Gyengélkedô

Volentis űrállomás

Modern, jól felszerelt orvosi szoba, vizsgálók, és egy 50 ágyas betegszoba. Szükség esetén sürgősségi beavatkozások végzésére is alkalmas.

Markus Steele a lázadók szabadító akciója óta most tér először magához. Az életét megmentették, de aztán volt sürgősebb is, mint őt ápolni, ezért csak nagyon lassan épül fel. Több műtéten esett már át, de továbbra is csak egy csont van a bal lába helyén, hasa pedig nem látszik a kötések alatt. Bal karján sehol nem látni épp bőrt, de még mindig ez van a jobb állapotban, ezért vele írja üzeneteit. Először Leda-nak ír, majd a fájdalommal nem törődve a Volentis kapitányának:

Üzenet:

Ahogy befejezte a gépelést vet még egy pillantást az arcára. A kötésektől itt sem sokat látni, jobb szeme helyén pedig csak egy vattagombóc díszeleg. Leteszi a tabletet, és hátradől az ágyban.

Lassan vége a hivatalos munkaidőnek, a fedélzet nagyjából elcsendesedett. Ehhez képest Reeves kapitány még mindig a saját kommunikációs képernyője előtt ül, tőle felettébb szokatlan módon. A napnak ennek a szakában már inkább menekül innen, mint hogy elmélyedjen valamiben. De nemrég pittyegett az üzenetkezelő rendszer és azóta a tekintete szinte rá van tapadva a képernyőre. Néha hümmög valamit, majd gyors mozdulatokkal gépel, aztán olvas, aztán lapoz és megint olvas és ismét hümmög. El telik egy jó óra is mire végre feláll és otthagyja a helyét. Persze csak miután gondosan lezárta a hozzáférést a dolgaihoz. A hajóról kifelé menet odavakkant valamit az egyik emberének, majd a gyengélkedő felé veszi az irányt. Ez érdekesebb kalandnak ígérkezik, mint az elmúlt egy hétben bármi.

A gyengélkedőn készségesen útba igazítják, bár azért látszik némi szemrehányás a kedves nővér arcán. Hiába, ilyenkor már nem szokás darabokban lévő embereket zargatni. Mikor megérkezik a megfelelő ágy mellé először is felméri vajon magánál van-e a páciens. Ha szundikál, akkor stikában felméri magának és várakozik kicsit mielőtt lépéseket tenne a felébresztésére, viszont ha ébren van, akkor finoman megköszörüli a torkát és a szokásos egykedvű, unott arckifejezést ölti magára.
- Steele őrmester, ha minden igaz…
Nevezhetjük ezt akár valami furcsa köszönésnek is, vagy talán csak biztosra akar menni, hogy a megfelelő személy mellett áll. Elég nehéz bármit is megállapítani abból az agyonroncsolt testből, ami előtte hever az ágyon.
~ Még, hogy 5 nap lábadozás…
Folytathatná rögtön a kérdések sorával, ami jelen helyzetben foglalkoztatja, de egyelőre jó lenne tudni, lehet-e egyáltalán beszélgetést folytatni ezzel a túlzottan tettrekész katonával.

Nincs ébren. Nem tehet róla, megpróbált ugyan nem kérni fájdalomcsillapítót, hogy ne rá pazarolják, hanem arra, akinek tényleg szüksége van ilyesmire, de az orvos az adagjának csak a minimális csökkentésével meggyőzte őt arról, hogy jelen esetben jobb ha inkább rá hallgat.
azt viszont meghagyta, hogy ha a kapitány meglátogatná, keltsék fel. Meg is ígérték ezt neki, mert senki sem gondolta komolyan, hogy el fog jönni személyesen, pláne nem ma.
-Alhadnagy. Javítja ki rosszul leplezett gőggel, és köhög egyet. - Őrmester még a Jola-ra helyezésem előtt voltam.
Megpróbál felülni, de kívülről ez alig észrevehető. Szinte azonnal feladja. A modern orvostudomány igencsak csodálatos, ránézésre ez a férfi koporsóban lesz 5 napon belül, nem szolgálatban, és mégis...annyira talán nem hülyeség.
-Ezek szerint megkapta a levelem.

- Azt pedig sem a Jola előtt, sem a Jola után nem sikerült megtanulnia, hogy ne harapdálja a kezet, ami enni ad?
Teszi fel kissé rezignáltan a kérdést, bár jól mulat rajta, hogy rögtön elsőre sikerült belé kötni. Steele alhadnagynak még fogalma sincs róla, hogy ha szerencsétlenségére valóban úgy dönt, hogy a Volentisen akar szolgálni és Reeves lesz a kapitánya, akkor most szerezte meg magának az örökös Őrmester becenevet.
Mindenesetre Norman enyhe érdeklődéssel szemléli a hasztalan erőfeszítést. Valószínűleg ha nem fordítaná minden figyelmét az ágyban fekvőre fel sem tűnne neki a próbálkozás. Igen, össze lehet rakni egy ilyen elgyötört testet. Sőt, talán jobb is lesz, mint volt. De semmi esetre sem kívánná megtapasztalni az állapotot, amiben a másik van.
- Igen, megkaptam. Valójában csak azért vagyok most itt, mert sikerült meglepnie. Nem fér a fejembe miért pont a Volentisre esett a választása. A hőstettei alapján én arra fogadtam volna, hogy az Arkanon köt majd ki. Mégis, milyen perspektívát lát egy magafajta egy jobbára veszteglő hajóban?

Összeráncolja a homlokát. Ez az egyetlen izom a testében, amit fájdalomcsillapítók nélkül is tud használni agónia nélkül.
-Kapitány, és mindig őszintén beszélek a feletteseimmel. A flottánál pedig jobb, ha a legkisebb tévedésekre is azonnal felhívják a figyelmét.
Nem áll szándékában barátkozni, ez látszik. Még most, a szerek hatása alatt sem. Bár, aki ismeri, lehet inkább azt gondolná, hogy még idegesíti is, hogy lenyugtatózták. Utálja, ha valamit nem ő irányít.
-Az Arkan visszautasított a jelentkezésem. Talán jobb is, sehogy sem épültem volna fel, mielőtt elindulnak. Viszont, ha elbuknának, a maga hajója feladata lesz megsemmisíteni a Jola-t, és én ott akarok lenni, amikor ez megtörténik.
Aztán hátradönti a fejét, és kicsit elmosolyodik, amolyan delíriumosan.
-Mellesleg, a bányámat a hajójára fogják vezényelni a fekete őrség élén. Jó lesz újra vele dolgozni.

-ÉRtette....Értt.... - Felköhög, többször is, de csak azért sem hagyja magát, és bármennyire is ég tőle a torka, csak kimondja hangosan, és tiszteleg is hozzá, igaz eléggé féloldalasan.
-Érettem Uram!
Ez után viszont nem tud eléggé egyetérteni a kapitánnyal, legalábbis abban, hogy érdemes lenne megnézni azt a csatát. Bár ha ott lenne, tuti nem csak nézné.
-Kapitány...minden tisztelettel, a bőrömön érzem, mi a következménye, ha alábecsüljük a lázadókat. Elismerem, kicsit csalódnék, ha nem fizethetnék meg nekik ezért, de szívből kívánom, hogy ne legyen igazam, és amire felkelek innen, leverjék a lázadást. De nem hiszem, hogy így lesz.
Ezúttal tényleg szélesen kezd el mosolyogni. Túl sok szer van benne, hogy igazán küzdeni tudjon a dolog ellen.
-Köszönöm Uram! Nem fog csalódni uram!