Fogda

Parancsnoksági Fedélzet

A küldetések során begyűjtött ellenséges lények, illetve az engedetlen matrózok otthona. Szükség esetén karanténzóna, ha az igaziban már nincs hely.
8 darab 2 személyes fogda található itt, melyek fémrácsokkal, és energiamezővel is maradásra buzdítják lakóikat. Általában csak 1 ember tartózkodik itt, vagy annyi sem. Inkább az utóbbi.
Minden fogdát kamera figyel, és a fedélzet legtávolabbi részén helyezkedik el, messze a lépcsőtől, lifttől, és a parancsnoki hídtól.

Amióta tiszta terveztem már,hogy meglátogatomőt, beszélek vele. Jó lenne,ha nem kellene végleg kiiktatni őt. Minden ember jól jön főleg, hogy a fekete őrség tagja volt. Sok mindent megtudhatunk tőle.
Baráti jobbost szeretnék nyújtani felé, így annak érdekében, egy csokis pudinggal a kezemben indulok el a fogda felé.
Nem egyenruhában vagyok. Most feleslegesnek is tartom ezt. Az egyik őrnek jelzem, hogy kapcsoja ki az erőteret a cella körül,majdaz ajtó felé bökök.
-Hagyjanak magunkra.-Szólok nekik majd csak megállok a cellája előtt. Elég kicsi odabent a hely, így inkább kint maradok,viszont a pudingot benyújtom neki.
-Csak egy kis édesség. Nem mérgezett meg semmi ilyesmi.-Még a mosolyomat is elővarázsolom neki. Láthatha, hogy őszinte vagyok, de ha esetleg nem hisz nekem kinyitom a pudingot, majd le is nyaloma papírról az ott maradt adagot.
-Amúgy Freya vagyok, a parancsnok, bár ez most szerintem lényegtelen. Nem azért vagyok itt. Csak gondoltam elbeszélgethetnénk kicsit.-A hangom cseppet sem fenyegető. Nyugodt vagyok.

Épp a fekvőtámaszait nyomja, mikor a parancsnok asszony megjelenik a cellája előtt. Talán nem is tűnne fel neki rögtön, ha az erőtér halk zizegése meg nem szűnne. Befejezi a szettet, aztán lassan feláll, és katonásan kihúzza magát. Egyből felismeri persze a nőt, és majdnem szalutálásra is emelné a kezét, de időben észbe kap, így ebből kívülről semmi sem látszik. Rezzenéstelen arccal, mozdulatlanul áll a cellaajtó előtt, és még csak pislogni sem pislog. A pudingra is csak egyetlen, gyors pillantást vet, de nem mozdul, hogy elvegye. Egy ideje már a Jola vendégszeretetét élvezi, és igazából majdnem biztos benne, hogy az a puding tényleg csak egy szimpla puding. A gyengélkedőn töltött időkben is tapasztalta már, hogy valóban nem akarják eltenni láb alól, és valahol mélyen érzi ő is, hogy a belé nevelt gyűlölet és megvetés túlzó és nem teljesen indokolt, de ezek csak érzések. Az érzések pedig megcsalják az embert. Mindezek ellenére kinyújtja a kezét a felbontott pudingért és egy mozdulattal le is teszi a mosdótálra, ami nem meglepő módon kartávolságban van tőle. - Aurea Olivette tizedes. Azonosító: Rómeó 1452 Tango Oscar. - Csak ennyit mond elsőre, és továbbra is rezzenéstelen, szinte már -már kőszikla kemény tekintettel mered a parancsnokra. A nő egyike azoknak, akit minden jó polgárnak kötelessége azonnal megölni vagy elfogni, amint meglátja. A lázadás egyik vezetője, akit ördögi nőszemélynek festettek le, kegyetlen és alattomos gyilkosnak. És ez a gyilkos most pudinggal jön hozzá beszélgetni. Érdekes...

