- Te vagy a töltények ura.... is! -  pillantok rá vigyorogva, ahogy átveszem a póttárat, és a ruhám egyik zsebébe illesztem, mielőtt a gravitáció visszatérésével csattanva a padlóra érkezem. Én Ethanbe kapaszkodom, de csak azért, hogy biztosan ne legyen gond. Ezt követően kilövöm az utolsó töltényeimet is a gravitációban vergődő kuglifejekre. Ez már tényleg nem nagy kihívás, úgyhogy gyorsan végzünk, és Ethan szavait követően én már indulok is a vezérlő felé. Nem mondom, hogy versenyzek vele, de akár még úgy is tűnhet, főleg, hogy ő aztán kurvajól ismer már.

A kiskadét állapota aggaszt kicsit. Igaz, szó nélkül hagyom, de nagyon nem örülnék,ha komoly baja esne. Egész megkedveltem a fura beszólásaival és a baszó idegrohamaival együtt.  Raven a hülye kérdésére már nem csak rádiós üzenetet kap, hanem egy ronda nézést is, ha esetleg rám pillantana, ahogy berontok a vezérlőbe. - ha számolni nem ér rá, Vörös egy, akkor a kurva családfám se most érdekelje! Denisov egyedül van ki tudja hány csápalival. - Azt már nem teszem hozzá, csak gondolatban, hogy tuti kibaszom valamelyik légzsilipen, ha miatta esik baja Nikónak, könnyedén átlépve azon a kis logikai problémán, hogy ha Niko nem jár sikerrel, akkor valószínűleg mi is rábaszunk.  
- Igenis! - Felelem azonnal a kapitánynak, és már megyek is a vezérlő előtti ágyúhoz, hogy kibányásszam az el nem használt töltényeket, utána pedig a korábban általam hatástalanított fegyvert veszem célba. Így utólag már remélem, hogy jól feltankolták ezeket, különben csak sok hűhót csapunk a kurva semmiért.

Furcsállom a dolgot, de a Reaktor felé vezető úton egyik droid sem támad rám, ami csak egyet jelenthet: a legyengült és amúgy is sérült kristály kicserélése erősen kétséges lesz a teremben felgyűlt túlerő miatt. Néhány percem van csupán a műveletre, ami önmagában is több percet vesz igénybe mindennemű támadás nélkül, így meg aztán ki tudja mire jutok el oda, hogy egyáltalán kivegyem a megrongálódott alkatrészt.
Mivel vesztegetni való időm egy csepp sincs, így menet közben a rendelkezésemre álló, szűkös taktikai repertoárból sem tudok kedvemre csemegézni, ami azt eredményezi, hogy maradok a jó öreg, „erőből megoldandó” elgondolásomnál és amint a Reaktorszoba ajtaja elé lépek, nagy lendülettel rontok be, nem érdekelve, hogy mi fog odabent fogadni.

Gépek, méghozzá jó sok, kapásból meg sem tudom mondani, mert a pisztolyom torkolattüzének villanásai miatt mindig csak az utamba keveredett egyedet látom, de arra ügyelek, hogy egy robotba csak egyetlen töltény és az is a legsérülékenyebbnek gondolt helyre kerüljön.
Reményeim szerint az aktív gravitáció miatt nem továbbra sem lettek túlontúl mozgékonyak, ezért, ha könnyűnek nem is mondható a leszedésük, talán a közepesen nehéz besorolás elegendő a célpontok fogalmi megjelöléséhez. Amint kifogy a lőszerem, a pisztolyt magát támadófegyvernek használnám, és mint néhány kilós fémtárgyat a soron következő gépezet szeme közé dobnám, használva azt a testi erőt, amit a kísérleti laborban kaptam consiliumi megrendelésre. Legyen már haszna, ha egyszer nekem adományozták.
Mivel elég szorult helyzetben vagyunk, ezért már azon a szinten állok, hogy, ha kell, fegyver nélkül támadok a fennmaradó, békétlen csáposokra, vagy a lövések szaggatta alkatrészeiket használom fel ellenük és azzal csapkodom szét egymás után a processzoraikat.

