Társalgó

Legénységi Fedélzet

 Közvetlenül a Tiszti pihenő mellett helyezkedik el. Patinás berendezése a földi időket juttathatja annak eszébe, aki ide belép. Bőr kárpit, szövet párnák. A padlón szőnyeg, az alkóvban jobb napokon még rendes italt is tároltak. Korábban, mikor még az URS Volentis is büszkén hasította az űrt a Consilium tagjai használták a szobát, ha kényelmes elvonulásra vágytak.
Az idők során a berendezés nagyja megmaradt, csak az értékes festmények tűntek el a falakról. Ezeket ki-ki vitte magával. Manapság a hajó kapitánya használja, általában itt köt ki az az illető, aki magas rangú vendég és kényelmesebb körülmények dukálnak neki.  

2 Héttel előre küldöm el a a kérvényt, hogy egy újabb főtisztet interjúvolhassak meg. Braga cikke nagyon sikeres volt, és az olvasók imádják a főtisztekről szóló tudósításokat. Legalábbis ez áll a Comet legutóbbi felmérésében. Tudom, mert én írtam.
A hajóra beengednek, igaz, valaki elkísér, nehogy eltévedjek. Azt viszont rögtön meg kell állapítanom, hogy sokkal barátságosabb itt mindenki, mint a másik hajón. Határozottan! A társalgóba érve bemutatom a két termoszt, amit magammal hoztam. Rövid vizsgálat, megint. Lent már megnézték. Meg is kóstolták amikor kiöltöttem egy pohárba. Nem sajnálom tőlük. Amikor végre megérkezik a kapitány, kezet nyújtok neki.
-Köszönöm, hogy fogad! Úgy hallottam, ön szinte már kriminálisan rajong a limonádé ízéért, ezért kérem fogadja el, ezt az ajándékot. Igazi citromból, és cukorból, saját készítésű limonádé! Nem rég jártam a bolygón, és onnan hoztam magammal az összetevőket.
Átnyújtom a  termoszt, aztán kisterpeszben állva várom, mit mond.

Túl nagy errefelé mostanában a forgalom. Bár az tény, hogy jó előre jelezte a vendég, hogy jönni szeretne, így szerencsére legalább ez nem ér váratlanul. Ennek is köszönhető, hogy nem kell a hangárban várakoznia, míg találnak mellé valakit, aki elkíséri a hajón. Nevezhetnénk udvariasságnak, de ha őszinték akarunk lenni, akkor ez sokkal inkább biztonsági kérdés. A világért sem szeretnék lelövetni senkit azért, mert a hajómon kóricált kíséret nélkül. A kadét a társalgóba kíséri a vendéget, persze csak miután alapos, de nem túlzottan tolakodó átvizsgálásnak vetette alá.
- Kérem, itt várakozzon, a kapitány pár percen belül itt lesz.
Ezzel búcsúzik is magára hagyva Mr. Lockleyt. Vagy legalábbis ezt a látszatot keltve, mert parancsa szerint addig az ajtó túloldalán kell strázsálnia, míg meg nem érkezik Reeves kapitány.
- Jones kadét!
Köszöntöm az ajtónállót, aki egy biccentéssel jelzi, hogy a vendég már vár rám.
- Köszönöm kadét, elmehet.
Bocsátom dolgára, majd lendületesen benyitok a társalgóba. Igazság szerint fogalmam sincs, pontosan milyen végkimenetelre számíthatok ezzel a mai találkozóval kapcsolatban, így úgy döntöttem egyszerűen csak úszok az árral.
- Üdvözlöm a Volentis fedélzetén!
Fogadom el a felém nyújtott kezet, s még meg is toldom egy kellemes mosollyal. Az ilyen eseményeken szokásos fehér egyenruhámban feszítek, nem mintha különösebben értékelném az élményt. Komolyan, mégis milyen idióta találta ki a fehér egyenruhát? Biztos soha nem kellett azon aggódnia, hogyan is tartják az emberek tisztán…
- Ugyan, nem tesz semmit. – Mert mi mást is tehetnék, azon kívül, hogy fogadom? – Kriminálisan? Kíváncsi lennék kinek sikerült ezt a jelzőt rám aggatnia.
