*Denisovval való beszélgetésem után az volt az első, hogy utána néztem a Zeta II-n történteknek. Annak amit hivatalosan írtak róla. Két történet kerekedett ki, sőt ha úgy veszem három is – sosem jöttem még zavarba a sok információtól, de most igen – hiszen találtam olyan feljegyzést is, amiből sütött az eldugni vágyás….de hát nem sikerült. Már fel is kerestem volna a Potyautast, de az élet meg a Consilium közbeszólt – leginkább a Consilium – a többi meg nem rajtam múlt, ezért a beszélgetés kissé halasztódott. Viszont ahogy a Volentisre tettem a rusnya egyenruhába bújtatott csábos lábaimat, a találkozót kezdtem szervezni. Az első fázisa az volt, hogy hazamentem, vagyis a Bruce-szal közös „otthonunkba” és rácsatlakoztam a Nagy Testvérre. Míg letusoltam, minden adat letöltődött, már tudtam hol eszi a fene Denisovot amikor nem csajok vagy szövetségesek után kajtat, és elintéztem, hogy este senki ne akarjon az irattárba menni. Aztán üzenetet küldtem Denisovnak a következő szöveggel: „Este aktát tologatok a központban. Hannibal” Reméltem, hogy megérti, elvégre földi ember és belőlük elég kevés rohangál a Volentisen, másrészt az üzenetet csak neki szabad értenie. Persze lehet, hogy még nem nőtt fel hozzám és az észjárásomhoz, esetleg fogalma sincs ki az a Hannibal. Hát, ez is benne van a pakliban. Mindenesetre én az irattár archív részlegére vettem be magam és máris nekiálltam, hogy a környező kamerák – egy kivételével - véletlenül meghibásodjanak, a rendszer pedig megvakuljon pár órára, így az sem derül ki, hogy valaki belepiszkált. Egy sarokban ültem a földön törökülésben, ölemben a tabletemmel amiből két zsinór is tekeredett a központi számítógépbe, a jelszót már régen megkerültem, sőt át is írtam másikra csak a buli kedvéért. Annak a kamerának kegyelmeztem meg, amelyik közvetlenül az irattár ajtaját mutatja, a képe a tabletem bal felső sarkában virított, ha feltűnik rajta Denisov, akkor kinyitom az ajtót, egyébként az irattár jelenleg technikai okok miatt nem üzemel. Még mindig zseniális vagyok.*
Imádom, ha egy terv sikerül! Akár kezdhetném is ezzel a klasszikussal, mert hiszen örök érvényű kijelentés, még akkor is, ha több mint 600 éves mondatról beszélünk és csupán egy szűk rétegnek hordozza az igazi mondanivalót. Ellenben nem elég csupán csak a tervnek sikerülnie, a sikeres, közös munka érdekében muszáj, hogy legyen egy erős szövetség is a szavak mögött, szóval itt az idő megismertetni egymással az A-team oszlopos tagjait is. Örülök, hogy Moor Tizedes tartotta magát a megállapodásunkhoz és nem hozta rám a Consilium kutyáit, akik ennyi terhelő bizonyíték mellett egészen biztos, hogy abban a pillanatban megettek volna, ahogy rám rúgják a kabinom ajtaját. Pontosan az elgondolásom szerint, azaz gyorsan és diszkréten intézte a találkozó létrehozását, igaz kevésbé forgalmas helyen képzeltem, de inaktív kameralánc mellett olyan, mintha a Volentis egy sötét sikátorában találkoztunk volna. Feltéve, ha van ilyen egyáltalán. A kimenőt megszegve Hicks és jómagam távoztunk az éppen dokkoló-óráit kezdő Jola fedélzetéről, hogy csatlakozzunk az üzenetben megadott helyen a csapat harmadik tagjával, Raven-nel. Az üzenet végén olvasható megnevezést két-három alkalommal is el kellett olvasnom, végül úgy gondolom, hogy sikerült rájönnöm kire is gondolt a Tizedes. Nos, ha kódnevekben utazunk, akkor legyen mondjuk Raven-é az Amy. Ismertem a Földön egy Amy-t, páratlan mechanikai és elektronikai érzékkel rendelkezett, szeretném, ha a _név