Úgy veszem észre, hogy a nő megértette a nevemet, ahogy bemutatkoztam én is neki. Kissé érdekes módja a kommunikációnak, hogy kézjelekkel és rajzokkal próbáljuk megérteni egymást, de eddig működik. -Igen. Ed. – bólintok felé, és örülök, hogy sikerült a bemutatkozás. Eddig nem sokszor fordult elő velem, hogy egy idegen Bolygó lakójával találkozzak, bár külsőre nem látszik különbözőnek tőlem, de olvastam az itt élőkről, bár sok információ nem szerepelt az aktában. -Tessék.- nyújtom felé az édességet, de a furcsa reakciója meglepett, ahogy a lándzsáját megmarkolja. -Nem akarlak bántani. Csak étel.- próbálom magyarázni neki ismét, de az arcán látható düh, elég meglepő. Nem teszek semmilyen hirtelen mozdulatot, talán csak az iménti csoki szelet váltotta ki ezt a mozdulatát, és ezért ilyen furcsán néz rám. Nem értem mit mond, de talán idővel látja, hogy nem vagyok ellenséges. Aztán egy szárított húsfélét vesz elő, és azt nyújtja nekem, miután beleharapott. Kérdőn nézem a mozdulatát, de aztán kezd összeállni a kép, amint az én megkezdett szeletemet veszi el a kezemből. -Ááá..- csillan fel a szemem, ahogy megértem miért nem a csomagoltat veszi el a kezemből. – A csomagolást nem ismered. - Gondolom, hogy a csomagolás miatt is idegenkedik tőle, és ha már valamibe beleharapott, akkor az, nem jelent veszélyt. -Oké.- engedem a kezemből elvenni a megkezdetett, én meg elfogadom az ő kezéből a húst. -Érdekes íze van. – próbálom megfejteni, hogy miféle hús lehet, de nem jövök rá. Biztos valami helyi specialitás és így szárítva fogyasszák. Miközben eszem, nem kerüli el a figyelmem a készenlétben álló testtartása, inkább csak a fura mozdulatai, amit nem értek. Mintha egy Cirkuszi mutatványban lennék és én vagyok a vad. Bár lehet, hogy ez is helyi szokás, de elég furcsa. Nem értem mit mond közben, de az arca elég különös. Mintha csücsörítene, vagy valami hangot próbálna utánozni, nem tudom. -Meg tudnád mutatni merre menjek a Telep felé?- kérdeztem ismét és ahogy elnézem, nem fogom tőle megtudni. –Boccs… nem érted, amit akarok. Inkább elindulok, magam. - nézek rá kedves arccal, bár nem hinném, hogy ezt is értené. Talán, ha elindulok valamerre, akkor nem érzi majd magát fenyegetve miattam. Gondolom, hogy ő is értetlenül nézi a mozdulataimat és inkább tart együgyűnek, amiért nem tudom, merre kellene mennem. Az órámon van tájoló, de ami a Földön működött, az itt most fabatkát se ér, vagy legalábbis édes keveset. A mutató olyan gyorsan forog körbe, hogy a szememmel követni is nehéz. Mintha minden irányba lenne Észak és Dél. De a helyzetemet nem tudom meg most sem. Kicsit megütögetem a kijelzőt, hátha csak egy kis noszogatásra vár a mágneses mező, de nem változik rajta semmi. -Remek. Itt ragadtam, és hamarosan sötétedik. – nézek fel az égre, majd a fák közé, ahogy a Nap utolsó sugarai lefelé kúsznak a lombok tetejéről. -Gondolom, hogy téged is keresnek majd a Tieid. – mondom ki csak magam elé, mert úgy se érti, amit mondok, bár lehet, hogy ugyanezt gondolja ö is, mint én. Nem ismerem a szokásaikat, és ez szerintem kölcsönös is, de ha nem indulok el valamerre, akkor itt éjszakázom a szabad ég alatt. Amit annyira nem is bánok, mert szeretem a Természetet, és a Telepen meg csak a négy fal között lennék. - Van kedved sétálni?- nézek rá, majd elindulok egy kiválasztott irányba, és nem nagyon izgat, hogy az nem a Telep felé vezet. Talán a lány is velem tart. Ki tudja..