Kommentálom, miközben hálásan elfogadom a felém nyújtott italt.
- Bár nagyra értékelem a gesztust, de muszáj megkérdeznem. Csak nem ezzel akar lekenyerezni?
Akár csipkelődőnek is tűnhet a kérdés, olyan bevezető ugratásnak, de valójában nagyon is érdekel a válasz.
- Egyébiránt nem a beosztottam, igazán lazíthat a beállásán. Kérem, foglaljon helyet.
Kínálom hellyel a vendéget, miközben a termoszt leteszem az asztalra és kerítek két poharat, amibe tölthetek az ajándékból. Arra viszont gondosan ügyelek, hogy a beszélgetésünk elején, csak az ujjaim közt forgassam az italt és semmi esetre se kortyoljak bele.

A türelem fontos erény. Az embereknél legalábbis. Nekem nem kell ilyesmivel élnem szerencsére. Jóformán semmi idő alatt ér ide a kapitány, ha engem kérdeznek.
-Azért hálás vagyok. Tudja, mindig szerettem volna megnézni magamnak ezt a hajót, még odahaza a Földön is.
Mosolygok rá. Úgy tűnik ráharapott a dumámra. Reméltem is, hogy így lesz.
-Most adhatnék egy béna kitérő választ, hogy ez az ital annyira finom, hogy be kéne tiltani, de valójában arra céloztam, hogy nagy rajongója vagyok önnek. Senki mást nem ismerek, aki egy fegyelmi tárgyaláson rendelt limonádét a teremszolgától. Egyébként, ez lenne a nem hivatalos első kérdésem is. A legenda szerint kapott is. Igaz ez?
ÉS ha már nem hivatalos kérdés, a jelek szerint neki is van egy a számomra. De mielőtt felelnék, láthatóan arra vár, hogy először én igyak bele az italba. ami egyébként egy régimódi illemszabály, ah valaki ajándékot hoz. Olyan kultúráknál volt ez fontos, ahol az illetlenséget is ugyanazzal büntették, mint minden mást. Halállal. Jó látni, milyen messzire jutott az emberiség.
-Természetesen nem csak ezzel Kapitány úr! - Vágom rá, kissé rosszul leplezett pimasz vigyorral. - Bár tárgybeli ajándékkal nem szolgálhatok többel ma.
Lazábbra veszem a testtartásom, és hálásan biccentve ülök le, mielőtt felelnék neki:
-Az előző kapitány borzasztó szigorú volt...de azt hiszem már említettem rá. Na de, az interjúval is foglalkozni kell, így kérem, mondja el, milyen érzés, hogy az emberiség legnagyobb puskájának ravaszán az ön ujja pihen?

- A jó cserkész ott segít, ahol tud. Ha gondolja, a beszélgetésünk után szívesen körbevezetem. Hacsak nem látott az idefelé vezető úton elég érdekességet.
Persze csak az olyan helyeket nézhetné meg, amit bármelyik ide tévedő turistának is megmutatnék. Példának okáért elég szép mellékhelyiségeink vannak, főleg a Consilium és a vezérkar részére kialakított részlegen. Közben italt töltök és elfoglalom a helyem. Mondhatjuk egész barátságos a kialakult légkör, amit csak tetéz az első kérdés. Valószínűleg meg kéne hökkennem a szemtelenségen, de komolyan mondom az egy vicces és kicsit félelmetes pillanat volt. Így nemes egyszerűséggel csak nevetek egy jót, ahogy emlékezetembe idézem a történteket.
- Nem hiszem, hogy ez egy rajongásra érdemes tett, de ha pontosak akarunk lenni, akkor a fekete őrség tagjától és sajnos nem, nem kaptam limonádét, így kénytelen voltam utána beszerezni magamnak egyet.