Türelmesen várom meg, hogy elvegye tőlem a pudingot. Nem kényszer. Ha ő nem kéri, akkor megeszem majd én. De ezzel akarom jelezni felé, hogy békével jöttem, nem áll szándékomban háborúzni vele. Tudom, hogy milyen a fekete őrség, hogy mennyire hűek a consiliumhoz. De ő itt van már egy ideje és a gyengélkedőn láthatta, hogy nem vérszomjas fenevadak vagyunk. Különben már rég nem élne.
Elmosolyodom a bemutatkozásán, majd csak megrázom a fejem.
-Lazítson Aurea! Most csak két ember vagyunk oké? Maga azt az oldalt képviseli én az enyémet. Azzal a céllal jöttem ki, hogy ki engedhessem Önt a cellából. Biztos vagyok benne, hogy a Consilium elég sok szép dolgot összehordott rólunk. Biztos van benne olyan, ami igaz. Mi sem vagyunk tökéletesek,de nem is vagyunk szörnyetegek. Láthatta már a gyengélkedőnket. Ha bántani akarnánk Önt nem segítettünk volna leszokni arról a szerről. Mi ilyeneket nem vetünk be az embereinknél. Nálunk mindenki maga dönt, hogy miben hisz. Nyilván elvárjuk, hogy pár alapszabályt betartsanak az embereink, de senkit sem zárunk fogdába, vagy dobjuk ki a zsilipen, ha valamiben eltér a véleménye.-Egyelőre ennyit mondok neki. Figyelem a tekintetét, az arcvonásait. Bár nem várok el túl sokat tőle.
-Ha van kérdése nyugodtan tegye fel. Amire lehet válaszolok.-

Jól megnézi magának a nőt, aki alig-alig hasonlít csak arra a képre, amivel kitapétázták az  összes főhadiszállást, edzőtermet és minden közösségi hirdetőfelületet. Tekintetében nyoma sincs annak az erőszakos fénynek, amit mindig is látott azokon a képeken. Elég jól vizuál, így mindig is a szemei előtt voltak azok a jelenetek, amelyekben ez a nő puszta kézzel ver halálra egy fiatal pincérfiút, csak mert felszolgált egy századosnak és az egyik tanácsosnénak.  
Lassan, szinte kiszámítottan pislogva hallgatja végig a monológot, de jó ideig nem szól egy szót sem.  Végül azonban mégis, mintha megtörne a jég, megszólal. - Ön szerint tehát nem vagyunk ellenségek? -  kérdezi semleges hangon végül, és egy egész picit oldalra dönti a fejét, de valószínűleg ez a fajta jelzése az érdeklődésének inkább úgy hat, mintha egy ragadozó méregetné a prédáját. Nem feltétlenül szerencsés, bár erről neki nincs sok fogalma.

