- Láttam...néhány dolgot. - feleli a nő óvatosan, és ha Chen nem kéri, hogy részletezze, akkor inkább nem fogja elmondani, milyen paranoiás a titkár, és hogy milyen nehéz volt bepoloskázni, és azt is csak részleges sikernek nevezhetnénk inkább, mint teljesnek.
- Mindjárt itt lesz. Szóltam, hogy igyekezzenek. - Dana nem tudja elképzelni, milyen rémes állapotban lehet a nő, de azért gyanítja, hogy nem is feltétlenül a fizikai fájdalom miatt igényli a gyógyszereket, még akkor is, ha a mimikáján és a mozdulatain is látszik, hogy fizikálisan is eléggé lestrapált. Az ajkához emeli egy pillanatra az ujját, aztán viszont néhány másodperc után bólint egyet. - Sajnos nem hagyhatod el a kabinodat. Egy őr áll az ajtód előtt. Kitalálod milyen ruhát visel? - igen, az ocsmány lila betétes fajtát. Ezt biztosan Chen is rögtön kitalálja, úgyhogy nem is veszteget több szót erre. - Azért vagyok itt, hogy segítsek mindenben. Szabadon beszélhetsz, senki sem hallhat minket. - azt már nem teszi hozzá, hogy mostmár. Chen okos nő, magától is tudja, hogy mit jelent ez.

-Voltak kamerák?-Akkor az egészet látta? Az a katona... ahogy a vérében fetreng és küzd az életéért, próbál levegőt venni, de csak a vér ömlik ki a nyakából. Egy pillanatra behunyom a szemem és próbálom magam összekapni. Nem akarok előtte összezuhanni.
-Kérlek ne mondd el neki.-Nagyon is jól tudja, hogy kire gondolok. Ha ezt megtudja Azi... Nem, nem tudhatja meg. Tönkre tenné a munkánkat, veszélybe sodorná magát.
-Igen, sejtem.-Eleget láttam, így nagyon is jól sejtem, hogy mindenre van embere, akik vakon követik a szavait, bármit is kérjen tőlük. Szerintem még önmagukkal is végeznének azok az ostobák, ha arra kérné őket.
-Jelenteni kell Azinak. Változtatnak a terveken. Nem tudom mennyi idő van még. Ezért lenne fontos tudom, hogy mennyit aludtam. Skorpiókat lőnek ki és a drónokra bombákat szerelnek. Szólni kell a Jolának és a Sakurának, hogy készüljenek ezekkel.-Azzal nem is foglalkozom, hogy velem mi van. Nem azért vagyunk itt.

- Egy volt. Nem láttam mindent, de... eleget. - feleli Dana még mindig kicsit óvatos, de együttérző hangon. Csodálkozik magában egy sort, hogy ennyire egyben van a nő, pedig látszik rajta, hogy szenved. Mindenhogy. Mégis képes így beszélgetni vele. - Nyugodj meg, tőlem nem fogja megtudni. - csak nagyjából sejti, milyen ember Azarov, de abban egészen biztos, hogy nagyjából az élve nyúzás és a filézés környékére lehet belőni a reakcióit egy ilyen dologra. Nem fog beszélni, ő is tudja, hogy mennyire fontos ez a küldetés mindenkinek.
Szerencsére tényleg nem kell magyaráznia, miről van szó. Így aztán azt is fölöslegesnek tartja elmondani, hogy a kórházból is szabadságolták egy hétre. Úgyis itt hagyja neki a tabletjét, hogy legyen mit olvasgatnia, amíg itt kell lennie, és hogy bármikor elérje őt egy kódolt csatornán. De erről sem beszél még. Ezek a részletek várhatnak.
- Nagyjából 10-11 órát. még csak 8:37 van. - feleli nyugodt hangon Dana, aztán vesz egy nagy levegőt, és kíváncsian közelebb hajol. - Ez minden, amit hallottál? bármi egyéb? akár apróság is.. - hirtelen hallgat el, és lehunyja egy pillanatra a szemét. - Ne haragudj. El sem tudom képzelni, hogy miket éltél át. Tudom, hogy nem ezekre akarsz most emlékezni. - ha közelebb lenne, talán újra megpróbálkozna egy apró, bíztató érintéssel, de így, hogy ekkora a távolság köztük, csak együttérző pillantást vet a nőre, aztán újra csendre inti, és felpattanva az ajtóhoz ugrik. Kinyitja, mielőtt megszólalna a jelzés. - Köszi drága, hogy ilyen szipszupi gyors voltál! Örök hála meg egy szabadnap odalent. - fájdalmas fejhangú rikácsolás után már záródik is az ajtó, és a nő újra önmagaként fordul Chenhez. - Egy kis ellátmány. Ha szeretnéd, hívhatok orvost, de .... - belenyúl a hátizsákba és keresgél benne egy sort, mire megtalálja a kis üvegcsét. - Egyet most, egyet 12 óra múlva. A többi sebedet pedig megnézem én, ha bízol bennem. Mindjárt orvos is leszek. - elmosolyodik és most a nővér mellé ül le az ágyon.