kötelez_-ne, Hicks meg majd kitalál magának egy ütőset, attól nem félek, hogy név nélkül maradna. A gyanú elkerülése végett nem egyszerre indulunk a ZETA II „jó fiúknál” játszó másik túlélőjével, hanem egy előre megbeszélt ponton találkozunk, ahonnan aztán együtt indulunk tovább egészen a Tizedes által megadott helyig, ahol zárt kapukba botlunk. Kétlem, hogy zárva lenne, és azt sem hiszem, hogy ne lenne itt, ha azt üzeni, itt lesz este. Inkább arra gyanakszom, hogy megtéveszthettem, hiszen a legutóbbi találkozásunk alkalmával abszolút nem így festettem, mint, ahogyan most kinézek. Mostani kinézetemmel nem vagyok olyan feltűnő, mint eddig voltam és merőben más megjelenést kölcsönöz a katonai egyenruha, lazább viseletre való cseréje. Íme
Nem vagyok rá büszke, de újabb szabályszegésre készülök ma este. Nem elég, hogy a kimenő megvonása miatt már a hajóról eltávozás is minimum fogdát jelent, ráadásul megint a két jómadár, Denisov és Hicks fog össze, ami a parancsnok szemében kész merényletnek fog tűnni. Olyasmire készülünk Nikóval, ami kizárja mindenféle hiba lehetőségét, tekintve, hogy nincs az a befolyásos ember Volentisen, aki megmenthetne a Consilium kivégzőosztagától, ha most lebukunk. Kíváncsian várom, hogy kiderüljön, ki is az a bizonyos harmadik ember, aki majd biztosítja számunkra a láthatatlanságot, és hogy minden ajtó kinyíljon előttünk, ami normális esetben nem tenné. Egyedül hagyom el a Jolát, még jóval Niko előtt, olyan ruhában, amiben nem valami könnyű fegyvert elrejteni. ha ez még nem lenne elég, a dokk egyik mosdójában szőke parókát és szemüveget hegesztek magamra. Egy kevéske smink, és máris, mintha egy idegen nézne vissza rám a tükörből. Azt mondjuk gyorsan megállapítom, hogy a szőke nem az én színem, de ma estére megteszi. Apró kézitáskámban egy kőkorszakinak számító, apró 9mm-s, a Malish lapul, míg a combomra szíjazva egy tőr, amit épp eltakar a ruhám. Amikor meglátom Nikót, nem tudok nem vigyorogni. Olyan bizar így látni őt, hogy amikor felzárkózom mellé a folyosón, belé karolok és egészen közel húzódva hozzá súgom neki: - úgy nézel ki, mint valami limitált kiadású, kertvárosi akcióhős. - jót kuncogok a szar poénomon, de továbbra is Nikót karolva sétálok tovább az irattár felé. - Kurvára várom, hogy találkozzam a harmadik madárkával. - a tenyeremet dörzsölgetve állok a csukott ajtó előtt és lazán pillogok körbe, nem jár-e erre valaki, akinek nem kellene.
*Nekem megvolt az előnyöm Hicks-szel szemben, hiszen pontosan tudtam ki a csapatunk harmadik tagja és ez a gondolat vad vigyorgásra késztetett, ami az idő múltával csak szélesedett. Várakozás közben tovább szőttem a biztonságunkat nyújtó programot, Denisovék megérkezése után, bárki is akar majd az irattárba lépni, csak egy géphang köszöntse azzal a szöveggel, hogy: „Az irattár szerverkarbantartás miatt bizonytalan ideig nem látogatható, kérjük térjen vissza később.” Nem gyanús, hiszen előfordult már ilyen, szóval mindent a szabályok szerint irányítottam. A kamerák pedig, melyeket időlegesen kilőttem, egy korábban felvett végtelenített felvételt közvetítettek arra az esetre, ha valaki nagyon figyelemmel kísérné az irattár környékét. Persze arra is gondoltam, hogy néha feltűnjön benne pár ember és az időjelzés is megfeleljen a jelenleginek. Kényelmesen ejtőztem és pötyögtem, figyeltem az irattár ajtaját mutató kamera képét, és szerencse, hogy nem hoztam magammal inni- vagy ennivalót, mert biztosan belekóstoltam volna, Denisov és Hicks felbukkanásakor