Ha valamilyen úton-módon legyűröm az ellenséget, akkor itt az ideje egy gyors STD cserének, amihez kell pár perc, mert gyakorlat híján túlságosan is aprólékosan kell dolgoznom, ha nem akarunk még nagyobb galibát a kapkodás miatt. Amint készen vagyok az átkötéssel és üzemkész a kristály, jelzem a Kapitány felé, de azt hiszem ezt a Vezérlőben lévők azonnal észlelni fogják. Viszont, ha a folyamatban valahol, valamilyen hiba merül fel, netán az időből szaladok ki, akkor könnyen elképzelhető, hogy végzetes lesz számunkra.

Niko sikerrel jár. Raven ügyködésének hála partra vetett polip ellenségeinek esélye sincs vele szemben. Egyetlen kockázat a számára most az, hogy ne találja el a generátort is véletlenül. A kemény küzdelem után viszont tényleg nincs nehéz dolga. Mintha csak elemet cserélne egy távirányítóban. A vezérlőben ebből semmi sem látszik, csak a végeredmény, ahogy az egész hajó feléled.
-Szép munka Vörös 2! Maradjon a reaktornál, és őrizze további utasításig! Raven! Maga meg addig örüljön, amíg én sürgetem, és nem egy gépesített Hentai szörny mint az előbb! Egy percet kap lekapcsolni a védelmi rendszert!
De egyébként Raven-nek sincs már nehéz dolga. Most, hogy a vezérlőben van, és a rendszer úgy érzi, minden rendesen működik pár gombnyomással le tudja állítani a riadót, és véget vethet minden csúnya meglepetésnek.



Amíg hőseink a nagyra nőtt siklón próbálnak helytállni, körülöttük is folytatódik az űrcsata, amiről az érzékelőkön kívül most már a pilóta is folyamatosan tájékoztatja őket.
-Azt hiszem eltaláltam, egy ideje lapul ez a féreg. Egyébként tudtommal nincs rokonom ott de...
Statikus zörej. Hangos recsegés. Az aszteroidatörő viszont most nem remeg bele a találatba. Egy ideig csend aztán:
-Kétlem, hogy a rokonságom olyan kurva fontos lenne! Ez meg rám kezdett lőni! Nem tudom meddig tudok kitartani, és nem tudom lerázni!
A pilóta elhallgat, Mire Ethan hangja tölti be az étert:

-Hallották. Bele kell húznunk! Szüksége van a segítségünkre! Arany vezér! Hangolja össze az érzékelőit a másik siklóval, és próbálja megtalálni az ellenséget, de csak óvatosan, nagyon kevés lőszerünk van, és nem valami nagy a hatótávja! Vörös kettő! Menjen az egyes löveghez, és segítsen Arany 1-nek! Van ott egy szétszerelt Atomtorpedó, ha vették már, hogy kell újra összerakni, akkor tegye meg....óvatosan! ÉS RAVEN!!! Nyissa ki az egyes löveg ajtaját! Aztán pedig hívja a Jola-t! Erősítésre lesz szükségünk, gyorsan!
A kapitány a kettes löveghez siet, hogy az ottani ágyút is megtöltse lőszerrel. Freya kijelzőjén is hamarosan megjelenik, hogy a gépágyúkkal tud lőni, már csak az a kérdés, hogy mire? Továbbra is csak a baráti sikló látszik minden kijelzőn. Az ellenség csupán akkor ad életjelet amikor tűzet nyit, vagy ha esetleg neki megy valakinek. Sok szerencsét.