*Ösztönösen próbálom megérteni mit mond, de persze nem megy, hiszen nem értem az égiek nyelvét. A nevével már beljebb vagyok, Ed…elég rövid ahhoz képest, hogy égi. Hallottam másokat róluk beszélni, és a megfigyeléseim során is volt szerencsém hallani ahogy egymást szólítják, az Ed határozottan rövid. Azt viszont a javára írom, hogy nem próbál rám támadni, de elnézve nem is lenne mivel, fegyvert nem láttam nála, a lándzsám pedig máris több mint ami neki van. Hogy mit akarok, csak akkor jön rá, amikor a már megkezdett valami után nyúlok, fura hangokat ad ki, de hát az egész égi beszéd fura. Viszont ha közelebbi kapcsolatot akarok kialakítani velük, meg kellene tanulnom a nyelvüket, bár az enyém nem nagyon áll rá. Azért megpróbálom utánozni a nekem tetsző hangokat.* -Áááá! *Hogy ez mit jelent, fogalmam sincs, de legalább könnyű. Ételt cserélünk, és megint mond valamit, feltételezem megköszönte, hát én is megköszönöm neki. *-Oké. *Beleharapok a valamibe, érdekes íze van, de nem túl jó. Azért kíváncsi lennék miből készült, mert nem állatból és nem zöldségből az biztos. Az ismeretlen íz összehúzza a nyálmirigyeimet, elfintorodom attól a szúró érzéstől ami a számban és a nyakamban keletkezik. A húst odaadva neki nem tudom megállni, hogy ne játsszak vele úgy, mintha csak egy állat lenne, ha már ő engem akart édesgetni…nem is olyan finom az a valami. Persze ha értené, jobb lenne, akkor tudnám neki milyen érzés ha állatnak nézik. Meddő beszéd veszi kezdetét, mert egyetlen szót sem értek abból amit hadar.* -Boccs. *Ez is jó szó, vállat vonok, végül is mindegy mit jelent. Aztán nekiáll táncolni, az ide-oda lépegetés arra hasonlít, az ünnepségeken mi is táncolunk, de jobbára párban. Nem értem miért akar velem táncolni, majd döbbenve nézem mikor a karján lévő valamit ütögeti. Odalépek és ha nem ugrik el előlem, megfogom a csuklóját és magam felé húzom, hogy jobban megnézzem mi az. Az égiek mindent gépekkel oldanak meg, ez is olyasmi lehet amitől megoldást vár. *-Ez micsoda? Mit akarsz vele csinálni? Fegyver? *Az egész testbeszédéből annyit értek csak, hogy számára eltelt az idő, azért nézi tanácstalan arccal a lenyugvó napunkat. Szóval eltévedt és vissza kellene mennie oda ahol most lakik. Oda viszont én nem mehetek, s bár meg tudnám neki mutatni, hogy merre menjen, a rajzom még ott van a földön a porban, hagyom, hogy az ellenkező irányba induljon el. Megyek vele, mellette lépkedek, a tőle távolabbik kezemben tartom a lándzsát, a másikban az ételt. *-Boccs. Oké. Áááá!*Az összes szó amit ma tanultam, ebből az egyik biztosan köszönetet fejez ki, a másik kettő…nem is tudom mit gondoljak. Előre mutatok, amerre tartunk.* -Arra van a folyó. Folyó. *Eszembe jut a nálam lévő víz és megállok. Elteszem a tarisznyámba az ételét, és a kulacsból vizet öntök a tenyerembe, majd elteszem a kulacsot. A víz nem folyik le a tenyeremből, de ez talán nem szúr neki szemet, az már biztosan jobban fogja érdekelni, amit ezek után csinálok. Mivel nem tudom elmutogatni a folyót, csinálok egy kicsit a tenyeremben lévő vízből, kanyargós vékony vízér. Majd abba az irányba mutatok, amerre elindultunk.* -Folyó.