Muszáj összeszednem magam. Nem zuhanhatok össze akármennyire is szeretnék inkább visszabújni az ágyba, a sötétségbe és kérni őt, hogy menjen el. Először is szükségem van arra a gyógyszerre, másodszor meg muszáj tovább adnom az információt. Lehet, hogy nem tudják leállítani, de talán legalább fel tudnak készülni a drónok és skorpiók érkezésére és ez is nagy segítség lehet nekik.
-Akkor van még 12 óránk. Utána elindítják őket.-Iszonyatosan kevés idő, így nem tétovázhat nagyon sokat Faye sem. Azonnal fel kell majd keresnia Azit és átadni neki a dolgokat, vagy ha ő is el tudja küldeni ezt Phoeben keresztül a Jolának, Sakurának az is jó. Nekem teljesen mindegy, hogy ki teszi meg, de most már ez a teher sem nyomja tovább a vállamat.
-Sajnos többet nem hallottam. Túlságosan is halkan beszélt.-Már annak örültem, hogy legalább ennyit sikerült kihallanom a beszélgetésből.
Elhallgatok ahogy felpattan az ágyról és az ajtóhoz sétál. Ez tényleg hamar megjött.
-Köszönöm.-Elveszem a fiolát és meg is iszom annak a tartalmát. A hátam a falnak támasztom, már kényelmesebben helyezkedem el.
-Azt hiszem nagyon nincs más választásom. Volt itt valaki és segített, de nem tudom mit csinált pontosan. Viszont az ő embere volt, így nem hiszem, hogy túlságosan is alapos lett volna.-Miért utasítanám vissza a segítséget? Ha tényleg tud rajtam segíteni, akkor hagyni fogom neki. Fel akarok ebből épülni minél hamarabb.