Mostanában nem sok időt fordítok magamra. Inkább a munkába menekülök. Az evésre már jobban próbálok oda figyelni, de még így is van min javítani. Nehéz időszak ez nekem... Nem csak nekem. Neki is az, biztos vagyok benne. Reméltem nem nyúlik nagyon hosszúra, de tévedtem. Fogalmam sincs, hogy mikor kelhetek fel megint úgy, hogy ő ott van mellettem.
Csendben ülve figyelem őt. Nem tudom mi járhat most a fejébe. Bár gondolom legszívesebben belém ürítene egy tárat, hisz neki ez lenne a feladata, a küldetése. Megölni minket. Kíváncsi lennék rá nagyon is, hogy mégis miket mondanak rólunk. Nem mintha meghatna a hazugságuk, de vajon milyen baromságokat találtak ki rólunk?
Mikor megszólal megörülök neki. Azt hittem a bemutatkozáson kívül mást nem fog mondani. Nos emberből vagyok, tévedhetek én is. Elmosolyodom, majd a társa felépislogok.
-Ha magatokra érted... Remélem nem baj, ha tegezlek. Sokkal egyszerűbb... Szóval ha magatokra érted én nem látom az ellenséget. Igaz, ha éppen megpróbálnál kinyírni engem nem adnám könnyen magam és nem sajnálnálak lelőni, de bízom benne, hogy idővel rájössz nem vagyunk gonoszak, csak jót akarunk mindenkinek. Ha a Consiliumra... Nos őket az ellenségünknek tartjuk. Szerintünk túlzásokba estek. Sok olyat engednek meg maguknak, amit nem kellen. Mint például azt, hogy bedrogoztatnak titeket csak azért, hogy hű alattvalókká válljatok, vagy elküldenek négy gyereket egy olyan küldetésre, ami akár rosszra is fordulhatott volna, hisz feláldozhatóak.-Nem hazudok neki, csak a valós tényeket közlöm vele, amiről ő is tudhat.
-Hiszem azt, hogy ha megkapjátok a kellő információt, akkor magatok is el tudjátok dönteni, hogy valójában ki is az ellenség. Én meg akarom nekted adni ezt az esélyt. Megérdemlitek, hogy szabadon döntsetek. Én mindig is béke párti voltam. Ha lehet minél kevesebb áldozattal megoldani a problémát, de itt nem csak én hozom meg a döntéseket. Így sajnos azt sem tudom mondani biztosra, hogy ha továbbra is hozzájuk ragaszkodtok akkor életben maradtok. -Nyílt lapokkal játszom, de csak természetesen olyan információkat osztok meg vele, amiről nem baj, ha tud. Nem vagyok olyan naív, hogy a titkainkba is beavassam őt.
-Sajnos így is túl sokan haltak már meg, de ha most feladnánk magunkat mind azok akik az életüket áldozták feleslegesen haltak volna meg. Mi kitartunk továbbra is az elveink mellett.-

Némán áll, teljes mozdulatlanságba burkolózva, míg a nő beszél, de nem tesz úgy, mintha levegőnek akarná nézni. A tegeződést illető kérdésre csak vállat von. Neki aztán édes mindegy, hogyan szólnak hozzá, eddig ilyesmit sosem kérdezett tőle senki, mégis tökéletesen elvolt. Nem teljesen biztos benne, hogy hogy hogyan kellene vagy milyen reakciót várnak el tőle az elhangzottakra, de azért ő sem teljesen hülye, gondolkodik és raktároz. A parancsnok szavai itt-ott kemények, de tényleg őszintének tűnnek. Főleg az a rész, hogy nem sajnálná kinyiffantani, ha arra kerülne a sor. Ebben az egyben legalább megbízhat, ha a többi információt kétkedve is fogadja.

Hallotta eleget azt is, hogy milyen álindokokkal bomlasztják a lázadók a rendet, úgyhogy a nő szavai arról, hgoy mindenkinek jobbat akarnak, nem igazán hatják meg, de összességében mégis elgondolkodtató, amiket és ahogyan mond. Ezt azonban nem most fogja átrágni, inkább későbbre halasztja a dolgot. Most csak áll és figyel, majd, mikor a nő szünetet tart, megszólal. - Egyedül döntöttem el, hogy Fekete Őr akarok lenni. - jegyzi meg szárazon és röviden, de most látszik rajta, hogy mondana még valamit, amit azonban visszanyel és az elveket illető dolgot már inkább nem is kommentálja. Semmi olyat nem tudna hozzátenni, ami előrébb vinné a beszélgetést, legfeljebb azt, hogy mindenkinek joga van megdögleni az elveiért, de úgy érzi, nem ezt akarja hallani a beszélgetőpartnere, így aztán hallgat. Végülis...ezek csak szavak...semmit sem érnek. A tettek ékesebben beszélnek minden szónál, és a helyzet az, hogy ő itt egy hadifogoly, és még akkor is lekötözve tartották, mikor az életéért küzdött azon a nyomorult kórházi ágyon, mert félnek tőle. Beszélhet a nő szabadon engedésről, de ez nem fog változni.