Ami nagyjából fedi is a valóságot, leszámítva, hogy gyakorlatilag úgy hívtak meg rá. Továbbá esküszöm, mintha csak az egómat akarná fényezni a riporter. Amiben valószínűleg igazam van, ha a további felmerülő témákat és kérdéseket vesszük alapul. Egy pillanatra azt hiszem, hogy ki szeretne térni a némiképp indiszkrét kérdésem elől, de aztán kapok választ. Bár ez a tipikus nesze semmi fogd meg jól esete. Viszont elgondolkodtató és bizony, ha lehetőségem van gondolkodni, akkor általában eszembe is jut valami. Lássuk mihez is tudunk kezdeni vele.
- Ha jól sejtem az előző interjúalanya Braga kapitány lehetett. – Igazság szerint olvastam a cikket. Még érdekesebb is volt, mint amire számítottam. Ami azt jelenti, hogy a) a pasi tudhat valamit és sikerült lekenyereznie a nőt, b) a pasi tudhat valamit, is sikerült megfelelően kiszíneznie az interjút, ami maga után vonja a c) opciót, hogy a pasi tudhat valamit, mert nem herélték ki amiatt, hogy kiszínezte az interjút.
- Mielőtt megválaszolom ezt a szemtelen kérdést, bár teszem hozzá, eddig egy partnerem sem panaszkodott a puskámra, sőt… térjünk vissza a lekenyerezéshez. Üzletet ajánlok.
Mosolyodok el lassan, még mindig csak szemmel követve az italom mozgását a poharamban, majd egyenesen a riporter szemébe nézve.
- Minden feltett kérdéséért cserébe én is felteszek egyet. Ha nem tetszik a válasza, fenntartom a jogot, hogy én se válaszoljam meg az önét. Gondolja át a dolgot, addig grátisz megválaszolom az elsőt. Érdekes, azt kell, hogy mondjam több szempontból is érdekes.
Itt levegőt veszek és már-már azt hihetnék, hogy folytatom a kérdés fejtegetését, de nem. Elbagatellizálhatnám a dolgot és áradozhatnék a helyzetemről, de momentán nincs hozzá gyomrom. Ha pedig az igazat, vagy legalábbis egy részét mondanám, és mindez megjelenne nyomtatásban, akkor valószínűleg fizikailag sem maradna gyomrom. Szóval a legkézenfekvőbb és legkevésbé provokatív megoldás a bölcs hallgatás.
- Nos, jöhet a következő kérdés? – És ennél a pontnál kortyolok végre egyet az italból, amit ki is élvezek pont úgy, ahogy a régi idők sommelier-i tették a borral. Tényleg a limonádé a fétisem.

-Szívesen elfogadom. Eddig csak a folyosókhoz volt szerencsém, és lássuk be. Az állomáson sem festenek nagyon máshogy ezek.
Kivételesen őszinte a megdöbbenésem. A fekete őrségtől rendelt limonádét. Ez majdnem olyan pofátlan, mint amikor a földön valaki egyszer lángost akart kérni a McDonalds-ban. Csak ott valamivel kevesebb volt a kockázata annak, hogy lelövik ezért.
-Ahaaa...khmm. Elnézést. Csak ez most letaglózott picit. Azt hittem, túloz a sztori, de nem. Minden esetre, kár, hogy ezt nem írhatom meg. De attól még nagyon tetszik.
Bólintok, és úgy teszek, mint aki próbál leplezni egy mosolyt, amikor Braga kapitány szóba kerül. Az igazat megvallva, nem ő volt a közvetlenül előző interjúalany, de ennek a beszélgetésnek jobbat test, ha ennél a változatnál maradunk. A doki interjúját úgysem írtam még meg, és lehet nem is fogom soha, szóval nem akkora füllentés ez.
-Ez jó! - Nevetek fel a nagy puskára, és közben megrázom a fejem. - De én igazából a Volentis fegyverzetére céloztam most.