pedig tutira a torkomra futna minden. Egy hosszú pillanatig csak tócsányira kerekedett szemekkel nézem az élőképet, a vigyorgásom egy nagy ámulásba húzza a számat, majd amikor már képes vagyok túltenni magam a látottakon, kitör belőlem a röhögés. Denisov mint nyalka legény, csupasz mellkassal és simára borotvált arccal illegeti magát, Hicks pedig…nos a szemüveggel együtt pont úgy néz ki mint egy buta, szőke liba aki okosnak akar látszani. Tény és való, az álca remek, én meg remegek a nevetéstől. Rábökök a kijelzőn az ajtónyitásra, majd amikor belépnek, gyorsan vissza is csukom nehogy bárki másnak eszébe jusson utánuk beosonni, bár ezt kétlem, hiszen jelenleg senki nem tartózkodik a folyosó ezen szakaszán. Maradok a helyemen, a központi szerver mögött a sarokban, csak a tabletet emelem fel, hogy tudják merre kell indulni. A világért sem rontanám el a meglepetés erejét azzal, hogy hagyom felismerni a hangomat Hicksnek. Csak amikor a szerver mögé lépnek és Hicks – feltételezem kíváncsi – pillantása rám esik, akkor húzom ki magam és vigyorgok rá.* -Meglepetéééés! Helló Hicks ! Hogy s mint? Megitta már a nyugtató teáját? Most komolyan, ne mondja, hogy nem örül, hogy végre láthat?! Csüccs! *Mutatok magam mellett és szemben velem a padlóra, és várakozva nézek Denisovra, Hicksre felváltva. Egyébként nem véletlenül választottam ezt a helyet a találkozóra, innen sokkal több lehetőségem nyílik arra, hogy bárminek utánanézzek, ha esetleg bizonyítanom kell a hozzáértésemet és a csapattagságom jogosságát. S persze kezdetnek sem rossz ha mindjárt infókat is szerzünk.*
"Mindent egy jó álcáért" felkiáltással kicsit tovább használva a borotvát ez az eredmény született meg a minap, melyen szinte biztos voltam, hogy Hicks jót fog mosolyogni, ha meglát. Így is lett és mi tagadás valóban, mintha egy másik fickó nézett volna vissza a tükörből… - Azért te sem panaszkodhatsz. – tartom a karomat, hogy kísérőként viselkedve haladhassunk a folyosón az ajtó irányába – azt hiszem, tökéletes pár leszünk ma estére, hiszen a család kedvenc matiné-időpontos fenegyereke mellé a bájos szöszi segítő elengedhetetlen, aztán, ha még lőni is tud, maga a főnyeremény. – nagyon ritkán használom arcizmaim azon csoportját, amely a mosolygásért felelős, de most, hogy új ember vagyok néhány órára és látom Pressia jó kedvét széles vigyorom egészen az Irattár ajtajáig kísér minket. - Remélem jól ki fogtok jönni egymással és profi munkát tudunk együtt végezni. – mondatommal próbálom egy kicsit előpuhítani a nagy találkozás valószínűsíthető sokkját, amire kisvártatva Raven még rá is tesz egy lapáttal - Helló Moor Tizedes! – köszöntöm az elénk toppanó technikai gurut, de nem szólok bele a viszontlátás örömeibe és bánataiba, inkább teszek egy lépést oldalirányba és Hicks-re pillantok. - Bemutatom a trióvá duzzadt csapatunk harmadik tagját. – mutatok egyértelműen a kihúzva álló lányra, nehogy társam véletlenül tréfaként fogja fel a helyzetet és a szoba egy rejtett zugában egy Mr T. hasonmást keressen. - Feltételezem, minden megvan, amire szükségünk lehet a mai este. – intézem szavaimat Raven-re pillantva és ezzel együtt el is fogadom a felkínált helyet, bízva abban, hogy a találkozás kellemetlen első percén túllendülve a feladatunkra tudunk koncentrálni. Már nagyon kíváncsi vagyok a kütyükre, melyekkel el leszünk kényeztetve küldetésünk során, de én is szeretnék mondani néhány dolgot, viszont azt hiszem, először nem én leszek az, aki szólásra fogja nyitni a száját.
