2 Sikló érkezik a katonák által kedvesen "Pokol szájának" becézett lejárat köré kialakított táborhoz. Eleinte csupán a kutató szonda volt itt, amit egy 8 fős helyőrség, és egy munkagép követett, mostanra azonban a sátrakat felváltották a mobil lakhelyek, a karoknyi állandó őrség pedig 30 főre gyarapodott, mielőtt csatlakozna hozzá a most érkező 20 fő. Egyszerre csak egy siklónak jut hely a kialakított leszálló helyen, így csupán másodpercei vannak mindenkinek elhagyni a sajátját, mielőtt már szállna is fel a gép, hogy visszatérjen a telepre. Ahogy mindkét madár megkezdi a haza vándorlását, a harmadik sikló, mely vészhelyzetekre parkol itt visszafoglalja kölcsönadott fészkét.
Az új érkezőket két csoportba állítják. Az egyikben összesen 16-an állnak, katonás rendezettséggel, vigyázzban, a tudós csapat védelmére szolgáló katonák. A másik csapat mindössze négy fős, a civil tudósok. Ők bármilyen formációban, és testhelyzetben várhatnak, amíg Hayes százados, a rögtönzött bázis vezetője üdvözli őket.
-Jó reggelt! Nem akarom rabolni az idejüket, az az expedíció vezetőjének dolga. Csupán néhány szabályt kell betartaniuk itt, és nem is fogok az útjukba állni. A tábor egyedül elhagyni tilos, és öngyilkosság. Sötétedéskor kötelező takarodó mindenkinek, aki nincs őrszolgálatban. "Este" minden fénnyel, vagy hanggal járó tevékenység szigorúan tilos a szabadban. Aki ezt megszegi én magam lövöm le. A lakhelyeik viszont hangszigeteltek. És akkor lakóbeosztás! Minden Mobil építmény 4 ágyas. Az első a tudósoké, ahol a laborjuk is berendeztük. Collins, Hopper, Crane, és Kalloy professzor itt alszik. Kettes ház, Tyler, Hobbs, Warner és...Crane? Maguk testvérek?
Az eligazítás után a százados valóban magukra hagyja őket, Kalloy Professzor pedig hagy némi időt mindenkinek kipakolni. A találkozót tíz perccel későbbre jelöli ki, és most ő áll mindenki elé. Bár tapasztalt tudós, és jócskán túl van a negyvenen, kisugárzása fiatalos, testalkata alapján pedig az ember inkább nézné őt katonának, mint Archeológusnak, ha nem lennének azok az intelligensen csillogó szemei.
-A feladatunk a város feltérképezése! Mindenki talál a csomagjában szűrő maszkot. A levegő odalent belélegezhető, de kimutattunk benne egy s mást, ami ártalmas lehet, így amíg az analízis nem tejes, jobb a biztonság. A világítás miatt nem kell aggódni. A falakon elburjánzott valamiféle növény, amit ha megközelít bármilyen nagytestű élőlény, hideg kékes fénnyel kezd el világítani. úgy tűnik valaha szándékosan termesztették őket, de e jelenség vizsgálata Ms.Collins dolga lesz. Senki se érjen hozzá, meglehetősen mérgező.
-Továbbá, az előző expedícióval rengeteg csontlenyomatra bukkantunk. Túl sokra, hogy mindet dokumentáljuk. Hogy mik ezek, és mit kerestek itt lent, Nos, ezt Mrs.Crane fogja kideríteni. Remélhetőleg hamar. Én bízom benne. Hopper amolyan gyakornok. Bárkinek bármi szüksége van, forduljon hozzá, és elintézi. A tudós csapat minden tagját minden esetben 4 katona kíséri. Maradjanak együtt, nem szeretnék senkit lent felejteni. ÉS ennyi, szedelőzködjünk, és indulás!



//Ahogy ígértem, innentől rátok bízom a dolgot, a PM-ben megírtakat követve Reag Sorrendben a hölgyeké az elsőség, ABC sorrendben, vagyis Astrid, Nola, és Bran. Jó szórakozást odalent

Az elmúlt napok izgalommal töltöttek el, mert feladatot kaptunk. Ahhoz kellet összeállítani a csomagokat. Mindent, ami jól jöhet. A helyről már hallottam ezt azt. Mondhatni meleget is, hideget is. Reméljük azért nem annyira vészes a dolog, csak a vészmadarak karácolnak össze- vissza.

