2627, "Tavasz". Pár hónappal a Jola lázadása előtt.
Inoue Bara egyik reggel parancsot kapott. Vastag vörös betűkkel jelent meg a szeme előtt az utasítás, mely részletezte, hol kell megjelennie, mikor, és persze azt is, hogy teljes menetfelszerelésben. Elsőbbségi besorolású parancs, vagyis egyértelműen egy nagy hatalmú személy műve, akit nem érdemes megváratni.
Sok, nehéz páncélos testőrön kellett átjutnia, és ketten még el is kísérték az állomáson nagynak számító, és fényűzően berendezett irodába, ahol a kézzel faragott mahagóni asztal mögött ott ült a tanács első embere, Oscar Pavell személyesen. -Szép jó reggelt! Megtenné, hogy leveszi kérem azt a maszkot? Ebben az irodában semmi szükség rá. Bár illedelmesen szólt, kétség sem férhet hozzá, hogy ez nem kérés volt. Utána megcsodálta a "művet közelebbről is, mint egy farmer, aki azt fontolgatja a díjnyertes tehene megérett e a vágóhídra, aztán hátat fordított a droidnak, a két fekete őr viszont közelebb lépett hozzá, épp csak egy centimétert, hogy jelezzék, jobb, ha nem is gondol semmire. -Úgy tájékoztattak, ön az új fejlesztés. Nem olyan otromba, mint a negyedik generáció, és sokkal jobban tud önállóan dolgozni, mint a hármasok. Feladatom van a számára. Ahogy beszélt, az íróasztala mögötti "panorámás ablak" - amin eddig a világűr jelent meg, ahogy innen látható lenne, mintha csak egy üveg választaná el őket tőle, és nem több kilométernyi acél - felületén megjelent Tom Lynch adatlapja. Ezzel együtt pedig az android katona agyában is előre került minden információ. Csakhogy, az adatlap hirtelen megváltozott, ahogy a tanácsos parancsos adott rá a tabletjén. Eredetileg azt írta a lap, hogy az állomáson született, de az új lap szerint már a földön, és egy éve ébresztették fel, a feleségéről szóló rész pedig eltűnt, mintha a nő nem is létezett volna soha. -Tom Lynch. A Consilium kéme. Azzal bíztuk meg, hogy lopjon épüljön be a lázadók közé, és derítse ki, ki támogatja őket az állomásról. Eleinte minden a terv szerint ment, azonban a földet érése óta megszűnt vele a kapcsolat, és kénytelenek vagyunk azt eltételezni, hogy tényleg átállt az ellenséghez. Ezt igazolja, hogy azóta több szabotázs akció közben is látni vélték. Újabb képek jelentek meg. A bolygó felszínének térképén öt vörös pont villant fel. Aztán egyesével kialudt mind, az utolsót kivéve. -Megszabadult a felszerelésétől, és a testébe épített nyomkövetőktől, egyet kivéve. Természetesen mert nem tudott róla. Csak minden 24 órában sugározza a helyzetét, ezért is lehet, hogy nem találta meg...még. A maga dolga, hogy megtalálja, kikérdezze, és megölje. Köszönöm, végeztünk. Kivezették a teremből. Nem sok időt kapott az indulásra. Megvolt a célpontja, és a mód, amivel megtalálhatta. Már csak a feladatot kellett végrehajtani.
