-Varázsolni bakker! Mi vagyok én? Sceptri? Majd hadonászok a kezeimmel és mantrázok, mi? *És megint jön nekem az idővel, esküszöm leütöm ha még egyszer az időt emlegeti, vagy órát. Nem hagyom magam vállon „cipelni” önállóan lebegek a vezérlő felé, természetesen ügyelve arra, hogy mindenhonnan fedezzenek. Jó nagy adag önzőség van bennem, hogy túléljem, és egy kisebb adag segíteni akarás. Az arányokat azonban nem teszem közkinccsé. *-Kapkodjon össze amennyit csak tud. * Az ajtóval nincs sok dolgom, elvégre nyitva van, csak a bent lévő védelmi rendszer gátolhat minket. Nem tudom, hogy egyszerűen csak kifogyott, vagy a magammal hurcolt droid jeladója vont körénk láthatatlan pajzsot, a lényeg az, hogy sikerül. Ettől a ponttól rajtam áll, hogy miből mit hozok össze és nem fogok csalódást okozni. Azonnal neki is látok, hogy életet leheljek a rendszerbe, a maradék energiát egy pontba fókuszáljam. Amíg dolgozom, csak arra figyelek, a párbeszédek egyelőre nem izgatnak, csak az amit nekem kell hallanom. Jelen esetben a „még több robot” és a „tiszti PDA”.* -Kössz! Majd vigyázok. *Leülök a földre és az ölembe veszem a kütyüt, amivel sokkal könnyebben boldogulok. Az egymáshoz kötött droidok meg szolgáltatják az energiát, mindaddig, míg ki nem derül, hogy van sértetlen STD kristály.* -És ezt csak most közli? *Kapom fel a fejem és már nyújtom is a kezem érte, hiszen minden másodperc fontos. A kristállyal már bármit be tudok kapcsolni, csak meg kell találnom. Peterson szavai nem segítenek.* -Semmit köszi, hacsak nem ért a rendszer visszaállításhoz…..ha sürget az neeem seeegííít! *A hangom kissé felszalad, már-már énekelve vágok vissza, majd beletemetkezem a munkába és még élvezem is. Szerencsére a rendszer olyan régi, hogy akár egy gyerek is elboldogulna vele. S ha már kristály, akkor a létfenntartó rendszert is visszakapcsolhatom, a hajtóművet és ha van akkor a pajzsot is. Szinte egyszerre lesz fény és gravitáció is. Utóbbiról sajnos elfelejtek szólni, mivel én a földön ülve, lábaimmal kénytelen vagyok kapaszkodni, hogy ne lebegjek el a számítógépektől. Mindez csak akkor tűnik fel, amikor a többiek pottyannak egyet.* -Upppssszzzz! Csak szólok, hogy bekapcsoltam a gravitációt is. *Tekintetem aztán a felsejlő PDA monitorra szegeződik, ahol a szenzorok jeleit értékelhetem ki, s bár a rázkódások okára nem derül fény, arra igen, hogy van velünk valaki. *-Van egy sikló mellettünk. A kommunikációt viszont nem tudom helyreállítani csak kézi vezérléssel. *Minden rosszban van valami jó, jelen esetben ez fordítva igaz. Arra viszont nincs idő, hogy elcsattogjak oda ahol a hiba forrását sejtem, mert a droidok bekopogtatnak a privát buliba. Maradok hát a helyemen és azon ügyködöm, hogy belemásszak a fejükbe, a támadással ellenkező parancsot tömve beléjük. Ha ez nem sikerül, vagy nem időben, akkor abban a pillanatban, hogy az első droid rááll kényszerű pályájára a levegőben, egyetlen „gombnyomással” visszakapcsolom a gravitációt, aztán ki…aztán vissza be. Jó kis móka, én tudok kapaszkodni a konzolszekrénybe, ráadásul engem nem ér váratlanul az egész. Csak az a droid amelyik felém száguld, vagy ha nem ér el, akkor a megtoldott csápja próbál megsebezni és azzal a tüskével a végén elég esélyes, hogy sikerül. Egy másik droidot próbálok magam elé húzni, olyat amelyiket rákötöttem a számítógépre. Olyan kicsire húzva össze magam, amilyenre csak lehetséges az ormótlan ruhában. Na és persze a sikítás….nem marad el.*