Szerencsére jól számoltam és az utolsó csápos támadó is megkapja a neki szánt lövedéket még az előtt, hogy kifogyna a kézifegyver. Mielőtt azonban az utolsó is véglegesen lekapcsolódna a központi chipjéről, még rúg, pontosabban csap néhányat szikrázva a padlózaton, de összességében sok vizet már egyik sem zavar. A reaktorterem jelenlegi látványa pedig felér egy géptemetővel, annyi használaton kívüli fémtest hever mindenfelé.
Egy kis idő elteltével, de még a tűréshatáron belül sikerül felélesztenem az új kristállyal a rendszert, aminek gyorsan érezhetővé is válik a hatása és talán ráléphetünk a Jola felé vezető útra.
- Köszönöm Uram és értettem! – a következőkben is inkább fülelek, mint beszélek, jelenleg amúgy sincs sok mondanivalóm és a helyzet is olyan, hogy van idő egy kis szusszanásra, ezért megnézem a még korábban begyűjtött sebemet hogy van.
Most, hogy újra van gravitáció, az eddigi stagnálni látszó vérzés újra indul. Nem tudom megállapítani meddig bírom még, de eddig nem mutatja jele gyengeségnek. Fegyvertelenül nem érzem túl jól magamat és egy üres pisztoly társasága valahogy nem villanyoz fel, ezért arra a merész ötletre jutok, hogy az egyik droid használaton kívüli, neki már amúgy sem kellő csápját leválasztom magamnak. A hossza, a tömörsége és a halálossága együtt megdobogtatja a szívemet, ezért használva azt az erőpluszt, ami miatt többek között itt lehetek a Volentis-en, lábammal egyszerűen rátaposok a nyaki részére és jól megrecsegtetve az alkatrészeket, addig küzdök, míg ki nem tépem a helyéről. Na, így már rögtön másabb, akár egy űrbéli ostor.
- Indulok Uram! – felesleges lenne taglalnom, hogy az atomtorpedó szerelését speciális képzésen oktatják, több éves előkészítés után, komoly tapasztalattal rendelkező, magas rangban, hosszú ideje szolgáló, rátermett szakembereknek, mert 1: ezt biztos tudja, 2: így is úgy is rám vár a feladat, hogy megpiszkáljak egy olyan szerkezetet, amit minden tekintetben messziről elkerülnék. Viszont nézzük a dolgok jó oldalát: van nálam csavarhúzó készlet, szóval nagy baj már nem érhet minket és nem utolsó sorban Arany 1 is ott lesz, ezért ez a kérdés már most megoldva, pedig még ott sem vagyunk.

Mivel ellenállásba nem ütközök, a gravitáció és minden egyéb tényező is a segítségemre van, gyorsan tudok haladni, kezemben az előbb leválasztott fegyverrel, oldalamon a gépésztáskával, benne a sérült, jócskán lehasznált STD kristállyal. A következő kanyar után már meg is fogok érkezni a löveghez, melynek ajtajával Raven bíbelődik, Hicks Tizedes pedig, ha minden igaz már meg is érkezett.
- Akkor nincs más hátra, mint összerakni ezt a csöppséget. – méregetem az Atomtorpedót, melyről még csak képeket láttam csupán és azt is futólag, gondolván úgy sem fogok ilyesmit összepakolni a Jola géptermében, így sem a vezérlési struktúrájáról, sem pedig az összekötő-mechanizmusáról nem tudok egy árva kukkot sem. A részei külön-külön ismerősek, de sok-sok részt tekintve sötétben tapogatózok.
- Konyít az Atomtorpedókhoz Tizedes? – érdeklődök, miközben lassan-lassan felfedezem azokat a részeket, melyek ennek az egésznek az alapját adják, de mindenképp lassabbak leszünk, mint a Kapitány, aki a másik löveghez sietett.
Percek telnek el, de talán sikerül összerakni, vagy legalábbis azt gondolom, hogy sikerült, a legfőbb alkatrészek a helyükön és jó hír, hogy semmi sem maradt ki, így talán ráfoghatjuk, hogy készen vagyunk. Ez azért egy másik szint, de Hicks segítsége nélkül tuti biztos, hogy nem ment volna.
- Segítsen betölteni! – az biztos, hogy a töltet nagysága és érzékenysége miatt egyedül nem igazán lehet benavigálni a helyére, így szükségem lesz a segítségre.