- Köszi, igyekeztem kimaxolni a lehetőségeimet. A vörös parókát már túlzásnak éreztem volna. - jegyzem meg még mindig indokolatlanul jókedvűen, és kényelmes tempóban indulunk az irattár felé. - Nyugi, nem felejtettem el, hogy kell meghúzni a ravaszt, csak mert kiszőkültem. - kacsintok vigyorogva a jólfésült, puccos képű Nikóra. Figyelgetem is még egy darabig az arcát, hogy szokjam a látványt, nehogy később lepuffantsam véletlenül, ha hirtelen felbukkan egy sarok mögül. - Tudod, hogy rám számíthatsz. Könnyű vagyok, mint egy nyári eső és kedvesebb, mint egy rendes nagymami bármikor. - Mindketten tudjuk, hogy ez egy kibaszottnagy faszság, de ennyiben is hagyom. Nem tulajdonítok semmilyen jelentőséget Niko szavainak, egész addig, míg be nem lépünk a ma esti főhadiszállásunkra. Mikor meglátom Moort, kicsúszik a számon egy instant baszdmeg, és Nikotól ellépve hátat fordítok a mostmár kurvára nem rejtélyes harmadiknak. - Ez csak valami elbaszott vicc, ugye? - Visszafordulok feléjük, és csípőre tett kézzel, fancsali képet vágva nézek felváltva Moorra és Nikóra. - Ne bassz fel Niko, hogy mindenbe beavattad... Maga meg... - kurvára erősen kell kapaszkodnom az önuralmam minden morzsájába, hogy ne törjön ki belőlem a taplóseggfej, aki mindenkit elküld a faszba. Nagy levegőt veszek, és próbálom nem látványosan kifújni, mert biztos vagyok benne, hogy Moor kurvára élvezi a helyzetet. Nikóra pillantok, aki már közben le is ült, mintha ez az egész már egy lejátszott meccs lenne. Ez csak még jobban felbassza az agyvizem, de közel sem annyira, mint az, mikor néhány pillanattal később felfogom végre, hogy tényleg így van. Dohogva teszek néhány távolodó lépést, majd kelletlenül visszafordulok és összefonom a kezeimet a mellkasom előtt. - Csak, hogy tudd, kurvára nem bízom benned, és egyáltalán nem kedvellek. Ha rajtam múlt volna, nem bízok rád egy ekkora kibaszott titkot. - úgy döntök, ha már úgyis itt maradok és -már csak Niko miatt is- kénytelen leszek vele dolgozni, jobb tiszta vizet önteni a pohárba. jópofizhatnék, meg csipkelődhetnék én is, de az nem az én stílusom. Ez van, ezt kell szeretni, vagy ami tetszik.
*Gondolatban vetek Danisovra egy bocsánatkérő pillantást, amiért nem ő most a nagy szenzáció a figyelmem központjában. Azt hiszem érthető és _ő_ érteni is fogja, a már ismert arcvonásaiból azt szűröm le, hogy hozzám hasonlóan élvezi a helyzetet, de van annyira úriember, hogy nem mutatja ki. *-Hát persze. *Közlöm szűkszavúan a reményeit kifejező szavakra, de nem is nézek rá, hiszen Hicks…immár tizedes reakciója sokkal jobban érdekel. Hahotázás csiklandozza a torkomat, de nem szólok közbe, nehogy elrontsam a rögtönzött és merőben ösztönös előadást. Azt persze nem is titkolom, hogy mennyire élvezem…nanááá! Minden egyes káromkodásra szélesebb vigyorral felelek, majd bólogatok mikor már hozzám beszél.* -Tudom…tudom…tudom. *Mély sóhajjal ejtem ki a szavakat, végül is tisztában vagyok azzal mennyire nem kedvel és akkor még finom voltam és nőies. Azt is tudom, hogy nem bízik bennem, pont a nem kedvelés miatt, és mindezek maguk után húzzák a harmadik kijelentés teljességét. Én viszont kedvelem Hicks tizedest, már csak azért is mert imádom amikor káromkodik, és bár nekem is nagy a szókincsem ezen a téren, úgy érzem tőle még tanulhatok. Bízom is benne, mert ismerem és képes vagyok elvonatkoztatni a hülyeségeitől, mindent elolvastam róla, azt is amit nem lehetett, Denisov is garancia. Egyetlen dolog van amiben bizonytalan vagyok felőle, de majd csak kiugrik a szög a zsákból, vagy én ugrasztom ki. Megpaskolom a padlót a még üresen maradt helyen és Hicksre vigyorgok…ha már ilyen jól összebarátkoztunk.