Üzletet ajánl? Fura fickó ez a kapitány, de meghallgatom, miért ne? időmbe belefér, mára úgysem terveztem mást. Igazából örülhetek, hogy kiengedtek a karanténből. Az ajánlatra biccentek könnyedén.
-Tudja, az alanyok általában minél előbb szabadulni akarnak ettől. Nem szoktak nekem kérdéseket feltenni. De miért is ne? Még érdekes is lehet. Szeretné, ha az ön kérdései is bekerülnének a cikkbe?
Megvárom, amíg iszik, és újra kortyolok én is. androidként csak az íz miatt teszem, szóval nagyon remélem, és emiatt én úgy érzem, rakhattam volna ebbe még 6-8 kanál cukrot, de az volt a cél, hogy emberi fogyasztásra alkalmas legyen, és a kapitány ízlésének megfelelő, nem pedig valami mennyei szirup, amiben szinte megállna a kanál. A gondolatra is összetódul a nyál a számban pedig. Vagy legalábbis tenné, ha hagynám.
-Jöhet. Ön nyilvánvalóan nagyon tehetséges katona, ha eljutott eddig a rangig. Az érdekelne, hogy miért pont a katonai pályát választotta, és mindig ezt szerette volna csinálni?
Teljesen ártatlan kérdés. Valamilyen formában mindenkinek fel szoktam tenni. Nagyjából annyira semmitmondó, mintha azt kérdezném, ha gyermeke születik, fiút vagy lányt szeretne?

- Akkor ezt megbeszéltük.
Mosolygok és gondolatban már azt latolgatom, hogy is fordítsam az előnyömre ezt a kis tárlatvezetést. Nem árt, ha az embernek van némi befolyása az újságírókra. Persze csodát azért nem várok, de egy remek kezdet lehet.
Addig is anekdotázunk kicsit és mi tagadás valahol büszkeséggel tölt el, hogy sikerült megdöbbenteni a vendéget. Mivel én személy szerint nem szoktam ezzel a tettel dicsekedni, hiszen csak a színjáték része volt, az érintetteken kívül pedig szinte senki nem tartózkodott a teremben, így az is csoda, hogy egyáltalán kijutott a dolog a négy fal közül.
De ennyit a hőstettekről, inkább térjünk át az interjúra és erre a kis üzletre. Elégedetten konstatálom, hogy sikerült egy kis színt vinni a szürke hétköznapokba.
- Nem mondom, hogy én kifejezetten rajongok az interjúkért. De, ha már részt kell vennem benne, akkor miért ne tehetném érdekessé?
Reflektálok és igazából már meg is van az első kérdésem. Az igazat megvallva a következő, amit felém intéznek annyira lagymatag, hogy meg is lepődök.
- Semmi eget rengető oka nem volt. Szülői ráhatás. – Emlékszem vissza a napra, amikor a flotta felvételijén találtam magam. Ez az emlék szinte semmilyen érzést nem vált ki belőlem. Akkor ez is csak egy volt a lehetséges elágazások közül.
- De érdekes, hogy tehetséges katonának titulál. Érdekelne, hogy a rólam hallott mendemondák alapján mégis milyen képet alakított ki rólam mielőtt idejött? – Teszem fel én a saját kérdésemet, mert komolyan foglalkoztat a dolog. - És nehogy azt mondja, hogy teljesen tiszta lappal indultam. Ha olyan jó riporter, mint amit nekem sikerült kiderítenem – utalok arra, hogy nem érkeztem felkészületlenül – akkor valószínűleg alaposan utánam nézett mielőtt betette a lábát a hajómra.
Kissé oldalra billentett fejjel várom a választ, bár még azért hozzáfűzök egy aprócska megjegyzést.
- Amennyiben úgy érzi, hogy a cikke hasznára válna, nyugodtan beteheti a kérdéseimet… és a válaszait.

-Sok interjúban volt már része? Csak, hogy tudjam, ez lehet-e az oka, hogy nem rajong értük.
