Parancsnoki híd

Parancsnoksági Fedélzet

A hajó agya. A kapitány, az első tiszt, a navigátor, a tüzér tiszt, és a kommunikációs tiszt munkahelye. A kapitányi szék, és a hozzá tartozó terminál középen helyezkedik el, és őt veszi körbe a másik 4 munkaállomás. Illetve a bejáratnál található még négy további tartalék terminál, ha további feladatot kell itt ellátnia valakinek, vagy az egyik elsődleges meghibásodna.
A terem másik végén, szemben az ajtóval egy hatalmas kijelző található, arra az esetre, ha valamit nagyban szeretnének megjeleníteni.

Maga a szoba mélyen a hajó belsejében található középtájt. A reaktorterem után ezt választja el a legtöbb tér és páncél a külvilágtól.

A hajó szabályzata kimondja, hogy legalább egy valakinek mindig itt kell tartózkodnia, még dokkolás közben is.

Hiába régi hajó a Jola, még mindig a flotta egyik büszkesége. Jól szolgált az elmúlt évtizedekben is, és bár mindenki, aki most a hajón tartózkodik, érzi, hogy az utolsó küldetését teljesíti, most is remekül manőverezik. Igaz, most egészen más célja van, mint eddig bármikor. Freya tudja, hogy nehéz dolguk van, hiszen a lehető legtovább életképes állapotban kell tartaniuk a hajót, eltéríteni minden tüzet a Sakura sérült oldalától. Ha elfogni nem tudja, akkor felfogni kell, nincs más mód a hatalmas hajón rekedt sokezer ember megmentésére.
A Legénység nagy része már a csata előtt elhagyta a hajót, mostmár a hídon tartózkodó Freyán és Powellen kívül csak négy gépész tartózkodik a Jolán, akik addig tartják egyben és életben a hajót, amíg csak lehet.
A felső szinteket már kénytelenek voltak lezárni, hiszen több helyen burkolatsérülés, és elektronikus tüzek keletkezek, amelyek megállításának leggyorsabb módja az oxigén elvonása volt.

Az egyik gépész hangosan kiabálva jelenti a gépházból, hogy az std reaktor még egyben van ugyan, de az energiaellátással gondok adódhatnak. Azon dolgozik, hogy az irányítás még Freya kezében maradjon, de ez nem könnyű, hiszen rengeteg vezeték megsérült a bekapott találatok miatt.
Egy ideig még el tudnak manőverezni a sakura közelében, de hamarosan nagy bajban lesznek, hiszen Powell a kijelzőkön megjelenő soksok kis pöttyöt látva már jelentheti is Freyának, hogy ezek az apró valamik egyenesen feléjük tartanak, nem is a Sakurát célozzák.  Ha kiküldenek néhány szondát, amiből sajnos már csak alig egy-kettő maradt, láthatják is, hogy mik ezek. Több tucatnyi karbantartó droidot (polipok) lőttek ki rájuk hatalmas sebességgel, amik képesek rá, hogy bejussanak a hajóra, ha megfelelő szögben érkeznek és nem végez velük a becsapódás ereje.
Az érzékelők már rég nem működnek megfelelően, így csak sejthetik, hogy mikor a monitorról eltűnnek a kis pontocskák, onnantól már csak percek kérdése a katasztrófa.
És valóban. Nem sokkal később jelenti az egyik gépész, hogy az irányításnak annyi, bár a meghajtás még működik éppen. Talán arra elég, hogy kikerüljenek a tűzvonalból és legyen esélyük elhagyni a hajót. De a másik gépész még rosszabb hírrel jelentkezik. A polipok bejutottak a hangárnál és többen átjutottak a hajó alsó burkolatsérülésén is, ami talán a gépházhoz legközelebbi sérülés.
Freyáéknak most el kell dönteni, mit tesznek. Üss vagy fuss? Legalább 10 polipnak sikerült bejutnia a hajóra, és bár elsőre félelmetes ellenségnek tűnnek, Freya már harcolt ellenük. Tudhatja a gyenge pontjaikat. Igaz, némi páncélzat nem lenne hátrány. Úgy talán még a gépészeknek is lenne esélye, ha tudják, hogy hová kell lőni.
Akárhogy is döntenek, nagyjából 4-5 perccel később újabb katasztrófa nehezíti a dolgukat. A hajó az utolsókat nyögheti, hiszen az energiaellátás is akadozni kezd, sokszor 10-15 másodpercekre is tökéletes sötétség borul rájuk. Mostmár nem csak opció a harci páncélzat beszerzése, hanem lételem is, hiszen annak sisakjában van éjjellátó. A gépészek viszont úgy tűnik, lent ragadtak a gépházban, és csak Powellékre számíthatnak.