Most úgy érzem magam, mint egy régi filmben lennék szereplő. Nem mintha sok időm lett volna a Földi életem során moziba járni, de tisztára olyan filéingem van. Itt vagyok egy idegen helyen, ahol egy büdös szót nem értek, és még ráadásként a tájolóm is bekrepált. De legalább egy helyes lánnyal vagyok, aki érdekesen értelmezi a szavaim. Az órám is felkelti az érdeklődését, bár sok hasznát most csak az idő mutatásán kívül, nem veszem. -Óra és tájoló. –magarázom neki, de szerintem ezt se érti, ahogy a többi szavam. Ami azt illeti én se értem az övét, legalább egálba vagyunk. -Neked nincs ilyened?- kérdezek vissza, de aztán leesik, hogy nem érti. –Boccs. Nem érted, amit mondok. – mosolyodom el a felismeréstől, de aranyosnak tartom, hogy utánozni próbálja a kimondott szavaimat. -Óra.- mutatok ismét a csuklómon lévő szerkezetre, ami egy halvány fényt is ad a sötétben, ha szükséges. Haladok tovább, és lassan meg is eszem a szárított húst, amit adott. Elég fanyar íze van, de valami hasonlót olvastam le az arcáról, amikor ette a szeletet. Biztosan furcsa neki is az idegen étel, de mit is csodálkozom, amikor életemben először találkozom egy Bolygó lakóval, aki szintén nem sokszor láthatott közelről más honnan jöttet. Nem ismerem a szokásaikat és lehet, hogy ami nekem kedvességnek hat, mint az étellel kínálás, az náluk épp az ellenkezőt jelentheti. Bár pontosan nem tudom, hogy mit gondolhat rólam, mert a nevén kívül eddig mást nem tudtam meg. A horizonton egyre lejjebb kúsznak a Napsugarak és sötétben nem látok olyan jól, mint akik hozzá vannak szokva. Talán, ha eljutok valameddig, akkor esetleg tábort is verhetnék, hogy majd nappal haladjak tovább. Roda elég magabiztosan jön mellettem, bár ez nem meglepő. Ő biztosan ismeri a környéket velem ellentétben. Ahogy haladok előre, hallom, hogy valamit elővesz a tarisznyájából és a tömlőből vizet önt a tenyerébe. Gondolom szomjas, de aztán fura dolgot művel a vízzel. A gravitációt meghazudtolva csavarja a vizet a levegőbe, amit életembe nem láttam. Nagyra nyílt szemekkel figyelem, amit csinál, de nem állom meg, hogy megkérdezzem. -Ezt hogy csinálod?- nézem meg közelebbről, de nem jövök rá, hogy lehetséges ez. -Ez valami trükk?- nevetem el magam, ahogy meg akarnám érinteni a mini vízoszlopot, de csak éppen, hogy közelítem meg az ujjammal. Lehet, hogy káprázatot látok, de az is valószínű, hogy álmodom még a fa tövébe, ahol a délután folyamán ledőltem. Kezdem azt hinni, hogy tényleg egy forgatás kellős közepébe csöppentem, csak éppen elég valóságosnak hat, hogy ezt látom. De akkor hova mutat, ha ez egy álom?
