nem hasonlít az általam ismert földi írásjelek egyikére sem. Persze attól még lehet olyan, mindent én sem tudhatok, tekintve a korlátozott hozzáférést…amit nem mindig lehet megtörni. *-Lehet, hogy az is jobb ha nem értjük. Na mindegy….hogy képzelődsz-e vagy sem, könnyű kideríteni. *Mivel egyelőre nem néz ki állattámadás, szellemekben meg nem hiszek, nem csak a bátorságom tér vissza, hanem a felfedező, kíváncsi énem is, melyek eddig remegve bújtak el lelkem egy zugában. Két megoldást tudok elképzelni Bruce képzelgésének megcáfolására, az egyik, hogy kívülről mászunk fel, a másik, hogy keresünk egy rejtekajtót. *-Ha nincs más választás, akkor felmászunk igen. De előbb járjuk körbe, hogy van-e bejárata ennek a monstrumnak. *Azért annyira én sem szeretnék felmászni a fejre, hogy azonnal nekiessek mindenféle biztosíték nélkül. Persze ez nem egy hegy…bár azon több kiszögellés és támaszték lehetséges, mint egy simára borotvált humanoid fejen. *-Ha csapda, hamarosan kiderül…..siess! *Nem kell bevárnom, igyekszik utánam most, hogy már átvettem a vezető szerepet…általában, ha ketten pottyanunk bele valamibe, mindig én rángatom beljebb. A fejhez érve megállok előtte és felnézek rá. Közelebbről magasabbnak tűnik mint elsőre képzeltem, de ez nem tántorít el. Megérintem a falát, hogy tudjam miből van, mert nem biztos, hogy kőből. Alaposan megnézem olyan magasságig ameddig csak elérek és elindulok oldalra, hogy körbejárjam.* -Ha nem találunk rejtekajtót itt lent, akkor megyek előre fel….*Aztán ránézek és elmosolyodom.* -De édes vagy Bruce. Simán lenézek ha kell, nincs magasságiszonyom. Csak akkor sikítok ha megtámad egy ocani állat, vagy…lőnek rám. *A vésetek már egészen lent kezdődnek, s noha hasonló írásjelnek tűnnek mint ami a tekercsen is van, elég mélyek ahhoz, hogy belekapaszkodva minden végtagunk támasztékra leljen. Azt is megnézem, hogy melyik oldalán érdemes felmászni, ami közel van a Bruce által mozgónak látott szemekhez, de nem pont szemben azokkal, hogy ha mégis….akkor ne legyünk láthatóak. Bár kételkedem abban, hogy bárki figyelne minket. Ha nincs rejtekajtó amin keresztül a szoborfej belsejében könnyebben fel tudnánk mászni, nekiindulok kívül, a vésetekbe kapaszkodva…bár elég nehéz úgy menni, hogy nem sokat látok. Mind a két kezemre szükségem van, ezért a zseblámpát a kabátom felső zsebébe tettem, picit oldalra irányítva, hogy még lássak valamit, de ne égessem ki a szemeimet. Bruce-nak nehezebb dolga van, hiszen ő nem lát semmit, így időnként megállva lefelé világítok és bevárom. Persze nincs koromsötét, de kristálycsillárok sem lógnak a mennyezetről. *
Csüt. Ápr. 11, 2019 7:52 pm
