Érzem ahogy rám nehezedik, nem eresztem őt. Szorosan ölelem, fogom. Nem mond semmit én meg csak figyelem őt és továbbra is leszorítom a sebét ami mit sem ér. Túl kevés vagyok ahhoz, hogy segítsek neki.
-Kérlek tarts ki! Mindjárt kijutunk innen, csak tarts ki!-Egy hosszú puszit nyomok a homlokára és csak magamhoz ölelem őt. Nem, ez nem érhet így véget.
Érzem ahogy teljesen elengedi magát, ahogy a szuszogása abba marad, de én továbbra sem eresztem őt. A szemeim könnyben úsznak. Nem tudom elengedni, nem tudom felfogni, hogy ez most tényleg megtörténik. Elveszítettem őt, végleg.
Oda lépnek mellém, de csak ordítok neki, hogy hagyjon engem békén, pedig a józanabbik felem tudja, hogy igaza van, de mégsem érzek elég erőt magamban ahhoz, hogy most felálljak és elmásszak a siklóig mindaddig, míg ki nem szabadítják az ölelésemből Adrian testét. Üres tekintettel nézem ahogy elviszik őt majd engem is felrángat az egyikük a földről.
-Hagyj!-Rántom ki a karom a kezéből, majd magam indulok el, de alig teszek meg pár lépést és az egyik polip, aminak az egyik csápja már igen rossz állapotban van elém nem vág ezzel elállva az utamat. Reflexből kapom elő a kézi fegyverem és sütöm el azt célbe véve a szemeit. Ahogy meghúzom a ravaszt fájdalmat érzek az oldalamnál. A szörny összeesik én meg lenézek. A kezem oda szorítom és csak tovább megyek. A hangok tompák, pedig ordítanak nekem. Az agyam kikapcsolt, a fájdalom is mintha elmúlt volna. Talán az adrenalin dolgozik bennem. Felmászok a siklóra, elindulok a pilótaszék felé. Megpillantom Őt, ahogy ott fekszik a földön és meg sem mozdul. Érzelemmentes tekintettel sétálok tovább és foglalom el a helyem, hogy végre elindítsam a siklót és elhúzzunk innen.
Ahogy közeledünk a célunk felé felveszem a kapcsolatot a rádión keresztül.
-Haló! Itt a Jola csapata. El kellett hagynunk a hajót... A rendszer megadta magát. Egy katona elesett egy megsérült.-És ezzel bontom is a vonalat.

// <3 Köszönöm ajátékokat <3 //