Az ocan bolygón, egy romos kőépületből jelzett utoljára az a nyomkövető, ami még mozgásban volt. Minden nap egy kicsit máshol, de mindig ugyanannak az öt épületnek valamelyikében. Valaha egyfajta templom lehetett, de a dzsungel már rég visszavette a területét. Nagyon rég. Az android bárhogy is kereshette, nem találhatott a lázadó nyomára. A templom teljesen elhagyatott volt, pár állatkát leszámítva, akik meglehetősen bizalmatlanok voltak felé, már amikor néha észrevették, hogy ott volt. Az egyik ilyen lénynek egy furcsa, pirosan villogó tárgy lógott a nyakában egy láncon, ami pont akkora volt, hogy ne tudjon leesni, bárhogy is ugrált a szivárványmaki. Feltehetően ezért nem találta meg eddig senki itt a hadnagyot. Egy ember ki sem szúrta volna ezt az apró lényt, pláne nem a chip-et. -El sem hinnéd, milyen rohadt nehéz rávenni egy ilyen dögöt, hogy nyugton maradjon fél percre. A hang egy kőépület tetejéről jött. Lynch hadnagy ült ott személyesen, a kezében egy PR-16 gépfegyverrel, melyet lezseren a droid felé tartott nagyjából. Az előbb még a környéken sem volt, most pedig, mintha a semmiből bukkant volna fel. -Kitalálom...most azon gondolkodsz, mit keresek itt, hisz az lenne a logikus, hogy szó szerint bárhol máshol legyek. Furcsa de...volt egy olyan érzésem, hogy ma itt kell lennem... Megvonja a vállait, és jobban megszorongatja a fegyvert, de továbbra sem közvetlenül az androidra céloz, inkább csak...arra az égtájra körülbelül. -A másik kérdés, hogy miért nem lőttelek le azonnal. De erre tudom a választ. Bár kiköpött úgy öltözöl, mint egy Oni, valahogy mégsem illesz a képbe. Lehet a kard teszi. Szóval mesélj, mit akarsz tőlem?
Külső hőmérséklet: 22.1C° Fekete doboz hőmérséklete: Ideális Szinkronizálás: 100%
Rendszerüzenet: Értesítés új parancsról. Feladó: Consilium
Kinyitottam az üzenetet, mely holokivetítőn jelent meg előttem. A Központ egy élhető sarkát vörös fény takarta be.
„Halasztást nem tűrő okokból reggel 9 órakor jelenjen meg Oscar Pavell irodájában megbeszélésre. Dresscode: Teljes menetfelszerelés Aláírás: [Consiliumi pecsét]”
Mindössze 14 percet és 36 másodpercet vett igénybe, míg összekészítettem a „teljes menetfelszerelésnek” megfelelő kritériát, a fennmaradó 13 percet és 55 másodpercet azzal töltöttem, hogy az utamat álló biztonsági őröknek és nehézpáncélzattal ellátott testőröknek mutattam be a kapott parancsot – annak bizonyítéka, hogy várnak. A világos behívó ellenére ketten ragaszkodtak hozzá, hogy el- és figyelemmel kísérjenek. Talán attól tartottak, hogy a „teljes menetfelszerelésemet” Oscar Pavell tanácstag ellen fordítom. Nem hibáztatom őket, amiért nem bíznak meg bennem, ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, értem az irracionalitásukat. Azt elsőre is meg tudtam állapítani, hogy a Tanács első emberének irodája különbözik a többitől. Mind belmagasságában, mint mélységében, mind felszereltségében. - Jó reggelt – biccentettem oda az emberi etikettnek megfelelően, közben diszkréten analizáltam a férfit. Az arcképe megegyezett az elmémbe táplált Oscar Pavell képével, és az adatai is megegyeztek az általam ismertekkel. Bár az úr kérése meglehetősen udvariasnak hatott, mégis kihalottam belőle a parancsot. Tulajdonképpen nem számít, mi volt az. A parancs az parancs. Kioldottam hát a tarkómon összekötött maszkot, és leemeltem, hogy szabaddá tegye hosszú, enyhén széles orromat, és szigorúra cakkozott, mesterien faragott ajkaimat, melyek lágy, sima állon, és egyenes arcélen ültek. Épp csak a szemem sarkából pillantottam a hozzám közelebb lépő rohamosztagosokra, figyelmemet azonban nem kötötték le ennél tovább. A nekem hátat fordító tanácsos, és annak gondolatai azonban annál inkább. - Parancsára, uram. A holografikus kivetítőn, amin eddig a világűr kavargott barátságos komótossággal, egy férfi adatlapja jelent meg. Anélkül is tudtam, hogy kiről van szó, hogy különösebben magyarázni kellett volna. A Consilium összes tagjának a memóriámba táplálták az arcképét, és legfontosabb adatait. Az azonban, mikor Oscar Pavell tanácsos egyetlen csettintésre felülírta mindkét adatlapot, arra késztetett, hogy a hűtőrendszerem megnövelje a fordulatszámát. Ha egy ember állna most itt, valószínűleg csak meglepődött volna. Áttanulmányoztam az új adatokat. Mindenkinek kellenek jó fedősztorik, nekem is van több is, ha civillel találkozok, akit nem feltéten avatok be abba, hogy mi vagyok, és kinek dolgozom. De hogy egy csettintésre eltűnjenek kitalált emberek, ez valami olyasmi, amit azelőtt sosem tapasztaltam. Szóval alvó volt, most pedig feltételezhetően lázadó. Tekintetem a domborzati térképre esett, és az azon villódzó, vörös fényekre, ahogy egyesével kialudtak. Semlegesen biccentettem. - Megtalálom az entitást. Ebben biztos lehet. – szalutáltam tisztelettudóan, mielőtt hagytam, hogy kivezessenek a tárgyalóból. Tiszta és érthető parancs. Felderíteni, kikérdezni, elpusztítani.