* -Csüccs Hicks! Tudom, hogy idővel, minden utálatod ellenére érdemes leszek a bizalmadra. Rohadtul ráérek kivárni és élvezni fogom a pillanatot amikor ez megtörténik. Addig pedig lássunk hozzá ahhoz ami miatt most itt vagyunk. *Munkában nem ismerek tréfát, főleg ha az a munka élvezhető és a rendszer ellen szól. Ehhez érten az élvezeti faktoromat mutató vigyorgás is eltűnik az arcomról. Röviden vázolom a helyzetet és most már Denisovot is bevonom a társalgásba. * -Hellócska Denisov! Szóval az irattárban most jelenleg szerver karbantartás folyik, aminek hivatalosan nem lesz nyoma. Egyetlen kamera működik rendesen, ami a bejáratot mutatja kintről, a többi adásán korábban felvett és végtelenített műsor megy és sem a lekapcsolásnak, sem pedig a visszakapcsolásnak nem lesz nyoma. Körülbelül egy óránk van, ennyi még nem feltűnő. Rákapcsolódtam a központi szerverre, ahonnan bárhova betekintést tehetünk. Apropó! *ÉS most Hicksre nézek, mert a következő szavaim csakis neki szólnak.* -Ha már a kibaszott nagy titkokról van szó, akkor az is kibaszott nagy titok, hogy ekkora informatikai zseni vagyok. Szóval nem szeretném mástól visszahallani, mert ha felsőbb körökben is kitudódik, az kurvára befolyásolja majd a küldetésünket. Egyébként hogy van a Kapitány? *Ugrasztás: pipa.*
Mindig a szőkére fogadj! Az én olvasatomban így szól helyesen ez a mondás terepen és úgy érzem, ma este még stílust is teremthetünk, mikor színre lépünk a Volentis egyik puccos éjszakai mulatójában. - A szőke tökéletes választás volt. – egy mosoly kíséretében memorizálom magam is az új ábrázatot, de Hicks egy olyan jelenség, aki egyszerűen nem tud eltűnni a tömegben. A belépés előtti mondatára egyszerűen nem tudok mit mondani, olyan idillikusan tökéletesen hat, hogy nem sok kell ahhoz, hogy el is higgyem. Na persze.
- Kellett egy harmadik személy, aki a háttérből tevékenykedik, aki ért a kamerák, biztonsági rendszerek kiiktatásához és nem utolsó sorban a kisujjában van a világ technológiája, mindamellett pedig megbízható. – a felsorolásomban az utolsó pont az, ami elég nagy támadási felületet hagy úgy mindenre kiterjedően, de a megérzéseim már a Földön sem hagytak cserben, remélem sikerült átmentenem mindezt az űrbe is, néhány évtizeddel későbbre. Sejtettem, sőt mi több, tudtam, hogy ez lesz ennek a találkozásnak a vége, de nem is tagadhatnám, hogy szeretek a végletekkel dolgozni, a területükön pedig a legjobbakkal annál inkább. Ezért is jöhetett létre ez a mostani trió és készülhet az első akciójára. - Szép munka Tizedes! – biccentek a teljes inkognitó hallatán, nem is gondoltam ezt másképp. - Nos! – vágok közbe közvetlen az ugrasztás után és még az előtt megpróbálom magamhoz ragadni a gyeplőt, mielőtt elszabadulnának azok a bizonyos lovak. - sikerült-e még valamit kideríteni a ma esti célpontunkról, Jörg Svensson-ról? – érdeklődök, mert le merném fogadni, hogy többféle információval is tud szolgálni kedvenc szörnygyárasunkról. - A szórakozóhely kameráit sikerült blokkolni, vagy megzavarni? – a szó szoros értelmében is életbe vágó kérdés lehet a mindent látók kikapcsolása, amolyan életbiztosítás számunkra most egy használaton kívüli szem. - Mit tudunk a felhozatalról? Ki lesz a vásárló, kik lesznek jelen a VIP részlegen és milyen tűzerővel rendelkeznek? – ha még mindent nem is térképezett fel Raven, abban azért biztos vagyok, hogy a bűnös társaság nagy részét azért már lefigyelte és őt ismerve alaposan utána is nézett. - Hogyan tudunk a legkönnyebben a közelébe férkőzni Svensson-nak? – tuti, hogy ennek a korántsem kockázatmentes megmozdulásomnak még lesz bőven visszhangja Hicks-nél, de remélem, megbocsátja nekem ezt a merész lépésemet és azt, hogy ilyen helyzetbe hoztam. Nem hagyott más választást. Úgy gondoltam, hogy, ha komolyan kezdeni akarunk magunkkal valamit és a Consilium tyúkszemére szeretnénk lépni, akkor kell egy technikai zseni a csapatba, aki akár néhány drótból és pár műanyagól összerak egy használható kommunikátort.