A jelentés leadása és a kadét eligazítása után itt az idő, hogy az utolsó tárat a fegyverbe helyezzem, figyeljek, és egyben reménykedjek is, hogy elegendő legyen a rendelkezésre álló tölténymennyiség az utolsó, nagy droidroham megfékezéséhez, amire a rádióbeszélgetések és a korábban látott jelekből következtetni lehet. Szerencsénkre az első érkező nem egy ellenséges gép lesz, hanem a Parancsnok, aki megjelenésével átveszi tőlem a parancsnokságot, a kristályt pedig helyettem Raven kaparintja meg és máris munkához lát vele egy másik úton. A gravitáció bekapcsolása nem lep meg túlságosan, ma már azt hiszem nem tudok semmin sem meglepődni és összességében még jobb is így, hogy két lábbal a padlózaton állok, nem pedig fölötte lebegek. - Mondja Moor Tizedes mit, hol és hogyan csináljak a kommunikációval kapcsolatban és megoldom. – olyan nem lehet, hogy ne tudjunk kommunikálni egy mellénk érkező siklóval. Az offenzíva első hulláma megindul felénk, ám mivel úgy ítélem meg, hogy több mint jó védelmi pozícióba vagyunk berendeződve, a karabélyt pihentetem, a munícióval pedig spórolok egészen addig, amíg meg nem indul a fő támadás a Vezérlő felé. A szűk folyosó adta határok kihasználása és a már sokszorosan kilyuggatott, összetákolt droidok gyengécske első támadása arra késztet, hogy a magammal hozott szolgálati kézifegyveremet szabadítsam meg a töltényeitől. Valószínűsítem, ha Hicks Tizedes közelről leadott fejlövései sikeresek voltak, akkor nálam sem lehet ez másképp. Feleannyi lőszerem sincsen a pisztolyhoz, mint a nagyágyúmhoz, ezért itt is spórolok, ahogyan csak tudok és számolom a visszamaradt skulókat. - 8… 9… - ha így haladok, gyorsan elpuffogtatom az elhasználható lövedékeket, pedig egynél többet csak szükség esetén eresztek az életünkre törő támadóba, javarészt egyetlen pontos lövéssel próbálom intézni a nézeteltérésünket. - Vigyázzon kadét! – próbálom figyelmeztetni a közelemben harcoló lányt, de késő, túl fürge és pontos Jin ellenfele, ki is üti szegényt, amit csak egyféleképpen lehet lereagálni a magam részéről. Az utolsó fennmaradó két töltényemet sok szeretettel küldöm létfontosságú chipjeihez. Ha pontosan tudtam célozni és kimúlt, remélhetőleg végérvényesen, akkor a kadét mellé sietek, ha még aktív a gravitáció, könnyebb a dolgom, ha nem, úgy is jó és mellé lebegek, majd fedezékbe húzom, ha nincs már áram alatt a tüske, megszabadítom a belefúródott idegen testtől, de egyelőre mást nem tudok tenni érte. Moor így is támadás alatt van, remélem Peterson el tudja intézni az agresszív droidot és így talán megmenekül a csúnya, arcletépős vég elől, mi pedig ebből fakadóan még legalább néhány percig küzdhetünk az életünkért. - Újabb behatolók! – kiáltom Jin mellől és immáron az üres kézifegyvert magam mögött hagyva, a karabélyt veszem magamhoz, hogy az utolsó tárból kikéredzkedő jelentkezőkkel ajándékozom meg a berontó ötösfogatot.
Biccentek egyet, és úgy teszek, ahogy a parancsnok kéri. Elkapom három kis gennyláda döglötten lebegő csápjait és magam után vontatva indulok a vezérlő felé. Amikor Ethan bejelentkezik, el is feledkezem róluk, így, mikor Freya kezét elkapva megállítom őt, a három roncs tovább úszik, és belém ütközve szétszóródnak kicsit. Már nem izgat a kukázás, sem pedig Raven szövegelése, csak Ethanre tudok gondolni. Ezt Freya is tuti látja, mert az első próbálkozásomat letiltja ugyan, de aztán újabb kérlelés nélkül is meggondolja magát. - Mindjárt jövünk! - bólintok mosolyogva, és leplezetlen hála csillan a tekintetemben, mielőtt hátat fordítok neki. Amilyen gyorsan csak tudok, a fegyverterem felé indulok. Fel sem dolgozom, ahogy finoman megrázkódik a hajó; csak az tűnik fel, amikor elfordul a világ körülöttem, én pedig nyújtózkodva keresem a fogódzót, hogy minél gyorsabban haladhassak.