A gyógyszer, amit először nyújt át Faye, az nem fájdalomcsillapító. Azt csak akkor adja oda, ha a beszélgetés véget ér, mert nagyjából 5 perc és kiüt egy lovat is, annyira erős. Az első adag esemény utáni szert kapja most a kezébe a nő, mert Faye úgy gondolja, nem is lehet kérdés, akar-e teherbe esni Chen egy olyan gusztustalan alaktól, mint a titkár. - köszönöm az információkat, azonnal intézkedem. - bólintja komoly arccal, és mivel pár pillanatig nem szól és nem is néz Chenre, sőt sehová, talán már most is épp azt teszi. Igazából valószínűleg a lényeget kaphatta el Chen, és Faye nem is akarja újra azok közé a rémes emlékek közé visszakergetni őt, úgyhogy nem erősködik az emlékezést illetően. Inkább felveszi a csomagot és máris Chen kezébe adja az esemény utánit. Feltételezi, hogy Chen is felismeri, ha más nem, az alkalmazási útmutató alapján, de aztán megint elréved egy-két pillanatra a tekintete, és mikor visszatér a valóságba, kicsit mereven bólint egyet. - Ígérem, óvatos leszek és alapos. mostmár jó kezekben vagy, bízz bennem!- mondja mosolyogva, miközben kezet fertőtlenít, kesztyűt húz, és elővesz egy mobil röntgen készüléket a táskából. - Először az arcodat nézném meg. Eléggé feldagadt. - Ezzel odalép hozzá, és ha Chen felkészült, beszenneli vele az arcát. Aztán a karját is, majd egy gyors vetkőzés után megnézi a sebeit is, és amelyiket szükséges, ellátja, vagy átköti. Alig fél óra alatt végeznek, Faye pedig lehúzza végre a kesztyűjét, és egy kis sóhajt követően leül az ágyra Chen mellé. - Ha bármit tehetek érted, csak szólj! Nem szabad ezzel egyedül lenned! Segíteni szeretnék. - Ha mond erre valamit Chen, ha nem, közben kirakja a kész kajákat az éjjeli szekrényre, és végül a gyógyszeres dobozt is a kezébe adja. - Tudom, hogy értesz hozzá, de... egyszerre csak egyet, oké? ettől aludni fogsz még pár órát és addig is gyógyulsz. Holnap hozok valamit az arcodra, rendben? - óvatosan a karjára simít, és mosolyogva feláll mellőle, hogy le tudjon rendesen feküdni. Viszont nem hagyja ott, amíg Chen el nem bocsájtja.

Mikor elcsendesedik nem szólok hozzá csak figyelem őt. Még mindig olyan fura nekem ez az egész, hogy ilyen egyszerű módon képesek egymással kommunikálni, hogy szinte csak egy pislogásnyi idő alatt olyan tudásra tehet szert, amihez egy embernek évekig kell tanulni. Egyszerre csodálatos és ijesztő.
Automatikusan veszem el a gyógyszert, mert arra számíok, hogy fájdalomcsillapítot adja nekem, de ahogy jobban megnézem magamnak rádöbbenek, hogy ez valami más lesz, de nem tudom beazonosítani.
-Ez meg micsoda?-Nem mondom azt, hogy minden gyógyszert ismerek, de a legfontosabbakat, leggyakrabban használtakat igen. Így azért vakon nem vennék be semmi olyat, amiről nem tudom, hogy mégis mit művel velem.
Hagyom, hogy megvizsgáljon, ellássa a sebeimet. Kissé zavarba jövök, mikor a testemen lévőket is meg kell mutatnom neki. Igazából nem is bánom azt a karantént... Én magam se bújnék elő a kabinomból, amíg ilyen az arcom. A testemen lévő zúzódásokat, nyilvánvaló jeleket még el tudom rejteni, de az igen nagyon feltűnő lenne, ha az arcomat is eltakarnám... Főleg Azinak.
-Köszönöm. Most is segítettél. Mi másban tudnál?-Nem tudja visszatekerni az időt, nem tudja megmenteni azt a katonát és megakadályozni a dolgokat. Mesélni róla meg most még képtelen lennék... Lehet, később sem menne, nem tudom.
Az ételre pillantok, de nemnyúlok hozzá. Még egyáltalán nem kívánom, bár muszáj lesz pár falatot bevennem a gyógyszerek mellé.
-Nem fogom túladagolni magam.-Próbálnék én is valami mosolyfélét erőltetni az arcomra, de ahogy megmoccanna az ajkaim a fájdalom felerősödik, így inkább hanyagolom a dolgot.
-Rendben. Köszönöm.-Bólintok egyet neki. Hálás vagyok érte, amiért eljött és segített, de leginkább a gyógyszerekért.
-Azinak majd mondd, hogy rosszul lettem. Egy katona hozta be a fertőzést és nem tudom pont én voltam mellette. ezért kaptam el.-Muszáj megbeszélnünk valami közös történetet is, hogy egyezzünk, ha éppen faggatni akarna minket. A fájdalomcsillapítót egy nagy adag vízzel beveszem, majd óvatos mozdulatokkal próbálok elfeküdni az ágyon.
-Remélem legalább az információkért megérte...-Suttogom a fal felé fordulva ezzel jelezve felé is, hogy mehet, ha szeretne.