*Égi Ed nem ugrik el és nem rántja el a kezét, így meg tudom nézni mi van a csuklóján. Érdekes szerkezet, van egy mutatója ami körbe-körbe forog, jó lenne tudni mire használja, bár mond valamit, nekem nem jelent semmit.* -Orra és tajolló. Orra és tajolló. *Ismétlem meg a három szót függetlenül attól, hogy egyáltalán nem tudom miről van szó. Valamit kérdez is, ezt a hangsúlyból gondolom, de mivel fogalmam sincs mire lehet kíváncsi, csak megrázom a fejem, hogy nem értem, aztán jön a kedvenc szavam. *-Boccs. * Újra megismétli az orrát, aztán tovább megy. Ez meglehetősen meddő beszélgetésnek bizonyult és a többi is az lesz, ha nem találok ki valamit. Hirtelen jött a vágy, hogy közelebbről is megismerjem az embereket, sokáig figyeltem őket anélkül, hogy észrevettek volna. Érdekes dolgokat tudtam meg, de beszélgetni egyikkel sem volt alkalmam, és, hogy őszinte legyek, nem is akartam semmit sem tőlük. Mostanra azonban megváltozott a véleményem….nem arról, hogy szerintem nem itt van a helyük és el kellene menniük, mielőtt az Ocant is tönkreteszik, hanem arról, hogy nem szükséges megismernem őket ahhoz, hogy elüldözzem mindet az otthonunkról. Ed szelídnek tűnik, a hangja is kellemes és még nem ordított mint az a másik, akit az elmúlt héten láttam a telep másik oldalán. Még az arca is eltorzult mérgében, akik vele voltak, holtra sápadtak félelmükben. Még egymás iránt sincsenek tisztelettel, hogy lennének az otthonunkkal? Ed szerkezete eszembe juttatott valamit. Noha én nem tudtam hasonlót mutatni, ezért az én nyelvemen sincs rá szó, de talán folyót látott már, ezért próbálom meg arra mutatni az utat, de értetlenül néz rám. A tenyeremben lévő apró vízér sem a kívánt hatást éri el. Egyáltalán nem érdekli mi van arra amerre mutattam, helyette a kezemet nézi és meg akarja fogni a vizet. Elmémmel elengedem, így a víz tehetetlenül szétfolyik, majd lecsöpög a tenyeremből. Égi Ed arcán döbbenetet, gyermeki, ártatlan csodálatot látok. Az emberek nem értik a képességünket, azt, hogy mennyire közel élünk a természethez, hogy vele szimbiózisban…ők gyengék és tudatlanok hozzánk képest…és kártékonyak. Dühös és csalódott vagyok egyszerre, erősen rámarkolok Ed karjára és vonszolom magam után a folyó felé.* -Gyere velem. Arra van a folyó. Víz! Érted? *Lándzsám hegyével mutatom az irányt és addig nem is szólalok meg, amíg vagy ki nem rántja a karját a kezemből, vagy el nem érünk az emlegetett folyóig. Ha hagyja magát, akkor megmutathatom neki mire gondoltam és rámutatok a vízre.* -Folyó.
Ez a különös dolog, hogy a tenyerén formálja meg a vizet, teljes ámulatba ejt. Biztos csak a szemem káprázik, bár elég valóságosnak érzem, ahogy az ujjammal megérinteném, de ahogy közelebb mozdulnék, egyszerre szertefoszlik és eltűnik a varázslatos dolog. Kicsit csalódott vagyok, hogy eddig tartott csak a különlegesség, de azt hiszem, hogy most vége szakadt. Kérdőn nézek Roda-ra, de az arca nem valami vidám. Meglep a dühös nézése, és mire észbe kapnék, már meg is ragadja a kezem és húz valamerre, amit mutatni akar. Vagy legalábbis ezt gondolom, mert nemcsak az arca feldúlt, hanem a mozdulatai is. -Héé… - szalad ki a számon, de aztán rájövök, hogy felesleges mondanom, amit akartam, mert úgyse értjük egymást. Biztos valami helyi szokás, és nem mondhatnám, hogy eddig nagyon tudtuk volna megérteni egymás szavát. Az órám azért tetszhetett neki, mert próbálgatta kimondani a nevét, bár nem tudom, miért változott hirtelen át a viselkedése. -Hova vezetsz? Mutatni akarsz valamit?- lassan leesik, hogy az előbb is mondott valamit, de nem értettem. Gondolom, hogy másként nem tudjuk egymás tudtára adni, mit is akarunk, ha nem mutatjuk meg. Inkább hagyom, hogy vezessen oda, amit akar közölni, és megvárom mi lesz ebből. Pár száz méterre meg is állunk, ahol a lábunk alatt egy folyó van, bár nem igazán emlékszem, hogy a Telep közelébe láttam volna ilyet. De most, hogy itt állok nem messze a partjától, kezd gyanússá válni, hogy rossz irányba vagyok. -Folyó. - ismétlem el a szavát, és gondolom, hogy az előttünk álló víztömeget jelenti, amit most mondott. Remek! Akkor most már kettő szót tudok a nyelvén, a neve mellett. Kezdek belejönni. Már csak az a kérdés, hogy hol fogok éjszakázni, mert gyorsan sötétedik. Remélem, nem a folyóba úszunk, ha most oda mutat. Nincs sok kedvem úszva megtenni a távot, ha ne muszáj, de azt hiszem, hogy érdekes éjnek nézek elébe, ha már most a víz került szóba. Kicsit tanácstalanul állok a partot nézve, de reménykedem benne, hogy száraz fekhelyem lehet, nem pedig nedves. Még szerencse, hogy nem esik az eső… Basszzki. Remélem nem fog, mert akkor megnézhetem magam.