- A férjem nem így gondolná, de köszi! - rávigyorgok a határozottan csajok kedvence arcot öltött Nikóra és ezzel a vigyorral a képemen sétálok be az irattárba is. Moor megpillantására olyan látványosan hervad le a vigyorom, hogy, ha kurvára semmit nem mondanék, akkor is egyből tudná a csaj, hogy mi a kínom. Némi hisztizés után azért rájövök, hogy hiába pattogok, ezen az egészen már nem lehet segíteni. Ebből kell kihozni, amit tudunk és kész. Csak abban reménykedem, hogy Niko tudja, mit csinál. Meg, hogy kivel. Kurvára ajánlom neki igazából! Dühösen fújtatok egyet a férfi magyarázatát hallva és a fejemet rázom, míg ki nem találom, mit mondhatnék, ami kellőképp kifejezi most az érzéseimet, és még a barátomat sem haragítom magamra örökre. - Akkor is... kibaszottul nem örülök! és rohadtul zabos vagyok, amiért ilyen helyzetbe hoztál! - Na igen, hiába tudom már, hogy a hiszti nem segít, attól még nem fejezem be csak úgy. Megvan hozzá minden jogom, csak épp kurvára hülyén festhetek így, hogy senkit nem csaptam még le, csak a pofámat jártatom. Ravenre nézek, de olyan arccal, hogy csoda, hogy nem szőkül kis tőle ő is. - Remélem, nem erre akarsz elmenni, mert akkor aztán várhatsz ítéletnapig! - csakazért sem ülök le, de azért mostmár próbálok nem fel-alá trappolni hanem én is az előttünk álló feladatra koncentrálni. Még ha magamban el is ismerem a csaj tehetségét és körültekintő munkáját, ezt nem fogom a tudtára adni. Különben is, mondani bármit lehet, de hogy tényleg így van-e az majd csak később derül ki. - Alibi is kelleni fog. Sziklaszilárd méghozzá. - jegyzem meg közönyös hangon, miután Niko megdicsérte Ravent. Miközben Dumaláda arról hadovál, hogy ő mit vár el tőlem, úgy nézek rá, mintha egy hülyegyerek magyarázná nekem a deriválást. Már készülnék is kurvára kedvesen megjegyezni, hogy vele ellentétben én tudom, mikor kell befogni a számaat, mikor megemlíti Ethant. Niko közbevágásával mit sem törődve guggolok le Raven elé, hogy rendesen a szemébe nézhessek. - Ha szeretnéd, hogy továbbra is ilyen barátságos legyek, akkor kurvára kihagyod őt még a nyakatekert gondolataidból is. Remélem, értjük egymást!- Nem viccelek, és ez most nem is a hiszti, amit az előbb toltam, de holtbiztos, hogy ez az arcomon is látszik. Egy hosszú pillanatig még Ravenre meredek, aztán felállok, és átadom a szót Nikolainak. Ahogy azt már tőle megszoktam, mindenkre gondol. Felteszi az összes logikus és fontos kérdést, így nekem elég csak hallgatni. Igaz, olyan dühös vagyok még mindig, hogy épp elég ezt is megoldanom jelenleg. Mondjuk így, hogy mostmár tényleg, komolyan elkezdek végre a küldetésre koncentrálni, könnyebb higgadni.Kell is, mert ehhez a szarsághoz tiszta fej kell. Már, ha meg is akarjuk tartani. - Igyekezzünk! a legtöbb dolgot elmondhatod út közben is. - nem csak azért mennék már, mert vészesen ketyeg az időnk, hanem őszintén szólva szívesebben lennék már lőtávon kívül Szófosó tizedestől.