●●●
2627, „Tavasz” 43. napja. 10:06:56; Ocan
Külső hőmérséklet: 26.8 C° Fekete doboz hőmérséklete: Ideális Szinkronizálás: 100%
Nem voltam oda a tényért, hogy megint a nyakamba varrták pod-ot. Popola, és a többi tudós egyre csak azt bizonygatja, hogy hasznos kis ketyere, de őszintén szólva nem hiszek nekik. Engem, valahányszor együtt mentünk bevetésre, csak hátráltatott. Popola azt mondta, legalább szóval tart, amíg vissza nem szerezzük az O204-es egységet. Mintha képes lennék a magányra! Vagy ha képes is vagyok, igazán, mélyen át tudnám érezni! Hisz ezért vannak az androidok, nem? Hogy ne kösse őket semmiféle emberi korlát, hogy ne hátráltassa őket felesleges érzelmi hullám. Egyre gyakoribb, hogy képtelen vagyok racionalitással felmérni, ami Popola fejében járhat. Sprintelve haladtam az őserdőben, tökéletes precizitással taposva a gyökerek, az avar, a nedves föld és az ajlnövényzet sűrű egyvelegét. - Mennyi még, pod? - Jelentés: a sebességeddel 7 perc 36 másodperc alatt eléred a célpontot. Mivel hogy elégedetlen voltam a paraméterekkel, gyorsabb tempóra váltottam, olykor átsuhanva egy cserje vagy páfrány felett. Végül 4 perc 54 másodperc alatt értem el azt az elhagyatott templomot, ahonnan Thomas Lynch nyomkövetője utoljára jelzett. Abbahagytam a sprintet, és sétatempóban jártam körbe a romokat. - Mi ez a hely, pod? - Analízis: Ősi templom, vagy kegyelethely. Használaton kívüli. Becsült érték: több ezer év. Azt pod anazílise nélkül is meg tudtam állapítani, hogy itt ugyan nincs egyetlen törvényen kívüli lázadó sem. A hőtérképem csak az ocantiszi élővilág egyedeit mutatta meg nekem, akik legalább olyan bizalmatlanul viszonyultak hozzám, mint én őhozzájuk. Kivéve egyet. Ennek az egy majomszerű, de hüllőszerű bőrrel rendelkező, színes, és alig 10 centiméteres teremtménynek pirosan villogó, microchip szerű nyomkövető lógott a nyakában egy aprócska láncon. Nem értve a helyzetet laposabban is szemügyre vettem ezt a különös kombinációt, mikor egyszer csak pod hangja zavart meg. - Veszély: azonosítatlan entitás. Azonnal a hang irányába, az ősi kegyelethely tetőszerkezete felé kaptam a fejem. Még hogy azonosítatlan entitás. Nem megmondtam? Pod csak utamban van. Hisz akkor sem ismeri fel Thomas Lynch-et, ha beáll egyenesen az orra elé. Még nem rántottam kardot. Helyette beazonosítottam a fegyvernemét, az eredmény pedig egészen megdöbbentő volt. Egészen biztos voltam benne, hogy ezt a modellt már évszázadokkal ezelőtt kivonták a forgalomból. 