Téged is, főleg a pilótaülésben látni, Parancsnok! - dobok egy vigyort Freya felé, de már keresem is a következő teendőt. A vezérlő egyértelműen nem az én terepem, és különben is: sok hasznomat most, hogy már egyetlen aktív csápali sincs, nem is vennék. A parancs elhangzik, én pedig már indulok is nagy lendülettel lootolni. Összeszedek annyi lőszert, amennyit csak tudok, és már a fegyverterem előtt toporogva várom, hogy nyíljon az ajtó. Nem mondom, nem vagyok túl boldog, hogy most nekem kell egy böhöm atomskulóval operációt játszani, de reménykedem benne, hogy Denisov kicsit jobban ért hozzá, mint én. Míg várom, a rádióbeszélgetéseket hallgatom és csak a fejemet rázom. Bassza meg, nem most kellene megdögleni, mikor már csak mi vagyunk ezen a kurva hajón!

Mikor Niko feltűnik, egy széles vigyor terül el a képemen és kicsit felpöccintem az állam...nem tudom, mennyire látványos ez, ebben a ruciban, de az mindegy is. - Már azt hittem, érted kell küldeni egy taxit, közlegény. - mondom vigyorogva, pedig tudom jól, mekkora a táv a reaktor és köztem, és azt is, hogy ahhoz képest kurvagyorsan ideért. - Annyit igen, hogy nem kellene piszkálni. - persze ez erős túlzás, de remélem, ő sem hiányzott a nukiszemináriumról. Végül, mivel ketten nagyjából kiteszünk egy kezdő tűzszerészt, késznek nyilvánítjuk a cuccost, és én elégedetten csettintek a nyelvemmel. - És még bele se döglöttünk! - mondom vidáman, majd bólintok és segítek a helyére emelni a bazinagy patront, és közben észreveszem Niko sérülését. Eddig annyira lefoglalt a dolog az atommal, meg a többi szarsággal, hogy fel sem tűnt. - Basszus! miért nem szólsz? - Közelebbről is megnézem a golyó ütötte nyomot a ruhán, és meg is kerülöm Nikót, hogy lássam, átment-e rajta a golyó. A böhöm kesztyűben meg úgy egyáltalán.. nem látok sok esélyt rá, hogy bármiféle ellátásban tudjam részesíteni, ami egyáltalán nem tetszik. - Vörös vezér! Torpedó a helyén, Vörös kettőnek pedig nem ártana egy orvos. Minél hamarabb! - jelentem sürgető hangon, és várom a további parancsot.