Hírhedt kollégám, ki megpróbálta megzsarolni interjú közben az egyik híresen agresszív tisztet. Fárasztó azóta egyedül dolgozni az újságnál. Pedig nem nehéz munka ez, csak megértően kell bólogatni, mint most. Szülői ráhatás. Borzasztóan gyakori ez a válasz erre a kérdésre. Szédítő belegondolni, hogy még az én esetemben is. Bizonyos értelemben.
-Be kell valljam, nem sok mendemondát hallottam önről. Nyilván kitalálja, melyik két kapitányról pletykálnak a legtöbbet. Ön...nos ön sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik. Nem szadista, nem felelőtlen, csak végzi a dolgát. És nem tojik be, ha egy felettese hozzá szól.
Mosolyogva megvonom a vállaim, mielőtt még hozzátenném:
-De ha nem a bennem kialakult képre kíváncsi, hanem a rosszindulatú szóbeszédre...Azt hallottam, ön egy kicsit különc. Ha pedig megkértem fejtsék ki, mindig a limonádé történet jött elő.
Valahogy az az érzésem, ez nem fog bekerülni a cikkbe. Pedig nagyon finoman fogalmaztam. Mégis, ha Norman nem kéri, hogy hagyjam ki, akkor magamtól fogom megtenni. Ez a manus a lehető legjobb erre a posztra. Egyike azon keveseknek, akiket a Consilium bukása után is el tudnék képzelni itt. Már ha ez rajtam múlna.
-A következő kérdésre szerintem mind tudjuk a választ. Szívesen lenne e most Braga kapitány helyében, aki ebben a pillanatban is a lázadók ellen harcol, és napok kérdése, hogy végre hírt kapjunk a győzelmükről? ÉS mivel ez egy könnyű kérdés, önnek mi lenne a stratégiája a helyében?

- Hmm, nem mondhatnám. – Tűnődök, majd lassan elmosolyodok. – Amikor csak tudtam kibújtam alóluk. Szerintem inkább az lehet az oka, hogy az emberek nem mindig tudják, hogy mit várhatnak egy riportertől és ez… hogy is fogalmazzak. – Gondolkozok, pedig pontosan tudom rá a választ. – Nyugtalanná teszi őket. Vagy, ha véletlenül nem tartanának ilyesmitől, akkor van bennük egy alapvető félelem attól, hogy vajon mi csúszhat ki a szájukon, amit később majd jól megbánnak. Ez alatt pedig semmi terhelőt nem értek, egyszerűen csak van egy stresszes szituáció és a legjobb szándékkal is fogalmazhat úgy az ember, hogy azzal akár megbánthat valakit vagy nevetség tárgyává válhat.
Jó hosszúra nyúlt ez a magyarázat, de valóban ez a véleményem. Néha akaratlanul is mondunk hülyeségeket, és ugyan ki szeretné ezt viszont látni egy újságban?
Nem is érdemes több szót fecsérelni erre a témára, sokkal jobban érdekel, miféle pletykák keringenek rólam az éterben. Nem mintha nem próbálnám minimális értéken tartani ezeket, de ha már valamit mégis mondanak rólam, az jó lenne, ha minél ártalmatlanabbnak tüntetne fel. Így a konklúzió, ami végül elhangzik, felettébb nagy elégedettséggel tölt el. Ki hitte volna, hogy amellett a kettő mellett végül én leszek a kiegyensúlyozott? Vagy épp a különc. Nem mondhatnám, hogy ez sértő lenne, sokkal inkább megnyugtató. Csak mosolygok a hallottakon, s a szememben némi elégedettség érzékelhető.
- Ki hitte volna, hogy ebből a triumvirátusból én fogom kapni a legkisebb figyelmet. Én biztos nem.
S eközben mélyen hallgatok róla pontosan hány fegyelmi tárgyaláson vettem még részt azon kívül, amelyiken az asztal kellemesebbik felén ültem. Azt mondják, a korral komolyodik az ember.
Ha-ha.