Utazás közben még fejben még egyszer átnéztem a csomagokat, hogy tényleg nem hagytam e valamit ki, de nem szerencsére. Gondolom senki nem örülne, hogy ha valamiért haza kellene menni és utánunk hozni. Haza.... Fura, de azt hiszem tényleg ez lett az otthonom. Sokkal jobb szeretek itt lenn lenni, mint az állomáson.
A siklót gyorsan el kellett hagyni, szerencsére segítettek a kipakolásban. Aztán már érkezett is a tájékoztató, amit tele izgalommal hallgattam meg. És felcsillant a szemem a növény hallatán. Talán , ha megtudnám mitől világít, és ha nem lenne mérgező még talán hasznos is lehetne valamilyen módon.

Eligazítás után sietve szedtem a lábamat, hogy minél hamarabb betudjunk rendezkedni, utána pedig munkába tudjunk állni. A szállás nem a legkényelmesebb, ahogy a vas szigor sem, már is sikerült azt éreznem, hogy újra apai fennhatóság alá kerültem.
A maszkot az indulás szóra felvettem, táskámat szorosabbra húztam a hátamon , és elindultam a menet után. Közben pedig felhúztam a kesztyűmet. Hopperre néztem, hogy a mintavételes táska nála van e, szerencséjére a vállán volt.

Mindig nagyon izgatott vagyok, ha valami olyasmiben vehetek részt, ami még számomra is új és ismeretlen. Nem azért, hogy később tudományos elismertséget, vagy esetleg hírnevet szerezhessek, mint kalloy prof. Egyszerűen csak hajt a felfedezés vágya. Én még éltem a Földön, ahol szinte csak az esőerdők megmaradt zugainak mélyén éltek már szabadon vadállatok, és mióta az Ocan erdeit járom, már tudom, milyen szerencsés vagyok, hogy mindezt a saját szemeimmel láthatom. Vajon a Föld is ilyen lehetett néhány ezer évvel ezelőtt? A leírások alapján bizonyára.

Elmélázom kicsit ezen, aztán sután kiugrom a gépből és kissé feszengve hallgatom a százados kemény hangú előadását. A Brandonnal való kapcsolatom minőségét firtató kérdésre csak megrázom a fejem és ahelyett, hogy lesütném a tekintetemet, inkább kihúzom magam, bár nem nézek senki szemébe. Szándékosan.
Bepakolom aztán a holmimat a szállás ajtóhoz legközelebbi ágyára, ellenőrzöm gyorsan a felszerelésemet, és készen is állok rajta, hogy Kalloy eligazítását is meghallgassam. Újat igazából nem mond, úgyhogy a hátamra veszem a táskámat, felcsatolom a kis oldaltáskámat is, és úgy sorolok be a menetoszlopba, hogy közben a tekintetem Brandont keresi. Nem nehéz kiszúrni persze, de közben valahol sikerül vállal meglöknöm valakit. - Ne haragudj... - szabadkozom Astridot megpillantva, aztán felteszem én is a maszkomat. - Ez nagyon izgi lesz, ugye? - kérdezem tőle, ha úgy látom, kapható egy-két szónyi beszélgetésre, de közben továbbra is azt próbálom kideríteni, Bran hová sorolt be.

Hátam az ülésnek döntve, kihúzva magam ülök egy helyben, és erőltetem magamra a magabiztosság rideg álarcát, amíg földet nem érünk. Az én dolgom, hogy vigyázzak ezekre az emberekre. Nem terhelhetem őket azzal, hogy kimutatom az aggodalmaim. Katonás léptekkel vonulok be a csatasorba, és várom az eligazítást, mi közben a nevem hallom. Hangosan, de nem ordibálva szólok:
-Minden tisztelettel, kurvára remélem, hogy nem, Uram!
Ismerem a mostani vezetőnket, még ha ő nem is ismer engem. Tudom, hogy értékelni fogja ezt az apró poént. Míg a többiek lepakolnak, mi katonák igazából jóformán még több dolgot veszünk magunkhoz. A mi extra feladatunk mára az lesz, hogy a tudósok kísérgetése közben lefektessük a kábelt, amin keresztül kommunikálni tudunk a felszínnel, és azt követve fel is találhatunk, ha szükséges. Az egy kilométeres, 10 kilós gurigát az én egyik vállamon cipelem. Véletlenül rám jutott e nemes feladat. Nem könnyű, de ha szedem a lábam, egyre könnyebb lesz.
Keresem Nola pillantását, és néha rámosolygok, de látom elvan a szöszi tudóssal, így inkább  magam dolgával törődve lelkesen indulok meg a barlangba.. Tényleg cseszettül nehéz ez a szar.