Nem várok egy pillanatot sem a figyelmeztetés után, egyből bevágódom a picike terembe és fél pillanatnyi helyzetfelmérés után megakasztom az egyik lábfejem valami csőben. A köztem és a Kapitány között imbolygó droid csápjait megmarkolva rántom lefelé és egyben magam felé a kis hikomat fejeslábast.
Biztosra kell mennem, - egyrészt, mert egy teliberakott atomtöltet közelében kurvára meggondolod, mire lősz, másrészt pedig, egyre fogyatkozik a lőszerem- ezért közvetlen közelről küldök a szemébe kettőt a kis genyónak. - Anyádat szúrd telibe! - kiáltom felháborodva az újfajta fegyverrel szerelt dögnek. Annyira felbaszott, hogy mérgemben bele is rúgok. De akkorát, hogy kirepül az ajtón túlra. - Mostmár csak meg kell mentened mindenkit! - villantok egy feszült kis vigyort Ethan felé, és az ajtóhoz megyek őrködni. Közben meglátom a kapitány fegyverét a plafon felé lebegni, így rögtön rá is rabolok így kibaszott cowboy módjára várhatom Retek Robiék újabb támadását. Mert hogy jönnek persze, ez nem is kérdés. Három is egyszerre, ami a rövid, de kurvára szűk folyosón az én képzettségemmel gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem tudok hibázni. Csak szemre célzok és ha kell, az utolsó táramat is ellövöm, végső esetben pedig rázárom Ethanre az ajtót és megpróbálom feltartani őket, amíg lehet.
*Szúrós tekintettel pillantok Ravenre. Nem szeretem, ha így beszélnek velem, főleg nem munka közben, de most visszafogom magam, hisz nem éppen olyan helyzetben vagyunk, ahol a szavakra kellene az időnket fecsérelni. Mivel én nem is tudom mennyi időre, de eltűntem, így fogalmam sincs, hogy ki mit talált időközben. Pressi most szólt nekem arról a kristályról, nem korábban. -Rendben!-Mivel nem tudok neki segíteni, így marad a türelmetlen várakozás. Aztán hirtelen egy zuhanás, aminek köszönhetően szépen pofára esek. -Ez most komoly? Raven szedd össze magad!-Nézek rá gyilkos tekintettel miután feltápászkodom a földről. Oké, hogy most az ő munkájára van szükségünk, de ez nem azt jelenti, hogy bármit megtehet. -Hadd nézzem!-Miután szemügyre veszem a közeli sikló adatait valahol megnyugszom. Bár furcsállom, hogy itt van. A jelek szerint ezek a lökések nem véletlenek... -Ő velünk van. Csak azt nem értem mit keres itt.-De most nem is ez a legfontosabb. Sajnos kedvenc csáposaink ez idő alatt összeszedték magukat és újabb támadásba lendülnek. Nekem sem maradt túl sok töltényem, ezért próbálok is spórolni vele és minél pontosabb lövéseket leadni. Jint ismét megtalálta az egyik csápos, és most el is érte célját. Ijedten pillantok Nikora, aki azonnal a segítségére siet. Így marad nekem Raven. Felé rohanva egyszer csak a plafonnak csapódom, majd a földnek. -Baszki Raven! Legközelebb szólj!-Morgolódok rá, majd amilyen gyorsan tudok felpattanok, hogy a maradékcsáposokat is megpróbáljam kilőni.
Raven ügyködése sikerrel jár, még ha csak lokálisan is. Az std kristály ugyan bőven elég lenne hozzá, hogy energiával lássa el a hajót, azonban a vezetékek a teremben csak befelé jönnek, nem kifelé. Bár megfelelő műszaki érzékkel össze lehet hozni, hogy a kristály ellássa árammal ezt a szobát, sajnos a többi terem már nem kap ebből, így a mesterséges gravitáció is csak itt lép életbe.