- Ami azt illeti, a legszívesebben ott vagyok, ahol épp most lát. Bármennyire is nagy megtiszteltetés, hogy a lázadók után eredhet az ember, jó ha tisztában vagyunk vele ki mire alkalmas. Márpedig Braga kapitánynál és hajójánál nincs alkalmasabb erre a feladatra.
Fényezem kicsit a nőt és mélyen hallgatok róla, hogy ebben a kiiktatási kérdésben cseppet sem értek egyet a Consiliummal. Sőt, azt a gondolatot meg mélyen el is temetem, hogy szívem szerint az ellenséget szeretném győztesként látni.
- Mint arra korábban is utalt az én hajóm, hogy is fogalmazzak… túl nagy. Márpedig a méret jelen helyzetben hátrány. Nem üldözésre tervezték, bár a tűzerejére nem lehet panaszom. Mégis, egy agresszív támadást nehéz lenne kivitelezni vele, ráadásul Braga kapitány rendelkezésére állnak egyéb, jól megtervezett hajók, amik ilyen szituációban remekül bevethetők. Összességében azt mondhatom, hogy mindenki pontosan ott van, ahol lennie kell és az egyetlen dolog, amin változtatnék, ha mégis Braga kapitány helyében lennék, az az, hogy talán nem rontok rögtön ajtóstól a házba. Ha jól sejtem az ő győzelme esetén valószínűleg egy élő embert nem fogunk látni azokból, akik a Jolán tartózkodnak jelenleg. Márpedig, mint tudjuk az információ hatalom.
Jegyzem meg, arra utalva, hogy bizony lenne pár kérdésem, amiről szívesen elbeszélgetnék egy-két túlélővel. Mert szép-szép, hogy a hajón lévő lázadókat kiírtja a kapitány, de ugyan mi garantálja, hogy máshol nincsenek? Vegyük példának az én hajómat…
- Viszont ez egy érdekes kérdés. Ön, mint riporter feltételezem sok mindent hall a polgárok részéről is. Mi az általános vélekedés a lázadással kapcsolatban? Sajnos ha meglátják az egyenruhát, az emberek hajlamosak befogni a szájukat.
Húzom el a szám, bár teszem hozzá, azért mindig megpróbálkozunk némi információszerzéssel egyenruha nélkül is. Ettől függetlenül igen kevés információnk van az általános vélekedésről, mert ez, hogy úgy mondjam, nem egy közkedvelt téma.
- S mielőtt még elfelejteném, a következő kérdésem személy szerint az ön véleményére fog irányulni ezzel kapcsolatban.
Fűzöm még hozzá, bár lehet kicsit átfogalmazom majd, mire odaérünk. Minden attól függ én vajon milyen következő kérdést fogok kapni.

Pontosan tudom, miről beszél. Még a földön is elég problémássá válhatott egy ilyen interjú, pedig akkor még jóval lazábbak voltak a szabályok, vagy legalábbis próbálták ezt elhitetni a lakossággal. Az viszont biztos, hogy nem a civil lakosság volt kisebbségben a hadsereg agymosott muskétás majmaival szemben.
-Úgy érti, a többség úgy tekint rám, mint egy Gestapo tisztre, akinek bárki elolvashatja a jelentéseit? Próbálom nem ezt a benyomást kelteni, de a többség sajnos tényleg így lát. De mindig reménykedem benne, hogy ha megismernek jobb a helyzet.
Úgy csinálok, mint aki megjelöli a jegyzeteit ennél a válasznál. Ott van, ahol most szeretne lenni. Érdekes. Nincs szükségem természetesen ilyen könyvjelzőkre, ez inkább csak neki szól, hogy tudja, most valami furcsát mondott. Viszont, így értem az emberei miért kedvelik ennyire. Egy nem kalandvágyó tiszt nem viszi vásárra a beosztottjai életét sem. Biztos kellemesebb itt a légkör, mint bárhol máshol.
-Úgy gondolja, ön meg tudná oldani, hogy élve fogja el őket? És hallgatnának magára a rendszer árulói? Mindenképpen szép teljesítmény lenne persze, ha meg tudná menteni így legalább a hajón élő civilek életét, de félek ez elég hiú ábránd, és mindannyiukat fanatizálták már.