Odalent minden olyan, mint azt leírták. Nyirkos, sötét barlang, ahol fény támad, bármerre is járunk. A finom, ragyogó fényű moha szerű izé szemkápráztató. Ty közelebb is lép, hogy megpróbáljon levágni magának belőle egy kicsit, amikor azt hiszi, senki sem látja.
Ekkor fél órája sétálgatunk lefelé. Eseménytelenül. a legtöbb kőépítmény csak kőnek tűnik, és természetes járatnak, nem mintha látni lehetne bármit is a növényzettől.
-Ti hallottátok ezt?
Én épp az első átjátszódoboz elhelyezésével vagyok elfoglalva ekkor, így fogalma sincs miről van szó, de aztán látom, hogy távol a sötétségben a falak felragyognak, és az a fény egyre gyorsabban közeledik felénk. Valami rohan a mi irányunkban, gyorsabban, mint ahogy a növény reagálni tudna rá...de mi?

Hopper remélem szedi a lábát, mert, amint beérünk a növényekhez mintát szeretnél fenni. Ha a mérget kitudnánk belőle vonni, vagy legalább is biztonságoság tenni a használatát, akkor nagyon hálás lenne a közösség. Nem a meglévő energiát kellene használnunk, hanem ezt a növényt. Bár az is elég, ha kiderítjük mi okozza nála ezt a jelenséget. Tényleg hasznosítható lenne.
Ahogy haladunk Nola véletlen meglök.
- Semmi gond - jelzek neki vissza, és intek Hoppernek, hogy ugyan jöjjön már mintát szeretnék venni.
- Igen, végre nem csak a labornak ülünk, ez a hely meg...- válaszolok kicsit ámuldozva. Akár, hogy is van, meg akármilyen is ez a hely van egy fajta varázsa.
- Hopper szedje a lábát, kérek egy üveget - tartottam felé a kezemet, közben a másikkal a sajátomból vettem elő a csipeszt és az ollót. A csipesszel megfogtam a növényt, majd épp vágtam volna lefelé belőle egy darabot, amikor a katonák közül megszólalt valaki, hogy hallottuk e.
Elnémülok, a mozdulatom lebénül, fülelek, de semmi, így folytatom a minta vételt, amikor meglátom a szemem sarkából, hogy valami közelít. Valami írtó gyorsan közelít, épp csak lecsimek a növényből, és adtam Hoppernek, hogy tekerje rá a tetőt, én az eszközeimet raktam el pikk pakk.
- Valami jön,gyorsan, ez nem a növény - már ha hihetünk a növénynek, és nem valami védelmi funció indult be nála. Bár az lenne. Ha az lenne akkor ránk is így reagált volna, és az elmondottak alapján ilyet még csak akkor csinált, ha valami a közelébe ment.

Kicsit sajnálom, hogy nincs igazán lehetőségem Brannel beszélni. Rossz, hogy most folyton együtt vagyunk, mégsem válthatunk igazából pár szót sem, mert mindenkinek a saját dolgával kell törődnie. Nekem ez még nem megy. Nem tudom megfelelően kezelni ezt a helyzetet, és szinte folyton őt keresi a tekintetem.
- Igen, szerintem is varázslatos. Bár kicsit ijesztő is. Vajon kik lehettek ezek a népek? - kérdezem elgondolkodva, de ahogy Astrid Hopperhez szól, inkább a gondolataimba mélyedek, és próbálok arra koncentrálni, hogy ne essek hasra semmiben.

Azért a kíváncsiságom és izgatottságom mellé lassan, de biztosan odaférkőzik egy másik érzés is. Félek. Legalábbis azt hiszem félelem ez. Valami zsigeri szorongás; szinte az első pillanattól kezdve úgy érzem, valami rossz fog történni. És, mintha csak egy rossz horrorfilmben lennénk, ez a valami egy fura hangot követően már fel is bukkan. Ijedten húzódom be az egyik katona mögé és onnan lesek kifelé, hátha sikerülne megpillantani a lényt, ami közelít. Jó lenne, ha nem lőnék szitává fölöslegesen, de ha arról van szó, hogy a saját épségünket megóvjuk, akkor egy szavam sem lesz. - előbb talán próbáljuk elijeszteni! - kiáltok fel hirtelen és megérintem a katona hátát, aki mögött elbújtam.

Épp végzek a dolgommal, amikor elkezdődik a kavalkád. Tekintetemmel rögtön Nola-t keresem. Na nem azért, nehogy elragadják a szörnyek. Amit ennyi katona, ekkora tűzerővel nem tud megölni, az nem fog a föld alatt bujkálni. Inkább csak azért aggódom, nehogy őt találja el valaki véletlen. De, úgy tűnik a társaim körbezárják, ha nem is szándékosan. Az eltévedt golyók nem őt fogják érni. Aggodalomra semmi ok.
-Nem, nem a növény...
Előre megyek, és letérdelek, puska a vállamhoz, és csak előre koncentrálva várok, ahogy a fény egyre közelebb ér. Közelebb, és közelebb. Nagy sokára hallom csak meg, hogy valami szedi a lábait a neves köveken. Kibaszottul ismerős a hangja, és szinte már érzem a bőrömön a karmai érintését.