A hajó szinte kong az ürsségtől, de nem volt kérdéses, hogy erre az utolsó ötközetre teljesen ki kell üríteni a vénasszonyt. Igaz sok mindent ibírt már a drága Jolám, de sajnos most nem látok esélyt arra, hogy ezek után túl sok mindenre használható legyen. Konkrétan a Sakura pajzsai leszünk. Mindent támadást nekünk kell felfogni, hogy megannyi áratlan életét menthessük meg vele.
Alex gépészein kívül csak Adrian maradt itt mellettem és nem azért, hogy megszívassam őt. Benne bízom a legjobban.
Folyamatosan jönnek a jelentések a gépházból és egyik sem túl pozitív, de mégis mit vártunk ettől? Igyekszem irányban tartani a hajót, de egyre nehezebbé válik az irányítása.
-Bírd még ki Kicsim! Már nem kell sokáig, csak bírd még ki egy kicsi.-Beszélek hozzá szinte suttogva, majd Adrian felé tekintek. A kijelzője nem mutat jót. Öreg barátaink tesznek látogatást nálunk. Nem volt kellemes egy találkozásunk anno, de legalább tényleg tudom, hogy hogyan tudjuk őket igen könnyen kiiktatni.
-Adrian! Segítenünk kell nekik, nem hagyhatjuk lent őket.-Pislogok rá kissé rémülten. Azok a polipok túl közel vannak hozzájuk és logikusan ott akarják végleg a sírba küldeni a hajónkat. Viszont ezt nem hagyhatjuk. Jó emberek vannak ott.
Éppen felállok a helyemről, mikor hirtelen borul ránk a sötétség pár másodpercre, ami pont elég arra, hogy a földön landoljak.
-Baszki!-Nyömög fel hangosan, majd fel is tápászkodom.
-Jól vagy?-Nézek Powellre, majd inkább megkapaszkodom mielőtt egy újabb áramszünetet kapnánk.
-Figyeljetek túl sokan vannak. Ne akarjátok őket kiírtani egyedül. Adriannal elmegyünk a fegyverraktárba... Tid próbáljátok meg elbarikádozni magatokat... De ha mégis harcolni kellene a szemeiket célozzátok.-Adom ki nekik az utasítást, majd Powellre pislogok.
-Ugye velem tartasz?-Nyilván nem fogom rá kényszeríteni, ha menni akar menjen, de nem olyannak ismerem őt, aki hátra hagyná a társait.

-Mert ők a legvédtelenebbek!-Adom meg egyszerűen a választ. Be vannak oda zárva, nincs rendes felszerelésük. Az a hajó szíve, egyértelmű, hogy minden ellenségnek az a cálja, hogy azt iktassa ki először.
A kézifegvyeremet a kezembe veszem és úgy indulok el az ajtó felé. Utoljára egyszer még vissza nézek a hídra. Van egy olyan érzésem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy itt lehetünk.
-Óvatosnak kell lennünk. Azok a dögök nagyon gyorsak főleg, ha nincs gravitáció. Ha látsz egyet ne feledd... A szemükbe célzol. Egyértelmű lesz. A fegyverraktárból mindent elhozunk, amit csak tudunk. Kell éjjellátó is. Meg valami, ami lent tart minket, mikor nincs gravitáció. A ruhában alig tudunk mozogni, neked van ötleted?-Pillantok rá, közben elis indulhatunk. Gyorsnak kell lennünk és csendesnek. Bár ha meglesznek a fegyverek akkor igazából nem is baj, ha meghallanak minket.