50 darab 16 miliméteres töltényt tud elsütni, mielőtt tárat kellene benne cserélni. Az elég lehet. - Ötletem sincs. De okos gondolat volt. – nem éreztem különösebben kelepcében magam, az előbbi meg csupán ténymegállapítás volt. Eszembe jutott a parancs. A tiszta és érthető parancs. Felderíteni, kikérdezni, elpusztítani. - Valóban megfordult a fejemben – vallottam meg közömbösen – Teljesítetted helyettem a parancsom első lépését, és ezért hálás vagyok. Megtaláltam. Illetve, hát ő talált meg engem, de nem igazán érzek különbséget egyik és másik közt, míg a látókörömön belül van. Nemtörődöm hozzáállást érzek Thomas Lynch, feltételezhetően lázadó entitás felől, legalább is vállának rándítása és fegyverével való hadonászása erre enged következtetnem. Gépfegyverének csöve mindig felém néz, de sosem pontosan énrám. Érttlenül összeráncoltam a szemöldököm: - Jelentés: - szólalt meg pod váratlanul – Az oni ősi japán mitológiai alak, egy youkai, démon, troll, vagy emberevő óriás. - Hallgass, pod. Tévedsz, Thomas Lynch. Azért nem lőttél még le, mert nem tudnál. – itt tartottam egy röpke szünetet – A Consilium küldött. Bizonyára tisztában vagy vele, hogy miután ennek a beszélgetésnek a végére érünk, valamelyikünk nem megy haza innen. De még mielőtt erre sor kerülne, feltennék pár kérdést. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy melyik oldalon áll. A Consilium-én, avagy a lázadókén. Figyelmeztetem, a válasz függvényében akciókat lehet kötelességem végrehajtani. Tiszta és érthető parancs. Megtalálni, kikérdezni, megölni.
Próbáltam titkolni, de volt valami bizarr ebben a srácban. Már persze a maszkon túl is. Könnyedén cseverészni, ahogy valakinek a célkeresztje ikszeket rajzol a szívedre? Az amolyan sima katonai önámítást, ő viszont kimondottan ijesztően csinálta. -Nem AKARLAK lelőni. A nyakad azért ne tedd rá, hogy nem is sikerülne. A ruházatát elnézve egész biztos kibír pár lövést. A modern technikának hála nem is feltétlen nyilvánvaló, ha valaki golyóálló öltözetet visel. Ebből a közelségből akár a sorozatom első másodpercét is túlélné. -Mond, a te műved volt az a mészárlás pár hónapja? Rajtad kívül csak egy emberről tudok, aki kardot használna, és őt áthelyezték az Arkan-ra. Nincs semmi vádló a hangomban. Lázadók voltak, elvileg a bajtáraim de...gyorsan meg kellett tanulnom, hogy idelent a káosz az úr. Sok rendes ember próbál itt boldogulni, és sokan megölnének egy félbetört kekszért, amit épp feléjük nyújtok. -Csak nem hiányol engem a főtanácsos úr? Megmondanád neki, hogy ha olyan nyomkövetőt tesz rám, amit a lázadók is érzékelnek, annyi erővel a homlokomra is tetoválhatná, hogy kettős ügynök vagyok? Vagy kiírhatná az égre...tudod, finoman utalva rá, hogy túl sok cuccom van, és imádom, ha elvágják a torkom álmomban. Megköszörülöm a torkom, és valamivel szigorúbban nézek rá, jelezve, hogy ideje komolyan beszélni. -Bocsánat, elkalandoztam. A lényeg, hogy most még elsétálhatsz. Menj haza, vidd a nyomkövetőmet, dúskálj a dicsőségben, Vagy... Sóhajtok, és most már egyenesen rácélzok a puskával. Csak amolyan retorikai elemként, de tudom, hogy nem örülne a kis barátom érveinek.