A kapitány végighallgatja a csapat ötletelését. Raven terve működhetne, ha lenne elég bomba, de sajna csak egy töltet van, igaz egy aszteroida mezőben talán az is elég lesz, ha elég gyorsak...és persze, ha nem őket robbantja fel.
-Jól van fiúk és lányok! Felkészülni! Csak ez az egy dobásunk van! Ahogy az érzékelő elkap valamit, össztűz az ellenségre!
A gépágyúk felkészülve várják, hogy tűzet nyithassanak, ahogy a régi hajó utolsó lövege lustán, szinte már köhögve indul meg. Épp csak annyi lángcsóvát tudott produkálni, hogy elhagyja a kilövőcsövet, de aztán a lendület viszi is tovább. Az űrben nem fogja lelassítani semmi. Semmi, kivéve a hatalmas sziklát, amit telibe talál, és egy robbanással apró darabokban szórja szét mindenfelé. A két sikló minden érzékelője ezerrel követi a száguldó kavicsok pályáját, és ahogy ütközik valami, az iker gépágyúk, és a Fézer ágyú egyszerre nyitnak tűzet a semmire, mely most, hogy találatot kap hirtelen kirajzolódik előttük. Az ellenségük egy másik sikló. Egy fekete sikló, ami a régi Föld lopakodó bombázóira emlékeztet, csak sokkal nagyobb. Amint láthatóvá válik, felkapcsolja az elhárító pajzsát is, addigra azonban több lyuk is keletkezik a burkolatán, hála a lövedékeknek, és a Fézer is alaposan megpörköli. A pajzsa ellenáll ugyan a támadásoknak, de amit eddig kapott, az igencsak megviselte. A fegyvere többé már nem aktív, és a reaktorából is láthatóan szivárog valami, miközben három hajtóművéből csak kettő kapcsol be, ahogy gyorsítani kezd, az ellenkező irányba.
-Freya! - Szól a kapitány a rádióba megkönnyebbülten. - Irány a Jola! Menjünk haza.
Azonnal a másik löveghez indul, hogy megkeresse Pressit, a szobába érve pedig a ruhája kijelzőjére néz. Nem sok levegőjük maradt, de ha neccesen is, de elég kell, hogy legyen, amíg a hangárba érnek. Megtehetné, hogy kettesben átszállnak a másik siklóra, és csak a sebesültek maradnak itt de...nem akarja ezzel húzni az időt. Akik megsérültek azok pedig már így is túl sok időt töltöttek súlytalanságban.


A flotta legújabb zsákmánya ha döcögősen is, de eljut a Jola-ra, ahol Freya-nak igencsak meg kell szenvednie vele, hogy beférjen a raktérbe. A hangárban egyszerűen nem volt hely neki. Sajnos a megpróbáltatások sokaknak még itt sem érnek véget. A karantén szabályzat szerint mindenki, akinek a ruhája megsérült 3 napra az elkülönítőbe kell menjen, amit a végtelenségig meg lehet hosszabbítani, attól függően, hogy mit látnak a megfigyelés alatt. Jaina, Raven, Niko, És Freya is megkapja ezt a három nap kényszerpihenőt.

Jaina Érzékeli ebből a legkevesebbet. a harmadik nap végére tér csak magához, és jóformán el is engedik mire kitörli a csipát a szemeiből. Niko és Freya számára már hosszabb ez az idő, de mivel szomszédos "cellát" kapnak, legalább most van idejük gyakorolni a pókert, a kölcsönkapott tabletekkel.
Raven sem fog unatkozni, sőt, lehet kevés is lesz neki a 3 nap, ugyanis az orvosi vizsgálat után a karantén szobában már ott várja egy ládányi poliproncs, amit át kell néznie azonnal, hogy mennyire lehet őket újrahasznosítani a Flotta számára. Lesz dolga bőven.
Pressia hivatalosan is megkapja az előléptetést, s ezzel együtt egy tiszti posztot az űrhajó biztonsági szolgálatában. Mindazok, akiknek eddig alig volt már bőr a térdén a sok büntetőmunka miatt kicsit most talán fellélegezhetnek, hogy végre akad egy kevésbé szadista tisztjük is.


Az SR-29 aszteroidatörő meglepő módon semmi jelét nem mutatja annak, hogy megsérült volna. "Ősi" páncélzata igencsak szívósnak bizonyult. Azonnal megkezdik a felújítását, de hosszú idő lesz még, amíg újra repülhet.


Nem sokkal azután, hogy a Jola visszatér az állomásra, a Consilium újra bevezeti a kitüntetéseket. A sérüléseiből mondjuk eddigre bőven felgyógyult mindenki, ám a kapitány elintézi, hogy legalább a hidegvér érdemrendet megkapja mindenki, aki részt vett ebben az akcióban.



//Gratulálok minden játékosnak, és köszönöm a  játékot! //