Nem nagyon emlékszem a múltamra, a földi életre. Azt tudom, hogy egy egyszerű családba születtem egyke gyerekként. A szüleim szerették egymást, nem igen veszekedtek. Egy szép kertes házunk volt és egy aranyos kutyánk. Mind a ketten az egészségügyben dolgoztak és ott ismerkedtek össze. Apa szívsebész volt, míg anya gyermekorvos. Mindig is büszke voltam a szüleimre. Büszkén meséltem róluk a barátaimnak. Tény sajnos sokat dolgoztak, de még ha hiányoztak is tudtam, hogy cserébe viszont életeket mentenek.
Nem sokat gondolkoztam azon, hogy én minek tanuljak tovább. Az orvosira szerettem volna bekerülni, de nem jártam sikerrel. Kétszer próbálkoztam a felvételivel, végül rá kellett jönnöm, hogy nem olyan jó az eszem, mint a szüleimé, de nem is sokkal rosszabb. Nem akartam nagyon más területen elhelyezkedni. Abban biztos voltam, hogy én is az embereken szeretnék segíteni. Így végül elmentem nővérnek. Sokan lenézték őket, pedig ők is ugyanolyan fontosak, mint az orvosok. Bennük is egy hatalmas tudástár van.
Már akkor is a munkám megszállottja voltam, így nem igen hagytam időt magamnak a lazításra, ismerkedésre. Nem gondoltam házasságra, gyereknevelésre. Úgy voltam vele, hogy az mind ráér még...De tévedtem.

Amikor felébredtem egy teljesen másik világban ébredtem. Az ég kékje, a fű zöldje, a madarak, a kellemesen meleg napsugarak mind eltűntek. Helyette minden szürke, sötét és hideg lett.
Sok idő kellett hozzá, hogy az ébredés után helyre rázódjak és megszokjam ezt a világot. Igazából sok választási lehetőségem nem volt abban, hogy hova is kerüljek. Amint úgy ítélték meg, hogy munkára fogható vagyok kijelentették, hogy a Jolán kell szolgálnom. Az ápolásra szoruló katonáktól egyre többször hallottam, hogy szidják a vezetőséget, de az elején nem értettem, hogy miért. Hisz ők is csak az emberiséget akarják megvédeni. Mi lehet azzal a baj?
Nem sokkal később megtudtam, hogy miért is nem szívlelik olyan sokan a Consiliumot. Ne kevés vizsgálatnak tettek ki engem csak azért, hogy kiderítsék megtermékenyíthető vagyok e. Szerencsémre kiderült, hogy soha nem lesz lehetőségem gyereket szülni, így többet nem is foglalkoztak velem. Ahogy egyre jobban megismertem a törvényeket, rádöbbentem, hogy azoknak a katonáknak volt igaza. Én sem tudtam egyesülni a vezetőség elképzeléseivel. Igen az emberiséget meg kell óvni, meg kell védeni, de nem ezen az áron. Kényszer házasságok, a nők kizsigerelése a gyerekszülés miatt. A Földön olvastam egy könyvet, amiben a haszonállatokról írtak. Ott a nőstényeket hasonló módon használták ki. Végkimerülésig pároztatták őket. Már az sem tetszett nekem, nehogy ez az egész, amit az emberekkel művelnek.

Mikor megtudtam, hogy lázadni készül a Jola legénysége hezitálás nélkül csatlakoztam hozzájuk. Tudtam, hogy ezzel nem lesz egyszerűbb az életünk, viszont kiállhatok valami olyan mellett, amiért úgy vélem érdemes küzdeni. Az embereket nem bábként kell kezelni. Mindannyiunknak jogunk van a boldogsághoz, a szabad élethez.