Igen, az  összes nőt, gyermeket, és öreget, aki nem akarta bevenni a fekete pirulát. Elképzelem, ahogy meg kell győznöm az olvasóimat, hogy a Jola fedélzetén komolyan 8 éves gyerekek ragadnak fegyvert, és hányni tudnék magamtól, ha nem szintetikus lenne a gyomrom.
-Az általános vélekedés a lázadással kapcsolatban? Az emberek túlromantizálják ezt. Persze nem mindenki, de sokan hősöket látnak, meg a végső küzdelmet a jó és a gonosz közt, és hasonló badarságokat. Évek múlva meg majd egymást fogják lepisszegni, ha valaki szóba hozza. Évtizedek múlva pedig tényleg csak mese lesz az egész, varázslókkal, és androidokkal kiszínezve. De a jelentre visszatérve, sokam mondják, hogy szimpatizálnak velük. Kevesen gondolják komolyan.
Hogy mi az én véleményem? Na arra most nincs időnk, főleg nem a börtönbüntetésre, amit kapna érte. Viszont úgy érzem, ráharap a csalira. Próbálom finoman rávezetni valamire...de annyira finoman, hogy ha mégis tévednék vele kapcsolatban, sose derüljön ki. Viszont azt hiszem, nem tévedünk.
-Az én véleményem? Szerintem, a lázadók őszintén azt hiszik, jót tesznek. Ezt nem tudhatom biztosan, abban viszont semmi kétségem, hogy csak ártanak. A rendszerünk az emberiség túlélését szolgálja. Szigorú, de erre van most szükség. Nézzen csak körül. A kihalás szélén állunk, és mégis, minden második ember keresi a kibúvót a gyermekvállalás alól. Szükségünk van erős vezetésre, mert az egyetlen másik alternatíva, hogy a következő generációra még ennyien sem maradunk, utána pedig...
Nem érzem úgy, hogy nagyon ki kéne bontanom ezt. Ha másért nem, akkor azért, mert hallhatta épp eleget a Consilium hivatalos álláspontját Pavell megannyi beszédének egyikében. Lehet már ő is fel tudná mondani fejből, annyiszor.
-A rendszernek viszont a népre kell koncentrálnia, nem az egyénre, ezért előfordulhat, hogy sokan igazságtalannak érzik. Sőt, akadhat, aki tényleg rosszul jár. Véleményem szerint ha a kapitány itt marad, a háborúskodás helyett, és arra használja a befolyását, hogy segítsen, sokkal többet tehetett volna mindenkiért.
Remélem nem túl átlátszó, hogy éppen őt sztárolom ezzel finoman. Hogy sok ideje ne legyen rajta gondolkodni, gyorsan be is dobom magam:
-Mit szólna, ha ez a komoly téma után feltennék pár kissé bulvárosabb kérdést? Hiszi vagy sem, jelenleg ön a Volentis legjobb partija, és a női olvasók mindent szeretnének tudni önről.

- Gestapo tiszt? Nem is rossz hasonlat. - Ízlelgetem a megnevezést. - Szerintem rossz  nézőpontból közelít. Mondja csak Mr. Lockley, pontosan melyik újságnak is ír?
Teszem fel a költői kérdést, ami mögé még felsorakoztathatnám, hogy ki az újság tulajdonosa és ki finanszírozza a működést? Mert hát, a szabad sajtó fogalma szerintem már rég elvesztette a jelentését.
Ettől függetlenül igencsak bő lére eresztem a válaszaimat, s pókerarccal figyelem, ahogy itt-ott megjelöl bennük egy részt a riporter. Gondolatban visszapörgetem mit is mondhattam, ami felkelthette az érdeklődését, de a következtetés egyértelmű: egyelőre semmi olyat, ami rám nézve terhelő lenne. Bár erre az apróságra minden körülmények közt ügyelni szoktam. Mindegy is. Vajon mi lesz ma vacsorára? Morfondírozok, kissé kiszakadva a beszélgetésből. Így egy pillanatig csak pislogok, majd lassan elmosolyodom.