*Bosszantó, hogy jobban érdekli az mit csinálok a vízzel a kezemen, minthogy megpróbálná megfejteni mit akarok elmondani vele. Látom a csalódottságot az arcán, ebben az égiek nem különböznek az ocantisoktól, elég kifejező az arcuk. De, hogy őszinte legyek nem érdekel a csalódottsága, meg akarom érteni és meg akarom értetni magam vele. Dicséretére legyen mondva, nem ellenkezik túlságosan a vonszolásom miatt, csak a szája jár amit nem értek, de hagyja magát.* -Csend! Te csendben maradsz! * Rászólok, de felesleges, hiszen nem tudja mit mondtam, de talán a hangsúly meggyőzi. Eljutunk a folyóhoz ahogy szerettem volna és bár nagy a kísértés, hogy beletaszítsam…nem teszem. Addig ismétlem a folyó szót, amíg meg nem ért. Ahogy elhagyja a száját a szó a mi nyelvünkön, elengedem, arcomra elégedettség ül ki, mosoly nélkül. *-Folyó. *Bólintok és megbököm a mellkasát, majd a szájára mutatok, s talán megérti, hogy azt akarom, mondja az ő nyelvén a folyót. Ehhez azonban úgy látszik idő kell, mert egészen mást mond, hosszú és cirkalmas mondatot, amiből egyetlen szót hallok csak ki, ami tetszik.* -Basszzki. *Ez biztos a folyó. *-Folyó. Basszzki. *Nagy sóhajjal mosolyodom el végül. Nehéz volt, de sikerült. De hány szót kell még így eljátszanunk ahhoz, hogy jól megértsük egymást? A java még hátra van, leülök a partra és a folyóra szegezem a tekintetem, mintha attól várnám a megoldást. A víz azonban csak csörgedezik, folyik a maga megszokott irányába és tempójában. Magam mellé teszem a lándzsámat, kezemet leteszem a földre…a vízből hamarosan egy vékony ér kezd kiválni és a kezem felé folyni, egyre duzzad s mikor a kezemhez ér, engedelmesen a tenyerembe összpontosul egy gömb formájában. Örökkévaló, soha nem vezet sehová, folytonos…magába zár mindent. *
Kezdek belejönni a szavak tanulásába, mikor furcsa kifejezést mond a lány. -Ja, az nem. Vagyis, nem szép szó. – próbálom neki elmondani, hogy a „bassszki”, nem igazán olyan szó, amit hangoztatni kellene. – Ilyet nem mondunk, hogy "basszki". - rázom meg mellé a fejem, de alig tudom visszatartani a röhögésem. Remek! A káromkodást, azt gyorsan megtanulja, de most már óvatosabban kell elereszteni a számat. - Folyó.- elismétlem az ő nyelvén, majd a hatalmas víztömegre mutatva, kimondom az én nyelvemen is- Folyó. – bólintok. - Csak ennyi. – Nem tudom, hogy megérti-e amit akarok neki magyarázni, de ha ilyen fogékony a kiejtés után, akkor lehet, hogy gyorsabban tanulunk egymástól. Egy ideig nézem a lágyan fodrozódó víztükröt, majd látom, hogy leül és a lándzsáját is maga mellé teszi. Csak találgatni tudok, hogy mi járhat a fejében, de jobb híján én is mellé ülök, hogy pár percet pihenjek. Nyugodt és békés a táj, mintha nem is létezne ezen a helyen kívül más, csak az érintetlen Természet. Gyerekkoromban sokat túráztunk a szüleinkkel, és aztán később is, mikor tehettem, sokszor barangoltam a hegyekben vagy éppen a völgyekben. Mindig is szerettem a csöndet és az erdő hangjait. Igaz, sok alkalmam a Seregbe lépés után már nem volt hódolni ennek az élvezetnek, de megmaradt mindig is a csodálatom az érintetlen vadon felé. Most