Amikor biztosít róla a bolygóközi dezertőr entitás, Thomas Lynch, hogy nem kíván lelőni, konfúzió támad a programozásomban. Vajon miért? Miért nem? Az ember tud nagyon irracionális lenni, ez igaz, de van annyira racionális, hogy azt, aki fenyegeti, el akarja pusztítani. Thomas Lynch, a Consilium körözött dezertőre ezek szerint inkább gondolkodott irracionálisan, mint racionálisan. - Mivel hogy azt mondtad, nem szándékozol lelőni, ezért úgy sejtem, sosem fogjuk megtudni, hogy eltalálnál-e, avagy sem. Már abban az esetben, amíg a jelenlegi kritéria érvényben van. Semleges testtartással hallgattam ama vádakat, amiket a dezertőr gyanúsít. Biztos vagyok benne, hogy fogalma sincs róla, hogy nem tudok hazudni – egyszerűen nincs a kódomba beletáplálva – abban viszont, hogy Thomas Lynch, a Consilium körözött dezertőre felmérte-e már, hogy nem emberrel van dolga, még nem lehettem egészen biztos. - Nem én voltam. Én a Volentis-t szolgálom. És büszke vagyok a szolgálatomra. – cseng a hangom semlegesen, nehéz belőle megállapítani, de az igazat mondom. Az, hogy a férfi hangjából nem hallok viszont kicsendülni hamiskás zöngéket, arra enged következtetnem, hogy ő maga is számos különleges történet tudója. Talán még ő sem döntötte el, hogy kinek az oldalára álljon. Nem bánnám. Nem kellene vért folyatnom. Ő is hazamehetne azok közé, akik várják. Talán tényleg nincs felesége. Talán van. Megtalálni, kikérdezni, megölni. Biccentettem a szavakra – kívülről szemlélve igen komikusan hathattak. - Megmondom neki. De még nem engedhetlek el – szándékosan nem nyúltam a kardom felé. Az nyílt hadüzenet lett volna ebben a szituációban. Ha ember volnék… - mint ahogy nem vagyok – tán megfogadnám a tanácsát, megragadnám a nyomkövetőt, és egy fűszeres hazugsággal körítve hagynám, hogy hősként tiszteljenek. Igen, ez nagyon is úgy hangzik, nagyon emberien. De nem vagyok az. És sosem leszek. Továbbra sem éri el a kellő hatást nálam a gépfegyver szúrós szeme, így változatlanul egyhelyben állok. – Muszáj feltennem pár kérdést. Amikor parancsba kaptam, hogy kutassalak fel, és kérdezzelek ki, két adatlapot is láttam a te neveddel. Az egyik Thomas Lynch, a kém adatlapja volt. A másik Thomas Lynch, a dezertőré. Sosem válaszoltál a kérdésemre, Thomas Lynch. Mi az igazság hát? Kit szolgálsz most? A Consiliumot, vagy az ellenállást?
-Igggggen, de ugyanakkor improvizált mandulaműtétet sem szeretnék a kardodtól. Bár könnyedén cseverészem vele, azért reméltem világos, hogy ha nehéz szívvel is, de elpazaroltam volna rá egy fél tárat, ha próbálkozna. Egek de fiatalnak tűnt! Mondjuk alig láttam belőle valamit, de így is... -Mellesleg, egek, mi vagy te,valami robot? Halvány fogalmam sem volt róla, mennyire igazam van. A legélethűbb robot korábban az a modell volt, ami egy szögletes helyett lekerekített sarkú téglalap volt, és takarította a folyosókat. Meg persze a gépkarok. ez a srác, ha furcsán is beszélt, teljesen embernek tűnt. -Aki megölte őket, szintén a Volentis-t szolgálta. Vagy egymást szúrták le. Azt a bandát ismerve semmi sem lehetetlen. Az viszont, hogy nem engedhet el, meglepett, és felvont szemöldökkel néztem rá. -Csak kettőt? Gondolom az egyik az volt, amin még Diana a feleségem. Szomorú, de ő nem létezik. Te viszont nem a jó kérdésre koncentrálsz. Rendes agymosást kaptál, bármit is felelek erre, azt kell hinned, hazudok. Engem azért küldtek, hogy megtaláljak egy lopakodó siklót, ami eltűnt a hangárból, két atomtorpedóval a fedélzetén. Először azt hitték a Jola lopta el....de nincs náluk. aztán azt hitték a lázadóknál van de...ha megtaláltam volna náluk, aligha akadsz a nyomora nemde? Az egyetlen, aki ezek után ellophatott egy ilyen siklót, a szigorú őrizet alatt, valamelyik tanácsos, hát hátba szúrhassa a többit...és miután erre rájövök, valamelyik elkezd kivégző osztagokat küldeni a nyakamba. Furcsa egybeesés nem gondolod?