A gépezetek azonnal kimutatják, hogy nem normál gravitációra lettek tervezve. Nem hullanak ugyan darabokra, de ha a súlyokat is meg kell tartani, ráadásul 8 lábukból hatot mozgásra kell pazarolni, akkor bizony jóval kevésbé veszélyesek, mint amúgy. Ennek köszönhetően Niko egyenlőre könnyedén elintéz minden támadót, kivéve azt az egyet, aki Raven-re támad. Csápjával súlyos ütést mér a hacker bokájára, azzal a céllal, hogy elgáncsolja, ha pedig ez is sikerült, újra magasba emeli a tüskéjét, hogy ezúttal már tényleg arcon döfhesse a nőt. Végül csak centikkel koppan a padlón fegyvere, mielőtt eldőlne akár egy marha ronda marionettbábú, akinek szétlőtték a köteleit, és működésképtelen alakja helyén Freya tűnik fel, kezében az elsütött fegyverrel.
Ethan talán sosem örült még ennyire Pressia pimasz beszólásának. Fanyar mosoly húzódik az arcára, miközben támadója arca is szétnyílik, igaz neki azért, mert szétlőtték a fejét. -Mindössze ennyi? - Kérdi, majd visszafordul a bombához, és végre hatástalanítja, amíg a többi gép támadni készül. Ahogy ezzel megvan Pressi mellé sodródik, és kikapja a kezéből a fegyvert, hogy közös erővel lőjék szét a csápalikat. Ő ezúttal a felesége pisztolyát veszi el, melyben kevesebb a töltény, és megint célzott lövéseket ad le, ahogy vállvetve harcolnak a robotszörnyek ellen. -Vörös Egy...a faszom...Raven!!! Zárd be valahogy az egyes löveg ajtaját! De úgy, hogy senki se tudja kinyitni többé lángvágó nélkül! Pressi te meg készülj, ha csukódik, és nincs itt egy sem, lépünk innen. Azért van erre szükség, hogy egy csápos se juthasson a bombához. Még az hiányozna, hogy ezek után valamelyik újra összerakja. Ezzel egy időben újabb statikus zörej tör be a közös csatornára, és ha valaki figyel a vezérlőben, láthatják, hogy a siklóról jön a zaj. Egyenlőre viszont maga a gép nem csinál semmit, csak egy szondát lő ki rájuk. -Valakinek el kell juttatnia a kristályt a reaktorba. Denisov, rádión keresztül el tudja mondani, hogyan csináljuk, vagy jönnie kell? Persze a hajtóművet sem ártana beindítani. Mennyi feladat, és milyen kevés idő. Viszont, legalább a csáposok leálltak egyenlőre. Mióta bekapcsolt a gravitáció a vezérlőben, egy sem lépett be oda, és inkább a löveg felé gyülekeznek, illetve páran visszavonultak a reaktor felé. Vajon mire készülhetnek megint?
*Hosszú és bonyolult lenne bármit is elmagyarázni, mit és hogyan, inkább csinálom én, de ha sürgetnek az nem segít. Akkor sem megy gyorsabban ha az életem függ tőle, mert én meg a rendszertől függök. A lebutított változat igencsak lassú, de legalább kezelhető. A droidok már kevésbé, bár bőszen keresem az őket irányító bevésett parancsokat, hogy felülírjam, de közben másra is kell figyelnem. Nem tudom, hogy Peterson gyilkos tekintete a bekapcsolt gravitációnak szól, vagy a hisztimnek, de mindegy is. Nem most fog megfojtani az már biztos, vár vele míg megmenekülünk, ha nem sikerül, akkor már úgy is mindegy lesz. *-Össze vagyok szedve. Ha nem lennék, itt sem lennénk. *Morgom, mert olyat is tudok és tovább ügyködöm. A sikló jelenlétének jogossága nem érdekel, csak az, hogy itt van és muszáj kapcsolatot teremtenünk vele. A baj csak az, hogy innen nem lehetséges.* -Én nem értek a reaktorhoz, maga nem ért a kommunikációhoz. *Pont. Ennyivel el is intézem Denisov igyekezetét, az már más kérdés, hogy elvileg a kommunikációhoz sem kellene értenem, de ezen majd akkor fő a fejem, ha életben maradok. A lényeg amit észreveszek, hogy nem minden úgy működik ahogy kellene annak ellenére, hogy mindent jól csináltam.