Nem várok el nagy csodákat. Azt is belekalkuláltam, hogy lehet többször is el kell jönnöm, hogy meggyőzzem őt arról mi tényleg nem akarunk rosszat nekik. Úgy vélem igen barátságosan állok ő hozzá. Nincs bennem semmi ellenségeskedés. Még a pudigomat is odaadtam neki, ami igen is nagy szó! A szavaira bólintok egyet.
Ő választotta. Oké. Kicsit nehezebb lesz így a dolog, de akkor sem adom fel. Van egy célom és el akarom érni. Ha nagyon úgy látom, hogy semmi esélyem sincs rá békén hagyom őt, de egyelőre erről szó sincs.
-Megkérdezhetem, hogy miért mentél annak? Tudtad, hogy mi folyik ott pontosan?-Bár utóbbi kérdésemre gondolom nem lesz a válasza. Ha elmondanák, hogy pontosan mit is művelnek azokkal az emberekkel nem hiszem, hogy sok önkéntes jelentkező lenne.
-Tudod sokan nem tehetik meg, hogy válasszanak. Ha rajtam múlt volna az admirális még most is élne. Ő viszont mást gondolt. Kocáztatta az egyik embere életét. Így kénytelen voltam meghozni egy döntést. Az admirális vagy a kölyök, akit csak ide kültek, mondván egy béketárgyalás lesz, nem kell aggódni nem lesz baj.... Majd a saját felettese fogja rá a fegyverét. Én a kölyköt választottam mert neki nem volt lehetősége eldönteni, hogy részt akar e venni a küldetésben vagy sem. Őt beosztották kérdezés nélkül és pont. Senkit sem érdekelt volna, hogy ott abban a pillanatban golyót kap a fejébe vagy sem. Talán a szülei meggyászolták volna, nem tudom.-Én biztosan magamat hibáztattam volna, amiért nem tudtam megmenteni az életét. Viszont döntöttem, és a mai napig úgy hiszem jól döntöttem.

Aurea nem az a típus, akit könnyű meggyőzni. Mindig is rettentően gyanakvó és bizalmatlan volt; azért jutott olyan messzire, mert mindig a legrosszabbra számított, mindig a legrosszabbra készült, és nem bízott senkiben, csak magában. Az ellenség parancsnoka most itt áll előtte, és arról próbálja meggyőzni, hogy ő nem tekinti mindenáron ellenségnek, és még a szabadon engedését is elképzelhetőnek tartja. Felkészítették a vallatás és kínzás szinte minden módjára, és arra is kitértek, milyen álnokul hazudozó kígyókkal lesz doluk, akiknek egy szavát sem hiheti.
Ha ez a nő hazudik, tényleg remekül csinálja. Úgy beszél, olyan meggyőződéssel, hogy Soros valószínűleg azonnal állást ajánlana neki. De hogy őt meggyőzi -e ezzel? Jó kérdés. Nem tudja eldönteni, hogy mit gondoljon Peterson parancsnokról. Hiszen ő még emlékszik rá, nem volt olyan régen, hogy a Jola egyik hőseként tartották számon, aki felfedezi a Világűr sötét bugyrait, és az életét kockáztatja az emberiség jólétéért és fennmaradásáért.
- Nem tudtam pontosan. Csak a legjobbak között akartam lenni. - feleli kis gondolkodás után teljesen őszintén. Nem gondolja, hogy ezzel bármit is árthat magának, vagy az ügyének, úgyhogy ez még belefér részéről.
Összehúzott szemöldöke alatt is élesen villan metsző tekintete, ahogy a nő szónoklatát hallgatja, de nem szól közbe, megvárja, hogy végezzen és csak utána lép egy fél lépésnyit közelebb a cellaajtóhoz. - És nem ért volna meg néhány életet, hogy véget érjen a háború? A katonák a háború eszközei. Ha nem lenne ki ellen harcolni, nem soroznának be annyi kölyköt... - feleli színtelen, megfontoltan.