itt ülök Roda mellett, aki ebben a környezetben él, és ha nem is tudunk egymással kommunikálni, akkor is sok minden egyértelmű ezen a helyen. Megértem, hogy miért álltunk meg ezen a dombon, bár ezt a szépséget inkább látni kell, mint elmondani lehetne. Aztán egy újabb érdekességet látok, ami meglep. Egy vízér jön egyre közelebb a lány tenyeréhez, és formálódik gömbbé. A szemem alig hiszi el, amit lát, de most már óvatosabban kell kiejtenem a szavaim, nehogy úgy járjak, mint az előbb. -Ezt, hogy csinálod?- mutatok az enyhén hullámzó vízre a kezében. – Vízidomár vagy?- bököm ki végül, ami elsőre eszembe jut, de aztán kezdek rajta gondolkodni. Nem hiszem, hogy ez nem egy trükk, ilyet még életembe nem láttam. -Meg tudod nekem tanítani?- nézek rá kíváncsian, bár totál hülyén érzem magam, amiért próbálok vele beszélgetni, de tudom, hogy úgy sem érti, amit mondok, ahogy én se, amit ő. De azért jó lenne, ha beszélgethetnénk. Biztos sok mindent tanulhatnánk egymástól. Lehet, hogy inkább csendben kellene maradnom, és nem zavarni az elmélkedésében, mert látszik rajta, hogy valamin elgondolkozik. Furcsa a sors, hogy most ezen a helyen vagyok vele, de hiszem, hogy minden okkal történik, csak még nem tudom mi az.
*Nem tudom mit gondoljak az égi felől, azt sem értem, miért annyira fontos, hogy magammal hurcoljam a folyóhoz, ahelyett, hogy megmutattam volna neki az utat a telep felé, ahova…nem tartozik. Nincs összehasonlítási alapom más égiekkel, mégis úgy érzem, a jövőre való tekintettel az ő ismeretsége fontos lesz még valamikor. Még kósza gondolat sem merül fel, csupán egy érzés, de annak erős. Jóllehet nem látszik rajtam, hogy a kezdetleges és csekély siker örömmel tölt el, már régen leszoktam arról, hogy kimutassam az érzelmeimet, egy égivel szemben pedig fenntartásaim vannak…de a kivételes érdeklődésem minden bizonnyal jól érezhető. Azt látom, hogy valami nem egészen úgy van ahogy gondolom, a fejét rázza és a sok szó közül ismét kihallom azt az utolsót, amit a folyónak értettem, de az apró szájrángás, ami visszatartott nevetésnek is beillik, gyanút kelt bennem, hogy valamit félreértettem. Kérdőn nézek rá, végül megértem.* -Folyó…folyó. * Ez a szó meg van, de akkor….*-Mit jelent a basszki? *Még ki is hangsúlyozom, két karomat széttárom egy röpke pillanatra. Fárasztó ez az egész, meddőnek bizonyul, hiszen egyetlen szóval nem megyünk semmire. A hirtelen ötlet és érdeklődés viharsebesen vált át elkeseredettségbe, s noha egész életemben próbáltam magamtól eltaszítani a víz erejét és lényét, ha lehangolt vagyok, ha vérzik a lelkem, ha tanácstalan vagyok, mindig a vízhez fordulok. Bosszantó mennyire megnyugtat. Tenyeremen növekszik a vízből formált gömb, s csak később veszem észre, hogy egy falevél is a közepébe került ami most ott forgolódik mintha magába szippantotta volna egy örvény. Lassú, lusta tánca Égi Ed toporgására emlékeztet. Hallom, hogy beszél hozzám, de persze nem értem, és ő sem értené ha megpróbálnám elmagyarázni mit érzek most és mit várok el tőle. Helyette inkább felé fordulok és szabad kezemmel az ő kezéért nyúlok, majd a vízgömböt a tenyerébe helyezem. Az erőm tartja egyben annak ellenére, hogy nem érek hozzá a vízhez, csak Ed kezét tartom. Ő viszont érezheti a víz selymes simogatását, s érezheti azt az erőt ami átjárja most a kezét. Kellemes melegség áradhat szét benne, bizsergető, csiklandozó, örvénylő. Másik kezemmel a gömbben táncoló levélre mutatok.