Thomas Lynch, kém és / vagy dezertőr láthatóan szereti nyakatekert módon megfogalmazni a mondandóját. Mennyivel egyszerűbb ennél azt mondani, hogy fél, hogy átvágom a torkát. - Egyelőre nincs mitől tartanod, Thomas Lynch. Még nem húztam elő a fegyveremet. Mindenesetre jó tudni, mely a testtartásából kikövetkeztethető, hogy ha az élete múlna rajta, képes lenne belém ereszteni egy fél tárat. Mint az emberek esetében, kénytelen lenne a feji részekre célozni. De akkor elkezdenék sprintelni, és ott igazából el is dőlt volna a dolog. Ember olyan gyorsan nem tud futni. Popola erre biztos valami olyasmit mondana, hogy nem kiegyenlítettek a viszonyok, hisz ő ember, én pedig android vagyok. De Popola azt is tanította, hogy csak gyerekekre, idősekre, és kapitulált fegyveresekre nem támadunk. Egyelőre pedig Thomas Lynch az, aki fegyvert szegez rám, nem pedig fordítva. Mivel hogy hazudni képtelen vagyok, bölcsebbnek láttam, ha Thomas Lynch kém és / vagy dezertőr kérdésére nem válaszolok, költőivé téve azt. Affirmatív: Thomas Lynch-nek nincs tudomása arról, hogy nem ember volnék. - Meglehet. Ugyanakkor engem nem helyeztek át az Arkan-ra. Belátásom szerint ez a beszélgetés felesleges. Nem csak hogy a fő témához nincs köze, de amit mondok, ugyanúgy hangozhat számodra igazságnak, mint hazugságnak. Ahogy a te szavaid nem jelentenek semmit számomra. Feljegyzés magamnak: utána olvasni az elektronikus adattárban az említett vérengzéses rajtaütésnek. Úgy látom, igencsak meglepte a dezertőr entitást, hogy nem hagyom csak úgy távozni. De még nem minden kérdésemre kaptam választ. - Csak kettőt – biccentettem. Tán jobb is, hogy többet nem láttam. – Az volt. – helyeseltem, és bár valamennyire képes vagyok leutánozni az emberi érzelmeket, valahogy nem éreztem meglepettséget ama releváció kapcsán, hogy Thomas Lynch felesége nem létezik – Honnan lehetek olyan biztos benne, hogy ez nem csak valami jól megszerkesztett színház? Hogy nem csak szerepet játszol jól kitalált hazugságokkal? Hogy nem vezetsz félre? – Az embereknek annyival egyszerűbb! Úgy hazudnak, ahogy akarnak, korlátozás nélkül! – Thomas Lynch, ha továbbra is a Consilium oldalán állnál, nem fognál most fegyvert a hírnökükre. Nincs igazam?
Azt mondta, nincs mitől tartanom, még nem vette elő a fegyverét. Néha megdöbbentő, mennyire magabiztosra hipózzák az ember agyát ebben a rendszerben. ÉS ez, hogy mindig a teljes nevemen szólított...ha az volt a célja, hogy összezavarjon, akkor sajnos nem volt totálisan reménytelen. -Öcsi, alapvetően pilóta lennék. Ne tudd meg, mekkora önuralom kell, hogy ne szálljak bele az ilyen kakaskodásba. Mellesleg...hogy hívnak? Aztán úgy tűnik félreért valamit. Minden esetre, ha azt mondja nem ő vált, hát nem. Az előző megszólalása után nem hittem, hogy letagadta volna, ha tele lett volna az erdő az áldozataival. Elhatároztam, hogy duplán fogok vigyázni arra, hogy ne kerüljek közéjük, mert nagyon nem tetszett, ahogy nézett engem. Mintha analizálna, vagy nem is tudom. -Ez a Consilium, velük minden színház. Ha pedig nekik hiszel, mindenki más hazudik, még a tények is. Végeredményben előbb utóbb kénytelen leszel a saját fejeddel gondolkodni, most például azt, hogy én vagyok e az ellenséged? Nagyon reméltem, hogy nem így gondolja. Ha az esküvőjére nem is volt oka meghívni akkor még, azt tényleg reméltem, hogy nem lesz itt vérontás, és mindenki hazamegy....hát...vagy legalábbis ő. -Hírnök lennél? Azért küldtek ide, hogy kézbesítsd a postám, vagy azért, hogy megtalálj, kikérdezz,és megölj? Na igen...ismertem már őket, túlságosan is.És, hogy miért nem válaszoltam neki? Volt egyáltalán jó válasz a kérdésére? Vártam picit, hogy megfontolja ezt, és még hozzá tettem: -Mellesleg, lett volna időm rád lőni, amíg a majmóca nyomában voltál. És az elmúlt 5 percben sem lőttelek le. Ez 5 perccel több, mint amennyivel te kegyelmeznél meg nekem fordított helyzetben, vagy tévedek?