* -Ki a faszom rakta össze ezt a rendszert? Most komolyan?! Egy vezérlő ahonnan nem lehet vezérelni? * Azon ügyködök, hogy életbe léptessem a normális világot, mert ami bejön, az ki is megy…vagyis megfordítani a rendszert. Olyan nincs, hogy mindent helyben kell bekapcsolni. Azzal kezdem, hogy lezárom a vezérlő ajtaját, hogy több droid ne jöhessen be, pont elég ami már bent van, azok is elég aktívak, persze csak addig míg a gravitáció nem működik, szóval mindenhol be kell kapcsoljam. Figyelmemet az erőteljes sikítás előadásán kívül az is eltereli, hogy az egyik droid lecsap a lábamra, szerencse, hogy a másikkal pont kapaszkodom a konzolba, különben elrepülnék a következő antigravitáció idején. A fájdalom végigszalad a lábamon, egészen a gerincemig, ezt akkor érzem jobban amikor a gravitáció lehúz. Kint is csillagok, bent is csillagok. A sikolyom elhal, de csak azért, mert bent reked a levegő. Még a csillagokkal küzdök mikor kisüt a nap, a droid alkonya mögül Peterson fénylik fel mint egy üstökös és pont annyira füstöl is. Bár nem tudom, hogy az üstökösök szoktak-e füstölni, de nem kötök bele a költői gondolataimba. Petersonba annál inkább.* -Mi tartott ennyi ideig? Meg akarta várni, hogy megnézzen belülről? *Persze a jelen helyzetben ő sem nőiesebb mint én. Sőt! *-Á! Baszki Raven! Ez az új nevem? Nincs már Vörös Egy? *Mondjuk most nekem is ez jutott eszembe, ahogy a fájdalom tovább gyűrűzik. Végszóra a Kapitány hangja reccsen a fülemben. *-Nanaaaa! Kapitány álljon sorban a névadók között. Mondtam én, hogy felesleges ez a Vörös meg Arany kód. Hát nem sokkal lazább így? Faszom Raven máris zár! *Komolyan. Az egyik szemem sír – a lábam miatt – a másik nevet. Egyes löveg. Sikerül a rendszerben megtalálnom és ha az általam bekódolt hibrid rendszerre tudok váltani a reaktiv rutinból akkor menni is fog. Sőt! A droidok mozgását is nyomon tudom követni, a baj ezzel csak az, hogy saját kézzel kell vissza állítanom a kommunikációt, viszont itt is kellene maradnom. Denisov meg a reaktorba kell.*-A kommunikációt is helyre kell állítani, ahhoz is kell egy ember. A maradék droidok maguk felé mennek kapitány és ami nem jó, hogy a reaktor felé is igyekeznek. Ha sikerül visszaállítanom mindenhol a gravitációt, a géppolipok bajban lesznek. Imádkozzon Kapitány…vagy káromkodjon, hátha az is bejön. *A PDA csipog egyet és a kijelzőn piros pöttyként jelzi a ránk kilőtt szondát. Már az is nagy lépés, hogy a rendszer érzékelte az idegen tárgyat, jól haladok. Kell nekem annak a szondának a rádiójele. *-Megpróbálok rákapcsolódni arra a szondára amit a sikló lőtt ki ránk, azon keresztül kommunikálhatunk vele, de ahhoz valakinek el kell mennie, hogy helyben bekapcsolja. Az egész rendszer egy nagy szar. Kapitány! Működik már a gravitáció maguk felé? És most?...És most? Működik már? *A kijelzőn sűrű sorok futnak a dekódolás eredményeképp, a jobb felső sarokban a sikló helyét látom, a balban a droidok mozgását. *
Ethan mosolya -és persze, hogy látom, még egyben van- némileg azért nyugtatólag hat az idegeimre. Mit nekünk az atom?! Tudom, hogy megoldja, úgyhogy nekem csak annyi a dolgom, hogy addig távol tartsam az egyre selejtesebb formát öltő golyófejűeket. - Meg egy fagyi is jól esne, de a franc se akar pofátlan lenni. - tódítom még vigyorogva, miközben tudom, hogy ő már a bombával foglalatoskodik, én pedig a kacsavadászatra készülök épp. Még arra is van időm, hogy sorra vegyem, mik a lehetőségeim, de mire ezzel végzek, Ethan is megjelenik mellettem, én pedig készséggel átadom az egyik fegyvert, hogy neki is jusson a szórakozásból. Sok golyót nem kell pazarolnunk a szeméttelepről szalajtott kis pöcsökre, de azért, mikor végre tiszta a levegő, és jut egy pillanatom töltényt számolni, nem vagyok túl boldog. - Alig várom, Kapitány! Hogy állsz lőszerrel? - pillantok kíváncsian Ethanre, és reménykedem benne, hogy ő még nálam is paranoiásabb volt és lapul nála valahol egy-két tartalék tár. Ha úgy van, szívesen agyonrugdosom a roncsparádé megmaradt versenyzőit, de azért nyugodtabb lennék, ha nem kellene a tüskéik közelébe mennem. Eddig egyszer sem voltam túl boldog, ha Raven hangját hallottam, de a legújabb infóinak külön morgolódás dukál. - Hányan vannak még Vörös Egy? - csakazértis az eligazításon kapott azonosítóját használom, és még véletlenül sem a nevét. Ha megoldja a gravi problémát, talán... egyszer majd.
