A hajó agya. A kapitány, az első tiszt, a navigátor, a tüzér tiszt, és a kommunikációs tiszt munkahelye. A kapitányi szék, és a hozzá tartozó terminál középen helyezkedik el, és őt veszi körbe a másik 4 munkaállomás. Illetve a bejáratnál található még négy további tartalék terminál, ha további feladatot kell itt ellátnia valakinek, vagy az egyik elsődleges meghibásodna. A terem másik végén, szemben az ajtóval egy hatalmas kijelző található, arra az esetre, ha valamit nagyban szeretnének megjeleníteni.
Maga a szoba mélyen a hajó belsejében található középtájt. A reaktorterem után ezt választja el a legtöbb tér és páncél a külvilágtól.
A hajó szabályzata kimondja, hogy legalább egy valakinek mindig itt kell tartózkodnia, még dokkolás közben is.
A kijelző némasága szinte már ordít, most, hogy azt várjuk, végre megszólaljon, és visszajelezzen valamelyik szondánk. Szerintem senki sem bánja, hogy sikerült egy kicsit tovább elrejtőznünk, mint reméltük, és a holdakat körbetáncikálva elkerülni az ütközetet amíg csak lehet, de most már elég a fogócskából! Ujjaim összekulcsolva könyökölök a térdeimen, és pihentetem az állam az ökleimen, magam elé meredve, mígnem végre megérkezik a válasz amit annyira vártunk. Megvan Az Arkan. -Na végre! Hajtőművek 25% teljesítményre. Teljes hajó készültségbe. Ha megkerültük a holdat, szálljon fel a sikló flotta. Hátradőlök, mint egy profi sakkjátékos, aki megtette az első lépést, és most csak várok, mi jön. Freya-ra nézek, és bólintok. Kezdődik. -Össztűz a jégdarabokra előttünk. Ha utána a szenzor nem lát ellenséget, indulhat a civilek siklója! A sok millió jégszilánk szétszóródik, ahogy a légvédelmi ágyúk ripityára lövik őket. Ha itt lenne az álcázott sikló, most lebukna, de nem látjuk sehol. Ez volt a napokban a harmadik ilyen teszt. Egyszer mintha láttuk volna még az elején, de úgy tűnik megtanulta, hogy jobb, ha távol marad. Nehéz szívvel, de kiadom a parancsot. -Indulhat a tehersikló. Vigyázzanak magukra, és egy hét múlva találkozunk!
Lassan kerüljük meg a Holdat, és bújunk elő a takarásából. A tehersiklót már rég nem látjuk, amikor előkerül a horizonton az ellenségünk hajója. Az Arkan! Mély levegőt veszek, kiadom a következő parancsot: -Hívják őket.
Teljes harckészültség! A személyzet foglalja el az állásait! Teljes harckészültség! - A hajó MI-je a lehető leggépiesebb hangon ismételgeti a parancsot, én pedig végre megint csatába szállhatok. Izgatottságom lugyan nem ül ki az arcomra, de én érzem, hogy az adrenalinszintem máris az egekben van. A hajó hídján állok, mellkasom előtt összefont kezekkel és meredten nézem a képernyőt, amelyet mostmár teljesen betölt a Jola élőképe. Az ezerszer is átismételt haditerv lépései pörögnek át az agyamon, és próbálok úgy tenni, mintha nem az egész életem, karrierem, és sorsom függne ettől a mai csatától. A kommtiszt hangja egészen meglep, de csak a szemöldökömet vonom fel, egyéb reakciót nem láthat tőlem senki. - Kapcsolja a nagy képernyőre és csöndet! - ujjaimmal mutatom a vissszaszámlálást, miközben nagy levegőt veszek és megigazítom az egyenruhámat, mielőtt a kapcsolat létrejönne. - Káosz kapitány! Micsoda kellemes meglepetés! Meg akarja adni magát? - közben intek a tüzértisztnek, hogy mehetnek az első atomtorpedók, ahogyan azt korábban már megbeszéltük.