Amikor beavat a foglalkozásába, nem lehetek benne egészen biztos, hogy miért is tette. Lehet, hogy ezzel próbálta ellenpontozni a jellemének egy vagy több hibáját. Kérdése kíváncsiságot kezd el cirkulálni mesterséges véráramaimban. - Igazad van, Thomas Lynch. Valóban képtelen vagyok felmérni, mekkora erőfeszítésbe telik eme önuralom. – tartottam egy röpke pauzát, bizonytalanságomnak is beudható, mielőtt feleltem volna – Inoue Bara. Ez nem hazugság volt. Hanem parancs. Annak, aki számára nem egyértelmű, hogy android vagyok, nem pedig ember, azoknak a parancs értelmében a civil nevemen vagyok köteles bemutatkozni. Azt elsőre is meg tudtam állapítani, hogy Thomas Lynch ügyesen forgatta a szavakat, ugyanis egyre kevésbé értettem, mit próbál megértetni velem. - Nem vagy az ellenségem, Thomas Lynch. Én csupán parancsot teljesítek. Tudd meg, hogy én nem neheztelek rád, amiért te viszont az ellenségednek tartasz. Már épp azon voltam, hogy hátranyúlok a vállam felett, hogy a kardom markolatára foghassak, de a kém és / vagy dezertőr szavaitól megdermedt a kezem a levegőben. Hagytam, hadd rohanjon át a szintetikus vér egyik érből a másikba, hagytam, hadd öntsön el az emberek által oly találóan „izgalomnak” nevezett érzés, mielőtt feleltem volna. - A parancs úgy szól: „megtalálni, kikérdezni, megölni”. De nem értem! Ha kikérdeztem, és az alapján a megítélésem szerint nem ellenség, milyen indítékkal öljem meg? Honnan tudja a tanácsos, hogy nem követ el hibát, amikor kiadja a megöletési parancsot valakire? N-nem, nem! Parancsot kaptam. A parancsot pedig teljesíteni kell. Az emberiség dicsőségéért. - Két figyelmeztetést még én is szoktam adni, Thomas Lynch. Kétszer már figyelmeztettelek téged, több figyelmeztetés nem fér bele a protokollomba. Megragadtam a kardom markolatát, előrántottam, és készen arra, hogy a kém és / vagy dezertőr Thomas Lynch is rögtön tüzet nyit, egyből a korábban analizált ősi kegyelethely egyik bejárata felé süvítettem. - Veszély: Thomas Lynch
-Egyértelműen... - Sóhajtottam, aztán viszont összehúztam a szemeim a nevét hallva, és jobban megnéztem magamnak azt ami látszott az arcából. Nocsak, akkor nem a szemem káprázott, és valóban távol keleti emberrel lenne dolgom? Utoljára a földön láttam valakit arról a fertályról, és akkor is csak kijelzőn. Ez a nap egyre érdekesebb volt. És hamarosan ismét eljött a pillanat,a mikor azt kívántam, bár ne lett volna igazam. Bár erősítésnek küldte volna fűrész oszkár, vagy azért, hogy felköszöntsön a szülinapom alkalmából, de nem...ha úgy tetszik épp az ellenkezőjére készült. A puska csöve azonnal mozdult, ujjam a ravaszra simult, és követtem, bármilyen démonian gyorsan is mozgott, de nem lőttem. Megint haboztam elsütni a ravaszt, amire pedig talán megtettem volna, már eltűnt egy rom mögött, és tudtam, hogy valahol rám fente azt a fura kardját. De nem neheztelt rám. Szupi...? -Nem akarom tudni, mit csinálsz az ellenségeiddel! És ha már itt tartunk, azt sem akartam megtudni, velem mit tervez. Egy gombnyomással leadtam a vészjelzést, ami széles csatornán kiküldte az eszközöm koordinátáit, majd el is dobtam azt, és a következő ami lekerült az övemről egy füstgránát volt, mait a lábaim elé ejtettem kibiztosítva. Hamarosan sűrű koromfekete füst lepte el a tetőt ahol állok. 1 Perc...ennyit kellett kibírnom valahogy. Csukott szemmel fordultam a mögöttem lévő lépcső felé, és lőttem egy sorozatot a semmibe. Elvileg nem ért még oda. Reméltem nem. Csak el szerettem volna venni a kedvét attól, hogy feljöjjön.