A gravitáció aktiválása után az első támadóhullám nyomasztóan nagy ereje előbb csak érezhetően, majd szemmel is jól láthatóan, másodpercről másodpercre gyengülni kezd, a droidok pedig áldozatként címkézik fel magukat, mivel kitérni vagy menekülni már nincs sem esélyük, sem pedig idejük a rájuk vadászó lövedékek elől. - Értettem Tizedes! – zárom le a magam részéről is témát, amit viszont gondolok, azt megtartom magamnak, kár szót fecsérelni a helyzetre. - Máris indulok Kapitány, most nincs időnk a rádiós útmutatásra. – mivel valamelyest megtisztult a rövid folyosó az ellenségtől, jobban mondva, mindenhol csápok, roncsolt fémtestek és kilyuggatott belső alkatrészek hevernek, könnyedén tudok haladni a reaktor irányába. Igyekszek, ahogy tudok, közben bízok abban, hogy Raven-nek sikerül működésbe hozni a gravitációt az egész átkozott hajón, mert az időben igencsak lerövidítené a távolságokat számomra. A jobbomban tartott fegyverrel így is egész jól haladok, mely optimista szemléletem szerint félig tele van. Bal oldalamra átkaptam a szerszámokkal és mindenféle segédanyaggal teli gépész táskát, melyet hamarosan újból be kell vetnem és menet közben egyre többször ugrik be elmémbe a rendkívül ösztönzően ható, öngyilkos küldetés képe, főleg mikor meglátom magam előtt a gyülekező géphadat. - Mindjárt a Reaktornál leszek Uram! – ha van egy kis szerencsém, akkor lábaim a feltámasztott gravitációnak hála stabilan támaszkodhatnak az Aszteroidatörő padlózatán, ami megkönnyíti a pontos célzást, hiszen át kell verekednem magamat, legalább két rám vadászó gépezeten, ha el akarom érni a célomat.
Raven számonkérésére csak felszökik egyik szemöldököm. ezt ugye nem gondolta komolyan? Inkább csukva tartom a számat. Most semmi időnk ilyesmire. Mindenkinek megvan a maga dolga, amiben jelenleg segíteni nem igen tudok. nem értek a a kütyükhöz, a szereléshez. Én a repüléshez értek. Bízom benne annak az ideje is eljön. De addig is van valami sokkal fontosabb dolog. Jin nem eszméleténél és ha jól látom meg is sérült. Pár lebegő friss vércsepp mutatja, hogy az egyik csápos felsérthette a bőrét. csak az a kérdés mennyire súlyos. -Kapitány… tudom, hogy mindenki azon van, hogy minél előbb lelépjünk innen, de tényleg sietnünk kellene. kedvenc kadétunk megsérült és elájult. Az egyik csábos átszúrta a ruháját és a jelek szerint felsértette a bőrét. Nem tudom menyire súlyos a sérülése.-Jelentem a Kapitánynak a helyzetet. Nem lenne túl szerencsés elveszíteni Jint más az első küldetésén. Jó pilóta lesz belőle, rendes lány.