* -Égi Ed. Táncol. *Majd a gömbre mutatok, megpróbálom arra irányítani a figyelmét.* -Roda. *S végül tenyeremet a mellkasomra szorítom és megismétlem a nevem. A víz én vagyok.*
Egyre furcsább ez a lány, bár nem tudom, miért érzek róla ilyet. Talán, mert fogalmam sincs, mit mond, vagy éppen hogyan értessem meg magam vele. Az apró félreértést, úgy néz ki, hogy sikerült korrigálnunk a „Folyó” szóval, de látszik rajta, hogy azt a káromkodó szót nem tudja hová rakni. Tudom, hogy most nehéz lenne elmagyaráznom neki, hogy mit jelent, de talán majd egy kicsit később. Inkább nem akarnám részletezni a jelentését, ha nem baj, de aztán ki tudja. Lehetséges, hogy gyorsabban tanulnánk egymástól, ha figyelek, miket mondok. Arról nem is beszélve, hogy elég nehézkes a kommunikációnk, mivel gőzöm sincs, mit hogyan tegyek. Amit viszont a vízzel művel, teljesen ámulatba ejt. Mint egy káprázat, olyan az a gömb, és ahogy a tenyerében örvénylik, mintha a gondolatával irányítaná. De a döbbenetem még jobban fokozódik, ahogy az én kezem fölé emelkedik ez a vízlabda. -Csodaszép.- nézem, ahogy forog és nagyobbra növekszik. Az apró falevél meg, ami belekerült, szinte táncol. A gömb belsejére mutat a lány, majd hallom a nevem. -Az lennék én? A levél? - mosolyodom el a hasonlatán, mutatva a levélre, bár szó mi szó, tényleg forgok, mint egy ringlispi, hogy megtaláljam a Telephez vezető utat. De aztán maga felé mutat, és az ő nevét is hallom. -Te vagy a víz, én meg a levél?- nevetek fel, mert nagyon aranyosnak tartom a hasonlítását. Még nem találkoztam olyan személlyel, aki az egyik természeti elemet uralná, de ezek szerint ezen a Bolygón ez nem is olyan különleges, ahogy a fenti világban. Hihetetlen, hogy most itt vagyok egy csodálatos helyen, ami még hasonlít is a Földhöz, bár azt már észrevettem, hogy nem minden az, aminek látszik. Egyre kíváncsibbá válok a megismerésére, és ha sikerül, akkor még több érdekességet tudok felfedezni az ittlétem folyamán. A tenyeremben lévő gömböt nézve, most már elhiszem, hogy különleges dolgot tud ez a Roda nevű lány. Eközben a Nap utolsó sugarai már csak éppen hogy világítják be a tájat. Ma már biztos nem tudok tovább haladni a Telepesek felé, és a levegő is hűvösebbre fordul. Jó lenne valami táborfélét eszkábálni, ahol megmelegedhetek. Vagyis gondolom, hogy Roda is alszik valamikor. Nem mintha álmos lennék, de azt olvastam a Bolygó élővilágáról, hogy nemcsak barátságos lények lakják. Biztos, hogy akad köztük olyan is, ami megérzi az „idegen szagom”, és nem szeretnék vacsora lenni, ha nem muszáj. -Rakhatnánk tüzet, melegedni. – mutatom a kezemmel, hogy melegedni vagy éppen világítani is jó lenne, ha besötétedik teljesen. Bár nem készültem fel a kinti éjszakázásra, de talán találok a zsebemben valami használhatót.