*Az elején még pattognak a szikrák és még Denisov sem elég ahhoz, hogy Hicks lenyugodjon, de azt hiszem ő csak akkor fog, ha 1. Kikerülök a képből, 2. Ha sikerül olyan bazi nagy dolgot cselekednem, ami még őt is elkápráztatja. Jelenleg az 1-es pont vezet fejhosszal. Mindegy, a lényeg csak most következik és talán egy kis idő után Hicks is hajlandó lesz leülni, addig meg toporoghat mint egy kislány akinek pisilnie kell. *-Egyelőre nem akarok elmenni. *Közlöm kurtán majd némileg hosszabban ecsetelem azt amit eddig elvégeztem, egy mosollyal zsebelem be a dicséretet. Persze a tizedesnek semmi sem jó.* -Nekem ott van Bruce. Gondoskodjon mindenki magának alibiről, vagy azt is én oldjam meg? *A kérdés merőben költői, azt próbáltam meg enyhén árnyalva a hanglejtésemmel, hogy azért mindent én sem fogok helyettük megoldani. S ami még fontos, elvégre Hicks a kedves kapitányunk drága neje, röviden és velősen „megkérem” hogy lehetőleg ne járjon el a szája….még a legfülledtebb pillanatokban se. Ám a kapitány megemlítése némileg fordít a dolgokon, kénytelen vagyok hátrébb hajolni Hicks arcomba nyomulása elől és Denisov próbálkozását oldalról felcsipegetni.* -Szúszááá! Semmi okod a féltékenységre. Minek az embernek ellenség ha ilyen bájos barátai vannak, nem igaz Denisov? *Előbb a távolodó Hicksre, majd a kis triónk Hannibáljára mosolygok, majd a PDA-m kijelzőjére. Felkattintok egy másik ablakot és olvasni kezdem azt amit összeszedtem. *-Nos, Svensson meglehetősen fura fazon és nem kicsit paranoiás. A lebuj kamerái még élnek, de csak egy gombnyomás és bekapcsol a zavaró, majd később, miután mi már távoztunk, rendszertelen időközönként újra. Nem akartam előre, mert feltűnő lenne. Svensson négy kísérőt hoz, de azt nem tudom, hogy lesz-e jelen más is úgy, hogy már ott ül. A tűzerő értelemszerűen nem lehet túl nagy, inkább sok kicsi fegyver, kábító és éles lövedékkel, sokkoló. Olyanok melyek elférnek kabát- és nadrágzsebben. Ez 5-ször. *S most jön az ami miatt még nem álltam fel és fordultam az ajtó felé, ahogy Hicks volt kedves kifejezni a kívánságát. *-Hicks tizedes, szeretnék feltenni egy személyes és intim kérdést. Mielőtt még leordítanád a hajamat a fejemről, figyelj! Van rajtad bugyi? Mert Svenssonnak bugyifétise van, amit igyekszik titkolni, de kaptam egy apró fülest az üzletkötéseiről. Szóval ha nem akarsz a kocsma közepén vetkőzni, javaslom most vedd le és vágd zsebre mint én. *És még valami eszembe jut ahogy a parókájára nézek. Felemelem a mutatóujjamat.* -Vigyázz, hogy ne maradjon benne árulkodó nyom, mert…nos valójában nem vagy szőke. *Bájos mosoly kíséretként. Remélem Denisov ugrásra kész és kettőnk közé dobja magát, ha esetleg Hicksnek ez már sok lenne, pedig becsszó, igaz. *-Most már mehetünk. Külön-külön kell érkeznünk, Svensson tudja, hogy vevő érkezik, de nem tudja kik lesznek ő és a kísérő. A jelszó: Embrió. *Azzal feltápászkodom, hacsak Denisov nem volt túl lassú, lehetőséget nyújtva Hicksnek, hogy fél kézzel felrántson a padlóról. Elteszem a PDA-t és a kommunikátoromat veszem ki a zsebemből, majd három kis bigyót, melyek leginkább apró jelvénynek néznek ki.* -Ezeket tegyék ki a zubbonyukra a lehető legközelebb az arc középvonalához. Túl egyértelmű lenne ha minden kamerát bezavarnék innen a kocsmáig. Viszont a felvételeken nem fog látszani az arcunk csak egy szép nagy, fényes pont. Szellemek leszünk. Izgi ugye?*A magamét ki is tűzöm, majd elindulok az ajtó felé, hogy kezdetét vegye az akciónk.*
Szer. Dec. 05, 2018 6:04 pm