Bár az aszteroidatörő páncélja vastag és szívós, és a végtelenségig még ő sem fog kitartani. Jelen pillanatban viszont úgy tűnik a rengések abba maradtak, most, hogy szemmel tudják tartani a siklót maguk mellett. A siklót, ami egyre közelebb repül. Iszonyatos sebességgel. a monitort nézve senki sem merné az ujját a két repülő közé tenni, mikor végre irányt változtat, ám mást is lehet látni. Újabb Fézer sugár csap le rájuk, ezúttal viszont a sikló elhárítópajzsa kapja a találatot, aki közéjük repült. -...csapat...itt...hatos sikló...támadás...láthatatlan...Hallank? Kissé nehezen érthető az üzenet, de Freya felismerheti a pilóta hangját. Lynch alhadnagy közben úgy tűnik, mintha vaktában lövöldözne valamire az űrben.
Raven ténykedései lassan sikerrel járnak. A sikló orrától kezdve négyzetméterenként kapcsol fel a gravitáció mindenhol, ám ez azt jelenti, hogy a reaktorban lévő sérült kristály élettartama is jócskán csökken. Mire mindenhol földi gravitáció lesz, fel is mondja a szolgálatot, ám a tartalék generátorok feltöltődtek annyira, hogy egyenlőre ki tudják szolgálni a hajó energiaigényeit. Nikonak azonban sietnie kell. 5 perce van csak, hogy az új kristályt a helyére tegye, ha nem szeretné, hogy egyedül maradjanak a sötétben megint a polipokkal.
Ethan közben kissé még mindig kocsonyásnak érzi minden tagját a bomba miatt, de már kezd magához térni minden értelemben. Szinte még mosolyogni is lenne kedve, miközben Pressi oldalán felveszi a harcot a támadóikkal. -Van még három teli táram - jegyzi meg lezseren, hisz ma még egyszer sem töltött újra, és az egyiket máris a feleségének adja. A gravitáció visszatérése először kicsit kellemetlen élmény. a földre huppanni nem fájdalmas ugyan, de azért meg kell kapaszkodnia, hogy ne essen el. A folyosón lezuhanó robotoknak már annál jobban fáj a helyzet, pláne, hogy utána még agyon is lövi őket egyesével, ráérősen. -Működik a Gravitáció Raven, most már csak az ajt... - Hátratekint, és pont látja bezáródni azt. - Nem érdekes. Megyünk magukhoz. Vége.
Niko útja eseménytelen. Láthat ugyan néha pár csápalit, de egyik sem foglakozik vele. Mindegyik a reaktor felé tart, olyan gyorsan,a mennyire csak tudnak az új környezetben. eddig gond nélkül lebegtek, most azonban a nyolc lábukból hatot kénytelenek mozgásra használni, és még így is meglehetősen lomhák, ezért közel sem jelentenek akkora veszélyt, mint eddig. A reaktorteremben összegyűlt 7 gépezet a főreaktor körül rajzva próbál arra rámászni, és a csápjaikkal a gépezetben matatva csatlakoznak rá a hálózatra, mintha túl próbálnák tölteni a rendszert a saját energiájukkal. A férfi érkezésére viszont egyenlőre szüneteltetik ezt, és mind a heten megpróbálnak rátámadni, minden irányból, éles tüskéikkel felé csapva.
-Vettem Arany vezér. Egy perc, és ott vagyunk. Míg Ethan és Pressi a vezérlő felé tart, Raven-nek sikerül a szondára csatlakoznia, sőt, valahogy a rendszer többi része is mintha feléledne,vagy legalábbis az eddigi tengernyi vörös hibaüzenet helyett most hirtelen csak kettő van van: a tartalék energia vészesen fogyóban van, és a külső fegyverzetben nem maradt semmi lőszer. Ezt leszámítva az aszteroidatörő irányítása a csapat kezében van, egyenlőre. És végre hallják is a másik sikló pilótáját. -...elő te sunyi szemétláda!!! Csak egyszer lássam meg a pofád, belelőlek a napba!!! Ó....Látom hallanak engem. Khmmm....minden rendben odalent? -Fogjuk rá! - Feleli Ethan, aki épp ekkor ér a vezérlőbe. - Fedezzen minket Lynch. Addig is...Raven! Deaktiválja ezeket a rohadt robotokat vége! Arany vezér! Vezesse ezt a hajót, és vigyen minket haza, közben pedig segítsen leküzdeni ezt az...ismeretlen támadót. Arany 1! Szedjük ki a belső lövegekből a lőszert, és töltsük meg vele a külsőket! És Vörös kettő! Hogy áll a reaktor? Munkára mindenki, mozgás, mozgás!
Hétf. Dec. 17, 2018 5:48 pm
