A katonák úgy viszik el a társukat, mintha máris halott lenne, nem törődve az utolsó, görcsös mozdulataival, amik minden maradék erejébe kerülnek, s bár Chen nem tudja, mire eltűnnek a szeme elől, a férfi már halott.
Ő viszont még nagyon is él, és lassan meg kell majd értenie, hogy sem a sírása, sem pedig a fenyegetőzése nem hatja meg a titkárt.
Annyi szerencséje van, hogy felállt, így a még mindig kicsit kótyagosnak tűnő katonának nem kell erőszakot alkalmaznia rajta... hacsak nem dönt úgy, hoyg lecövekel az ajtó előtt. mert akkor viszont gondolkodás nélkül a hátába nyomja a fegyvere csövét, aztán meglöki, de olyan erővel, hogy vagy a titkár elé érkezik, vagy arcra a földre.
Ha végre a pocakos béka elé ér, a férfi újra megszólal. - Ha ennyire szereted jártatni a szádat, akkor kénytelen leszek betömni. Utálom, ha húzzák az időmet. - ezzel visszakézzel egy hatalmas pofont kever le Chennek, majd egy mozdulattal megragadja és belevágja a kanapé puha matracába.
Chennek még jajveszékelni sincs nagyon dieje, a köpcös már rá is mászik, s míg egyik keze a nővér torkára fonódik, a másikkal a ruháit kezdi el lecibálni róla. A pisztoly most sehol sincs, de Néma Bob nagyon éberen és viszonylag közelről figyeli a történéseket, hátha még ellenkezni próbálna a nővér.

Magamtól nem tudok mozdulni, így a katonának kell ebben "segítenie". Lök rajtam egyet, én viszont szerencsére nem esem hasra, csak közelebb kerülök a féreghez. Állom a tekintetét és igyekszem a sírást is leállítani. Úgy tűnik az sem tántorítja el a tervétől, hogy vér borít be engem. Igaz lehet már meg is száradt rajtam.
Egy hatalmas pofont kever le nekem, amitől éles fájdalom fut végig az arcomon. Nem igen igen van időm reagálni mert már megint azon a kanapén találom magam. Felpattannék azonnal, de ő egyből rám mászik és a nyakamra fog. Erősen szorítja az ujjait. Kapkodni kezdem a levegőt és karjaimmal először próbálom lefejteni az ujjait a nyakamról mit sem törődve azzal, hogy ő közben a ruháimól akar megszabadítani. A nagy igyekezetemben sikeresen végig is szándom a körmeimet a karján, remélve elég fájdalmat okoz majd ez neki ahhoz, hogy elengedje a nyakamat.

A titkár ujjai pont csak annyira szorítják Chen nyakát, hogy épp kapjon annyi levegőt, ami még nem sodorja az ájulás szélére. De hiába is karmol, ütöget, rúg-harap, nem számít. A férfi szorítása nem enged, sőt, annál hevesebben tépi, cibálja a ruhákat, aminek a gombjai előbb-utóbb megadják magukat, és hamarosan cafatokban lógnak róla. A titkár közelebb hajol, ahogy mocskos keze Chen nadrágjába férkőzik végre és teli pofával rávigyorog a rémülten küzdő nővérre. - Csak még jobban felizgat, ha küzdesz. -
mondja vigyorogva, és egy fájdalmas reccsenéssel szó szerint letépi róla a bugyit, amit előbb megszagol és csak utána hajítja el, hogy aztán matató kezei újabb fájdalmakat okozva térképezzék fel a nő testét.
Ami ez után következik, az akkor sem lesz kevésbé szörnyű, ha nem ellenkezik. A titkár minden érintése durva, erőszakos, és sok-sok kék-zöld foltot hagy maga után. Alkata és kora ellenére meglehetősen hosszúra nyújtja a nő kínzását, amelybe komolyabb ellenkezés esetén újabb pofonok, és nehéz ütések is beletartoznak.
Ha a bejövő hívás meg nem zavarná az utójátékot, talán még egyéb szörnyűségeket is át kellene élnie a félig eszméletlen nőnek, de a titkár ingerült mozdulattal lekecmereg róla végre, és durván megpaskolja a nő feldagadt arcát. - Nem vagy te olyan vadmacska, igaz? -
összegombolja magán a kissé véres inget, magára kapja a zakóját és úgy fogadja a hívást a szoba túlsó felében, hogy a pucér, löttyedt hátsója deformált teliholdként világít Chen szemébe.
Valószínűleg fontos hívás lehet, mert a férfi hangja alázatosnak tűnik és megfontoltan beszél.