*Nem értem a szavait, de biztosan tudom, hogy megértett. Bólintok, hogy tudja minden úgy van ahogy gondolta…és az ő gondolata ugyanazt jelenti most mint az én szavaim. Különös ember, sokkal barátságosabb, szelídebb és kedvesebb azoknál, akiket eddig láttam. Érdeklődés csillan a tekintetében, a nevetés pedig nevetőráncokat gyűr a szemei köré, amitől még különlegesebb lesz az arca, mint ő maga. Emberhez képest még jóképűnek is mondanám….de nem azért vagyok vele, hogy….fogalmam sincs mi az oka. Hogy miért igen és miért nem. A nevetése régi emlékeket idéz…Dyron arca merül fel bennem, amikor még minden rendben volt, a barátságunk adta szép napok, az állandó versengés aminek a vége mindig nevetés lett. Sosem voltunk egymásnak igazi riválisai. Nem értem magamat miért hasonlítottam az égi embert ahhoz a vízgömbben forgó levélhez. Az emlékek fájó ponthoz érkeznek, gondolom ez a vonásaimon is meglátszik, de nem érdekel, most nem. Elengedem a kezét, a vízgömb szétesik, lefolyik a kezéről, a levél azonban ott marad. Égi Ed mond valamit, de nem figyelek rá, óvatosan megérintem a levelet…és olyan érzésem van, mintha Dyron most itt lenne velem, mintha üzenni akarna, de nem értem a szavait…ahogy az égiét sem. Felnézek rá, elmerülök a tekintetében, noha már sokat nem látok belőle az egyre növekvő sötétség miatt, de még csillognak a szemei és mintha Dyron nézne vissza rám…mosolyogva. Önkéntelenül is az égi arcához emelem a kezem és tenyeremet rásimítom az arcára.* -Dyron?*Abban a pillanatban a kép szertefoszlik, csak az érzés marad ott a szívemben….és csak az égit látom magam előtt. Zavartan vonom össze szemöldökeimet, az agyam zakatol attól amit láttam, vagy látni véltem, magyarázatot keresek, de nem találok. Legszívesebben elmennék, de nem hagyhatom magára Égi Edet, ha már én hoztam ide, másrészt sokkal elveszettebbnek tűnik mint a többi társa. Ahogy ott gubbaszt, olyan mint egy reszkető madár, én ugyan nem fázom, de ő minden bizonnyal, ám a tűz gondolata is elkeseredést szül bennem. A melegét nem tudom elviselni, ezért soha nem is próbáltam másként tüzet gyújtani….micsoda irónia, hogy pont a tűz áll kettőnk közé. *-Jöjj velem.*Állok fel s hívom magam után, hogy tettem pár lépést. Talán megbánom, talán éppen jót teszek, ez majd kiderül. Ha feláll, megfogom a kezét és ismét húzom magam után, csakúgy mint korábban a teleptől ide a folyóhoz. Az út nem hosszú, feltéve ha van kivel beszélgetni, esetünkben azonban ez még igen korai lenne. Talán fertályóra mire elérünk a folyó mentén, egyre távolodva a teleptől és a gyümölcsöskerttől, egy sűrű erdős részhez. Sem ösvény nem vezet a belsejébe, sem nyoma nincs annak, hogy valaha bárki is beljebb merészkedett volna, én mégis…ha Égi Ed szó nélkül velem tart, belépek a bokrok között. Odabent apró tisztáson, apró kunyhó áll, ágakból, levelekből építve. Mindössze egyetlen helyiség, melyben helyet kapott egy fekhely, két nagyobb faláda, polcok…a menedékem. Melynek helyét csupán Krizia és a bátyám ismeri….kétlem, hogy Égi Ed idetalálna később. Mire ideértünk, már teljesen besötétedett, én mégis határozottan és biztos léptekkel tettem meg az utat, vigyázva arra, hogy Ed mindvégig mögöttem, a nyomomban haladjon. A kunyhóból ismerős morgás köszönt, a vészjósló hangszín Ednek szól.* -Csend! Barátot hoztam. *Nyújtom előre a kezem, de már a hangom hallatán is halkul a morgás, majd a csillagok fényében fürdő Prookohog feje bukkan elő. Fekete csíkjai a sötétségbe vesznek, ám a fehérek szinte világítanak a sötétben, ezért eléggé kísérteties most a megjelenése. Megszorítom Ed kezét, ha még eddig nem rántotta el. Felé fordulok s lándzsámat fogó kezemet a mellkasára szorítom úgy, hogy lehetőleg ne szúrjam ki a szemeit.* -Ssssss..barát. *Valószínűleg nem érti, de talán a hanglejtésemből kitalálja, hogy a Prookohog nem fogja bántani.*
Szomb. Márc. 09, 2019 8:25 pm