-Sokan így vagyunk ezzel. A legjobbak akarunk lenni.-És ezzel nincs is gond, ha egészséges határok között mozgunk, mert sajnos van, aki  tényleg képes mindent megtenni azért, hogy ő lehessen a legjobb. Anno én is a legjobb pilóta akartam lenni, a Jolat vezetni. Sokat dolgoztam érte, de végül elértem a célom.
-És most, hogy tudod mi van a háttérben ugyanúgy jelentkeznél?-Ez csak egy ártatlan kérdés. Továbbra sincs semmi hátsó szándékom. Nem tudott róla ezt elfogadom és hálás vagyok az őszinteségéért. De vajon most, hogy tudja milyen mocskos eszközöket használnak... Ugyanúgy jelentkezne? Ugyanúgy a legjobbaknak tartja őket?
-Azt gondolod, ha hagyom, hogy megölje őket véget ért volna a háború?... Nemhiszem el, hogy az oly nagy Valonetisnek nincs elégkatonája és gyerekeket kell besoroznia. Igen miattunk van háború, ha úgy vesszük... Bár ez sem teljesen igaz,de ne menjünk bele a részletekbe... Viszont hidd el megvolt a terve a Consiliumnak veletek. Majdnem felrobbantotta az admirális azt a siklót. Ha a gépészeink nem lettek volna ott már nem beszélnénk... és azzal a háborúnak sem lett volna vége.-

Érdeklődő pillantást vet a nőre, mikor az visszakérdez de közben sebesen jár az agya. Nem fogja elárulni, hogy mennyi kétség gyötri, mióta ide került. Nem tud benne eléggé megbízni ahhoz, hogy ilyen mély és komoly dolgokról beszéljen vele. Soha senkiben nem bízott még ennyire.
- Még mindig ők a legjobbak. - jelenti ki végül érzelemmentes hangon, aztán egy pici csúszással még hozzáteszi: - De a drogfüggőséget nem viselném el mégegyszer. - Nem mondja, hogy nem lenne képes rá, mert természetesen kibírná. De nem csinálná újra. Nem, hiszen még most is, -pedig hónapok óta tiszta- sokszor vágyik arra az érzésre, amit a drog hatása alatt élt meg. Nem voltak kétségek, nem voltak felesleges, tévútra vivő gondolatok, és főleg gyengeség nem volt. Szerette azt a magabiztosságot és bizonyosságot, hogy a megfelelő helyen van, és a megfelelő célokért küzd. Most? Semmi sem biztos. Minden érvre két ellenérv is jut, bármiről legyen is szó, és képtelen eligazodni az emberi érzelmek, motivációk és színjátékok labirintusában.
Ijesztő ez a rabság, de csak azért, mert egyre több ideje és lehetősége van agyalni és egyre kevebb fix pont van az életében. Gyakorlatilag már egy sem. És amiket a parancsnok mond, csak még bizonytalanabbá teszik őt.
Áldozati bárányként küldték arra a siklóra? Hiszen csak az első éles bevetése volt. Nem tudhatták, hogy hasznos, vagy haszontalan, mégis simán feláldozták volna? Vagy ez is csak egy a lázadók hazugságai közül, amivel magukat és a tetteiket igazolják mások előtt?
- Nem. Azt gondolom, ha maguk akkor ott meghalnak, már vége lenne. - vállat von, és megrázza a fejét. - Épp csak elegen vannak, hogy gondot okozzanak, és elhúzzák ezt a konfliktust, de ez egyre több és több halált hoz, és semmi megváltást. Abban a helyzetben, amiben az emberiség van, ez a lehető legrosszabb, amit tehetnek. És mindez miért? - nem szokott ilyen hosszan beszélni, és most meg is bánta szinte azonnal, bár ez nem látszik rajta. Semmi sem látszik rajta, talán csak a kíváncsiság egy kis szikrája villan fel sötét szemeiben egy pillanatra.