Hagyom, hogy Thomas Lynch, kém és / vagy dezertőr alaposabban szemrevételezzen, miután úgy ítéltem meg, hogy a kommentárjára nem vár választ. Különös. Pont olyan szemekkel vizsgál, mint aki rég, vagy tán még sosem látott ázsiai vágású egyedet. Vajon erről lehetett szó, avagy másról? Biztos voltam benne, hogy amint mozgásba lendülök, a fegyver sötét szeme is rám kacsint majd, ám minden várakozásom ellenére akkor sem hallottam golyózápor zaját, amikor már rég fedezékben voltam. - Pod, koordinátákat! Az ember arra megy, amerre az ösztöne, a tájékozódása, a füle, és egyéb érzékei viszik. Az android arra, amerre a fejébe táplált alaprajzok és térképek utat jelölnek. És ahol ezen a térképen a célpont jelölve van. Különösebben mondjuk akkor sem lett volna nehéz dolgom, ha emberből vagyok, ugyanis úgy ordít Thomas Lynch kém és / vagy dezertőr, hogy nem jelentene kihívást megtalálni. Nem, azt hiszem, én sem szeretném megtudni. De ez nem válaszhelyzet. A parancs az parancs. Az emberiség dicsőségéért. Hirtelen megtorpanok, amikor venni vélem valamiféle vészhívó jeleit. Hát tényleg azt akarod, Thomas Lynch, hogy tömegmészárlás legyen kettőnk történetéből? - Pod, meg tudod szakítani a vészjelzőt? - Negatív: POD96 nem rendelkezik a hack-eléshez szükséges chip-pel. - Akkor mégis mi az, amire jó vagy? – fújtam ingerülten, pod nem válaszolt. Tán jobb is. Feljegyzés magamnak: Ha Popola továbbra is ragaszkodik ehhez a bádogkolonchoz, feltétlen be kell szereznem egy ilyen chip-et. Az épület mélyében jártam már, mikor elérkeztem a nekem kellő lépcsővel egybenyíló térrel, legnagyobb meglepetésemre azonban most, éppen most nyit tüzet. Nem voltam se túl közel, se túl messze, de azért a falra simultam a töltények elől. Alighanem Thomas Lynch, kém és / vagy dezertőr némiképp elszámolta magát velem kapcsolatban. Vagy épp ez volt a célja? - Pod, mennyi időnk van még? - Visszaszámlálás: 56, 55, 54… Innen már nem volt visszaút. Emberi sétatempóban másztam meg a lépcsőfokokat, csak hogy a fekete füst maradványaiban megbújhassak. Ő nem lát engem, csak hall, én viszont „látom” a koordinátáit. - Mindössze annyit kellett volna mondanod, Thomas Lynch, hogy továbbra is a Consiliumot szolgálod. Ahelyett, hogy önálló estet adsz, és a tárat pazarolod a semmire.
Csüt. Aug. 29, 2019 5:14 pm
