Ismered e azt az érzést, mikor egy sötét szobában vagy, egyedül. Ahol nincsenek ablakok, nincs fény és senki sem, aki gyermeki szívedet megvigasztalná, elmédet éppen tartsa? Nem? Akkor had meséljem el, milyen is volt az életem ezelőtt.
A Földön születtem. Anyámmal éltem egyedül, de hidd el nem volt egy leány álom. Anyám sosem kedvelt, sőt nem is tekintet a fiának. Mindig dolgoztatott, miközben ő lógatta lábát. Én főztem neki a kaját és, ha nem úgy sikerült ahogy akarta akkor megvert és ebbe a sötét szobába dobott és rám zárta az ajtót. Ritkán kaptam enni, inni is könyörögnöm kellett, hogy legalább inni had igyak. Egyszer odáig fajult a dolog, hogy egy harapó fogóval megfogta a nyelvemet és egy öngyújtóval megégette. Napokig fájt minden még a nyelés is.
Ezeken az éjszakákon, mikor egy lepedő sem volt alattam és a hűvös kövön ültem csak az öngyújtó volt nálam. Ez volt az egyetlen dolog, amim volt. Az, ami miatt lehetetlennek tűnt számomra az élet fájdalom nélkül.
Évekig éltem így, Mondhatni születésem óta ez volt a sorsom. De egy nap, mikor már 12 éves voltam elegem lett. Elegem volt ebből a megaláztatásból, ebből a szenvedésből. Egy csattal kinyitottam a zárat és kiléptem. Anyám szobája felé mentem. Ő ilyenkor már aludt, részegen. Igen anyám alkoholista volt. Tudtommal akkor kezdett el inni, mikor megszülettem. Lassan tartottam a takarójához az öngyújtót és meggyújtottam. Némán néztem ahogy az általam legjobban gyűlölt nő felriad a fájdalomra és sikítva fetreng a földön. Utolsó leheletében elkezdett felém kúszni, de nem ért el. Lángolva és élettelenül feküdt előttem, a ház pedig lassan lángra kapott.
Kimentem az utcára és végig néztem ahogy porig ég a ház, amiben eddig rabszolgaként sínylődtem. Néhány perc múlva megjelentek a rendőrök is. Az öngyújtó a zsebemben volt és megragadtak. Kérdéseket tettek fel nekem, de nem tudtam válaszolni. A nyelvem még mindig sajgott. Elvittek és kivizsgáltak. Az orvosok megállapították, hogy több rosszul beforrt csontom is van és a nyelvem is kis valószínűséggel jön helyre. Hónapokig bent tartottak és megfigyeltek. Számomra az volt a mennyország. Kaptam enni, tiszta ruhákat és figyelmet. E közben a rendőrség nyomozni kezdett az anyám gyilkossága miatt. Mikor eljöttek hozzám, hogy mi történt hazudtam. Azok az ostobák, meg hittek nekem. Szerintük egy gyerek nem képes megölni a saját anyját. Hát kikel ábrándítsalak. Megtudja tenni, ha akarja.
Mikor az orvosok azt mondták, hogy rendben leszek a gyámügy jött hozzám. Elvittek egy nevelő otthonba, ami a Consi fennhatósága alatt állt. Itt lényegébe katonákat neveltek belőlünk és vagy jól teljesítettél, vagy meghalsz. Ettől függetlenül itt is voltak olyan kölykök, akik szerették szekálni a kisebbeket. Mikor én kerültem a sorra, nos...nem én jártam rosszabbul. Főleg, hogy é még nagy becsben őriztem azt az öngyújtót, aminek köszönhetem a szabadságomat.
Mikor a Föld elpusztult akkor voltam 20 éves. Engem lefagyasztottak és kivittek az űrbe. Ezután a Jola fedélzetére tettek, hogy ott fogok szolgálni. Nem izgatott igazán nem panaszkodtam.
Persze nekem is volt családom a Consi miatt. Volt egy felségem és egy kislányom. Nem álltak közel hozzám, mert még nem tartottam magam késznek se az apaságra, se egy házasságra. De egy nap kaptam egy értesítést, hogy a feleségem és a lányom egy baleset következtében elhunytak. Először nem tudtam, mit gondoljak, mit érezzek. Csak leültem a konyhában és gondolkodtam. Mikor feleszméltem akkor kiderült, hogy napokig ültem ott és nem mozdultam meg. Meglepődtem. Nekem csak pár órának tűnt ez az egész idő.
Hogy, hogy lettem a Jola szakácsa? Nos a régi kapitány nem szerette a régi szakácsot, mert nem tudott főzni és rendszeresen megmérgezte a legénységet. Így fogta és kilőtte az űrbe. Aztán rám mutatót és azt mondta, ha nem hozok össze egy ehető fogást én is megyek utána. Nem volt mit tenni és alkottam valamit. Mivel ízlett mindenkinek megtartottak és azóta is ott főzők. Hogy utálom e? Nem. Épp ellenkezőleg. Szeretek főzni.