Igen sokáig próbálok kitartani, ellenkezni,küzdeni az ellen, ami ennek ellenére is bekövetkezik. Levegőt épphogy kapok, amitől igaz még nem veszítem el az eszméletemet, de az erőm csak gyengül főleg a fájdalom miatt, amit okoz még nekem.
Idővel már annyira kimerülök a próbálkozásba, hogy mondhatni szinte feladom és csak fekszem alatta hagyva, hogy azt csinálja amit csak akar. A fejemet oldalra döntöm és üres tekintetemmel csak a falat bámulom miközben a katonára gondolok. Ha nem ellenkeztem volna, ha hagytam volna, hogy akkor megtegye még élne... De miattam meghalt és minek? Így se tudtam elmenekülni ez elől. Ha a mellkasom fel-le mozgása nem árulna el akár halottnak is nézhetnének engem.

Az után sem mozdulok meg, hogy ő lemászik rólam és felveszi a telefont, amire először nem figyelek fel, de hiába vonul a szoba másik végébe tisztán hallom a szavait. Behunyom a szemeimet, a lélegzetem nyugodt mind annak ellenére, hogy belül megállás nélkül ordítok, és bár sok erőm nem maradt mégis figyelni kezdek a beszélgetésre.

A titkár csak röviden beszél, és főleg helyesel, meg igenisezik, méghozzá meglepően meghunyászkodó hangnemben. A másik felet nem lehet hallani, és a vonalat is hamar bontja a köpcös. De ha Chen tovább fülel, akkor azt is hallhatja, hogy ezúttal ő kezdeményez hívást.
Most azonban sokkal pattogósabb, és paroncsolagatósabb hangon beszél. A hangját azonban lehalkítja kicsit, így Chennek iszonyúan kell fülelnie, még a saját lélegzetét is vissza kell tartarnia időnként, hogy mindent halljon,
- Nem érdekel, hogy mennyi idő az újratervezés. A főnök megváltoztatta a stratégiát. Még 24 óra van a kilövésig, oldd meg! Annyi skorpiót akarok a hangárba, amennyi csak befér, és az átalakított karbantartó droidokat is! Ha nem lesz kész a kilövésig, gondoskodom róla, hogy holnap este már a rohadt bolygón éjszakázz. És nem a telepen. Megértetted? -  hangosan fújtat néhányat, aztán a vonal bontása előtt még odavakkantja: - A kapitány az én dolgom, te foglalkozz a logisztikával! A droidok közül sokat még most szerelik fel a töltetekkel! -
Csak jó egy perccel később fordul meg, és még mindig nem zavartatva magát, félpucéran sétál vissza Chenhez, hogy megnézze, mi van vele.
- Vidd vissza a kabinjába, én intézek neki pár nap szabit. És szólj Mottnak, hogy lássa el! - ezzel ledobja a zakóját, és elsétál a fürdő felé, ott hagyva Chent Néma Bobbal, aki csak akkor lép közelebb hozzá, mikor a titkár már eltűnt a fürdőajtó mögött. Megbökdösi, aztán inkább békén hagyja, és megvárja, míg érkezik a segítség egy szanitéc vizsgát tett, lila berakásos egyenruhát viselő nagydarab katona képében. Betekeri egy takaróba, és a vállára veszi a nőt, s meg sem áll vele a kabinjáig, ahol minimál ellátásban részesíti a nőt. Beteszi a zuhany alá, aztán bekötözi a sebeit, és berakja az ágyába. Kint addigra már felillan a kabin névtáblája helyén az információ: Karantén! Belépni tilos!

Valahol sajnálom azt, hogy nem addig folytatott, míg el nem ájultam, hogy az egészből ne emlékezzek semmire. Viszont így minden pillanat, a tekintete, a lélegzet vétele, a hangja az emlékeimbe fúródott és nem tudom, hogy ezt valaha is képes leszek elfelejteni, túl lépni rajta. Nem igazán beszélhetek erről másnak, főleg nem most és főleg nem Azinak. Ki tudja mit tenne. Nem sodorhatom veszélybe. Jobb, ha erről nem szeretnek tudomást,viszont a telefonbeszélgetésből sok mindent megtudom, ami talán tényleg érni fog valamit.
Mikor visszasétál hozzám nem nyitom ki a szemem, hadd higgye azt, hogy eszméletemet vesztettem. A böködésre sem reagálok semmit. Az sem érdekel, ha közben megnéz magának. Végig nézte, amit művelt velem az a szörnyeteg, nincs mit rejtegetnem előle.