Magamra erőltetek egy műmosolyt, ahogy meglátom Val arcát. Ellenállok a kísértésnek, hogy én is felálljak a kapitányi székből. Helyette csak válaszolok neki, nem hadarva, de azért tempósan: -Ma nem. Viszont, gondoltam, adok még egy esélyt. Az embereid most fognak szembeszállni egy hajónyi nővel, gyerekkel és civillel, és veszteni ellenük. Ha még most visszafordultok, a consilium talán megkegyelmez az embereidnek. Vagy, maradj, és árvát csinálunk a lányodból. Nem. Nem igazán hiszek benne, hogy a diplomácia működni fog ennél a nőnél. Na nem azért, mert képtelen rá. Ha az lenne az érdeke, biztos vagyok benne, hogy meg lehetne oldani ezt békésen. De nem az. A halálunkkal ő lenne a 27. század egyik legmeghatározóbb alakja, már most. ÉS nyilván úgy kalkulálta, hogy nagyon jók az esélyei ebben a csatában. Ideje bebizonyítani mekkorát téved. Megvárom, reagál e erre valamit, majd felelek. -Viszlát a temetésig. - Aztán bólintok, hogy bontsák a vonalat. - Sikló Flotta készenlétbe! Innentől élesben megy! Freya! Lassuljon le a Jola amennyire csak lehet, anélkül, hogy megfordulnánk. Minden a terv szerint halad, mígnem...az egyik monitor vörösen villan fel, majd még egy, és még egy. Nem rázkódik bele a híd, mint egy Sci-fi filmben, de nyilvánvaló, hogy találatot kaptunk. Csak éppen, ez túl korai volt. A kilőtt torpedók, amiket jeleztek a szenzorok még nem kellett volna, hogy ide érjenek. -Kapitány! Atom torpedó találta el a hajótestet. Súlyos sérülés a bal oldalon, és minden légvédelmi ágyúnk működésképtelen lett. -Evakuálják azt a szektort! És intézkedjenek a javításokról!
Gonosz kis mosolyra húzódik a szám a szánalmas manipulációs kisérletet hallva. Bizonyára ő is retteg, ahogy a szánalmas bagázs is, akik már ezerszer is megbánták, hogy belementek ebbe az ostoba, öngyilkos vállalkozásba. A Consilium kegyelmes és megbocsátó. Valószínűleg megkegyelmezne az ostoba civileknek, ha megadnák magukat, de a kapitány tudja, hogy a megadás nem opció. Az ő és a katonái számára legalábbis biztosan nem. Őket nem a bolygóra száműzné a tanács, hanem egyszerűen agyonlövetné őket, mint az elvadult kutyákat. Mert pontosan azok is. Én azért vagyok, hogy a nyilvánosság elé kényszerítést megelőzzem. Nem áll szándékomban foglyokat ejteni. Nőket és gyerekeket sem. És ezt Dobrik valószínűleg ugyanolyan jól tudja, mint én. - A saját gyereked miatt aggódj inkább, Kapitány. Nem fogunk a civiljeiddel, de még a katonáiddal sem harcolni. Egyszerűen kipörköllek a naprendszerből, és begyűjtöm a fejpénzt. Az árulókért különösen jól fizetnek. - Nem várom meg, hogy ő bontsa a kapcsolatot. Egyetlen intésemre megszakad az adás, és figyelem, mire mennek a torpedóink a Jola ellen. Az Artemisről kilőtt egyetlen, magányos torpedó találatát szinte azonnal jelzi a megfigyelő rendszer, én pedig még szélesebbre húzom azt a gonosz mosolyt. - Lassuljunk hozzájuk, és küldjük ki a skorpiókat, segítsenek a siklók ellen az artemisnek! - adom ki az újabb parancsot, és fél pillanattal később már hallom is megismétlődni a szavaimat.
Hát eljött ez a nap is. Nem mondhatom, hogy túl nyugodt vagyok. Nem mondok semmit Ethan szavaira, csak csinálom a dolgom. Sokszor átbeszéltük a terveket. Lehet őrültség és a vesztünkbe rohanunk, de azért van benne lehetőség, csak nem szabad hagynunk magunkat. Oda kell figyelnünk minden lépésre. Nem adhatunk nekik lépéselőnyt. Csendben hallgatom végig a beszélgetésüket. Olyan szívesen eresztenék bele pár golyót. Bár gondolom sokan így vagyunk ezzel. -Rendben!-Azzal már lassítom is le a drágát. Remélem valamennyire azért épségben átvészeli ezt az egészet. Nem szívesen mondanék le róla, még ha sikerülne is megmenekülni. Ha elsüllyed, akkor úgy tisztességes, ha vele süllyedek.
Nagyon gyorsan peregnek az események. Maga az űrcsata is igencsak mozgalmas, közben viszont megérkezik Cross üzenete is. Hát, ez előbb következett be, mint gondoltam volna. Biztosan az Artemis-ről ugrott le pár adrenalinfüggő. Nem lehetnek sokan, de persze azon a folyosón most vakok vagyunk. -Küldjenek erősítést Cross-nak! De, legalább jó hírt is kapunk. Úgy tűnik a siklóink sikerrel jártak. Eddig minden a terv szerint halad azon a fronton. Még ha ez elég szomorú is sokaknak a mi oldalunkon is. -Torpedókat előkészíteni. Hiper ágyúkat készenlétbe! ÉS Freya...ideje, hogy besegítsünk a pilótáknak. Menjünk közelebb az Arkan-hoz. akkor látom csak meg, mit művel Powell. Bátornak bátor, a kétségtelen, de kiállni az Arkan ellen, ilyen közelről? Azzal a pici siklóval? -Mi a....FREYA! Hívd vissza a pasidat gyorsan, mielőtt megöleti magát! Kissé aggaszt amit látok. Aggaszt, mert ez olyasmi, amit én is művelnék. És azt kevesen szokták megúszni élve.