- Igen, úgy.
Mert én előbb tárgyalni szoktam és csak aztán lövök. Mert nem célom kiírtani egy teljes hajónyi embert és ezt a Jola kapitánya is tudja. Mert Ethan jön még nekem egy szívességgel és egyre inkább úgy érzem előbb-utóbb szükségem is lesz rá. Peregnek sorban az érvek a fejemben, miközben továbbra is csak mosolygok, iszok egy korty limonádét és eszem ágában sincs mindezt bediktálni egy újságírónak. Pláne, hogy ezek az előnyök egyben a hátrányok is. Épp ezért mondtam, hogy a legjobb helyen tartózkodok jelenleg. Mert az én fejemben semmi sem fekete vagy fehér, ellentétben Braga kapitánnyal. Nekem ez a csata nem érne ott véget, hogy legyőztem a lázadókat. Egyelőre viszont még messze nem vagyok felkészülve arra, ami azután következne. Amit esetleg tennem kéne, vagy amit tenni akarnék. Szóval most pont azt csinálom, amit sokan mások. Várom a híreket és reménykedek benne, hogy kedvezőek lesznek.
- Érdekes esti mese lehetne, szent igaz.
Emésztgetem a hallottakat, s egyet kell velük értenem. Nagyjából mi is ezekre a következtetésekre jutottunk, bár jóval kevesebb forrásból. Mint mondottam volt korábban, az emberek nem túl közlékenyek, ha egyenruhát látnak.
- Hmm.
Érdeklődve hallgatom a másik álláspontját és, nos…
- Semmi sem fekete vagy fehér Mr. Lockley. És azt hiszem túl sok hatalmat tulajdonít egy hajó kapitányának. MI is pont ugyanolyan porszemek vagyunk ebben a nagy gépezetben, mint bárki más.
Némileg fanyarra vált a mosolyom, ahogy azokra a láthatatlan szálakra gondolok, amikkel engem is marionett bábuként rángathatnak. 
- Sok tekintetben a rendszer jól átgondolt és működőképes. - hagyom jóvá a gondolatot - De nem biztos, hogy jó stratégia sutba vágni az egyéni érdekeket.
Ugyanis a kötelező születésszabályozás egy rémálom. Sok esetben gyermekvállalásra kényszeríteni olyan párokat, akik gyűlölik egymást. Mégis, ki akarna akár csak egynél több gyereket vállalni ilyen körülmények közt? Pontosan tudom, nem véletlenül van egy saját, külön bejáratú hiteles papírom arról, hogy nemzőképtelen vagyok. Lehet, hogy a történelmünk pár ezer évre visszanyúlik, a technikánk folyamatosan fejlődik, a társadalmunk időről-időre átalakul, de a természetünket akkor sem tudjuk levetkőzni. 
Te jó ég, micsoda értekezést lehetne írni ebben a témában. Már-már komorba csap át a hangulatom, ahogy a téma boncolgatásra kerül. Szerencsére nem időzünk túl sokat itt és nem kell átmennem társadalomtudósba még gondolatban sem. Nem mintha a bulvárosabb téma annyira feldobna, de legalább vissza tudom varázsolni a kedélyes kifejezést az arcomra. Kissé, mintha elnéző is lenne, szinte beletörődő, hogy végül ide lyukadtunk ki.
- A legjobb parti? Nem túlzás ez egy kicsit? Csak mert egy hangyányit jobban áll a díszegyenruha, mint másoknak.
Vigyorgok és úgy teszek, mint aki szeret a playboy szerepében tetszelegni. Istenem, de nagyon elegem van a nőkből.
- De persze, ha ilyesmikre kíváncsiak, ki vagyok én, hogy megtagadjam tőlük a válaszokat. Nos, mit is szeretnének pontosan tudni?
Érdeklődve várom a kérdéseket, ellenben én most egyet sem teszek fel. Talán majd a következő körben.