Csak akkor nyitom ki a szemem mikor már a zuhany alatt vagyok. Erőtlennek érzem magam, így ha az az idegen katona nem fog egyszerűen összeesem. A munkája hanyag, iszonyatosan,de nem szólok közbe, csak örülök, hogy végre a saját ágyamban lehetek.
Ő elmegy és én egyedül maradok. Sírni kezdek, de végül a testemet uraló fáradtság elnyom mindent és elalszom.

//köszönöm//

Chen ajtaja előtt fegyveres őr áll, de van néhány ember az állomáson, akinek ez sem jelenthet valódi akadályt. Ezen a rövid listán szerepel Faye Pavell neve is.  Az őr nem nagyon mer ellenkezni vele, úgyhogy szimplán besétál Chen kabinjába és az ágyára ülve óvatosan ébresztgetni kezdi.
Ujjai leheletfinoman érintik a nő karját, hangja pedig még véletlenül sem a rickácsoló Fayepavell hang. Ez itt most Dana, akinek gyorsan kiderítette, miért van karanténban az egyik útitársa.

Alig 10 óra telt el a szörnyű incidens óta, de Chen még mindig rémesen érezheti magát. a teste tele van zúzódásokkal, a nyaka körül fojtogatás nyomai látszódnak, ajka, szemöldöke felrepedt az ütésektől, amit kapott. A jobb szemöldökét két kis kapoccsal van összehúzva, arccsontja megrepedt, a jobb szemét talán ki sem tudja nyitni a dagadás miatt, de alapvetően nem ezek a legnagyobb problémái.  Teste sajgása, semmi lehet ahhoz képest, amit most érezhet. Dana számít is rá, hogy nem nem nyugodtan fog ébredni, ezért mindenre felkészülten várja, hogy magához térjen a nő. - Csak én vagyok, Dana. Nyugodj meg! Biztonságban vagy! -  ha szükség van rá, akkor ilyesféle hazugságokkal nyugtatja a nőt, amíg le nem higgad kicsit.

A fáradság az, ami kikapcsolta végül az elmémet és hagyta, hogy elaludjak. Kaptam gyógyszert a fájdalomra, de fogalam sincs, hogy mégis milyet. Milyen sokáig fog hatni,kapok e majd még belőle, vagy hagynak majd itt szenvedni?
Nem kelek fel arra, hogy valaki belép a szobába. Az első szólongatásra sem eszmélek fel, csak később riadok fel. Az arcomon a rémület látszódhat sok más mellett. Összehúzva magam mászok az ágy végébe és nézek rá úgy, bár a kép nem teljesen tiszta. Nem néztem még tükörbe, de most tudom, hogy az egyik szemem nagyo be lehet dagadva.
-Hogy kerülsz ide?-Alig nyitom a számat. Kezd múlni a gyógyszer hatása és érzem a fájdalmat szinte az egész testemben.

Dana nem mozdul. Egyedül a kezeit teszi fel, hogy Chen láthassa, hogy nincs se fegyvere, se ártó szándékai. Megvárja, míg kicsit higgad, aztán aggodalmas arccal méri végig a nőt. - Tudom, mi történt és látnom kellett, mi van veled. - mondja egyszerűen. Nem lehet túlzott érzelgősséggel megvádolni, de együttérzés azért van a hangjában.
- Már intézkedtem, hogy hozzanak neked gyógyszert és enni-, innivalót. - teszi még hozzá halkan, aztán szétnéz a kabinban. - Egy ideig nem hagyhatod el a kabinodat, mert a titkár intézkedett egy hét karanténról. -
Elhallgat, és várakozón néz Chenre. Ha nem mond semmit, akkor sem megy sehová. Nyugodtan és csendesen várakozik, bár nem nagyon lehet tudni, mire, hiszen nem mondta. Talán csak egy kis társaságot akar biztosítani a nőnek, lehetőséget adva rá, hogy beszéljen, ha akar, amiről csak akar, persze az ő sajátos, android módján.

Végig mérem őt. Tudom, hogy bízhatok benne, de mégsem tudom teljesen elengedni magam. Viszont kezdek kissé megnyugodni, de felmerül bennem egy kérdés, amit kissé félve, de felteszek neki.
-Honnan?-Nem beszélek túl hangosan, de nem is várja el ezt tőlem. Mégis honnan a francból tudhatná, hogy mi történt velem?
-Köszönöm. Mikor hozzák?-Leginkább a gyógyszer érdekel, mert minden egyes mimika, szó,mozdulat fájdalommal jár. Ide valami sokkal erősebb kell. Valami, ami teljesen kiüt engem és átalhatom a felépülés idejét.
-Karantén... De nekem beszélnem kell Azival. Fontos lenne... Hány óra van?-Eszembe jut a titkár telefonbeszélgetése. Nagyon bízom abban, hogy még nem csúsztam ki az időből.