Nem foglalkozom az ellenszenvével a gépészek iránt. Nem azt kell most nézni, hogy kik ők, hanem egyszerűen azt, hogy ekkora túlerővel lehet több fegyverrel a birtokukban sem lennének képesek legyőzni azokat a robotokat, és ezzel nem a tudásukat kérdőjelezem meg. Egyszerűen tudom, hogy nem egyszerű azokkal a dögökkel harcolni. Még lehet, hogy rajtam is kifognak, hiába találkoztam már korábban velük.
Csak bólintok egyet a szavaira, majd meg is indulok utána. Szerencsére a fegyverraktár nincs messze és egészen könnyen oda jutunk. Talán túl könnyen is. Miközben én is magamra aggatok mindent, amit csak tudok felveszem a kapcsolatot a gépészeinkkel.
-Jelentést kérek!- Rövid és tömör vagyok. Most nincs idő a báj csevejre. Közben az áram ismét elmegy. Automatikusan kapaszkodom meg az egyik szekrényben. A mostani szünet hosszabb az előzőnél, ami nem túl biztató.
Amint újra gyulladnak a fények meghallom a recsegés közben az egyik gépész hangját. Még tartják a frontot, de már nem sokáig. A robotok igen lelkesen bontják a barikádot.
-Másik irányból is megközelíthető?-Minden választ Powell is hallhat. Fel nézek rá, majd a tableten megpróbálom elérni a kamera rendszert.
- Ettől féltem. Hat droid van előttetek, a másik négyet nem látom és a többi kamera már nem elérhető. Tartsatok ki.-Bontom a vonalat, majd Adrianre nézek.
- Óvatosnak kell lennünk. Az a négy robot bárhol lehet.- Elpakolok mindent, felveszem az éjjellátót, kezemben a fegyver. Készen állok az indulásra. Ha ő indul elől, akkor én fedeztem a hátunkat. Addig van szerencsénk, míg nem futunk össze egy olyan polippal. Ha magunkra hívjuk a figyelmet onnantól kezdve nincs megállás.

Egy mosolyt kap tőlem válaszul a puszijára. Ő most optimistább nálam, de hiszek neki. Annyi mindent túléltük már. Pont ezt nem sikerülne?
-Csapjunk oda nekik!-Szélesedik ki a mosolyom. Egy kis adrenalin nem árt meg. Azzal nagyon is tisztában vagyunk, hogy együtt jól tudunk dolgozni. Az más kérdés, hogy kicsit túlerőben vannak a robotok, de szerencsére ismerjük már a gyenge pontjukat és nem most kell azzal kísérletezni.
Ahogy neki indulunk a figyelmem nem lankad. Miközben mögötte haladok csendben sűrűn nézek hátrafelé is. Hátha az egyik polipnak onnan lenne kedve támadni ránk.
-Azon kívül, hogy csoda, hogy a szívem még nem ugrott ki a helyéről... Igen. Minden rendben. -Ahogy befejezem a mondatot újra elsötétül minden, mi meg már lebegünk is.
-Próbáld magad a padló felé lökni, akkor talán kisebbet esünk.-A falnál, vagy a plafonhoz érve én is így teszem. Ellököm magam onnan, óvatosan. Csak mikor élerem a célom nézek megint hátra.
-Bassszus!-  És azzal már lőni is kezdem a félénk, igen gyorsan haladó robotot. Viszont lebegve rohadtul nem könnyű ez. Szerencsére az áram hamarosan vissza is tér, így miután a padlón találom magam már fel is állok és célba veszem a szemeit, de az a rohadék gyorsan mozog.

-Ehhez csak egy kis józan ész kell.-Bár rohadtul nem vagyunk könnyű helyzetben mégis jobb kicsit feloldani egy kis csipkelődéssel a hangulatot. Viszont hamar vissza is kell rázódnunk a valós életbe, mert az az elkkallódott négy polip a nyomunkra bukkan. Az elsővel még sikeresen végez is Adrian, de utána jön a többi is.
Ahogy megérzem őt magam mögött hátra nyúlok és egy pillanatra gyengéden megszorítom szabad kezét.
-Hagyd, hogy közelebb jöjjenek.-Talán akkor könnyebb lesz eltalálni a szemüket. Nem állnak meg, gyors tempóban közelednek felénk. Emelem a fegyverem és az utolsó pillanatban engedem útjára a golyót, ami célba is talál. Éppen megengednék magamnak egy megkönnyebbült sóhajt, mikor a harmadik robot a bákámnál fogvva kezd el húzni maga felé. A hátamra próbálok furdulni és úgy lövöm őtmegállás nélkül. Tudom, hogy spórolni kellene a töltényekkel, de most jelenleg minden feszültségemet és dühömet felé irányítom.