Ahogyan mi ők is rendesen felkészültek erre a csatára. Még mindig tartok attól, hogy a végén mi bukunk el.. De legalább nem adtuk könnyen magunkat. Sokat agyaltunk ezen a lázadáson. Tudtuk, ha meglépjük nem lesz nyugtunk és ó, hogy sok csatát kell majd vívnunk. De bízzunk benne, hogy a sok áldozat, amit meghozunk nem veszti értelmét. -Adjunk nekik!-Mosolyodom el, majd ahogy meglátjuk mi folyik ott meglepődöm én is. Rosszallóan pillantok Ethanre. Tudja nagyon jól, hogy ez, ami közöttünk van Powellel nem hivatalos... De tény ki foglalkozik most ilyen "apróságokkal". Nem kezdem el lehordani a fejét, de azért érezze nem örülök neki. - Adrian vonuljatok vissza! Nem kell a hősködés!-A hangom határozott és kemény. Közben azért hevesen kalapál a szívem. Nem akarom végig nézni, ahogy lelövik őt, őket... Ha elindulnak visszafelé próbálom őket fedezni és minél többször eltalálni az Arkant, vagy bármilyen ellenséget.
Nagyon most nem tudok foglalkozni Freya rosszalló pillantásával. Konkrétan el is felejtem szinte azonnal. Túl sok minden fordul rosszra egyszerre. Emlékszem, amikor terveztük ezt az egészet, a legoptimistább becslés szerint is számíthattunk rá, hogy a csata során elesik a legénységünk fele. -Adjanak le lövéseket a Hiperágyúkkal, amint készen állnak! Aztán megtörténik amit féltünk, és Powell gépét kilövik. Nem teli találat. Nem úgy, mint a többieké eddig. Még éppen megúszhatta. Utálom ezt a fajta csalfa reményt, de nem kockáztathatjuk meg, hogy kint hagyjunk. -Lőjünk ki egy szondát a roncshoz! ÉS Freya...célozd be a kettes csapat ellen harcoló siklót. Ideje, hogy tanuljunk valamit az ellenségtől. Ahogy megvan, lőjünk ki rá két torpedót, 1 másodperc késleltetéssel! A kijelzőre nézek. Mi van már a légvédelemmel?
Látom, ahogy eltalálják Powell siklóját. Egy pillanatra a szívem is elfelejt tovább dobogni. Mi a francért kellett neki hősködni. Nagyon jól tudta, hogy semmi esélye egy ekkora túlerővel szemben. Lassan érnek el hozzám Ethan szavai, de végül visszatérek a jelenbe és teszem a dolgom. -Szonda kilőve...-És drukkolok, hogy időben rá találjon. Valakit muszáj lesz elküldeni érte. -Gyertek ide az anyucihoz, ti rohadékok!-Azzal elkezdem az ellenséget lőni, majd a torpedók is szabad utat kapnak, ahogyan azt Ethan kérte. Ha a szondától kapok visszajelzést már fel is veszem a kapcsolatot Tommal. -Tom! Powell siklóját kilőtték. Úgy tűnik a szonda megtalálta. Küldöm a koordinátákat! Addig mi fedezünk téged!-Már így is elveszítettünk bőven embereket. Akit csak tudunk meg kell menteni. Nah meg persze az is benne van a pakliban, hogy az a valaki számomra fontos.
A parancsnoki hidat mindenki úgy képzeli el, hogy csata közben csak úgy pereg mindenki nyelve, és egymást túlüvöltve jelentik az emberek mi történik. Valójában a legtöbb adat a kijelzőmön látszik, és csak Freya szokott hozzám szólni, más ezt nem teheti meg, nagyon nyomós ok nélkül. Figyelem a hiperágyúk becsapódásait. Talál ugyan mindkettő, de csak súrolja a másik hajót. A pajzs túlságosan megégeti a lövedékeket, és azok ezért kitérnek. Nem lennék a gépész helyében, akinek ezt ki kell majd javítania, de így olyan, mintha sajtreszelővel próbálnánk embert ölni. Nem lehetetlen, de erre most nincs időnk. -Menjünk közelebb. Ágyúkat újratölteni, és kézi vezérlésre kérem a konzolomra! Közben Freya láthatja, hogy a kilőtt torpedók telibe találják a Jenna-ra vadászó siklót, és az egyik skorpió kísérőjét. Ezek a kis hajón ennek a robbanásnak a tizedét sem élnék túl. -Hívják Braga-t megint. Közben Freya üzenetére érkezik a reakció Tommy-tól, szinte instant. Igaz csak írásban, megnyugtató zöld színekkel. "Ne aggódj, hazahozom."
Vas. Júl. 19, 2020 1:47 am