Felállok, egyenesen a tűzvonalba, mielőtt valaki hülyeséget csinálna, és megvárom, amíg a pánikoló 20-30 centis fióka elszalad a csoport mellett. Legalább tudom tesztelni, hogy működik e az átjátszó állomás.
-Bázis, itt Crane. Megvan, hova lett a hiányzó Békacsirke. Vége.
Már indulnék is tovább, amikor tompa puffanást hallok mögöttünk. Oda sem nézek, és már kérdem is:
-Ty?
Katonatársunk fegyvere a földre hullott, amikor a haragos vörösre dagadt keze már nem tudta továbbtartani a súlyt. Eszméleténél van, de valami nagyon megcsípte. Csak tudnám mi.

Pakolászok, várom a gyakornokot, és feltűnik, hogy Nola folyamatosan, mintha keresne valamit, vagy valakit a tekintetével. De ettől függetlenül végzi a munkáját. Vajon van itt neki valami ismerőse?
- Nem tudom, de igazad van teljesen. Varázslatos és ijesztő – veszek mintát a növényből, és épp elpakoljuk a dolgokat, amikor elölről jelzés érkezik, hogy valami jön, valami közeledik. A növény segít ugyan a világításban, de a lámpákat az érkező valami felé kapja mindenki, így én is ezt teszem.
Nagyon nem a növény, az magától kapcsolódik fényárba, és sokkal lassabban, mint az a valami. Közbe próbálom azt is megnézni mi van előttünk,  de nem igazán sikerül. Az események gyorsan történnek, és csak pislogok, hogy mit csinál a katona. Beáll a tűzvonalba.  Az a valami közelít, nem cselekszik senki, amennyire tudom én is félre húzódom ügyelve arra, hogy a falhoz ne érjek hozzá.
- Ez, hogy a fenébe kavarodott ide? – nézek az elrohanó csirke után. Láttam már egy -kettőt a telepen, de ennyire közelről még egyet sem. Aztán valami puffan, koppan, és egy ember eltűnik az előttem állók közül.
Előre megyek, hogy megnézzem mi történt. Egy katona a földön, nézzük, keressük rajta, hogy esetleg mi történt. A kezét látva:
- Nola nézd meg - közben a lámpával a földet, falat kutatom valami állatféle után. Majd kapom is elő a csipeszt, és egy kis üveget, abba rakom a talált rovart.
- Láttá már ilyet? Szerinted ez csíphette meg? - nézek Nolára.

/ gondoltam miután szóba került felfedezetlen új földalatti élőlény lehetősége a vezető pm be , Nola rád bízom, hogy ismered , nem ismered, utána majd kifejtjük és elpostázzuk, mint új fajt a Kapitánynak /

- Szerintem az is óriási, hogy mi lehetünk az elsők, akik rendesen szétnéznek itt!  - teszem még hozzá, miközben nézelődöm, bámészkodom, ameddig csak a helyzet engedi. Alig látok ki a katonáktól, de azt látom, hogy Bran nincs itt. Bármiben lefogadnám, hogy ő az, akire több társai is rákiált, hogy húzzon már el a tűzvonalból. Azért kicsit megnyugtat, mikor többen is megkönnyebbülten, fel-felnevetve mutogatnak a szerencsétlen kis békacsirke után.
De még most sem lélegezhetünk fel. Ty nevét hallom, és Astridot követve én is odamegyek, hogy megnézzem, mi történt. Ennek a srácnak nincs túl sok szerencséje a helyi élővilággal. Valahogy mindig megtalálja a mérgező élőlényeket. Ty fölé hajolok, és a légzését számolom, miközben szemügyre veszem a karján lévő csípést. - Azonnal orvos kell neki, egyenetlen és kihagy a légzése!  - Astrid felé fordulok, és ha átadja, elveszem az üvegcsét, hogy megvizsgáljam. Ha nem, akkor csak közel hajolok és rávilágítok a lámpámmal. - Nagyon hasonlít a hercegnő bogárra, de ez itt sokkal kisebb és ez a színváltozat is ismeretlen eddig.  Talán az itteni környezethez adapatálódott változat. Ha ez csípte meg Ty-t, akkor tényleg sürgősen szükség lesz arra az orvosra. - Tyra pillantok és aggódón leguggolok mellé, hogy szemügyre vegyem az égővörös színben játszó karját. Közben már hallom is, ahogy több pár bakancs sietősen trappol felénk. Remélem, hogy a doki az egyikük, mert ha Ty-t tényleg a fiolában látható kis dög csípte meg, annak a központi idegrendszerre ható mérge nagyon gyorsan megölheti Tyt.